2 0 1 8

Wang vízárus,  Gaál Dániel  robban be a színre, monológját folyamatos mozgás-gesztusok-
kal kíséri.  Ez a stílus  az egész produkció sajátossága,  a végletekig kiteljesített Horváth
Csaba-i koncepció.  Az osztály magától értetődő természetességgel beszéli ezt a nyelvet,
önmagában ez a tény  rendkívül hatásossá teszi  Zsótér Sándor  rendezését. A világos ér-
telmezés,  az egyenes deklamáció,  a pszichologizálás nélküli  direkt hangvétel pontosan
illeszkedik Brecht szikár textusához.
A szerepcserék mindenkit szóhoz juttatnak,  az első Sen Te,  Vadász Krisztina  egyetlen
magát ölelő mozdulattal alakul háztulajdonosnővé, míg a következő Gyulai-Zékány István
elbűvölő figuráját szédületes mimikai bravúrokkal teszi feledhetetlenné. Nem szeretnénk
puszta névsorolvasást tartani,  a társulat lehengerlő energiával, elképesztő összmunkával
teremti meg a permanens forgatag örvénylését. Énekelnek is néha, észrevétlenül váltják
szerepeket,  a fizikai momentumok  nemhogy gátolják,  inkább erősítik a színészi játékot.
A szünet után a rendkívül pregnáns dikciójú  Hojsza Henrietta  nyíltszíni metamorfózisát
csodáljuk,  kapzsi anyából válik  a gyermekét váró hősnővé,  ("egy kis ember készülődik a
világra"), majd a legmagvasabb brechti gondolatokat közvetíti átütő intenzitással.
Ryan Heffington Sia klippjéhez készített kéz--arc koreográfiáit az előadók önállóan adap-
tálták karaktereikhez,  alkotó módon fejlesztve tovább  a zseniális koncepciót.  A rende-
zés és a zextrém látványosság szerves egységbe kovácsolódik,  meggyőzően mutatva meg
a fizikai rendező-koreográfus képzés hatékonyságát.  A végkifejletben  az addig akrobati-
kus mozgásával kitűnő   Molnár G. Nóra  az ítélőszék előtt összegzi  a jóemberség vállalá-
sának buktatóit, a továbbgondolást, a tanulságok levonását a nagyérdemű publikumra há-
rítva.
Eredeti szemléletű, a korszerű színház teljes eszköztárát mozgósító előadás, a nagy remé-
nyekre jogosító  Horváth Csaba osztály és Zsótér Sándor  remeklése.

2 0 1 7

A Stúdió K 1980-as Balkon-jában  Gaál Erzsébet  Madame-Királynője és Székely B. Miklós
Rendőrfőnökének  legendás kettőse dominált,  szereposztási kényszerek miatt  a mostani-
ban a hangsúly a bordélyházi vendégek felé tolódott el.
Három  elképesztő intenzitású színész,  füvezés nélküli  mámoros vetésforgóban  játssza a
klienseket és a nekik szexet szolgáltató hölgyeket.  Pallag Márton  negédesen gyónja "va-
lódi" bűneit , majd mint Tábornok nyargal a csatába. Lova  Márkus Sándor, aki máskor szi-
gorú Bíróként ostorozza  a kisstílű tolvajnőt.  Természetesen utóbbinak is van másik énje,
a lenyűgöző jelenlétű  Fila Balázs  Püspöke csúcspontja az előadásnak.
Zsótér Sándor  interpretálása  lézerpontossággal mutatja meg  Jean Genet  művének zse-
nialitását, a létünket meghatározó szerepjátszás, szerepcsere identitást erősítő fontossá-
gát.  Balázs Zoltán  korszakos jelentőségű  Négerek-jében  a Fehérek-Feketék játszóinak
inverziója emelte ki a személyiségcserék erejét,  ebben a produkcióban a  Cselédek alak-
változásai hatványozódnak.
Ambrus Mária  fogason függő függönyén  a kéjszalonok képeit láthatjuk, néhány jellegze-
tes tárgy díszeleg a polcrendszeren,  pl. egy félbeharapott görögdinnye vasalófejjel, ere-
detiek a kézzel fejgéppé állítható led-lámpácskák.  Szívesen láttunk volna többet  Bödők
Zsigmond-ból, Hóhér-ja  Benedek Mari  rőt bolyhos mellvédjében  torokhangon rémiszt,
kár, hogy később csak a Hulla jut neki.
Tankó Erika derekasan küzd  Irma Madame tonnás szerepével,  a forradalmárokhoz szegő-
dött Chantalként hitelesebb,  Balázs Zoltán Rendőrfőnöke alkatidegenként tévelyeg. Az
előadás mindezek ellenére  töretlen lendülettel ér célba, a  Huszárik Kata  Küldöttje ál-
tal királyi fenséggé avanzsáló kuplerosné, díszes kompániájával együtt,  délcegen feszít a
Mikszáth-téri balkonon,  majd egyre bővülő vendégkörrel folytatja  áldásos alaptevékeny-
ségét.
Jut még egyszer  Zsótér Sándor-nak a Balkonhoz kiegyensúlyozottabb társulat,  de ez az
előadás is mérföldkő a Genet remekmű magyarországi megjelenítéseinek sorában. Az meg
egyenesen Csoda!!!,  hogy mindez a  Maladype  lakásszínház éppen hogy tizenöt négyzet-
méterén történik!

2 0 1 6

Ambrus Mária  díszlete  most nem szolgál  hatalmas meglepetésekkel,  a funkcióinak megfe-
lelően szembe-hátra forgatható hitvesi ágy és a hátfal üvegén át látható tűzijáték azonban
változatlanul virulens alkotóképességét jelzik. A Tennessee Williams alapkommersz időszerűt-
len álproblémáival nem sokat mond, mindössze egy újabb lehetőség  Zsótér Sándor  rende-
zői erényeinek megmutatására.
A szereposztási merészség meggyőző példája az idegtépően vinnyogó kisgömböc Dixie és a
hajbókolva hízelgő Tooker lelkipásztor kettőse:  Kertész Kata  megejtő hitelességgel hozza
mindkettőt.  Bognár Gyöngyvér  regani magasságokba transzformálja  a babyboom sógornő
fondor figuráját, ellentételezve az átlátszó harsányságú férj  Szokolai Péter-t.
A konfliktusok közül egyedül az apa-fiú áll meg, a self made man bugris nagyvállalkozó és az
alkoholba zsibbadt, valaha délceg sportbajnok kibékíthetetlen ellentéte. A teljesen érdek-
telen első felvonás után, két elementáris erejű karakter összecsapását láthatjuk. Nem vesz
levegőt, szórja a trágár szavakat,  megállíthatatlan lendülettel tipor le mindent, mindenkit:
A Kaposváron beérett  Nagy Viktor színészi buldózer, bedöngöl a földbe, így téve figuráját
ellenállhatatlanná, telitalálat!  Szemenyei János  úgy alkoholista, hogy nem tántorog, nem
beszél össze-vissza, egyetlen fogását sem használja a szokásos részeg-alakításoknak. Az arca
ha egyáltalán annak nevezhető még, halotti maszk,  kőmerev, kiégetten rezzenéstelen. Fé-
lelmetes az öniróniája, szinte már élőhalottként beszél magáról. Mégis,  megszenvedett iga-
zát döbbenetes intenzitású kitörésben tudja berobbantani.
A végjáték még egy meglepetéssel szolgál. A lelki páriává nyomorított butácska feleség sze-
repében  Csombor Teréz  lenyűgöző alakítását  csodálhatjuk,  bár ez a szó talán nem is al-
kalmas a mindent elfogadó,  szeretetbe alázkodó  hitvesi hűség megjelenítésének jellemzé-
sére, nem alakítás, nem színészi munka ez:  abszolút átlényegülés,  ez maga Pollit Ida! De a
nevetséges, szánalmas asszony  valahogy mégis hordoz magában valamit a felsőbbrendű em-
berség csodájából...
A Vágy villamosa után az Ágyé,  Zsótér Sándor  bármilyen alapanyagból izgalmas produkciót
képes varázsolni. Jöhet az Ifjúság édes madara...

2 0 1 5

Ez a csehovi alapmű  mindig is tévesen volt  az ifjú titánok ugródeszkája,  az "új formák" hir-
detésének hamis pátoszával. Nyina hírhedt belépője itt másképpen szól,  az animális zagyva-
ság szóömlenyét a csipkeruhás  Bodoky Márk  szelíd nyugalma  értelmes beszédgyakorlattá
szublimálja.  Zsótér Sándor  koncepciója az összes rárakódott manírtól megszabadítja a tör-
ténéseket,  a szerepek többszörözése, az igenek és főleg a nemek cserélgetése eleve élve-
zetes izgalmakat gerjeszt.
Amikor az obligát sokkolás eredetieskedő bornírtsága helyett  szikrázó energiákkal robbanó
musical-koreográfia ragad ki a hétköznapok közönyéből,  ellazult derűvel várhatjuk a megle-
petések szilaj sorát.  Osváth Judit  érzelmes Nyinájából  rövidesen tépett Másává lényegül,
Figeczky Bence  lelkes ifjúból érik lemondóan csalódott öregemberré.  Alig észrevehetőek
a szerepcserék, a lézerpontosságú értelmezés révén magától értetődőnek tűnnek a legvak-
merőbb váltások is.  Papp Endre  világfias eleganciájú Dorn doktor,  de későbbi alteregója,
Baki Dániel  is fölényesen meggyőző súlyos magabiztosságával.
Az intéző házaspár állandósága  a falusi lét rendíthetetlenségét jelzi,  Ember Márk  brutális
bunkóságát  Blahó Gergely szenvedő szorongása ellenpontozza.  Georgita Máté tanítója az
ajtófélfának is kétszer hajol meg, a lúzerek körét erősíti  Kiss Andrea  Másaként.  A tempó
szédületes,  követhetetlen ki mit játszik még  nagyobb feladatai mellett,  magától értetődő
az egymást erősítő, hibátlan összjáték.
A teniszpálya bírói emelvénye gyakori helyzetváltoztatásokkal adja az  Ódry Aula játékteré-
nek tengelyét,  a bútorzat mindössze  egy asztalka és néhány kis fotel, nincs elöl és hátul,
körbeülünk,  ám mindenkinek jut szemrevaló látnivaló.  Beleférnek az elegánsan dekoltált
felsőtestek,  sőt!, bármily vetkőzéstől való irtózásunk ellenére, a szenvedélyesen ledobott
férfi-női alsóneműk feltárta mobilis aktok komikumát kitörő hahotával díjazzuk.
Rujder Vivien  az átszellemült Nyina  légies szépsége után  a gyászfeketébe tompult  Mása
megjelenítésével bizonyítja érett karakterformáló képességeit.  Olasz Renátó izzó hevület-
tel indítja Kosztyáját, a személyiség leépülésének végét  Gyöngyösi Zoltán karizmatikus fi-
gurája rajzolja meg.  Dér Zsolt virtuózan lubickol Arkagyina hisztériájában, hasonló kvalitás
a primadonnai boában pávázó, elementáris hitelességű  Medveczky Balázs.
Zsótér Sándor  rendezésében  a csehovi emberismeret és a virulens humor szervül tragiko-
mikus szintézissé, a bölcs rálátás és az ifjúság káprázatos lendülete alkot  örökké megújuló
formátumot. És a végén még egyszer bámulhatjuk  Gyöngyösi Zoltán  breakdance fejforgá-
sait a fantasztikus csapat eszeveszett gesztus-cunamijának epicentrumában!              2015

Függöny és elénk tárul egy színpadKÉP!!! Nem illusztrál,  nem naturális,  Ambrus Mária ön-
magában gyönyörűséges alkotása. Kék liánok között , furcsa lények bujkálnak, a színpadon
pedig plasztik hengerben mesefigurák görgetőznek.  Bizony énekelnek is, elkezdődik a me-
se, de így  Szilágyi Andor  kedves hősei  azonnal belopják magukat  a kicsiny és a nagyobb
nézők szívébe. Bogyó, a zöld manó:  Gradsach Zoltán  akrobatikus erényekkel a komikumot
képviseli,  Bakonyi Marcell  a megváltásra váró csúfságot.  A funkcionális színváltások zöld-
be, vörösbe, rózsaszínbe hajlanak, feltűnő  Tallér Zsófia  igényesen hatásos zenéje.
A második képben Bölömbér kerál udvarába tévedünk,  Hábetler András megfelelően pipo-
gya uralkodó, a királyi jogart neje,  Meláth Andrea  birtokolja. Jók az énekesek, energiku-
san játszanak,  Zsótér Sándor  rendezése heves lendülettel uralja a terepet.
Szőllősi Barnabás  textusának jóvoltából,  mint Csijjegő - Csujjogó Bőregér  Vajda Júlia és
Rozsos István  kommentálja a történéseket, "Jó lesz!" - biztatnak, jóslatuk tökéletesen be-
válik. Fergeteges a meseszerű komikum, jól követhető a cselekmény,  a kölyök darazsak se-
rege harciasan forgatja csíkos esernyő-potrohát.  Benedek Mari   nemcsak ezzel remekel,
tarkán pompázó ruházatai  a wagner-gagyi jelmeztárának meggyőző ellenpéldái.  A fagylalt-
színekhez fantázia is szükségeltetik...
Tallér Zsófia  partitúrája nem kíséretet rendel az énekszólamok alá,  invenciózusan átkom-
ponált, sokszínű zenei matéria. Derűsen lírikus, van humora, a konfliktus metszőpontjaiban
is megtalálja  a gyengéden drámai hangszíneket.  Bogányi Tibor  vezetésével szilaj kedvvel
muzsikál a zenekar, az  Erkel sokat emlegetett "rossz" akusztikája  még mindig többet ér a
Palota-kolosszus rideg mélyhűtőjénél.
Ambrus Mária  fantáziája az erdei képet elephánt-alakzat kivágásába helyezi, jánosbogarak
csáp-antennái vibrálnak, a titokzatos tó ábrándos zöldre színeződik. A kontratenor Daragó
Zoltán bűvölő pantomimmel hatványozza gyönyörűséges énekét, Lenszirom, Molnár Ágnes
az átoktól való megszabadulásért még a szeme világát is neki adja. Ehhez persze szolgálója,
a kitűnően éneklő Csibecsőr,  Wierdl Eszter  jótanácsa is kell, amely megfelelő ellenszere
Mar-Szúr herceg,  Boncsér Gergely  agresszív leánykérési akciójának.
Az együttes összmunkája kiváló,  az énekesi teljesítmény mellett   színészi játékuk is dicsé-
retes.  Kimagaslóan a legjobb a szoprán  Cserna Ildikó, mint Tündér Negéd.  Dús orgánum,
csalhatatlan muzikalitás,  ritka zenei szuggesztivitás.  Törésmenetes regiszterváltások, töké-
letes kiegyenlítettség, lenyűgöző forték, magas pianisszimoból poétikusan aláindázó hajlítá-
sok. Nagyszerű munka, - hogy-hogy eddig nemigen láttuk a páratlan énekesnőt?!?
A kiskorúak kitörő örömmel ünneplik a produkciót, példát mutatva a nagyközönségnek nem
gusztustalan vastapssal, obligát tízszeres kihívással: lelkes őszinteséggel köszöntik a pompás
előadást.  Az Operaház tette  igencsak dicséretes,  most már csak egy "igazi" új nagyoperá-
ra kellene a  Zsótér-Ambrus-Tallér-Benedek  kvartettet felkérni!!!                           2014

2 0 1 4

Fontos az alcím: " a néger mór", hiszen az arabok nem feketék, de a "szerecseny" tényleg
sötétbőrű. Ambrus Mária, Ungár Juli és Zsótér Sándor teljesen újjáformálja a textust, to-
vábbfejleszti a szituációkat,  átértelmezi a karaktereket,  aktualizál és minden ízében élve-
zetesebbé alakítja a híres történetet.  Vendégszövegek, mai beszólások, József Attila, Pe-
tőfi, "168 óra" és István, a király...
Brabantio kezdőjelenetét  még sohasem láttuk teljes egészében, a súlytalan expozíció itt
sűrű feszültséget hordoz. A végre újra látható Molnár Erika elsöprő dinamikával játssza a
dühöngő apát. A színen teázó asztalka pöttyös plexi-terítővel, fehér dominó, csészék, ke-
délyes étkező-nappali, a hűtőben Cola és NÉGERcsók, a friss lehelletet NEGRO biztosítja.
Jágó kezében narancsszín kendő előlegezi meg az ominózus, tarkamintás, rózsaszín bűnje-
let, csokizabálás közben, csámcsogva szövögeti aljas tervét. Gusztustalan pondró, ám vág
az esze, fondor ármányát éles emberismeret, csavaros logika vezérli.  Rába Roland, annyi
méltatlan, rosszul osztott, rosszul játszott szerep után parádés alakítással lep meg. Ragyo-
gó deklamációval szinte rágja,  habzsolja szavakat,  legyűrhetetlenül aktív, baziliszkusz-sze-
mekkel hipnotizálja az őrületbe jóhiszemű áldozatát.  Színészi, rendezői mestermunka, ma-
gában eseménnyé avatja a produkciót.  Észrevétlen helyezi el sistergő poénjait,  feledhe-
tetlen szörnyű Nemzeti Giccsünk, az István-show parodisztikus idézése.
De hát nincs egyedül!  Kovács Krisztián  lúzer-remeklései után hipermozgékony, majdnem
epilepsziás rohamokat produkál Cassióként, heveny kitörései azonban mindig a szigorú ará-
nyosság kereteiben belül maradnak.  Nagypál Gábor tétován tébláboló Rodrigó, Lodovico
szerepében  Spilák Lajos,  Montanó-ként  Sipos György  erősíti  a makulátlan  összjátékú
együttest.  Zsótér Sándor  kihasználja a lehetőséget, hogy végre nem társulati kötelezett-
ségek szorításában dolgozhat, a  Stúdió K  tagjai és a vendégek  tökéletes egységben való-
sítják meg eredeti invencióit. Nem kötik berögzült szabályok sem: egy jelenet közben Bra-
bantio átoson a játszók között, kimegy az utcai ajtón, hogy kívülről, onnan léphessen maj-
dand be.../!!!/ Rengeteg apró gesztus, piciny geg, kósza jelzés erősíti az atmoszférát, fél-
reismerhetetlenül zsótéri a stílus!
Kaszás Gergő,  megszabadulva maníros csöndjeitől,  puszta létezésével teremti meg figurá-
ját, komor antréja egyből a formátumos hadvezért mutatja meg. Fölényes nagyvonalúsága
percek alatt, szemünk láttára roskad a tépelődő féltékenység poklába, fojtott indulata ro-
mantikus habzás nélkül,  iszonyatos belső energiákkal emészti el a józan eszét.  "Nehéz szí-
nest játszani" - suttogja félre, gyönyörűséges munkája igazolja, hogy érdemes.
És micsoda Nők!!! Bianca félreeső szerepét  Nyakó Júlia  titkos tartalmakkal tölti meg, ha
Othello látná, nem képzelné, hogy mellette más is kellhet...  A csöndes komolyságában hi-
teles  Desdemona és két tűz között őrlődő szolgálója, Emilia  meghitten beszélget  az alko-
nyi homályban. Az egyik nem érti, a másik eltitkolja, mi baja is van a néger mórnak. Rezze-
néstelen béke, a mozdulatlan levegőben tragédia árnya settenkedik.  Dúdolgatnak halkan:
"I love silence, I love peace, I don't wanna see police, I don't wanna hear police..."  A  sá-
táni gonoszság, a kiszolgáltatott butaság, a cselszövények mocsarában a mennyei tisztaság,
az emberi természet szépsége fénylik  Földeák Nóri és Homonnai Katalin utolsó jeleneté-
ben.
Klasszikus érték mai valutában,  Zsótér Sándor és társulat remeklése, nagy-nagy előadás a
kis színpadon.                                                                                                  2014

Mennyit ócsároltuk a szegény Erkel Színház-at mozi-akusztikájáért..., de mennyivel telteb-
ben, szebben, melegebben szól, mint a Müpa fagyosra herélt pilincka-hangzása! A másik dí-
cséret a Közönséget illeti, de ezt a váratlan csattanót a végére hagyjuk...
Elveszetten gyengus a libretto,  butus és hamis történet,  operettes dialógok, nevetséges
cselekmény. A zene megáll, a kórusok lendületesek, néhány tetszetős ária is akad, már ha
van ki elénekli őket. A "második szereposztás"-ban torlódtak a semmiségek, Ágota látványa
lehunyt szemű műélvezésre kényszerít,  Fodor Beatrix  így imponálóan áriázik. Egyetlen le-
gény a gáton  Cser Krisztián, szuggesztív jelenség, pazar játék,  ércesen ütős orgánum, el-
ragadó muzikalitás, magánál az ördögnél is sötétebb figura.
Zsótér Sándor  rendezése a kórus mozgatásában jeleskedik, táncolnak, reagálnak, kúsznak
és másznak, /á la Orfeusz/,  közben a hanggal sincs baj.  A produkció vizuális értéke a pla-
fonon terpeszkedő, körkörös acélkonstrukció, fel s alá mozog, hajladozik,  még a padlatra
is lekerül. Világítása meg egyenesen fantasztikus!!! Színeket vált, alakzatokat képez, vörös-
zöld-kék káprázatban tündököl,  élettel,  sőt: tartalommal tölti meg  a töppedt unalmat is.
Ambrus Mária  díszlete ismét győztes emblémája egy félsikerű előadásnak.
Rendezői találmány, koreográfiai csúcs  Ladányi Andrea  Samiel, a fekete vadászként. Sas-
madárként hullámzik, lebeg a térben, majd hófehér testét feketíti sárral,  sátáni szuggesz-
tióval uralva élőket és holtakat, eszméletlen jelenlétével kárpótolva az átkínlódott órákért.
Az úri publikum heves  "Elég volt! Fuj! botrány!"-kiáltásokkal fűszerezte  a csábtáncot járó
nyoszolyólányok riszálását. Végre valaki mert véleményt nyilvánítani!!! Leszoktunk az eluta-
sítás nyílt formáiról,  az azonnali reagálás öröméről.  Noha egyáltalán  nem osztjuk néptár-
saink operai nézeteit, első fecskeként üdvözöljük őket a protokoll-vastapsok mocsarában!
Ideje, hogy a vájtszeműbb közönség is rászokjon a rossz produkciók sértően hangos kiutá-
lására!!!

Általában 30 oldalig tart a türelmi idő,  ha addig nem tetszik a könyv, nem olvassuk tovább.
Jellinek sportkönyvét 12 oldal után vágtuk a sarokba. Szabad asszociációból Ulyssesse óta
önellátóak vagyunk.  A vígszínházi produkció első része, a textus értelmezhetetlensége mi-
att, kitartó rémálomba merített.
Hiába a havasi hütte titkokat rejtő alakzata, hiába csodálatos Börcsök Enikő deklamációja,
de még a két tündérlány, Szabó Erika és az isteni   Bach Kata lebegő látomása sem tudott
lekötni.
Szünet után nagyot változik a helyzet.  Benedek Mari  vörösébe öltözve,  a főszereplő leg-
inkább szexuális antiéletének történéseit taglalja,  egyre inkább belelendülünk mi is, a vé-
gén még az eddig némán asszisztáló  Fehér Balázs Benő is formás monológban summázza a
szituációt. Tallér Zsófia  száncsengős zenéje fokozódik, gomolyog a köd, himnikus fénybe
borul  az alpesi táj,  a végkifejletben  Zsótér Sándor  elképesztő gyönyörűségbe vezérli a
már-már reménytelennek tűnő előadást.
Ebbőlis látszik, hogy mi a meghatározó a színházban, talán mégsem a szöveg, a tartalom és
az annyit átkozott-áldott "mondanivaló"..., - hanem a vizuális teátralitás, a zene, a fény, a
látvány és benne az élő szellemtestek csodává ötvöződő együttese.
De muszáj volt elorozni  Jeles András  zseniális alkotásának címét?!?                        2013

2 0 1 3

Láttunk már egy előadásban 12 Hamletet, de bőven beérjük ezzel a nagyszerű öttel! Mind-
járt az első:  törékeny bakfis, tiszta deklamációja, átélt értelmezése azonban erős felütés-
sé avatja a dán királyfi első monológját.  Bach Kata, aki aztán Ophéliaként hasonló intenzi-
tással bizonyítja reményteli tehetségét, a két szerepben testesíti meg a hercegi vonzalom
tragédiába hajló végleteit.
Zoltán Áron kamaszkori harsánysággal bírja szóra apja szellemét, a "szó, szó, szó", Nádasdy
Ádám nemes frissességű fordításában az elmélyedő  Csapó Attilá-nak jut,  Tóth András az
anyakirálynén kéri számon  a gyors esküvőt.  Szabó Erika  Gertrudjának fogalma sincs, mi
történik itt valójában, értetlenül sodródik a végzetes ellentétek erőterében.
Színpadon ülöngő nézőként testközelből ámélkodhatunk  a rendkívül erős osztály fantasz-
tikus játékán,  amely pontról pontra  híven realizálja  Zsótér Sándor magától értetődő
egyszerűségű, vakuvilágosságú elképzeléseit.  Heves a tempó, pillanatonként cserélődnek
szerepek, mégis mindig tisztán látunk,  akár a nézőtéri széksorok között, akár a Dániát je-
lentő deszkákon viharzik a cselekmény.
Az  Egérfogó-jelenetben  Tóth János  racionális menedzser-királya,  a trónszékét felrúgva
veszti el a fejét,  Vecsei Miklós Hasi  puhánysága ügyesen leplezi virtuóz aljasságát, krisz-
tusi pózban keresztre feszítve, bűntudatának szánalmas hitványsága lepleződik le.
Kísértetként járja a várfokot Mészáros Blanka, pazar humorral rajzolja meg a Sírásó, majd
a Színészkirály,  végül a többit néma csendbe temető Fortinbras alakját.
A feltétel nélküli, tántoríthatatlan, igazi barátság eleven szobrát testesíti meg a múlhatat-
lan aurájú  Zsigmond Emőke:  megragadó példája a belső hitelességnek. A királygyilkoság
jelenetében,  delejes mozgású hercegi partnerével,  elképesztő sebességű, szikrázva villó-
dzó pantomimmal nyűgöz le.
Polonius szerepében végigszteppeli a szószátyár atya oktató szavait, minden szótaghoz ta-
lálékonyan illesztve  a koppanó ritmusokat.  A bizonytalan tehetetlenség vívódásai,  a dön-
tés végletességétől való menekülés, a lét és nemlét kérdésének szállóigébe torzult abszur-
ditása,  szótagról szótagra erősödve,  észrevétlen fokozásban ragad magával.  A "kis Attila",
az ifjabb Vidnyánszky, szemünk előtt érik tetterős férfivá, - amikor követjük a színészöltö-
zőbe, ahol a helyes színészi játék követelményeit sulykolja belénk, már meg sem lepődünk
érett bölcsességén.
Vészjóslóan nyikorognak  a kötél-csigák,  ereszkednek a trégerek.  Az egymástól arasznyira
lengő rudazaton indul a halálos párbaj. A gránitsúlyú  Janka Barnabás, ki nem sokkal előbb
a norvég ezredes mondatait  egy fenyegető cunami mennydörgő hangján recitálta, a harc
hevében döbben rá  a királyi csel aljasságára,  gentleman szavai mentik tévedését.  Hetek-
kel ezelőtt még  hetykén mulatozó királyi sarj volt Wittenbergában, most igazságtevő bíró,
aki életével fizetve tolja helyre a kizökkent időt:  ifj.Vidnyánszky Attila, káprázatos sokol-
dalúságán túl, a szó és a tett, a gesztusok és az elemi hitelesség karizmatikus egységét tes-
tesiti meg.
Jó, ha kéttucatnyian láttuk: rettenetes veszteség lenne, ha mások elől rejtve maradna.

Gömbfejűek, Kurázsi, Angliai II. Edward, - Brecht és Zsótér: álmodni sem lehet ütősebb pá-
sosítást!  Marlowe után Molière is elnyerte  az újszerűbb továbbélés lehetőségét, a szobá-
nyi Maladype Bázis pedig nagyszínházi, nagy színházi sikerrel gazdagodott.
Ambrus Mária  díszlete  transzcendens távlatokba tágítja a teret,  homlokunkat Gala nagy-
lábujja csiklandozza, a Pokol mélységébe Salvador Dali vasvilla-bajsza mutat.
Bugyirózsaszínben  Orosz Ákos  Don Juanja készül újabb hódításra, kemény racionalitással
pattognak a brechti mondatok.  Nincs mimika, nincs karakter, nincs szituáció:  szálkás réz-
karc-vonalakkal rajzolódik fel a cselekmény. Lendváczky Zoltán Sganarelle hálátlanabb sze-
repének kulcsát a józan realitásban találja meg,  haloványak a lányok, de a tempót ez sem
fékezi.
Zsótér Sándor  úgy mozgatja figuráit, úgy használja a tenyérnyi helyet, hogy szinte a nagy-
színpadi dimenziókat érzékeljük. Játszanak a tárgyak, a gipsz Mária-szobor, a vasalt láda, a
farkaskutyányi ülőke.  Benedek Mari  lubickol a pompás jelmez arzenál megteremtésében,
Marphurius orvos szalamandra meze,  La Violette szolgálólány vörös ruhácskája és a kisfiús
Komtur pöttyös plexi-tüllje a legemlékezetesebb, mindhárom  Nagy Norbert  fantasztikus
átváltozásait hatványozza meg.
Pallag Márton  is legalább öt szerepet játszik,  többek között két lovász, egy halász és az
értetlenkedő uzsorás,  bizonyítva a Színművészeti fizikai színház rendezői képzésének sok-
oldalúságát.  Orosz Ákos  végig bírja a címszerep egyre növekvő terheit,  ellenállhatatlan
szuggesztiója,  színpadi létezésének lézer-aurája  döbbenetes hatással nyűgöz le.  Az ifjú
titán, ellentmondásos kitérők után, ime újra régi fényében ragyog.
A szereposztás zsótéri szelleme  egyedülálló alakításokat eredményez.  Aggódó apa, okos-
kodó orvos, bosszúálló báty: igencsak koros, igencsak férfias testek, ám hihetetlen belső
hitelességgel a kamaszbájú  Nagy Norbert játssza őket, nem is beszélve a ládafiából felma-
gasló Komtur, a félelmetes Kőszobor habkönnyű bronzalakjáról...
Kisszínház, Stúdió,  Kamara, Lakás-tér:  Zsótér Sándor  herkulesi léptei... - és most jön a
Vígszínház!                                                                                                     2013

2 0 1 2

A Gömbfejűek és a Csúcsfejűek tandrámájától,  a Második  Kurázsi Mamá-n át,  a zsótéri
Brecht-ciklus elérkezett az epikus királydrámáig. Húsz éven át követi II. Edward király élet-
útját,  tizenhárom éves háború,  látszólag egy kegyenc-szerető,  valóban inkább az áhított
hatalom miatt.  A metszően éles brechti dialógusok  Ungár Juli  fordításában peregnek, a
jelmezek  Benedek Mari klasszikus kánont romboló piros- rózsaszín párosában díszelegnek,
igaz, vérrel-sárral vannak, pollocki módon telefröcsögve.
Orth Péter  lenyűgöző fizikumát, vitális lendületét látva osztozunk a király szerelmes vágya-
iban, az ellenoldalon  Csémy Balázs artisztikus cselszövő Mortimerje vívja ki csodálatunkat.
Helyén van  a teljes udvartartás:  kisebb-nagyobb szerepekben  Szokolai Péter,  Hegedűs
Zoltán,  Fazakas Géza  sikerrel illeszkedik  a zsótéri hangnembe.  Kertész Kata  erős szín-
padi jelenléttel válik ki,  egyedül a királynő tűnik csupán színésznek látszó dísztárgynak.
A virágszál eltörik, a király fekete földdel mocskolja magát,  a pártütő főurak győzelmi tort
ülnek. A neath-i apátság liszteskamrájában  elfogják a csatavesztés után elbujdokló uralko-
dót, aki azonban váratlan pártfogót talál.  Fila Balázs,  aki korábban trónörökös kisfiúként
is remekelt,  Winchester érsekeként, feledve kamaszos megaláztatását, a királyság szentsé-
gének védelmében rejtegeti. Az eddig inkább tétova androgün szerepekben nagyszerű szí-
nész, kemény deklamációval, zsigeri hitelességgel formálja meg acélosan bölcs karakterét.
A címszereplő Angliai II. Edward szertelenül csapongó fiatalemberként lép színre. Nem na-
gyon érdeklik a nagypolitika kérdései, boldogságban tobzódik visszatért szerelmesével. Ám
amikor ez kerül veszélybe, hadra kél, tizenkét évet tölt táborban, kötélágyban és elbukva
sem mond le a koronáról.  Porogi Ádám  királyi jelenségként,  érett dikcióval, sodró ener-
giával építi fel figuráját,  mondatról mondatra erősíti meg  töretlen hitelességét.  Megalá-
zott meztelenségében is érzékeltetni tud valamit a királyi méltóságból, a szorongatott rab-
ságban kimondott, elutasító: "Nem!"-je olyan erővel csattan,  hogy erre csak a halál lehet
a válasz.  Az ifjú III. Edwardként feltámadva, heves felindultsággal tesz igazságot, méltón ko-
ronázva meg nagyszerű színészi teljesítményét.
Shakespeare-i dráma Marlowe nyomán, brechti kontextusban,  Zsótér Sándor  konzekven-
sen polifon kompozíciójában, három fantasztikus fiatalember gyönyörűséges játékával.

Az a feledhetetlen K.mama a Rákóczi-út 21 tenyérnyi udvarán! A fogszabályzós lányok: Kiss
Dia varázsos éneke, a narrátorként egyáltalán nem néma Kata, - a Don Carlos diadalmasan
szárnyaló Szabadság-kettőse és az a váratlan, megismételhetetlen csoda, amely a HOPPart-
osztály repülőrajtos indulása volt...
Zsótér Sándor, jó szokásához híven,  egy teljesen más,  teljesen új rendezéssel dupláz rá
akkori remeklésére.  Több a szöveg,  Ungár Juli  újraalkotásában  keményen metszenek a
brechti mondatok, Kákonyi Árpád jóvoltából egy szál zongorával és némi zenésszínészi se-
gédlettel dramaturgiailag is hitelesen szólal meg  Paul Dessau  zenéje.
Benedek Mari  fantázia-csúcsokat döntöget  elképesztő jelmezeivel,  a katolikus katonák
kimerevítetten buggyos nadrágokban pompáznak,  a toborzó őrmester fehér prémusanká-
ján Jézus Szíve virít a Vörös Csillag helyén, a tábori kurtizán Yvette lengedező párnácskák-
kal teszi hívogatóvá altestét, a fejvédő eszközök sora  a taréjos fémsapkától a sárga bukó-
sisakig terjed.
Rába Roland  nehezen találja meg a hangját, tábori lelkésze csak a végére erősödik meg.
A címszereplő  Kováts Adél-nak jobban állnak a szarkasztikus frázisok,  mint a szenvedély
kitörései,  ám imponáló energiával küzd a súlyos anyaggal.  Annál magabiztosabbak a több
szerepet is játszó pályakezdők:  Formán Bálint  Eilifként, különösen ökör-szerző elbeszé-
lésében, egészen kiváló,  Rétfalvi Tamás  naivan becsületes ezredpénztáros, mindketten
nagyszerűen énekelnek és zenélnek is.  A fizikai színész-rendező-koreográfus szakos, alig
negyedéves  Nagy Norbert  gyönyörűen deklamál, de "lóháton" bemutatott vitustáncban
sem adja alább.
Külön fejezetet érdemel  Ambrus Mária  színpadtere. A SMOKING ROOM változatos játék-
lehetőségeket kínál,  a súlyosan anakronisztikus  szobabelső és a hadizászlók  kontrasztja
szürreális síkra emeli a történéseket.  A képernyőn Kurázsi mama több éves útja követhe-
tő térképen, Wallenstein orgonazúgásos temetését a brezsnyevi hulla-parádé köríti. A ve-
títés csata-festmény mutat,  de a lobogók árnyai  szakadt felhőkként gomolyognak, végre
egy értelmes háttér-videó!
Igazi brechti stílusban énekli songját  Martin Márta, egyszer hopp, máskor kopp életútját
megkerülhetetlen jelenléttel hitelesíti. Mórikáló toborzótiszt, alázatos papucsférj, ügyes-
kedő szakács:  Szűcs Péter Pál minden figurájához választékos gesztusrendszert talál, sok-
oldalú játéka ellenállhatatlan erejű.
Zsótér Sándor  kantinjában sohasem esznek,  a tárgyak eltérő funkciót kapnak, a vérzést
üvegre nyomott cigarettapapírral állítják el,  a szélkakas ruhafogas, a poharakat nyikorgó
ujjakkal tisztítják: az ezerarcú asszociációs mező  mégis a legkézzelfoghatóbb realitást je-
leníti meg.  A brechti szentenciák,  az extrém látvány,  a színészek direktre fókuszált be-
szédmódja, a rideg tartalom és a zene poétikus szárnyalása tökéletes szintézist alkot.
Leereszkednek a trélerek, a fémrudak kalodájában öten éneklik a "Mi lesz veled?"-songot,
Katrin, a néma lány mosolyogva hallgatja.  A dal kánonná fokozódik,  körben kerengve öt
szájból szól,  Petrik Andrea,  aki az első perctől kezdve,  minden szónál beszédesebb mi-
mikával reagál,  aki feszületet, vagy egy sündisznót dajkál  anyai vágyakozásában, aki piros
cipellőt lop, aki inkább megsebesül, de nem adja rablóknak az árút, - némasága csak hat-
ványozza színpadi jelenlétének, játékának eszelős szuggesztivitását.
Az alvó város felé orvul támadó fegyveresek lopóznak, a környék lakosságának teljes csön-
det parancsolnak.  Apokalipszis közeleg, fel kell ébreszteni a népet!  Brechtnél a lány do-
bolni kezd, a kongeniális Zsótérnál: énekelni!  Petrik Andreá-ból  őserejű lávaként tör ki
a velőtrázóan sikoltó szerb szavak,  szuperszonikus hangrobbanás,  mindent betetőző csú-
csa a félelmetes előadásnak és újabb fényes állomása a fantasztikus színésznő, Lear király-
tól a Vágyvillamos-ig ívelő üstökös-karrierjének.

Ha lázong a nép, uszítsd egymásra  a különbözőknek kikiáltott csoportokat, /faj, nemzeti-
ség etc./,  szidd egy kicsit a gazdagokat és nevezz ki átmenetileg teljhatalmú diktátort. A
receptet  Bertolt Brecht  marxista tandrámából emelte színpadi alkotássá, az V-es bábszí-
nész-osztály részvételével  Zsótér Sándor  hatásos performansszá fokozza.
A dolgozó Gömbfejűek piros-fehér-zöld kobakokban, a földesúr-bankár oligarchák hegyes-
csőrű-fejű úszógumikkal pompáznak.  A szerepcserék is jelzik a megkülönböztetés mester-
kéltségét,  Czupi Dániel Államtanácsosként kezd, majd a nincstelen Bérlő és az Írnok att-
ribútumait váltogatja. A Sarlós felkelők elleni harc állásához alkalmazkodva,  a bíróság ret-
tegve lavíroz Guzmann földesúr /Ivanics Tamás/ perében, melyben Fehér Dániel naiv bér-
lője küzd az igazáért.  Az uralkodó-osztályt, csinos polippal a nyakában  Szolár Tibor Ügy-
védje védi,  a kávéházi örömlánnyá előlépett zsellérlány szerepében  Spiegl Anna  erőtel-
jes egyénisége érvényesül,  Hoffer Károly  megadóan ingadozik a bírói székben, kár, hogy
Andrusko Marcella csak borotvál...
Összehangoltan, kifejezetten jól játszik az együttes, a brechti keménységhez illik a letisz-
tult, pregnáns deklamáció, a gesztusok csupasz egyszerűsége. A színváltások fürgék, négy
asztalka változatos formációi elegek a palota, a bíróság, a kávéház megjelenítéséhez, a szí-
nes, állatfejű úszógumik  folyamatos kavargása fokozza a vizuális élvezetet. A tempó lendü-
letében nem vész el egyetlen szó sem, metsző élességgel szólnak a brechti szentenciák.
Mórocz Adrienn  rátermetten alkudozik  Benedek Mari  lilaszárnyas  apácafőkötőjében,
életveszélyes biciklizése sem megvetendő,  Eke Angéla  hipereleganciával tündököl macs-
kafüles alkirályi díszben.  Kávéháztulajdonosként cinizmusának  okos fölényével hódít, fe-
hér szaténban táncoló, ledér novíciaként alig ismerünk rá...  Makra Viktória is életveszé-
lyes görkorcsolyán köröző monológjában,  emlékezetes sikítását örökre beégette dobhár-
tyánkba, ahogy a kolostorba menekülő Izabella Guzmann alakját is. A teljhatalmú diktátor
figuráját  Márkus Sándor gazdag arcjátékkal, ellenállhatatlan humorral formálja meg, - ál-
arccal és álarc nélkül, meghatározó mozgatója a cselekménynek.
Hamisítatlan zsótériánus szellem, a színésznövendékek ragyogó teljesítménye, tanulságos
lecke a hazai mindennapokra: a perek elkezdődtek, a földügyek burjánzanak, de hol kés-
nek a lázadó Sarlósok?!?                                                                                    2102

Az Első Fél maga a Kegyelem!  Delejes a Fény, szikrázik a Nagyfeszültség, sistergő lávaként
kavarog a színpompás tömeg, a szupergyorsító terében falhoz tapadnak  a néző-molekulák.
Bizony, mi kétoldalt, egy sorban szorongunk, míg a játék elbitorolt zsöllyéink közt tombol.
A szín a nézőtér, az osztott széksorok karéjában, hars énekléssel áramlik a mozgással trip-
lázódó, nagyhírű "BÍÍT"-es osztály.  Oroszul danásznak valamely novocserkaszki indulóba ol-
tott rockzenét,  Benedek Mari lengéiben a lányok, alul menyasszony, fölül vőlegény ken-
taurok az urak.  Pezsegnek az ötletek,  vágtat a tempó,  ám a legendás alakok mégis meg-
elevenednek.
Kosik Anita Zsuzsanna  az erotikus vonzás  diadalmas fenségében lép elő,  kérői közül el-
sőnek Ivolgin kétes személyisége lepleződik le  Mikola Gergő hidegtűvel karcolt, éles jel-
lemrajzában. Nasztaszja Filippovna  sebzetten kemény tekintete néz ránk, ellenpontként
Nagyhegyesi Zoltán Miskinjének gyermeki kíváncsiságot, naiv hitet sugárzó szempárja ra-
gyog, az első pillanatban megteremtve a címszereplő alanyi hitelességét.
A nemrég még tündéri piánisszimóban vokálozó  Hekler Melinda - Szabó Irén duó,  a Je-
pancsin-lányok mustrálják a furcsa hírű herceget,  míg narancsvörös szemöldökű démon-
maszkban pávázó "Maman"-juk,  a pantomim-léptű  Szilágyi Csenge börleszkbe hajló, met-
sző iróniával játssza  az eszét és  pengeél szerepét. Gunyorosan hajladozó frázisok, minia-
tűr kacagó-áriák, váratlan cezúrák, hőbörgő kitörések: mestermunka!
Nem irigyeljük Ungár Júliá-t,  Dosztojevszkijből egyetlen szót kihúzni is  vétkes csonkolás,
de hát ezek az élveboncoló mondatok  legfeljebb Mahábharáta-szerű, kéthetes folyamat-
ban lennének színházban játszhatóak, mindegyik háromszor, minden jelenet kétszer, - hi-
szen könyvként is visszalapozós, újraolvasós fajta, véget nem érő élmény. A Pavliscsev fia
jelenet rémesen hosszú,  így a beteg kamasz monológja  nehéz helyzetbe hozza  a kiváló
Dénes Viktor-t,  fele ennyi,  koreografálva talán hitelesebb lett volna.  /Persze ez csak
egy Rogozsin-Ippolit, Lebegyev-Rogozsin, Ippolit-Lebegyev helycserével képzelhető el/.
A Blikk-felolvasásban Wunderlich József bizonyítja, hogy még a telefonkönyvet is izgalma-
san tudná interpretálni,  Ágoston Péter  a szenilis tábornok  Napoleon-sztorijával  mutat
különleges erényeket. Csipkés alsóneműben, fodrozott hajzattal, szobacicai minőségben
remekel Nagy Dániel Viktor,  gesztuscsodákkal fűszerezve káprázatos monológját. Ahogy
narrátorként önmagát bemutatja,  Ódor Kristóf a megtestesült főtiszti eszmény, az impo-
náló megjelenést parancsolóan megnyerő orgánum tetézi, míg  Marofka Mátyás  extrém
clown-ként tágítja a nagyjelenet spektrumát.
A második félidőben Zsótér helyét egyre inkább Dosztojevszkij foglalja el. A mennyei tex-
tusra zsugorodó játékba, annak idején, Andrzej Wajda bicskája is beletörött, - többórás
Miskin-Rogozsin ágyduettje  lekókasztotta a fejeket, igaz: aznap éjjel alvásról szó sem le-
hetett, hajnalig kellett újraolvasni  a félelmetes párbeszédet.  Az első részben emlékeze-
tesen szuggesztív  Kosik Anita Zsuzsanna  teteme fölött,  a szüntelen ellentmondások ir-
racionális szédületében csap össze a Félkegyelmű herceg és az ösztönvezérelt újgazdag,
a robbanásveszélyes  Sándor Péter, hol egy kés villan,  hol a testvérként cserélt kereszt.
Zsótér Sándor és a kitűnő együttes merész kísérlete  közelebb hozta  Fjodor Mihajlovics
megfejthetetlen világát,  az meg teljességgel bizonyos, hogy ezentúl  Miskin herceg min-
dig  Nagyhegyesi Zoltán átszellemült angyalarcában, gyengéden árnyalt mondataiban je-
lenik meg előttünk.                                                                                         2012

2 0 1 1

A stúdió üvegablaka mögött  Epres Attila  szigorúan vallató személyzetise,  rovátkolt hang-
tompítós furnérfalak,  Tallér Zsófia  zaklatott, freejazzes szakszofon-futamai: azonnal meg-
ragad a keményen agitatív atmoszféra. A Babaotthon Nórájából takarítónő lesz,  aki farkas-
fogú kötényekben /fül/hallgatózó, lakneri varrólányoknak szónokol a női egyenjogúságról.
Kulcsár Viktória az örök anya,  Kosik Anita Zsuzsanna  kemény munkásasszony,  Törőcsik
Franciska  maga a szocdem szólamokat áriázó  ifjonti lelkesedés. Az életben, szerelemben
egyaránt lúzer,  komor keserűség  Szandtner Anna,  aki bankellenes kitörésében a veszte-
sek tajtékzó gyűlöletét vágja a szemünkbe.
Zsótér Sándor koncepciójában a tarantellával hódító Nóra végigtáncolja az egész előadást,
a fantasztikus  Kerekes Éva  pedig győzi változatos koreográfiával,  gyerekes kedvességgel,
legyűrhetetlen energiával teremtve meg  örökmozgó figuráját. De ezer színe van a kitörni
vágyó fiatal nő  lélektani ábrázolásához is,  akinek zseniálisan alkalmazkodó viselkedését az
eltökélt elhatározás motiválja.  Sugárzó lénye,  dinamikus mosolya emeli  pillanatok alatt a
dúsgazdag pénzember, Vajda Milán  kedvesévé.  A tőke-imádattal jól megfér egy kis érzel-
mi kitérő, bár az ifjú színész kiválóan érzékelteti,  hogy még ezt is fel lehet üzleti célokra
használni. Kicsit hosszú a rábeszélő monológ, Elfride Jelinek elképesztő gazdagsággal ont-
ja a bénító erejű, gyönyörűséges mondatokat,  a tempó folyamatossága miatt azért ki kel-
lene húzni egy párat.
Ambrus Mária  három díszletfala helycserés akciókkal és a forgószínpad innovatív használa-
tával teremt  újabb és újabb helyszíneket, a kazettás felületek hátulról is mutatósak, nem-
csak a fotelek forognak, néha az egész játéktér is. A zene heves dinamizmusával körítve, a
színváltások ritka izgalmakat, rejtett feszültségeket előlegeznek meg. Az elhagyott Helmer,
Debreczeny Csaba Hitler beszéde helyett a tőzsde-híreket füleli,  Kerekes Viktória a ház-
vezetőnőként befurakodott csizmás domina szerepében remekel.  Ebben a műfajban Nóra
sem adja alább, a korbácsolásból  egy kicsit rövidebb  hatásosabb lenne, de a két színész
munkája  csak felsőfokú jelzőkkel értékelhető.  Fila Balázs  lenyűgöző finomsággal játssza
Annemariet,  anyáskodó bejárónőjéből az emberség világít,  egyetlen biztató fénypont az
egész előadásban.
Tudtuk, a király meztelen, de egy miniszter vonatkozásában most szemb/l/esültünk a pőre
valósággal. Mindazonáltal máris elindult egy gyűjtőakció: csak összedobnak a lelkes Máthé
Zsolt-rajongók egy erényövre valót! Addig talán  Kosik Anita ráénekelhetne egy Karafiáth
Orsolyás "Fecské"-t...  Kerekes Viktória a szélsőséges kísérletek után hitelessé tudja ten-
ni a kompromisszumos visszatérés félsikerét is,  ez az alakítása  valóban a legnagyobbak kö-
zé emeli, kiemelkedős eseménye az évadnak.
Áporodott lilásvörösben fénylik fel a polgári otthon  festett perspektívája, a bíbor fotelek
ölelésében  már csak a rádió gombját kell lecsavarni és máris  puha békességbe süppedve
álmodozhatunk a felsőbb körök világáról.                                                              2012

Semmi pszichés mélység,  semmi transzcendens magasság, házasság,  de nem Figaró-i, Se-
lyemcipő helyett  egy pacirágta florentin-kalap...  Ambrus Mária színtere is csupán hori-
zontális, beérjük mi  a cselekmény kétdimenziós geometriájával,  a rendezés a félreérté-
sek, szerepcserék, a figurák adta komikus lehetőségekre koncentrál.
A charnock-járványból éppen kiláboló  Forté-sok és a színház sajátjai egyaránt derekasan
kiveszik részüket  a fergeteges komédiázásból:  így az Ophélián edzett  Vándor Éva  vagy
a feltünően fürge szobalány   Márkó Eszter. Zsótér Sándor  bármilyen összetételű együt-
test képes csapattá kovácsolni,  kicsik-nagyok egyformán túllépik lehetőségeiket.  A lépe-
getős tömegbevonulások  megadják a módját:  az elegáns világfit játszó  Adorjáni Bálint a
vidékies násznépben  fácánsültet szorongató,  bajszos-csizmás  gazduram,  a hihetetlen fi-
nomságú könyvelő, akinek sirámai a poézis szféráiban pityegnek,  Fila István az asszonykó-
rus testes altja is.  Örömteli meglepetés  Gieler Csaba,  meredten skandálja  a féltékeny-
ség strófáit, majd kiválóan énekli  Tallér Zsófia dalbetétét.
A Horváth Csaba-különítmény, a zsótéri Brechten és Hamleten edzett triumvirátus most is
triumfál.  Andrássy Máté  a hórihorgas süketség  giacomettis szobra,  hallani nem hall, de
dikciója, poentírozása elsőrangú,  mimóza-bokorral a hóna alatt,  Benedek Mari tetszető-
sen virágos kertészkötényében  Krisztik Csaba  átütően penetrálja  apósi jellemét,  futja
még egy parádés sztepp-szólóra is.  Kádas József az első pillanattól középpontja az esemé-
nyeknek,  energikus humor, szélsebes reagálás, kedves bohémség jellemzi alakítását.  Min-
denki felbukkan más szerepben is, gáláns dandyből marcona káplár, nyoszolyólányból szo-
bacica lészen sepercz alatt.  Racionálisan őrült geométer szerkezet, melyben minden fél-
szegség és téveszme megtalálja méltó párját.
Feleslegesnek tűnnek a trágárságok, van itt elég forrása a komikumnak, miért kell a megle-
pett ó-nézőket még inkább elidegeníteni? A lüktető tempó, a heves fordulatok amúgy már
majdnem beszipkázták őket.  Nem kell aggódniok:  fél éven belül már csak az ókonzervatív
bóvliban gyönyörködhetnek...              2011 február 25, a Bosszú Felmondások Éjszakáján

2 0 1 0

Egy komplett zenekar fogad a  Kozma Lajos  tervezte, kihasználatlan műemlék előterében:
a koncertjeiről is híres HOPPart Társulat ül a miniatűr, olykor lábbal hajtott forgón. Sláge-
rek helyett azonban a  John Kander-musical  igen igényes zenéjét játsszák.  Két jeles ifjú
zeneszerző,  Kákonyi Árpád és Matkó Tamás hangszerelésében minden szereplő egy vagy
több hangszeren is jeleskedik,  nem egyszer vetésforgóban,  egymás között is cserélgetve
azokat.  A két billentyűsön  Radnay Csilla és Friedenthál Zoltán,  hegedűn  Roszik Hella,
csellón és szájfútta melodikán  Bánfalvi Eszter  játszik, a fúvós szekcióban  Kiss Dia  fuvo-
lán,  Polgár Csaba  pedig trombitán és klarinéton működik közre.  Mátyássy Bence basszu-
sozik a legtöbbet, de a dobokon is aktív Herczeg Tamás kezében is szól a betonalap, mind-
két gitáron és a dobszerelésnél is nyomul  Vári-Kovács Péter. ...És ez nem udvariassági fel-
sorolás, hiszen mindannyian közben játszanak, mozognak és énekelnek! A két zenei vezető
bravúrosan oldotta meg, a zsótéri hímnem-nőnem cserék követelte ének-transzpoziciókat,
izgalmas megvilágításba helyezve az ismertebb dalokat is. Lehetetlen elkerülnünk az ujjon-
gó lelkendezést:  a fantasztikus együttes  színészi-zenei-énekesi remekléseit már ismertük,
de hogy minden énekszámban VÉGIG mozognak, táncolnak, az tényleg reveláció! Nem hol-
mi diszkós ugra-bugra,  nem monoton bájolgás:  Horváth Csaba  néptánc,  sztepp és főleg
saját unikális mozgáselemeiből alkotott, elementáris koreográfiáját valósítják meg, magától
értetődő, laza könnyedséggel.
Zsótér Sándor rendezése változatos eszközökkel,  hajszálpontos értelmezéssel mutatja be
a média-manipuláció boszorkánykonyháját,  nagyságrendekkel hatványozva  a szövegkönyv
lehetőségeit. Tökéletes egységet alkotnak a prózai és énekes részek, a szereplők folyama-
tos helycseréi,  a zenekari részvétel és a színészi játék észrevétlenül simul egybe. Minden-
kinek jut szóló és mindenki egyformán veszi ki részét a permanens összmunkában, a tempó
töretlen, a lendület elsöprő intenzitású,  alig ocsúdunk az egyik ámulatból,  máris nyakun-
kon a másik. Tüskés süni-fejdíszek feminizálják a hölgyszerepeket,  hiéna-bunda, tigris-bőr,
párduc-kacagány élénkíti a ruhatárat: alkotói fantáziája  Benedek Mari-t  ismét a chicagói
gengszter-dzsungelbe röpítette.
Noha először zord nyomozóként találkozunk vele,  Bánfalvi Eszter-t végül magyar, így magá-
tól értetődően örök lúzer gyilkosnőként akasztják fel, szerencsésebb a koloratúrában villo-
gó Kiss Diána Magdolna, aki hármas öldökléssel kelti fel a sajtó érdeklődését. Polgár Csaba
fauntestét csak tenyérnyi ruházat borítja,  csűrdöngölős akrobatikán túl, sokszor egyetlen
gesztussal,  egyetlen mondattal is képes figyelmet kelteni.  Fegyőrnői feketében  Herczeg
Tamás  fajsúlyos basszusa ellenpontozza karakterét,  Vári-Kovács Péter  érzékletes mimiká-
val, rendkívüli muzikalitással alakítja a nyámnyila férjet, songját alteregója, másodszor is el-
énekli:  Roszik Hella, félelmetes átéléssel, néhány sorban képes az észrevehetetlen jelen-
téktelenség karakterképét felrajzolni.
Tudjuk, hogy az  Ascher-Novák osztály  minden tagja fantasztikusan képzett, all round szí-
nész,  de amit  Friedenthál Zoltán  briliáns magánszámában művel,  az még ezt figyelembe
véve is fenomenális! Könnyedén kíséri énekét zongorán,  majd felpattan és eszeveszetten
cikázni kezd a hangszerek között, mindegyiket megszólaltatva egy gesztus erejéig, peng a
gitár,  dübög a dob,  brummog a basszus, pittyeg a xilofon és még gátfutói repertoárját is
bemutatja, miközben árnyalt zeneiséggel,  töretlenül dalol tovább! Grandiózus formátumú
killerinájának  méltó párja Roxie Hart szerepében  Mátyássy Bence,  aki a sikerbe szédülő
senki mámorát és bukását  gazdag színészi-énekesi eszköztárral jeleníti meg.  Hangszerétől
egy pillanatra sem válik meg, egyidejűleg zenész-színész-táncos és mímes. Gyönyörű artiku-
lációval és hasonlóan artisztikus énekkel lep meg  Radnay Csilla, a tigrisbőrbe bújt ügyvéd-
manipulátor, átütően szuggesztív játéka aktív gyújtópontja a produkciónak.
Két óra tömény mámor,  Zsótér Sándor-i remeklés,  egy páratlan társulat mennybemenete-
le, új út az alternatív szcénában:  az  Évtized Legjobb Musicalje!!!

Négy óra csak akkor sok, ha percekben mérjük:  ennek a remeklésnek fényévek dukálnak,
Claudel brechti fantazmajátéka  térben-időben kontinensnyi távlatokat fog össze. Diploma-
taként az író beutazta a világot, kalandos misztériumjátéka, amelyet a tér és idő kanonizált
egysége helyett a hely és kor kétsége jellemez, minket kalauzol irracionális leporellójában.
Az Elfojthatalan Kikiáltó,  Schruff Milán  be is jelenti a színjátékot,  melyben  "úgy bánunk
az idővel, mint a harmonikával,  kedvünk szerint hosszan tarthatnak az órák, a napok pedig
észrevétlenül szaladnak el"...
A fél napot is igénybevevő teljes darabból, bizonyos rétegek majd' teljes elhagyásával, fan-
tasztikus dramaturgiai bravúrral  Ungár Júlia teremtette meg az egri változatot, de fordítá-
sának merészen aktualizált nyelve sem kevésbé vakmerő. "Cukkolja",  "passzolja", "baszakod-
tatok", "egy svunggal", "abgang", - sorjáznak hétköznapi szólásvirágaink, de a poézis is meg-
kapja a magáét: a "nápolyi köcsög" és a "kövér apályhernyó" méltó ellentételezése a "szám-
talan csermely zaja"...
Zsótér Sándor  magabiztosan hangolt invenciója  egy multifunkcionális konténert helyez a
színpad közepére,  a rivaldához meg  egy több ezer rózsafűzérből szőtt, varázscsilingelésű
függöny-uszályt.  De a naturalista rendezések butácska fémdoboza itt  vezérhajó, vagy ép-
pen hajótörés, palota, oltárkép, díszkert, sőt: mennybe szálló égi szamovár, - a gyöngyöző
üveggolyócskák a tüskés domboldalt jelzik, vagy dallamos surrogásukkal a tenger hullámait.
Ambrus Mária  leleményét hatványozza a színek, fények pulzáló váltakozása,  melynek spa-
nyol narancsa,  portugál zöldje, rókahajhász vöröse  Benedek Mari  jelmezein köszön visz-
sza.  Dona Prouheze szafari-szerelése bőrkalappal és azzal a csatos dizájn-övvel, a mór-né-
ger(?)  Camillo, afrikai motívumokkal tarkálló köténye csak hevenyészve kiragadott példa a
grandiózus ruhatárból.
Szerencsére  Mária. a "nagy, félelmetes mama" kimarad a stáblistából, de szentekben igen-
csak bővelkedhetünk:  Ötvös András csecsemőártatlanságú Őrangyala mellett, a csatában
segítő  Szent Jakab,  az Óceán közepén meg  Szent Adlibitum,  (azaz Akárki) zúgja tirádáit.
Délceg megjelenítője, Balogh András később nem restell Szent Miklós Mikulás-köpenyébe
bújva, cukorkát osztogatni a nézőtéren... Kínai-ként  Túri Lajos  éneken/!/, kötéltáncon,
pazar akrobatikán túl, az ezoterikus és az altesti dialógusokban is kitűnően helytáll.
Dona Prouheze éteri átszellemültségét égi mosollyal hitelesíti  Mészáros Sára, a plátói sze-
relmével vívott filozofikus szócsatában  hosszú szünetei,  bámulatos cezúrái alkotják meg a
jelenet szerkezetét, az ezoterikus magasságok ellenére érdekfeszítővé téve azt. Hogy min-
dent érteni kell-e? Ugyan! Hiszen: "...amit nem fogtok érteni az a legszebb,  ami a leghosz-
szabb, az a legérdekesebb..."
Paul Claudel  saját érzelmi kiszolgáltatottságát vetítette  a félvér  Camillo alakjába,  Görög
László nagyszerű játékának szuggesztivitása egységes figurává gyúrja az ellentmondásos lé-
lek antagonisztikus szélsőségeit. Hüse Csaba a szicíliai szűzerdőben, korovjovi eleganciával
hódítja meg Dona Musique-ot, könnyű dolga van, a húr nélküli gitárjával is végtelenül muzi-
kális  Járó Zsuzsanna már jó előre, gyönyörű ódában manifesztálta odaadó szerelmi vágyát.
Be is teljesül ez  a hajótörés szülte kapcsolat,  a transzcendens őrületet, féloldalas vergő-
dést egyként ellenpontozó, emberi érzelem.  A prémdarabkákból varrott patch-work ruha
derekát takaró kötött muff elmozdul: gömbölyödő has látványa bűvöl el, a szárnyaló mono-
lóg az anyaság himnuszát zengi:  "Istenem, adja, hogy ez a gyerek bennem, akit Európa kö-
zepére ültetek, a muzsikát teremtse, és az öröme, minden léleknek, aki hallgatja, randevú-
ul szolgáljon. "Az áhítatosan köröző kéz, az áradó deklamáció,  a csodálatos színésznő valós
és képezett létezésének mágikus összeolvadása az előadás felejthetetlen csúcspontja.
Pedig van még néhány... Zsótér Sándor,  Tallér Zsófia hol afrikán pentaton cimbalomzené-
vel, hol zsolozsmázó kórus-háttérrel operáló zenéjét is felhasználva, pillanatok alatt miszti-
kus fenn-ségbe transzformálja a cselekményt. Az aktuális áthallásokkal  sem marad adós: a
Dél-Amerikában szolgáló hidalgo kegyvesztettségén sápítozik, mégiscsak kérni kellett volna:
ha nem is Mexikót,  legalább egy jó kis Sztráda-igazgatói stallumot... A színészvezetés most
is bravúros:  Szabó Emília  veretes monológját tarajos hullámok hátán,  a gibraltári szoros
maratoni átúszása közben mondja el, de az egész társulatra jellemző az aprólékos értelme-
ző munkával kiérlelt,  értelmesen artikulált megszólalás.  Vajda Milán  Spanyol Király egész
udvartartása lengő trégereken himbálózik,  valami A38-szerű  tengeri alkalmatosságot jelez-
ve,  óvatos félmondatokkal kerülgetve  a bizonytalan államfői akaratot. A Színésznő,  Bozó
Andrea a "vajas kis köcsög" mantrázásával hangol a királyi fellépésre, annyira sikeres, hogy
többemeletes fédrai ruházatában tényleg az igazi Stuart/?/ Máriá-nak tekintik.
Nem dicső konkvisztádor,  nem gőgős alkirály:  Kaszás Gergő, uralhatatlan lelki szélsőségei-
vel, melyek a  "Szarok a lelkére, a teste kell, semmi más, csak a teste!"- kitöréstől  az örök
csillagot szomjúhozó vágyakozásig tombolnak, mesterien szűkített regiszterben rajzolja fel
a nyugtot nem lelő sértettség karakterképét. Hiszteroid indulatait  alázatos ellenszegülés
álcájába rejti,  világhódítóból rubensi festőóriás lesz,  hogy végezetül protoEU-s fantaszta-
ként győzködje uralkodóját: "Adjon Európa egymás hegyén-hátán élő kis népeinek mozgás-
teret! Egyesítse egész Európát egyetlen folyammá!"
Az egyre izmosodó egri társulat  elképesztő akarással és koncentrációval valósította meg a
félelmetesen grandiózus rendezői elképzelést,  mi pedig, akik "a függöny másik oldalára ke-
rültünk", ámulva ájultunk  a csapongó varázslat bűvkörébe. Bizisten! boldogan gyönyörköd-
nénk a tizenkét órás,  teljes remekműben is,  ugyanitt, ugyanígy!  /Szegény Lepage,  meg-
nézheti majd magát.../                                                                                      2010

Amikor minden a helyén van!  A háromjárásos, ablakkiugrós szobatér,  a nappali és éjszakai
fény,  a maira verselt szikrázó szöveg és az a társulat,  amelyben mindenki megtalálja a sze-
repét.  A zsótéri értelmezés minden mondat gyorsulását, lejtését megadja, a hajszálnyi ce-
zurák,  tört hangsúlyok csalhatatlan élességgel emelik ki, avagy ellenpontozzák a lényeget.
Láttuk már Beaumarchais-t komédiának, frivol vígságnak, hispán szenvedélynek, de ennyire
tiszta színpadi játéknak aligha.
Nagybátyja kertész, unokatestvére még csak sündörög a ház körül, a családból eddig ő vit-
te a legtöbbre, nemcsak első szobalány, de az ügyvezető grófi inas menyasszonya, talán le-
endő grófi szerető:  Tankó Erika  acélosan sudár,  talpraesetten okos,  energikus alakítás-
sal lep meg. A magára találó  Orosz Ákos  lendületes Figarójával kettesben, minden bizony-
nyal kézben tartják majd a grófi kastély észrevétlen irányítását. Fátyol Kamilla Fanchette-jétől is megőrzünk egy pregnáns "Csókolom!"-ot,  Páll Zsolt  kemény tartású orvos-ügyvéd-
je mahagóniból faragott figura.
Mi nézők a játék kellős közepén ülünk,  előttünk, közöttünk zajlik a történet,  hátunk me-
gett is körbe-körbe futnak-járnak,  hogy aztán tetszetős búvóhelyeken rejtőzzenek el. Az
apród parádés szerepében  Faragó Zénó  szenvtelen arccal kontrasztálja  a bohózati hely-
zeteket,  monoton áriáját  Orosz Ákos  nagyzenekari hang- és gitár-affektusai kísérik,  de
az életveszélyes második emeletről is  úgy tud kiugrani,  hogy kedves huppanással köztünk
marad. Sunyi csembalista, részeg kertész, avagy Hiszékeny Liba:  Lendváczky Zoltán  most
miniatúrák mestereként bizonyít. Tüzes elevenség, ragyogó mimika,  szélsőséges dinamikai
kilengéseivel azonban a vendég Marcellina, sajnos, nem illeszkedik  az együttes arányosan
artikulált stílusába.
Benedek Mari  öltözékei látványosak, szellemesek, eredetiek: elég itt a grófnő és szobalá-
nyi alteregójának nemcsak  sötétben csábos ruháira, vagy a gróf ritkulóan csíkozott, arisz-
tokratikusan rafinált öltönyére utalni.  Tompa Ádám  felsőbbrendű eleganciával próbál úr-
rá lenni a csavaros szituációkban, ez azonban csak a szuggesztív szerepformálásban sikerül
neki.  Még mindig lányosan szerelmes, naivan elfogadó, de amikor kell, a furfangos ármány-
kodásban is helytáll:  Ligeti Kovács Judit a nemes tartózkodás, a sértett büszkeség, a csa-
lafinta játszmázás érzékletes képeit jeleníti meg,  az ifjú sevillai Rosina  minden báját meg-
őrizte, asszonyi gyötrelmei azonban az érett szépség aurájával övezik átszellemült vonásait.
Suhan és retteg, méláz és figyel,  határozott a bizonyításban, elomló a vágyban: sokoldalú,
gondosan kimunkált, gyönyörű alakítás.
Mekkora is ez a  Maladype Bázis?  ...de nagyságát hatványozva,  négyzetkilométerben kell
mérni!!!                                                                                           2010 deczember

Egy komplett zenekar fogad a  Kozma Lajos  tervezte, kihasználatlan műemlék előterében:
a koncertjeiről is híres HOPPart Társulat ül a miniatűr, olykor lábbal hajtott forgón. Sláge-
rek helyett azonban a  John Kander-musical  igen igényes zenéjét játsszák.  Két jeles ifjú
zeneszerző,  Kákonyi Árpád és Matkó Tamás hangszerelésében minden szereplő egy vagy
több hangszeren is jeleskedik,  nem egyszer vetésforgóban,  egymás között is cserélgetve
azokat.  A két billentyűsön  Radnay Csilla és Friedenthál Zoltán,  hegedűn  Roszik Hella,
csellón és szájfútta melodikán  Bánfalvi Eszter  játszik, a fúvós szekcióban  Kiss Dia  fuvo-
lán,  Polgár Csaba  pedig trombitán és klarinéton működik közre.  Mátyássy Bence basszu-
sozik a legtöbbet, de a dobokon is aktív Herczeg Tamás kezében is szól a betonalap, mind-
két gitáron és a dobszerelésnél is nyomul  Vári-Kovács Péter. ...És ez nem udvariassági fel-
sorolás, hiszen mindannyian közben játszanak, mozognak és énekelnek! A két zenei vezető
bravúrosan oldotta meg, a zsótéri hímnem-nőnem cserék követelte ének-transzpoziciókat,
izgalmas megvilágításba helyezve az ismertebb dalokat is. Lehetetlen elkerülnünk az ujjon-
gó lelkendezést:  a fantasztikus együttes  színészi-zenei-énekesi remekléseit már ismertük,
de hogy minden énekszámban VÉGIG mozognak, táncolnak, az tényleg reveláció! Nem hol-
mi diszkós ugra-bugra,  nem monoton bájolgás:  Horváth Csaba  néptánc,  sztepp és főleg
saját unikális mozgáselemeiből alkotott, elementáris koreográfiáját valósítják meg, magától
értetődő, laza könnyedséggel.
Zsótér Sándor rendezése változatos eszközökkel,  hajszálpontos értelmezéssel mutatja be
a média-manipuláció boszorkánykonyháját,  nagyságrendekkel hatványozva  a szövegkönyv
lehetőségeit. Tökéletes egységet alkotnak a prózai és énekes részek, a szereplők folyama-
tos helycseréi,  a zenekari részvétel és a színészi játék észrevétlenül simul egybe. Minden-
kinek jut szóló és mindenki egyformán veszi ki részét a permanens összmunkában, a tempó
töretlen, a lendület elsöprő intenzitású,  alig ocsúdunk az egyik ámulatból,  máris nyakun-
kon a másik. Tüskés süni-fejdíszek feminizálják a hölgyszerepeket,  hiéna-bunda, tigris-bőr,
párduc-kacagány élénkíti a ruhatárat: alkotói fantáziája  Benedek Mari-t  ismét a chicagói
gengszter-dzsungelbe röpítette.
Noha először zord nyomozóként találkozunk vele,  Bánfalvi Eszter-t végül magyar, így magá-
tól értetődően örök lúzer gyilkosnőként akasztják fel, szerencsésebb a koloratúrában villo-
gó Kiss Diána Magdolna, aki hármas öldökléssel kelti fel a sajtó érdeklődését. Polgár Csaba
fauntestét csak tenyérnyi ruházat borítja,  csűrdöngölős akrobatikán túl, sokszor egyetlen
gesztussal,  egyetlen mondattal is képes figyelmet kelteni.  Fegyőrnői feketében  Herczeg
Tamás  fajsúlyos basszusa ellenpontozza karakterét,  Vári-Kovács Péter  érzékletes mimiká-
val, rendkívüli muzikalitással alakítja a nyámnyila férjet, songját alteregója, másodszor is el-
énekli:  Roszik Hella, félelmetes átéléssel, néhány sorban képes az észrevehetetlen jelen-
téktelenség karakterképét felrajzolni.
Tudjuk, hogy az  Ascher-Novák osztály  minden tagja fantasztikusan képzett, all round szí-
nész,  de amit  Friedenthál Zoltán  briliáns magánszámában művel,  az még ezt figyelembe
véve is fenomenális! Könnyedén kíséri énekét zongorán,  majd felpattan és eszeveszetten
cikázni kezd a hangszerek között, mindegyiket megszólaltatva egy gesztus erejéig, peng a
gitár,  dübög a dob,  brummog a basszus, pittyeg a xilofon és még gátfutói repertoárját is
bemutatja, miközben árnyalt zeneiséggel,  töretlenül dalol tovább! Grandiózus formátumú
killerinájának  méltó párja Roxie Hart szerepében  Mátyássy Bence,  aki a sikerbe szédülő
senki mámorát és bukását  gazdag színészi-énekesi eszköztárral jeleníti meg.  Hangszerétől
egy pillanatra sem válik meg, egyidejűleg zenész-színész-táncos és mímes. Gyönyörű artiku-
lációval és hasonlóan artisztikus énekkel lep meg  Radnay Csilla, a tigrisbőrbe bújt ügyvéd-
manipulátor, átütően szuggesztív játéka aktív gyújtópontja a produkciónak.
Két óra tömény mámor,  Zsótér Sándor-i remeklés,  egy páratlan társulat mennybemenete-
le, új út az alternatív szcénában:  az  Évtized Legjobb Musicalje!!!

Hogy operettet  mennyire lehet úgy játszani,  hogy a mezei néző és a vájtszemű ítész tet-
szését is elnyerje,  azt Kaposvár után már számtalan más próbálkozás is igazolta.  Csak azo-
kat a finom idézőjeleket kell megtalálni,  melyek a fonák abszurditást is megmutatják, per-
sze zeneileg és kivált éneklésben azért meg kell ütni egy színvonalat. Sajnos,  Egerben ez
nem történik meg,  a szokásos átírás is elmaradt,  így a derék Harmath Imre poénjai képvi-
selik az "a"humort, (fosztóképzővel). /Elrettentő példának:  "Vettem neked egy villát Nizzá-
ban!!! ...meg egy kést és kanalat a Lafayette-áruházban"/  Még Fényes Szabolcs sem az az
igazi,  első sikere volt ugyan, de meg sem közelíti a későbbiek, annyi slágert hozó szintjét.
A hangvételben  nem tudjuk felfedezni  a rendező autentikus stílusát,  egyetlen kivétel a
tánckar szerepeltetése.  Szó volt arról,  hogy jelenlétük  a korabeli  Orosz Balettet  idézi,
ezzel a zenével azonban nehéz helyettesíteni Stravinszkijt.  Ladányi Andrea  megkísérelte
a lehetetlent, a csak fotók alapján ismert gesztusok újrafogalmazására tett kísérletet, (er-
re már volt régebben sikeres példa),  de a színpadi cselekmény háttereként élő koreográ-
fia nem válhatott revelatív kontraszttá.  A táncosok viszont, tucatnyi alakban nagyszerűen
helytálltak, mint mellékszereplők, állandó jelenlétüket a koreográfus változatos mozgásele-
mekkel, kiválóan rajzolta meg.
Benedek Mari  jelmezeiben is felfedezhetjük a gyagilevi elemeket,  példásan sokszínű tán-
cosok ruhatára és lenyűgözően dekoratív Maya csillámos fekete estélyije. A címszerepben
Járó Zsuzsanna mozgásban tökéletes táncosnő, alakja imponáló,  az éneklés egyenetlensé-
geit szuggesztív játékkal hidalja át. Igazi erőssége a kemény drámaiság,  mint befutott díva,
a Nagy Nő szerepében fantasztikus szuggesztióval játszik. Vajda Milánt karizmatikus gesztu-
sai dicsérik,  Ötvös András  most is  briliáns lendülettel komédiázik és táncoskomikusi eré-
nyeit is megcsillogtatja, több szerepben is feltűnik Venczel Valentin markáns eleganciája.
Igazi öröm,  hogy Jeles Rendezőnk  vigyázó szemeit a zenés színpadra veti, nagy remények-
kel várjuk következő munkáját, amely egy jó darab, kiváló énekes-színészekkel...        2010

2 0 0 9

Nekrosius-nál rock-énekes játszotta,  de mozgásművész talán még soha:  a címszerepben
Horváth Csaba  egyedisége más szemszögből láttatja a drámát.  A mikron-pontosságú ren-
dezői értelmezés minden szónak, hangsúlynak metszően találó megszólalást ad, a szokott-
nál kevesebb "játék" pedig, általában elsikkadó gondolatok kiemelését teszi lehetővé. Pél-
dául azt, amit még egyetlen rendezés sem állított a középpontba,  /ez sem/,  hogy a dán
királyfi tulajdonképpen a trónörökös is,  a gaztett tehát karrierjét teszi tönkre...  Dikció
mellett akció:  Horváth Csaba nagyjelenete, a híres monológ helyett  az Oféliát kolostor-
ba átkozó kitörés, amikor volt szerelmét kíméletlenül fel s alá vonszolja, ökdösi, rázza, mi-
közben tagjai őrült vitus-táncot járnak. Színészeket instruáló szavait viszont egyetlen tág
ívben deklamálja, mint egy vezetéshez szokott színházi ember, (remélhetőleg el is jutnak
kérései az egész szakmához is, ahogy saját társulatához, mint látni fogjuk, már el is jutot-
tak).  Zsótér Sándor merészsége ismét igazolódott: a technikai virtuozitásnál többet ér a
színpadi létezés generatív hitelessége.
A női szerepek kiosztása jó előre felszította a kedélyeket, - a rendezői elképzelés ebben
az esetben is győzött.  Szabó Éva  inkább sodródó báb  a cselszövények forgatagában, ár-
tatlan bűntárs, értetlen szolgalélek,  aki csak egyszer mond ellent: "iszom!",  abba egyből
bele is pusztul . Ofélia az első szemvillanástól kezdve elementáris:   szerelmes, megalázott,
reménykedő és nemesen belenyugvó,  Vándor Éva  őrülési jelenetében nyoma sincs az is-
mert gesztusoknak, ő még felszéllel sem bolond,  megfontolt racionalitással osztja szét vi-
rág helyett szőrmepalástjait,  fájdalmas zeneiségű mondatainak hatását tovább fokozza, a
Tallér Zsófia  minimál-effekusaival kísért,  áttetsző poézisű dal.  Háttérbe szorult a Király,
a koncepció nem biztosít lehetőséget  az extrém képességű  Krisztik Csabá-nak,  Csórics
Balázs legalább mutatósan emelkedik-süllyed a légtérben,  angol követként pedig elmond-
hatja a stoppard-i végszót: "Rosencrantz és Guildenstern halott".
A húsz szerepet kilencen játsszák,  de ebből hármójuknak jut tizenkettő!  Zsótér Sándor
egyedülálló színészvezetése, félelmetes pedagógiája olyan rétegeket képes felszínre hoz-
ni, olyan rezonanciákat szólaltat meg, melyekről még a szerencsés alanyoknak sincs tudo-
mása, - egy próbafolyamat Vele felér két színiakadémiával... Ömböli Pál  talpraesett egyé-
niségét, pregnáns humorát eddig is nagyra értékeltük,  de minden szokásos komikusi esz-
köz nélkül, céltudatos egyenességgel fogalmazott Polonius-a elragadó meglepetés! Direkt
poentírozás nélkül fakaszt  heves kacagást, kocsányos tölgyből faragott figurája  magától
értetődöen uralja a színpadot. Norvég tisztként fontos hadititkokat közöl, Osrick gúnyá-
jában kecses táncléptekkel fűszerezi mondókáját. Az átváltozásokban meghatározó szere-
pet játszanak az ötletekben tobzódó  Benedek Mari-nak, harmonizáló színeket soha nem
párosító,  disszonanciáik ellenére  egységes egésszé formálódó jelmezei, - kedvencünk a
mobil páncélzat,  Guildenstern mellényének csíkozott, élénksárga háta, valamint Horatio
tiritarka pulovere... Az izmosan markáns, konok sűrűségű  Kádas József  Laertese fürgén
cikázó majdnem kamasz, bosszúvágyó indulatában is megőrzi  nemességének eleganciáját,
sírásója viszont a szokott részeg-klisék nélkül dülöngél kifelé,  hogy villanásnyi idő múltán
délceg világfiként térjen vissza.  Földeáki Nóri fordított shakespeare-i nemcserével abszol-
válja a III/III-as besúgó álbarát Rosencrantz és kontrasztként Hamlet legközelebbi fegyver-
társának szerepét, - piros csuklyában, maszk nélkül elváltoztatott arccal és hanggal brilli-
roz, mint Első Sírásó. A debreceni Tavasz ébredésében  a Nagy Brehm négyoldalas szócik-
két mondta el a gólyamadárról, a tudós szöveggel  mindvégig lázas izgalomban tartva hall-
gatóságát, nem melodikus hanghordozás az övé,  töretlen áradása, mint lézersugár üti át
a falat, talán még a Holdról visszaverődve sem veszítene koherens energiájából.  Minden
replikája ül, mutáló hangszíne magában is elég lenne a folyamatos derültséghez, hogy az-
tán a fináléban,  újra Horatioként,  férfias megrendüléssel kommentálja a tragikus véget.
Ne felejtsük el, hogy az utóbbi két ifjú művész a Fortedanse tagja, így félig-meddig, vagy
tán egészen  Horváth Csaba hamleti köpönyegéből bújtak elő...
Aranymetszésben,  az est csúcspontján hallhatjuk  a Színészkirály Pyrrhus-monológját, a
hajdani, veretes deklamáció méltósága köszönt vissza  a lenyűgöző  Bakó Márta jeleneté-
ben. Fenségesen hömpölyög, lassúdad fokozódik, töretlen ívben éri el zenitjét, mennyei
szárnyalás, - szavak roppant katedrálisa, amelyben a legkisebb névelőnek is roppant súlya
van.  Egy lassan feledésbe merülő színészgeneráció utolsó mohikánja,  feledhetetlen erő-
vel testesíti meg azt a múltat, melynek gránitalapjára lehetne  a színházi jövőt építeni.
Szó, szó, szó: de micsoda átélés izzítja föl, milyen sziklaszilárd belső biztonságra épít, - az
az előadás ezt a mércét állítja mind a színészek, mind a közönség elé és az összképet néz-
ve: magasan teljesíti a szintet.    2009

Félhengerbe hajlított szalagház panel-rasztere, melyen a szereplők le-fel kúsznak-másznak:
talán a társadalmi tagozódás szigorú rendszere. Mert szó sincs itt holmi  "zsidó-kérdés"-ről,
játszódhatna örmény - török, izraeli - arab konfrontációban,  kifejezetten húsba vágó len-
ne egy hazai aranyifjú - cigány pénzmaffiozó párosítás...: a megvetett másodosztályú állam-
polgár, a lenézett másvallású, az "idegenszívű" bosszúkálváriája ez. Zsótér Sándor hátat for-
dít a közkeletű aktualizázásnak,  a befogadó társadalom közegében vergődő ember proble-
matikáját helyezi a középpontba.  Shakespeare is egyenlő mércével mér, ugyan mennyivel
rosszabb a kegyetlen elégtételre vágyó uzsorás  a hetyke úrifiúcskáknál, akik munkavacso-
ra ürügyén lányát és ami még fontosabb számukra:  pénzét rabolják el,  nem is beszélve a
gazdag Portia vagyonára hajtó udvarlásról. A rendezés minden szótagot körültekintően ér-
telmez, a mögöttes tartalmak gesztusban, mozgásban nyernek megerősítést, egy pillanatig
sincs nyugalomban a színpad, a vibráló látvány ellenére, soha nem hallott szinten szól Vas
István fordításában a gyönyörűséges textus. A racionális játékmód egyáltalán nem lehetet-
leníti el a pregnáns jellemábrázolást, az érzelmek és indulatok egészségesen teátrális meg-
jelenítését.  Ötvös András  első megszólalásától az árnyalt dikció emelkedettségét példáz-
za, hanglejtésének fájdalmas zeneiségét, a bírósági jelenetben a halálfélelem és a remény-
kedés mimikai stroboszkópja tetézi.  Vajda Milán  sapka-jelenetében  remekel,  Mészáros
Máté az elvakult gyűlölet önsorsrontó engesztelhetetlenségének valós leképezése, Bányai
Miklós kecses figurája  képmutató álnoksággal rejti  prédaleső természetét:  lehet,  hogy
gazdag barátját sem szereti  annyira tiszta szerelemmel...  Ambrus Mária  most sem marad
adós a díszlettér ötletességével,  Benedek Mari  pedig gyors öltözésesre is alkalmas jelme-
zekkel seíti a jelenetváltásokat. Az előadás legnagyobb meglepetése,  Járó Zsuzsa is köny-
nyedén vedlik férfiruhába át, hogy aztán mélyzöld eleganciáját  a harmonikus megbékélés
opálzöld nyugalmára váltsa.  Alakítását fenséges tempója,  közvetlen természetessége avat-
ja maradandó élménnyé,  penge-logikáját  asszonyi empátia,  odaadó érzelmeit  érett böl-
csesség gazdagítja, a torz indulatok, galád átverések kuszaságában Ő a pozitív erőket meg-
testesítő, eleven nyugvópont.
Az Egri Gárdonyi Géza Színház társulata ebben az évadban, az Elkéstél Terry után, Zsótér
Sándor egyetemben,  immár másodszor bizonyítja egyre inkább kiteljesedő,  töretlen alko-
tóerejét. 2008 - 2009

Szorgosan kötögetnek,  kecsesen horgolnak,  (a vörös fonálba kapaszkodva  a cselekmény
útvesztőiben sem tévedünk el), kézimunkájuk gyümölcse:  száz pár vörös kesztyű pedig mo-
bil díszletként hasznosul.  Benedek Mari öltözékei most is fantasztikusak: a vörösön túl ba-
barózsaszín az uralkodó, a csillogó műszálszövedékekből egyaránt készül mellvért, ujjas, pa-
lást vagy uszályos ruhaköltemény,  a ruhatárat többször gazdagítja, álruhává, barátcsuhává
alakulva a bíbor kesztyű-arzenál.  Zsótér Sándor  rendezésében minden szó megkapja gesz-
tus-kiegészitését,  a látvány és a színészi játék permanansen duplafenekű értelmezésre ad
lehetőséget. Hihetetlen mennyiségű ötlet, geg adódik így, ami a romantikus történet mel-
lett annak ironikus paródiáját is megjeleníti.  Ennyire humoros, ennyire feszülten lendüle-
tes előadást még a Mester remeklései között is ritkán találunk, találkozása a Maladype-mű-
helyben edzőtáborozó csapattal extrém színházi csemegét eredményezett.
A játéktér 3X3 méter, közepén egy asztallal, ebből építi képzeletünk a bekonferált fejedel-
mi lakosztályt, hercegnői budoárt, Firenze főterét vagy sötét sikátorát. A többit megteszik
a nagyszerűen játszó színészek,  akiknek tiszta deklamációja  a textus tökéletes értelmezé-
sét igazolja. Tompa Ádám  a szépséges Alessandro elpuhultan cinikus fölényével, másik sze-
repében, a leendő uralkodó Cosimo Medici nemes bölcsességét állítja szembe, de nem ad-
ja alább  a kéjvágyó bíboros  cselszövő karrierizmusának ábrázolásában sem.  A zsótériánus
stílusban immár bennfentes  Orosz Ákos, aki a bohócmimikától a mesteri színlelés jelein át,
a rejtett szenvedélyesség hangjáig uralja fölényesen kifejező eszközeit, páratlan szuggesz-
tivitással jeleníti meg a címszereplő  ellentmondásos karakterét.  Lendváczky Zoltán, nem
tagadva meg Bárkabeli múltját, a legjobb pillanatban dobta el régi nevét, hogy tüstént egy
egész sor pompás alakítással tegye az újat emlékezetessé. Mint idős Strozzi, hörgésbe fúló
hangon,  kolostorba vonulva fordít hátat az életnek,  Firenze-rajongó művészként gyengéd
bájjal tetoválja a fejedelem portréját annak nyakára,  Katarina csábos asszonyiságát pedig
kifinomult virtozitással állítja elénk.  Zsótér Sándor  újabb példáját alkotta meg az eredeti
művet csak kiindulásnak tekintő,  önmagában megálló, autentikus színházi formának, amely
sokrétű belső gazdagsága révén nyújt tobzódó élményt.

A Megyeri-híd lendületes pilonja,  egy zuhanófélben levő vasúti kocsi, meg holmi mediter-
rán kockaházak teszik izgalmassá  a színpadképet,  ráadásul szinte állandó mozgásban szab-
dalják, alakítják a teret. A furcsa színek ismétlődnek a kórustagok öltözékén, melynek leg-
főbb dísze a fejre illesztett vörös gumilabda...  Katharina Wagner Lohengrin-jén még csak
a wagnerbe rokkant német vendégek "búú"-ztak,  giccsbe idült nagyközönségünk igen ta-
nulékony: a tapsnál hasonló ökörbőgéssel fogadták a rendezőt. A kritikusok ""értelmezni"
próbálják az extrémitásokat,  melyek csupán  korszerű látványvilágot teremtenek, vizuális
élményhez kötve a zeneit. A vizuális momentumok nem bírnak jelentéssel, "Dinge an Sich",
önmagukat képviselő elemek,  ahogy egy absztrakt képen, itt sem szükséges vulgáris meg-
feleléseket keresni.  Ambrus Mária,  a Törpe és a Várakozás  Párisi udvarának liftje után,
ismét bizonyságát adja  különleges talentumának,  Zsótér Sándor  pedig permanens válto-
zatossággal élénkíti a statikus áriák, kórusok hátterét. Ideje lenne beletanulni a korszerű
operaszínpad formanyelvébe,  mielőtt  végképp elmerülnénk  a megkövült ódivat flitteres
Csipkerózsika-álmába.
A Fischer Ádám  vezette zenekar  ragyogó teljesítménnyel rukkol ki:  részben a korabeli
hangszereket használva,  végig káprázatos intenzitással  tolmácsolta  Haydn meglepő drá-
maiságát.  A kórus egyenrangú főszereplője a produkciónak,  a holt lelkek fájdalmas éne-
két csak a fúriák őrjöngő vijjogása múlja felül,  tetézve a 200 éves trombita-harsona-kürt-
modellek pokoli erővel sistergő hangzásával.  Rost Andrea áradó muzikalitással, tág ívű le-
gátókkal énekli Eurydikét,  felejthetetlenek halálának sejtelmes pianói, de legalább eny-
nyire az egész kép:  "A Léthe hullámain süllyedek"-állapot  a kórustagok fekve görgő tes-
teinek futószalagán kilebegve jelenítődik meg. A groteszk labda-kalpagok is funkciót kap-
nak Kreon harci áriájában,  Szegedi Csaba energikus játékát a fejekről lekapott gömbök
hisztérikus dobálásával tetézi,  a véletlenül/?/  a közönség felé röpülőket pedig  párduc-
mozgású kapus-süvölvények hárítják... Cser Krisztián  Plutójában nagy reményeket keltő
orgánumot üdvözölhetünk újra,  mely méltó  a figyelem középpontjában álló fenomenális
tenor,  Kenneth Tarver szintjéhez.  Kifinomultan lírai, mégis férfiasan erőteljes, zeneísé-
ge varázslatos,  átélése, játéka lenyűgöző.  Az őrülési jelenetben  akrobatikus pantomim-
mel hatványozza a hatást, de ugyanilyen szuggesztívek elmélyült hallgatásai is. Ezen a szín-
padon évtizedek óta nem hallhattunk hasonló formátumú énekest,  csak álmodni merjük,
hogy a jövőben még találkozni fogunk vele.
Zsótér Sándor és Fischer Ádám összefogása egyedülálló produkciót teremtett, elképesz-
tő luxus, hogy mindössze két /KETTŐ!!!/ alkalommal volt hallható.

Tandori, Ottlik és Skvorecky óta tudjuk, hogy Hamett mellett Raymond Chandler a bűnre-
nyek legnagyobbja, kár, hogy manapság kevésbé olvasott.  Zsótér Sándor  nekiveselkedett
és egyik szövevényes történetéből színdarabot alkotott.  Esztelen merészség!  A sztori vál-
tozatlan, a figurák azonosak, a zseniális dialógusok a mai nyelvre lettek alakítva, de hogyan
jeleníthető meg  egy folyamatos időben játszódó nyomozás,  amely minden eddigi színpadi
törvénynek élesen ellentmond?  A rendezőnek  Ambrus Mária forgószínpadra épített dísz-
lete nyújtja a lehetőséget,  a féltucat körcikk  szüntelen változásban,  az ablakok,  ajtók,
bútorok redukált cseréivel és ami még lényegesebb, fantasztikus fény-váltásokkal: legalább
félszáz helyszínt képez. A műszak brilliánsan oldja meg embertelen feladatát, amely nagyjá-
ból félpercenkénti reagálásokat kíván,  a szereplők pedig iszonyatos sebességgel közleked-
nek a nyílászárók és átjárások  kiismerhetetlen labirintusában.  Tárgyilagos megállapítások,
választékos mondatok kopognak szenvtelenül: az együttes példás akarással tanulja a szokat-
lan stílust, hibátlan összmunkával teljesíti a nem mindennapos feladatot.  A zsótéri előélet-
tel bíró  Mészáros Máté, Kaszás Gergő, Schruff Milán alakításai emelkednek ki, de  Bányai
Miklós háromféle megjelenése is figyelemre méltó.  Ötvös András  végig a színen van, káp-
rázatos elánnal deklamálja tonnányi textusát,  legkisebb gesztusa is ül,  egyetlen mondata
sem érdektelen,  permanens fizikai és szellemi mozgásban lévő,  dinamikus epicentruma az
előadásnak. Ráadásul egyszemélyes hangosztályként is működik,  telefoncsengés, motorzú-
gás, fékcsikorgás, pezsgőpukkanás s hogy Tandorit idézzük: " a villany-borotva hangja benn
s a fűnyírógépé odakünn"..., megtévesztő tökéllyel szólal meg virtuóz vokalitásában.  Mara-
thoni teljesítményének értékét tovább növeli,  hogy a rideg logikára épülő darab szövevé-
nyeibe, a töprengő, vívódó Philip Marlow magándetektív alakján keresztül emberi érzelme-
ket is bele tud vinni,  finom eszközökkel érzékeltetve  egy megmagyarázhatatlan szimpátia
irracionális gyökereit.
Még ha meg is kell küzdeni a saját értetlenség lustaságával,  nincs jobb, mint valami újsze-
rűt látni,  a beletanulás keserveit feledteti a soha nem látott élmény múlhatatalan öröme.
Zsótér Sándor  ismét sikerrel jelölt ki új irányt színházi alkotómunkájának, az egriek felfe-
lé tendáló teljesítményét pedig újabb kiváló produkció erősíti.v                             2009

Hullámbádog falak, vasúti trepnik, sejtelmes UV-fény a háttérben: Ambrus Mária újra reme-
kelt: semmi pálma, semmi dzsungel, ez a karvalytöke egyik afrikai építkezése, mintha a Hold-
bázison lennénk.  Konténer-házikó fehéreknek, mozgó szoborrács-díszlet,  csak a kutyaház
megnyugtató egy kicsit,  amíg ki nem bújik belőle  a félelmetes alakítást nyújtó  Keresztes
Tamás.  Koltes darabja rendkívül izgalmas, csavaros gondolkodásmód, őrületes szövegek, a
figurái pedig a színvalóság dermesztő abszurditását hordozzák. Az ifjú színész teljesen új ar-
cát láthatjuk: keserűen lebiggyesztett száj, heves deklamáció, csapzott haj, megkínzott lé-
lek, amely a kudarcos depresszió és a hiszteroid öngerjesztés kelepcéjében vergődik. Káp-
rázatos monológjai hihetetlenül szuggesztívek, dinamikája, tempója hibátlan, teljes színpadi
létezése feledhetetlen élmény! Méltó párja a végre képességeinek megfelelő szerephez ju-
tó  Tóth Anita,  akit a Periklész óta csak azért nem ünnepelhettünk, mert nem kapott nor-
mális játéklehetőséget. Különlegessége most maradéktalanul érvényesül a dzsungelbe poty-
tyant párizsi nő alakjában.  Csúcsjelenete a "külföldi" nyelveken,  azaz németül és afrikánul
folyó szerelmi párbeszéd,  amelyben hiányos germánját  Goethe Erlkönig-ével turbósítja fel.
A Néger és az Öreg esetében  nem ártott volna a szerepcsere:  a triplaszaltót mindig a leg-
jobb ugorja, nem ?!?  Így Horn szerepének nagyrészt megoldatlan maradt, igaz, örülhettünk
Fekete Ernő-nek, aki szokatlan szerepben, visszafogottságában mutatta meg kivételes színé- szi erejét. Tallér Zsófia oroszlánbőgés nélkül képezett  ijesztő zenei hátteret és jó,  hogy
volt szünet:  Ungár Júlia fordításából nagy kár lett volna  egyetlen szót is kihagyni.  Zsótér
Sándor nagy évadot zár ezzel a rendezéssel, az  Öreg hölgy és az  Octopus  után,  immár a
harmadik remekművel tetőzve szárnyalását.
Végre egy darab a Katona-Kamrában! Sokat nem fogják játszani, mégis ez az egyetlen járha-
tó út a korszerűbb játékmód, a korszerűbb színház felé.

2 0 0 8

Míg a katonás Barbárok  afféle poszt-csehovi képeskönyvnek tűnt, a Vássza Zseleznova elő-
adása Gorkij plebejus burzsoágyűlöletét reprezentálja,  méltó folytatásaként a Színiegyete-
men rendezett, sajnálatosan kevésszer játszott Anyá-nak.  Míg az a munkásmozgalom ideali-
zált képét mutatta,  a Nemzeti legfiatalabb évjáratú,  markáns egyéniségeivel színre állított
zolai-balzaci látlelet  a friss cári nagypolgárság családi tablóját fürkészi. De szó sincs bárso-
nyos budoárokról, a mai minimálba öltöztetett családtagok Ambrus Mária leleményes polc-
rendszerében bujkálnak,  még a címszereplő nagyasszonynak is be kell érnie a konyhapad-
kával.  A Kaukázusi krétakör félsikere után,  Básti Juli  most rátalált a hamisítatlan zsótéri
hangvételre, sziszegően szikár, sziklazord:  pengeajkai közül a visszafojtott energia iszonya-
tos feszültsége sistereg elő. A többiek sűrű szerepcseréinek követését a testükre tetovált
cirill és a ruháikra írott latin betűk segítik,  de több esetben annyira tökéletes átlényegü-
léssel találkozunk, hogy az új figurát látva, szinte elfelejtjük a színészt,  aki néhány másod-
perce még más alakban állt előttünk.  Varga Mária  majdnem férfias nővére könnyedén si-
mul át a kisebbik lány butácska létezésébe,  Söptei Andrea pedig igazi reveláció: régebbi,
végtelen poézisű lányalakjait idézi  lebegő átszellemültségében, majd ridegen agresszív ke-
ménységgel száll szembe anyjával, mint az az idősebb lánygyermek, aki az üzletasszony gát-
lástalan kíméletlenségét örökölte.  Az ifjú férfiak is  példásan teljesítik sokoldalú feladatu-
kat,  Orth Péter  hetyke természetességű, viharos lendületű matróz-virtusa bravúros. Le-
nint markolászva egyaránt küzd gyermekéért és a forradalomért Bánfalvi Eszter, alakítása
az ösztönös ráérzés és az érett tudatosság ragyogó gyümölcse.
A Patyomkin-páncélos ogyesszai lépcsője tikkasztó sivatagba vezet, Brecht tandarabja két
tekercs hullámpapír attraktív közreműködésével elevenedik meg.  A pengeéles elemzésen,
a sallangtalan játékstílus  megteremtésén túl,  Zsótér Sándor-nak arra is futja,  hogy ezen
szerény csomagolóanyag segítségével  veszélyes karavánutat, megáradt folyót,  súlyos ter-
het, szűkös sátrat jelenítsen meg.  A kreatívan tépegetett anyag pénzzé, irattá,  sőt még
ennivalóvá is válik,  ahogy a színészek is majd' egy szál semmiben képesek karakterüket ér-
zékeltetni.  László Attila  minden szavában  a gyilkos racionalitás önzése éget,  alakítását
tízezervoltos sistergés eszméletlen intenzitása jellemzi,  csúcson kezd és fokozás nélkül is
végig fehérizzásban képes tartani  az elképesztő feszültséget.  Mátyássy Bence elváltozta-
tott hanggal,  torzzá merevült arccal  teszi felejthetetlenné teherhordóját, riksakulitól a
taposómalom rabszolgájáig  a megnyomorított embermilliók  minden jellegzetességét szin-
tetizálva beszédes pantomimjében. Megalázkodik és alkalmazkodik,  elbukik és újra felkel,
kitart a végsőkig, sajnos emberségében is, ami a vesztét okozza.  Bámulatos teljesítmény!
Szabó Kimmel Tamás  ékes deklamációval összegzi az ítéletet és a tanulságokat, megint a
hitvány, a rossz győzött...  De ennek ellenkezője igaz  Zsótér Sándor rendezésére, amely
a zavaros félmúlt után,  a korszerű színház  első diadalát jelzi ebben az elátkozott,  eddig
inkább Nem!Színházban.v                                                                                   2008

Sírgödröket ásnak a civil-jelmezes szereplők, a miénket, avagy azt, hol "nemzet süllyed el"?
Talán most még azon shakespeare-i szereplőknek  készül a verem,  akik példás deklamáció-
val bújnak elő belőlük. A fattyú Edmund a markáns  Klem Viktor finoman parodizáló alakítá-
sában lép színre,  Majorfalvi Bálint mimikai bravúrokkaL, kezes-lábas pantomimmel jeleli le
szövegét,  hogy mi süketek jobban értsük.  A játszók fára másznak, téglafalon egyensúlyoz-
nak és egytől egyig barátkoznak frissen mélyített leendő lakhelyükkel. A csúcsformáját bi-
zonyító  Zsótér Sándor  minden szótag értelmezésére talál  gesztust, hangsúlyt, mozgást,
mesterien használja ki  a tér és a társulat adottságait.  Lear drámája így feszülten izgalmas
történet, miközben megható szépséggel tündökölnek  Vörösmarty Mihály varázslatos sorai.
Réti Adrienn harmonikus jelenléttel, Rusznák András a vakság minimális jelzésével hitelesí-
ti figuráját,  Bata Éva ritka erővel testesíti meg a hűséges Kent emberségét. A Bolond sze-
repében újra csodálhatjuk  Józan László  szerepformálásának metsző érzékenységét, hát-
só hídban, kézzel-lábbal lépegető kutyajárása  plasztikusan bizonyítja szinte korlátlan lehe-
tőségeit. Huszonéves szépségként  őrült aggastyánt játszani csak  Petrik Andrea  intenzív
drámaiságával lehet. Az összetett szerep minden árnyalatát tökéletesen értelmezi és a ma-
gától értetődő természetesség egyszerűségében képes  érzelmekre hatva megalkotni a ka-
tartikus sorstragédiát. Közben félreáll kicsit lazítani, rágyújt, pisil is egyet, a következő lé-
legzetvétellel pedig ott folytatja szárnyaló tirádáját, ahol abbahagyta...  Elképesztő tehet-
ség, csak nehogy tündérlaki leányka legyen belőle!
A K.mama, az Anya, a Novemberi éj után  újabb játéktéri szegletét ismerhettük meg a Szín-
művészeti Egyetemnek,  újabb végzős osztály nagyszerű együttesét és  Zsótér Sándor uni-
kális Lear-jének újabb arculatát. - Nincs az a fagy, ami legközelebb visszatartana...    2008

Olvasni gyönyörűség,  a Katonában nézhetetlen borzalom,  most meg három óra: MENNYEI
HOSSZÚSÁG !!! A legkisebb jelző is a helyén van, szinte észrevétlen utalások kapnak meg-
határozó értelmet, szárnyal a weöresi nyelv,  elevenek a szituációk, szikrázik az irónia, ve-
szett iramban pereg a történet.  Színpad nincs, mi ülünk rajta,  van egy párkány,  egy lét-
ra, tenyérnyi hely a középen és a szabadba nyíló folyosó,  na meg két zippzáras fóliasátor,
/a mezőőröktől kölcsönözve.../.  Trikók, szoknya-tunikák, talán ha egy királynői ruha. Rit-
mikus mondókákból, száj-effektusokból,  némi szolmizációs nyersanyaggal vegyített hangzó
anyag:  Szűcs Péter Pál igen ötletes, eredeti invenciójú, "Hommage à Sáry László"-zenéje.
A komponista vezényel is egy kicsit bolti kék-köpenyében,  miközben oroszlánkörmein túl,
igazi sárkányfogakat is mutat  a cinikusan démoni  Miron-Octopus szerepében.   Elképesz-
tően erős a férfi-csapat!  Három szerepnél senki sem adja alább, metamorfózisaik könnye-
dén követhetőek, mert pontos karakter-formálás alapján építkeznek. Lazók Mátyás kéjvá-
gyó kocsmáros után rezignált miniszter, majd jó mimikájú kormányosként hányódik a tenge-
ren,  László Attila  azonos intenzitással játssza  a hadban szembenálló silenai lovagot és a
római tisztet. Anyakirálynőként és lányaként, nehéz kettős feladatában  Stork Natasa, ért-
hetetlen módon, sehogy sem találja a hangját, sem lelkileg, sem akusztikusan.  Az áldozati
üdvözülésre szánt udvarhölgyek annál inkább:  Dankó István soha nem éneklő, "széphangú"
Lydiája félmondatokból alkot találó figurát,  míg  Adorjáni Bálint  fehéren-feketén, római-
ként- szerecsenként  egyaránt kívánatos.  A titkos keresztény  Drinus rhétor /fél/- és jel-
mezében orátori dikcióval, páratlan szuggesztivitással,  a testben-lélekben utolérhetetlen,
abszolút férfiasságot állítja elénk, akrobatikus keresztre-feszülése az előadás mitikus logo-
jává híresül.  Földi Ádám,  elegánsan egyensúlyozva a mítosz és az irónia mezsgyéjén, szín-
padi létezésével  eleve idézőjelbe teszi  a Szent György-legendát.  A koszlott valóság béna
homálya fölött túlvilági fényként ragyog  a testvér-szerelem csillagképe.  Nincs Szex, nincs
Erotika,  nincs Vágy és Érzékiség.  A ruhátlan gyermek-testek tétován közelednek-távolod-
nak az egymást kereső lelkek vonzalom-hálójában,  olyan tiszták és naivak, mint a preraffa-
eliták angyali Ádám-Évá-i. Orosz Ákos varázsos lejtésű frázisaiban szinte dallamokat hallunk,
a bizonytalanság kamaszos kételyeitől, a világgal szembeszálló elszánt hősiességig,  Erdélyi
Tímea  törékeny tisztasága meggyőző hitelességgel alakul át fanatikus önfeláldozásba áju-
ló meneküléssé.  Kettejük jelenete  virtuális Édenkert:  a Bűnbe Nem Esés csodája, a két
Sándor művészetének poétikus mennybemenetele.
Micsoda Darab! Micsoda Rendezés!  Micsoda Osztály!!! Micsoda előadás...!!!    Köszönjük.

Brechthez képest Dürrenmatt kicentizett tétel-drámákat írt,  a helyzetek világosak, az ala-
kok vázlatosak, a történés szimplán egyenesvonalú, de éppen ez a tiszta szerkezet ad lehe-
tőséget  a hazai színpad  Nagy  Varázslójának,  szilaj  kísérletező-kedve  kitombolására.  Az
érzelmi hiátust zenével, énekkel, kórussal ellensúlyozza, de bizony itt a szereplők fakadnak
dalra és maga  az isteni Nép zengi a dicséretet.  Semmi melodráma,  semmi esztétizálás, az
igen igényesen komponált polifónia  határozott tömbökben  tagolja a cselekményt. Tallér
Zsófia megannyi film-és színpadi zene után is képes újat, hatásosat alkotni, tökéletesen il-
leszkedve a rendezői koncepcióhoz.  Az együttes meglepő magától értetődőséggel  állja a
sarat, amiben nagy segítség az idén végzett, ascher-nováki szellemben szocializálódott ifjú
titánok triumvirátusa.  Friedenthál Zoltán  a humanista Tanár szerepében meggyőző, Vári
Kovács Péter Rendőrként rajzol pregnáns karaktert, a Polgármester összetett szerepében
Szabó Kimmel Tamás remekel, utóbbi énekszólóit külön is ki kell emelni. Hiába, ezen ifjak
vérében már a  zsótéri  K.mama instrukciói lüktetnek,  ők anyanyelvi szinten beszélik a kor-
szerű színház nyelvét...  De nagy elismerés jár  az egész gárdának,  szokatlan feladataiknak
teljes erőbedobással, ritka azonosulással tudott eleget tenni.  Megkerülhetetlen szuggesz-
tivitás jellemezte  Zöld Csaba  figuráját, revelatívnak bizonyult  Ladányi Andrea  színpadra
lépése. Példátlan merészség volt a főszerepet egy Sulyok Mária /etc./ után,  bármennyire
is karizmatikus táncosra bízni,  a merész húzás azonban átütő sikert hozott. Az önmagában
félelmetesen erőteljes, fanatikus energiákat  sugárzó művész,  hihetetlen biztonsággal, le-
nyűgöző átéléssel démonizálta  a bosszú angyalát és méltán vált az előadás feketén izzó fó-
kuszává. Úgy tűnik,  a máshoz szokott közönség  Ungár Júlia  frappáns aktualizálásain túl is
megérzett valamit a rendezés szándékaiból, az értők meg újra csodálhatták  Ambrus Mária
most éppen a geometrikus absztrakcióval  kacérkodó díszleteit,  Benedek Mari-tól az atlé-
tatrikótól a fagylaltszínű közönségességig terjedő jelmez-arzenált és Zsótér Sándor grandi-
ózus kristályszerkezet-építését. Mert ez a produkció nem váltja ki az azonosulás katarzisát,
de csodálnivaló leckét ad a korszerű színjátszásból.
A József Attila Színház végre bekapcsolódott  az országjáró garabonciás-messiás szellemi vi-
lágjárásának áramkörébe, kicsiny, de múlhatatlanul időszerű lépést téve a modernebb szín-
ház felé, amit Gaál Erzsi hajdani ittléte óta hiába vártunk.

2 0 0 7

Wyspiański MagyarHonban !?!  Egyszer régen már megütött Szolnokon, egyik első rendezé-
se volt Színházi Nagyurunknak,  most egy csupasz edzőterem bordásfalai előtt,  a lehetet-
lent is bravúrosan megvalósító, jövőre végzős ZséZsé-csapattal. Nem ismerjük a lengyel tör-
ténelmet, összekeverjük a tábornokok, spiclik, oroszok és lengyelek neveit, mégis minden
világos és áttekinthető. Orth Péter adoniszi szépségű Nagyherczegének tétovaságát, fél-
szeg hataloméhségét, sírásában is tetten érhető narcizmusát természetes átéléssel, érett
színészi eszközökkel mutatja meg. Tenki Réka, akinek Tyúk-ja, a Kamrában is látható Gol-
doni: Háború emblematikus figurájává híresült,  most Nagyherczegnőként jeleníti meg iz-
galmas egyéniségének sziporkázó sokoldalúságát. Kulcs-jelenet: hogyan lehet létezni a bor-
dásfal börtönében?... Erdélyi Tímea majdnem néma szerepében a történésekkel való ki-
vételes mimikai, gesztusbeli együtt-rezdülésekkel tűnik ki, míg végül aztán a pornográf kár-
tyacsatát teljes színészi vértezetben teszi feledhetetlenné, a vesztes-áldozat Potocki tábornok, Orosz Ákos antagonisztikus rétegekből építkező alakításában. Szűcs Péter Pál
mindahány szerepében elemében van, általa érteni véljük a Szatírt, az árulót, de még
a kényszeredett Besúgót is. László Attila egyszerűségében hatásos jelenléte, a szélsősé-gekkel is bátran operáló  Lazók Mátyás az egész osztály  sokoldalúságát bizonyítja. Mert a
kollektív  játék  magasiskoláját  láthatjuk,  amely képes realizálni  Zsótér Sándor  legvakme-
rőbb elképzeléseit is.  Proletár-mars közben kóbor dialógus-töredékek,  blues-recitálás az
ominózus bordásfalon,  köhögő-roham,  suttogások, sírások,  dzsidás-roham és az az elátko-
zott novemberi éj...  Történelem,  látomás,  natúra és groteszk egy tyúklépésnyi kondi-te-
remben, lássátok feleim: ez az igazi színház, amely annyira hiányzik a hivatalosból...
Vizsga-munka volt és még másfél évünk van ezzel az együttessel. Még csak márciusi éj van,
vöröslik az ég alja, nagy idők elé nézünk..., de jó!

2 0 0 6

Brechtet nem kell aktualizálni,  mondatai dárdaként ütik át a közönyös megszokás páncél-
ját, csak!!!...: értelmesen el kell játszani. Ez az osztály érti, tudja és kihegyezett szuggesz-
tivitással képes megjeleníteni a brechti ihletésű zsótéri víziót. Nem hadgyakorlat van: éles-
lövészet. Összecsap az  Érdek és a  Morál, villogó szemek párbajoznak, poén-petárdák röp-
ködnek, hang-gránát nyitja fülünk, viták torkolattüze vakít: háború ez, a javából. Küzdünk
mi is, izgatott rettegéssel loholunk fel s alá, lépcsőn, korláton, emeleten,  követni próbál-
va a hadszíntér sűrű változásait.  A  Mamák sorát az átütő erejű  K1 Takács Nóra nyitja, őt
követi a líraiságában sugárzóan energikus  Kiss Diána, aki győzi a lehetetlenül nehéz ének-
szólam dessaui kacskaringóit is,  a harmadik pedig az őserejű nyugalmú  Szilágyi Kata,  aki
Katrin2-ként is nagyszerű a talált csecsemő jelenetében és a híres utolsó,  "dobolós" kép-
ben.  Veszély leselkedik, fel kell verni álmából a Várost, a halott fiútestvérek tűnnek fel a
szó szerinti Tetőn,  Verdi Don Carlos-ának szabadságkettősét éneklik bele az éjszakába, a
néma lány zongorán "üti" hozzá az akkordokat...  Elementáris zsótéri csúcspont, Tarjányi
Tamás  korlátlan áradású tenorjához  Mátyássy  Bence korláton egyensúlyozva szekundál-
ja Posa márki szólamát,  Szilágyi Kata hangtalan mosolyában az önfeláldozó hőstett, a pil-
natnyi győzelem kétségbeesett diadala ragyog.  A Szakács szerepében  Polgár Csaba pen-
geéles racionalitása mérkőzik  Vári-Kovács Péter hiszteroid cinizmusával,  ahogy a legrej-
tettebb mondat is lézer-pontossággal izzik az egész együttes kidolgozott összjátékában.
Nagyra tágult a kis Belső Udvar: bárcsak ilyen udvari Színházunk lenne az egyre apróbb-
ra töpörödő Udvari színházak helyett...
Szigorú tárgyilagosság/... Neue Sachlichtkeit.../ és szilaj teátrális dinamika: ezt a zsótéri
stílust eddig csak a KrétaKör Peer Gynt-je tudta megvalósítani,  sziporka remény a jövőt
illetően, hogy ez a nagyszerű osztály is képes volt erre!

A musical vizsgán ismét bizonyított a Csapat.  A West Side Story operai igényű akadályait
felkészülten vette,  az amatőr koreográfia ellenére tanúságot tett profi mozgáskészségé-
ről, a Hair kíséretét adó zenekarban pedig kiváló erőket sorakoztatott fel gitárokon, bil-
lentyűkön, sőt, még egy nyitó fuvolaszólamban is.  A Balcony képben és az I got life elő-
adásában  Szabó Tamás  szikrázó aktivitása lehengerlő lendülettel párosult,  emelkedett
szépségű volt a Tonight,  karakter-remeklésként  Mátyássy Bence  My conviction-ja sze-
rénykedett, míg a Hairben  Polgár Csaba hasított. Vári-Kovács igencsak  Hot volt a Cool-
ban, Donná-jának magasfeszültsége pedig kiverte a biztosítékot.
Hát, ha operettben is ennyire jó ez a társulat, a végén még megszeretjük ezeket az álta-
lunk fensőségesen lekezelt műfajokat...                                                         2006

Pattogó replikák,  szikrázó billentyű-futamok,  komótos ökörségek  Ambrus Máriá-tól, geg-
örvény és frappáns átértelmezés-halmaz a rendezőtől. Sáry László a gesztus-zenétől Ligeti
Voluminá-jáig mesterien alkalmazza a kortárs zene gátlástalan eszközeit,  effektusait a cse-
lekménnyel  együttlélegezve,  briliánsan  interpretálja  az egyébként fontos szerepeket is 
játszó  Láng AnnaMária,  Péterfy Bori és  Nagy Zsolt.  Hisztérikus csembaló-pötyögés, kö-
nyörtelen könyök-clusterek,  észtvesztően izgalmas kortárs melodráma!  Bánki Gergely él-
ből hozza a groteszk abszurdot,  pezseg és forr a színpadi világ bús magyar tengere: felizzó
várakozással szünetelünk, aztán Terhes Sándor hatalmas Petur-szólójával, amelyet a pusztai
nagyurak bégető-kórusa kísér,  tart a kezdeti lendület,  hogy aztán a puszta szövegfelmon-
dás sarába fulladjon. Az elepHántnak négy lába van, mégis elbotlik, de ekkorát...?!? Bődüle-
tes szereposztási balfogás  Bánkot Tiborc-ra osztani,  míg a színlapi jobbágy ökörnyi tereh
alatt is királyi fenség!  Láng Annamária  imponáló gyermekséggel csúszkál  rémült királynő-
ként, későbbi kettős szerepét  a célja vesztett  magányos küszködés jellemzi.  Azért bevil-
lannak a zsótéri vezetés erényei: a kevéssé ismert Somodi Kálmán nagystílű arányossággal
interpretálja a Mikhál bán méltóságában veretes monológját, a markában szorongatott kis-
nyúlért viszont a rendezőt kellene  ketrecbe zárni.  Péterfy Bori gyönyörűséges jelenete,
mágikus létezésének folyamatossága még egyszer felcsillantja a reményt, Bánki Gergely új-
raéleszti pompás figuráját, de a darab kudarcosan csúf véget ér.  Mert talán nem  Katonát
kellene játszani, hanem avitt ős-szövegére épülő Színházi Előadást.  A KrétaKörösökön nem
nem múlik.

Shlick, a maláj, Brecht pozitív Übü-je: indokolatlan jócselekedetei felborítják a hétközna-
pok és a dramaturgia szabályait.  Kiismerhetetlen, konok és következetlen.  Ilyen nincs is!
Talán olyan, mint az ifjú lázadó, a veszettül pipázó Bertolt? Talán olyan szikáran logikus az
abszurditásban, mint Zsótér Sándor, aki legjobb napjait idézően varázsolt mágikus teret a
Padlás szűkösségéből. Ambrus Mária /mindig Ő, megint Ő és újra máshogy!!!/ pottyantós
budijaiból komor figurák másznak elő, akik aztán szorgosan használják az ülőkéket, méltó
közeget biztosítva a hebehurgya cselekménynek. Érteni nem lehet, de nem is kell: a mar-
káns tempó egy pillanatnyi gondolkodási időt sem enged, feltartóztathatatlan monotóniá-
val menetel a végzet.  A strici, a Féreg, az alvilági alakok zaftos ziccerekre csábítanak, de
Zsótér  műhelyében  a korszerű színjátszás rideg geometriáját sugározzák.  Mózes Balázs,
Féreg-ként,  egyetlen, /önmagát!/ arculcsapó üvöltésbe csúcsosítja lenyűgöző hablatyo-
lását,  az örök anya elnyűtt szerepének   Simkó Katalin obligát mosolya és kétségbeesett
hisztériája ad váratlan kontúrokat.  A produkció gyémánttengelye,  az archimédeszi pont,
akire az egész konstrukció épül,  a hihetetlen szuggesztivitású  Krisztik Csaba.  Bámul-
tuk mozgás-virtuózként,  finomságát csodáltuk  a  Poppea dajka-szerepében,  a valaha lá-
tott félszáz Hamlet közül, bizony az övé volt a legszebb halál.  Most rezzenéstelen arccal,  
merev bádogszemekkel, nullára redukált mozgással teremt leírhatatlan feszültséget. Majd-
nem géphangon beszél,  mégis érzékeltetni képes a legapróbb hangsúlyt is,  érthetetlen,
mint a kvantummechanika, de lézersugárként metszi ki a belső végtelen koordinátáit. Ta-
lán a negyedik dimenzióból tévedt közénk,  talán ismeretlen szférák égi küldötte Ő... De-
rékszögű mozgás-rítusok ellenpontjaként, a szereplők néma vonulásában, egyetlen, néma-
ságában eleven,  mozdulatlanságba nyűgözött,  vakító felkiáltójel !  Jéghideg fehérizzás, a
Titánium hőfokán.

Materlincket alaposan felfriisítette a dramaturg Ungár Juli, szimbolizmusba bújtatott fal-
védő-filozófiája így se lett nemesebb. De kell is ez  Zsótér Sándor-unknak!,  hiszen ŐŐŐ
mindenben meglátja a színházat és meg is tudja csinálni. Legalább is a partitúrát: szerke-
zeti elképzelései tökéletes építményt rejtenek,  Ambrus Mária páratlan érzékenységgel
teremti meg vizuális terét,  a mozgások, gesztusok ellenpontozása, a jelenetek hangsze-
relése támadhatatlan, a tempó fenségesen, mennyei nyúgalommal menetel. Karosszéké-
ben élvezheti Bartókot, aki tud olvasni partitúrából. De a színházban életre kelteni vala-
mit, társulat és színészek nélkül, lehetetlen. Sziszifuszi feladat reménytelenségével küzd
egyedülálló rendezői fenoménunk, süketnéma, béna szereplőkkel, alkalmatlan szereplők-
kel. Kivétel az ismeretlen  Juhász István, aki Kutya-hűséggel követve a rendezői intenci-
ókat,  EGYHANGÚAN intonál,  így hiteles és sallangmentes.  A sokadik x-en túl érik aszú-
vá a lőre:  Halász Judit és Béres Ilona  elegáns dikcióval örvendeztet meg, sőt, még ját-
szik is! A többi: néma csend, rettenetes!!!
Néhány emelkedett pillanatban még így is áttör az alkotó félelmetes víziója. A nézők fel-
emelik a fehér szegfüket:  holt lelkeket jelenítve meg,  a  Vígszínház egyedülállóan gyö-
nyörűséges arany-bársony tere cézári ravatallá bíborul. A meg nem született gyermekek,
/na ezért csak kijár egy bók a belgának.../, opálos jelenéssé fényesednek, áttesző fény-
függönyök ambrusi varázslatában.
Azért csak azt kérjük, ne nézze senki, csak az, esetleg, aki partitúrából élvezi a szimfoni-
kus zenét, akiben az elképzelés csodálata lenyomja a sivár valóságot.
De lesz még Zsótér a KrétaKörben..., Adriennen kívül is van üdvösség.

2 0 0 5

Megmásztuk az ibseni kásahegyet, a szövegben nem volt sok örömünk. Dialógban jó, de az
üres monológok rettenetesek. Többször bealudtunk, nem is ajánljuk ezt a produkciót nor-
mál-nézőknek,  csak a Kréta- és a Zsótér-fanok jöjjenek.  Mert a hosszúság változatos szín-
házi izgalmakt rejt,  Zsótérnek mindig eszébe jut valami fura  a szituációból,  ötletei meré-
szek és keményen végig is viszi őket.  A Társulat, ez a KirályGyémánt!!! pedig mindent meg
tud csinálni, manótól a bajadérig, Nagy Gömbtől a hagymahéjig, mesét is, natúrt, szürreált,
Életet és Halált. Na meg sivatagot, tengert, erdőt, repülőt... Ebben óriási támasz a jelmez:
Benedek Mari még saját  Himalája-szintjét  is felülmúlta most,  erős gesztusokkal pillanatok
alatt istent, ördögöt, fajdkakast vagy pingvint varázsol elénk. Ambrus Mária  forgószínpada
a rendező jóvoltából lehetetlen dolgok idézésére alkalmas, kihasználása egyedülálló az oly
gyakori alternatív esetlességek idején. A legmeredekebb zenei élményt a tánczban, játék-
ban, egyaránt remeklő  Láng Annamari  brutális hárfaszólója jelenti,  Rába Roland minden
egyes figurája egy megzabolázott atombomba vakító villanása.  Nagy Zsolt egyetlen szárny-
csapással, egyetlen farokcsóválással is meggyőzően hiteles, Csákányi Eszter példás visszafo-
gottsággal bizonyítja, mennyire nélkülözhetőek a katonás manírok. Feltünő volt a világítási
effektusok gazdagsága: milyen csodát lehet tenni egy tucat, színesen pulzáló neon-csővel!
Nem könnyű előadás: a korszerű színház rajongóinak érdemes.  Zsótér újra a régi, a Kréta-
kör pedig egyre jobb. Kölcsönösen feladták a leckét egymásnak, mindketten állták a sarat.

Cilea operája óta nem hallottunk  Adrienne Lecouvrer-ről, aki korának híres tragikája volt,
a bulvársajtót helyettesítő Scribe-pletykaszínmű szerint pedig magánéletileg is jelentős PR-
értékkel bírt.  Zsótérnak volt mersze leporolni a teljesen érdektelen,  bár szakmailag töké-
letesen felépített opuszt,  újra bizonyítva, nem a tartalom,  nem a "mondanivaló" és egyéb
szocreál kritériumok,  hanem kizárólag a Rendező tehetsége döntő egy mű színrevitelénél.
Zsótér Sándor az Erdélyi HelységnévTár-ból is lélegzetállító tragikomédiát tudna csinálni !!!
Most egy polgári iskoladarabból sikerült, amelynek összes karakterét mesterien vázolta fel,
hozta a szituációkat és lehetőséget adott a jelesebbeknek komoly alakításokra.  Természe-
tesen  Börcsök Enikő-t kell első helyen említeni, az Iglic és a Kaukázusi Krétakör felejthe-
tetlen Azdak bírója után most színésznőt játszó színésznő abszurd szerepében mutatta be,
hogyan kell jellemzés híján,  puszta szavakkal izgalmassá tenni a semmit,  szerethetővé egy
képlet-figurát.  Iszonyatos drámai ereje atsüt a hosszadalmas tirádákon, legapróbb gesztu-
sa is titokzatosan bűvölő. De jó is, hogy van Sándorunk, egy ilyen zseni ott punnyadna nél-
küle a Víg poshadt mocsarában... Meglepetés volt  Balog Erika egyszerűségében fenséges
márkinője,  új név és vehemens öröm  Makranczy Zalán, aki az ügyelő szerepét kiváló ka-
rakter-érzékenységgel emelte a cselekmény középpontjába.  Pompás ifjú hős is lehetne,
de azért nem baj, hogy ennyire nagyszerű színész, már most, a kezdet kezdetén.
Felvillanyozva várjuk a Krétakör-ös rendezést, Zsótér színészei végre nem ülnek: ÉLNEK !!!

Örömmel vettük észre, hogy Nagy Kedvencünk kirúgta a széket maga és mások alól, újra
aktív és attraktív módon rendez. Tandori elementáris szépségű, hypermodern ízű Kleist-
fordítása, Ambrus Mária feszt/y/elen csatakörképe, minimális mozgások maximális kifeje-
zőerővel. Izgalmas darab, gyönyörű látvány, energikus elképzelés.
Most csak a színház lelke, a színész hibádzik. Mert ilyen bretli-csapattal, amely híven ké-
pezi le a  Nem.Szín. külső rettenetét, dolgozni nem lehet. Stohl András, Söptei Andrea
és meglepetésünkre  Varga Mária  kivételével, a textushoz méltóan megszólalni sem tud
senki.  T.O. szerepeltetése pedig a szakma és a közönség durva arculcsapása.  Az egész,
úgy, ahogy a darabban is elhangzik: Borzadájjj !!!
Felelősség terheli mindezért a rendezőt is, de ismerve az Őt sujtó körülményeket, most
inkább reménykedve várjuk  munkálkodásának következő állomásait,  olyan  előadásokat,
amelyeket végre már megnézésre is ajánlhatunk majd. Mert Zsótér: újra a régi !!!

2 0 0 4

Nem az a baj, hogy bénultan ülnek, hiszen ez a statikusság nem ártott a Kaukázusinak, a Vi-
lág feleségei a Trafóban pedig kifejezetten ezért ütött nagyot. De mindkét esetben volt deklamáció, értelmes dikció és főleg, volt mit mondani. Mert  drága   Vörösmartynk meske-
téje nélkülözi az   igazi drámát, ez az előadás meg az elemzést, az átgondolt értelmezést és
az orátorokat:  Bodnár  Erika,  Szacsvay László   és nagy örömünkre végre egy ifjú színész-
palánta:  Keresztes  Tamás kivételével senki sem képes megbirkózni a szövegmondással.
De ezért  nem a színészek hibáztathatók. Csakis szegény  Zsótér?,  aki  körbejárva a színhá-
zakat, kénytelen évente négy-ötöt futószalagon rendezni, ami teljes képtelenség  és az  Ő
igényességével: lehetetlen. Visszasírjuk a  Lángarc-ot, sóvárogjuk az idő előtt féltékenyen
legyilkolt  Periklész-t, várjuk az újabb nagyoperát.  Egek ! Hát miért nem lehet repertoár
a Törpe, vagy a  Szentivánéji  álom ?
Egy igazi kultúrában államosítani kellene a  független rendező-óriásokat,  csak úgy, mint az
alternatív színházak legjobbjait.
Zsótértől meg azt kérjük, bármi is lesz a következő, a jelszó legyen:  ACTION !!!

2 0 0 3

Több félig sikerült kísérlet után /Esterházy,Iglic,Jóembert keresünk/, Zsótér Sándor megmutatta, hogy teljesen idegen közegben, egy egészen másra szakosodott társulatban is meg tudja valósítani egyedüállóan eredeti, természettörvényként támadhatatlan, szigorú látomásait.Ő az a rendező, aki kérlelhetetlenül ragaszkodik elképzeléseihez és azokat a legkülönfélébb közegekben is érvényesíteni tudja. A jó öreg Bertolt bizony örömében tövig rágcsálja most mennyei szivarját, ebben az előadásban tökéletesen valósult meg az elidegenítési elv, az epikus szerkezet, a figurák bábszerűsége és mégis tomboltak az érzelmi hullámok, de a nézők lelkében. Geometrikus mozgás, riasztó színpadkép, melyből minket néz a kisiskolások kadétegyenruhás kórusa, a nagyszerű Tallér Zsófia operáját énekelve.Az Operaház Gyermekkórusa a továbbiakban is eleven résztvevője a cselekménynek, többek között egy irdatlan szakadék fölötti hídként ívelnek, amelyen a menekülő Gruse szerencsésen átjut, a végkifejletben pedig ők alkotják ama nevezetes krétakört. Ezer apróbb-nagyobb szerepet is formálnak, teljesítményük egyszerűen lenyűgöző !  A színészek példás igyekezettel mondják fel a brechti szentenciákat, de ketten: a szívet melengető  Börcsök Enikő  és a több alakban is /Kormányzóné, Idősebb hölgy, Parasztasszony, Kalmárnő, Sógornő, Anyós, Menekült!!!/  zseniális  Harkányi Endre,  valósan életteli alakításokat nyújtottak. Ez a darab végre megérdemelt szakmai elismerést hoz a Vígszínháznak, köszönet a vezetésnek, hogy a korszerű színjátszásnak is helyet ad.

Nagyon siessünk megnézni ezt a szenzációs előadást, bérleten kívül aligha lesz játszható, bár a törzsközönség meglepő módon megadta magát Zsótér konok agressziójának és úgy tűnt, ha nem is tetszett, de megértésre talált a szokatlan stílus.