ZENE: HOGY VOLT 2004
 Z E N E                                                                              B E S T  O  F  2 0 0 4
 



Az év zeneszerzője:          SOSZTAKOVICS     VIII.SZIMFÓNIA      JURIJ SZIMONOV   Bufez
                                                               XV.SZIMFÓNIA            MICHIYOSHI INOUE  

Legeredetibb produkció:  FISCHER IVÁN       KURT WEILL: Az Ezüst-tó    "Titok-koncert"

Legjobb kórus-produkció: COLLEGIUM VOCALE GENT   Bartók: Falun   Fischer I.   Bufez

Legjobb szólóprodukció:   KISS GY. LÁSZLÓ    Betty Olivero:   Gólem és hat jiddis tánc
                                     /klarinét, basszusklarinét, basszetkürt/

Legjobb zenekari szólista: ZOE KITSON  /angolkürt/    BUFEZ   Sosztakovics: VIII.szimfónia

Legjobb matiné:              AMADINDA            Nyolcvan nap a Föld körül  Családi Koncert

Legfontosabb esemény:    HOLOCAUST-emlékkoncert        Magyar Rádió      Lázár Eszter


Legjobb opera-előadás:    JENUFA              Vidnyánszky Attila             Operaház
                                    LOHENGRIN                  Katerina Wagner                 Operaház 
Legjobb opera-énekes:    BÁTORI ÉVA                  Jenufa
                                    SÜMEGI ESZTER
            Lohengrin

Legjobb opera-együttes:   SÁRY L.: NÉGEREK       FODOR BEATRIX,  SZOLNOKI APOLLÓNIA
                                                 BÖRÖCZ LÁSZLÓ, GAVODI ZOLTÁN, HÁMORI SZABOLCS


                                     
V E N D É G M Ű V É S Z E K


Legszebb koncert:            CLAUDIO ABBADO    MAHLER: IX.SZIMFÓNIA        EU IFJ. ZKR.

Legjobb karmester:           CLAUS-PETER FLOR   CSAJKOVSZKIJ: VI.SZIMFÓNIA       Bufez


Legjobb kamarakoncert:    A HOLLAND RÁDIÓ KAMARAZENEKARA           EÖTVÖS PÉTER

Legjobb szóló-koncert:      AIYUN HANG  /ütős-énekes/                       Tavaszi Fesztivál


Legjobb pódium-énekes:    PETRA LANG    WALKÜR  I.felv.    Fischer Iván   Bp.Feszt.Zkr.

Legjobb énekprodukció:    BARBARA HANNIGAN          Ligeti: Mysteries of the Macabre


Legjobb duó-koncert:       KATONA FIVÉREK  /gitár/                           Tavaszi Fesztivál

Legjobb jazz-koncert:       STEVEN BERNSTEIN  /slide trumpet/            Trafó

 

   A  BUFEZ  őszi idénye és  " Búcsú a Zeneakadémiától..."   2004.dec.4.         
 


Repülőrajttal indult az idény: a  Collegium Vocale  a zenekari kisérettel  alig hallott
Bartók: Falun-t páratlan egyszerűséggel, átütő hitelességgel szólaltatta meg.  Méltó
partnernek bizonyult a kislétszámú, szinte szólisztikus feladatokat abszolváló zenekar,
a szárnyalóan ívelő éneklés erőteljes kontrasztját teremtve meg.  Dübörgött a  Tánc-
szvit, de ennek az estének főszereplője  Igor Sztravinszkij lett. A  Concerto in D, a
csodálatos vonósok jóvoltából, ábrándosan lírikus mert lenni, a  Zsoltárszimfónia pe-
dig gigantikus perspektívájával nyűgözött le.
Különösen a délelötti 1 Frtr-os koncerten, ahol a túlzóan eredetieskedő, a kórust a
hegedűpultokhoz kényszerítő ülésrend után,  a normális,  a szemben éneklő változat
is elhangzott, olyan hangzásarányokat mutatva, amelyekre a szerző gondolt.

Baljós zuhanás volt az annyira áhított  Titok-koncert. Talán mégse kellene a bérlete-
sekre erőltetni az ínyencfalatokat... A tavalyi  József-legenda, a  Zimmermann-trom-
bitaverseny után  teljes beégésként hatott  a műkedvelő  hegedűslányok és a valaha
lehet,hogy jelentős matróna pilinckázása. A többi sem érdemel említést.

Bartókot nem tud,  Dohnányit meg nem érdemes vezényelni a fiahordó  Rozsgyeszt-
venszkij
-nek.  Miért is vagynak színész- és zenészcsemeték,  virtuóz-feleségek,  akik
esetlen flamencot dübögnek / Romero/,  miért nem inkább tanácsadók,  vagy utazó  
nagykövetek?   Miért eszik el az igaz tehetségek aprócska kenyerét? - Mert így hege-
dülni a Fesztiválzenekar elött: nem lehet !!!  Szerencsére aztán a Papa csak kimutat-
ta a foga és a kézelője fehérét,  iszonyatos dinamikával,  mégis félelmetesen elegáns
szuggeszcióval idézve fel a titáni  Prokofjev  méltatlanul alig  ismert  Szkíták-szvitjét.
Négyszerezett  fúvósok,  baszzuspozán és basszusklarinét,  hárfák,  ütős-légiók, mam-
mutnyi zenekar,  eszméletlen szólistákkal.  A folyamatosságában  is  unhatatlan hang-
tömbök frenetikus tombolása után, éteri áttetszőséggel lebegett  Szűcs Zoltán basz-
szusklarinét-szólója. Nagy-nagy nagyzenekari ünnep volt !!!

Rettegő aggodalommal búcsúzunk a Zeneakadémia Nagytermétől. Milyen lesz a külse-
jében méltatlan, új Hangverseny-Palota ?  A kiváló new-yorki akusztikusok a dilettáns
építészeti tervek kényszerében elkövettek ugyan mindent,  de ismerve a hazai kivite-
lezői  /a/morált és a  belső/sz/építészek alkalmatlanságát,  igencsak fáj a fejünk. Rá-
adásul a Zeneakadémia rekonstrukciója is közelg,  a légkondicionálás fenyegető rém-
álmával.  De hát bízzunk a vakszerencsében  és adakozzunk  a  Madaras Assziszi Szent
Ferencziek-teri madárlátta és -látogatta szobrának fenntartására.../Hátha segít/.

A Fesztiválzenekar búcsúja langyos zongorázgatás után nagyot szólt: Sosztakovics VIII.
szimfóniá
-jának előadása a legmerészebb elképzeléseket is túlszárnyalta. Beugróként
Jurij Szimonov bizonyította extraklasszisát, energikus, aránytartó, monumentális diri-
gálása fantasztikus teljesítményre ösztönözte a maximumra éhező zenekart.
A lassú inditás végtelen dallamfolyondárjai,  az imitációk,  kontrapunktok szövevényes
csodája után,  beindult a sosztákovicsi ritmus-gépezet  döngölő menetelése.  Vijjogó
hegedűk,  zokogó gordonkák, szívszaggató rezek,  szárnyaló fuvolák.  Egy órán át tom-
bolt a  vész  tragikus vihara,  olyan feszült változatossággal,  hogy ocsúdni sem volt lé-
legzetnyi időnk.  Magasztosan iszonyatos  csúcspont után,  könnyes mélyhegedűk foj-
tott sóhaja fölött úszott az angolkürtös  Zoe Kitson  siratódallama.
A fagott-trió szakadékos  mélységein   Nagy Bernadette  hihetetlen pikkoló-szólói  vil-
lámlottak át,  a végkifejlet apokalipszise után pedig, még a klasszikusokba őszült törzs-
közönség is hisztérikusan ujjongott.

 HOGY VOLT:         Az  Őszi Fesztivál  kortárs-zenei eseményei       2004.ősz
 


Az  Amadinda szokásos őszi koncertjén most az  ifjabb  Ligeti és a szokásos tradicionális
ugandai, ghanai, polinéz ütős-zene mellett a legfontosabbnak a nagy   Ligeti György  két
műve: a  Poeme Shymphonique és az  Amadindának írott  Síppal,dobbal, nádihegedűvel
bizonyult, utóbbi az elementáris  Károlyi Katalin énekszólójával.       
A metronómos darab most,  egyforma metronómokkal más jelentést hordozott, a tisztelt
bp-i közönség bárdolatlanul otromba volt, meglepetésnek bizonyult viszont  Lukas Ligeti
Independence-
e, sokszínű, átgondolt struktúrájával. A brilliáns  Károlyi Katalin eltúlozta
mimikáját, elég, ha csodásan énekli a frappáns kompozíciót.             

Gyermekeket és gyermeklelkű szüleiket utaztatta  Rácz Zoltán és az Amadinda " 80 perc
alatt a Föld körül",  ízesen kommentálva az összes földrész tradicionális ütősmuzsikáját, a
szibériai  sámándoboktól  a  jávai gamelánzenén át  Afrika sokféle dob-stílusáig. Pisszenés
nélkül,  ámultan figyelt felnőtt és a temérdek gyerek egyaránt,  nemcsak a zsigerekig ha-
tó tradicionális ritmus-őrületet, de a KORTÁRS ZENÉT IS !!!  Bizony,  John Cage és Holló
Aurél ugyanolyan frenetikus sikert aratott,  mint a turbános indonéz gamelán.. .és ezért
leborulunk a nagy Amadinda előtt !!!
Lesz folytatás:  egy négyrészes ütős-sorozat januártól a Zeneakadémián,  szintén családi
alapon, szintén filléres áron.
 


Michel van der Aa,  fiatal holland zeneszerző egyszemélyes  /plusz magno-video.../ ope-
ráját a Trafó-ban  Barbara Hannigan adta elő a Trafóban, Here c. művét pedig két Lige-
ti és egy  Andriessen opusz mellett  Reinbert de Leeuw /ah! ezek a németalföldi főne-
mesek.../ vezényelte a koncertre tökéletesen alkalmatlan  Uránia moziban.
AA gagyi leckefelmondó,  videózással felpumpált kortárs 333 olvasógyakorlatával.  De az
énekesnő komoly kvatlitásokkal bír, ezt az UMZE-koncert
en letudott undoríróan közhe-
lyes másik AA "mű" után,   Ligeti György zseniális  Mysteries of the Macabre-jában, le-
nyűgözően bizonyította.  Lehetlenül nehéz koloratúrákat,  játékos hangképzési bravú-
rokkal tüzdelt félelmetes tempójú és dinamikájú  őrületet énekelt brilliánsan, színészi-
leg is tökéletesen.  Barbara  Hannigan egyedülálló  virtuóz,  Ligeti egyedülálló szerző,
érdemes volt a sok holland megélhetési komponistát végigkínlódni...

Négy színpad vette körül a nézőket a bécsi  Klangforum koncertjén, ehez a produkció-
hoz egy is sok lett volna.  Persze a muzsikusoknak is élni kell,  kérdés: a tehetségtelen
kÓÓÓrtárs-szerzőknek minek...?

A  Sex Mob /USA/ a modern jazz egyik kiváló együttese, 2003-ban a  Downbeat az "év
akusztikus zenekarának" választotta, teljes joggal. Amit  Steven Bernstein slide trombi-
tán művelt, az páratlanul szellemes, autenikus, lenyűgöző. Lírai merengések a fújhatat-
lan piannissimók életveszélyes mezsgyéjén, humoros pöfögések, cuppogások, mámoros
glissandók,  amelyeket a különleges hangszer, ez a minipozaun tesz lehetővé és eszmé-

letlen fokozások, drámai kitörések: mindez a zseniális muzikalitás, a csalhatatlan forma-
érzék játékos kontrolljával.  Méltó társa  volt a dobos  Kenny Wollesen,  aki  attraktív
technikáját az együttjátszás legmagasabb szintjén csillogtatta,  soultól a keringő-para-
frázisig, free-rocktól a jazztradiciókig.

 HOGY VOLT:       AIYUN HUANG  ütő- koncertje       MTA  2004. okt.4.               
 


Rzewski cserepeivel kezdte, Saarijo totál elektronikus dob-kombinációival folytatta,
de gyönyörű orgánuma,  oratórikus artikulációja vokális csodákat sejtetett. A szünet
után Jean-Pierre Drouet: Un chien dehors című zseniális művében megmutatta, mit
tud recitatív hangképzésben tízezer fajtáját vonultatva fel a különleges száj-,torok-,
ajak-, stb. hangoknak, ujjal ütött, hóna alá szorított tombak-kisérettel. Cathy Barbe-
rian
óta nem hallottunk ennyire virtuóz, ennyire gazdag zörej-éneklést !!! Kár, hogy
az otrombán üres jazz-scatelők nem hallották.  Inouk Demers 
Désastre-jában aztán
káprázatos marimba-játék következett, sziszegésekkel, tomtomtremolókkal, kézzel is
ütött dallamokkal. Egy csoda volt ez is, a befejező elektronikus hátterű maracas-szó-
ló könnyed lezárásnak bizonyult, a kedvesség nem zárja ki az előadói bravúrt !
A királyi Rádió természetesen nem rögzítette az egyedülálló és nálunk még sohasem
hallott produkciót, nem baj, majd jó pénzért megvesszük valamelyik külhoni koncert-
jének felvételét...

 /Majdnem/ ősbemutató Monostorapátiban: Ligeti György 100 metronómja...
 

Talán '75-ben lehetett: az  Új Zenei Stúdió vezette elő a  Ligeti performanszot a Zeneaka-
démián. Ezért az  Amadinda  páratlan hőstette,  hogy most megmutatta nékünk ezt a nem
zene, nem performansz: mégis igazi hangzó eseményt és látványosságot jelentő, filozófikus
mélységű remekművet.
Mert nem zenészek játsszák, hanem rugóra járó gépek, különböző sebességre állított met-
ronómok.  Ketyegni kezdenek százan,  20 perc felé egyre többen állnak le,  egyre gyéreb-
ben pulzálnak,  aztán már csak néhány,  végül egy utolsó marad... Mintha az égbolt összes
csillagát látnánk, aztán közelítve a galaktikákat, a naprendszereket, a mi Napunkat, Földün-
ket, óceánok, földrészek képét, hegyeket,  erdőt-mezőt, rétet,  gyepet és végül egyetlen
szál, szélben remegő virágszirmot...
A kozmikus káosz tömény hangzavara lassan tisztul, lassú ketyegések és fürge pergések szó-
lamai tünnek elő,  mintha a tömegből választanánk ki egy embert,  egy arcot,  egy szemet,
mintha a jelenségek  sűrű katyvaszából emelnénk ki hosszú közdelemben a fontosat,  a lé-
nyeget.
Hallgatjuk, lessük. próbálunk támpontot találni a zörej-felhőben, van 24 percünk a meditá-
ciós megfigyelésre. Húnyt szemmel figyelte  vájtfülű itész és falusi nénike, kiváncsi diák és
szenzációéhes tinilány --- mindenki megalkotta a maga élményét:  FANTASZTIKUS este volt.

Aztán  Holló Aurél és  Váczi Zoltán kiváló művei szólaltak meg,  az  Amadinda most  is  fé-
nyesen bizonyította klasszisát, de a Völgy, a Nyár, az  Év revelációja  Ligeti György korsza-
kos remeke volt.                                                2004.jul.29.  Monostorapáti Templom

HŐSÖK  TERE                 2004. jun.27. vasárnap                FESZTIVÁLZENEKAR
 


A szokásos  nyári  örömünnep,  elvihető  kartonszékek,  néprádió-szintű  hangminőség, de újra  ŐK és újra Ő !!!  Fischer Iván vezényelte és kommentálta  Ravel  G-dúr-zongoraverse- ét, ami maga a jazz és az elnyűhetetlen  Boleró-t, ami maga az őrületig fokozott flamenco.

A  Fesztiválzenekar  Titok-koncertje                                   2004. máj.15-16.
 


Ha Hitler három évvel később  kerül hatalomra,  az  Ezüsttó  ugyanolyan bombasiker, mint
a Koldusopera, otthon is, máshol is. Zenéjében idézi az alapmű dramaturgiai megoldásait,
fájdalmas szarkazmusát, idézőjeles líráját, betetőzése lett volna egy zeneszerzői korszak-
nak. Vagy egy új periódus fergeteges nyitánya...
Nem tudtunk róla sokat, felejtettük,  míg most az örökmozgó  Fischer  Iván  megajándéko-
zott vele minket,akik immár  Ljubimov  óta   Kurt  Weill- rajongók vagyunk.
Így a pódiumon, megfosztva a színház lehetőségeitől, csak a zene működik, de ennek elle-
nére elragadó, lehengerlő, kolosszális !!! Az orátor-narrátor meggyőzően fűzte össze a jól
válogatott áriákat, /talán az első éhezős-duett nem kellett volna/, A változatos karakterű
részek lendületesen épitették fel a cselekményt is. A Rendőrkapitány szerepében párat-
lan élmény volt  Gyabronka József alakítása, aki a teljes átlényegülés ritka csodáját adta,
színészet, muzikakalitás, dikció egységének szentháromságában./Lásd  Best of 2004 !!!/
Brilliáns volt a zenekar, a bőség zavarában említsük most csak a  két trombitást, az oboát,
a klarinétosokat és az összes rezet. A nyitó  Hegedűverseny  irdatlan nehézségű allegrójá-
ban egyébként is szembesülhettünk a muzsikusok rejtett tartalékainak kincsesbányájával.
A szólista  Eckhardt  Violetta  szinte  elektronikus brácsahangot imitáló fantasztikus játék-
kal, szuperszónikus muzikalitásával újra bizonyította, hogy   Best of 2003-beli  értékelése
nem volt alaptalan.

  Betty Olivero: A Gólem és Hat jiddis dal és táncz        KISS Gy. LÁSZLÓ    
 


A híres némafilmhez írt kisérőzene talán jobb lett volna a meghatóan bakugráló kép-
kockákkal,  egy sereg dramatikus program-részlet önmagában nem volt elég izgalmas.
Minden frázis hosszabbnak tűnt a kelleténél, mivel a képi esemény strukturálta a fo-
lyamatot, a zenei anyag belső igényei helyett. Így is csodásan szólt a basszusklarinét
orgonapontjai fölött a vonósok sirámos éneke, később a tépett húrok drámai kontra-
punktját adták a klarinét fájdalmas vijjogásának. A Messiaen-kvartett óta első legjob-
ban  csodált  KIss Gy. László, aki méltó partnert kapott  az  Auer-vonósnégyes-ben,
hangban, technikában, állóképességben egyaránt fényesen bizonyított, a legapróbb
rezzenésnek is félreismerhetetlen egyéni karaktert tudott adni.
A  Hat jiddis dal és tánc a szefárd és a klezmer népzene apoteózisa, a jazzes Klezma-
tics, az operettes Hegedűs és a járványosan szaporodó klezmer-bandek után,  végre
egy igazi kortárs zeneszerző munkálta meg a nemes anyagot. Betty Olivero
 ebben a
műben már kényszerek és kompromisszumok nélkül tárta fel a merengve bölcselkedő,
fájdalmát elsíró. örömét vijjogó lelkület szivárványos spektrumát.
Rezignált finomsággal bágyadt a basszetkürt a Nigun-ban, a Paxarico-ban pedig távoli
csúcsokon átlebegő ködös pásztorsípként énekelt. A Finálé fergeteges klarinétszóló-
ja aztán végképp meggyőzött arról,  hogy az évad  kiemelkedő  fafúvós  produkcióját
hallottuk.

 Hangverseny a  HOLOCAUST  emlékére             jun.5.           IBS          
 


Terezienstadt,1944. Gyermekek énekelnek: opera-előadás a művelt Nyugat
megtévesztésére fenntartott Patyomkin-munkatáborban. Ráadásul a szerző
is a tábor lakója,  Hans Krása, a  nagytehetségű  cseh  komponista,  igazán
kár, hogy szegény zsidó..., de lám, a propagandafilm bejárja a világot, meg-
nyugtatva a kétkedőket: "azért a német mégiscsak egy kultúrnemzet".
A folytatás,/film nélkül/: 1944  októbere,  a zeneszerző, társaival együtt, az
összes gyermek és egyáltalán, az egész tábor a gázkamrában végzi.
Négy muzsikusra, velük együtt az összes áldozatra emlékezik a Magyar Rádió
Kortárszenei Hangversenysorozatának befejező koncertje.Hárman 40 körüli,
biztató jövő előtt álló zeneszerzők, a negyedik,  a még csak huszonöt  éves   
Gideon  Klein  pedig  a kor legnagyobb ígérete volt.  A műsorban  elhangzó
műveiket utolsó éveikben, a  gettóban és a lágerben írták.

Óriási szerencse, hogy a meghirdetett húzónevek végül is nem jöttek !  Így
a koncert protokoll-pöffeszkedés helyett igazi megemlékezéssé és fantaszti-
kus zenei eseménnyé nemesedett./Ugyan mit várhattunk volna a grandiózus
énekesegyéniség  Dieskau-tól: színészként ?!?/
Viktor  Ulmannn  Rilke poémájára komponált melodrámája a félelmetes or-
gánumú  Katia  Epstein  zseniális  interpretációjában revelációként hatott.
Michael  Allen  zongorista vezényletével a költemény drámaisága robbant,
ami a magyar szöveg-felolvasó esetében kába unalomba fulladt.
Hans Krása gyermekoperájának részleteit a Rádió Gyermekkórusa megható
kedvességgel, tökéletes biztonsággal adta elő. Csak a mű keletkezésének kö-
rülményeire ne gondoltunk volna... így, fájdalmasan szívszorító volt.
A kortárs zene hallgatóinak már sok örömöt hozó  Kelemen Barnabás-Kokas
Katalin
kettős, vonóstrióvá bővítve, temperamentumos tökéllyel szólaltatta
meg  Krása és különösen  Gideon Klein műveit. Hajszoltan indázó szólamai-
val,  szinte  bartóki  barbarizmusával utóbbi az est csúcspontját jelentette.
A gordonkaszólam tizenéves csodája:  Rohmann Ditta  szenvedélyes játéka,
páratlan muzikalitása, remélhetőleg, felejthetetlen élmények hosszú sorát
előlegezte meg.

Köszönet  Lázár Eszter-nek  ezért  a  különösen  emlékezetes  koncertért,
amely a nagyon színvonalas,  rendkívül fontos kortárszene-sorozat fenséges
záróakkordja volt.

A  Fesztiválzenekar   koncertjei:                         márc.19-20.        ápr.16-17.
 

Csajkovszkij  és  Sosztakovics, két zeneszerző-titán, akinek életét rettegő szorongássá
nyomorította  a  Hatalom.  Az előbbit  szexuális beállítottsága miatt  végül öngyilkosságra
kényszerítette a hypokrita cári udvar, Sosztakovics pedig minden premierje után várhat-
ta a Gulág-beutalót. Pjotr Iljics pazar balett-zenékkel védekezett, a pályáját J.S. Bachot
kihívó preludium-sorozattal kezdő szovjet-orosz szerző meg Sztálin-kantátákkal próbálta
életét menteni.
Utolsó szimfóniáikban fatalista belenyugvással összegezik pokoljáró életútjukat. Sosztako-
vics XV. szimfóniája az idilli gyermekkortól a megnyomorított élet és a közelgő halál drá-
májáig ível, a  VI. szimfónia pedig szinte Csajkovszkij sírfeliratával zárul.

HOGY VOLT: a  Fesztiválzenekar  Claus-Peter  Florral                    ápr.16-17.  
 

A vártnál is unalmasabb klasszikusok és egy csingilingi kávéházi virtuóz után  megszólalt a
VI., a  Patétikus  Szimfónia,  felejtettük   Krausst és  Wolfit, úgy  énekelte a végtelenül
fájó főtémát a vonóskar, még a falak is sírtak... Talán azért is,  mert jövőre nem hallhat-
ják itt ezt a csodálatos zenekart. Az első tétel a csajkovszkiji képzelelőerő lenyűgözően
gazdag arzenálját mutatta meg,  a második,  igencsak  szokatlan  nehézségeket támasztó
5/4-es pedig olyan könnyedén áramlott, mint egy derűs keringő-variáció.  A gyors tétel-
ben aztán az együttes és a karmester egyaránt a csúcsre ért, Claus-Peter  Flor eszelős
tempót diktált, amit a félelmetes gárda a fehérizzásig hevítve, fölényes biztonsággal haj-
tott végig. Soha nem hallottuk még ezt a szövevényes, kis egységekből hatalmas tornyot
építő, letaglózóan sokkoló zenét ennyire mámorosan elevennek.
Aztán a megadás tragikus csöndje, az állva  remegő hangtömbök, a végső búcsúzás kese-
rűsége zárta az életet és a felejthetetlen estét.

 
 
HOGY  VOLT:     AMADINDA               2004.márc.25.             Tavaszi Fesztivál
 

Amennyire kiábrándító volt a  Steve  Reich-koncert,  annyira az együttes igazi értékeit: a
töretlen lendületet, az állandó megújulás képességét, az abszolút virtuozitáson túlmutató
érzékeny zeneiséget bizonyította a fennállásuk   Huszadik  Évforduló-ján adott jubileleu-
mi hangverseny.
Valóságos beetető műsor volt !!!   Mert aki nem a komolyzene rajongója, legjobban a sze-
met-fület lenyűgöző ütősjátékkal előadott Grieg, Muszorgszkij átiratok révén közelíthető
meg. Debussy  Gyermekkuckó-jának tételei  pedig sejtelmes marimba-bongásokkal hozzák
közelebb ezt a zenét a puha elektronikával elkorcsosított fülekhez. Az útált kortárs muzsi-
ka, amely, ugye, "elvont", "dallamtalan", "disszonáns", "erőltetett",  mindjárt más elbírálást
kap, ha  Rolf  Wallin Stonewave-je borít el káprázatos ritmus-fűzéreivel.
Egy kis butuska közjáték után, amelyben a nevetséges  Presser  ügyetlenkedett, William
L. Cahn
madarai  mutatták meg a  kortárs-zene  valódi  arcát, dallam, ritmus, hangszín he-
lyett a  "hangzó esemény"-t állítva a zenei történés középpontjába.
Az egyre bővülő tradicionális zenék a végsőkig forrósították a lelkes hangulatot, amely im-
már húsz éve jellemzi az  Amadinda  páratlan koncertjeit.

HOGY VOLT: a démonikus  MICHYOSHI  INOUE  és a  Fesztiválzenekar   III.19.
 

Régi fizikakönyvek szerint a szimfonikus nagyzenekar hangteljesítménye  66 Watt.  A japán
Akira  Miyoshi  Kyomon-jának bemutatóján azonban alighanem bármely mérőműszer cső-
döt mondott volna, a félelmetesen muzsikáló zenekar hangtömbjei minden felső korlátot
leromboltak. Egy megtévesztően gyengéd gyermekdal után kitört az atomháború, tombolt
az  Utosó  Itélet. A sudár izomköteg  Inoue hypnotikus biztonsággal gyújtogatta a brutális
kompozíció mennydörgő rakétáit. Kényes  fülünknek mindez mégsem volt bántó, mert igé-
nyes, invenciózus, átgondolt és kidolgozott  zenei  anyagot  hallottunk, kifejezhetetlenül
színpompás, sistergően virtuóz előadásban.
Iszonyúan unalmas, csúnya hangzású  Schumann gordonka-verseny következett, vézna ze-
nécske versengett a szólista nevetségesen túlzó agogikájával.
Szabó  Péter, a gordonkaszólam szenvedélyes vezére, a Sosztakovics-szimfónia második té-
telében aztán megmutatta,  milyen egy bensőséges csellóhang, hogyan is kell szólni a leg-
férfiasabb vonóshangszernek. Furcsán borzongatóak ezek a sosztákovicsi dallamok: gigászi
hangközök, vakmerő lépések, széles ámbitusu melódiaívek. Sikerül elkerülnie minden dúr-
moll jelleget, tritonuszok, bővítmények építenek fel lenyűgöző frázisokat. A leghatározot-
tabb intonációt, a megszólalás tökéletes biztonságát igénylik, ellenkező esetben melléfo-
gásra gyanakodhatnánk. A tuba  sziklatömbje fölött szárnyaló csellószóló után, a klarinét,
a trombita, a hegedű, a fagott káprázatos belépései bizonyították a szerző és a Fesztivál-
zenekar kongeniális egymásratalálását. Bizony,  Barsaj  óta hiányoltuk a szovjet-orosz  gé-
niuszt.
MIndezt elsősorban  Michiyoshi  Inoue vulkánikus energiákat mozgósító dirigálásának kö-
szönhettük. Roppant erővel fogta össze a produkciót, démoni szuggesztivitása robbanás-
közeli állapotba gerjesztette a zenészeket és közönséget egyaránt.  Ennek ellenére tu-
dott visszafogott is lenni, kedves derűvel abszolválta a csellóverseny szürkeségét, végig
arányos,  mesterien kiegyensúlyozott volt  és  gyermeki örömmel élvezte a csúcsra jára-
tott együttes eszméletlen játékát. Igazi nagy karmesteregyéniséget ismerhettünk meg,
aki a méltó ünneplést  ritkán látott egyszerűséggel osztotta meg a szólistákkal  és a má-
morosan muzsikáló zenekarral.

HOGY VOLT: a  Fesztiválzenekar  Liszt- Wagner estje            2004. jan.15-16.  
 

A mélyvonósok csodálatos lírai tömörséggel indították  Liszt  két  Faust-epizód-ját, édes
sejtelemtől borzongott a hátunk: nagy -nagy koncertnek nézünk elébe...Nem csalatkoz-
tunk !  Fischer  Iván  a meditatív első részben a nagyzenekari hangzás minden lehetőségét
bemutatta, a táncosabb második epizódban pedig megtapasztalhattuk, hogy a fortétől a
fortisszimóig terjedő hármas skálán /f-ff-fff/, milyen végtelenül árnyalt dinamikával, hány-
féle módon tud a Fesztiválzenekar  "nagyon erősen-t" játszani. Nyolcig számoltuk...Méltó
bemelegítés volt  Wagner  Walkür-jének  I. felvonásához.
Valahogy így énekelnek  Bayreuthban: a három énekes letaglózta a közönséget, nemcsak
énekelt, de díszlet és jelmez nélkül is tökéletesen jelenítette meg a sűrű, setét erdőt, a
kis kunyhót, a varázskardot és az egyéb tolkieni kellékeket. Alfred  Reiter metsző kamasz-
basszusa  annyira  gonosz  Hunding-ot állított elénk, hogy biztosra  vehető,  10 év múlva ő
lészen  minden idők  legkegyetlenebb  Borisz  Godunovja.  Robert  Dean-Smith  lenyűgöző
biztonsággal és állóképességgel, valós átéléssel énekelte  Siegmund-ot, 50 perc után is fo-
kozásra volt képes. Az eszméletlenül szuggesztiv   Petra  Lang-gal  eszményi álompárosként
játszották el a gyanakvás, a csírázó szerelem, a boldog egymásratalálás és a fényes diadal
megannyi mozzanatát. Végső összeborulásuk  pillanatában,  mi  az egész  pódium-színpadot
szerettük volna őrjöngve átölelni, hasonlóan tombolt az úri publikum is.
Mert mindehhez a fantasztikus zenekar adta, óh, nem a hátteret, hanem a roppant erejű
akusztikus élményt. A már áhítattal emlegetett cselló-szólam,  Szabó  Péter  szenvedélyes
vezetésével grandiózus talapzata volt az énekszólamoknak, a bőgők megszállott erővel tá-
masztottak, de ez az este mégis a rezek hatalmas ünnepe volt! Ritkán szól imígyen a négy
Wagner-tuba az ötödik, a Nagy Testvér elephántbömbölése fölött. A basszus-trombita ve-
zette trombita-szólam és a hasonló regiszterű harsonával bővített pozaun-kórus a győzel-
mes zenei csúcspontok eksztatikus betetőzését jelentette.

 
 
JANACEK: JENUFA                      Vidnyánszky Attila                         Operaház
 

Miért nem ismerjük Janacek-et? Ja...hát cseh ez az istenadta tehetség, aki olyan drámai,
mint  Wagner , miközben annyira érzelmes, annyira dallamos, mint Puccini, plusz mélyen
szláv és egészen cseh. Vidnyánszky  Attila sikerrel bogozta ki és az énekesek számára is
érthetővé tette a vér- és önfertőző  családi kapcsolatok  szövevényét, a cselekmény leg-
apróbb mozzanatát is vizuálisan, fénnyel-játékkal tudta megjeleníteni,  a tömegjelenetek-
ben pedig fölényes magabiztossággal teremtette meg a dráma lüktető hátterét. Hiába, Ő
evidens természetességgel vezényel kétszázfőnyi legénységséget éppúgy, ahogy dermesz-
tő  feszülrséget képes felizzítani  a  második  felvonás  párjeleneteiben. Nagyszerű bemu-
tatkozás: végre Van OperaRendezőnk!!!, hagyományos nagyoperákhoz is.  Szása  Belozub
ruhákban,  színpadképben ismét  kiváló alkotótársnak bizonyult, a  Kovács János vezette
zenekar szépen helytállt, ami a bonyolult  zenei anyagot látva,  nagy-nagy érdem, nem is
beszélve a cseheknél természetes, ördögi rézfúvós-szólamok korrekt megszólalásáról.

Takács  Tamara
 hitelesen játszotta a nagymamát, kis szerepében is feltűnt  Rácz  István.
Marton  Éva már nem tudott megbirkózni a Kostelnyicska grandiózus szólamával, külsősé-
gekkel próbálta ellensúlyozni a hiányosságokat. /Talán  Temesi  Mária jobb lesz a másik
verzióban/. Brilliáns alakítással,  gyönyörűséges énekléssel lepett meg   Bátori  Éva, aki
könnyedén hozta a wagneri súlyt és állóképességet igénylő, konok hosszúságú, sulykoló-
an ismétlődő frázisokat, átélésben pedig  izzó hevességet,  megjelenítésben energikusan 
sugárzó teátrálitást mutatott. Hihetetlen teljesítmény, énekes-színészi bravúr !!!

Ebben az évadban az Opera vezetése immár  másodszor bizonyítja,  lehet azért  Budapes-
ten is korszerű dalSZÍNHÁZ-at csinálni.  Felfedezte  Janacek  Jenufá-ját és megtalálta az
alkalmasságon túl is zseniálisan megfelelő rendezőt.

HOGY  VOLT:    HORACIO  FERRER-PIAZZOLLA:  MARIA  DE  BUENOS AIRES
 

Ha  Bartók  Béla operát írt volna  Kassák:  A ló elrepül, a madarak elhallgatnak c. exta-
tikus poémájára, az lett volna ennyire abszurdan őrült, mitikusan stilizált és mégis kézzel-
foghatóan valóságos földi mennybemenetel.
Maria, a tangó  királynője, kéjlány és szent lény visszatér a turistasújtotta  városba, hogy
még egyszer bemutassa az érzékfeletti érzékiség énekes-táncos himnuszát. Narrátor, ma-
ga a Duende, a művészet megfejthetetlen titkának megszemélyesítője kíséri útján, tajté-
kosan áradó, szürreálba hajló káprázatos recitativóval, melyben  " dühüket árulják  a gép-
kocsivezetők...", "... a metróalagútak tangókat lehellnek...", vagy: "...a matrónák megtört
ülepén árva motetták zsolozsmáznak..."  Mariát Két Halál várja és Három Őrangyal  Három
Kacsintása. A nyitott koporsóból negédes búcsút int,  fantasztikusan játszik,  úgy táncol,
mint az ördög és énekel, énekel, varázslatos erővel, félelmetes sugárzással.  Nem az első
a Mariát alakítók sorában '68 óta, de számunkra Ő a Szent, az  Utolérhetetlen.
Igazi kortárs opera, !  Egyszerű színpadkép, néhány festett  díszletelem mozgatása, tánco-
sok, minimál-cselekmény, mindent a zenére, az énekelt szavakra épít.
Van mire !!!  Astor  Piazzolla, messze túllépve a tangó-hagyományokon, ezerszínű, a drá-
ma legapróbb rezdülését is kifejezni tudó, szuperszónikus zenéjébe olvasztotta az órató-
rikus szöveget.  Az  Eötvös Péter-álmodta  operai kamarazenekar, ahol  mindenki szólista,
magától értetődő természetességgel jelenik meg  a kávéházi tangó-quintettből  bővített
kisegyütteseben, amely a színpadon ülve,  közvetlen szem-fül-kontaktusban forr össze a
játékkal. Maria születését a  tekerős kézi orgona  meséli el, halálát  pedig a sárkányként
fújtatva megelevenedő  bandoneon,  a  Mester  inspiráló  hangszere kommentálja.  De a
bachi örökség sem idegen a méltán egyre ismertebb szerzőtől, a bartóki metropolist vir-
tuóz fuga ábrázolja, a misék, passiók hatását pedig  a  Mennybemenetel  Milongá-jában
és az optimista  Tangus /sic! / Dei  fináléban érezhetjük. Szinte cluster-szerű hangtöm-
bök, felkavaró disszonanciák, melyek sokszor csak a legutolsó pillanatban oldódnak egy
éteri üveghang, vagy akár csak egy csengettyű tonikájában.
Óriási élmény volt, egy ismeretlen zeneszínpadi világ első jelentkezése.

Tavaszi  Fesztivál  2004                                           Thália  Színház

HOGY VOLT: a  Fesztiválzenekar  Hindemith- Kurtág-Debussy estje  feb.28.  
 


Mikor halljuk a brácsák sejtelmes, puha, fátyolos hangját?  Hiszen leginkább a középszó-
lamokat játsszák, testét-lelkét adják a zenekari hangzásnak. Néhány elhaló, visszafogott
dallamív, szinte egyetlen szóló  Berlioz  Harold-jában, versenymű alig, tarol a hegedű és
a cselló.
Aztán megjelenik egy nyurga norvég  és alaposan beint az előítéleteknek.  Nem gyorsan
játszik, nem ördög/mély/hegedűs, nem  villog,  nem! --- énekel, dalol, bűvöl és varázsol.
Férfias, érces hang, mintha a kürt  trombitává  válna ... Hindemith  Gyászzené-jében a
a  végletekig  késleltetett frázisok,  gyönyörűen lekerekített  rész-melódiák a meditáció
fájdalmas  megnyugvását sugározzák. Kurtág korai zsengéje , a  Kossuth-szimfóniának te-
kinthető Tétel brácsára, érett  ügyességével  Lars  Anders  Tomter-nek legfeljebb sok-
oldalúsága megmutatására adott alkalmat. A ráadásként játszott  Bach-mű viszont teljes
pompájában ragyogtatta fel szolidságában fantasztikus, intellektuális muzikalitását.

 Debussy  zenekari képei közül a  Giques tömör egyszerűsége  érvényesült a mértékle-
tes  Sylvain  Camberling  vezényletével. Igazi csemegének bizonyult a színekben tobzó-
dó, parázs ritmikájú   Ibéria, amelyben   Debussy  félelmetesen gazdag, már-már a clus-
ter-effektusokig előremutató hangszerelése lenyűgözően szólalt meg  a nagy formában
játszó  Fesztiválzenekar előadásában. Utána szegényesnek tűnt a  Tavaszi  körtánc, de
a szép este élményét már nem veszélyeztette. 


HOGY VOLT: a  Fesztiválzenekar  Liszt- Wagner estje            2004. jan.15-16.  
 


A mélyvonósok csodálatos lírai tömörséggel indították  Liszt  két  Faust-epizód-ját, édes
sejtelemtől borzongott a hátunk: nagy -nagy koncertnek nézünk elébe...Nem csalatkoz-
tunk !  Fischer  Iván  a meditatív első részben a nagyzenekari hangzás minden lehetőségét
bemutatta, a táncosabb második epizódban pedig megtapasztalhattuk, hogy a fortétől a
fortisszimóig terjedő hármas skálán /f-ff-fff/, milyen végtelenül árnyalt dinamikával, hány-
féle módon tud a Fesztiválzenekar  "nagyon erősen-t" játszani. Nyolcig számoltuk...Méltó
bemelegítés volt  Wagner  Walkür-jének  I. felvonásához.
Valahogy így énekelnek  Bayreuthban: a három énekes letaglózta a közönséget, nemcsak
énekelt, de díszlet és jelmez nélkül is tökéletesen jelenítette meg a sűrű, setét erdőt, a
kis kunyhót, a varázskardot és az egyéb tolkieni kellékeket. Alfred  Reiter metsző kamasz-
basszusa  annyira  gonosz  Hunding-ot állított elénk, hogy biztosra  vehető,  10 év múlva ő
lészen  minden idők  legkegyetlenebb  Borisz  Godunovja.  Robert  Dean-Smith  lenyűgöző
biztonsággal és állóképességgel, valós átéléssel énekelte  Siegmund-ot, 50 perc után is fo-
kozásra volt képes. Az eszméletlenül szuggesztiv   Petra  Lang-gal  eszményi álompárosként
játszották el a gyanakvás, a csírázó szerelem, a boldog egymásratalálás és a fényes diadal
megannyi mozzanatát. Végső összeborulásuk  pillanatában,  mi  az egész  pódium-színpadot
szerettük volna őrjöngve átölelni, hasonlóan tombolt az úri publikum is.
Mert mindehhez a fantasztikus zenekar adta, óh, nem a hátteret, hanem a roppant erejű
akusztikus élményt. A már áhítattal emlegetett cselló-szólam,  Szabó  Péter  szenvedélyes
vezetésével grandiózus talapzata volt az énekszólamoknak, a bőgők megszállott erővel tá-
masztottak, de ez az este mégis a rezek hatalmas ünnepe volt! Ritkán szól imígyen a négy
Wagner-tuba az ötödik, a Nagy Testvér elephántbömbölése fölött. A basszus-trombita ve-
zette trombita-szólam és a hasonló regiszterű harsonával bővített pozaun-kórus a győzel-
mes zenei csúcspontok eksztatikus betetőzését jelentette.