HOGY VOLT

2003    2004    2005

2 0 0 5

Hazai kiállítás:              KOPT MŰVÉSZET             Szépművészeti  Múzeum

Életműkiállítás:             FEKETE ISTVÁN               MNG

Kortárs életmű:            PAUER GYULA                 Műcsarnok

Legszebb:                    GEDŐ ILKA                      MNG                     

Legérettebb:               FEHÉR LÁSZLÓ                Kogart

Külföldi:                      KIS DALÍ                         Petőfi Irodalmi Múzeum

                                 NAGY DALÍ                     Műcsarnok

Legeredetibb:              SPIDRON                         Erdély Dániel            Bp. Galéria

Kiállítás külföldön:        KICSINY BALÁZS               Velencei Biennálé

Legfontosabb:              POMPIDOU                       Ludwig  Múzeum

Legeslegszebb:             JAPÁN FAMETSZETEK       MNG

Generatív - naiv:           KÜLÖNJÁRAT                  Művészetek Völgye   Vigántpetend

Dadaista - álnaiv:           RUTTKAI BORI                Liget Galéria

Külföldi kiállítás:           PETER WEIBEL                 Műcsarnok

Design-kiállítás:             SVÉD DESIGN                   Iparművészeti  Múzeum

Műterem-kiállítás:         VIRÁG JUDIT                Rejtődzködő kincsek II.

Legmúlatságosabb:        PITTMANN ZSÓFI              Falvédők   Tranzit Café  

Fotó-kiállítás:               VANCSÓ ZOLTÁN               Kuba         Párbeszédek Háza

Plakát:                        ZENE MINDENHOL                             Djuice

City-light plakát:           MAGYAR-MAGYAR MONARCHIA           KIS PÉTER

Új kiállító-Hely:             TRANZIT CAFÉ        Volán-p.u.           Kosztolányi Dezső-tér

Még mindig a legjobb:    ERICK VAN EGERAAT          ING           Dózsa György-út

Babérfák között botladozva, már az utcáról sóvárogva vizslatjuk a Tranzit Café üvegfala mö-
gött sorjázó fotográfiákat.  Fekete-fehérek és nagyon  KÉPEK.  Az előtérben mindig belóg
valami,  emberalakok tagolják a közép-mezőt,  háttér-elemmé válik egy távoli torony,  egy
kósza járókelő. Így a téma is többrétegű, nagyon átgondolt, szabadon értelmezhető. Való-
ban  "Csöndes képek",  hatásuk annál erőteljesebb.  Veranda-ablak keretében fehér asz-
tal, fátyolfelhős Napkorong és szürke parabola-antenna szembeállítása, parki sétány fény-
pacái homályos szobor.monstrumok között, - csupa FÉNY-kép, szó szerint. Ajtó sugárnégy-
szögében kislány csokorral, mellette a másik ajtó fehérsége az anya sötét kosztümére ve-
tül, a fotográfus árnyékával. Erdély 1996, de nem a pruszlikos közhely: híd-korlát csúcsos
háromszöge osztja az alvégi házak és a templomtornyok távlatát, a kopott felüljárón kucs-
más-kötényes nagymama kapszkodik unokájával.
Ezekből a képekből válogathatunk levlapokat a Párbeszédek Házában,  ahol a belépő levá-
sárolható!  Nem jó a  Sóhajtenger-Kuba cím: szó sincs szánakozó együttérzésről,  diktatú-
ráról, sokkal inkább a lassú lepusztulásban égi nyúgalomban élő emberekről. A filmváltozat-
ban égő sárga napsütés,  narancsszín délutánok,  okker borongás: itt áttetsző szürkék ala-
pozzák az ott kontrasztra építő képeket.  Lám, egyetlen tónusváltás is mennyire változtat:
a vetitővászonon sokkal komorabb tartalmak jöttek át a nagy fényesség ellenére,  a tárla-
ton inkább a hámló hétköznapok lebegő szomorúsága. Neoncső alatt elhagyott pult, pénz-
tárgép, kopott mérleg, a padlón üres képkeret,  a reményvesztetten guggolónak csak gö-
csörtös, összekulcsolt ujjai látszanak. Az alkony csontvárys pillanata: már égnek a lámpák,
fekete sziluettet rajzol egy oszlopszent, a keresztnek látszó távírópóznák és a focizó gye-
rekcsapat. Egek! Képeket írunk le, reménytelen !!! Tessék megnézni, megélni, belefeled-
kezni. Csak még egyet, mégis: két fatörzs keretében silószerű gyárépület, előtte ez úton
biciklista, napernyő védte telefonáló. A kerítésen feirat: /VENCER/EMOS /R/EVOLUCION.
"R"-betű híján a lassú átalakulást jósolhatjuk..., a Győzelem azonban a fantasztikus képal-
kotó  Vancsó Zoltán-é. Meg azoké, aki látták ezt a két korszakos kiállítást.

Meghalt a Dada, éljen a Dada!, mely íme feltámadt Ruttkai Bori körömlakk-képein, na meg
a karczos logikájú mondókákban. "Nem bírom ezt így magamba, köss egy kötelet a nyakam-
ba, vigyél néha sétálni,  örök hűséggel fogom meghálálni..." Ezt egy kivert kutya mondja, a
Kövér Terepszínű Macska viszont háborúba viszi az Anyámasszony-katonáját,  aki aztán on-
nan izen haza, feleségének,  K.-né Betonkának, imígyen: " Egy csokor vért szedtem a Mars
mezején, a háborúból ezt tudom hazahozni én, szerető férjed Kovács L.A.", ami természe-
tesen a Los Angeles rövidítése.  De sajna odahal és így a  "Nagy Szőrös Ismeretlen Katona
sírját az Anyatermészet koszorúzza meg...  Ütősek az álnaiv képek, frappánsak a képaláírá-
sok,  friss,  metsző,  penge az egész tárlat! Kollázsok, tárgy-együttesek, minden egyedi és
nagyon személyes.  Ki is lehetett az, aki "Néma papucsban tűnt el, kihűlt diszkók helyén"?
Ki mondhatta: "A Tenger egy igazi Gentleman, azért választottam ezt az életformát."? Csak
nem a Sellő-Bori, akinek talán egyetlen hibája, hogy szeret énekelni, másoknak. Inkább a
Tacskó Duót,  Bodrit és Motzsát hallgatnánk,  akik Velőscsont-mikrofonba danolnak, igaz,
állitólag, a "Halálfejes Helikopterről lelőtték" őket...  Mindegy, Secko-jedno, ez a kiállítás
az évad legrázósabb eseménye, nem üt agyon, de nagyokat szikrázik. Ezért szívesen beáll-
nánk Kovácsné Betonka, /aki rájött, hogy Ő tulajdonképpen egy Katedrális/, nagykapujá-
ba Kő-ElepHánt-párnak.

A pucér Yoko a tökös Lennon-nal Love-ra buzdít War helyett, Zámbó Jimmy, Zorán és más
falvédő-sztárok  randevúznak a Távolsági Buszpályaudvar-ból kávéházzá avanzsált  szocreál
kalitkában. Pittman Zsófi nem hímez-hámoz, egybegyúrja a pállott giccset a nemzedéki jó-
séggel,  látunk itt magor bitnikeket,  szakállas világmegváltókat, de a Sátántangó idoljait is.
Űr-repülők, ür-esfejek a TV-ből,  Maci és Laczy.  Nagy ötlet, nagyszerű tálalás, nagy siker.
Meghosszabítva november 1-ig !!!             Keressük az Ulászló-utcza sarkán éjjel-nappal!

Nyolcvan autoportré  a múlt és jelenlegi század nagyjaitól,  nem is sikerült  egyből végig-
nézni a páratlaul gazdag anyagot.  Mert amikor egy  Ámos Imre néz ránk, úgy, ahogy ön-
magát látta, amikor  Anna Margit, vagy  Keserű Ilona  vall magáról, nem elég egy futó pil-
lantás, efZámbó, feLugossy, Csörgő Attila és  Kicsiny Balázs pedig igen eredetien értel-
mezi a műfajt. Fotótól a kollázsig, olajtól a temperáig van itt minden, a lenyűgöző változa-
tosság igazolja a kiállítás koncepciójának irígyelhető eredetiségét. A B2 megint talált egy
kitűnő ötletet és meg is valósította: képzeljük el: 80 művészt csak megtalálni...

III. Bécsi-u 86.I.6.           péntek 14-18, szombat 11-17-ig        

Nem ismerjük a fraktálok algoritmusát, a spidronokét viszont a matematikusok sem. Még...
Mert ezen vakmerő alakzatok, amelyeket egy hazai művésztársunk hajtogatott összve, bi-
zarr erényekkel bírnak. Teljesen képesek a síkot, de még a teret is kitölteni, a természe-
tes kristály-építményekhez hasonlóan.  Pedig csak néhány háromszög  sokszorozása hoz-
za létre őket, de általuk modellezhető a szilárd anyagok térbeli felépítése. Szép formákat
alkothatunk belőlük, technikai-tudományos hasznosításuk pedig a jövő zenéje. A rendha-
gyóan tárlat látható a  Szabadsajtó-úti  Bp. Galériában, az  Erzsébet-híd pesti végénél.

Láthattunk már japán metszeteket Budapesten, egyet-kettőt. De hetvenet !?! Mikor egy
is sok lenne.  Hiroshige aránylag kanonikus tájképei, az örök Fuji-val a háttérben az igazi
klasszikus élményt jelentik. Egyensúly, lendület, aprólékos részletek és elementáris gesz-
tusok. A naturálison belüli gyengéd stilizálás, ornamentikába hajló absztrahálás. Forma és
forma,  az abszolútum rendíthetetlen tökéletessége.  Kezdjük a második teremben, szán-
junk rá egy bő negyedórát, aztán üldögéljünk egy villanásnyit és sétáljunk vissza a kezde-
tekhez. Ott a Teremtő Istenséggel találkozunk. Hokusai úgy lép túl a hagyományon, hogy
nem kínál helyette újat: utánozhatatlan, ismételhetetlen, egyedi és örök. Olyan képkivá-
gások, amelyeket egy különc fotográfus is megirígyelne, olyan merészség, amelyet csak a
forradalmak idején tapasztalhatunk és akkor sem a művészetben. Az individiuum mámora,
olyan tobzódó őrület, amelyet csak egy Ady Endre tudna leírni. Mindez a legtisztultabb,
legkifinomultabb harmónián belül... Csak egy képet kellene nézni, ameddig -, egyet min-
den hajnalban a derengő fényben szobánk falán. Mindegy, melyik lenne az.
Nekünk - most - a hídon átkelők képe lenne, amelyen csak a fejük búbja látszik, torz rö-
vidülésben és a cserepes háztetők, meg valamilyen függélyes rudazatok a sejtelmes Fuji
előterében. De vajon mit választunk majd a sokadig látogatás után? - Mindegy.

A páratlan kiállítás végén fotók függenek a Szent Hegyről. Fényben, colorban, gagyiban.
Hagyjuk meg ezt a képeslapoknak.         Hozzánk a Szentek beszélnek: H és H.

Másodszor tett csodát Virág Judit,  összvekölcsönözvén a gyűjtőknél megbúvó hihetet-
kincseket. Az idei még a tavalyinál is jobb volt, Tihanyi-tól Korniss-ig vonultatva fel a múlt
század óriásait. Meglepő  Czigány Dezső-k, artisztikus  Vaszary-k mellett a brutálisan zseni
Nemes-Lampérth, a kimért  Barcsay,  a mesés  Gulácsy.  Mennyi láthatatlan érték,  amely
pótolhatalanul hiányzik az MNG-ből... De hát örüljünk annak,  hogy soha nem remélt FEST-
Ményt!!! láthattunk  Vajda Lajos-tól,  4 db  Ámos Imré-t egymás mellett, harsány  pasztel-
leket  Egry-től és végtelenül finom  Szőnyi-látomásokat.
Kicsit zavart már tavaly is a képek súroló megvilágítása, lakkozottság csillogásával rémít, de
ez sem változtat azon,  hogy  Virág Judit  tárlata az egyik  legfontosabb hazai esemény
ebben az évben.
Na de mi lesz jövőre? A kortársak ?!?... Nem lenne baj.

A Dór-terem az ország legszebb kiállítóterme, a világítás most is pazar: végre egyszer félho-
mályban, csak a műveket láthatjuk és most is van mit! Abakanowicz brutálminimálja zsákvá-
szonba öltözteti a segal-i gipsz-héjas,  fej nélküli torzókká felezett, ülő-álló figurákat. A fa-
lanszkba tömörülő, szint egyforma alakok agyaghadseregként sorjáznak, megfosztva minden
azonosítási lehetőségtől, így válnak értelmezést kizáró, önmagukat jelentő tárggyá. Mégis:
dermesztőek a gubbasztó hátak. Behúzott nyakú tömeg,  vagy az iskolapadban kucorgók,
netán a képernyő elnyűtt rabszolgái? Ellenfényben pedig csuklyás banditák, apácafőkötők
vagy Keserű Ilona tarajos sirkövei ?!?
Ama 70-es években csak reprókon láthattuk, nálunk a gipszöntvény-ipar, kispályás  mm-ek
jóvoltából csak a giccses emlékmű-készítésig jutott el, ideje szembenézni az apokaliptikus
abakanowiczi látomással.

De jó is volt a  Fából Vaskarika-kiállításon bolyongani a Zichy-kastély kertjében és fenn,
azon az elvarázsolt padláson... Várjuk, azóta is a folytatást, hiszen hatalmas anyag gyűlhe-
tett össze a kreatív "nem-művész"-ek jóvoltából, akik tényleg csak belső kényszerből csi-
nálják, attól autentikus, eredeti, soha nem látott az, amit alkotnak.
A bájos Vigántpetend régi plébániáján, ahová kétlábú különjárattal érkeztünk, ismét egy
fantasztikus válogatást láthattunk. Tari Márta illatos mézeskalács-költeményei,  a lepkefi-
nomságú virágszirom-képek Pintérné Stefkovics Judit-tól, faragott diók és magvak, légha-
jótól a búgócsigáig,  termésbábok és gyékény-plasztikák: megannyi kis mirákulum!  Zsuffa
András réz punktátumai az ablakon beszűrődő fényben csillagképként sziporkáznak,  stá-
ció-sorozata, túl a megmunkálás egyediségén,  a legkényesebb esztétikai mércét is felül-
üti.  Inycsiklándóak voltak a márvány-parizerek,  vas-csokik,  Böröcz Emil bot-kollekciója
reveláció,  Ungváry Fanni túl a csipeszeken,  most a bérlet-műfajban hozott ujdonságot.
Legközelebb igazolványképet viszünk: jó lenne egy általános bérlet,  amely a CsigaBuszon
kívül az összes koncertre, színházra és bulira szól..., legalább a Völgyben.
Szívszorító volt  Velok István  levelét olvasni. Nem vásárolhatnának jeles cégeink, irodáik
falára írógép-grafikákat?   Ezek a fantasztikus  képek azt bizonyítják, hogy az emberi alko-
tóerő határtalan és minden akadályt legyőzve képes a felszínre törni.
A szélfútta vendégkönyvbe boldogan rajzoltuk be kalligráfiánkat és nagyon várjuk a buda-
pesti folytatást, addig is Joó /Emese/ Napot !!!

Néhány évi langyos bénázás után, ismét izgalmas a szokásos nyári szabadtéri tárlat.  Éjjel-
nappal áramlik az ötletre,  képre, vitatkozni valóra áhító nép:  mert itt aztán valóban min-
denki megfordul, műitésztől a reklámzabálóig, aggastyán, kisdiák, kerékpáros és szerelmes.
Mert: "...nézőnek lenni nem jelent foglalkozást, ahogy nem foglalkozás az, ha valaki álmo-
dozó,  távfutó,  sörissza vagy demagóg..., hanem: természetes dolog." /Franz Mark után/
Megszabadítva az áhítattól, a kultúr-görcstől,  trenditől és sznobériától, csak bóklászunk
vidáman az ujrahasznosított emlék-téren. Van miért, mert végre van TÉMA! összefogó, ér-
telmező, összevetésre, töprengésre alkalmas gondolat. Nem baj, hogy éppen a HAZA, eb-
ben a közegben legalább embetri tartalmat kap ez az agyoncsócsált közhely.
Bármikor megengedheted magadnak... a finom, friss csapvizet, olcsó utazást kínál a villa-
mos abszolút fapados járata, Egerben a szekrényből páncélos csontvázak zuhanak elő és
még a politikai célzások is találóan kedvesek: lám, két kisközség, Gyur és Csány is képes
esetleg összefogni...Csak a Magyar Monarchia kétfejű sasmadara nem békél meg egymás-
sal, tombol a marakodás a vörös-narancs zászlók alatt.
Szavazni is lehet: a mi voksunk a kiállítás-szervező  A.R.C. triumvirátusé !!!

Az a bizonyos Koczkakő...,  a pszeudo-Maya és az egész zseniális Pszeudo-Buli...- emléke-
zetes volt és korszakformáló. Egy olyan performance, aminek volt tartalma, mélysége, je-
lene, jövője és mint látjuk: örökkévalósága is.  Mert nem csak ötletsziporka,  agymenés,
viszketeg exhicionizmus bujkált mögötte,  hanem rajz-tudás, a kidolgozottság türelme, a
műalkotás átgondolt fegyelme. Nekünk Erdély legfeljebb gondolataiban nagy, de nem ta-
lálunk maradandó alkotásokat tőle,  talán a filmeket kivéve,  Pauer Gyula viszont maga a
múlt század utolsó három évtizedének quint-esszenciája, amely leképezi a kor teljes tár-
sadalmi és művészeti valóságát. Szobor? Látvány? Műalkotás? Trouvaille? - mindegy: a mai
napig fontos, egyedi és találó. Ez a kiállítás pedig egyszerűen Gyönyörűséges !!!
A rekonstruált Pszeudo-szobá-ból csak az élő személyek hiányzanak, a hatás ugyanolyan
elementáris, mint annak idején. Vázlatok, képek és művek nagyszerűen érvényesülnek a
Műcsarnok tágasságában, a rendezők az  Év Kiállítás-át alkották meg! A legélőbb szobor
most is a  Maya, hiszen tovább hasadt,  mióta nem láttuk..., az elkészültét dokumentáló
work-fotók pedig izgalmas környezetet alakítottak köré. A  Pauer egész munkásságában 
döntő fontosságú személyes részvételen túl,  filmszerepeiben még látványosabban érvé-
nyesül egyéniségének hypnotikus aurája: a  Sátántangó ötödik órájában is felkaptuk fe-
jünket, amikor zord fegyverkereskedőként marconán feltűnt.
A kaposvári Marat végén a Narrátor Máté Gábor kézbe vette a Forradalom Fegyverét, a
Kockakövet és nyüszítő zokogással siratta a bukást. De mi most ujjongva nevetünk a fes-
tett pszeudo-kövek láttán és örömmel konstatáljuk,  hogy  Pauer Gyula  művészetében
győzött az Új, az  Érték, a szemléletváltás bátor Forradalmisága.

Nahát valahogy ÍGY...!!! Talpunk alatt háncs-szőnyeg, nem fényes-síkos márvány, a dór osz-
loprend piramisépítő kőkockákkal van lezárva,  ordenáré ludwig-káprázat helyett puha fél-
homály, finom pontfények külön-külön minden tárgyon. A transzcendens élményhez temp-
lomi áhítat ajánlatos, a csodálat és elragadtatás mámorát ma már csak a művészet adhatja
nékünk: ez a gyönyörűséges kiállítás a tárlatrendezés magasiskolája !!!
Akkor pedig mindegy, hogy mi is ez a kopt-izé, amelynek szórványos felbukkanásait a titko-
kat megillető szent borzongással lestük a 70-es években. Hogy mi is? Igazi gyúelegye, édes
kevercse a látszólag feleselő kultúráknak. A bizáncias ikonon arab felirat, az egyiptomi sír-
emlék római sast röptet, babyloni muzsikusok fújják a bronzveretes görög edényen.
Nem a kor, nem a stílus a lényeg: a megfoghatatlan esztétikai érték, a formálás bájos köny-
nyedsége, a textilek irígyelt geometriája, az áramló ornamentikájú oszlopdíszek.
Láttunk-e már zsákmányát átölelve elejtő kentaur-vadászt, gondoltuk-e, hogy ama Hattyút
egy /keresztény?!?/ angyal támogatja a Léda-nászban ?  És a másfélezeréves, kereken guru-
játéklovacskák?  Na meg a csecsemőkéz által laposra szorongatott elefánt-baba ?!?
Surran, suttog, ábránd és titok. Simogató élmény, kukkantás a mélységes Szép kútjába.

A katalógus pedig gyönyörűséges, nézegetjük majd évek multán boldogan...

Csak tollrajzok, akvarellek, litográfiák, "csak" illusztrációk...de Salvador Dalí, sajátkezüleg,
végre !!!  Annyi hamisítvány,  után-  és előnyomat,  másolat és bizonytalan eredeti helyett
a  Don Quijote  szédítő toll-miniatúrái,  a  Divina Commedia  helyenként kissé bizonytala-
nabb, de nagyvonalú akvarell-foltjaival mégis mennyire erős képei!
Nagyszerű rendezés!  A mítikus zongora kottatartóján  egy jól végiglapozható  Dalí-mappa,
érdemes kivárni!,  mert természetesen mindenki azt akarja nézegetni...,  pedig a finoman
kétszínű,  Dalí-tojásokkal dekorált,  gyönyörűséges termecske ideális lehetőséget nyújt a
grandiózus kincsek átélt tanulmányozásához.  Rosinante  elomló szürkés szalagcsokorként
petyhüd csatavesztés után, Sancho Pansából meg csak egy paca maradt. Maurice Sandoz
Fantasztikus  Memoárjainak lapjain sorra bukkannak elő az  áhított  Dalí-rekvizitek: mankó,
szögek, lepelbe burkolt alak, hosszú árnyékok a merész perspektívában  és  fiókok, pókok,
meg ama bunueli hangyák...Öntörvényű kőrajzok, fröccsentve, mázolva, zúzva: cervantesi
hős gigában, bravúros körkörös vonalörvényből építve.
Ajánlatos hát itt kezdeni a végre nem repróra épülő, igazi ismerkedést a Dalí-csodával, ez  
egy arányos, átélhető, nagyon gondosan rendezett anyag: jól felkészít a műcsarnoki "sok"-
ra, amely valóban sokk!...és többszöri látogatást igényel.

Csak reprónézegetéstől felindulva, el se menjünk. Hatalmas anyag, -néhány festményt órá-
kig bámulni könnyebb lenne. De ha az igen arányos, emberi léptékű Irodalmi Múzeum-beli
beetető kiállítással kezdtük és megszívleljük az alábbi jótanácsokat, két-háromszorra bizto-
san sikerül megélni, befogadni ezt a mérhetetlenül fontos tárlatot. Rosszabbik fele megél-
hetési illusztráció, a zseni vitathatlan villanásaival, de ne veszítsünk időt és főleg energiát,
ugorjunk bátran Vademecum-unkat nézve: lépjünk tizet előre az Alkímia-sorozatnál, kerül-
jük az  Ovidius- és a Grál-illusztrációkat, marad bőven néznivaló!... A  Sade márki írásaihoz
álmodott rafinériák: a Tankréd lovagot lenyűgöző áttetsző mágus-árny, az Adeleid-kép vad
koloritja, az erotika szédítő ünnepe és igencsak előlegezi a posztmodern grafikát. Kontra-
Mantegnaként,  felülnézetből torzítja a keresztrefeszítettet,  találkozunk Don Quijotéval
egyből kőre rajzolva, de van itt gouache-Lovag és egy majdnem "olyan igazi" Dalí, a képke-
retbe foglalt festői akvarell, az  Aranykor. Kár, hogy az áhított Maldoror-ból nekünk csak
a könyv jutott, kívülről!..., de kárpótolt a  Gargantua-sor, amelyet magában is órákig kelle-
ne csodálni. Mondjam még? A Gomez-i csontkollekciókat,  Leonardo szürreálba transzfor-
mált találmányait, vagy netán azt a póklábú  ElepHánt-rokont?
Dalíhoz közelítve át kell haladnunk a performer  Peter Weibel /nyitott!/ életművén. Tud-
juk és természetes, hogy mindannyian a mennyei  Salvador-hoz csörtetünk, de barátaim!,
szánjunk rá csak nehány perczet:  sóhajnyira csökkentsük a 40 éves lemaradást, hiszen a
koncept,  a performansz nagy idején nem sokat tudhattunk  az akkori kortárs-alkotókról.
Írjuk ezt egy olyan klaviatúrán, amelynek billentyűin szerencsére nem weibeli rajzszögek
meredeznek...
Szóval, öt percz  Weibel és legalább háromszori nekifutás az isteni katalánnak. Évtizedekig
ez az első és utolsó alkalom.

Persze,  ha hányingerünk miatt rá se nézünk az ormótlan kolosszusra,  nehéz megtalálni a
Ludwig bejáratát, benn egy semmitmondó /a/kultúrházi miliő fogad, de ha a "munkásmoz-
galmi" gránitoszlopos pökhendiségére gondolunk,  jobb annál a használhatatlan semminél.
Ahozképest-országban mindig lefelé viszonyítunk, könnyű így felülmúlni a mínuszt, ezért a
túlszámlázott Pénzért egy sidney-i Operát,  egy bilbaói Guggenheimet építhettünk volna,
világcsodát! Szintenként ellenőrzik jegyünket,  persze, van bennünk valami maffiózós, fel
is ajánljuk tenyér- és talp-lenyomatunkat...miért, nem férne el  Beyus  kakája mellett ?!?
De a Pompidou-anyag lenyűgöző. Amit '70 körül Párizsban láttunk és itt azóta se, a század
második felének teljes körképe,  a szent! nevek:  Cesar komprimált karosszériái, Armand
valódi és gázálarcokkal, Oldenburg textil-szobra, Hans Albers négyzetei... Ben  szövegét,
amely maga a mű, rosszul fordították, /"mon envie d'etre seul": "szeretnék egyedüLL len-
ni", ÍGY, két L-lel !!!/, de  Roy Lichtenstein  raszterpontjaihoz,  Spoerri  zuhanyához, a
nemrég imádva látott  Sophie Calle /V/Akvárium-ához nem kell kommentár.
A labirintus-szerű térbeosztás ellenére jól áttekinthető a gyönyörű együttes. Iszonyatos
a vakító fehér, a padló, a falak és a tetőablakot imitáló generálfényesség. Hallottunk már
pontfényekről?  középtónusú háttérről?  ugyan, jártunk már képtárban egyáltalán?!?
Különös öröm ismeretleneket találni: Zéprréguhé afrikai,nem naiv! művész /van, ki ezt a
nevet nem ismeri?/ karcolt-rajzolt-színezett kép-enciklopédiája,  kaják-márkák-mítoszok  
és természetesen állatok, élükön címer-elepHántunkkal: varázslatos egyszerűségű kéreg-
rajz-imitáció. Chéri Samba  agitációs plakát-festmányénél  elfelejtették lefordítani a szö-
veget, pedig az  AIDS-ellenes kampányra szólít: minálunk is csinálhatna ilyesmit Pócs Peti
vagy  Bada Dada, de hát hol vagyunk mi Afrikától... /aidsben? művészetben?/.
Joseph Kossuth azt üzente: legyen egy ötleted,  az maga a mű és ez a concept-art. Elég
pl. egy szék, a fotója és szócikke az értelmező szótárból. Hasonlatosan a cage-i 4'33"-hez,
ezt ugye csak egyszer lehet megcsinálni.  E.H.Rózsinak  sikerült megalkotni  a másodlagos
frisseségű Feszített szék/"/-et, lehet, hogy ebből a címből került az az "L" a Ben-fordítás-
ba ?!?  Ráadásul ez lett az állandó anyag címadó emblémája...  Ennek ellenére a Ludwigos
emelet sok örömöt okoz. Ha csak  Fehér László  körtéri  hajléktalan-portréi  lennének,
vagy a virtuóz  Lakner  Csend-je és Gyapotszedők-je, ha egyedül  Maurer Dóra szárnyaló
eleganciájú  geometriája  vlágítana   Bachmann Gábor  építmény-konstrukciója  mellett,
Barabás Márton falakon virágzó  zongorakalapács-billentyű  improvizációinak árnyékában,
--- csak ennyitől is revelatív mámortól sújtva hozsannáznánk! De sok régi ismerősön kívül,
a külföldiek között is kincsekre lelhetünk:  láttunk-e már tetovált disznóbőrt ?!?, kalligra-
fikus pacsmag-csodát?, a nézhetetlen  Nam Hui Pak videó-installációt és honi utánzatát?
Hát akkor  FEL!, ---jövet takarjuk el, de benn jól nézzünk körül saját szümthünkkel.
                                                     / Ne felejtsük el jegyünket a hajunkba tűzni.../

Legjobb lenne mezitláb bemenni, az őrök nyugodtan röntgenezhetnék tovább cipőnket,
mi meg élvezhetnénk az első termek  szőnyegpadlatának  bársonyos  érzékiségét, amely
bizvást a falak ürességét próbálja feledtetni.  De aztán  a szokott márványra  váltunk, hi-
szen jő a grandiózus XIX. század, illetve csak jőne. . Az impresszionistákból töredékét se
találjuk annak, amennyit "Monet barátai"-ként csodálhattunk műveikből.  Egy kitűnő, de
nem jellemző  Manet, egyetlen igazi  Renoir, egy  Signac. Csak  Degas jár jól: Csellistája
és a Gyapottőzsde-kép valóban unikum.  De hogy a többi semmitmondó vászon  jellemez-
né a modrenizmus kezdetét ?!?  Az apszisban  Picasso: Olvasó nő-je a gyönyörű  Braque-
csendélet mellett, a merész  Dufy heves és a grandiózus  Soulages  gigászi ecsetvonásai.
Ennyit sikerült a dilettáns rendezőknek,  iszonyatos pénzért összekaparni.  De mit is vár-
hatunk egy semmilyen formában sem múzeum "kiállító-hely"-től,  amelynek  igazgatónője
Ingres-t "ENGRÉ"-nek ejti ...
A Monet-csoda és a Galéria "Modernizmusok"-remeklése után,  egy felemás fogadtatású,
elhibázott Picasso-kiállításból nem okulva, nem lett volna szabad eltékozolni az ország és
a közönség!!! bizalmát. A ruhatári ki-beadási hercehurca több időt igényelt, mint a cifra
nagy semmi csalódásba /és pazar szőnyegbe/ süppedő végignézése.
A fagyos estébe kilépve,  vígasztalóan hunyorogtak az  Egerrat-ház hullámszalagjain a ka-
rátsonyi lámpácskák csillagsziporkái. Nemcsak Árnyék, van  Fény is...

Alanyi költő:  önmaga tárgya.  Nyúltfejű, depresszív látleletek,  nap-mint-napi kérlelhetet-
len szembenézés. Hány arca is van egy megszokott tárgynak!: egy asztal, ezerszer. Gettó-
rajzok: tárgyilagosságukban könyörtelenek.  A szocreál kísértése: gyönyörű képek a Ganz-
gyárból, a kultur-diktatúra persze "érthetőbb"-et követel... Hosszú csönd után harmadna-
pon feltámad, a 47-es vonalgubancok diadalmasan örvénylenek, boszorkányok, törpék, bo-
hócok röpködnek, mint ama vitorlás háromszögek.  Emlékszünk-e a rózsakertre? A szélben
dőlő egyetlen rózsaszálra ?  Bólogató, táncoló művirágok végtelen sorára ?
Soha nem felejtjük Gedő Ilka csodáit. Eddig nem láthattuk, úgy sejtjük, ezután sem, sies-
sünk hát a Galériába, ismerjük fel, utólag, a közöttünk tébláboló kiválasztottat.

Nincs művészettörténeti múltjuk,  de nem vágnak ki  egyetlen fát sem.  Racionálisak, de
fantáziájuk hómező-végtelen.  Elfogadják az anyag-kényszerítette határokat, de nem tán-
colnak gúzsbakötve: a formát röptetik angyal-szárnyon.
Porszívó-szobor, vagy kristályékszer,  evőeszköz, vagy fejfedő: minden világos, tiszta, szin-
te anyagtalanul légies. Boldogan öltenénk vegyvédelmi munkaruhát, /nagy siker lenne az
az operabálon!?/, összvebujnánk az egymáshoz görgető "szerelmesek pad"-ján és remegve
huzigálnánk a párunkon feszülő, 80 zippzárból kreált top-top sikamlós zárait. Aligha lenne
nyakkendőnk, gyüjteményünkből már réggen báli belépő készűlt...

Iparosok !!! Ti, a magor "egyetemi" képzés vétlen áldozatai !  Megnéznétek, végre ?!?

Egyből föl a második emeletre !!! Ott a korszakos nagy  Lakner még itthoni életműve lát-
ható,  míg a költözködés mián megürült helyekre,  kényszeres képtelenségek folytán, a 
Nyugaton készült míves tákolmányok,  gyengésecske firkálások kerültek,  stílszerűen az
alsóbb régiókba.
De amit odafönt bámulhatunk, az döbbenetesen gazdag, sokoldalú és még sohasem volt
így egyben nézhető. Míg az egész béka-fartályban két képet találtunk: Moltke-levél és
az  Elképzelt írás, a hatvanas évek indulásától sorjáznak a remekművek:  Planimetrikus
mozdony,  Manufakturális nyomda  és a szintén csernusi Manufakturális konzervgyár,
de nyugodtan leírhatnánk az összes kép címét... Egy zsák rizs, mint a fotonaturalizmus
előfutára, majd az  Engedelmesség és a  Forradalmárok kivégzésé-nek életveszélyesen
nyílt kiállása.  Váltakoznak a stílusbravúrok, minden ötlet más megjelenítést nyer, a leg-
újabb szervül  a hagyományos eszközök könnyedén uralt formáival.  Kacérkodás a Dadá-
val: Hundaissen széklet-optimalizáló ,"hogy örömmé váljon a búcsú", hát ez a Number
One kedvencünk... Könyvek a falra kötözve,  köztük az  Én Lukács Györgyöm,  ironikus
képeslap és fotó-metamorfózisok:  Kínai cséplés, Kazah gyapotszedők és a nosztalgikus
A Ganz Mávag élmunkás-brigádja.
Soha többet nem láthatjuk,  pedig ez az egész múlt századvégi  magyar  művészet egyik
sarkalatos alappillére,  nyitánya a hetvenes éveknek.  Fel hát a  Várba, amíg még lehet,
mert  a szikkadt jövőben  már csak  a borzalmas  soroksári Obi-végeken látogathatjuk a
TRISÓ pazar/ló/ monstrumát, JAJJJ!!!                                     

2 0 0 4

Legjobb   hazai kiállítás:        MODERNIZMUSOK                        Nemzeti  Galéria

Legjobb  életműkiállítás:        LAKNER LÁSZLÓ                         Ludwig Múzeum  

Legszebb  kiállítás:                MEGFESTETT ÁLMOK                   Ernst Múzeum

Legmeglepőbb kiállítás           KORNISS DEZSŐ                           Merics-gyűjtemény 

Legjobb  külföldi  kiállítás:     JOAN MIRÓ                                 Szépművészeti  Múzeum

Legjobb  fotó-kiállítás:          WOLFGANG VOLZ  tájfotói            Ludwig  Múzeum

Legfontosabb kiállítás:          AZ ELHALLGATOTT HOLOCAUST     Műcsarnok

Legnagyobb reveláció:          FÁBÓL VASKARIKA                       Zichy-kastély

Legjobb élő szobor:             SZT.FERENCZ  /madáreleségből/     VÁNDOR CSABA...
                                         Ferencziek-tere  okt 15.-dec.15.     és a galambok

Legjobb épület:                   ERICK VAN EGERAAT                    ING BANK SZÉKHÁZA

Legjobb embléma:                PAPRIKA-FAPAPUCS                      Hollandiai Magyar Év

Egyből föl a második emeletre !!! Ott a korszakos nagy  Lakner még itthoni életműve lát-
ható,  míg a költözködés mián megürült helyekre,  kényszeres képtelenségek folytán, a 
Nyugaton készült míves tákolmányok,  gyengésecske firkálások kerültek,  stílszerűen az
alsóbb régiókba.
De amit odafönt bámulhatunk, az döbbenetesen gazdag, sokoldalú és még sohasem volt
így egyben nézhető. Míg az egész béka-fartályban két képet találtunk: Moltke-levél és
az  Elképzelt írás, a hatvanas évek indulásától sorjáznak a remekművek:  Planimetrikus
mozdony,  Manufakturális nyomda  és a szintén csernusi Manufakturális konzervgyár,
de nyugodtan leírhatnánk az összes kép címét... Egy zsák rizs, mint a fotonaturalizmus
előfutára, majd az  Engedelmesség és a  Forradalmárok kivégzésé-nek életveszélyesen
nyílt kiállása.  Váltakoznak a stílusbravúrok, minden ötlet más megjelenítést nyer, a leg-
újabb szervül  a hagyományos eszközök könnyedén uralt formáival.  Kacérkodás a Dadá-
val: Hundaissen széklet-optimalizáló ,"hogy örömmé váljon a búcsú", hát ez a Number
One kedvencünk... Könyvek a falra kötözve,  köztük az  Én Lukács Györgyöm,  ironikus
képeslap és fotó-metamorfózisok:  Kínai cséplés, Kazah gyapotszedők és a nosztalgikus
A Ganz Mávag élmunkás-brigádja.
Soha többet nem láthatjuk,  pedig ez az egész múlt századvégi  magyar  művészet egyik
sarkalatos alappillére,  nyitánya a hetvenes éveknek.  Fel hát a  Várba, amíg még lehet,
mert  a szikkadt jövőben  már csak  a borzalmas  soroksári Obi-végeken látogathatjuk a
TRISÓ pazar/ló/ monstrumát, JAJJJ!!!     

Amíg az  MNG  Svábyt, Kokast, egyéb kacatot vásárolt, a sasszemű doktor fantasztikus
gyűjteményt hozott össze, baráti alapon, egyenesen a drága Dezsőtől...
Hogy létezik egy Középeurópai Kulturális Intézet a Rákóczi-úton, szemben a Könyváru-
házzal ?!? Hogy ott egy egyedülálló Korniss-kiállítás látható néhány napig ?!? Honnan is
sejthetnénk ? Az sajtó nemigen tudósít, a műsorújságok bágyatagok, szinte véletlenül
esünk be a pompázatos ürességű intézménybe, ahol két nagy teremben vagy  60-70!!!
festmény,  grafika,  poster fogad,  olyan áttekintése Korniss munkásságának, amilyent
még nem pipáltunk !
Vajda-, Ámos- és Bálint-hatások az útkereső kezdetekben, kalligráfiák, egy képbetűszó-
tár megalkotásának kedves kísérletei,  szűrmotívumos ismertek és ismeretlenek. Meny-
nyi elmélyült próbálkozás vezetett a félreismerhetetlen stílusig, amely irányt mutatott
a korszak festőinek.

Esterházy -amúgy harmatos- Egy nő-jének árnyképei, álmai a karczosrajzú  Banga Ferenc
szikrázó tekercskép-során.  A tánczos figurák között felvirágzik  Esterházy, na nem a szö-
veg: a kézírás kalligrafikus csodája,  /mert ezt a szöveget senki,  soha nem fogja százezer
sorban egyetlen lapra felírni.../
Aztán színesednek az ábrák, Parti Nagy Lajos virtuóz versezeteinek ihletésében. Hát van
ember,  van költő /és micsoda költőóriás !!!/,  aki képes időmértékben játszadozni,  min-
degy neki, dactylus, jambus, pentaméter vagy hexa...még a téreys "nibelungizált alexand-
rinus is úgy szól,  mintha közbeszély lenne. Oktalan octandrinusok a kásaszürke Oktogon-
ról, olyan színesen, mint a vidámító Banga-ábrák.
Ha megnézni már nem is tudjuk, hátha lészen még egyszer egy Kacat Bajazzó-kötet ezen
illusztrációkkal...

Jókora jávorszarvas fogad a kastély udvarán, üveggyantából formázta egy nyugdíjas finn
bádogos - aztán egy toboz-medve, meg egy tehénke barna zuzmóbőrrel,  amely nedves
időben szépen kizöldül...Tuskókból faragott harmonikások, orangután-pár, autógumiból
alkotott párduc: impozáns sereglet, amely művészi színvonalban ugyancsak feladja a lec-
két a hivatásosaknak. Mert hasonlíthatatlanul jobb !
Az emeleti padlástérben hazaiakkal is találkozhatunk.  Tari Márta  mézeskalács-költemé-
nyei mesésen illatoznak, Paulerné virágszirmokból, Ungváry Fanni csipeszekből álmodik.
A finnek inkább ragaszkodnak a fához, az összes énekesmadár színesedik dupla életnagy-
ságban, igaz, hegesztett lemezekből is egész lovagi csapat vonul a bokrok alatt. A motor-
bicikli sárkánygyíkká alakul, a szentkép talmi csillogású ikonná.
Gyerekszobánkba kívánjuk Dezsőke groteszk figuráját, a fintoros bútor-állatokat, bámul-
juk a kaleidoszkópok csodás ábráit,  vígan kolompolunk a  FAmotoros /sic!/  gépezettel.
Gera Klára képén nemezbanya, a kereten fekete nemez-macska, a légtérben pedig röp-
ködő nemezmadarak. Szekrény-nyi  fa-ingaóra /jár!/, diónyi hajócskák  Donauer Sándor-
tól,  Kovács László PuTu  vas-tárgyai, melyeket az ős-dadaisták is megirigyelhetnének...
           

Valahogy mindig kisméretű, gyengédrajzú képeket képzeltünk el, hiszen épp úgy jelekből,
könnyed gesztusokból,  /egy folt, egy tenyér,  egy satírozás.../  alkotja bájosan groteszk,
vidáman dekoratív remekeit,  mint a tenyérnyi felületek  Michelangeloja: Klee.  Mert leg-
többször levlapokon láthattuk, albumokban csodáltuk. A párizsi  Unesco-fal kerámiaszínei
aztán megmutatták a monumentális hatások mesterét és végre, ez a kiállítás szó szerint is
valós nagyságában állítja elénk  a modern festészet  Weöres Sándorá-t.
A Szépművészeti kiköszörülte a hírnevén esett csorbát: a gyalázatos Giacometti-tárlat ku-
darcát jótékonyan feledteti ez az arányos, értőn alkotott bemutató.
Falfirkászok Figyelem !!! Próbáljatok meg ilyeneket firkálni komor bérkaszárnyák, gyárke-
rítések, panelszörnyek falára... és  Budapest a kortárs művészet világvárosa lesz !

Tollas dínók !!!  Na ne, "nézd meg, tollas-e a hátam?" Mert ez egy sima kis hazugság... A
lehangoló küllemű új kiállítótér nem sok jót ígér,  a bálnacsontváz árván lengedez a fa-,
iiigen, fa/!!!/-szerkezetű tetőzet alatt.  Mintha a magyar építészet vaskorát élné..., de
nem,  ez bizony legfeljebb pattintott kőkorszak !  Barátságtalan,  ridegen üres termek,
céltalan járatok és minduntalan ezek az alumíniummal "összvekovácsolt" szörnyű geren-
dák, üvegcsíkokkal, mint a gótikus katedrálisokban, mintha nem tudnánk már akár 10-20
métereket csak üveggel lefedni /l. ING-ház/.
Aztán keressük az őslényeket, kusza káoszban van itt minden,  szobor-rekonstrukció ki-
csinyített formában, madarak minden mennyiségben, tudálékos magyarázkodás, bolyon-
gás egy nevetséges paraván-labirintusban... de hol vannak a tollasok ?!?  Ha egyetlen é-
letnagyságú lett volna, hallgatnánk, de itt csak ábrák, fotók és arcunkba vigyorgó kínai
ásatók képei várnak.
Szépek a természetfotók a falon,  de ez azért nem egy természettudományi múzeumba
való.  Amennyire nagyszerű a tavaly előtt létrehozott M.O. állat- és növényvilága a régi
szárnyban, annyira avítt és rossz ez az új. Ne nézzük meg.                           2004 ősz

Könnyen azonosítható, amorf absztrakt formáival  Dubbuffet a 60-70-es évek jellegzetes
alkotója volt. Életművének utógondozója, a párizsi  Fondation Dubuffet most végre ná-
lunk is bemutatja izgalmas anyagát.                                      június 10- augusztus 29

Dubbuffet sajnos csak kezdeti falképeivel és a 60-as évek majdnem absztrakt vonal-bur-
jánzásaival bizonyított a földszinten,  Volz  viszont szélesvásznú alkotásaival a fotográfia
jövőjét mutatta meg.
Elsősorban a látvány dokumentálása, persze  képzőművésszemmel, /nem  Salgado-módra,
aki össze-vissza kattogtat az aktuális szörnyűségek színterén/, olyan képekkel, amelyeket
nem lehetett volna a hagyományos festészet eszközeivel létrehozni,  noha  hordozzák az
évszázadok művészetében felhalmozott vizuális tudást és a szublimált értékeket.
Hát léteznek ilyen rajzfilm-hegyek, mint a délkínai sorozat mesés csúcsvonulatai ?  A nagy  
orosz tájfestők,  Repin vagy Lentulov sem álmodhattak oroszabb vidéket, a fotonaturalis-
ták se találtak volna amerikaibb Közép-Nyugatot... Turner irigyen bámulná a fekete vihar-
fellegek és a feketén hullámzó tenger présében megbúvó fúrótorony drámai sziluettjét.
A csúcs, a beteljesedés mégis  Christo és Jeanne- Claude  "beöltöztetős" akcióinak fan-
tasztikus megörökítése. A fotó itt több, mint kép, hiszen egyetlen bizonyítéka a megtör-
tént eseménynek, annak, hogy a  Pont-Neuf, a Reichstag, az ausztrál sziklapart átmene-
ti leplekbe burkolódzott,  hogy a friscoi szigetek rózsaszín körítést kaptak,  hogy a kopár
domboldalakon szélfútta vitorla-kerítés kígyózik kilométereken át.  /Nagy kár,  hogy a mi
szánalmas dunaparti "színház"-unkat nem csomagolhatta be a  Mester, bizisten, úgy hagy-
tuk volna.../
Nézzük hát a világot  Wolfgang Volz  szemével, mennyire gyönyörűségesen szép !!!

Igazán pazar a könyvillusztrációk változatos stílusú sorozata, gyönyörűek a míves könyvek
úgy magukban is, de a szenzáció a Franco-éra "elnyomott" alkotóinak frissessége, a tágas
és nagyszerűen rendezett termekben tavaszi szelek fujdogálnak !  Mi kb. a 80-as években
kezdtünk ennyire  nyitottak lenni...  Mert nem mindegy, milyen diktátor ül a nyakunkon,
a gaz kapitalista  inkább engedi a művészeket szabadon garázdálkodni,  mint a begyepese-
dett, torzan ideológikus egypárt-bürokrácia.
Könnyű volt nekik onnan indulni az  EU felé, ráadásul egy jó királlyal...

A klimti átverés után végre egy igazi kiállítás !   Minden -izmus szerepel, az anyag repre-
zentatív, helyenként lenyűgöző. Paul Gauguin arles-i, bretagne-i grafikái bizony sokkal
erősebbek  tahiti  festményeinél,  Munch  Vámpír-ja  vaskos koloritjával veri a Sikoly-t,
Lautrec rajzai pedig valóban a Szépművészeti  exkluzív kincsei közé tartoznak. Tihanyi
portréi mellett  Schiele önarcképe, Kirchner és Rotluf-fal szemben  Derkovits  Dózsa-
sorozata bizonyítja: voltak a magyar képzőművészetben a világtrenddel egyenrangúak.
Nemes-Lampérth  gigászi  szénrajzaival  csak  Nolde néhány foltból komponált arca és
két kisebb képe állja a sarat. Gyönyörűség  egymás mellett  látni  El Liszickij  és a mi
Moholy-Nagy-unk absztrakt mappáit.  Az utolsó traktus csökkenő színvonalát egyetlen
leheletfinom  Klee akvarell ellensúlyozza, feledhetetlenné téve ezt az általunk már iga-
zán jól megérdemelt tárlatot.                                      június 18- szeptember 12-ig
                                               

Gellér B. István lapját nem tudta kézbesíteni a posta: A "Címzett a Gettóba költözött" bé-
lyegzővel visszaküldték a feladónak a waldsee-i /nemlétező/ címre.
Maurer Dóry  kisasszony  44 nyarán levlapot kapott anyukájától, aki a festői  Waldsee melletti munkatáborból írt derűs, megnyugtató sorokat. Kár, hogy az igazi feladási hely ez volt,  hanem  Auschwitz.  A levlapokat az  SS-ek iratták, így akarván elősegíteni a még pesti
gettólakók későbbi békés elhurcolását. Némileg segített a megtévesztésben a Zsidótanács,
melynek tagjai már tudtak a haláltáborokról...
Picinyke epizódja a rettenetnek, mégis, tökéletesen érzékelteti a mechanizmus cinikusan
ördögi működését. A kortárs művészek  egyenetlen színvonalú alkotásokkal reagáltak a fel-
vetett témára. A kiállítás kigondolói, a  Böröcz-testvérek ennek ellenére a legnagyobb el-
ismerést érdemlik.
Mutattak valamit, amiről nem tudunk,--- amiről mindannyiunknak tudni kell.

Két bejárat is van: "Többségiek"-nek és "Kisebbségiek"-nek, az utóbbit választva a még min-
dig hihetetlen, abszurd történelmi dokumentumok, fotók, plakátok, térképek taglóznak le,
azután jönnek az  alkotások,  ---  de ha a kényelmesebb, kicsit  felsőbbrendűbb utat választ-
juk, még marczipánból készült,  echte  sárga  zsidócsillagot is majszolhatunk a korabeli cuk-
rászdában, ahová  Nekünk !, természetesen: szabad belépnünk.
60 év sunyi hallgatás után Budapesten nincs Holocaust-múzeum és nem is lesz, mert a gyö-
nyörű Páva-utczai zsinagóga alkalmatlan erre a célra. Rumbach...vagy uram bocsá' egy kor-
társ építészeti monumentum... hát arról ne is álmodjunk !   Ez a kiállítás  igazi tett: megmu-
tatja, hogyan gondolkodnak múltunk szégyenéről a mai képzőművészek. Legkevésbé képek-
kel, szobrokkal: multimédia, environment, video, mobil és interaktív módon. Döbbenet, ami-
kor könnyeinket kérik, rettenetes, amikor szembesülünk a "bárkiből gyilkost faraghat a tör-
vény"- tézissel: az orvosok azzal védekeztek, hogy nem meggyilkolták a faji értékeket veszé-
lyeztető beteg gyermekeket,  csak  "elaltatták"  őket, tervszerűen túladagolt nyugtatókkal.
Belemeredtünk az  auschwitzi Kukkolóba, embereket szelektáltak a rámpán és egyszercsak
megpillantottuk MAGUNKAT, igen, ott néztünk bele az SS-hobbifilmes kamerájába...először
elmosolyodtunk, aztán jéggé fagyott az arcunk.
Nehéz volt kilépni a hősök, a nagy magyar Hősök-terére.     Mégis, ide még egyszer muszáj
visszajönni.

A több száz képből becsalinak kitett 2/kettő/ Klimt /plusz két kamasz-zsengéje/, három
nyúzott  Kokoschka, amely a legcsekélyebb  mértékben  sem reprezentatív,  szecessziós
kiállítási plakátok és 3, azaz három igazi  Schiele-rajz. Ennyi lenne  Bécs a Monarchia ko-
rában, ezt kellene összevetni a mi grandiózus anyagunkkal ?
NEM !!! Ez csak szégyenteljes píár-fogás, alávaló becsapása az igazi szecesszióra, Schie--
re, Klimt-re éhes múzeum-látogatónak !

Azért érdemes megnézni ! Benkhard  Ágost  sárgainges önképét bárhol, bármikor, bármi-
lyen tematikus ürüggyel, Tihanyi-t, Bornemiszá-t és  AH !  Gulácsy-t a viszontlátás eufó-
riájával,  Piacsek bácsit,  Sétalovaglást, az athéni holdas alkonyatot unhatatlanul nézzük.
De találunk ritka kincset a gyér osztrák anyagban is: ki hinné, hogy  Otto  Wagner, Bécs
és Budapest /Rumbach zsinagóga, SZÉGYENÜNK !/ építésze konstruktivista absztraktot
is rajzolt.

A végén pedig, vígasztalásul, lapozzuk végig a levlap-stand  gyönyörűséges  Taschen-albu-
mait:  Klimt-et,  Schielé-t és vágyódjunk tovább, egyszer  majd  csak megnézhetjük igazi
képeiket is. Avagy: fel  Bécs városába !, ahol a  Kunstforum  Kandinszkij-t, az  Albertina
Rembrandt-ot,  a  felújított  Lichtenstein-palota a  vaduzi gyüjtemény-t mutatja be, a
Leopold-múzeum-ban pedig   Schiele-kiállítás látható...

Ha legyőzzük az émelygést, amit a bárgyún belterjes emlékképecskék /haverok, FMK etc./
okoz, egyik legfontosabb fotográfusunk nagyszerű kiállítását láthatjuk. Nem az a baj, hogy
a főbérlők, a lányok és a banda, --- de hát nem minden arcmás: portré...Boros Violaé az !
A camera obscurás,  szempáras  Önarckép  is és van  még néhány, de szabad-é a quintesz-
szenciát hígítani ?!?  Bámulatos az a beleérzőképesség,  amely a  poszt-szovjet fotókat jel-
lemzi, nagyot üt a sziluetthatás /pl. Berlin 2003./, a  Budapest 1980. három, hídról lené-
ző figurája pedig mintha a  Florida, a paradicsom-ot előlegezné meg. Bravúros a jégzuhata-
gos gleccser és a hóeséssel függönyzött gerendaház képpárja  /Sappada 1999./, ellenáll-
hatatlan a  Kiscicám démoni humora. Kedvencünk, a  Budapest 2001. bizonyítja, nem az
számít, ki van a képen, hanem az, hogy hogyan.  Életlen oszlop-előtér, ázott járda platán-
levelekkel, tovafutó kerítés-perspektíva.  Kovácsoltvas kapu előtt  esernyős férfi lépeget.
Életkép, tájkép, karakterkép: igazi  Szilágyi  Lenke-fotó, igazi  KÉP.            2004 május

Megkapóak, eredetiek, gyönyörűek ezek a relief-felületű fehérségek. Sajnos, csak az al-
kalomra átalakított "lépcső-mű" érvényesül. A generálfényben  szinte semmi sem érzékel-
hető az alkotások részleteiből, struktúrájukat láthatalanná teszi a kiállításrendezői ügye-
fogyottság.
Nézzük inkább az impozáns  Jovánovics-album-ot,  CSODA !!!  Talán fotográfusokra kelle-
ne bízni a szoborkiállításokat ! /l. még Giacometti.../

Szerény a cím, gazdag a tartalom, példát vehetne a  Galéria  hazug kiállítása !!! Mikor lát-
tunk 30  Gulácsy-t egysterre ?!?  Köztük  Na' Conxypán-rajzok, az  Ópiumevő álma,  Női
arckép /Emlékezés egy fiatalasszonyra/, olyan remekek, mint a  sátáni  Gwynplain  és
az  angyali   Önarckép  szerzetesi ruhában,  a lélek szélsőségei,  azonos stílusban festve.
Csontváry két állat-festménye a kezdeti időkből,  szinte hiperrealista aprólékosság /néz-
zük csak meg az őz szemét !/, de már mutatja a későbbi  nagy képek jellegzetes kolorit-
ját.  Nem ismerjük eléggé az  Imádkozó  öregasszony-t, újra találkozhatunk a Jajcei vil-
lanyvilágította fák-kal.
Ismeretlem  értékek is felbukkannak, így  Lesznai  Anna:  Nagyvirágos  motívum-a, vagy
az  Ópium álmok grafikái  Sassy  Attilá--tól.

A némafilm idejében egy  Kassák, egy  Kmetty, egy  Vértes  Marcell  se röstellt mozipla-
kátot rajzolni, igazi litográfiát, igazi alkalmazott művészetként. A kiállításon a kalapácsos
ember emblematikus figurájának alkotója,  Bíró  Lajos  mellett a hasonló nagyságrendű
Földes  Imre  és  Sátori  Lipót remekeit csodálhatjuk. A hangosfilm beköszöntével aztán
silány illusztrációvá  sekélyesedtek a falragaszok, hogy mára végképp dilettáns, számító-
gépes fotómontázzsá zülljenek.
Bizony, nosztalgikus büszkeséggel nézegetjük a Szerkesztőség falait borító nagy lengyel
grafikusok plakátjait:  Lenica,  Starowiesky, Swierzy csodái között ott bujkál azért két
Lakner  László  és egy  Bányai  György is !

Mindannyian aluljárók vagyunk és mindannyian irtózunk tőlük: ridegek, sivárak,
ijesztőek.   Milyen jó lenne békésen ballagni,  körülnézni,  elmosolyodni. De  a
Bachot játszó furulyáson kívül nem sok öröm akad...
Másképpen lesz holnap: az opálfalakon átdereng a hajnal  vöröse, az  alkonyat
bíbora, fejünk felett bárányfelhők, arrébb meg graffittik, mint a barlangrajzok.
Egy másik aluljáróban  városunk geológiájába kóstolhatunk,  gyógyvizek bugyog-
nak, ízlelésre várva. Nem, nem álom !  Fiatal művészek megtervezték, csak a vé-
leményünkre vágyik a kormányzat, hol melyik elképzelés valósuljon meg !!!

                           Az  Aluljáró Pályázat Díjnyertes Művei:

Desidea  Galéria VI. Paulay  Ede-u.25. / Operánál /                2004 feb.-márc.

2 0 0 3

Legjobb   hazai kiállítás:          SOMOGYI  GYŐZŐ                        Ernst  Múzeum 

Legjobb  életműkiállítás:         MEDNYÁNSZKY                         Nemzeti  Galéria

Legszebb térélmény:              SZÜTS  MIKLÓS                        Kiscelli   Múzeum

Legjobb  külföldi  kiállítás:       NIKI de SAINT  PHALLE                Ernst  Múzeum

Legjobb  nemzeti kiállítás:       CHINART                                 Ludwig  Múzeum

Legjobb  irodalmi  kiállítás:      MÁNDY  IVÁN                 Petőfi Irodalmi Múzeum

Legjobb könyvkiállítás:            TÍZ  BAMBUSZ  CSARNOKA      Széchenyi Könyvtár

Legjobb tematikus kiállítás:      AUGUSZTUS  20-i  ÜNNEP         Néprajzi Múzeum

Legnagyobb reveláció:            MONET és... MONET       Szépművészeti  Múzeum

A 70-es években három felmutatott ujjal kerestek partnert az utcán a 700 grammos vodká-
hoz, 86-ban  Falbiszovics  fotóreálján ketten vannak:  A harmadik már fölösleges. Kritikát
fogalmaz meg  Nazarenko: Reklám és információ című képe, a jellegtelen falragaszon  "Ér-
dekes foglalkozások" derék művelői láthatóak, villamos, autóbusz és trolivezető, ráadásnak
a művész mellképe. Repülőtéri váróterem üvegfalán tükröződő autók, Petrov  hochnaturál
alkotása, de azért festményekkel is találkozhatunk.  Romagyin a tömeget mutatja meg zsú-
folódó arcok hűséges hasonmásával,  A nagy jam session  képén pedig százával vonultatja
fel a híres szólistákat, Satchmo-tól, Billie Holliday-tól Ellington-on át Coltrane-ig.
Hagyományosan festmény  Iltners Tavaszi reggel-e, összehajló fatörzsek barna ölelésében
fűzöld napkorong homálylik.  Filippov négy csúcsára állított négyzetében Rorschach-szerű
szimmetriák, koronás fő jogart fogó kezekkel, karmaiban címert tartó cári sas. A Tritichon
Janklevszkij-től szürkébe szerénykedő Míró-s absztrakt, Baranov  szoborcsoportja Puskin-
nak ajánlva egy egész termet tölt be. A költő állva, a költő keretben, Dantes csakúgy, míg
a bájos feleség estélyiben és aktban, a cárné ülve és büsztként gipszfehéren.
Igazi csemege a grúz  Edzgveradze  kollekciója,  egyetlen reszketeg tusvonallal odatett la-
pok, a gigászi Olló, a Szúnyogoktól megzavart nyúl és a  Gyönyörű arcot csókolgató bol-
dog legyek.
Az ogyesszai   Leidermann  jiddisch.deutsch nyelven,  ám cirill betűkkel írja fel, a magyar
alernatív Trainingspot színtársulat  "Szül-Szeret-Hal" darab-címére hajazó Geboren-Ljuszt-
Gestorben szavakat.
A Vörös Horizont alaposan kifehéredett...

Végigpásztáztuk a termeket,  kiválasztottuk azt a  tucatnyit, amit érdemes, amit  meg kell
nézni: talán nem egészen véletlen, hogy  10  Monet,  egy-egy   Sisley,  Signac és  Manet
akadt fenn a rostán... A többi  néma  érdektelenség.  A grafikai anyagga l való  szembeállí-
tás még hagyján, legalább tagolva van az anyag, de az  ötszörösre történt duzzasztás telje-
sen bárgyú és felesleges. Sienában egy, azaz: 1 darab, egyetlen kép van kiállítva, igaz, az
egy Duccio, előtte két, azaz:  kettő karosszék található, mégis ez  a város legszebb és fél
Itália egyik leghíresebb múzeumi nevezetessége. A fárasztó,lepusztító tömegességnél csak
többet ér az igazi, a ritka érték, a legmagasabb szintű minőség !
Monet-ből aztán megvolt.... Talán csak a roueni székesegyház hiányzott, de  enyhületnek
igazán megfelelt a  Saint Lazare Pályaudvar füstgőzös  vibrálása, vagy a  Parlament  felett
megnyíló  viharos ég ! A manet-i visszafogottságú, szinte  monokróm szélmalom, a jégzajlás
kubusai, a vörösen ringó vitorláshajók és a vörösizzásban dübörgő hegyvidéki alkonyat. A
Dércsípte szénaboglyák sápadt hajnala, mely  bizonyos alkonyati  lila szénaágyak szerelmi
fészke volt... La Grenouillere, a Béka-tó hullámreflexei,  a vízililiomok  tavának  lélekmély
sötétje és a kékeszöld velencei  Gondolák tükröződésének grafikus finomultsága,--hát ez
az a méltán híres szem, mely még a mi  Mednyánszkynknál is többet látott. Mednyánszky-
nál, aki a többieket magasan veri, most igazán könnyen összevethető a két nagyszerű kiál-
lítás !
Megéri a fagyos sort kiállni, de még jobb fél tízre menni, előtte toporogni egy kicsit, vagy
köznapi  délelőttöt avatni  fenséges  ünneppé. A grafikákon átsiklunk,  bár egyetlen pazar
színezésű  Renoir azért akad, a "barátok" feledhetők, de  Monet és...  Monet  soha...

Súlyos közhely: "szeretem az impresszionistákat !" Értékelni biztos kell, de szeretetünket inkább Rippl-Rónai, Csontváry és most végre Mednyánszky felé tájoljuk. Amit itt most látunk, egyszerűen elképesztő ! Hiszen már 1880 körüli természeti képein a világítás, a köd-távlat, a hajnal és az alkony fényjelenségeivel foglalkozott, jócskán meghaladva a franciákat. Talán még Turner-re emlékeztet leginkább, de minden képe egy, a látható színekből, árnyalatokból, derengésből és éles reflexekbol kiinduló autonóm alkotás. Micsoda emberi érzékenység a portrékon: Hallgatag öreg zsidók, eszelős tekintetű, rémült csavargók és katonák /Utazók 1885/, akiket megkínzott roncsokként, mozduló fájdalomként, vagy fagyott tetemként látunk viszont későbbi világháborús képein. De hogy nemcsak az extrémitás miatt lenyűgöző ez a festészet, azt olyan vásznak bizonyítják, mint pl. a Férfi vörös ingben, tollas kalappal. Szerencsére hónapokig látható ez a fantasztikus kiállítás, sok-sok idő és alkalom kell hozzá, hiszen csak a Szürkület a Poprád folyónál előtt percekig álltunk ájult bámulattal. Ez a kép a kiállítás végén látható, mellette a Holdas téli táj /narancsszínben!!!/, a Vágvölgye és a Város peremén, ismét azzal a narancsvörös izzással, --- és ez csak egy pici termecske !                                                   2003  nyár

Fájdalmas szembenézés a nagy semmivel. Ez a bő évtized néhány kedves családi házon és rusztikus hegyi búvóhelyen kívül szinte semmit sem hozott, csupán iszonyatos tévedéseket. Nagyszerű ötlete a kiállításnak, hogy kontrasztként bemutatja az 1930 utáni évtizedet: Molnár Farkas, Kozma Lajos, Hofstatter, Borbíró és még hányan, akik nem szerepelnek !  Az akkori kortárs építészettel egy hullámhosszon lévő gyönyörűségek, amelyeket ma is elfogadnánk kortárs alkotásoknak. Nézzünk csak körül a Szt.István parkban, kukkantsunk be az Átrium moziba, járjuk be a pasaréti Bauhaus-telepet...

Itt nekünk csak elfuserált fantáziák maradnak, bár egyetlen dolog biztató: márvány helyett előretör a tégla, sok ácsolt faszerkezet és terméskő is reményeket kelt. És van egy van...egy  van Egeraat, a maga dőlt üvegfalaival és aszfalt-mécseseivel.

Először talán Rejtő Jenő-t olvastunk, szétröhögtük gimnáziumi éveinket, de ha az Arvisura legendás  Piszkos  Fred előadására gondolunk, eltartott ez tovább is, --- van, akinél mindmáig. Aztán  Mándy  Iván a  Csutak-kal, a pesti mozi és a Teleki-tér költői álomvilága. Szegény  Szép Ernő, verseit méltatlanul keveset olvassuk, prózájából csak az Emberszag-ot, igaz, majdnem összes színműve állandóan látható valahol. De most mindhármukból láthatunk, érezhetünk valamit: ezek a megemlékező tárlatok nagyon szépek és eredetiek.   Néhány versrészlet kommentálásaként Szép Ernő rajzai, a megálmodott áttetsző jegyzetpapírok, elmosódott képek, a margitszigeti búvóhely avarszínű derengésben.   Egy rekonstruált csőmozi részlete, pénztárral, kopott bársony- és recsegő fazsöllyékkel, a büfében pedig Mándy-szelet 50 Frt-okért...Fotók a 40-50-es évekből, megannyi csoda, udvarok, macskaköves utczácskák, kisemberek, kisgyerekek, kiskereskedések. Az utczasarkon, bizony egy Feszület áll, mécsessel, virágokkal !!! S hogy mennyire költő a novellista Mándy: "miért írok?...a sötét kapualjért, ahova az Isten behúzódott."        Végül a rejtői csapszék valahol Oránban, a pultnak döntött matróz, hátában ama késsel...A képregények frivol poénjai, a légiós-ruhák, önvédelmi és támadó-kellékek után egyetlen dermesztő memento:  a  munkaszolgálatos-zubbony és az igazolvány egy szégyenében vöröslő nagy ZS-vel:  Reich Jenő, meghalt 1943.jan.1.Ukrajna, Jevdokino.

Azért jó egy ilyen furcsa meghatározású "karikatúra"-kiállítás,--- idézőjel, mert itt egyszerű-
en jó grafikák, montázsok és kisplasztikák voltak, az ismert Sajdik,  Tettamanti,  Kaján neve-
ken túl, számos alig látott , de annál kiválóbb alkotó felvonultatásával. Örömmel konstatál- tuk, hogy  Varga  Zsófi  milyen kiforrott grafikussá érett, hogy  Bojcsuk  Iván méltón bővíti
a Joyce-illusztrátorok illusztris sorát, hogy  Lipták  György személyében újabb míves rajz-
művészt ismerhettünk meg.  Gyulai  Líviuszt nem kell bemutatni, de ki hitte volna, hogy a
kollírozó  Fenekovács  László  ennyire ütős és fenejó !?!   Szalay  Pál ötlábú lovaiba pedig
egyből  beleszerettünk...

A kínai könyvnyomtatás csodái a 13.századtól... A kalligráfia művészete: végül is itt minden betű egy műalkotás. Ahány kor, annyiféle stílus--- tekercsek és pálmalevélre karcolt írások, kötött és fűzött könyvereklyék. Ez az alapja, többezeréves fundámentoma mai kortárs képzőművészetüknek is./l. CHINART /.

Kabátunkat ne nagyon hagyjuk a ruhatárban, odabenn igen hűvös van, de ha résnyire szűkített szemmel áthatolunk a lépcsőfeljáró márvány-iszonyatán gyönyörűségünk parttalan lészen. És... megtalálhatjuk az   Elephántot Fehérre sikáló szolgákat is, a 14.századból...

Ki ne szeretné magát titkon álmodott szerepben, képzelődött környezetben megörökí-  teni? Gyermeki vágyak: űrhajósként, világsztárként, vagy ellenkezőleg mohatörpécske- ként összehúzódva, esetleg  Nagy Sándor, /mármint SZOT-elnök/ gúnyáját öltve állni az örökkévalóságot ígérő kamera elé. A két invenciózus képgerilla teljesíti a szerencsés kiválasztottak kívánságait, játékosan vidám, ám igen tanulságos és nagyon szép vágy-képek sokaságát állítva elénk.

Budapest legszebb kiállítótere minden bizonnyal a Schmidt-kastély négyemeletnyi kápolnája. Hogy szóltak itt Lois  Viktor zenélő szobor-monstrumai és hogy "szóltak" a csupasz téglafalakon  Országh  Lili archaikus képei !
Most  Szüts  Miklós kápráztat el tompa, szórt ellenfényeivel, melyek egynemű felületté nemesítik a behavazott tájat, az árvízmosta rakpartot vagy a szimplán kanyargó úttestet. Csak szürke és szürke, fehérestől a sötétebben derengőig, furcsa elegye az impresszionisztikus és a tömbökbe dermedt naturális látásmódnak. Ez a nagyon eredeti optika költői látomássá transzformálja a sivár panelházakat, a reménytelen kőbányai utcát,a forgalmi táblákkal gyalázott szegényes tereket. Egy rozzant bódé a senyvedő fácskákkal árnyékolt udvaron, árvízben álló parti tereptárgyak, budaörsi lakótelep vihar utáni csendben--- szinte mindegy, mi is a téma, gyönyörűséggé cseperedik egy nagy művész képzeletében.
És egyszer beoson néhány tétova vörös...- igaz, akkor Párizsban vagyunk.

Gubó legyek népiesen, ha tudtam, hogy ez az egész 20-ai cécó az újkenyérrel, alkotmánnyal, szent bal-jobbal egy kitalált, mesterséges dolog! Éppen az aratósztrájkok vészterhes századfordulóján ötlötték ki és hogy mennyire okosak voltak, az bizonyítja, hogy a mai napig ezzel etetik a népet... Szellemes, látványos /na ja : Rajk László !/, tanulságos! Igen jó, hogy a nagy ünnep előtt láttuk ---hát a mostani jóval ötlettelenebb, sehol egy búvárlány, aki a dunai sellőként nyújtja felénk az új kenyeret...

Egek és földek glóriás királya. A kapolcsi völgy, a Káli-medence, Balaton óh a..., Badacsony és így tovább a mennyei Csodák! Erdély és Magyarhon TÉRKÉPE KÉPBEN, lábához guggol minden bokor --- Neki aztán nem térkép a táj... Szegények, melósok, cigányok, Krisztusok: NÉPÜNK --- az Ő népe.
Ezt a kiállítást naponta kellett volna megnézni, amíg csak lehetett...

Mikor is indult a kínai kommuno-kapitalizmus? -- Mindenesetre ez a bő évtized elég volt ahhoz, hogy művészek egy nagy ugrással felzárkózzanak a kortárs irányokhoz! Mindezt iszonyatosan magas szinten, tízezeréves alapokkal és tudással teszik. Inkább fotonaturális, konceptuális, de minden ízében a jelen nemzetközi áramlataival úszik.
Ritka jó és egyenletes, nincs érdektelen terem, nincs feledhető alkotó.