2003             2004             2005   

2006   2007   20082009     2010      2011

2 0 1 7

A borostyános, vadszőlős Építész udvar,  a Gesztenyés kert és a többi régi helyszín mellett
most már újabbak is beléptek,  így a Nemzeti Múzeum belső udvara, vagy a Szent Anna Col-
legium belső tere.
A jól ismert fellépők között az újonc  Vadvirág Énekegyüttes  a legkedvesebb meglepetés.
A Hubay Jenő Zeneiskola és a Meixner Általános Iskola osztályaiból verbuvált tucatnyi ta-
nuló moldvai és gyimesi népdalokat énekel. Az ostinato basszusalap fölött öt nagyon kis fiú
hozza a dallamot,  elképesztő az intenzitás, tökéletes az intonáció, még a népies melizmák
is hitelesek.  A hangvétel vagányosan harsány, mégis kiegyensúlyozottan abszolút muzikális
az egész.
Szólózik egy leány, merengő a sirató, majd egy vidám mulató-nóta következik. A kórusveze-
tő karmester,  Gózon Éva  műsorban, műfajban produkál igen eredetit, nagyon ritka, hogy
ennyire fiatalokkal ilyen tisztán szóljon az ének.
Az utcákon áramlik a tömeg, sehol ennyi jófejet nem látni egyszerre, koncertlátogató idő-
sek, párok, családok, magányos zenefüggők. A jókedv és a szabadság szele lengi be a teret,
bárhová bemehetünk, bármit hallgathatunk, de a sarkokon váratlanul felcsendülő flashmob
produkciók is színezik a képet.
Jó hasonszőrűekkel együtt lenni, jó gyönyörűséges éneklést hallgatni, jó a térképet búvár-
kodva új helyszíneket keresni.
A Kórusok Éjszakája állandó örömforrás a nyár kezdetén, jövőre is ott a helyünk!

2 0 1 6

Óriási tett, hogy sikerült  Eötvös Péter művet ősbemutatóként bemutatni, a Senza sangue
zeneileg kiemelkedő eseménye volt a fesztiválnak.  Rendezésről nemigen beszélhetünk, de
még ennél is  szánalmasabb képet mutatott a  Kékszakállú.  Hibás elképzelés, hogy az egy
felvonásosokból kiindulva,  majd minden produkció rövidkékből állt.  A pisai előadás mutat-
ta meg, mennyire meghatározó a rendezés:  a  Poznani Egyetem  jeles produkciójában, a
Furcsa véletlenek Angyala  kortársszínházi rendezése feledtette a zene harmatos musical
hangvételét,  míg ez az állóvíz produkció még a kiváló  Bignani-Lesca Adrianá-t is letiporta.
Botrányos volt a  Piazzolla-tánczenével körített, kurva-romantikával kurva unalmas argentin
giccs, a két kiváló énekes ellenére.
A Legjobb rendezés és egyben a Legjobb előadás az  Elégia fiatal szerelmesekért volt. A
Zeneakadémia  növendékeinek csapata,  Almási-Tóth András  vezetésével megmutatta, mi-
lyen a kortárs opera és a korszerű rendezés,  Kim Boran  pedig a legjobb versenyszereplő-
nek bizonyult.

Az Ötpacsirta-utcai  FSZEK-kert-ben  harminc csíkos trikó feszül,  ráadásul szerda van...:
persze! hiszen a  Csíkszerda Kórus, a program szervezője tart nyíltszíni sajtótájékoztatót,
a saját sütetű obligát pogácsák kottafejeket, violin-kulcsot, fermáta félholdat formáznak.
Tóth Árpád  karvezető ismerteti a  7 órás, délutántól  az éjszakába nyúló,  gigantikus ese-
ményt.  Kilenc helyszínen, melyek között a  Nemzeti Múzeum,  a Lőrinc pap-tér,  a Rajk
Kollégium  mellett a Pázmány Gesztenyés-kertje és a borostyánba borult Építész Udvar
is megtalálható, húsz perces műsorokkal  kilenc-kilenc együttes énekel.  Van ahol klasszi-
kus a repertoár, helyet kap az egyházi- és a népzene, a régizene és a könnyű is.  Termé-
szetesen a kortársak se maradhatnak ki,  Csemiczky Miklós például kifejezetten erre az
alkalomra komponált kórust, melyet a Múzeum-kert tövében meg is hallgathattunk.
Június 4-én tehát lehorgonyozhatunk  bármelyik helyszínen,  szép sorban bevárva a fellé-
pőket, avagy bóklászhatunk fel s alá a Palotanegyedben,  ahol mindenfelől énekszó deríti
az atmoszférát. Váratlan flash mobok is fel-felbukkannak majd, bármelyik zugból felharsan-
hat egy pajzán madrigál vagy éppen egy blues-os improvizáció.
Éjjel 11-kor aztán mindenki összefut a Mikszáth Kálmán-téren,  hogy közös énekléssel ko-
ronázza meg az immár Negyedik Kórusok Éjszakájá-t.

A Keleti Nyitás szele a visszafújta a Vörös csillagot a Solti terem színpada fölé. Almási-Tóth
András  összeházasította  Csajkovszkij  két operácskáját,  tűsarkú lett a  Cárnő cipellő-je,
Jolanta  meg TV-sorozat sztárja. Oroszország a 90-es években,  Kisvárosi Lady Nagyáruháza,
ahol az ex-párttitkárnak már csak az Ördög mellékszerepe jut.
Ruszó Alekszandra  Kulcsár Noémi  igéző koreográfiájára üzekedik egy porszívóval, pompás
éneklése  Ambrus Ákos  levitézlett Ördögét is lépre csalja.  Találkára röpülnek, míg a mun-
ka áruházi frontján  a celebségről álmodó Oxana,  Lusine Sahakayan  szövögeti álmait. Vá-
gyakozásának ábrándképeit a  Budapesti Metropolitan Főiskola  videósai meg is jelenítik a
kockákba dobozolt falakon.
A röpködők röpke nászra készülnek a raktárban,  Kristofori Ferenc  élvhajhász Iskolameste-
rének váratlan érkezése belezavar, többszöri bujkálás vet véget a bujálkodásnak.  Lendüle-
tes a játék, a hatásos zenei közegben nagyszerűen komédiázva lubickolnak az énekesek.
Az újabb Oxana,  Horti Lilla szédületes áriával mutatkozik be, cipő-fétisizmusa mérgezi sze-
relmi játszmázását, lenyűgöző dallamíveit  félelmetes koloratúrával tetézi.  Vakula, a kiebru-
dalt udvarló obligát öngyilkossága Moszkvába röpüléssé szelídül, a régi jó KGB-s kapcsolatok
még mindig lehetővé teszik az űrutazást.  Gyűlöljük a színházi háttérvetítéseket:  a fantázia
csökött hiányosságait leplezik,  itt azonban  konzekvensen alkalmazott,  letisztult formában
építette az illúziót, /Juhász András, Izsák Lili/.
Az ifjúi hevületű Óbudai Danubia Zenekar, Kovács László vezényletével szárnyaló dallamok-
kal triumfál, (óh, azok a vonós lányok!!!/, a szituációt és karaktert egyaránt pontosan festő
áriák javítják az orosz mester, általunk eddig meglehetősen lefokozott értékelését.
A Jolanta-sorozat  újabb epizódját veszik fel  a TV-stúdióban, a szilaj deklamációjú  Szigeti
Karina  groteszkül ágálva bánkódik vakságán, a három ápoló,  Kiss Diána, Molnár Anna, Kiss
Judit Anna  könnyei sem vidítják fel.  Hogy-hogy nem,  Vaudemant márki jelmezében  vala- 
honnan idecsöppen  a cipellőt kereső Vakula,  azonnal bele is szeret  a sárga ruhácskában
alvó Második Jolantába. Nem csoda:  Brassói-Jőrös Andrea annyi szívvel, olyan muzikális po-
ézissel énekel, belesajog a lélek és nem a vaksága okán.  Nem akar látni, igaza van,  a belső
világ békéje többet ér,  mint a valóság éles fényei.  Párja,  Ódor Botond  erőteljes tenorja
is egyre jobban érvényesül, levetkőzi gátlásait és atlétikus izomzatával csúcsra hatványozza
az élményt.
Közben a halálhírét váró nők  gyönyörűséges duettel kápráztatnak el,  Ruszó Alekszandra
mezzója folyondáros legátókkal ölelkezik  Horti Lilla  bámulatos szopránjával, az előadás lí-
rai tetőpontját követi a táncos boldogságba vezérlő finálé.
Harmadik dramatikus  operavizsgájával  Almási-Tóth András  és a tüneményes csapat  még
magasabbra tette a mércét, bár tavaly azt hittük,  annál jobbat nemigen lehet produkálni.
Ilyennek kéne lenni az operajátszásnak, fricskázva, de megtartva a hagyományok értékeit,
a Kortárs Gesammtkunst jegyében színházzá avatva az énekesek otthonát.

2 0 1 5

Akkoriban nem siették el:  a soha véget nem érő nyitány  akkurátusan elénk tárja a Téli
rege összes, goldmarki érzelmességű, dúsan áradó motívumát.  Zuo You  Leontes királyá-
nak érthetetlen féltékenységéhez nem kell se Jagó, se kendő, halálba kergeti asszonyát,
szerencsére a csecsemőjét távolra menekítik.  A vészterhes történések lassú sodrásban,
epikus dallamossággal,  kiválóan hangszerelt zenekari anyaggal hömpölyögnek,  Goldmark
Károly  igencsak míves komponista volt.
16 évet ugrunk,  a koreográfus  Widder Kristóf  az altalajon marihuána-mámorban kígyóz-
va, emelt német dikcióval transzcendens szférákba röpíti az  Idő  shakespeare-i monológ-
ját. Sudár bakfisként látjuk viszont a királyi gyermeket, Perditaként  Ihring Anna  éneklé-
sének heves gesztusaival tűnik ki. Az  Ódor Botond-dal  elővezetett szerelmi incselkedést
akrobatikus mozgásai és az energikus tenor gitárfutamai is élénkítik. Jöhet az álruha és a
visszatérés a szülőházba, csoda is történik, Hermione szobra életre kel, Lusine Sahakyan
szárnyaló legátói ünneplik a boldog véget.
Almási-Tóth András ismét járatlan utakra merészkedett, majdnem teljességében mutatva
meg egy elfeledett opera szépségeit,  kimunkált rendezői koncepcióval alakítva a vizsgázó
énekesek színészi munkáját. A második rész sem marad meglepetés nélkül.  Az ifjú titánok
és titanidák Lehár operettjeinek slágerszámaiban tündökölnek.  Páros lépcsőlejáró jelzi a
nagyúri légkört, kontrasztként egy nyóckeri szoba-konyha szerénykedik. Szmokingos belé-
pőjét váltva,  Kristofori Ferenc pucér pocakkal sörözget a díványon,  Tatai Nóra szoprán-
ja primadonnai álmokat dédelget.
Szu Csong nagyáriájában  Zuo You   meggyőző muzikalitással  vágyakozik  "egy nő után", a
bécsi keringő sem maradhat el:  Csóka Anita  nemcsak háromnegyedben triumfál,  a tes-
tére törő plasztronos úrfikat is lendületesen penderíti ki a színről.  Ruszó Alexandra  ke-
zében csattog a kásztányett, vörös boás flamenco-táncosok körében szól az "Olyan forró
ajkamon a csók".  Az élesszavú  Vida Anikó  konyhakéssel tesz pontot  a házastársi vesze-
kedésre, Frasquita dalában a monarchia bájos érzelmessége árad: Lusine Sahakyan  spa-
nyol ritmusokkal dominál.
A hétköznapi este tompa unalmából TV-nézésbe menekülve,  Csóka Anita  az előadás leg-
nagyobb élményét jelentő Vilja-dalt énekli, mámoros vágy, szomorú lemondás. Ahogy min-
dig, az  Almási-Tóth András  vezette operavizsga most is fényesen sikerült. Ráadásul vég-
re méltó helyen, az Operaház nagyszínpadán, a tüneményes  Madaras Gergely  által diri-
gált Rádiózenekarral,  Szalai Sára  szellemes jelmezeiben. Jövőre, Veletek, Ugyanitt!!!

Kérdés, lehet-e Mozart operáját kortársi szinten élvezetesen megcsinálni? A hajdani Novák Eszter - Harangi Marcsi-féle HOPPart-os változat nagyságrendekkel ütősebb vala, így csak
kiváló énekesekkel működik. Az meg alig vagyon. Az egyre jobban belelendülő, muzikalitását szép orgánummal, érvényesítő Pamina, Szemere Zita, a pompás játékkal triumfáló Papageno: Gaál Csaba és párja Zavaros Eszter az örvendetes kivétel. Na meg a Három Csodálatos Grácia!  Horti Lilla,  Vincze Klára és Vörös Szilvia sugárzó jelenléttel, nagyszerű gesztusok-
kal, gyönyörűséges énekléssel hatványozza a három Dáma szerepét.
Almási-Tóth András  zseniális látványkoncepcióval nyer csatát, a foyer freskója, majd az or-
gonasípok grandiózus látványa lenyűgözően szellemes, a világítás váltásai tovább fokozzák a hatást. A főpapok kukucskáló ablakokban tátognak, a bronzszobor erotikája Papagénát rejti, az üvegablakokat tűzvész lángjai festik vörösre. Az elképzelést Lisztopád Krisztina imponáló perfekcióval valósította meg. Humorforrásként érvényesül Varró Dániel dicséretesen tiszteletlen fordítása, nagy szerepet kap Juronics Tamás invenciózus koreográfiája. A Táncművészeti Főiskola növendékei üdítő frissességgel mozognak, elviselhetetlen viszont a totál hamis fiúcskák szerepeltetése.
Szívesebben nézzük Almási-Tóth András kortársi, avagy saját librettóira épülő munkáit ám a Látvány az Best of 2014: feledhetetlen!                                                                 2014

Tavaly ugyan kiválasztódtak  az idei versenyszerepek, de a helyszín és a műsor változása mi-
att most új megmérettetésre került sor.  Visszaszorultak a kortársak,  nem lesz  Eötvös és
Csapó Gyula, Tutino Márai-operája sem, túlteng  Mozart, aki még  Csajkovszkij egyfelvoná-
sosába is befurakodott.  Bizakodva várjuk  Sergio Rendine Un segreto d'importanza  című
rövidkéjét és a még alkotói fázisban lévő,  Hitchcock Hátsó ablak-ából kiinduló  Van Parys
opuszt. Telivér reménység:  a zseniális James Conway/Lajka az űrkutya!!!/ minden bizony-
nyal a legkortársabb szellemben teremti színpadra  Donizetti: Calais ostromá-t...
Ez a nap a baritonoké! Victor Sicard lesz az antwerpeni Rear Window hőse, a legszebben
éneklő  Marc Labonnette kapja  Salieri-t,  Nicholas Merryweather színészi képességeivel
diadalmaskodhat az  English Touring Opera  utazó darabjában. A szenvedélyes  Sébastien
Lemoine temperamentumos muzikalitása nagy nyeresége a kolozsváriak  Figaro házasságá-
nak. /Ebben a mezőnyben sajnálatosan nem jut szerep a tavalyról emlékezetes belga  Kris
Belligh-nek.../
Alföldi extremitásokra törekvő koncepciójának áldozata  az egész casting legjobbja,  a ko-
reai  LIM Chae Wook, aki lírai baritonba hajló gyönyörűséges orgánummal énekelte az Est-
hajnalcsillag-áriát, Wagnert úgy, mintha puccinis operasláger lenne, helyette az iskolásan
kedves, de fekete! Kabongo lesz Kongóból...  Igazságtalanul szorult ki a megejtő szépségű
szoprán  Olivia Kahler és a tragikus erejű,  szédületes magasságokkal letaglózó  Dorothée
Lorthiois, na meg a zsigeri bohóc koloraturessza, a  Hoffmann meséi Olympia áriájával tri-
umfáló Leila Benhamza. (Méltatlan bunda ziláltan ordibáló honfitársnőnk betuszkolása...)
A vétkes plzeniek szép gesztusa viszont, hogy  Gosha Kowalinska, a mágikus karizmájú len-
gyel mezzo szerepet kap!
Előzetes élvezkedést jelentett néhány workshop. A csodálatos LIM nagyszerűen szerepelt
itt is, James Conway két áriából alkotott szituációs improvizációt, a résztvevők másfél óra
alatt életre szóló leckét kaptak korszerű operajátszásból.  Ludek Golat falstaffi energiájú
rendező, kisujjában van  a teljes operairodalom eredeti nyelven,  úgy instruál, úgy geszti-
kulál, úgy dünnyögi együtt és úgy szól bele, hogy mindenki megtáltosodik,  miközben iszo-
nyúan jól szórakozik is.
Hát akkor most már Budapest a hazánk, itt fogjuk megélni az  Armel Operafesztivál újabb
csodáit, indokolt a várakozás, fokozott az érdeklődés, végre a fővárosnak is jut nemzetkö-
zi operaélmény...

A Zenei Könyvtár kis titkos előparkjában baracklekváros holdacskákat kínál a Csíkszereda
kórus kisasszony-tagozata, a Sajtótájékoztató természetesen énekszóval indul.  A Halastó
kórus kezdeményezte éjszakai együtténeklés  tavaly óta a májusvége derűs eseménye. A
Palotanegyed jeles épületeinek hangulatos udvaraiban tucatnál több kórus ad koncerte-
ket 6-tól 11-ig.
Néhányan bejártunk, az első stáció a Pázmány Gesztenyés Kert-je, a terebélyes fa alatt
Tóth Árpád  karvezető pillanatok alatt egy kétszólamú dallamocskát tanít be nekünk, me-
lyet üdvözült mosollyal, ritmikus melldöngetéssel el is zengedezünk. Majdand itt lesz hall-
ható, többek között, az alapító  Halas Dóri  Soharóza kórusa is.
Ablakunkban vadszőlő és borostyán pompáz, az  Építész Udvar  háromféle borostyánjával,
fényeslevelű/!/ vadszőlőjével növény-orzásra csábít.  Alkalmas pogácsák kíséretében hall-
gatjuk meg  Csongrádi Gábor  négyszólamú alkotását, szombat éjjel a Kodály Intézet Női
és Férfikara is szerepel itt. Izgalmas helyszín lesz a Horánszky utcai Rajk lászló Kollégium,
a záróaktus mind a 600 résztvevő közös éneklése a  Mikszáth Kálmán tér-en,  a közönség
természetesen bekapcsolódhat az  "Este van már, késő este" dallamába. /Szöveg és kotta
a műsorfüzetben/. Folytatás hajnalig a szomszédos romkocsmában...
Hangot a Térnek! a jelszó,  Hangot az Embernek! a program.  Mert aki énekel, annak kisí-
mulnak a ráncai, ellazul a teste-lelke, mosolyogni fog és nekividámodik a hétköznapoknak.
Jöjjön hát mindenki, tetszés szerint válogasson a helyszínek között,  csodálja meg az épü-
leteket, szívja be az éneklés friss levegőjét, kortyoljon nagyot a zene tiszta forrásából.

Duplázott az immár nagymúltú Fesztivál és Verseny: az utolsó fordulóban 36 énekes pályá-
zott a 2013-as és a 2014-es évad húsz versenyszerepére.
A szokásos tenorhiány most is jellemző: Christoph Poncet és Sébastien Obrecht, mindket-
ten Franciaországból, két-két fellépésre jogosultak, előbbi az  Oedipus rex után két nap-
pal a  Szerb Nemzeti Színház premierjében is főszereplő,  utóbbi idén  Britten: A csavar
fordul egyet-ben, jövőre az először szereplő tbilisziek,  bibliai hős operájában lép színre.
A legdaliásabb férfi-párost a  Szegedi Nemzeti Színház  Verdi operája  kapta ki:  Stefano
Olcese és Vasile Chisiu  mély regiszterei, külön-külön is, felérnek egy tornádóval.A Neue
Oper Wien válogatásával nem lehet egyetérteni:  a gyilkos Punch bohózati figurájának tö-
kéletesen megfelel  Richard Rittermann /Franciaország/ hangja és színészi alkata,  ám az
abszolút technikájú,  töretlen muzikalitású,  eszményien  kislányos megjelenésű  Aurélie
Fargues, obskúrus okokból nem bizonyult "megfelelő"-nek.  Stravinszkij Jokastéje viszont
egyértelműen lett az érett orgánumú, mély átéléssel éneklő  Joelle Charlier,  gyönyörű-
séges legátókkal tette emlékezetessé bravúros szólamát.
A Márai darabból készült Marco Tutino operát, jövőre  Jean Philippe Biojout  intellektu-
sa vezetheti sikerre, Csapó Gyula, a Fesztivál felkérésére írt, egyfelvonásosában a minden
szempontból unikális grúz bariton, (jól mondta rendezője,  Alföldi Róbert, hogy tanuljuk
meg gyorsan ezt a nevet!),  Shavidze Kakhaber  karizmatikus személyiségével ismerkedhe-
tünk majd meg.  Igazi mókamester is:  a pillanatok alatt megtanult magyar szövegből bohó-
kás performanszot rögtönzött,  a fogadáson pedig  mindkét kezében egy-egy asztallal mu-
tatta be akrobatikus képességeit.
Nicolas Rigas-t kifinomult visszafogottsága, Sarah Laulan-t vörösizzású egyénisége, brutális
szopránja teszi alkalmassá a rejtélyes tudós, illetve a kutyakínzó domina szerepére  Russel
Hepplewhite: Laika, az űrkutya című művében. A leginvenciózusabb rendezőt mindenkép-
pen ez a premier mondhatja a magáénak, az angol  James Conway,  az épület nélkül műkö-
dő  English Touring Opera igazgatója, kétórás work-shopjában, tíz énekest mozgatott meg
tucatnyi helyzetgyakorlatban. Voltak ők kutyák, gyerekek, utasok, de még Anonym Alkoho-
listák is. És mindenkinek egy-egy kedvenc áriáját kellett a furcsa hallgatóságnak meggyőző-
en elénekelni! A belga  Kris Belligh bekötött szemmel, a kollégái folyamatos zaklatásai köz-
ben,  (lökdösés, leteperés, falhoz nyomás, csiklandozás!!!),  bámulatos álló- és fekvőképes-
séggel, hibátlan lendülettel énekelte Papageno áriáját...  
Nem tehetünk mást: októberben le-költözünk, vagyis: FEL!!! - Szeged városába!  2013.V.27.

A tavaly végzett kaposvári színészosztály tagjai szétszórattak az országban, ritka koncertje-
ik fontos események a pesti helyeken.  Lovas Rozi,  a miskolci Ophélia két órája még szín-
padon volt, a Bánatos Kurvák Trabant-dalával azonnal felvillanyozza a kedélyeket. "Ez a ház
is ledőlhet egyszer"-énekli a frontember  Formán Bálint /Radnóti Színház/, de sorra kerül-
nek elő vendégként régebbi tagok, színész-vendégek .is.
Béli Ádám  legyűrhetetlen energiával sulykolja:  "Ha Ő nem bánja,én nem bánom!",  presz-
tisszimó remeklés a Szputnyikos  Szabó Zoltán  "Quatro mille baci"-ja. A dohányzási tilalom-
nak köszönhetően visszatértünk a vendéglátós helyek koncertjeire, a  Bekvárt-ot, amely a
rejtelmes  Bánfalvi Eszter Kvártett  rövidítése immár másodszor hallgatjuk itt. Beton-basz-
szus, pregnáns ritmusgitár, billentyűk, - a percussionnál,  az időnként klarinétot is felkapó
Kárpáti Pál. A dobok megszállottja,  Lábodi Ádám aki szabadon úszkál a Csárdáskirálynő és
a Jadviga párnája között,  Horváth Szabolcs - Benkó Bence / kaposvári k2 színtársulat/ da-
lát, a sortűz-ritmusú "Süt a Nap, süt a Nap, süt a Nap"-ot énekli vehemens erővel.
Nem akármilyen hangulat! Az első sorban tündéri osztálytársak, elbűvölő kolleginák csápol-
nak, a bennfentes légkört tovább fokozza az alkalmi közönség tomboló lelkesedése.
Némedi Árpád,  cimbalom-virtuóz és ál-Petőfi hangolja gitárját,  vijjogó szólókkal spékeli a
zsigerekbe dübögő bluest: "Rémes hely, bérelj fel, nincs munkám, megbízhatsz bármivel..."
Neurotic: "A rock 'n roll, a sebesség megszállottja voltam" eszeveszett tempója után az ed-
dig diszkrét háttérben ritmizáló  Vitányi Juhász István  indítja őrült rappelését.  Dühöngő
gesztusok,  a karok szélmalomharca,  elementáris szuggesztió,  lehengerlő őserő. Éneklése
hasonló intenzitású a "Küldj el jelet lentről"-ben, ahogy a teljes zenekar tuttija is a "Nyitva
a kocsma, de zárva az isten háza" hívogatóban.
A III/II Richardja,  Keresztény Tamás  basszgitárja fölött, izzóan fenyegető basszusán dörgi
a "Megalázó, durva szerelem" balladáját,  a sokszoros ráadások csúcsa, Formán Bálint  elő-
adásában, a méltán elhíresült "Azon a napon, - mikor..."
Abszolút muzikális, arányosan kiegyensúlyozott, mégis brutálerős koncert!  Joggal énekel-
heti: "Bocs, fiúk, de miattunk megy ez a kocsma..."
Mi pedig miattuk megyünk bárhová, ahol ez a fantasztikus csapat színre lép!

Forró hangulatban indult  a versenyzői helyeket eldöntő forduló,  25-en versengtek a tíz
szerepért. Mindenki egy áriát énekelt, délután pedig a rendezők, karmesterek vizsgáztat-
tak kisebb csoportokban. Tenorista alig akadt, tulajdonképpen a pozsonyi  Baumgartner-
opera férfifőszerepét elnyerő,  szimpatikus francia  Paul Gaugler  sem rendelkezik átütő
magasságokkal.  Most is a hölgyek bizonyultak erősebbnek,  így a szegedi  André Chénier
szopránja, a kissé régimódi, ám képzetten muzikális, szintén francia  Zlassi Leila.
A Phil Glass opusz tenorszerepe nem is kerülhetett kiosztásra, míg a bariton kiválasztása
enyhe bundaszagot árasztott.  A 2015-ös Európa Kulturális Főváros,  Plzen új operaházát
totál nemzetesített produkcióval óhajtja ünnepelni,  ezért baritonnak, az egyébként jól
szereplő  cseh  Jiri Hajek-ot lobbizta ki,  kiütve az Anyeginből oroszul éneklő, gyönyörű
tónusú, abszolút kiegyenlített regiszterekkel bíró, pompás megjelenésű  Kris Belligh-et,
pedig ez a fiatal belga magasan kiemelkedett  a baritonok sorából.  Az ármány kompenzá-
lása is megtörtént, cserébe ripsz-ropsz bekerült  egy olyan magyar szoprán,  aki a zenei
szakközép szintjét sem ütötte meg.
Alföldi Róbert rendezése, a New Yorki Center of Contemporary Opera  kortárs darabja,
a  Haláleset a családban,  Philippe Brocard  francia és az olasz   Monica Zanetti  szemé-
lyében alkalmas szólistákat kapott, annak ellenére, hogy jobb szoprán is akadt volna.
Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, Aleksandra Vrebalov:  Mileva cím ősbemutatója,
két fantasztikus énekes jóvoltából  kiemelkedő eseménynek ígérkezik.  Dan Popescu  ős-
erejű basszusa már az Ozmin áriában feltűnt,  a workshopon zenei intelligenciáját, színé-
szi erényeit is megcsillogtatta, bombaerős alakítást várhatunk!
A nap fénypontja a grúz  Victoria Markaryan  éneklése volt Massenet: Manon áriájában.
Csodálatos alak, varázsos szépség, tökéletes technika, áradó muzikalitás. Mélyben-magas-
ban egyaránt telten fényeskedő orgánum,  a mértéktartás és arányosság csodája, amely
első hallásra könnyes elragadtatásra késztette  élesszavú recenzensünket.  A karmesteri
megmérettetés során, egyből tökéletesen deklamálta a szerb hangzókat, 12 taktusos, sú-
lyos szekvenciákat énekelt el első hallásra,  kiállását az öntudatos szerénység poézisa jel-
lemezte. - Uraim és Hölgyeim, az Új Netrebkót láthatták!

A plzeni vész elhárult, nem költözik oda a fesztivál, ám a két évig egy-egy, majd 2015-ben,
amikor a cseh város Európa Kulturális Fővárosa lészen, mind az öt az évi operabemutatója
látható lesz ott is. De még nagyobb öröm, hogy a valóban világelső Avignoni Fesztivál-on,
hasonló konstrukcióban szereplünk a következő években!
Eredményes volt az ötéves kreatív építkezés, a produkció nemzetközi hírűvé emelkedett,
idei programja  minden bizonnyal tovább erősíti ezt.  Szegeden az  André Chénier kerül
színpadra  tenor és szoprán versenyénekesekkel,  a többi azonban kortárs alkotás lesz.
Újra New Yorkban rendez  Alföldi Róbert,  William Mayer: Haláleset a családban, a cse-
hek  Phil Glass-i unalmat hoznak remélhetőleg merész rendezésben, Pozsonyból monstre
társulattal, kibővített zenekarral érkezik  Roland Baumgartner: Mária Terézia című törté-
nelmi indíttatású kortárs operája.  A Császárnő mellett  acélos torkú magyar urak kórusa
lelkesít, a darab a Fesztivál gigászi záróakkordjának ígérkezik.
A legnagyobb föladat azonban a Szegedi Szimfonikusoké, a két első előadás mellett, a kü-
lönleges hozzáállást igénylő  Penderecki mű,  A fekete maszk zenekarát is ők adják. Ütő-
hangszerek tömege, speciálisan kezelt hagyományos vonósok,  fúvós-bravúrok és negyed-
hangokat is  biztosan intonáló kórus szükségeltetik. A Nagymester maga vezényelte egyik
szimfóniáját Budapesten,  alaposan megizzasztva, ám új hangzások felfedezésének örömé-
vel ajándékozva meg az eleinte ódzkodó muzsikusokat.  Időközben változott a műsor, saj-
nos  Penderecki  nem lesz,  de eszméletlen szereposztásával  az újvidéki Szerb Nemzeti
Színház kortárs operája, a  Mileva  az ősz legnagyobb eseményének ígérkezik.
A rendezők egyelőre ismeretlenek, de a zsűri már felállt, a közönség pedig lázas érdeklő-
déssel várja a revelatív premiereket.

Az idei program igazán kiegyensúlyozott,  két klasszikus,  két kortárs,  a mezsgyén a tere-
zienstadtban íródott Ullmann-mű. A hazai résztvevőké  az elsőség: a pilseni Josef Kajetán
Tyl színház  Rigoletto-jának rendezője  Alföldi Róbert, Gildát  Szakács Ildikó  énekli.
Az Atlantisz császára már ismert, Fischer Iván  dirigálta a Trafóban,  Viktor Ullmann ope-
ráját most a  Krakkói Opera hozza, a kortárs előadásairól ismert  Beata Redo-Dobber ren-
dezésében.  Ifjú szopránunk,  megannyi nemzetközi elismerés birtokosa,  Miksch Adrienn
lesz  Michael Dellara:  A titkosügynök című opuszának női főszereplője,  a new yorki be-
mutató nemrég volt a  Center for Contemporary Operá-ban. Nagy érdeklődéssel  várjuk a
Grammy-esélyes Sarah Jobin-t a karmesteri pulpituson, ez a kortárs opera mindenképpen
fantasztikus záróakkordja lesz a fesztiválnak.
Talán érdemes is leköltözni Szegedre, de végül is szerencsére idén lesz színházi busz egye-
nesen Budapestről!

A MEZZO TV után most már a 160 milliós nézőtáborral bíró ARTE is bekapcsolódik a Feszti-
vál és Verseny közvetítésébe. A Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Nemzeti Színház
társulatával bemutatandó klasszikus Traviatá-n kívül, a többi négy előadás magyarországi és
két esetben ősbemutató is. A legnagyobb várakozás  Knut Vaage: Veslefrikk-jét előzi meg,
a műfaj is ismeretlen, a skandináv színházi életben régóta polgárjogot nyert "családi", azaz
kicsikhez-nagyokhoz egyaránt szóló  "gyermekopera", mely irányultság számos produkcióját
láthatjuk a Kolibri Színház-ban. A Fesztiválon harmadszor rendező  Alföldi Róbert kísérlete-
zik most ezzel, míg a világnagyság  Silvio Purcarete Prokofjev Tüzes Angyal-át hozza be, jó
fél évszázados késéssel álmos operavilágunkba. A Debreceni Csokonai Színház társulatában
meglepetésként találkozhatunk Trill Zsolt-tal, aki a magyar versenyző,  Cseh Antal  Mefisz-
tójának alteregojaként erősíti  a misztérium-játékot. Thomas Pastieri  Csehov  Sirály-ából
írt operát, a New York-i Di Capo Opera előadásában kettős a magyar érdekeltség, Kosztya
szerepét a Debrecenből néhány éve berobbant, máris kiemelkedő ifjú bariton,  Haja Zsolt
énekli, a rendező pedig a zenés színpadokon sikert-sikerre halmozó  Harangi Mária!
Mindez otthon is élvezhető, a Duna TV élőben közvetíti  az öt estén kívül a díjkiosztó záró-
gálát is, melynek eredményét a közönség is befolyásolhatja szavazataival...

A legendás HOPPart-osztály Varázsfuvolájában  Polgár Csaba és Vári-Kovács Péter  játszot-
ta felváltva, játékban, mozgásban és ami a fő: énekben is! a legmagasabb szinten teljesítve
az összetett föladatot.  A rendezőileg értékelhetetlen  vígszínházi változatban  Nagy Ervin
próbálkozik,  muzikalitása dicséretes, jól használja eszmény bonviván-hangját, de éppen a
színészi rész kétséges. Katonás módon mütyürkézik, a kis poénok rajzása szétzilálja, a fölös
ugra-bugrálás bizonytalanná teszi a hatást, végső fokon neutrálisan semmilyen az egész.

A debreceni Végzet hatalmá-ban,  majd az operaházi Sevillai borbély-ban  üstökösként fel-
tűnt, huszonéves  Haja Zsolt azonban minden tekintetben fényesen helytállt. Virgonc len-
dülete, hetyke nekibuzdulása,  magától értetődő, szuggesztív hitelessége már az első pilla-
nattól könnyed természetességgel  uralja a színpadot.  Rántottát süt: beleéhezünk, eszik:
a nyál összefut a szánkban és amikor énekel,  hát akkor aztán csak ámulni lehet! Mintha a
megélhetését biztosító égi madarak dala szállna,  mintha csak kicsit rámenősebben beszél-
ne, szinte észrevétlenül indít  a köznapi szóból egy vidám áriát.  Tökéletesen kiegyenlített
bármelyik regiszterben,  nyoma nincs erőlködésnek, csak úgy árad a lüktető energiától iz-
zó, vibrátómentes vox humana!  Színészileg is egy tömbből faragott, következetes, minden
túlzástól mentes,  a természet kedves gyermeke,  a hétköznapok fűzfasípos költője.  Ezért
az alakításért érdemes volt végigszenvedni az egész esetlen otrombaságot,  melyben Tami-
nán és a zenekaron kívül nemigen leltünk örömöt.
De egy kedvezőbb szereposztásban,  ahol legalább minden második egyén tud énekelni, le-
het, hogy a nagyszerű fiatal bariton miatt még egyszer megkockáztatjuk...  2009.dec.25-27.

Augusztusra lecsengenek a nyári színpadok, fesztiválok, vége a Völgynek, a Szigetnek, nyá-
ri kasszánk kiürült..., a mozikban vacakok, hová menjen a kultúrszomjas egyed?  Tavaly óta,
mentsvárunk a Törökfürdő,  ahol a Halastó Kórus tagjai, barátai és szimpatizánsai csinálnak
többször egy héten  koncertet, előadást,  preklasszikustól a kortárs jazz-ig terjedő, kötet-
len formában.
Fantasztikus hegedűst  ismerhettünk meg  az áradó improvizációs készségű  Bakai  Márton
személyében, aki  Pribay Valéria  erőteljes cselló-alapja fölött,  Clemente Gábor ütős ér-
zékeny reagálásaitól fehérizzásig hevítve, lenyűgöző sodrású rögtönzésekkel szédített el.
A Soharóza Kórus  Szputnyikban bemutatott  Felületi  feszültség-e, a tágasabb akusztikus
térben is pompásan érvényesült,  a szilárd zenei alapokon nyugvó performansz bízvást bár-
hol, bármilyen környezetben biztos sikerrel kecsegtetne.
A Rimini Kórusverseny  nemzetközi megmérettetésére készülő  Városminor Kórus a klasszi-
kus, reneszánsz és magyar repertoár mellett, friss fuvallatot jelentő kortársabb művek, ne-
héz feladatot jelentő előadására is vállalkozott,  a bizsergető disszonanciákban kiteljesedő
két  Whitacre-kórus mámoros jövőt ígér  Ney Andrea  együttesének.
Cupido-beli szuicid gesztusainak ellentmondva,  Nényei Pál  zengzetes baritonján sikamlós
kuplékat prezentált,  Szabó Borbála és Bazsinka József  társaságában pedig korabeli és sa-
ját/!/ kabaréjelenetekben villogtatta humorát.  Bódás Zsuzsanna együtt érző zongorázása
egy teljes orfeum-zenekart pótolt, a színészi teljesítmények után pedig nagy reményekkel
várjuk a Halastó újabb színházi előadását.
Leírhatatlan a  Törökfürdő,  az azt benépesítő előadók és a közönség hangulata,  amely a
muzikális arányosság és a vidámság spontaneitásának kedves kevercse. Na meg a büfé zöld-
séges zsíros-deszkái és a gazdag szörp-választék: buborékos és -talan...!!!

Jaques Loussier valóban improvizált Bach-témákra,  szigorú 4/4-ben, ritmus-szekció kísére-
tével, meddő rivalizálásból, Varnus ütősökkel effektualizált szörnyszülötteket nemzett. Hol
a nagydob puffog,  hol több ütős, marimbán, vibrafonon, xilofonon játssza szólamokat, míg
orgona szép, nyújtott akkordokat zengedez.  Ráadásul akusztikailag  teljesen kiegyensúlyo-
zatlan, helyenként otrombán közönséges módon. Az egyszem Vivaldi opusz kivételével mely-
ben legalább érzékletesen csengett-bongott a dallam, bár így is csak alulról közelítette az
eredetit, az egész koncepció kaotikus, frivol és értelmetlen.
Mégis: mi tartott ott minket másfél órán át?  A művész páratlan beszédkészsége, kapcsolat-
teremtő gesztusai, ahogy szóval tartotta, ahogy lényével lenyűgözte a nem éppen koncert-
járó közönséget.  Humor, kedély,  szakmailag is tökéletes anekdotázás,  művek és alkotóik
szellemes bemutatása. Ez az igazi beetető konferálás: hatványozza a figyelmet, sokszorozza
a megértést.  A játékukkal eléggé riasztó zenésztársak pedig kedvesen, tiszta szívvel moso-
lyognak, ahogy a nagyérdemű publikum is sokat derül az est folyamán.
Ami számunkra gyógyír:  azért ez a mesterséges orgona  meg tudott szólalni Bach-hoz mél-
tóan is. Az e-moll preludium és fúga megmutatta,í milyen is lehetne egy igaz Varnus Xavér-
koncert,  a csengőhanggá csócsált d-moll pedig úgy szólt,  mint a mennyei szférák zenéje.
Regisztrálása eredeti,  kimunkált és invenciózus volt, összességében egy hatalmas képessé-
gekkel áldott orgonistát mutatott. Nagy-nagy kár, hogy múltidőben.

Párizsban kezdődött,  többek között Madrid, Tokió, Los Angeles volt a helyszíne, az arca
Placido Domingo, az eddig 16 alkalommal  számos későbbi befutott énekest fedezhettünk
fel ezen a rangos megmérettetésen.  Idén is lesznek 48-an  a pécsi elő- és középdöntőn,
(júl 25-27), a legjobbak pedig az Operaházban, Budapesten mérik össze a Döntő-ben ere-
jüket augusztus 1-én. Magyaroknak is szurkolhatunk, a pécsi  Gál Máté tenorista és a ki-
tűnő mezzoszoprán,  Kun Ágnes minden bizonnyal most is kitesz magáért. Aki nem fér be
Pécsi Nemzeti Színház-ba,  illetve már nem kap jegyet az Operába,  óriáskivetítőn követ-
heti a gyengéd küzdelmeket. Mert túl a verseny tétjén, itt valóban az egész világon figye-
lő szakma és a TV-néző miliók előtti megjelenés a fontos.

Mottónknak megfelelően "...csak arról, amit ajánlunk", már pedig ettől az operaházi felújí-
tól csak óvni szeretnénk mindenkit.  Az operaszínpad kőkorszaka, ostoba, ügyetlen, avitt,
ósdi.  Modernkedő sutaság,  borzalmas hangok,  hatványozott unalom.  Hát akkor mégis...
miért?!? Mert két csodálatos fiatal tehetség  újabb sikerének örülhettünk,  miattuk-érde-
mes volt, - legalább az első részt - végigszenvedni.
A jól ismert bevezető zenére szinte berobban a színre a siheder Figaro. Nem Melis György
minden hájjal megkent férfiúja, hetyke kamasz inkább, fürge és borotvaeszű. Haja Zsolt lí-
rai baritonja könnyedén győzi a belépő virtuozitását, mozgása, mimikája, mosolya elbűvölő,
magabiztossága, muzikalitása bámulatos.  Még érni fog a hang, a középregiszter nyilván sú-
lyosabb, a hangszín puhább lesz, de számít is ez,  ha valaki 25 évesen ilyen elmentáris len-
dülettel vibrál a színpadon! A recitativókban színészileg tökéletes,  a tuttikban ragyogóan
illeszkedik.  Barokk operákban,  Mozart-ban máris napra kész, bár éppen,  mint "sporting
life" Escamillo bizonyította nemrég, hogy drámai erőben sem szűkölködik. Temperamentu-
mos alakítása,  bravúros játékkészsége  hosszú percekig feledteti a bóvli előadás rettene-
tét. Amikor aztán méltó párja akad  az újra brillírozó  Mester Viktória  személyében, gyö-
nyörűséges duettet hallhatunk, melynek színészi-zenei szépségét  az sem tudja elrontani,
hogy közben a tébolyodott "rendezés", vagy négyszer!, föl s alá kergeti őket a lépcsőn...
Rosina cavatínájában  maradéktalanul érvényesül a gömbölyűen átütő, keménységében is
végtelenül hajlékony mezzo-hang, koloratúrái pedig  a legigényesebb szoprán-elvárásokat
is magasan teljesítik.  Nem démoni Carmen, most bakfis-lány, aki körmönfont ravaszsággal
próbál kibújni  a rákényszerített házasságból.  Érett, kimunkált orgánuma  káprázatos mu-
zikalitással, töretlen egységben érvényesül, hibátlan gesztusai, átélt játéka, lényének véd-
hetetlen szuggesztivitása ritka élménnyé avatja figuráját.
Mester Viktória  és  Haja Zsolt:  két szupernova izzik az Operaház színpadán, ne legyenek
kóbor üstökösök, lássuk őket még sokszor és sokáig!

Barátai nagyokat nevettek, amikor Kafka felolvasta novelláját, de hiába hirdeti a színlap víg-
operának, ez ebben az esetben nem sikerült. Csak Kafka és híres figuráinak nevei jelentet-
tek vékonyka kapcsolatot a korszakos novellával,  amelynek igazi értékei csak az olvasó szá-
mára válnak elérhetővé. A húzónév azonban alkalmat adott egy kortárs opera megalkotásá-
hoz, ami önmagában is óriási erény. Sajnos, a zeneszerző alkotása minden szempontból mi-
nimál, katonazenei tempói, az ismétlődések monotóniája, a hangszerelés primitívsége béní-
tó unalomba szürkíti az előadást. Lehet a repetitív zene jó, de repetát általában csak az íz-
letes ételekből kérünk.  Ennek ellenére  egyáltalán nem volt kudarc a produkció!  Lukáts
Andor rendezése erőteljes alakítások  lehetőségét teremtette meg,  a  Tihanyi László ve-
zette zenekar példásan teljesítette hálátlan feladatát,  az énekes-színészek pedig kiválóan
helytálltak.  A kispolgári család  apa-anya modelljét  Schöck Atala és Jekl László  állította
elénk a zenei-színészi szerepformálás  professzionalitásával, méltó társuknak bizonyult Cég-
vezetőként  Domahidy László. Kővári Eszter Sára eleven teátralitással élt a színpadon, vo-
kális teljesítménye a produkció legjobbjává tette. Mimikában, létezésben szuggesztív jelen-
lét jellemezte  Potyók Dániel  Gregor Samsáját, értetlen tétovaságát muzikális eszközökkel
is érzékeltetni tudta,  talán az ő alakja volt az egyetlen momentum,  amely megfelelt a kaf-
kai képnek. Végső kicsengésében  a Sanyi és Aranka példamutató vállalkozása  igen pozitív
eseményként értékelhető:  nagyon is kell új magyar opera,  mini és maxi egyaránt,  remél-
jük, izgalmas művek hosszú sora következik ezután és talán érdemes lenne vigyázó szemün-
ket az ifjabb komponista-nemzedékre vetni...

Nagyon ciki  egy panel-magasságú termecskében kucorogni, - kellemetlen a tátogó éneke-
seket nézni.  De minek is: a hang jó,  különösen meglepő a zenekari hangzás professziona-
lizmusa, tere, zengése, levegője van az egésznek. Annyiból jobb itt hallgatni, hogy nincse-
nek az otthoni elterelő effektusok,  beülünk és előre révedünk.  Ami félelmetes:  képileg
tökéletes, változatos, minden érdekes. Optimális kamera-állások, fürge vágás, visszafogott
színek, kidolgozott világítás. A cselekményt követve, mindig a legizgalmasabb nézőpontban
állunk, felülről, alulról, követően és statikusan, arcra szűkítve és totálba tágulva elevenen
él a kép. Csak énekesek ne lennének! A fantasztikusan éneklő és játszó Mariusz Kwiecen
kivételével, bár még az ő dühöngő grimaszai is túlzottak néha, értelmetlen a kiváló operis-
ták gége-akrobatikáját bámulni, elég a hallott éneklés csodálata...  Ildar Abdrazakov fen-
séges basszus, a beugró lengyel Piotr megállja a helyét, Anna Netrebko lenyűgöző csoda!
Különösen a majd' egyhuzamban végigénekelt második felvonás volt lélegzet-elállító, gyen-
géd piánótól,  a testes közép-regiszteren át,  az iszonyatos virtuozitású  koloratúráig gyö-
nyörűen áradt a voce, az átélés és a mennyei muzikalitás éteri csúcsain. A szextett aztán
az együttes kiegyensúlyozott összmunkáját is a legmagasabb szinten mutatta meg.
41 percz szünet ebben a borzalmas épületben meghaladta tűrőképességünket, így az őrü-
lési nagyjelenetet rádión élveztük, Netrebko ott sem adta alább...
Egyébként a szünet adott valamim újat, érdemes volt bennmaradni! A szereplők igen szim-
patikus interjúkat adtak, közvetlen kedvességgel és legalább olyan jól beszélték az angolt,
mint az olasz opera nyelvét.
/Azért egy korszerű operarendezést csak megnéznénk.../

Ostoba, sületlen, értelmetlen: a "korszerűsített" Carmen egy röhej, rendezői balfogás és
éppen a becsábítani vágyott fiatalok nevetik ki.  A nem éppen jó akusztikájú Tháliában a
színpadi zenekar még jobban lenyomja az énekeseket,  a rohangálás, jövés-menés, amely
a végén már kórusilag négykézláb történik: rossz vicc. De...DE...DEE!!!
Berobban a színre a farmeros Carmen és úgy énekli, táncolja el a Habanérát, hogy varázs-
ütésre minden más érdektelenné válik. Hasít és csábít,  gránitkemény és buján nőies, szi-
lajsága megadásra vágyó érzékiséget takar, szeme sötétje esztelen vakmerőséget. Mester
Viktória az az elementáris csoda, aki miatt tízszer kell a Carmencet-et látni!  Méltó párja
Escamillóként az ifjú  Haja Zsolt, egy világfi megjelenésével, reményteli lírai baritonnal.
A többi néma csend, de Ők még kétszer töltik meg élettel, hanggal, fantasztikus játékkal
és káprázatos énekléssel a Thália üres terét.

Shelley-ék delejes közegében  valószínűleg a genfi villa háziasszonya is tudott horror-mesé-
ket írni, de az biztos, hogy orvos-barátjuk, Polidori,  a byroni ötletet kibontva alkotta meg
az első angol nyelvű vámpír-storyt.  Német kézben dráma, majd nagyromantikus opera lett
belőle,  amelyet majd két évszázados tetszhalál után,  most  Balázs Zoltán  teremtett újjá,
a no-színház gesztusnyelvén vizualizálva, de minden lehetőséget megadva a korszerű operai
színjátszásnak. A szerepformálás, az ének, a mozgás, másrészt a fény, a jelmezek, a látvány
hihetetlen intenzitása   varázslatos produkciót eredményezett.  Az extrém történet japán
szamuráj-stilizációban, a színpadi minimalizmus eszközeivel,  míg a szereplők kapcsolatai jel-
szerű megfogalmazásban, invenciózus gesztusnyelven realizálódnak. A szélsőséges helyzete-
ket a méltóságteljes mozdulatok lassítása ellenpontozza,  a dallamok szárnyalását a fehérre
merevített maszkok.  Az egyáltalán nem vérszomjas Vámpír, akit túlvilági gonosz erők kény-
szerítenek szörnyű tettekre, sejtelmes árnyként tűnik fel, s végül el  Gombár Judit áttet-
sző háttérfalán, mely színes fényeit és nyílásait váltogatva  tagolja a cselekményt. A szikár
geometrikus térben sűrűn bukkan fel a harminctagú kórus,  Szöllősi András  örvénylő ko-
reográfiájával alkotva  csodálatos mozgóképeket.  Hatféle különleges  ruha-költeményben
jelennek meg,  a kísérteties feketétől, a napsárga ragyogáson át, lilában pompázva mesés
madárbóbitákkal,  végül gipszfehérbe fagyva,  amely az utolsó képben halottszürkévé tom-
pul. Az énekesek is igen kifejező és változatos gyönyörűségekbe burkolóznak,  lehetetlen-
né téve, hogy  Gombár Judit egyedülálló teljesítményéhez méltó  felsőfokú jelzőket talál-
junk.  A rennes-i társulat imponálóan erős,  a kicsapongó férfiak kvartettjének jelenete a
testesen vetkőző,  ám annál hajlékonyabban éneklő  mezzo domina   Karine Audebert-rel
mesterien kidolgozott epizód, három szerepben is félelmetes energiákat sugároz a metsző
fej-rezonanciákkal bíró basszus,  a gigászi játékerejű  Christophe Fel, aki prózai megszóla-
lásainak tökéletes németségével is kitűnik.  A két férfiversenyző között  nehéz lesz dönte-
ni:  Marc Haffner arányosan artikulált férfias tenorja  már önmagában is páratlan ritkaság,
hát ha még természetes játékkészséggel és olyan áradó muzikalitással párosul, amelyet re-
mekmívű áriájában csodálhattunk.  Nabil Suliman magányos Vámpírja grandiózus jelenség,
éneklése szuggesztív,  előadásmódja a tudatos racionalitással koordinált szenvedélyesség,
a főszerep terhe alatt érett szerepformálással nő a viharfelhők hegymagasába. Mi sem jel-
lemzőbb klasszisára,  hogy végig középerővel,  maximum fortéket énekelt és csak a halálos
fináléban süvöltött fel egy teljes hangú fortisszimóig.
Külön bekezdés illeti a káprázatos kórust, amely a kivételes lehetőséget kihasználva, soha
nem látott-hallott erővel  magasztosította fel  Heinrich Marschner  zenéjét,  egyenrangú
részesévé válva a kirobbanó sikernek.
Balázs Zoltán, a  Négerek után,  ismét bizonyította  extrém affinitását a  "Gesammtkunst"
összművészeti alkotásmódjához,  rendezői  munkájában  az  énekes  színjátszás,  a mozgás,
a fény, a zene és a látvány dinamikus egységét teremtve meg. A Vámpír méltó befejezése
a nagyhatású MEZZO OperaFesztivál-nak,  amely a Verseny izgalmain túl, óriási hatású, re-
velatív eseménye volt a magyar színházi- és zene-életnek.

Szolidaritásból nem írjuk le a rendező nevét,  ennyire régimódi, semmitmondó szerencsét-
lenkedés még hazai színpadainkon is ritka.  "Csak arról, amit ajánlunk" a mottónk,  ez most
harapófogó, hiszen ajánlásról szó sem lehet, viszont maga az esemény, mint nemzetközi te-
hetségkutató és felfedező verseny igen fontos. A salemi boszorkányok nevetségesen ugrál-
tak a próbaszínpadra való emelvények között,  a szellemi szegénységet  legfeljebb néhány
artisztikus világítás enyhítette, de a Dicapo Opera énekesei fényesen vizsgáztak. Kis szere-
pében is kitűnt Jennifer Valle /Ann Putnam/ és Tituba-ként Nicole Farbes Lyons. A felis-
merhetetlenségig egyenjelmezbe rejtett férfiak közül  Michael Boley jegyzője, valamint a
Hale tiszteletest játszó  Matthew Lau  érdemel említést. A produkció legjobbja az Ördög
és az isteni igazság között bizonytalankodó Mary Warrent megformáló  Lynne Abeles volt,
aki gyönyörű énekléssel, nagyszerű színészi játékkal remekelt.  Méltó párja volt a démoni
Abigailt alakító  Marie-Adeline Henry,  akinek átütő szopránja már az első fináléban felra-
gyog, a szerelmi képben csábító színekkel gazdagodik, a késélen táncoló bírósági szituáci-
óban pedig szuggesztív jellemformálással párosul.  Ha minden előadásban csak egy-két ha-
sonló formátumú versenyzőt találunk,  igen nehéz lesz a zsürinek  az öt-hatból a győztest
kiválasztani! A  MEZZO OperaFesztivál és Verseny így teljesítheti célját, az új tehetségek
bemutatását és a kortárs opera megismerését milliók számára.

Öt ország öt operája a MEZZO TV verseny-fesztiválján Szegeden!  A globális meghallgatá-
sokon kiválasztott szereplők versengenek,  a rendezők kimutatják  a foguk fehérét, isme-
retlennek számító régi és újabb darabok: itt a közönség nyer igazán, a két-két előadáson
és millió szám a helyszíni közvetítések révén otthon, a fotelben. Totális a nemzetköziség:
a szegediek  Adriana Lecouveur-jét a német  Michael Sturm,  Britten Lukrécia meggya-
lázása című művét a Balti Opera produkciójában a szegedi  Telihay Péter rendezi. Ősbe-
mutató lesz   Kunze: Raoul-ja a  Theater Bremen-től,  de számunkra az a legizgalmasabb,
hogy még két,  operarendezéseivel  nagy feltünést keltett  magyar rendező is szerepel.
Alföldi Róbert már nagy sikerrel  mutatta be  New York-ban a  Salemi boszorkányok-at,
Balázs Zoltán a Rennes-i Operá-ban dolgozik a Vámpír színpadra állításában. Magukban a
címek vérpezsditőek -rejtély, halál, titok: hamisítatlan opera-kellékek... Az énekes-színé-
szeket a karmesterek és maguk a rendezők választották ki egy többfordulós megmérette-
tésben, így az énekesek sikere őket duplán minősíti. Szegedre naponta opera-buszok in-
dulnak, nem kell ott aludni,  a MÁV pedig kedvezményt biztosít.  Fel hát, operások, még
inkább kortárs-színház rajongók,  hiszen a legmerészebb rendezői bravúrok manapság az
operákban születnek.  /Emlékszünk ugye, mekkora csodát tett  Zsótér Sándor a Britten
Szentivánéji álom szegedi előadásával.../ A díjkiosztón pedig bízvást megízleljük a mieink
édes sikerét!

Minden évben itt kuczorgunk papírszék-gyűjteményünk legújabb darabján és még sohasem
esett az eső... Idén a hangosítás is nagyot fejlődött,  a néprádió-szintről elindult a szabad-
téri színház-érzet irányában.  Bernstein  igazi húzónév,  de most döbbenhettünk rá,  nem
is akármilyen komponista: kiművelt, átgondolt és roppant invencióját könnyedén oltja mes-
teri hangszerelésének termékeny talajába. Dallamos, mint Puccini, drámai, mint Verdi, am-
csi, mint Gershwin. a  West Side Story Mambo-jának melódiája fütyülhető, a zenekari szö-
vevény azonban szimfonikus mércével mérhető.  Reccsentek a trombiták, búgtak a kürtök,
több vízimadár vándorútra cihelődött a pikkolók futamaira riadva, a partitúrából keverő TV-
rendező jóvoltából a bársonyosan éneklő brácsakórust is hallhattuk végre! Vérbeli jazz-fee-linggel szóltak a pozaunok,  Kiss Gy. László  szaxofonja pedig  harlemi fájdalommal énekelt.
...És akkor felállt a nézők között egy nagyon kedves bácsi és beszélni kezdett hozzánk. Na-
gyon visszafogva, nagyon csöndesen:  klarinéton,  klezmerül,  az időtlen idők mélységeiből
szólva, ahogy Richter zongorázott, ahogy Milstein hegedült. Nem volt itt már popközönség,
nem volt itt már zene-búvár, a vájtfülek éppoly tágra nyíltak, mint a walkman-zúzta dobhár-
tyák, az  Ember muzsikált és az emberi Lélek itta szavát. Giora Feidman odapislogott és dú-
dolni kezdtünk,  intett és ismeretlen dallamokat kezdtünk énekelni,  játszott és csak  sírni
tudtunk, toppantott egyet és ujjongva vidultunk mi is. Nem volt csönd aznap este a téren,
de "a Néma Angyal lassan áthaladt..."
A kamera lassan pásztázott végig a Hét Vezér panoptikumán,  Árpád zöld lova felett úszott
a tízezres tömeg fölött.  A  Hősöm Teré-t aznap  nem verte fel  baljós masírozók lépte,  a
színpadon egy csodálatos magyar zenekar kísérte az izraeli klarinét-idolt, aki zsidó-klezmer
akcentusokkal intonált egy argentin tangót.  Felderengett a béke ujja,  mindenki mosoly-
gott: ...van remény.

60 ember énekel, repertoárt épít, CD-t csinál, míg végül, lassúdad töprenkedés után elha-
tározza:  operát fog előadni, barokkot, úgy igazában.  Választ egy XVII.-századi színdarabot,
az ifjabb Gibbons zenéjéhez némi Locke-muzsikát társít,  közösen lefordítja a szöveget, ta-
lál egy invenciózus rendezőt,  Göttinger Pál-t /Mario a varázsló,Pokol, Mágnás Miska/, aki
az Irish Coffee-n túl is, elkötelezetten járatos  a zenés műfajok világában.  Gigászi erőfeszi-
téssel, rengeteg munkával, páratlan lelkesedéssel hozzák tető alá a darabot.  Hát ha tető-
nek nevezhető  a majd' négy évszázados Törökfürdő lyukacsos kupolája..., de éppen ez az
extrém környezet teremti meg a produkció varázsos atmoszféráját.  A medence homokját,
mely vízként funkcionál,  éppúgy az aktorok lapátolták ide,  mint ahogy a szellemes jelme-
zek "varrodá"-juk munkáját dicséri.  Halas Dóra és  Sztojanov Georgi  hangszerelése híven
követi a korabarokk protokollt, minden szereplőt más-más kamaraegyüttes kísér, így a sza-
bad muzsikusok játszanak, a színészek zenélnek is.  Nényei Pál férfiasan borongó csellózá-
sa biztos alapja a Kétségbeesés figurájában nyújtott komiko-pesszimista játékának, az elő-
dás motorja, a vibrálóan cikázó  Sztojanov Georgi  Inasa keményen akcentuált hegedűszó-
lóval is elkápráztat, végig a zenekar lelke,  akinek még arra is telik, hogy egyik hisztérikus
kirohanását, a színfalak mögött felkapott felkapott hangszerén  briliáns futammal tetőzze.
Gyönyörű dallamíveket rajzol Ney Andrea oboája,  Palojtay Dávid fagottjátéka bársonyos
basszus-alapot épít,  Csongrádi Gábor  egyszál gitárjával szinte vonósnégyes illúzióját kelti.
De a Cupidót kísérő tündérzenében, a furulya-trió tagjaként,  még a rendező is beszáll...
Az üdítően merész és adekvátan nagy port felverő diszkó-képben,  Rubik Ernő startfejes-
bajnok szájdob-virtuozitása élénkíti  a zenei szövetet.  A szólószoprán  Szebeni Gabriella
törülközős harcosként is  találékony belépésekkel küzd,  Juhász Orsolya  éneklése verse-
nyez,  a Halál-t játszó Vívó Zoé által testére festett, idillikus természeti kép szépségével.
Göttinger Pál-nak minden szituációra akad ütős ötlete, minden szerepre megtalálja embe-
rét, alkati vonásokból formál jellegzetes gesztusokat.  A homok-víz képletet sokszálúan ké-
pes kibontani, fröcskölünk, úszunk, lebegünk,  de még egy vadevezős kalandra is futja. A
csodálatát angolul artikuláló Miss Polonyi Artemisz énekét kajakos lovagja, a zenei irányi-
tásban is meghatározó  Tóth Árpád  kíséri elíziumi hárfázással, a vízipisztollyal halált osztó
rosszcsont Cupidot  Bognár Krisztina  személyesíti meg,  aki lénye "random"-üzemmódján
kívül még vaksiságát is képes érzékeltetni. Nézze el nekünk mindenki, akit képtelenek va-
gyunk nevesíteni:  amikor a kórus megszólal,  szárnyal és dübörög a kupolás akusztikában,
az a katartikus csúcspont és abban minden egyes hang egyedi érték, ahogy a résztvevők
sokoldalú munkája is, amelyből a felejthetetlen produkció katedrálisa épül.
A végén, fülünkbe zümmögve hangsátort borít ránk a kórus. Mint a buddhista lámák, akik
a vízesés zúgásába  együtt kiáltják titkaikat, itt is a létező összes hang megszólal, a félre-
hajlítottakat nem számítva,  legalább 3-szor 12!  Az élő anyagként lüktető hangfürt  Cage
cluster-eire emlékeztet,  szüntelen hullámzásal,  örök változásban teremti meg a testet-
len röpülés mennyei élményét, irányított, de rögtönzés: nincs két egyforma finálé, erről
remélhetőleg nemsokára újra meggyőződhetünk...
Ezt a svéd mintára kifejlesztett "kórusimpro"-t maga a közösség építi fel,  miközben az kö-
zösséget épít. Nem a felülről kényszeritett mozgalmit,  nem az alulról okádó ordas eszmé-
két, hanem az önként összeálló, szabad emberek művész-társulását,  amely most egy ope-
raelőadás keretében vérbeli kortárs színházat hozott létre.

Az Év Zeneszerzője:     KURTÁG GYÖRGY  80


Koncert:                   H-MOLL MISE              COLLEGIUM VOCALE GENT                BUFEZ

Versenymű:                NIKOLAJ ZNAIDER       Korngold: Hegedű-verseny                BUFEZ

Koncert-szólista:         ECKHARDT VIOLETTA  MALOMVÖLGYI MÁRTA   h-moll-mise  BUFEZ

Zenekar:                    FESZTIVÁLZENEKAR   Sosztakovics: h-moll szimfónia     KITAJENKO

Szólista:                     HILARY HAHN   Dvorzsák: H.verseny  Bach: a-moll szonáta  BUFEZ


Diploma-koncert:        TÓTH LAJOS      SCHLANGER TAMÁS  /ütős/         Zeneakadémia

Pályakezdő-koncert:    TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ /ütős/       Bartók -ház         Völgy

Kortárs-koncert:         Ligeti-emlékhangverseny                                  UMZE  

Életmű-koncert:          RÁCZ ZOLTÁN           R25       Zeneakadémia  

Szóló-koncert:            OLLI  MUSTONEN      Bach-Sosztakovics Prelűdök és fúgák

Kortárs szólista:           KELLER ANDRÁS       Ligeti-hegedűverseny         UMZE  

Kamara-koncert:          Stravinszkij: Ragtime                                                      BUFEZ

Szólóprodukció:           OLÁH GYÖNGYVÉR /hegedű/          Piazzolla: Nagy Tangó   BUFEZ

Vonósnégyes:              ECKHARDT Violetta, Sipos Gábor,   Sosztakovics: 8. vonósnégyes
                                 Bodolai Cecília, Markó György

Duó-koncert:               KATONA-FÍVÉREK                          Tavaszi Fesztivál         MTA

Zeneszerző:                JENEY ZOLTÁN                              Halotti szertartás         

  

Költő-énekes:               LOVASI ANDRÁS  LECSÓ-VAL          Gödör

Jazz-koncert:               DÁNIEL ANNAH                             Idegennyelvű Könyvtár Napok

                
Legalább a neve jó lett: Művészetek Procc-Palotája             BARTÓK-TEREM

Odaérünk a procc borzalomhoz, vakvezető kutya híján hunyorítva tapogatódzunk befele,
nehogy a látvány kedvünket szegje.  Nagy gomoly,  nyár közepén ennyien koncerten !?!,
ez üdítő,  felnyomulni a patkánylépcsőn annál dermesztőbb,  minden fordulónál be kell
várni a szembejövőket, aztán meg, bizony: sorban állunk, 19.26-kor!,  mert a formaruhás
kínzó gondossággál fürkészi a jegyeket,  egyedül,  míg lejjebb minden fordulónál virít a
kápó-fölösleg. Az egész annyira gusztustalan, méltatlan, annyira provinciális és ostoba...
Na de a tárgyra: elsötétül és kivilágosodik,  csak a pódium.  Végre!, hogy nem a nézőket
kell figyelni, meg jól megbújhatunk a homályban.  Zdenék Mácal érdeme, hogy a rezoná-
tor-kamrák  jó kétharmadnyira tárulnak,  a Karnevál-nyitány akusztikailag  elfogadhatóan
szólal meg.  Feltünő a rezek simulékony puhasága, a vonóskar gyenge hangja, amely ter-
mészetesen nem a  Cseh Filharmonikus Zenekar hibája.
Aztán megjelenik Ő,  Hilary Hahn, akit kamaszkorában csodálhattunk a FesztiválZenekar-
ral, egy zeneileg, hangszerileg egyaránt hihetetlenül nehéz, kortárs amerikai hegedűver-
seny káprázatos előadójaként. Hegedűhangja hasított, mint a gyémánt-lézer gyilkos suga-
ra, olyan magától értetődően játszotta az agresszíven szövevényes művet, mintha reggeli
rutin-skálázás lenne, korra szinte gyermek, de muzikalitásban maga a csoda volt.
Dvorák a-moll versenye bonyolult,  túlírt, nem sok jót ígér a szólistának, hálátlan feladat.
Hyllary Hahn alig vibrál, formálása inkább kemény s következetes, mint lírai, előadásmód-
ja direkt és célratörő.  Bravúros futamait  fölényesen győzi,  egyetlen pillanatra sem en-
gedve,  hogy a technikai bravúr uralja le a megformálás tüneményes eredetiségét. A kar-
mester nagyszerűen alkalmazkodik,  még a tuttikban se engedi  egy egész pici forte fölé
terebélyesedni megbízható zenekarát.  Igy a legapróbb díszítésig követhető a frenetikus
szólista zsenialitása, amely végtelen izgalmakkal emelte élménnyé a közepes darabot. De
azért jobb lett volna Sosztakovicsot, Stravinszkijt hallani tőle...!
A ráadás még ezért is kárpótol,  Bach szólószonátája,  egy szál hegedű az ásító űrben, a
templomi hangzást idéző hosszú zengetéssel./Lám, mire jók azok a fránya rezonátorok!/
Ennek a nagy-nagy művésznek nincsenek "érzelmei", Ő csak a  Géniusz hangfüzérét kelti
életre, értelmezi kongeniálisan,  Ő csak zenét teremt a holt jelekből.  A versenymű egy
ritka percében,  amikor végre melódia szólt a mély regiszterben,  soha nem hallott, bár-
sonyos tónussal, elemi intenzitással énekelt a G-húr.  Most pedig,  a bachi végtelenben,
a férfiasan erős dallamívek váltakoznak  a tört akkordok lebegő könnyedségével. Hillary
Hahn rezzenéstelen arccal játszik,  alig mozdul,  nem látványos,  nem is nem jelzi belső
történéseit: sudár acélhíd, amely a transzdenciába ível, amely nem az előadót, hanem a
hallgatóságot vezeti el az elemi ösztönök, az érzelmek tengeréhez.
Mert itt, a glenn gouldi mélységű Bach-interpretációnál,  elszakad bennünk valami,  fel-
fakad a tudattalan lefojtott vulkánja,  démoni erővel,  izzó lávaként tör ki a fájdalom, a
bodogság, a beteljesülés mámora: először sírunk a szörny-palotában.

A Godot Kávéháztól az AlDunai Vörösmarty-térig, Gödörtől az Erikssonig zsong a belváros.
Izgatott tömegek hullámzanak a fesztivál változatos színhelyei között,  a pompás műsorfü-
zettel kezükben próbálnak minél többet látni-hallani a káprázatos kínálatból.  Nem köny-
nyű a döntés,  amikor benn  egy zseniális mozgásművész,  kinn csodaszép énekes-lányok,
az Örkényben 22 színinövendék frenetikus tánc-színháza,  a hetedik határban pedig a va-
rázslatos Holdvilág-színház bűvöli a közönséget. Lila mappával és lila fejjel fújtat a boldog-
talan zsűritag, kötelező penzuma mellett nem szeretne lemaradni valamely kivételes cse-
megéről. A bőség zavara ?!?, dehogy!, a zavartalan bőség vidám áradata... Lehet, hogy az
alternatív tánc-szcéna nagyvadjai voltak a legprofibbak,  de a teljesen ismeretlenek szín-
házi és zenei felhozatala is csillagos értékeket vonultatott fel.  A zsűrizés természetesen
esetlegesnek bizonyult, hiszen a 80/!/ tagot sorsolták a 230 produkcióhoz, de talán nem
is a díjak a fontosak, hanem a kezdeményezés páratlan sikere és a reményteljes jövő!
Jövőre, Velünk, Veletek ugyanitt, ugyanígy !!!

Tavasz  sem  volt,  Fesztivál  sem...  Semmi nem jött valahogy össze!  A csodálatos  Suisse
Romande Zenekar, amelynek egy páratlan Sacre du printemps felvételt köszönhetünk, a
rettenetes akusztika tavaszi áldozata lett,  hiába játszotta a művet kongeniálisan,  hallani
bizony csak nagyon össze-vissza lehetett.  Nem járt jobban a vezénylő  Eötvös Péter  im-
ponáló zongora-versenye sem: a félelmetes  Pierre-Laurent Aimard  elektronikusan még
átjött valahogy, de akusztikus zongorája elveszett a terem metszőn vijjogó, bombasztikus
hangzásában. Pedig kettejüknél senki sem ismeri és játssza hitelesebben a kortárs-zenét,
Messiaentől  Ligeti Györgyig. Sajnálatos módon, az isteni  Vengerov Beethoven-t játszott
az annyira várt Sosztakovics helyett. Tükreivel, bántó hangzásával bántó volt a Festetics-
terem,  ahol a kiváló  Wanderer Quartett  égette magát a 10 Euróért fényesen múlatozó
osztrákok előtt.  Paul Meyer  gyönyörűen játszotta a  Messiaen  Kvartett klanirét-szóla-
mát, ennél jobban csak  Kiss Gy. László tudja!..., csak nem itt kellett volna. Ugyanez vo-
natkozik  Fischer Iván  József-legendá-jára,  Richard Strauss tömény drámaisága az Olasz
Intézet buja pompájú hangtere után,  a Procc-Pláza odvas üregében igyekvő pilinckának
tűnt. Volt azonban egyetlen koncert, amely feledtette az össze kudarczot.  Rácz Zoltán
jubileumi hangversenye nemcsak az Ő 25 éves karrierjének tetőpontja, de az egész honi
zeneélet fantasztikus ünnepe volt. F.Rzewski  virágcserepes monológjában orátori minő-
ségben teremtett intenzív kapcsolatot a közönséggel,   Mozart andalító borospoharai to-
vább bővítették az ütőhangszerek arzenálját,  míg eljutottunk az ütős-irodalom bálványá-
ig:  John Cage "kísérő"-zenéje, amely eredetileg "csak" egy koreográfia hátterét bútoroz-
ta be,  káprázatos sokoldalúságával, brilliáns felépítésével és humorával hatásos remekmű-
nak bizonyult.  A gyakorlatilag tökéletesen játszhatatlan  Xenakis: Rebonds  felvállalásával
ünnepeltünk óriási kockázatot vállalt,  játéka mégis masszív egyéniségének újabb diadalát
hozta. A bravúr-darab brutális muzikalitása,  beláthatatlan ötletessége,  lehengerlő ősere-
je extázisba hozta az addig is forrpontra hevített közönséget.  A ma zenéjének nagyágyúi
randevúztak a  kétzongorás Bartók-szonáta zenekari változatában,  Kocsis zongorázott, a
pulpituson pedig  Eötvös Péter dirigált,  Rácz Zoltán  a timpaniknál,  Holló Aurél a másik
ütősként vett részt a megunhatatlan nagy mű példás előadásában.  Az  RZ 25 volt a Tava-
szi Fesztivál, de biztosra vehetjük, hogy az egész évad legfontosabb zenei eseménye.
A mindig izgalmas tánc-színházi szektor most üresen tátongott. Imádott  Béjart-unk balul
fogant gagyija iszonyatosat bukott, a szakma 15,  a publikum 55 percz múlva menekült vé-
rig sértve! Ezért valakiknek felelni kell, hiszen látták előzöleg ezt a förmedvényt. Évfordu-
lós kényszermunka volt a szegediek Táncszvit-je, Kun Attila  Mandarin-ja nulla, a böcsüle-
tet az évtizedes  Bozsik Yvette-remek, az  Hommage a Mary Wigman és  Juronics Tamás
valóban csodálatos!!! Mandarinja mentette meg.
Győzött az újstílusú opera: Kovalik Balázs Mozart-Maraton-ja a bécsi mestert nem kedve-
lő, szerénytelen személyünket is földöntúli élményben részesítette. Mert a korszerű ope-
ra-rendezésben igenis az átértelmezés, az aktualizálás, a látvány és az avantgarde színház
stílus-jegyeinek kell érvényesülni. Ki az operát az Operából !!!

2003             2004             2005               

Az elmúlt évek koncertjeiről...

 2003. szept 26.       okt.18.         dec.19.           

 2004. jan.15.          feb.28.          márc.19.         ápr.16.      máj.15.        jun.27.

  szept.17.               nov.4,            nov.21.          dec.4.

 2005.szept.7