|
|
| TÁNCZ
HOGY VOLT 2005-2006 |
|
 |
 |
|
|
|
|
 |
HULL AZ ELSÁRGULT LEVÉL Pataky Klári Merlin |
| |
Alternatív tánc-események ritkán élik túl az egy évet. Annál nagyobb öröm, ha sikerül új-
ra látni, hosszabb lappangás után. A sláger-nosztalgiára épülő Pataky-opusz máig eleven,
izgalmas és még mindig eredetien újszerű. Egyetlen hibája a zenék tempóbeli egy síkúsá-
jól jött volna egy tüzes szving avagy ringató bigin. De azon belül minden rendben: ötletek
tárháza, rengeteg soha nem látott mozgás-elem, következetes dramaturgia, a koreográfu-
si invenció páratlan gazdagsága. Humor, irónia, börleszk és groteszk. A címadó dalra ve-
szekedő pár, a depressziós szőke bombázó, a sétálók ütközéses menetelése: megannyi te-
litalálat. A "Beszélj!" fájdalmas emlékeket ébresztő hangjaira veszettül hengergő lánytes-
tek csapódnak a közömbös férfi-lábakhoz, a heves forgás gyönyörűséges ellenpontja a lí-
rai könyörgésnek. Góbi Rita nagy szólója az "Elmegyek"-re félelmetes intenzitású alkotói
és táncosi bravúr. Az együttes színészi képességei csillogtak a playback-jelenetben, a zá-
rókép kacagó-orkánjában is kitűnt a vezéregyéniség Szabó Csongor előadói szuggesztivi-
tása. Elmegyek, elmegyek..., bizony!, harmadszor is elmegyek!!!
|
|
|
|
|
PRIZNIC Szabó Réka Tünet Együttes |
| |
Jó, jó, de miért a táncz-rovatban?!? Színház ez biz'isten! a javából. Ketten lógnak függélyes
pólyás-ágyukon, kórházban vannak és társalognak. Szabó Réka jól kitalálta, a színészek pe-
dig belerögtönöznek apait-anyait. Kiszólnak az érkező közönségnek, húzzák egymást és
élénken reagálnak minden pisszenésre. Gőz István az értetlenkedő, komótos észjárású fe-
hér bohóc, aki lazán adja fel a jobbnál jobb labdákat vérmesebb partnerének. Kövesdi
László-ban mintha feltámadna a hajdani Óriáscsecsemő: zabolátlan lendülettel éli naivan
rácsodálkozó létezését, felfokoz, lelassít, bájos és gonosz, ezer színnel játssza az abszurd
szituációkat. A kiindulás mindig valami hétköznapi dolog, egy vélekedés, egy rémhír, egy
közhely, de a jelenetek kifejlete végül is magasabb szintű, tágabb értelmű igazságok felé
mutat. Az író-rendező és a virtuóz előadó-duó tartalmában, formájában és végkicsengésé-
ben egyaránt merészen újat, találóan igazat és pompás mulatságot teremtett.
|
|
|
|
|
SAMUEL LEFEUVRE Le Salon Peeping Tom |
| |
Nem hiszünk a szemünknek: birkózóhídban oldalt forogva végigkörözi a színpadot, mellre-
gördülésből fejen át forog, eszelős csavart szaltókat ugrik tenyérnyi helyen és végül élő
pódiumként hullámoztatja hátát egy rock-énekes, majd az egész társulat alatt... Egyedül-
álló produkciója néhány évtizeddel előbb legfeljebb cirkuszi attrakció lehetett volna, a
kortárs tánc-színház viszont gyengécske történetet, esetleges figurákat rajzol köré, hogy
komoly, színpadképes esemény legyen. Jobbat is ki lehetett volna találni, a Peeping Tom
minden igyekezete kevésnek bizonyult. Haja! Nehéz a tánc-szcéna helyzete: a percnyi
kincsekhez kell méltó körítést találni. Zenében megy ez, színészetben kicsit, de a sztori
legtöbbször kifog az alkotókon. SAM egy világfesztivált érdemelne, hegynyi piedesztált.
A másik táncos se kutya: Franck Chartier gyönyörű, "minta egy szoborhoz" felsőtestén
és virtuóz hátra huppanó előre-szaltóin túl, egy szerelmi duettel tündökölt, amelyben
partnerével hosszú percekig forrt össze egy végenincs csókban, fittyet hányva a nehéz-
ségi erő és az ellentétes dimenziók törvényeire.
Sam Lefeuvre: Csodáljuk, szeretjük, a lélegzetünk is elakad. Kívánjunk neki ügyesebb
darabot és várjuk vissza mielőbb !!!
És becsüljük jobban Fehér Ferenc-ünket, aki egymaga tesz csodát és Juhász Anikó-t,
aki mindig képes őt újabb szituációba helyezni, újabb oldalait megmutatni, újabb vará-
zsos titkait felfedezni...
|
|
|
|
|
GYÖNGYÖSI TAMÁS: A BÁL GNM Kontur Csoport |
| |
Moziban útáltuk, a Vígben nézhetetlen volt, csupa rossz előjel... De ez a darab végül is
egyetlen momentumot vett át a filmből, azt, hogy egy bál néma vendégeit látjuk, akik a
történéseket gesztus-nyelven, a pantomim, a tánc és a mozgásszínház eszközeivel jelení-
tik meg. Az előadást miniatűr epizódok tagolják, amelyek egy-egy táncjelenetbe torkol-
nak. Érkezés, ismerkedés, rivalizálás, csábítás, kudarc, - felbukkan egy besúgó, sorjáznak
a titokzatosnál titokzatosabb széplányok. Gyöngyösi Tamás mindenkinek tud karaktert,
szituációt, szóló-lehetőséget kitalálni, miközben példás ökonómiával építi fel az egész mű
arányos szerkezetét. A színinövendékek pedig, noha a mozgástanulmányok csak kisebb
hányadát képezik oktatásuknak, nagyon tudnak! és példás odaadással valósítják meg az
invenciózus elképzeléseket, nemcsak táncban, de átélésben, mimikában, színészi játék-
ban is. Az angol keringő lírikusan hullámzik, a rumba pezseg, a foxtrott lüktet. Rendkívül
változatos a koreográfia és még forgásokra, emelésekre is futja. Fokozatosan emelkedik
a pulzusunk, az őrjítő twist-képben már legszívesebben felrohannánk a színpadra, na
nem táncolni, hanem hódolni a fantasztikus lendületnek. A kiváló együttesesben is rög-
tön feltűnt a daliás megjelenésű Fehér Ákos, aki fringes hajzuhatagától megfosztva is
könnyed eleganciával hódított. A Hendrix-es jelenetben pedig, amelynek tánc-nyelve
egyébként páratlan csúcsteljesítmény, - mivel ilyen tempóra szinte lehetetlen látványo-
san mozogni!, - jellemábrázoló képességét is fényesen bizonyította. Fergeteges dinami-
kával szikrázott a hetyke Kiss Szilvia, míg a vörösinges tánc-fenomén Kurkó József
máris komoly feladatokra érett virtuóz. Timkó János megkerülhetetlen figurája volt a
produkciónak, több szerepben remekelt az intrikus, a rosszfiú mefisztói alakjában, pen-
ge-szuggesztivitással, fölényes mozgás-tudással formálva meg sokszínű karaktereit.
Nevettünk, mosolyogtunk, elismerően összekacsintottunk, bizony, a boldogságtól ordí-
tani lett volna kedvünk... Aztán feldübörgött Gene Krupa legendás Killer-Dillere, az első
dobszóló a swing aranykorából, Benny Goodman Sing-Sing-je tombolt és a színpadon ki-
tört a kontrolált őrület, az elsöprő erejű hurrikán, a szólók és a csoport-mozgások egy-
RE fokozódó viharzása - és akkor, végre, elvesztettük a fejünket és felállva DÜBÖGTÜNK!
a nézőtér lépcsős dobogóján, mert ezt a sokkot élve másképp már nem lehetett kibírni!
Gyöngyösi Tamás, mint kreátor, pedagógus és koreográfus egyaránt nagyot alkotott,
a GNM-növendékek pedig óriási akarattal, elbűvölő tehetséggel vettek részt ebben.
Nem egy vizsgaelőadást láttunk: egy eredeti elképzelés gondosan kimunkált és fantaszti-
kusan prezentált realizálását, olyan produkciót, amely bármilyen közegben hatásosan
megállná a helyét !!! Ajánljuk hát mindenkinek, a vájtszeműektől egészen azokig, akik
még nem tévedtek be a kortárs tánc műhelyeibe, kérdés: egyáltalán hol látható majd
ez a briliáns előadás? Mert minimum a Tavaszi Fesztiválon lenne a helye, meg a Várszín-
házban...
|
|
|
|
|
DEREVO: KETZAL Anton Adasinky... a Hetedik Hatványon!!! |
| |
Mintha stroboszkóp-fényben vibrálna, mintha ezer porcikája járna vitustáncot, mintha
elképesztő sebességgel cikázna az időtlen térben: Adasinsky! Csak idegekből, inakból
formált pulzáló szellemalak, százezer voltos nagyfeszültség villám-rajzolata, - clown-arc,
ha kell, - átlényegült félisten, ha moccanásnyira megdermed. Végtelen tudatosság, szi-
gorúan ellenörzött őrület: a dramatikusan felépített fokozások, leheletnyi csöndek, té-
boly és himnikus béke hibátlan kontrasztja. Torzított zenék, elektronikus apokalipszis,
majd hirtelen egy ironikus walzer bábszínházi forgataga. Eddig hárman-négyen csinálták,
de felnőtt egy utánpótlás-csapat, most Heten a Mesterrel !... és mindent tudnak, amit
el lehetett tanulni. Persze: be vannak lőve!..., tehetséggel, mérhetetlen mennyíségű
munkával, megszállott akarattal.
Egyik legígéretesebb táncosunk, kitámolyogva a két és fél órás barbár vízió után, csak
ennyit tudott kinyögni: "abbahagyom..."
Mi pedig azt monjuk: Derevo-t látni és meghalni !!!... A következő előadásig.
|
|
|
|
|
ÉVADZÁRÓ KÖSZÖNTÉS MU SZÍNHÁZ 2OO6. június 2. |
| |
A MU Színház egy NÉV, a MU Színház egy HELY, a MU Színház egy FOGALOM. Vonzó, mert
mindig újat látunk, nagy nevektől és friss tehetségektől egyaránt, itt találkozhatunk egy
Ivo Dincsev-vel, itt bámulhatjuk a végzős színészpalánták szédületes 44 Feet-jét, itt izmo-
sodnak a MU Terminál fiataljai. Buddha szomorú, a Gangaray Vörös, a Henzáp! frappáns,
lehetetlen felsorolni az összes produkciót!, nem is ez a fontos: a csoda az, hogy sanyarú
körülményei ellenére él, virul és virágzik egy ilyen teremtő kisugárzású kulturcentrum,
biztatást jelentve az alkotóknak, a publikumnak pedig megújuló örömöket. Ez az évad is
az átgondolt koncepció, a tevékeny, áldozatkész hozzáállás, a következetes munka ragyo-
gó bizonyítéka volt, hiába: a MU, az egy Fogalom!
Régebben sokat dideregtünk kinn, amíg odabenn füstben pácolódtak a tánczos-tüdők, de
az új környezet most már becsábít: annyira barátságosak a színes falak, az indázó rajzola-
tok és a bájos lámpaernyők szirom-fényei! Nem is beszélve a pult mögött álló kedves Höl-
gyekről és Urakról.../Wenczel!/ Hát igen, ilyen egy Hely, ahová érdemes jóval előbb oda-
érni és ahonnan dehogy is menekülünk el fejvesztve az előadás után...
Köszönjük ezt az évadot, kívánunk vidám nyári pihenést és fergeteges múlatságot 2-án !!!
|
|
|
|
|
HARGITAI MARIANN Hámor József: Vörös Gangaray |
| |
Felerősödött a színpadi fény, szárnyaló lendülettel beviharzott egy lány. Rugalmas ritmus,
gladiátor vállak, nádszál-derék. Erő és energia vakító sugárzása. Bejött..., aztán egyből el-
varázsolt hihetetlenül gömbölyű mozdulataival, bronz-súlyú pózok, villámsebes cikázások
kontrasztjával, nem is beszélve az arc eltökélt komolyságáról. Ez volt az első találkozásunk
Hargitai Mariann-nal, a Trafóban nemrég látott "Az Egy" című Hámor-koreográfiában. Na-
gyon vártuk újabb megjelenését a Vörösben, a látottak még tovább fokozták ámulatunkat.
A kitűnően válogatott zenék indiai hangulatot teremtenek a MU Terminál Műhely új da-
rabjában, a táncosnő arcvonásai és az oldalirányban kiemelt csípő-pózok hindu templomok
szobrait idézik. De ez a csodálatos mozgás nem indiai, nem orientális, nem is exotikus: tel-
jesen egyedi, különleges, ritkán látott varázslat. Nincsenek szavak, melyekkel méltón fo-
galmazhatnánk meg azt a végtelen muzikalitást, íves lendületet, hullámzó folyamatosságot,
amely Hargitai Marian táncát jellemzi, - azt a gyönyörűséget, amely maga a DUENDE. |
|
|
|
|
FEHÉR FERENC MESSAGE Juhász Anikó Fringe |
| |
Az író megírja, a dramaturg gyomlálja, rendező rendez, színész játszik. Segítenek még ter-
vezők, fényesek, hangosok, de hogyan is készül egy mozgás-dráma, ráadásul egyszemélyes?
Bizony itt mindent egyedileg kell kitalálni, a figurát, a cselekményt, a tempót, mindezt az
egyetlen szereplő testére-lelkére szabva. Juhász Anikó és Fehér Ferenc bravúros kettőse
immár sokadszor bizonyítja, hogy nem hiába hívja ki a Lehetetlen-t!, győzi energiával, fantá-
ziával, ötlettel, ízléssel és mindig meglepőt, újat, eredetit képes adni. A Message munka-
bemutató volt, talán a 2/3-át láthattuk, változni fog, érlelődni, hozzáadódnak a fényváltá-
sok, egyéb effektusok, de így is elementáris élmény, megrázó látomás. FEFE, azaz Fehér
Ferenc különleges mozgás-kvalitásokkal rendelkezik, izolált kombinációi teljesen egyediek,
páratlanul szuggesztív, mert minden rezdülését a totális átélés érzelmi ereje hatja át. Eb-
ben a produkcióban sikolya hangtalan volt, a vicsorgásra tátott száj némán játszotta a fé-
lelem, a düh, az acsarkodás ordítását: ez az egyetlen mozzanat felért egy szimfóniával! és
hol volt akkor még az agresszívan végzetes vitustánc, a gyilkoló rombolás végső fortisszimó-
ja, amikor szinte szétrobbant, amikor minden porcikája külön vibrált és remegett az elsza-
baduló ösztönök apokaliptikus fergetegében.
Letaglózó katarzis, döbbenetes vízió, grandiózus monodráma, - ott a helye a Tavaszi és az
összes Kortárs Tánc-Fesztiválon! |
|
|
|
|
BUDDHA SZOMORÚ Szabó Réka L1 Táncművek |
| |
Elindul egy csavaros monológ, magával vitázik valaki, majd dia-, tria-, végül abszurd penta-
lóggá bővül, kedves, ironikus, fanyar. A szereplől lassacskán karaktert kapnak, fokról-fok-
ra rajzolódik ki sorsuk és jellemük. Jelenetecskék, parányi performanszok, játszott és el-
táncolt gesztusok. Sokféle jó zene segíti a mozgás-élmény kibontakozását, szapora szavak
és szűkszavú mondatok. A három táncos saját eszköztárát veti be, improvizációik egyedi-
ek, hangsúlyozottan nem a koreográfus stílusát jelenítik meg. A leghosszabb utat, magát a
Nagy Tao-t járja be Gőz István, miután szó szerint kivetkőztetik polgári biztonságából, bo-
torkálva keresi a létezését igazoló papírdarabkákat, órányi menetelése végén pedig elsé-
tál a Semmibe. Színpadi létezése a kifosztott megsemmisülés alig eleven felkiáltójele. Köz-
helyeket citál üvegcséibe Kövesdi László, majd feneketlen zsebeibe rejti őket és baljós
csörömpöléssel tétováz. Dózsa Ákos súlyos önpusztító fiúja megbékélve merül a Nirvána
csillagkörébe. Szász Dániel vibráló gyorsasága, virtuóz hevessége elementáris energiával
ábrázolja az öntelt hiúságot, amely végül tükrének rabjává teszi. Zambrzycki Ádám maga
az abszurd groteszk, végletes mozdulatai, mimikája, keserű humora egy igazi off-alternatív
Nagymestert sejtet. Ahogy eltűnik a fotelben /?!?/, ahogy csak-azért-is megnevetteti a
nagyérdemű közönséget, ahogy áll, ahogy él, hát az fantasztikus!
Szabó Réka a Véleten-ben feladta a talányt, merre is kóborol még a műfajok és stílusok
határvidékén, ezzel a darabbal nagyszerű összegzését adta merész elképzeléseinek.
|
|
|
|
|
TURANDOT Bozsik Yvette Kamra |
| |
Dávid-testű férfitrupp pajkosan paskolja a vizet, de a gőgös Turandot lefitymálja őket. A
pólosok vizibirkózása sem érdekli, a női műúszó-válogatott legalább a hátán hordozhatja,
ám az összves kérőnek csak az akasztófa jut. A táncosok és katonások alkotta együttest
az új hús végzősök, a Barnák-Hajdú Lászlók erősítik sugárzó mimikával, a végzet fekete
Hercegnőjeként, végre! Bozsik Yvette-t csodálhatjuk újra. A táncz-fenomén most talál-
ta meg igazi lehetőségét: ez a nagyszerű mű nem táncjáték, nem is mozgás-színház, ez
par excellence: SZÍNHÁZ!!! Lukáts Andor eljátszhatja az okoska pszicho-bácsit, aki vé-
gül boldogan ugyan, de saját pedofil-vermébe esik, Keresztes Tamás parádés lehetősé-
get kap tánc-, ének-művészet és szuggesztív kamera-játék mellett, a férfi- és nő-szerep
metamorfózisaira, az androgén-lét bravúros megjelenítésére. De jól kidolgozott a többi
figura is, a két mogorva fürdős-domina, a fenséges Halász Anna és a fanyar Lisztóczky
Hajnalka, avagy Fülöp Timea bakfisa. A szédületes hímek karakter-variációi pontosan
rajzolódnak ki röpke szólóikban, a pálmát Hajduk Károly tütütipegést és fal-pantomimet
montírozó keszeg-kaszálása viszi el. Vati Tamás bunkó-mácsóként gyűri le az udvari fe-
minizmust, de Bozsik Yvette elementáris alkotókészségét sem a szűk tér, sem a még
szorongatóbb provinciális viszonyok sem győzhetik le. Megtalálja a sztorit, kitalálja mi-
kor és hol játszódjon, cselekményt formál, szerepeket épít, szereplőket talál, szöveget,
képet, zenét és mozgást gyúr össze gigászi eréllyel, összefogja a realizálás kusza szálait-,
végül delejes gyujtópontként izzítja fel a címszerepet. Bizony ez a Gesammtkunst, ama
wagneri ÖsszMűvészet, amely a korszerű színház áhított lehetősége. Khell Zsolt közfür-
dő-díszletét jobb lenne felülről nézni, mint ahogy az egész gyönyörűséges alkotás szét-
feszíti a honi és a Kamra-kereteket, minimum a Trafóba kívánkozik.
De addig is eszeveszett győzelmi mámorban ugrunk fejest Yvette-ék látvány-fürdőjébe!
|
|
 |
|
|
BOLERO Pataky Klári Trafó |
| |
Markó Iván, a baseli Richard Wherlock, Maurice Béjart után is volt bátorsága szembenéz-
ni az első komolyzenei sláger-remekművel és az elődök bravúrjaival. Egy Férfi - sok lány, egy
Lány-sok fiú, avagy sok pár: most öt egyenrangú szerep küzd meg az ismétlődő csodadallam
ezerarcú fokozásával. Nagy Csilla Pallas Athéné-i, lenyűgözően nagyvonalú gesztusokkal
jeleníti meg a nyitó-motívumot, fenséges sugárzása után nehéz dolguk van a többieknek.
Szerencsére, Pataky Klári pazarlóan szórja nyughatatlan szellemének virtuóz leleményeit,
nincs két hasonló mozdulat, váratlan fordulatok pezsdítik, merész váltások izzítják a cikázó fürgeségű koreográfiát. Furfangos villanások után néhány keresetlen toppantás, kitartott
pillanat után csattanó vetődés. És dübörög az örjítő ritmus kézzel, lábbal, fejjel és testtel
ütve is, a fények mesteri kezelése pedig tágabb intervallumokban tagolja az időt. Kevesebb
is elég lenne, igaz, nálunk mindent bele kell adni, mindig ontani és elárasztani muszáj, haj!,
nincsenek nederlandi táncosaink, mégis állítjuk, kicsit takarékosabban kéne bánnia a sok-
féleséggel, akkor több figyelmet fordíthatna az építkezésre, a szerkezetre. De ez az opusz
akkor is újabb érdekes színfolt Pataky Klári egyre gazdagodó palettáján és a befejezést
ujjongó felkiáltással köszöntő táncosok után, mi folytattuk, tébolyult huhogással: Brávó!!!
Hogy volt!!! ... és várjuk a Hogy Lesz?-t is, nagyon. |
|
|
|
|
FEL A KEZEKKEL! Nina Umniakov MU Színház |
| |
Előre reszkettünk: megint valami "rázós", ami ugye vagy szex, vagy depresszió, vagy világ-
fájdalmas ál-őrület, ilyenek mennek az alternatív szcénában... De hát mégiscsak egy cso-
dalatos táncos-nő!, egy sistergő tálentumú végzős színészfiú, aki a nagyokat mossa le a
színről utcakölyökként, aki nő-, férfi- és kabóca-imitátor, meg bármi, ha kell. Remény-
sugár villan: dilettáns helyett, az utolsó pillanatban egy másik Jordán-Lukáts osztályos
kerül a csapatba, akinek mozgás-repertoárja thai-boxtól a Hattyúk taváig terjed, a szí-
nészi pedig százéves dajkától Hamletig. Ha három ilyen nagyformátumú egyéniség térdel
imádkozva a színpadon, az már biztató kezdés! Hamarosan kiderül, Nina Umiakov-nak na-
gyon is egészséges elképzelései vannak, átgondolt gesztus-világ, egyszerű, szikár gondo-
latok/!!!/, jól megfogott karakterek. Semmi erőlködés, semmi túlzás, lazán gördülékeny
az egész, több a játék, a szöveg, mint a mozgás, de minden értelmes és nagyon jól csi-
nálják. Krisztik Csabá-nak, aki később került a produkcióba, kicsit kevesebb jutott, szug-
gesztív egyénisége biztos ellenpólusa Kovács Lehel dinamikus nyüzsgésének. Az ifjú titán
ördögi mozgatója az eseményeknek, ezért indokolatlan és felesleges a koreográfus színre-
lépése a végén, enélkül is övé az alkotás érdeme. Meg nehéz ügy Kopeczny Kata mellett
létezni, akinek legömbölyített mozgása, a gesztusok tündéri zeneisége, a gyönyörűséges
mozdulat-ívek lendületes kalligráfiája a legjelentéktelenebb pillanatot is a katarzis szférá-
jába röpíti. Annyi felejthetetlen tánc-produkció után most színészi átélésben, arcjáték-
is remekelt és szépségbe tudta oldani a fiúk kontrasztjának diabolikus feszültségét.
Váratlan, meglepő élmény, bizony Nina Umniakov-ra nagyon oda kell figyelni a jövőben is!
|
|
|
|
|
NEDERLANDS DANS THEATER I. |
| |
Ájultunk két éve a "Második", ifjúsági vonaltól, nem tudtunk jobbat még képzelni sem, íme
itt a nagy csapat, az "Első": hát éppen olyan csodálatos! - Részben. Mert Kylian stílusa már
hőskorban is avult volt. A klasszikusból építkezett, neutrális zenékkel, térbeli alakzatokkal,
amelyek artisztikuma nem feledtette az unalmas mozgás-elemeket. A kivitelezés magától ér-
tetődően pompásnak bizonyult akkor is, de hol volt a duende ?!? Annak idején is Forsythe
jelentette az unikumot, most is.
A nyitó-darab Bach-ra komponált trió plusz hattagú csoport, érdekes, változatos átmene-
tet képezett a korszerűség felé. Paul Lightfoot és Sol Leon koreográfiája, dramaturgiája,
elképesztően jó táncosok előadásában nagyszerű kezdést jelentett. Méltóság, dinamika,
abszolút tökéletesség. De nem említhető egy napon azzal a revelatív csodával, amit William
Forsythe Of any if and-je képviselt. Lukas Timulak végtelenül laza, ennek ellenére delejes
erejű mozgása, Virgine Martinat testének örvénylő hullámai, a karok és lábak ritkán, /vagy
talán soha?!?/ nem látott gesztusai, lenyűgöző egységben adtak valami egészen páratlanul
újat. Követhetetlen változatosságú kombinációk, gyönyörűséges pozitúrák, és végre klasszi-
kus unalom helyett Thom Willems kortárs moraj-effekt zúgattyú-zenéje!
Utoljára maradt a hihetetlen sivárságú Kylian-darab, de ez sem feledtette a Forsythe-duó
mámoros perceit.
|
|
|
|
|
EMBERKÖNYV FEHÉR FERENC Juhász Anikó |
| |
Mit nézzünk egy emberen egy órán át? Mi lehet izgalmas szavak nélkül, cselekmény nélkül,
szituációk híján? Irdatlanul nehéz műfaj a monodráma, de a mono-mozgás-színház ?!? Világ-
csoda, hogy a zseniális Fehér Ferenc-et elszorult torokkal, félájultan bámuljuk egy felvo-
náson át. Bozsik Yvette óta nem lépett színre nálunk ilyen nagyságrendű tehetség. Mert
bármit csinál is, az előzmény nélküli, ismételhetetlen, csak az övé!
Sok mindent tudhat egy táncos, sokfélét megtanulhat egy pamtomimes, de végső fokon a
különleges, az egyedi, testének, idegrendszerének, lelkének adottságaiból kovácsolódik.
Béjart Tűzmadara Markó Iván volt maga, ahogy az Estély Úrnője Yvette. Fehér Ferenc
vibrálóan törékeny, iszonyatosan erős, gyermekien kiszolgáltatott, angyalian sértehetet-
len. Villámként cikázik, bábként szögletes, kitart és visszatart, gigászi energiákat sűrítve.
Robban, de lebeg, őrjöng, mégis gyengéd. Csökött mozgása egy pillanat alatt Dávid-szépsé-
gű szoborrá merevedik, amelynek megjelenítéséhez legalább egy Nádas Péter kellene.
Sikolt, üvölt, sír és vacog. Csecsemő-hangja kihívja a segítő jóságot, tombolása az együtt-
érzést. Mimikája még egy győzhetetlen fegyver, mozdulatainak gömbölyűsége, végtelen
zeneisége eláraszt, elbűvöl, letaglóz. Az Ember valóban Ő, a legázolt, megkínzott, a véde-
lemért esengő, az örök gyermek, az örök remény. Nem tudjuk, hogyan születik a koreo-
gráfia, hogyan épül fel ez a páratlan produkció, de Juhász Anikó, alias O.Caruso társalko-
tói érdemei vitathatatlanok. Ha csak felfedezte volna, akkor is, de így, hogy élteti is ezt
a ritka tüneményt: örökké fényeskedjen mindkét neve.
Félelmetes volt Gergyével a Maldororban is, de ez a drámai mozgás-monológ minden dicsé-
rő jelzőn túli, fantasztikus mirákulum.
|
|
|
|
|
DON QUIJOTE Goda Gábor Artus |
| |
ÉLő szobrok között bolyongunk. Egy biciklista, kurblis vetítőt hajtva, némafilmszkeccset bá-
mul, Csató József alterpop-énekes gitárral kíséri magát, szőke vokalistája, aki egy, a nézők
által forgatott bakelit óriás-korongon ül, hatalmas tölcsérbe tátogja a jófej dalokat, Lipka
Péter pedig szerzetesi csuhában, véget nem érő prédikációival támadja le a nézőket.
Hófehér szkafanderében súlytalanul lebeg a lírai Gold Bea, tétova ujjaival sziporkázó csil-
lagokat varázsolva a fekete égre. Don Quijote dárdájával hadonászik és lassan a szobrok is
bekapcsolódnak a játékba. Felismerhetők ugyan a híres történet motívumai, de tulajdon-
képpen autentikus mozgás-etűdöket látunk, változó érdekességgel elővezetve. KIcsit elun-
tuk a vívás és a megszállottság képeit, amelyekben Gracsó Zoltán tűnt ki delejesen attrak-
tív mozgásával, de mindenért kárpótolt a búcsú-jelenet poézisa. A hős lovag, akit Bakó
Tamás alakít kiválóan, gigászi keljfeljancsivá lényegül, földtől égig himbálódzva válik éteri
szellemmé, közben egytől-egyig kézfogással köszön el a jelenlevőktől. Ez a csodálatos me-
tamorfózis nagy-nagy pillanata a hazai alternatív szcénának, történelmi tett, örökérvényű
szimbólum. De ne feledkezzünk meg a földiekről sem: Kocsis Gábor Sancho Pansa-i kont-
rasztként, ízes közhely-szótárral oktatja a barátságos zenére időnként majdnem tánczra
perdülő lelkes közönséget. /Bölcsességei előbb-utóbb bizton felkerülnek Pittmann Zsófi
falvédőire, amelyek a szomszédos Tranzit Kávéházban láthatók, a Kosztolányin.../
Nem eléggé szerettük a múltkorit, ez a Goda Gábor az igazi!, aki a pantomimtól a jelmezig,
színpadiasságtól a performance-ig, látványban, hangban, színben, zenében mesterien tud-
ja összefogni egyedi produkcióit, műfajokon túlmutató, eredeti és öntörvényűsége ellené-
re közönségbarát stílust teremtve.
|
|
|
|
|
MIKOR AZ IDŐ TÖRNI KEZDETT Pataky Klári koreográfiája |
| |
Évente rukkol ki új darabbal, fantáziája kifogyhatatlan, most sem okozott csalódást. Duett-
re komponált műve szembesül ugyan az időhasználat problémáival, hiszen két ember nem
tánczolhat egyfolytában..., de sikeresen hidalja át az elkerülhetetlen pihenő-időket.
A nyitóképben mindjárt legerősebb oldalát mutatja, fergeteges, vibráló lendületű variációi
szédületes változatosságukkal nyűgöznek le. A két tánczos egyből bizonyít, brilliáns tech-
nikával jeleníti meg az egymásrautaltság és az összeférhetetlenség antagonisztikus képeit.
Találó fényváltások, kifejező zenék segítik a plasztikus mozgás-kombinációkat. Már az első
harmadban csúcsra érünk, kicsit korán, de felejthetetlenül: Szabó Csongor, piazzolás ban-
doneon-hegedű-kettősre alkotott szólójában, a lírai férfiasság, a kifinomult szépség káprá-
zatos csodáját táncolja el. Tökéletes egységben forr össze és hatványozódik meg a koreo-
gráfikus invenció és a táncos egyre érettebb, hihetetlen belső energiákat sugárzó egyéni-
sége. A Katona története, a Bolyongó után, megint egy lépéssel feljebb jutva képes érvé-
nyesíteni törékeny figurájának varázsos tálentumát.
Nagy kár, hogy nem lehetett őrjöngő tapssal megakasztani az előadás folyamatát, még na-
gyobb, hogy a "ne me quitte pas" sanzon-szóló után, hamvában holt tapsra-késztetés inger-
kedett velünk. A kettősökben remekül helytálló Réti Anna nem elég fajsúlyos egy ilyen
vulkánikus mélységekben izzó, tragikus monológhoz.
Ezek után még hevesebb érdeklődéssel várjuk Pataky Klári következő opuszát, öt-hatfős
együttesre, több karakterrel, színházi értelemben több drámai elemmel, de hasonlóan ere-
deti invencióval, fürge leleménnyel.
|
|
|
|
|
LÉTRAMESÉK Bozsik Yvette Várszínház |
| |
Napfényes, narancs-zöld tarkaságban harsogó színpad, ügyesen esetlen bohócok, latin
zene mandolinon, harmonikán és vérforralóan könnyed, a legapróbb mozdulatnak is
energikusan komikus hangsúlyt adni képes táncz-csapat. Eleve széles mosollyal nézzük,
felhők fölé röpít ez a közvetlen, természetes báj, gyermekként örülünk a fürgén pergő
jelenetek ötletzáporának és velünk tapsol, nevet, sőt! a szűk székek fogságában bátran
táncolni is próbál az a bizonyos 0-tól 5-ig, kis- és nagycsoport... Hinta, kötél és az ács-
mesternek is páratlan Vati Tamás végtelenül változatos létra-építményei, megelevene-
dő Weöreös-majmok, Csukás-sünök, Tamkó Sirató-rigmus, József Attila-sorok, na meg
a Háromlábú Tánczosok...
Észrevétlenül tanulunk bele a kortárs táncz nyelvébe: ezek a gyerkőcök aligha fognak
majd értetlenkedni, ha a "felnőtt"-táncszínházzal ismerkednek... de jót tesz ez a játé-
kos előtanulmány a szülői kíséretnek is.
Mindenki a helyén van, mindenki kreatívan azonosul feladatával, nehéz itt bárkit is ki-
emelni. Először láthattuk a társulatban Góbi Ritá-t, sünihöz igazán nem méltó, kápráza-
tosan vibráló hetykesége: feledhetetlen! Vati Tamás egy odavetett félmondattal, villa-
násnyi mimikai gesztussal bizonyítja, a jövőben remélhetőleg egyre több lehetőséghez
jutó, nagyformátumú színészi tehetségét.
Bozsik Yvette ismét korszakosat alkotott, talált egy új területet, ahol teremtő fantázi-
ája az önfeledt boldogság közegében villódzhat. Sóvárogva várjuk az EU-programban
ígért, többrészes folytatást.
|
|
|
|
|
44 FEET Ladányi Andrea SZFE Jordán-Lukács IV.évf. osztály |
| |
Hihetetlenül tömény, óriási állóképességet, koncentrációt és alapos mozgás-tanulmámyo-
kat igénylő vizsgaelőadást láthattunk a jövőre végző színész/!/-osztálytól. Ladányi Andrea
sokszínű koreográfiája sem mindennapi, de elsőnek mégis pedagógiai csúcsteljesítményét
emelnénk ki. Ilyen színvonalú produkciót soha nem láttunk színész-osztálytól, ami a képzés
módjának ígéretes változásait jelzi. Ladányi képes volt növendékeibe szuggerálni azt a kér-
lelhetetlen maximalizmust, amit magával szemben mindig is támasztott és a csapat rendíthe-
tetlenül követte az embert próbáló úton. Fantasztikus közös teljesítményük elementáris
erővel hatott a 44 feet-ben, de akadt meglepetés az inkább kis-együttesekre komponált
második részben is. Ebben az erős közegben is kitűnt a pascali "gondolkodó nádszál"-t
bűbájosan megtestesítő Vass Teréz, aki attraktív lényét túl a drámai, komikai és alterna-
tív adottságokon, a virtuóz akrobatikában is csillogtatta. Krisztik Csaba félelmetes mozgás-
készsége thai-boxtól a kontaktig döntögette a stílus-korlátokat, bravúros produkcióját a
az elmélyült átélés belső izzása hitelesíti.
Sokat várhatunk még ettől az osztálytól, de jó, hogy az igazi vizsgák csak most jönnek még!
Ez az előadás pedig még többször látható lesz a MU-ban !!!
|
|
|
|
|
TAVASZI FESZTIVÁL Táncz-események 2005 |
| |
A tháliás tánc-sorozat a szokásos igénytelenséget hozta. A felmelegített szegedi Bolero
kicsit javult, de nem az az igazi Juronics, a többi szégyenletes. Egyetlen kivétel: a Basel
Balett, amelynek mindegyik darabja élmény volt. Kylian mellett egyenrangúan tündökölt
mindhárom koreográfiájával Richard Wherlock, a tánczosok meg egyenesen fenomenáli-
sat nyújtottak, , mintha Lambert és Béjart együttese ötvöződött volna.
Frenák Pál, aki személyes és alkotói tehetségét általában trendi eredetieskedéssel, szá-
nalmas meghökkenteni akarással gyalázza nézhetetlenné, végre kiválót alkotott. Bágyadt
szex, vulgár-erotika és kimódolt dizájn helyett: a Frisson káprázatos mozgáskombinációk,
rafinált szólók és extrém duettek, magányos őrületek, és furcsa kapcsolatok lenyűgöző
kevercse. Két külhoni fiú félelmetes tudása, egy érdekes negroid figura és mindenek
felett Kolozsi Viktória, kvazárok, pulzárok csillagszülötte, a robbanélonyságában is har-
monikus, villogásaiban is cizellált, felejthetetlen üstökös-lány !!!
|
|
|
|
|
TYBALT Juronics Tamás Szegedi Kortárs Balett |
| |
A félig jó: az nagyon-nagyon Jó !!! Másnapra elfelejtjük azt, ami nem tetszett s csak arról
beszélünk, amit felejthetetlen varázslat volt. Kockázatos kiforgatni a Romeó és Júliát, de
ettől még lehetne épkézláb cselekmányt kitalálni. Súlyos dramaturgiai következetlenségek
azonban zsákutczába kényszerítették az alkotót, káprázatos első rész után befulladt a pro-
dukció. Juronics Tamás végre nagyvonalú elképzeléseihez illő, hatalmas, harminc-fős társu-
latot mozgatott, sziporkázó fantáziával, temérdek eredeti ötlettel. Bravúros tömegjelene-
tek, szédületes kavargás, fölényesen komponált térbeliség, nagyszerű táncosok és tőlük
szinte megkülönbözhetetlen, kiváló tánckar. Az elektronikus zenei háttér sejtelmes zúgása
a szóló-jelenetekben és ami igazán egyedülálló: élő punk-zenekar, amely magától értetődő
természetességgel dübörög, de zenéjén túl is eleven szereplője a játéknak. A szegedi ille-
tőségű punk-zenekar fantasztikus tempót diktált és bebizonyította, hogy ebben a műfaj-
ban sem a hangerő fontos, hanem a zenei érték és tartalom. A szólógitáros Lantos József
magányos szólóiban is bizonyította sokodalú muzikalitását, Dér István dobos pedig a szerel-
mesek ismerkedésének lírai jelenetének zenéjét alkotta meg, az ujjdobolás pianisszimójá-
tól, a fokozások ihletett skáláján keresztül turbózva fel, egy hatalmas dobszóló extázisáig.
Jól szóltak a Shakespeare-szövegre írt számok, a zenekariak között még Prokofjev-parafrá-
zis is volt, amelynek témája jóval szerencsétlenebbül tért vissza a második részben. A híres
balettzenéhez kevésbé szervültek az egyre kuszábban erőtetett jelenetek. Nem volt miért
sokaságot szerepeltetni, indokolatlanná vált a glédában lépegető teljes stáb, a többi kép
pedig lassú érdektelenségbe szürkült. Gyönyörűséges kivétel azért akadt: Tybalt és szerel-
me: Rosalinde duója. Palman Kitti szinte mozdulatok nélkül állította elénk a kiégett vágy,
a kétségbeesett lemondás fájdalmát. A többiek teljesítették a feladatot, amiből nem elég
jutott mindenkinek: a szédületes Finta Gábor, aki tánczban, akrobatikában és színészileg
is egyedülálló, még szólójában is korlátozva volt, nekivetkőzhetett ugyan, de a talajra már
nem jutott le. Feltűnt Haller János kígyó-mozgású Mercutiója, Markovics Ági szerep nél-
kül is tetszett. Fodor Zoltán korrekt Romeót hozott, de Júliát sajnos máshogy képzeljük
el. Arcnélküli figurájában, csuklyás Halálként, dermesztően lenyűgöző volt Hámor József.
Mindezzel együtt Juronics koreográfusi leleménye most is nagyszerűen működött, alakítá-
sa is extrém meglepetésekkel szolgált, uralta, egységbe fogta a darabot. Egy múlhatatlan
juronicsi pillanat: a kínzó lelkiismeret-furdalás élő szobraként, nyújtott lábbal homlokon
taglózza magát, hanyatt zuhan az önvád bénító súlya alatt.
Talán a végével kellett volna kezdeni, a grandiózus báljelenet lehengerlő élménye mindent
feledtetett volna. Így is !!! Mert nincs ma széles régiónkban olyan koreográfus, aki ennyire
korlátlan fantáziával bír és nincs olyan társulat, amely ilyen szinten tudná életre kelteni a
legmerészebb, megvalósíthatatlannak tűnő álmokat is.
Nézzük hát meg azt a jobbik felet és várjuk!, töretlen reménnyel, a remélhetőleg nemsoká-
ra megszülető, következő szegedi opuszt.
|
|
|
|
|
Beszéljünk Gergye Krisztiánról, Fehér Ferencről 2005 tavasz |
| |
Bestiális egy ficzkó! Pofán vág, sokkol, szándékosan provokál, főleg szexes furcsaságokkal,
de vitathatatlan koreográfiai alkotó-készséggel. A Kínos-ban a gusztustalan öncélúságok,
hermaphroditák, zsírtömbök, látszat-bujálkodások sem rontották örömünket: Gergye ural-
ja a teret, végtelenbe feszíti a kifacsart poziciók tortúráit, egységes lendületben, frap-
páns ritmusban tartja a produkciót. Mozgáskombinációi eredetiek, váratlanok, gesztusai
találóak, a zene kiváló. a jelmezek pompázatosak. Vannak tánczosai !!! Sokan, meglepően
sokan: tucatnyi egészséges dinamikájú és eléggé képzett aktor jeleníti meg merész elkép-
zeléseit. Kiemelkedő a férfivágyat, a támadó hímet alakító fekete üstökű és a csodálatos
Kolozsi Viktória, aki itt is felejthetetlen egyéniségét ragyogtatta fel.
A Maldoror énekei-ben több, mint kínos volt nézni a színpadképtelen Á. értelmetlen ver-
gődését, a két táncos viszont félelmetes, kiszámíthatatlan, virtuóz produkcióval káprázta-
tott el. Gergye extrém fantáziája követhetetlen koreográfiával tündökölt, tovább tágít-
va gesztusnyelvének szélsőségeit. Fehér Ferenc törékenységében szilaj energiákat uraló,
cikázó indulatokat sejtető lénye fölényesen uralta a darabot. Ordító kitörése, a tudatta-
lan mélyéből felüvöltő elemi ösztön-hang, erőteljes színészi képességeket mutat, nagy vá-
rakozással figyeljük, mikor kap ezen a téren is lehetőséget.
|
|
|
|
|
TÜZES ANGYAL Bozsik Yvette - Vati Tamás Trafó |
| |
Nem kedvesen humoros, mint a Csoportterápia, nem artisztikus koreográfiai látomás,
mint a Bacchanália, - "csak" mozgás, "csak" zene, "csak"dráma, mimika és gyönyörűség,
nem "jelent" valamit, nem "ábrázol": VAN!!!, önmagában álló dolog, ama hírhedt kanti
"Dinge an Sich". Egy egyedülálló képzelőerejű alkotó és két páratlan táncos diadalmas
beteljesülése. Két előzménye, az X-Tabay és a Holtomiglan holtodiglan, revelációként
ható, sokszínű mozgalmasságát befelé néző, elmélyülő hozzáállás váltotta fel. Redukált
minden: puritán fekete jelmez, minimális környezet, a fényeffektusok visszafogottak.
De él a zene és él az igazi táncművészet megfejthetetlen csodája, megmutatva., mire
lenne képes a fenomenális Bozsik Yvette, ha mindig módjában állna kimunkálni fan-
tasztikus elképzeléseit, ha nem kényszerülne futószalagon gyártani a pályázati célzatú
muszáj-műveket. Akkor láthatnánk ilyen szintü darabokat az együttessel is és nem szi-
porkázna szét ez a hatalmas tehetség hevenyészett ötletparádékban. Képzeljük el a
Commedia dell' arté-t nagyszínpadon, féléves érlelés után...
|
|
|
|
|
|
|
