VIDNYÁNSZKY ATTILA

 

    

                                          2 0 1 7

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS      Vidnyánszky Attila     Sztpétervári Alekszandrinszkij Sz.
 

Az Alekszandrinszkij Színház  eddig is a  MITEM legnagyobb produkcióit hozta, de a  Bűn
és bűnhődés
 talán még túl is lépi a  Zéró Liturgia Háztűznéző és a  Holló  felülmúlha-
tatlannak tűnt szintjét.
Marija Tregubova és Alekszej Tregubov díszlete néhány fehér,  az uzsorásnő lakását, kocs-
mát, a vizsgálóbíró irodáját képező, könnyen mozgatható, geometrikus kubus. A világítás fi-
nom, haloványszürke tónusban lebeg, artisztikusan ellenpontozva a hitvány embertelenség
 alant fortyogó mocsarát.  A fekete öltözékek között  egyedül az igazságosztó Lebezjatnyi-
kov sámánruhája, Porfirij veres sipkája világít.
Már Marmeladov:  Szergej Parsin  az első jelenetében feltűnő az átütő deklamáció, amely
cáfolja a Nemzeti rossz akusztikájával indokolt, undorítóan elharapózott mikroportozást. A
térben egyidejűleg exponálódik  a többi szereplő,  Szonya a sarkon csábít, Szvidrigaljov va-
dászik, Raszkolnyikov kezében ott a balta.
Vidnyánszky Attila  eminens  koncepciója  párhuzamosan futtatja  a történéseket,  így lát-
hatjuk az Anya és Dunya érkezését, a dús orgánumú  Marija Kuznyecova talán az egyetlen
színész,  akinek helyébe  egyenrangú hazait találhatnánk  valamelyik jeles nagyasszonyunk
személyében. (Molnár Piroska, Csomós Mari).
A szituációk kidolgozottsága, a háttérszereplők folyamatos mozgása eleven lüktetéssel élte-
ti a játékot, ha néha megszólal egy-egy stúdiós statiszta, irigykedve láthatjuk benne a jövő
esetlegesen nagy aktorát. A második rész feszültségoldó felütésében a széplányok briliáns
vokálja heves tapsra ingerli a tragikusan nyomott atmoszférába ájult közönséget.
Viktorija Vorobjova, felfoghatatlan intenzitású hangjával, eszelős játékával tonnányi súlyú-
vá emeli Katyerina Ivanovna, Szonya anyjának figuráját, Lizavetaként   Jelena Zimina torzí-
tott hegedű glisszandókkal verseng elhaló sikolyaival.  Az intrikus Luzsin, a Holló-ban akasz-
tott akrobatikájával felejthetetlen  Valentyin Zaharov  triumfál,  kontrasztja az ármányát
leleplező, egyetlen pozitív férfialak, a fehér nemezes Lebezjatnyikov,  Ivan Jefremov, aki
csehovi tirádákban beszél a jövőről.
Érdekes a vizsgálóbíró karaktere,  Vitalij Kovalenko  joviális humorú életművész,  aki még
szimpatizál is  a forradalmi eszmékkel,  fondorlatos cseleivel könnyedén csalja tőrbe az el-
méleti lázadót.  Lehet, hogy egyoldalú túlzásnak tűnik,  de a kisebb és nagyobb  szereplő-
ket egyaránt csak felsőfokú jelzőkkel jellemezhetjük, így a lendületes Razumihint, Viktor
Suraljov-ot is.  Igaz, hogy rendezőnek  a szokottnál nagyságrendekkel erősebb csapat állt
a rendelkezésére, de ezzel együtt  Vidnyánszky Attila  színészvezetése bravúros.
A címszerepben  Dosztojevszkij Játékosával,  a Zéró Liturgiában  annyira emlékezetes dia-
daltáncot járó  Alekszandr Polamisev-vel találkozunk, az életidegen ésszerűség, a meddő
fantáziálás,  a brutális embertelenség nagyszerű megjelenítőjét. Ezt az intellektuális ször-
nyet csak egy  Szonya angyali szeretete  tudja megváltani,  Anna Blinova  érzelmektől fű-
tött, szuggesztív intenzitása áttöri a kétség falait.  Lázár feltámasztásának ötperces mono-
lógja az utolsó szóig fenn tudja tartani a feszült figyelmet, a színészi munka csodája.
Ellentmondásosságában a legemberibb alak Szvidrigaljov,  Dmitrij Liszenkov pompásan fo-
galmazott karaktere, henceg az aljasságával, közben túlzó gesztusokkal kompenzál. Dunya-
sával,  Vaszilisza Alekszejevá-val vívott nagyjelenete még ebben a hipererős közegben is
kitűnik, szavak, mozgások, a pillanatonként cikázó érzelmek szélsőségei, majdnem összebo-
rulás után revolveres szabadulás.  Az előadás legjobbja  végül féregként tekeregve lövi fő-
be magát, míg Raszkolnyikov megbánás nélkül vallja be bűnét.
A grandiózus előadásban mintha a régi nagy beregszászi rendezések, a Gyilkosság a kated-
rálisban, a Mickiewicz: Ősök  szelleme éledne újra.
Saját színházában ugyan már nem reménykedhet semmiben, de  Vidnyánszky Attila most
bizonyította,  hogy még mindig  egyedülálló teljesítményekre képes, nagyformátumú alko-
tó.


BALLADA KÉT SEBZETT HATTYÚRÓL               SZŰCS NELLI              Nemzeti
     

Először a Pugacsov-ban láttam,  láncra verve, kalodába zárva,  démoni erővel hozta a láza-
dó népvezért. Aztán a Tíz nap, ami megrengette a világot, melyben Viszockij  fehér tá-
bornokként a kormányzói vacsorasztalon szónokolt és a Hamlet kétszer,  Pesten és a Ta-
gankán.
A csupasz színpad hátfalánál ülve, majd a rivaldáig előrelépve, hangszálszaggató erővel or-
dította Paszternák Hamlet-dalát.  "Büty, ili nye büty": a nagymonológ közben elnyelte az
a híres, előre-hátra örvénylő, kétemeletnyi függöny-szörny.  Egy premier-bulin testközel-
ben órákig énekelt  nontemperiertes gitárjával a kézben,  sámáni fekete mágia, ájult bé-
nultságban hallgattuk, azóta sem éltem át ilyet.
Mert túl a letaglózó karizmán, mind az ötszáz dala félelmetes kitörése a brezsnyevi sötét-
ségben pangó orosz léleknek,  az ellenállás, a forradalom, a nép fájdalmas jajkiáltása. Ke-
véssé értettem akkor a szöveget, a későbbi fordítások igazolták a tudattalan ráérzéseket.
Hobo tolmácsolja a legendás dalokat, kiváló érzékkel állítja színpadra  Viszockij  tragikus
életét. Szerelme, Marina Vlady és egy telefonoskisasszony a másik két szereplő, rendben
van a dalköltő figurája, prózában átjönnek a versek is, de hát az ének kiábrándító, ráadá-
sul az otrombán duplájára erősített zenei alap is nyomja, Vlagyimir Viszockij helyett éne-
kelni teljesen reménytelen...
Vidnyánszky Attila  eminens rendezésében az előadás mégis lebilincselő: kettős szerep-
ben  Szűcs Nelli  bravúros alakítását csodálhatjuk. Ljudmilla kézikapcsolással adja-bontja
a vonalakat,  természetesen a lehallgatás és a napi /fel/jelentés is  munkaköri kötelessé-
ge. Falán az imádott Vologya képe, ahogy a 220 milliós országban mindenütt, ahol bányá-
szoktól, matrózoktól a lányokon-asszonyokon át a nomenklatúra csinovnyikjaiig mindenki
eszelősen hallgatja azt a tízmilliónyi, fakóvá másolt audio-kazettát...  Mert életében két,
tánczenésre formált kislemeze jelent meg,  szövegei meg soha!  Mégis ismerte a szovjet
ember, a mai napig bálványa egy népnek.
A színésznő duruzsol, vihog, kedveskedik a telefonba, majd néhány másodperc alatt a fel-
ső szintre futva, máris a világszép Marina Vlady-ként áll előttünk. Megelevenednek a meg-
ismerkedés percei,  a Moszkva-Párizs távszerelem őrülete,  a Kira Muratov-i Gyors rande-
-k, hosszú búcsúzások.  Ahogy a Moszkva-Ogyessza dalban áll,  a telefonoskisasszonyok
soron kívül adtak mindig vonalat nekik, de a távolság és a lezárt határ béklyóit csak ez a
földöntúli szerelem tudta letörni.
Végre mégis enged a szabad szótól rettegő hatalom, külföldön készül az egyetlen nagyle-
mez, melyet manapság is hallgatunk. A híres pár sorsát a moszkvai telefonoskisasszony je-
lenetei tagolják.  Tátott szájjal ámulunk  Szűcs Nelli  hahota-áriáján, az összes regiszter-
ben nevet, kacag, vinnyog és sikít, koloratúrszopránokat megszégyenítő változatossággal.
Amikor a háború után férfiak nélkül maradt asszonyokról beszél, akik az arra vetődő kato-
náknak könyörögnek: "Adjatok nekünk gyerekeket!", az előadás katartikus csúcsát éljük
át.  Beregszászi, debreceni remeklések után mostani színháza nem kényeztette jó szere-
pekkel, a Fedák Sári mellett most ez a másik jelenidejű alkotás, amely megerősíti helyét
a magyar színművészet élvonalában.
Mindenkinek látni kell! Azoknak könnyebb, akik ebből a darabból ismerik meg Viszockijt,
biztos, hogy utána eredetiben is kíváncsiak lesznek rá. Hobo színdarabja és  Szűcs Nelli
elementáris játéka ritka ajándéka a Nemzeti Színház-nak.

 

    

                                          2 0 1 5

PSYCHÉ  Vidnyánszky Attila    IV.kaposvári oszt.   Gyulai Várszínház   Nemzeti 

 

Míg Sopsits változata csak egy nagyobb részt hasít ki Weöres hősnőjének életéből, ez a da-
rab a gyerekkortól követi a kanyargós életutat.  Maga a költő jelenik meg narrátori prológ-
ként  Berettyán Nándor  romantikus alakjában,  Pszychét a Színművészetin bevált vetésfor-
góban hét lány személyesíti meg:  kamasz, bakfis, nagylány,  menyasszony, bálkirálynő, fele-
ség, csábul és csábít, szenved és diadalmaskodik.
Első szerelme a sógor, Stefánszky István, "széles melle, súlyos termete hatalmas", nem tud
ellenállni a bakfis Bözse  Nagy Johanna kitartó ostromának. Aztán sorra jönnek a deli legé-
nyek,  tombol az ifjú vér,  míg végül a nővér  Katona Kinga  megunja a  "másod-feleség"-et,
kolostorba küldi a regensburgi apácákhoz. Úgy érzi magát, mint "matska a zsákban", ám fel-
tűnik a harmincasként már idősnek számító,  elegáns báróként  Berettyán Sándor és több-
lépcsős úton beleszabadítja a nagyvilági életbe.
Mintha a Szarvassá vált fiú reinkarnációját látnánk, fenséges költői sorok, az archaizáló stí-
lus féktelen szárnyalása,  szüntelen változó, fantasztikus látvány, az állandó mozgásban lük-
tető együttes szédítő kaleidoszkópja.  A mindössze néhány mobil keret tagolja sokfélekép-
pen tagolja a teret, fátylak, homályok, fények, derengések és az előtűnő, fokozódó, elcsi-
tuló zenei fragmentek ellenállhatatlan örvénylése.  Vidnyánszky Attila teljes alkotói arze-
nálját vonultatja fel, az összművészeti hatás lenyűgöző. Sokszólamú szimfonikus költemény,
a hihetetlen gazdagságú asszociációk azonban  nem veszélyeztetik  a koncepció gondosan
felépített szerkezetét. Nem mondjuk, alaposan megdogoztatja a nézőt, de ez a schuberti
"mennyei hosszúság", ettől függetlenül biztos, hogy az operáció, temetés és különösen az
eléggé szervetlenül illeszkedő pozsonyi diéta képei rövidülnek majd.
A bécsi báli forgatagban  Psyché  a sztár,  kegyeiért verseng  férfi és nő,   Vas Judit Gigi
alakításában még a Rendőrminisztert,  a sprayvel őszített  Kránicz Richárd-ot is felpofozza.
Göthe/sic!/ után Beethovennel is találkozik, a süket "tiport poros bogár" sem tud ellenáll-
ni,  neki komponálja a  Für Elisé-t (haha!!!).  De mindvégig ott kísért  a gyermekkori barát
emléke, Laczkóé,  aki közben Ungvár-németi Tóth Lászlóként költő lett,  ihlettől és a halá-
los kórtól átszellemült mementóként   Fülöp Tamás  játssza. Ellenpontja az eleven cunami-
ként cikázó  Mikecz Estilla,  aki minden alakjában viharos feszültséggel telíti a színpadot.
Komorabb percek jönnek,  Kovács András  orvostudor érzéstelenítés nélkül operál,  poko-
li kínok visszhangoznak  Roehnelt Zsuzsanna  velőtrázó sikolyaiban.  A nem kívánt magzatot
"Bátyám Uram, a bitófák ura" parancsára elpusztítják, "Temetése, mint egy matskáé". Végül
csak a házasság a kiút,  Max bárónak két fiút szül,  szép hosszú redős ruhában áll előttünk,
de  Ács Eszter megtört hangjában már csak távoli visszfény  Lónyay Erzsébet forró pillantá-
sa.  Krausz Gergő  virtuóz gitárfutamai is  csöndes megbékélésbe halkulnak, aztán a megva-
dult lovak gyilkos patái tesznek pontot a különleges életút végére.
Ha választani kell  a hét Psyché,között,  azt a szikrázó szemű,  pruszlikos lány a mienk,  aki
az első pillanatban  elbűvöl természetességével,  áradó deklamációjának heves indulatával.
Amikor már menyasszonyként, vőlegénye szeme láttára kapaszkodik  Wesseléni Mika ölébe,
"No Isti megtanítlak", addig motozkál, babirkál maga alatt, mígnem "a ditső Vesseléni tsalád-
fát beirányozván,  felnyársalám magam"... Meg is lovagolja a későbbi nemzeti hőst,  Bordás
Roland  
pompázó férfiassága számlálatlanul röpíti a kéjek csúcsaira.  Barta Ágnes  elemen-
táris szuggesztivitással állítja elénk a weöresi képzelet tüzes angyalát,  mikor kibontott haj-
jal leereszti ingét, mintha valóban szárnyai nőnének. Nabokovi nimfácskából kacéran csábí-
tó nővé válik, színpadi létezése Pszyché személyiségének teljes spektrumát tükrözi.
A tapasztalatlan, alulképzett negyedikes színinövendékek önmagukat felülmúlva, óriási erő-
bedobással,  példás összmunkával valósítják meg  a káprázatos invenciójú elképzelést, a fu-
tószalagon kipréselt produkciókkal szemben bizonyítva a kiérlelt műhelymunka felsőbbren-
dűségét.
"Lélek és Szellem": Weöres Sándor míves poézise, pajkos erotikája és  Vidnyánszky Attila
kongeniális rendezése egymást hatványozva emel a tündéri katarzis mennyei magasába.

Az előadás a  Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház  közös produkciójában készült.

 

    

                                          2 0 1 3

ZOLTÁN ÚJRATEMETVE    Vidnyánszky Attila    Beregszászi Színház   Zsámbék 

 

Majd egy év borzalmas turbulenciái után, végre egy új Vidnyánszky-rendezés. Előképe egy
majdani produkciónak, napok alatt állt össze, de a legendás beregszásziakkal, akik jól isme-
rik a kemény munka, a céltudatos gyorsaság tempóját.
Kettézárt falu:  Zelei Miklós  dokument-regénye hiteles alapja  a színpadi történéseknek,
a Szovjetunióba kényszerített  Kis-Szelmenc és a szerencsésebben csehül maradt  Nagy-,
fél évszázados tudat- és falu-hasadása tragédia, abszurd és groteszk egyszerre.
Zoltán Zoltán-t szeretné a félfalu népe, a menyegzőjén szörnyethalt mátkája mellé temet-
ni. Gyimocska, Krémer Sándor ugyan elfogadja  a kézigránátként hajigált, robbanékony pá-
linkásüvegeket, ám a parancs az parancs: a szovjet határt átlépni,  még koporsóval sem le-
het.  A sirató-asszonyok,  Bözse néne - Rebus néne,  Kacsur Andrea - Orosz Ibolya, a pap
vezetésével,  zsoltárosan próbálkozik,  az évtizedekig Gulág-rab,  Varga József, akiből szak-
értelme végül vezérigazgatót csinált, bölcs tanácsokkal segítene, az orvos,  Kacsúr András
rezignált okoskodással  példálózik, de még  a nómenklatúrából lecsúszott Pártszekretár, a
hatalom helyi delegáltja is mellettük áll. Szabó Imre kiskirálya, élveteg bombázó feleségén,
a kanvadító  Béres Ildikó-n kívül arra a legbüszkébb,  hogy magával Gagarinnal parolázott...
Röpke űrsétára meg is jelenik  a kozmosz hőse,  Rácz József  ellenállhatatlan csábmosolyá-
val lengve az űrbe meredő rakéták hajdani silójának légterében.
Vidnyánszky alig hallható civil mondattöredékekből indít, oblomovi méltósággal időz a jel-
legzetes részleteknél, lassúdad építkezik a diadalinduló himnikus kitöréséig. Az epikusabb
képeket pontosan időzített,  a szonátaforma aranymetszésében mennydörgő, viharos cso-
mópontok tagolják.
De ki is itt a Legfelsőbb Hadúr, akitől engedélyt lehetne kapni, a kivételes határsértésre?
Szultannuradov major ő, az Afganisztánból szalajtott, drogokon vegetáló kiszuperált roncs,
aki delíriumában "Kabul fényeit" vizionálja.  Ivaskovics Viktor, aki évtizedes munkával nőtt
fel embert próbáló föladatához, az alkoholista sztereotípiákat, ripacs-trükköket gondosan
kerülve,  megfoghatatlanul izgalmas  karakterképpel,  egy lepusztuló véglény delíriumának
érzékletes ábrázolásával örvendeztet meg.  Hallucinációba  csicskáztatott alárendeltjét is
bevonja, Glubinko, az önkényesen századossá előléptetett hadnagy,  Sőtér István  alakítá-
sában rugalmas ellenpólus, az  Epizódszerepek Mestere, filigrán alakjával, éles intonációjá-
val nagyformátumú színészi teljesítménnyé hatványozza szerepét.
Az őrnagy éberálmában  először pionírnyakkendős,  keblüket hullámoztató bakfisok jelen-
nek meg,  Gál Natáliá-t és a többieket aztán, az előbb még szovjet munkásnőként agitáló,
szilaj lendületű  Orosz Melinda  fátyolos hastánca bűvöl el.  A koporsóval kérelmezők egy
másikkal találkoznak,  melyből agyament viccként belekényszerített hadnagyocska segély-
kérő SOS-kopogása hallatszik, mrozeki abszurd, vérfagyasztó paródia, melynek záróakkord-
jaként az ex-sztriptíztáncos feleség,  Domareckaja Júlia  bukkan fel,  géppisztolyos domi-
naként téve pontot az eszelős őrületre.
Váratlanul a Rendező lép elő és megszólal az Ember.  Mátyás Irén-re, a Zsámbéki Színház
nemrég elhúnyt alapítójára emlékezik,  aki először hívta Magyarországra a kárpátaljaiakat,
aki el is látogaoptt hozzájuk és pontosan egy ilyen kriminális ukrán határon várakozott ve-
lük együtt. két napig! Lélegzet megszegik, tétován tapsolni kezdünk, hogy ne lássák köny-
nyeinket.
Tóth László, a katolikus pap, az államvédelmis KGB-sek tortúra-kerékpárján vallja be bűne-
it: tudtán kívül, Horthy születésnapján is misézett!!!  Ez ugye 25 évet kóstál a munkatábor-
ban... De a megnyíló határok, az EU csillagos zászlaja sem boldogítja. A lakosság csempész-
áruval tömi ki hasát, ruháját, combját, /óh!Jancsiné.../, a leleplezés kavargó káoszában a
vallás felkentje, kétségbeesésében benzint zúdít magára és égre szikrázó fehér tűzfolyam-
ban válik a protestálás mártírjává.
A népakaratot azonban már  nem lehet megállítani.  Vass Magdolna,  energikus kolhozista-
ként, démoni üvöltéssel húzza át a koporsót a még mindig álló határon.  Megelevenednek
a tragikus esküvő képei,  Ferenczi Attila  aranyszájú vőfélye  lánykérő rigmusokkal celeb-
rálja a nászt, a betonhangár magasában a leendő ara,  Tarpai Viktória  gyengéd sziluettje
jelenik meg.  Rácz József  vőlegényt koporsóban állva viszik körbe, a lányét közelítve, vég-
re összeborulhatnak a szerelmesek a halál shakespeare-i végzetében egyesülve.
Szimfonikus szerkezet, félelmetes zenékkel operáló, gigászi tabló, sűrített cselekmény he-
lyett  Vidnyánszky-féle állapotrajz! Semmi cicó, semmi trükk, a szituáció él,  a színpadias-
ság eleven szövete.  Nyilvánvaló, hogy egészen más lesz  a kőszínházban,  ahogy az először
Zsámbékon a szabadba fogalmazott  Három nővér  is három, gyökeresen különböző, egyen-
rangú remeklésben realizálódott. A sárkány letiporva, győzött a Színház.
Vidnyánszky Attila! Nagy reményekkel üdvözlünk újra a hazai pályán!

BOLHA A FÜLBE          Vidnyánszky Attila           Debreceni Csokonai Színház     

 

Láttuk anno Kaposváron, fut a Radnótiban, fokozott kíváncsisággal vártuk a Mester Kijev
és Budapest utáni harmadik változatát.  Szergej Maszlobojcsikov letisztult díszletében a
szokott feydeau-i tempóban  indul a komédia,  de már az első percekben feltűnő a zene
kiemelt fontossága.  Mercs János,  aki a borkősavas szájpadlás adta humoron túl,  elraga-
dó alakformálással hozza  pösze szerepét,  Callas Carmenjének  Habanérájára,  Ráckevei
Anna
és a sziporkázó  Szűcs Nelly  társaságában,  begyújtja az első tánc-petárdát. Hama-
rosan ismétlődik a koreográfikus bravúr, az ál-állszakállas skót  Mészáros Tibor, az utóbbi
hölgyet hódítja elementáris pas de deux-ben csúcsosodó, frappáns játékkal. Szerelmi le-
velezgetés,  kedélyes félreértések után, a vérnősző de Histangua,  Olt Tamás robban be
a "Fel torreádor!" indulóra,  pantallójának lángszínű hajtókája lebegve idézi az arénák bi-
kavadító vörös posztóját, (jelmez: Balla Ildikó).
Vidnyánszky Attila  szinte mondatról mondatra dolgozza ki a szituációkat,  gesztusok és
hangsúlyok fantáziadús alkalmazásával tartja  folyamatos mozgásban a nevetőizmokat. Jel-
lemző a megfontolt arányosság,  a szerepek,  szerepcserék egyensúlya,  amely a szokott-
nál jelentősebb mellékszerepeket eredményez.  A középpontban vitathatatlanul a párat-
lan  Trill Zsolt  személyiségváltó figurája áll, de kiemelkedően erős  Varga József komor-
nyikja, párban az energikus  Szalma Noémi-vel.
A változatos nemzetiségű társaság,  ukrán hölgyecskék, cseh személyzet, germán doktor
és görög homlesz mellett  Kristán Attila  jenki bokszolója  dzsoggol a piros sarokban, ve-
szélyes összecsapásokban ütközik meg a Bagzó Macska garnihotelben. Vége-hossza nincs
a helyzetkomikum tobzódásának, a fantasztikus együttes csábos kánkánnal tetőzi a felvo-
nást. De marad spiritusz  a befejező részre is, a  Szűcs Nelly-Trill Zsolt-Mészáros Tibor-
Mercs János
négyesfogat a pompás fináléig tartja fehérizzásban a viharzó humor hőfokát.
A pesti és debreceni  két párhuzamos előadás  csak-csak elülteti fülünkbe a bolhát:  mi-
csoda gazdagság, hogy két ilyen nagyformátumú rendezőnk van, -és akkor a többi kiváló-
ságról még nem is beszéltünk.  Lehet,  hogy a közélet megosztott,  ám az igazi Művészet
az bizony nagyon is Egy!

MÁRIA           NEM AJÁNLÁS!!!            Vidnyánszky Attila        Szeged  Dóm-tér

 

Nem ismerjük a Ghymes együttest, de elhisszük, hogy műfajában kiváló. De hogyan képzel-
heti bárki, hogy vezetője színdarabot képes írni?!?  A bibliai történet eszement módon ala-
kul abortusz-témává, Heródes egy vicc, a szövegek bombasztikusak, a hamis szituációk vég-
telenül hosszú képekben ütik agyon a nézőt. A zene két akkordra, hervasztó ismétlésekre,
bombasztikus dobgép-effektusokra épül, persze, hogy ordít az orgona, - egyedül a Dóm ha-
rangjai jelentenek muzikális élményt.
A negyedórás nyitóképpel még  Vidnyánszky Attila  sem tud mit kezdeni, nem is beszélve
a háromszor is visszatérő magzat-gyilkosságokról.  Érthetetlen, hogy a nagyformátumú ren-
dező  hogyan nyúlhatott egy ennyire gyenge, kifejezetten giccses anyaghoz.  A Mária-tör-
ténet szépsége csak  Mária és József jeleneteiben sejlik fel.  Bakos-Kiss Gábor  természe-
tesen komoly férfiassággal,  energikus mozgással,  nagyívű legátókban szárnyaló tenorjával
érvényesíti hiteles színészi játékát.  A kezdetleges zenei anyag  iszonyatos terheket ró az
énekesekre, a wagneri intenzitású és mennyiségű, koronás hangtömegek irtózatát ember-
feletti állóképességgel ellensúlyozzák.  Újhelyi Kinga  elbűvölő megjelenéssel és deklamá-
óval emberközelivé varázsolja figuráját, megnemesíti a közhelyes textust, alakítása messze
meghaladja a darab lehetőségeit, az évad egyik legszebb zenésszínpadi munkája.
Hosszúsága ellenére,  a nagy vívójelenet,  Gemza Péter koreográfiájával,  meghatározó él-
ményt nyújt,  Mészáros Tibor,  aki szédületes akrobatikával  nyüzsögi végig a heródesi ké-
peket, elnagyolt szerepéből groteszk karaktert képes alkotni. A Godotra várva angyala, itt
Arkangyallá előlépve, a jóság és a remény  égi követe:  Rácz József  tündöklő ártatlansága
hófehéren vakít a sötét forgatagban.
A fináléban felragyog  Vidnyánszky Attila  rendezőművészetének  igazi arca:  a betlehemi
csillag fényei a nézőteret is elérik, mi tartjuk,  mi lebegtetjük a sugár-nyalábokat, képileg
legalább az előadás befejezését emelve himnikus magasságokba.                              2012

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA       Vidnyánszky Attila     Szegedi Szabadtéri Játékok

 

Tizenkét szín, kétszáz szereplő,  Grandiózus Rendezés!  Igazi csoda, hogy mindezt két eső-
verte hét alatt sikerült összerázni.  A gránit-alapot  a beregszászi változatból építkező, né-
hány éve megalkotott  zsámbéki   Tragédia jelentette,  melynek revelatív ereje  átsütött
az együttes javát adó  beregszászi társulat jóvoltából.  Alekszandr Belozub  monumentális
játéktere meghatványozza a hatást, az égbe törő fóliáns nyílásában forgóajtó teszi lehető-
vé a gyors színváltásokat. A paradicsomi fa alatt  a kiűzetett emberpár emlékeiben élő ifjú
Ádám és  Éva,  Tarpai Viktória és Krémer Sándor  ábrándképe tűnik fel, majd fáraó-porté,
bizánci Krisztus-mozaik magasodik a háttérben, míg a néptömegek rapid öltözésekkel válto-
gatják rendkívül találó, fantáziadús jelmezeiket.
A torony magasából zengedező Úrral vitatkozó Lucifer mondatait  kórus visszhangozza, né-
ha meg dobogásból ritmizált ütő-effektusokkal tágítja az akusztikus teret.A gyújtópontban
a nagy mozgató,  Trill Zsolt  bukott angyala áll,  helyesebben szüntelen pantomimmel, vir-
tuóz gesztusjátékkal cikázza be  a teljes színpadot,  démoni intenzitással súlyozva  a madá-
chi textust.  Gunyoros suttogástól a sziszegő kitörésig, a metsző felkiáltásig játszik a hang-
béli árnyalás teljes regiszterén, akrobatikus fürgesége csak fokozza alakításának drámai ha-
tását. Vidnyánszky Attila  koncepciója már az első képben lenyűgöző:  az emberpár idilli-
kusan /hát/úszkál az örömökben, a bűnbeesés almája sokszorozottan zuhog alá, a kiűzetés
tragédiája  a feketén gomolygó tömeg apokaliptikus víziójában testesül, Verebes Ernő mo-
numentális zenéje a végletekig fokozza a hatást.
Az egyiptomi színben  Tóth László  Fáraója emeli magához  a férjét katartikus átéléssel si-
rató Vass Magdolná-t, kettejüket az örökkévalóságba tekeredő múmiatekercs pólyálja ösz-
sze, míg a rabszolgák korbácsütések ütemére vonszolják piramis-terhüket.Tömegmozgások
örvényei uralják a történelmi képeket, az athéni nép könnyen manipulálható  "Halál!"-kiál-
tásaitól, a fanatikus Homousion-hangorkánig. A nevetséges előzmények után rettegve várt
római színben kiderül, hogy a kicsapongó dőzsölést, féktelen dáridót aligha lehet erotika
nélkül színpadra állítani,  a Kámaszutrai akciók  itt is koreografikusan stilizálódnak,  bikinik
helyett artisztikus mell-protézisekkel.  Kacsur Andrea impozáns fekete ruhában ássa mind-
azok sírját, akik a gyönyört képviselő  Cluvia,  Gál Natália  vezetésével tombolva merülnek
el az élvezetek édes mocsarába.  Péter apostolként  Blaskó Péter oratorikus deklamáció-
jának muzikalitásával mutat példát a mikroportozás ellenére  hangerő-túlzásokba révült ak-
toroknak.  Az energikus kiállású    Rátóti Zoltán  mérhetetlen odaadással  teljesíti nehéz
feladatát, a pontos értelmezés mellett az akrobatikus igényeknek is megfelelve.-- Évaként
először a görög képben tűnik fel, a rómaiban csodálatosan jeleníti meg a kolerás szájából
obulust kicsókoló, majd kereszténnyé térő Hyppia ambivalens szélsőségeit, a keresztesek
között a csábító apáca-fortély  humorával brillírozik:  Szűcs Nelli  fantasztikus egyénisége
mindhárom figurában az  Örök Nő áhított képét rajzolja meg. Az első részt  Verebes Ernő
kontrapunktikus kóruszenéje zárja, az előbbi pár-jelenet emberi Luciferje, Trill Zsolt ve-
zényli kézjelekkel, a teljes kihunyásig a fényeket.
Vidnyánszky Attila  nem értelmez át, nem aktualizál,  az örökérvényű sorok azonban idő-
szerűen hozzánk szólnak. Az első rész tökéletesen egységes, legkisebb mozzanatában is át-
gondoltan koherens, látványában lenyűgöző remeklés,  amely az antarktiszi hideg ellenére
felizzította a nézői kedélyeket.
A második felvonás a feleslegesen elszaporodó húzónevek terheit viseli, a beregszászi alap-
csapat azonban itt is állja a sarat. Az epizodista-király  Sőtér István  minden mondata ékes
telitalálat,  Rácz József  Kepler Tanítványaként,  arisztokrata ifjúként  egyaránt emlékeze-
tes,  Kacsúr András prágai udvaronca könnyedén lényegül a falanszter Tudósává. A párizsi
forradalom zászlaját  Szabó Imre és Ferenczi Attila  lengeti bőszen, a londoni szín veszett
forgatagában is feltűnik   Ivaskovics Viktor  pőre koldusa,  a jellegzetes orgánumú  Mercs
János
és a bibliai bábjáték  isteni mozgatója,  Mészáros Tibor. De a Themze-parti hölgyko-
szorú sem mindennapi:  Orosz Melinda  fenséges bíborban,  Orosz Ibolya  népi erotikával
hódít,  Béres Ildikó  cigánylánya jóslataiba burkolja csábításait.
A Falanszter-képet  Belozub lengő lamellákkal légiesített, geometrikus óriásfeje indítja, a
körkörösen futó  egyenemberek sokaságából   Kristán Attila,  mint heves Cassius és mint
székláb-specialista  Michelangelo, kétszer is kiemelkedik. Az űrbeli súlytalanság után Luci-
fer újra vállára veszi Ádámot, de már csak az eszkimó-lét szörnyű vége következik. A nagy-
formátumú  Rátóti Zoltán, aki hihetelen alázattal valósítja meg  a rendkívül összetett ren-
dezői koncepciót, a férfias erő, az elbizonytalanító kétely, az örök keresés és újrakezdés
hősét állítja elénk.  Éva annyiszor eljelentéktelenített szerepe középponti figurává emel-
kedik,  Ónodi Eszter, bámulatos koncentrációval élve túl  az akciótlanság fagyos perceit,
minden alakjában  szuggesztív karaktert formál.  Rudolf császár lovagjait ellenállhatatlanul
vonzza magához, guillotine előtti átszellemült nemességét szempillantás alatt váltja a szan-
külott-lány közönséges bujaságába, a tömegsírt valóban glóriával lépi át, anyaságát tudató
mondata   az egész küzdelem kilátástalanságát ellensúlyozza  gyönyörűséges humánumával.
Alakítása messze felülírja  minden eddigi munkáját,  a valaha látott Évák között, minden bi-
zonnyal a legmaradandóbb.
Az Úr,  Varga József  alakjában emberként mondja ki a végső szentenciát,  Verebes Ernő
záró-kórusa passiói emelkedettséggel szárnyal, felmagasodik  Vidnyánszky Attila és a cso-
dálatos társulat építette  gigászi katedrális,  melyben, a legkisebbektől a legnagyobbakig,
mindenki pótolhatatlan sarokkővé vált.
Méltó nyitánya volt a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, méltó utóda az eddigi híres szegedi
Tragédiáknak,  nagyon reméljük, hogy jövőre újra láthatja az, akinek most nem sikerült, -
de bizton ott leszünk mi is...

(Különdíj jár a jelnyelvi tolmács  Vörös Krisztiná-nak,  aki elképesztő invencióval jelelte a
veretes szöveget, frenetikus átéléssel téve érzékelhetővé a halhatatlan szöveget.)    2011

HÁRY JÁNOS         Vidnyánszky Attila         Margitszigeti Szabadtéri Színpad

 

Elrettentő indulás: végenincs nyitány, avitt hangzatokkal. A nagyabonyi kocsma sem ígér
jobbat,  hosszú iddogálás után   Miske László  öreg Háryja az első bíztató mozzanat. Áll
az idő a burkus határon is,  prózában sehogy sem tud beindulni a darab.  Dánielfy Zsolt
behavazott és  Kiss Gergely Máté magyar silbakjának  népies huzakodása után, a délceg
ifjú Háry, a nagyszerűen éneklő és imponálóan játszó  Haja Zsolt  virtuskodása lendít na-
gyot a határon és a cselekményen, majd Alekszandr Belozub forgó domboldalára hágva,
a teljes együttes tekint mutatós kórus-fináléval a messzi Bécs felé.
A bagett-kerítéses mézeskalács palotában szólal meg  a "Tiszán innen, Dunántúl túl",  vé-
konyka zenekari kísérete ellenére  hatásosan mutatva a magyar népdalkincs őserejét. A
"baharahahahaha"  Wágner Lajos  tolmácsolásában melengeti a szíveket,  Bódi Marianna
Mária Lujzája menüett-metrumban hódítA kétfejű sast etető Örzse,  Kun Ágnes Anna,
telt mezzoszopránján kívül talpraesett, dinamikus játékával tűnik ki,  Ebelasztin báró sze-
repében  Cselóczky Tamás  komikusi minőségben,  létrával gólyalábazva brillíroz sistergő
humorral.
Paulini Béla és Harsányi Zsolt librettója minden lehetőséget megad az éneklés nélkül is
feltűnően erőteljes operistáknak,  Vidnyánszy Attila  seregnyi ötlettel teszi mozgalmas-
sá az áriákat,  míg a tömegjelenetek grandiozitása  nagyvonalú koncepcióját teljesíti be.
A harninckéttornyú Majland alatt  Napoleonnal vívott csatában  a teljes Habsburg-ármá-
dia felvonul, Krucifix generális,  Csíkos Sándor úgy vezényli a dragonyosokat,  mintha az
ÁBéCéDé-t éneklő gyermekkórus élén állna,  Ferenc, a Császármorzsa és a Császárszalon-
na fenséges névadója,  Nagy Garay Tamás  podagrájával küszködik, nem is sejti, hogy az
óbesterré előléptetett Háry  nemcsak a franciákat páholja el,  de az ő köszvénye fölött
is csodabalzsamos győzelmet arat.
Kodály Zoltán zenéje, az Intermezzón túl,  igazán a Toborzó-ban bizonyítja elementáris
eredetiségét,  - a címszereplő szárnyaló baritonja,  a kórus és a félelmetes tánckar egy-
másra licitálva nyűgözi le a közönséget.  Egyenesen lélegzetelállító,  amit  Gemza Péter
koreográfiájában a  Debreceni Hajdú Táncegyüttes művel: három hosszú versszakon-ref-
rénen keresztül képes fokozni az ördögi ritmusokat,  a csizmacsattogást, sarokdübögést
a végén tapssal is erősítve.  Maratoni állóképesség,  követhetetlen gyorsaság,  fantaszti-
kus huszárvirtus!!! ...és milyen gyönyörűséges mentében feszítenek:
Bianca Imelda Jeremiás  fehérbe-feketébe öltözteti őket, csákójuk diadalmasan mered
az égnek, szinte láthatatlanná válnak mellettük a sötétbe bújtatott szegény franciák. A
vörös szín csak hősünknek és tüzes mátkájának adatik meg, mindkét öltözet tervezői re-
meklés, ahogy a császáriak  diszkréten halovány kollekciója is találó.  Ebben az évadban
még nem találkoztunk ennél invenciózusabb, nagyvonalúbb jelmeztervezői munkával!
A daljáték végül is népiesebb, irodalmibb indíttatású operett, ám a Debreceni Csokonai
Színház zenekara,  Kocsár Balázs karmester jóvoltából, igényes komolyzenei hangzást va-
lósít meg. Kiváló énekesek segítik ebben:   Kun Ágnes Anna,  élesnyelvű replikái mellett,
az est poétikus tetőzését jelentő "Szegény vagyok, szegénynek születtem"-ben éneklésé-
nek nagyívű líraiságával szerez katartikus élményt. Néhány éve ragyogóan debütált a deb-
receni Végzet hatalmában  a rosszban sántikáló Melitone barát szerepében, azóta itthon
és külhonban  egyaránt halmozza sikereit:  Haja Zsolt, a ragyogó színészi adottságokkal is
megáldott, egyre hősibb bariton könnyedén énekli át a tomboló nagyzenekart, hitelessé-
ge töretlen a  "Felszántom a császár udvarát"  keserves panaszában is.
Vranyecz Artúr Diákja, jegyzettömbbel és egy első generációs fonográffal dokumentálja
az eseményeket, az ördöngős masinából  elmosódott fátyolossággal  meg is szólal az emlí-
tett dal, a hajdani premier Háry Jánosa, Palló Imre előadásában.
Így kapcsolódik  a múltbéli magyaros irányultság  a jelen igényes népszerűségéhez,  bizo-
nyítva, nem lehetetlen az operaszínpadon az értékes zene és a nemes szórakoztatás egy-
ségét megalkotni.  Vidnyánszky Attila  nagyoperai perspektívájú rendezésével éri el ezt
a célt és a megérdemelt sikert. A tapsrend után muszáj még egyszer eljátszani, elénekel-
ni, eltáncolni a  Toborzót,  melyben Háry János kölyök-alteregója is fergetegesen ropja,
megnehezítve a kielégíthetetlen nézőknek a távozást...                                        2011

MESÉS FÉRFIAK SZÁRNYAKKAL   Vidnyánszky Attila   Debreceni Csokonai  Sz.

 

Égő gyertyákat tartó garabonciás kalpagjában  Rácz József  oltárképet, égi víziót, földi jel-
mezt egyaránt fest,  Pál Eszter angyalhangon recitálja a karácsonyi balladát: Vidnyánszky
Attila  koncepciója az isteni gyermek földre szállásával társítja a mennyekbe törő szárnyas
ember kísérleteit. Lengőlábú, vesszőparipáján  Oleg Zsukovszkij egymaga személyesíti meg
a Három Királyokat,  karizmatikus jelenlétét később fájdalmas siratóénekkel tetézi. Két ka-
lapácsos munkás,  Bakota Árpád és Tóth László  kovácsolja Ciolkovszkij gépezeteit,  aztán
fegyházra ítélt tudósként, az USÁ-val vetélkedő szovjet rakéta-programot erősíti.
Nemcsak "a Föld fog sarkából kidőőőlni...",  velünk is megindul a forgószínpadra épített né-
zőtér és a percenként változó színtérrel,  valósággal  a súlytalanság mámorába röpít.  De a
színpadon sem  a gravitáció törvényei uralkodnak:  Trill Zsolt  a fellegekbe kúszva mázolja
rakéta-ábrándjait,  - a gigászi népi erőfeszítés,  jócskán megelőzve az 1989-es határnyitást,
egyelőre csak  a bajkonuri űrközpont felé nyitja meg a vasfüggönyt. Sztálin,  Mercs János
groteszkségében is félelmetes alakításában  rövidesen  szalmakalapos Hruscsov-vá jelenték-
telenedik, kinek piáros téblábolása kudarcba robbantja a háromfős űrutazást.  Az égig érő
tűzgömb alatt halálba vonagló testek rángatóznak,  Ivaskovics Viktor propeller-lábú asztro-
nautájának bádogmellén komor mementóként döng a nagykalapács.
A kiindulópontot  Oleg Zsukovszkij költői szövegein kívül  Szénási Miklós és Lénárd Ödön
írásai jelentik, de a darabban az összes résztvevő alkotó energiái sűrűsödnek.
Vidnyánszky színházának meghatározó eleme a párhuzamosan futó, egymást ellenpontozó,
avagy erősítő momentumok  Cage-i egyidejűsége.  A férfiak dámajátékkal ütik el az időt, a
dámák asszonyos vodkázással:  Ráckevei Anna és Szűcs Nelly ábrándos énekében úgy szár-
nyal a Kremerata Piazzolla-zenéje, mintha orosz népdal lenne, - alig vesszük észre, hogy a
másik sarokban a Generalisszimusz portréja készül... Vivaldi presto agitato-ja a bábszínházi
paraván fölött acsarkodó fejek  háborús hisztériáját festi alá,  a reneszánsz apródruhában
éneklő  Leonardo da Vinci fura gépezetei is sorra megjelennek.  A ruhák, a jelmezek, a fa-
ragott masinák megalkotása és a csillagos égbolt megháromszorozott kupolája  Alekszandr
Belozub 
nagyvonalú fantáziáját dicséri, a festmények  Gennagyij Gogoluk  alkotásai,  Pál
Lajos zongorán, harmonikán bűvöl varázsos hangkulisszákat.
Nem is mindig bírjuk teljes figyelemmel követni a burjánzó sokszínűséget, bizonyára kristá-
lyosodni fog még a örvénylő tombolás, talán nem ártana, néhány körre sötétben, csukott
szemmel ringatni körbe a nézőket, a szférák zúgásában pihentetve a megfáradt érzékeket.
A Szputnyik kilövése előtt  csillogó alufólia-szkafanderbe öltöztetik  a jelölteket,  a furmá-
nyos népvezérnek szemet szúr  Tyitov keresztneve, ("Germán", ugye...), a másiknak meg a
családneve idegenszerű, így lesz az első Jurij Gagarin, akinek búcsúszavai apjához szólnak.
Cserhalmi György,  aki ritka színészi alázattal illeszkedik be az összetett színpadi történé-
sekbe: kórustag, öltöztet, szekundál, sőt még az üstdobot is veri, ebben a jelenetben po-
étikus bölcsességgel emlékezik nemzeti hőssé nőtt fia gyermekkorára, szelíd szavakkal em-
berléptékűvé nemesítve a történelmi eseményt. A páholyban Sztálin dobol, az orosz asszo-
nyok énekelnek,  Trill Zsolt a Gagarinról elnevezett létesítményeket sorolja, néha egy ba-
rokk ária kezdősora ível át a téren.  Az anyaföldből vétetett őserő,  az Orosz  Muzsik,  aki
ott pusztult a háborúban, aki ott égett a felrobbanó űrhajóban, aki vállán cipelte a Diktá-
tor szárnyas démonát,  melynek bordáin  akasztott emberek himbálóztak:  Kristán  Attila
most fehér füstfelhőben, diadalmasan szárnyal a vágyott magasságba.
Vidnyánszky Attila  alkotása az ellentétek egységét  képes megmutatni:  az orosz nép ke-
serve, a győzelem mámora, a zsarnokság tébolya és az összetartás éltető ereje, mind szer-
ves alkotórésze a transzcendens vízióvá emelkedő misztériumnak.  Színe és fonákja, pokol-
ra szállásból mennybemenetel.  Weöres gondolatával: talpa alatt a föld, feje fölött a csilla-
gos ég, a kettő között az  Ember a létra.

BORISZ GODUNOV         Vidnyánszky Attila          Debreceni Csokonai Színház

 

Már az első jelenetben van minek örülni: az eredeti, 1874-es  Muszorgszkij-hangszerelés
szól, Rimszkij-Korszakov romantikus cukrozásai helyett a zseni tömör keménysége. Mintha
a kórusok is hosszabbak lennének: mindenesetre a kislétszámú kar meggyőző erővel ének-
li az orosz nép jajkiáltását.  Alekszandr Belozub  színpadképét  festett fénysugarak legye-
zője keretezi, majd' felét a Kreml Nagyharangja uralja. Tudjuk: meg fog szólalni, de előbb
még  Wágner Lajos  kegyetlen élességű poroszlóját és  Fülep Máté  árnyalt tisztaságú te-
norját hallhatjuk. Színre lép a várva-várt cár:  Nyikita Sztorozsev  nem egy Nyeszterenko,
nem egy  Borisz Christoff, de  Vidnyánszky Attila  Matrjoska-babák templomi íveibe öltöz-
teti, a grandiózus kórustabló pedig megadja az uralkodói fenséget. A zene őserejű fokozá-
sa katartikus energiával árad, csúcspontján maga a cár húzza fel a többtonnás óriásharan-
got,  melynek zengése  a távoli templomtornyok  harangzúgásával egyesülve  tetőzi az ele-
mentáris sodrású koronázási képet. Makszim Kuzmin-Karavajev személyében fényes csen-
gésű, baritonba hajló basszistát  ismerhetünk meg,  aki fiatalsága ellenére,  érett muzikali-
tással,  tökéletes biztonsággal formálja meg  Pimen remete szerepét: néhány váratlan pia-
nója ugyan meglepett, de alakítása mindenképpen az előadás revelációja. Bánknál jobban
illik  Cselóczki Attilá-hoz  a trónkövetelő  Ál-Dmitrij  szólama,  Bódi Marianna  Kocsmáros-
néja és  Cseh Antal  kazányi csata-elbeszélése sikerre viszi  a fogadói képet. Kár volt a cá-
revicset hangtalan gyermekszereplőre osztani, amiért a gyönyörű  Xénia-Fjodor duettet is
ki kellett hagyni.  Nyikita Sztorozsev viszont egyre inkább belelendül a két szoba-jelenet-
ben, a kórus belépésekor, a halálba menekülő őrületben  régi teljességében fénylik. A ze-
nekar  Kocsár Balázs  vezényletével hősiesen birkózik a monumentális partitúrával, minden
elismerést megérdemel a mozgásban, játékban is meggyőző teljesítményt nyújtó kórus.
Vidnyánszky Attila koncepciójában a cselszövő Suiszkij herceg alakja főszereppé nő, vé-
gig szinte jelen van lesben álló árnyként,  ő vezényli  a koronázási ceremóniákat,  ő talál-
ja ki az Ál-Dmitrijt, akitől aztán, a háttérből át is veszi a hatalmat.  Nyári Zoltán kiugró szí-
nészi képességekkel, pózban, gesztusban, mimikában  hatásosan jeleníti meg a mefisztói fi-
gurát, cselekvő mozgatója az eseményeknek, éneklése is kiváló. A fináléban újra tobzódik
a nép örömujjongása,  a visszatérő Varlaam-motívum diadalindulóként harsog,  a megdicső-
ülés tetőpontján újra felemelkedik a gigászi harang,  de hiába várjuk a fenséges harangzú-
gást,  - nyelve helyén a  Bolond koldus  lóg,  aki az ereszkedő sötétségben sírja el  a nép
szenvedéseit: a megrázó kép méltón koronázza meg a jeles előadást.

GYILKOSSÁG A SZÉKESEGYHÁZBAN   Vidnyánszky Attila   Beregszászi Színház

 

Most mindenki a borzalmas visszhangosságról beszél: valóban, a  Pécsi Bazilika  akusztikai-
építészeti nonszensz.  Az utánzengés irdatlan hosszúsága rettenetes, ráadásul több irány-
ból, más-más késleltetéssel teszi nehézzé a szövegértést. De mi sem jelzi pontosabban az
előadás értékét, mint az, hogy koncepciója, szerkezete, tempója és emelkedett költőisé-
ge ennek ellenére érvényesülni tudott.
Nyilvánvaló, hogy történelmileg  Becket Tamás és Henrik király  párviadala szimpla hatalmi
harc,  T.S. Eliot  súlyos drámája azonban a helytállás, a következetes elvhűség, a felsőbb-
séggel szembeni ellenállás  apoteózisává  emeli.  Trill Zsolt  mágikus intenzitással  jeleníti
meg a mártír püspököt, kérlelhetetlen elszántsága  már az expozícióban előre vetíti a tra-
gikus véget.  A teljes előadás  párhuzamos főszereplője a hárászkendős asszonyok,  görög
drámákat idéző kórusa, amely fantasztikusan komponált viharzó, örvénylő mozgással terem-
ti meg  a hipnotikus feszültség izzó atmoszféráját.  Mondják, kiáltják, sziszegik, vijjogják a
poétikus emelkedettségű szöveget, hajladoznak, énekelnek, lerogynak és törhetetlen hit-
tel élednek újra.  Oratorikus zeneiséggel  hol együtt, hol egyesével szólalnak meg, miköz-
ben tökéletesen valósítják meg  az összetett mozgásképet. Hosszú a névsor?  Hát akkor is,
igenis le kell írni  az összes beregszászi színésznő nevét!  Szűcs Nelly, akinek arcán a sors-
dráma teljes képsora tükröződik,  Vass Magdolna és Orosz Melinda,  a fájdalmas együttér-
zés két eleven szobra, - Orosz Ibolya, a tehetetlen kétségbeesés, Gál Natália, a hitetlen-
kedő reménykedés megtestesítője, az értetlen félelembe dermedt  Tarpai Viktória  és a
később allegorikus ikonként visszatérő  Kacsur Andrea emblematikus alakja.  De itt van az
általuk betanított kilencfőnyi lánycsapat is,  amely hihetetlen azonosulással illeszkedik az
együttesbe, a mennyiségi növekményt  minőségi többletté transzformálva.  A férfiak közül
Varga József a papság sokat megélt,  Rácz József az ifjabb korosztályt képviseli, míg a töb-
biek,  Tóth László  diplomatikus vezetésével, a gyilkos lovagi kommandó tagjai.
Az első félidő  Eliot-é,  de aztán frenetikus  Vidnyánszky Attila-trouvaille-ok  sorakoznak.
Karácsony  lévén,  bukolikus betlehemes-játék kezdődik,  elragadó  gyermekszereplőkkel,
akik a csodálatos nagymuzsalyi színészbölcsőde, bíztató utánpótlást ígérő munkájának győ-
zedelmes folyamatosságát képviselik.  A nagylány szépen énekel, a kislány tündéri mosolya
beragyogja a teret,  az öregapót játszó kisfiú  bölcsen bóbiskol  a két setétruhás pásztor,
Ivaskovics Viktor és Sőtér István vállain.
A gyilkossági jelenet, a kaput döngető öklök vészjósló dübögését követően, többször meg-
szakított, mesteri fokozással csúcsosodik  a lesújtásra emelt fegyverek  kimerevített képé-
ben, majd váratlan fordulatként jelenik meg  Szabó Imre lovagi szóvivő, ki a legkorszerűbb
mikrofonhangon jelenti be  az akciót kommentáló  sajtókonferenciát...  A siratóasszonyok
gyászlepelként,  simogató gyengédséggel borulnak,  a katarzis végleteit  átütő expresszivi-
tással hitelesítő, grandiózus formátumú  Trill Zsolt  holttestére, míg vérét mementóként,
tenyérrel mázolják szét a padlaton.  A nagy orosz rendezőkre jellemző, mennyei hosszúsá-
gú befejezésben az égre kiáltó orgonaszó lassan elnémul, s a komor homály halálos csönd-
jében csak a remegő fényű gyertyák sercegése neszez.
Vidnyánszky Attila és a  Beregszászi Színház  első nemzetközi sikert hozó, évtizedes elő-
adása égi ajándokként született újjá, - bízvást mondhatjuk,  igazi diadalútja csak most fog
elkezdődni.

AHOGY TETSZIK                  Vidnyánszky Attila               Beregszászi Színház

 

Bár vígjátékot ígér, komor száműzetéssel indul; elég soványka a cselekmény, az ardennes-i
idillben  csak a három szerelmespár viszontagságai töltik ki.  Igaz:  talán a legszebb, legmé-
lyebb shakespeare-i gondolatok itt fogalmazódnak meg,  szókincsünkbe szállóigeként épül-
ve be.  Alekszandr Belozub  forgó-porondja  temérdek játéklehetőséget kínál, a csapóab-
lakokkal tagolt deszkavár, amely megfordítva  Henri Rousseau dzsungelébe visz,  eleven for-
málója a játéktérnek.  Az ablakocskákban hol replikázó arcok bukkannak elő,  hol különbö-
ző állatok, farkastól egészen a Fiú-ig, "aki szarvassá változott"... De a jelmezek is pompásak,
Kacsur András alkoholfüggő hercege egész mezőnyi virágot hordoz palástján, az udvari bo-
lond  Próbakőnek több konstruktivista öltözet is jut, a versenybirkózónak, előénekesnek,
sőt,  szende szűznek is kiváló  Szabó Imre ruhatára is osztályon felüli. Sőtér István, eddigi
szelíd álarcát levetve, átütő erővel állítja elénk hiszteroid intrikusát.  Vidnyánszky Attila
Globe-ális sokszínűséggel dúsítja a komédiát, a szavak a gesztusnyelv, a mimika alkotta erő-
térben élnek, a verbalitást hatványozza a mozgások összetett látványossága. Az emberi lét
hét stációját elbeszélő monológot  Rácz József  tüneményes bohócának hetedhét panto-
mimje vizualizálja, az ábrándos herceget poétikus színekkel játszó  Ivaskovics Viktor híres
"Színház az egész világ"-át,  az álarcot öltő erdei társaság keretezi.  A drámai mag szűkössé-
ge, középtájt, lankasztja a tempót, ami leginkább  Vass Magdolná-t sújtja, aki méla Jaques
köré,  nemes erőfeszítéssel  próbál szituációt  teremteni.  Ilyen szempontból is gondtalan
Krémer Sándor és a most is elbűvölően sziporkázó  Orosz Melinda bukolikus szerelmespár-
ja, míg az előadás motorja,  Rácz József  pajzán akrobatikával nyeri el  Gál Natália Juci-já-
nak kegyeit.  Hiába követeli a szerelmet  Kacsur Andrea,  aki az utóbbi években szerepről
szerepre erősödve, egyre sikeresebben találja meg egyéni hangját.  Ha Tarpai Viktória is
következetesen ezt az utat követi, a jövőben sok lányszerepben fog hasonló örömöket ki-
váltani, darabbéli párja,  Ferenczi Attila  most szüreteli  folyamatos fejlődésének gyümöl-
cseit. Felmutató ujjas ikonjai  groteszk refrénként térnek vissza, s bár birokban győzedel-
kedik,  valljuk be,  énekben Charles mester a jobb...  Sokáig nem tudtuk, hogy Ő a szőke-
szakáll tiszteletes,  míg végül könnyű fehér ruhában,  gyengéd játékokkal  kismama-pocak-
ján ironizálva, szépséges Hymenként,  Béres Ildikó lepleződött le.
Olvasva, tetszik az Ahogy tetszik,  de igazán shakespeari így lesz,  Vidnyánszky Attila szín-
padán, mivel ő mindent a saját képére formál, az örök aktualitás és a jelen idejű korszerű-
ség dialektikus egységét teremtve meg.
Ismerve beregszászi modellt,  tudjuk, hogy ez az előadás  legfeljebb munkabemutató, per-
manens építkezéssel, tucatnyi este után kristályosodik majd ki a végső forma.  Most is ki-
tűnően múlattuk el az egyvégtében háromórás ötletparádét, de felfokozott kíváncsisággal
várjuk a következő megnézést,  amely ismét  próbaköve lészen  a folyvást erősödni képes,
mindig nagyszerű élményt jelentő beregszászi társulatnak.

 HALOTTI POMPA                          Vidnyánszky Attila                          Zsámbék

 

A zöld kupacból bohókás figura ugrik elő,  groteszk ugrabugrálással  parodizálja a messiási
madárijesztőt.  Oleg Zsukovszkij,  a derevó-s gesztus-kincs virtuóz alkalmazásával, később
a keresztrefeszítés felé araszoló  Megváltó útjának stációit  eleveníti meg,  a végén pedig
egyetlen artikulált üvöltéssel  teszi feledhetetlenné extrém figuráját. A mindenoldalúság,
a kifejező eszközök teljes arzenáljának magától értetődő használata: a deklamáció, az élő
és a háttér-zene, a több síkban folyó történések, a térbeli mozgás-rendszerek, a karakte-
risztikus ritmusváltások és mindezen egyenrangú momentum  fenséges egységbe forrasztá-
sa jellemzi a lenyűgöző produkciót. A Szarvassá vált fiú emlékezetes látomása után még le-
tisztultabb,  még inkább a szövegből sarjadzó, még gigantikusabb alkotás született. A ször-
nyű gyilkosság képeit ásító szakadékok balladai sötétsége uralja, a krisztusi passió oratori-
kus magasságokban szárnyal. Három kaszás pengéje suhint, három bőgő teste döndül, sira-
tó vijjog, litánia zeng, a párhuzamos cselekmények ellenpontjait  a térbeli mélységélesség
dinamikus vibrálása erősíti.  A beregszászi  régi gárda helyett  Vidnyánszky Attila  most a
lendületesen formálódó debreceni társulattal építi fel mennyei katedrálisát. Váratlan fel-
adatát a teljes együttes olyan nagyszerűen oldja meg,  mintha évek óta beszélné a rende-
ző színpadi nyelvét, pedig soraiban mindössze hetedfél beregi őslakos található. Edelényi
Vivien bukolikus éneke és kitöréseinek drámaisága termékeny szimbiózisban él  Pál István
hegedűjátékával, Kiss Gergely Máté erőteljes hevességgel állítja elénk ifjú hőseit. Csikos
Sándor
és  Ráckevei Anna  megható emberpárja,  a szkípei stílben edzett  Bicskei István,
az őserejű  Varga József,  egytől-egyig szilárd oszlopai a grandiózus szerkezetnek. Karnyó-
nébeli kapolcsi beugrásával, Trill Zsolt szerepében /!/ már megvillantotta oroszlánkörmeit
az ifjabbik Vidnyánszky Attila,  igen összetett garabonciás diáki alakjában  most is fénye-
sen helytállt.  Újhelyi Kinga  komor felkiáltójelként,  hangba-mozgásba sűrítve a tragikum
feszültségét, nőiességének drámai izzásával uralja  a szenvedéstörténet misztériumjátékát.
De a színpadi játék organikus szövetében még a népi humor színei is megférnek,  Borbély
Szilárd
két írásműve bőkezű gazdagsággal ad teret  a legváltozatosabb teátralitásnak. Bol-
dogan fogjuk elolvasni, de sorai most már örökké  a zsámbéki hangár végtelenbe vesző ké-
peit idézik. A költői szövegtest  Vidnyánszky Attila teremtő géniuszának az archimédeszi
pontot nyújtotta,  amelyen szilárdan megvetve lábát,  titáni erővel mozdította ki helyéről
egész színházi világképünket.

 

 DEKAMERON         Vidnyánszky Attila        Beregszászi Színház          Zsámbék

 

Trill Zsolt kissé ütődött kamaszként ismerkedik a "libák", azaz a tündéri hölgykoszorú bájai-
val, legkisebb moccanása is könyvtárnyi elemzést érdemelne, egyből a reneszánsz életöröm
kacagtatóan pezsgő forgatagába csöppenünk. Hirtelen Orff Carminájának súlyos hangtömb-
jei zuhannak ránk, haláltáncba rémül a színes tömeg: Pestis! A dermesztő közjátékot az úri
népek vidékre menekülése követi, sorra elevenednek meg a részben ismert történetek. A
mondatokat zenei frázisok kísérik, gesztusnyelv kommentálja, a pantomim, a tánc, a mimika
teljes eszköztára fokozza  a komikum áradását.  Itt mindenki gyönyörűen artikulál, anélkül,
hogy jottányit is engedne  a könnyed természetességből,  itt mindenki úgy mozog, mintha
artista, táncos és kaszkadőr lenne egy személyben, a rendkívül összetett színpadi történé-
sek tökéletes szinkronitásban játszódnak.  Folyvást új mozzanatokat felfedező, lankadatlan
figyelmünket,  ötödször látva is szakadatlan izgalomban tartja a spektákulum briliáns össze-
tettsége. Varga József a kedvenc sólymát sültként,  az asszonyát pedig tévedésből felszol-
gáló két jámbor szegényember portréja mellett, több nőszemély ágyában talál bőséges vis-
gaszt. Az elragadóan pipiskedő butuskát,  Béres Ildikó-t  Gábriel arkangyal képviseletében
buja faunként röpíti  az élvezetek mennyországába,  "vízen és gyökereken"  élő remetéjét
viszont végkimerülésbe hajszolja a sűrű arab éjszakákat idéző  Szűcs Nelly kislányosan gát-
lástalan mohósága.  Rácz József és  Kristán Attila stroboszkóp-lábú kettőse, tucatnyi alak-
változatban,  diszkrét be-és kiszólásokkal  fűszerezi a cselekményt,  melyhez a társulat ép-
pen szabad tagjai lüktetően eleven hátteret biztosítanak. De jut főszerep mindenkinek: a
sugárzó szuggesztivitású  Orosz Melinda  gyönyörre vágyó bakfisa szerez élveteg perceket,
Vass Magdolna  az állhatatos szerelem halált is vállaló tragikumát és a fájdalmas lemondás
katartikus szépségét állítja elénk.  Elmosódik a határ a kis- és nagy szerepek és szereplők
között,  a nagy egészben mindenki  a tehetség és a kiművelt képességek maximumán mun-
kálkodik, így hozva létre az együttjátszás varázsos optimumát.  Szűcs Nelly  egyetlen mon-
datba fél felvonásnyit sűrít, /"nagyon sötét volt..."/, Tessa figuráját pedig szinte kizárólag
hangtalanul is mindent elmondó arcjátékkal építi fel. Tóth László gyóntatópapként, zené-
re!, valóságos taichi-karate performanszot mutat be a szentté dicsőülő Trill Zsolt gonosz
emberével,  akinek ez vagy harmadik  szédületes megtestesülése  az est folyamán. Hiszen
láttuk őt teherbe ejtett "nagybeteg" bíróként, kinek áldott méhében egy egész kuruzsló-
csapat tűnik el, aztán komor daliaként fennkölt virgonc ficsúrként meg kéjes szerelmi láz-
ban,  végül a kacsavadászat nagymonológjában,  amelynek betetőzéseként  kedves vadász-
kutyáját is eljátszotta. Mit játszotta!...: totális átlényegüléssel  ÉLTE  az állat- és embervi-
lág bocacció-i példányait...
Aki kíváncsi, milyen is a korszerű színházi totalitás, amely nem bújik a hamis elvontság csal-
fa ködébe, de népszínház és csúcs-színház egyszerre, az éltető humor és a sodró lendület
lenyűgöző egysége, az jöjjön el egy kicsit a mindennapok pestiséből az újjászületés derűs
életörömébe!                     

 

DUNDO MAROJE                        Vidnyánszky Attila                       Szentendre 

 

A szentendrei Fő-téren nem épült nézőtér,  székeink a koczkaköveken lejtenek a keske-
nyebbik oldal felé,  Andrej Belozub tenyérnyi helyre sűríti  a  Colosseum forgó körfalát,
a római utczát, kocsmát, örömtanyát,  sőt,  Fortuna szobrával keringő forgószínpadra, a
szerelmeskedőket pörgető darts-korongra is telik neki.  Az észbontó forgatag őrjítő tem-
póban pulzál, félelmetes ötlet-áradat zuhog ránk, de Vidnyánszky Attila ebben a szédü-
letben is képes összefogottan arányosat produkálni.  A rá jellemző káosz-fokozások csak
tagolják a cselekményt, szándékoltan áttekinthetetlen örvénylésük után boldog odaadás-
sal élvezzük a gyilkos iramú komédiát.  A dialógusokat szinte szavanként szabdalja a zene,
mint a kiemelés, az ellenpontozás hatásos eszköze,  több színész zenészként is villog, ta-
lán a gengszterré asszimilálódott kalmárgyerek Máró-t veszett elánnal alakító Rácz Jóska
érdemel külön basszusgitáros-zenekarvezetői elismerést.  Katkó Ferenc ábrándos éneke,
lírai klarinétozása,  Ivaskovics Viktor  reszelős trombita-effektjei mellett horvát ifjúként,
szakállas aggként is jeleskedik.  A követhetetlen metamorfózisok okán, nem biztos, hogy
a szerepeket és neveket korrektül említjük,  de az biztos,  hogy 4-5 fiatalember oszcillál
tucatnyi emlékezetes epizódszerepben!   A szavakhoz gesztusok adódnak, minden mozza-
nat invenciózus koreográfiát is nyer, felejthetetlen a elegánsan csavaroseszű  Vranyecz
Artúr
kozmikus sebességű  magyarázó pantomimje. A delejes vonzású  Újhelyi Kinga káp-
rázatos tünemény, mozgása, rockos éneke valóban lángokat gyújt, ruhatára pedig még a
ezen színpompás ruha-sokaságban is páratlan.  Szása Belozub  tobzódik a népi-ázsiai ko-
lorit harsány ellentéteiben,  imádja a pirosat,  de bármilyen tónust merészen házasít fe-
kete alapon.(Kedvencünk a malevicsi geometriába ojtott Hundertwasser-hullámzás Laura
kurtizán szellős pendelyén) ...És a két /nekünk/ öröm-lány folyvást átöltözött, de láthat-
tunk velenceit kalmárt, római zsidót, vidéki tahót, dubrovniki drukker-kompániát, mindig
telitalálat jelmezekben. Jámbor József tíz percen belül hat öltözékben próbál hódítani,
őt aztán nem a ruha teszi  Nibelung-hőssé,  szamurájjá avagy  Elvis Presley-vé,  karakter-
és énekstíl-váltásai hitelesítik brilliáns epizódját. A fokozhatatlanság csúcsán német nyel-
ven gügyögött Beatles-nótával teszi végképp ellenállhatatlanná magát,/akkor még csak a
hahotában fulladozó nézők számára/. Örömmel nyugtáztuk új arcok felbukkanását:  Kiss
Gergely Máté  vigyorgó legénye,  Nagy László kígyómozgású átváltozása a társulat erősö-
dését jelzi.  Vidnyánszky Attila  reneszánsz életörömmel sistereg a sziporkázó asszociá-
ciók özönében, neki még arra is futja, hogy képi geget formájon a  MÁRÓ-RÓMA-ÁMOR
variációból, a nagy csábítási szcénát pedig versenytánc-paródiaként rendezi meg. Szűcs
Kata
tangótól a keringőig, énektől a komikumig  elbűvölően szuggesztív, alakítása csak a
hátára tűzött rajtszámmal értékelhető: 10!-es,  felkiáltójellel!  Narrátorként, cselszövő-
ként  Mészáros Tibor áll a történések fókuszában, cinikus kommentárjai, frappáns kiszó-
lásai groteszk idézőjeleikbe ágyazzák a melodramatikus fordulatokat. Ő még a kezdő kul-
lancs-monológ hosszadalmasságát is képes  eleven tartalommal megtölteni,  de gyomrun-
kat is telíti a virtuóz étlap-ismertetés csábító ízeivel, - vérbeli clownként egyensúlyoz a
Colosseum falán és a mesterien moderált bohóckodás pengeélén.  "...Ha én rendezném,
most egy coitus jönne..."-mondja, de mivel  Vidnyánszky  tette ezt, a bőkezű három és
fél óra lett végtelen mennyei gyönyörök mámoros sorozata.
A szabadtér technikai terheit (hangosztály!) nyilván felülírja az őszi nagyszínpadi bemuta-
tó, a dús szőttes alkalmi ráncai kisimulnak,  feszült várakozással ülünk be majdand a deb-
receni előadásra, ahol csak a siker lesz viharos...

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA                   Vidnyánszky Attila                      Zsámbék

 

.Ádám, egy személyben az Úr, becsavarta az égőt és lőn világosság, sejtelmesen derengő,
tétován halovány. A visszafogottság, a józan értelmezés, a harsány csúcspontok kerülése
jellemzi az előadást, az agyoncsócsált remekmű végre értelmes olvasatban kerül elénk. A
társulat  lendületes földmunkával  építi a föltúrt,  kupacos teret,  még ki sem űzetett és
máris orczája verejtékével  küzd.  A színek költőien alulvilágítottak,  a zene is halk,  soha
nem hallott sorok  szólalnak meg,  a körbe terített ponyva-szőnyeg és a körkörös futások
az örök ismétlődés motívumát erősítik. A rendezés pontos elképzelések alapján, célra ve-
zetően tökéletes szerkezetet alkotott meg,  térben, képben, ritmusban igazolta eredeti
vízióját. Kevesebb idő maradt a szóbeli megjelenítés finomítására,  a produkció, remélhe-
tőleg, majdand színpadon nyeri el végső formáját. Egyre erőteljesebben muzsikál a bereg-
szászi gárda, az egymást erősítő összmunkán túl, minden újabb darab rejt izgalmas megle-
petést: most  Sőtér István metsző karikírozó képességét figyelhettük meg.  Varga József
Ádámját robusztus őserő jellemezte, míg  Vass Magdolna  Évája töretlen naivitásával, em-
beri hitével tűnt ki. Nemcsak a termetes Ádámot cipeli  az űrjelenetben a vállán,  de az
egész produkció terhét:  ő az inspiráló, ő a mozgató,  ő a tagadva újjá teremtő,  igazi is-
ten, Lucifer, aki  Trill Zsolt  megszemélyesítésében  igazi hőse az   Ember történetének.
A rakétahangár betonbarlangjai  komoran visszhangozzák a madáchi sorokat,  remélhető-
lleg a jövő nyáron is:  jó lenne, teljesen kiérlelt formájában, újra álmodni mindannyiunk
közös múltját és jövőjét.

Stravinsky: A KATONA TÖRTÉNETE             Vidnyánszky Attila         Operaház

 

A revelatív Jenufa és a fantasztikus Lady Macbeth után izgatottan vártuk Stravinsky-t egy-felvonásosait és pantomimjét Vidnyánszky olvasatában.  Nem jól kezdődött,  Szása Belozub
jelmez-karikatúrái és a rátermett színészcsapat ugyan élénk figyelmet keltettek, de az iszo-
nyatos "éneklés" porba döngölte a zenei élményt. Különben is, a  Mavrá-t csak! oroszul le-
het énekelni!!! Csupán az tartott vissza a szégyenletes meneküléstől, hogy a Katona törté-
te ének-mentes övezet...
/A "második", értékben vitathatatlanul Első! szereposztás sokkal többet nyújtott, lehetővé
téve a rendezés szellemes kakaskodásainak élvezetét.  Nyári Zoltán a szép éneklés mellett
pompás színészi alakítással örvendeztetett meg/.
Aztán egy kis csönd,  "a néma angyal áthalad..." és valami
bűbájos, megfoghatatlan csodála-
tosság kezdődik.  A létra alászáll, a zenekari árok felemelkedik,  a kottatartók előtt szépen
deklamáló színiegyetemisták,  a zenekar pedig a pódiumon és markánsan szól,  ahogy azt a
nagy Igor elképzelte. Egy szál hegedű a bőgő-basszusok felett velőkig hat, íves dallamokkal
jeleskednek a fafúvók és még a trombita is finoman árnyalt . A bemasírozó Katona, a Narrá-
tor és a sokszólamú kórus egyaránt mondja, meséli, szavanként színezi a költői szöveget, a
játszók változatos alakzatokban követik és kommentálják a cselekményt. Mintha a feledhe-
tatlan  Szarvassá változott fiú idéződne, Stravinsky-kisérőzenével! Vidnyánszky Attila ala-
posan megtréfálja  a betokosodott opera-klánt:  bemutatja ugyan a  3 zeneművet, de hál'
istennek sokkal többet ad nekünk:  vérbeli színházat, "új formák"-at, amelyben a szöveg, a
játék, a mozgás és a gesztus egyenrangú szerephez jut,  nem is beszélve az akusztikus ele-
mekről.  Andrej Belozub élete egyik legjobb kollekcióját vonultatja fel, a picassoi kubista
fekete-fehérek, a commedia del' arte utalások, a Nőstényördög buja melleinél is dagadóbb
vörös palást-buborék a zuhanásnál:  invenciózusan felépített jelmez-világ, amely állja a ver-
senyt a háttér chagall-i kollázsával. Vibrál, viharzik, lüktetően él a színpad,  kifogyhatatlan
a rendezői lelemény, de a bámulatos ötletek mindig a szigorúan komponált, gondosan ösz-
szecsiszolt nagy egész kiteljesedését szolgálják. Így lesz a huszonvalahány perces zene ke-
rete, kiszolgálója az órányi színházi remeklésének,  Ramuz se gondolta soha,  hogy monda-
tai a zseniális zenével azonos szinten képesek megszólalni...
Ebben a nagyszerű ifjú csapatnak óriási érdemei vannak,  játékban,  hangban,  mozgásban,
fölényesen uralták a terepet, annak ellenére, hogy ennél összetettebb föladat ritkán ada-
tik: minden elismerés  méltán illeti meg őket,  az avatott közönség részéről pedig a kiugró
siker is biztosított!  Molnár Gyöngyi  fenomenális vérnősző NőstényÖrdöge nemcsak a katonát bűvölte el, kan-alteregójaként  Csórics Balázs jeleskedett, fürgén ívelt mozgásával
 Hajdu Melinda  bohóca emlékezetes. Szárnyaló deklamáció jellemezte  Horváth Andor Pi- errot-jelmezes Narrátorát,  a Katona szerepében  Bakos-Kiss Gábor  gesztusban, játékban,
hangban erőteljes jelenléte a darab izzóan eleven gyújtópontját képezte.
Ezen az estén az Opera halott volt, de Vidnyánszky Attila a surranópályán beosonva győz-
tesen csapott a célba, parádés leckét adva a korszerű színjátszásból!

SASFIÓK                   Vidnyánszky Attila                 Debreceni Csokonai Színház

 

A Cyrano után drámát írni...?!?  Nem egyszerű, de Rostand újabb extrém hős választásával,
a francia Gloire-ra kacsintva,  fordulatos, sokszereplős,  töményen romantikus darabot al-
kotott, amelyben a kisebb szerepek is nagyszerű játéklehetőséget kínálnak.  Kissé hosszú
expozíció után,  Varga József drabális gránátosának lelepleződével aztán úgy beindul a gé-
pezet, hogy egyre emelkedő ívben,  lehengerlően dübörög az átszellemült végkifejletig. A
díszlettervező  Alekszandr Belozub  leckét ad a malevicsi minimalizmusból:  tág perspektí-
vát nyújtó a fehér trapezoidok, amelyek ritka mozgásaikkal fenséges fenyegetést sugallnak.
És nincsenek ajtók! Császári pompa helyett a királydrámák deszkaszínpada: minden a dikció
és a színészi kreativitás erejére épül.  Kristán Attila  szó szerint a vállára veszi a Wagramot
játékkatonákkal idéző fergeteges jelenet terhét,  harci ménként hosszú percekig vágtatva
fel s alá,  hátán a Napoleont játszó kamasz-herceggel,  ennek ellenére  lenyűgöző hiteles-
séggel alakítva szerepét. Andrássy Máté gall eleganciáját erőteljesen ellenpontozza Mercs
János
vehemenciája /talán magyar?/,  Szűcs Nelli  butuska Mária Lujza-ként röpköd, Trill
Zsolt
Metternichében az észlény diplomata portréján kívül, az elfojtott gyűlölet kórképét
is megrajzolja.
 A gyújtópontban  Krisztik Csaba  reichstadti hercege izzik,  a kezdeti elfo-
gódottság is beépül  a kételyekkel viaskodó figurába, de erőit okosan tartalékolva, fokoza-
tosan telítődik érzelmi energiákkal és egyre inkább győzi a deklamáció habzó áradását. Fé-
lelmetes mozgáskultúrája észrevétlenül szervül hibátlan tempójú játékába, a befejező wag-
ram-monológ haláltusája pedig,  félkézen-féllábon lebegve Napoleon lovasképének szédítő
magasságában, az Agnus Dei-t dünnyögő gyászolók fölött,  úgy szárnyal a túlvilági végtelen
terek felé, ahogy ifjú teste a végén a mennyekbe emelkedik.
A bölcs fokozatosság érvényesül  Vidnyánszky Attila nagyvonalú rendezésében, a kétsze-
mélyes lovasroham után aprólékosan kidolgozott szituációkkal gerjeszti a várakozás feszült-
ségét, nem riadva vissza a merész aktualizálás humorától sem.  Így a rózsaszirmokat és csó-
kokat dobáló Ferenc császár-t /Kóti Árpád/, egy mai TV-s műsorvezetőt is megszégyenítő
stílben vezeti fel a minden hájjal megkent Rendőrfőnök, a Nép, azaz Mi pedig lelkesen él-
tetjük "ÉdesApánk!"-at, az ismét ellenállhatatlanul komédiázó  Mészáros Tibor karjelzései-
re. A rendezés egyik látványos csúcsa  a leírhatatlanul kavargó báli jelenet.  Belozub, aki
az eddigi felvonásokban  minden egyes udvari embernek egyedi,  jellegzetes és szépséges
ruházatot tervezett,  most aztán szabadjára engedi fantáziáját:  a velencei és a riói karne-
vált felülmúló, csillogóan pompás, frappánsan változatos kollekciót alkotott.  A sziporkázó
kaleidoszkópót tovább élénkíti a sok egymásra feleselő dialóg, a párbaj, a "színpad a szín-
padon" commedia del' arte show-ja.  Főszerephez jut  az addig csak Mária Lujzát szépítő
hatalmas tükör, amely előrekúszva óriási Bonaparte-képpé növekszik,  megteremtve a mo-
mentális befejezés transzcendens terét.
A felvonásokat fehérparókás,  pöttöm emberke,  a Sasfiók gyermek-alteregója konferálja
be, a tragikus vég után őt kapja karjaiba a lelkünkben feltámadó ifjú Herceg és bájos me-
nüettet lejt vele,  derűt és optimizmust sugározva.  Ebben osztozunk mi is,  ünnepelve a
debreceni társulat és  Vidnyánszky Attila  újabb szép fegyvertényét.

LILIOMFI        Vidnyánszky Attila          Beregszászi I.Gy.Színház          Zsámbék

 

Első fagyhalálunk a beregszásziakkal a Kioldás volt, 7 Celsius fok!, mégis megnéztük másnap
is, akkor már csak 6 fokon,  de múlhatatlan emlék a Tóték tornádója, mikor a nagyérdemű
a színházi buszból előkotort jelmezekben próbálta átvészelni a hideghullámot Most csak öl-
döklő szélvihar dúlt, de a forró hangulatot ebben az esetben sem tudta lehűteni. A rende-
ző  Vidnyánszky Attila  villámosztó Zeuszként uralja a fergeteges produkciót, tobzódó öt-
let-vihara rálicitál az égiekre,  de a szédületes iram  ellenére is  példásan őrzi  a szerkezet
kiegyensúlyozott arányosságát.  A szereplőgárda nagyrészt  a csodálatos társulat fiatalabb-
jaiból áll, gyakorlatilag végig a színen van mindenki,  amikor figurája éppen nem jut szóhoz,
a folyamatosan játszó zenekarban tevékeny. Mert a zene az véges-végig szól, aláfestés vagy
kíséret, finom háttér vagy harsány kórus, népdal, műdal, sanzon, ária: dinamikailag, muzika-
tásban tökéletes,  irigyelt példája lehetne  az egyenrangú mellérendeltségnek.  A végkifej-
letben megjelenő  Schwartz apuka, aki jól kiosztja a honi színház korrupt uram-bátyám vol-
tát:  Katkó Ferenc, elbűvölő klarinét-játékával vezeti  az állandóan változó összetételű mu-
zsikus-csapatot. A  Béres Ildikó - Gál Natália  duó kikapós konyhatündér-vokálja méltán dí-
cséri a darabot, hiszen itt "...mindenki énekel...!!!", különösen az alig ismert népdalok sora
kifogyhatatlan humorban és kedvességben.  Ferenci Attila  lendületes Gyuri pincére önkí-
vületi rappeléssé fokozza népi dühét,  de félelmetesen helytáll a kellékekkel vívott cervan-
tesi párviadalban is. A párhuzamos történések kidolgozottsága talán legfeltűnőbb értéke a
Vidnyánszky-stílusnak,  a zenészek keresetlen szavakkal kommentálják  a cselekményt, frap-
páns kiszólások hangzanak el a közönség felé, az összes figura folyamatosan él a színpadon.
A Mámiként szédületes mimikával és nádszál-hajlékonysággal sziporkázó  Kacsur Andrea  és
a pantomim-hős Szellemfi,  Sőtér István  hosszú percekig ücsörög a rivaldánál, velős szókin-
csük tartománya az egyszavas "kulisszá"-tól csupán  "Sztanyiszlavszkij"-ig terjed,  jelenlétük
komikus szuggesztivitása mégis permanensen élő.  Szabó Imre vaskos egyszerűségű létezés-
sel formálja Kányai fogadóst, tüzes lánykája, Orosz Melinda  most is kitűnik sziporkázó für-
geségével és játékának zsigeri virtuozitásával. Az est abszolút hőse  Rácz József, aki gyors
átváltozásokban bővelkedő szerepét bájos mozgékonysággal,  végtelenül szimpatikusan ala-
kítja. Éneklése magában is esemény, poéntírozása találó és tempós, mozgás-készsége feno-
menális. Cigányprímásként virgázik, álgrófként raccsol, táncol, szteppel, parókát vált, pofa-
zacskót növeszt, neki aztán tényleg minden megy historico-tragédiától a komiko-pastori-  kóig. Végig érezzük a shakespeari szellemet,  az aktuális "mondjon le!"-től a hamleti csatta-
nókig.  Mert népszínház ez a javából, nagyokat derül a vásári nép, a hasas polgár és a vájt-
szemű színház-függő, ez a drog, ez a mákony, mennyei manna a nemesen katartikus humor-
ra vágyó közönségnek,  teljesen mindegy, hogy szellős domboldalon, avagy cifra kőszínház-
ban nézzük. Reméljük, a jövőben azért az utóbbiban is lesz részünk, többször is...!!!  2007

A VÉGZET HATALMA         Vidnyánszky Attila       Debreceni Csokonai Színház

 

Olyan barátságos, olyan meghitt, olyan XIX.-századian otthonos a debreceni nézőtér: mint-
ha mondjuk,egy akkor még kis olasz város, Turin/Torino/ színházában várnánk az Giuseppe
remekét.  Bársony és arany,  közel a rivalda és közel a néző,   itt farkasszemet kell nézni a
közönséggel, nem segít az akusztika, látcső nélkül is árulkodik a legparányibb gesztus is. A
híres nyitány máris bizonyítja, hogy a  Kocsár Balázs vezette zenekar a helyén van, az első
tömegjelenet pedig  Vidnyánszky Attila  vérbő stílusát jelzi. Tiziana Caruso líraibb a meg-
szokott ordítós Leonóráknál, árnyalt, kiegyensúlyozott, suttogó pianókból is képes erőtel-
jes magasságokba váltani, hangszíne puhán oldott,  a tuttikban is átütően szárnyaló. Feltű-
nik egy izgága szerzetes, /ki ez ?!?/, Szvétek László tömör jelenléte igen szuggesztív a duó-
ban, majd a végzet kérlelhetetlenül forgó fűrészkerekének lyukacsai csillagképek fénypász-máit vetítik Szása Belozub igézetes díszletében és a kolostorba vonulás  gyertyafényes ho-
mályának áhítatos gyönyörűsége  zárja az első részt.  A folytatásban mélyül az élmény,  az
együttes imponáló összmunkájának eredménye  a forgatagos Rataplan-kép,  melyben a ha-
tásos kórus élén,  a cigánylányként megismert  robbanékony  Bódi Marianna viszi a prímet.
Reveláció az újonc  Haja Zsolt  sistergő alakítása   Melitone szerepében. A sündörgő, min-
lében kanál barátot inkább  idősebb bajkeverőnek  játsszák,  de mi most  egy agresszív kis
karrieristát láthatunk, akinek heves akarnoksága a debütáló baritonista jóvoltából kápráza-
tos énekléssel párosul.  Egészséges lendület, magabiztos intonáció, tökéletes színészi azo-
nosulás, merész forték, érzékletes közép-regiszter: nem véletlen!, hogy az  ifjú titán nem-
rég magasan jegyzett fődíjat nyert egy olaszországi ének-versenyen!
Vidnyánszky Attila ősszel a budapesti Operában is színre állítja a darabot,  kíváncsian vár
juk, de az biztos, hogy a debreceni produkció állni fogja az összevetést.

LIBERTÉ                  Vidnyánszky Attila                 Debreceni Csokonai Színház
 

Annyi hazugság, torzítás és bulvár-hősködés után, Szőts Géza egyedien eredeti módon be-
szél 56-ról,  nem történelem-leckét ír, hanem színdarabot.  A "nagy"-politika kisszerű alak-
jai,  a zűrzavarban vígan kocsmázó nép,  a boldog napok fejetlen zűrzavara mellett,  talán
sokkal jobban érdekli az idevezényelt szovjet kiskatonák, a másik oldal vétlen áldozatainak
megjelenítése.  A grandiózus előadás legszebb képe a Nagy Szovjetunión keresztüldöcögő
katonavonat,  háttérben baljósan lengedező óriás vörös csillagokkal, mindenbe beletörőd-
ve falatozgató, énekelgető kamaszkatonákkal,  -  bizony ezen a szerelvényen  mi magyarok
is utazhattunk volna  a lázongó  Csehszlovákia felé...  De emlékezetes  a tankágyú-falloszo-
kat lengető megszállók  groteszk harci tánca éppúgy,  mint Malinyin tábornok operai bari-
tonja  Wágner Lajos magyar hangján.  Vidnyánszky Attilá-nak gondja van a legkisebb sze-
repre is: a most is kitűnő díszlettervező,  Alekszandr Belozub alakul félelmetes Andropov-
kísértetté.  A felkelők oldalára átálló  szibériai fiú  szerelmi történetét,  Varga Gabi-val az
oldalán /és a hátán.../,  rendkívüli hitelességgel állítja elénk  Andrássy Máté,  aki egyben
egy 48-as orosz tiszt  hercegi portréjával is megajándékoz.  A forradalmi ifjúság  energikus
csapatát harsány lendülettel formázzák a frissen végzett színi-egyetemisták, bravúrosak az
átváltozásaik, mivel a szembenálló kiskatonákat is ők játsszák:  lyukas zászló és géppisztoly,
mahorka és hujogós gopak... Erőteljes az akusztikai háttér:  Verebes Ernő zenéjében sok-
szor egy kitartott basszus is drámai, a népdalokból, orosz siratókból, opera- és csasztuska-
elemekből összeálló anyag pedig végig erős támasza az előadásnak. Katartikus élmény, ami-
kor a több helyről felhangzó Boldogasszony Anyánk szétkóborló szavai, lassan felerősödve,
egyetlen torokszorító könyörgéssé fokozódnak,  de éppoly hatásos a hangszerre kapó szí-
nészek háborús káosz-zenekara,  megkapó szépséggel énekel  Egres Katinka és a zongorá-
nál  Pál Eszter. A rendezőnek mindenre van ideje,  groteszk és szürreál ötletei mégis szi-
lárd szerkezetté épülnek,  gondosan váltogatva  a cselekmény párhuzamos szálait.  Ismert
politikusok ábrázolása hálátlan feladat,  közülük a Bíbó Istvánt játszó  Jámbor József pen-
geokos szentenciái emlékezetesek, na meg Tinódi Sebestyénje az ő lantjával... Annál meg-
lepőbb  a géppisztoly-grádicson  dizőzként  lépegető  Nagy Imre-unoka  varieté-showja  a
duplafenekű  "MiszterElnök Úr"-songgal.  Szőts Géza  dalszövegei egyébként is pompásak,
elég itt a Borsófőzelék-kuplét,  vagy a tragikus mélységű kátránypapíros akasztófa-dalt,  a
"Sírrepülők"-et említeni, amely méltó előadóra talált a  Maléter Pált szuggesztíven megele-
venítő Csikos Sándor-ban. Már az első bemutatón egységgé formálódott a fiatalok, a bere-
giek és a helyi erősségek sokszínű gárdája.  Megkerülhetetlen  Miske László kocsmatölte-
léke,  Kóti Árpád egyaránt remekel a vendéglős és a szovjet pilótahős alakjában,  felfigye-
lünk  Szűcs Katá-ra és bámuljuk  Krisztik Csaba újabb bravúrját,  a vakon kóválygó extrém
szovjet?magyar?-partizán?  figurájában.  Írói-rendezői-színészi  Csúcs!-teljesítmény a hóhér
Mátyás három jelenete, a kocsmai asztalborogató, a "megérzés"-eit elmondani akaró a par-
lamentben és végül az akasztás utáni, amelyben  Garay Nagy Tamás alakítása gogoli mélysé-
geket nyer: "...de  ki  kíváncsi arra,  hogy  mit érez és gondol  egy  Csúcs Mátyás?", /azaz,
"mondják el a cárnak, hogy él itt egy..."/
A beregszászi után van és lesz! végre egy társulat, amellyel  Vidnyánszky Attila meg tudja
valósítani  ízig-vérig merész és kockázatos  elképzeléseit.  Már a kezdő Illyés-polifónia úgy
szólt,  mint a Szarvassá vált fiú szótag-kánonja,  a tömegjelenetek forgataga  éppúgy érvé-
nyesült,  mint a dialógusok emelkedettsége,  az idézőjeles irónia  egységbe forrt a vaskos
realitással. Az évforduló hagymázos idején nem protokoll-muszáj,  hanem nagyigényű, kor-
szerű, nézőpontjában és realizálásában is különleges előadás született.
Debrecenbe kéne menni...!!! De azért csak remélünk egy budapesti vendégjátékot is!

 HÁROM NŐVÉR                  Bárka-változat            Centum Fesztivál 2005 ősz
 

Hogyan varázsolja a  Bárka kongó hodályába a zsámbéki fácskás völgyet?  A kérdésre nem
kaphattunk választ:  egy teljesen új verzió született.  Elkezdődött a második résszel, tűz-
vész, kataklizma,  aztán visszafehéredett a nyitó idillre,  végül surranó léptekkel beosont
a pusztulás. Minden párhuzamos történésekben, mozgásban, képekben jelenítve. Szavak,
mondatok röppennek fel,  de legfeljebb  illusztrálják a játékban elevenedő cselekményt.
A félelmetes beregszásziak, kicsik és nagyok, de mindenki a helyén: tökéletes. Nem is sza-
bad neveket leírni: ez a darab a csapatmunka, ez a társulat az álomzenekar, Vidnyánszky
Attila a démoni karmester, a teremtő akarat.
Zsámbékon Mása szenvedélyes tangóval búcsúzott Versinyintől, itt köpenyében szögezi le
a padlóra,  azzal a kalapáccsal,  amellyel feleségétől féltett könyveit kalapálja a polcra az
a Kosztya, aki később a nővérek által kockacokorból a falra varázsolt, áhított Moszkva-ké-
pet zabálja le, bástyástul, vörös csillagostul. Fantasztikus ötletek, soha sem öncélúan, szi-
gorúan a szituációk logikájából sarjadva, Megabyt-ok kellenének az egyszerű felsorolásuk-
hoz is! De mindez következetesen épített, szilárd struktúra, káprázatos vízió, amely sokol-
dalú gazdagsága ellenére  egy pillanatig sem engedi lankadni elbűvölt figyelmünket. Peng
a gitár, lebegve szól a klarinét az álmos muzsik,  Katkó Ferenc kezében és aztán énekel is
bús barna baritonján, nem szláv szívünk is beleremeg.
A csehovi konstrukciót  Vidnyánszky Attila most bárhol játszható formában alkotta újjá:
nagy-nagy öröm az, hogy így sok helyen, sokszor láthatjuk még.
A záróképben a nyitott ablakon, lassan a népligeti mennybe ment a társulat.  Mi is.

PITYU BÁCSI FIA                     Háy János darabja                Beregszászi Színház
 

A Gézagyerek óta  Háy János nem tud hibázni. Naturális mélyvízi abszurdja most is üt, kivá-
lóak a dialógusok, a groteszk beszédmód, a nevettető helyzetek. Talán nem kellett volna a
végén mini-tragédiába futtatni,  sokkal inkább vártuk a hazatérésre kényszerített Pityu bá-
csi fiának, a kilátástalanságba visszasüppedő záró-monológját. De így is, különösebb rende-
zés nélkül,  az eszméletlenül nagy beregszászi színészek  gyönyörűséges előadást produkál-
tak. Tóth László eleinte kicsit harsányra vette a falusi rokon figuráját, okoskodó kisembe-
re aztán megtalálta helyét a szereplők viszonyrendszerében.  Szűcs Nelly fantasztikus azo-
nosulással építette fel a hétköznapi asszony-feleség alakját,  aki ösztönös érzékenységgel
ismeri fel a mélyben,  fenyegető lassúsággal érlelődő  tragédiát.  Nincs szüksége szavakra:
ahogy almát hámoz, vagy reszel, az felér egy Hamlet-monológgal. Trill Zsolt káprázatos ar-
zenálját tovább gazdagította a kicsit gügye, végtelenül jóindulatú, sorsát felismerő, de el-
kerülni nem tudó vidéki fiatalember alakításával.  Játékának visszafogott ritmusa,  a kitar-
tott csöndek hihetetlen feszültsége, a végtelen belső tartalmakat sejtető látszólagos esz-
köztelenség alkotja grandiózus egyéniségének színészi kincsestárát.
Külön fejezet illeti a gyerekszereplőket, akik az egész beregszászi csapathoz hasonlóan, a
legendás  Vidnyánszky  Évike  néni  bűbájos köpönyegéből bújtak elő,  akik az iskolások
drámakörében diákszínjátszóként, tőle tanulták a mesterség, a művészet ábécéjét. Fehér
László
és  Bíró Gyula érett színészeknek is dícséretére váló, magabiztos természetesség-
gel játszották nemcsak a saját, de a darabbeli karakterüket is, az előadás legnagyobb, vá-
ratlan nyereségét jelentve.
Végre nem kell hónapokig várni! egy-egy beregszászi színházi estére, a Tháliában havonta
többször is láthatóak lesznek a magyar színjátszás távoli csillagai.                      2005 ősz

Utóirat 2006 tavaszán:
 Újra nézve a beregszászi csodát,  tovább fokozódott elragadtatá-
sunk.  Már-már aggódni kezdtünk  Trill Zsolt  egészségéért, annyira elnyűtt,  halálra vált,
áttetszővé kopott volt az arca,  annyira szánandóan esendő örök,  vesztesnek láttuk. Ma-
gánúton kaptuk a megnyugtató hírt:  minden rendben, kicsattan, mint az alma!, csak hát
ekkora színész...

 KÖZELEG AZ IDŐ                                                                               Új Színház
 

Első alkalommal sikerült  Vidnyánszky Attilá-nak budapesti társulatot betörni: a dán Line
Knutzon
abszurd komédiájában az inkább másodosztályú csapattal nagyszerű előadást pro-
dukált. A darab nagyon érdekes,  gondolatgazdag,  igaz és ötletes,  lassacskán már nálunk
is aktuális lészen, mivel látszat-konfliktusok hínárjában vergődő látszat-életekről szól.
Alekszandr Belozub üvegfalú forgószínpada, jelmezeinek kivételes karakterizáló képessége
azonnal feltűnik. A kislány babaruhája, a feleség síszemüvege, amely aztán hajék és diadém
alakjában is visszatér,  a gratuláló pár elegáns palást-ruhái emlékezetesek,  de elmondható
ez bármelyik jelmezről is.  Belozub mesterit alkotott és most is biztos alapot ad a rendező
tobzódó vizualitásának.  Mert Vidnyánszky szinte mondatonként teremti meg a darab köze-
gét, fényváltással, zenével, a színpad forgatásával tagolva,  gazdagítva a cselekményt.  Nem
hiányzik a szokott infernális végitélet-fokozás, az univerzálissá tágított csúcspontok fortisz-
szimója. Az aprólékos kidolgozottság ellenére, gördülékeny folyamatosság a jellemző. Az el-
ső rész börleszk-elemeket sem nélkülöző, komikus hangvétele után, az időskori lepusztulás
csöndes lírája sem válik vontatottá, noha ez a felvonás az elsővel azonos hosszúságú. De ez
mennyei hosszúság!, tűnékeny zenével, párás fényű eső-harmattal és Nagy Mari hihetetlen
fínomságú figurájával. Az ötvenötéves kislány és a bosszúálló bakfis patológiáját jelenítette
meg élete legjobb alakításában, ritkaszép dikcióval. De az egész gárda meglepően helytállt.
Vidnyánszky  minden szereplőben a saját karakterben meglévő alapvonásokat  erősítette,
így alacsonyabbszintű átlényegülő képességekkel is  használható típusok születtek.  Ingrid
kőmerevsége, Rebekka hisztériája, John grimaszai, Hilbert színtelensége,  azaz ezen színé-
szek gyengeségei: összeségükben, egymás mellé rendelve,  jóütemű poéntírozással egy él-
vezhető előadást hoztak létre.  A több éves közös munka csak-csak beérett egyszer: sike-
rült maradéktalanul realizálni  Vidnyánszky Attila nagyívű elképzeléseit,  a budapesti szín-
házak esetében először, de reméljük, nem utoljára...
Aki komédiát vár, nem csalódik, aki abszurdot, megkapja a magáét. Van blődli is dögivel és
bizony,  a vége felé,  emelkedett poézis is. 
Az  Új Színház  csúnyácska békáját  egy estére  mesebeli királyfívá csókolta a beregszászi
Nagy Varázsló: "...Na végre!", hogy a darabot idézzük.

 KAPOLCS   2005                               Karnyóné                                 Csehovok 
 

Vágtató fellegek, ömlik az eső: az örök-optimista bereg-fanok azonban reménykedve slaty-
tyognak a Gástya-árok felé. Nem hiába: a  Magtárban hősies rohammunkával épített néző-
tér várja őket és a  Csehov-egyfelvonásosok, amelyeket eddig Budapesten is csak egyszer
lehetett látni. Varga József medve-bömbölése méltó ellenpontja a sűrű mennydörgésnek,
a csodaszép  Szűcs Nelly szikrázó szemei mellett elhalványulnak a kinti villámok, Trill Zsolt
pedig három különböző alakban  versenyez az égiháborúval.  Olyan vibráló feszültsége van
az előadásnak, mintha először játszanák, mintha itt születne a Természet gigászi tombolása
közepette, szilajkedvű istenek mennyei ajándokaként.
De volt meglepetés a  Karnyóné két estéjén is.  Rácz József és  Kacsur András az két sze-
leburdiak képében végre igazi arcait mutatták meg a vendégek elővezetésében zicceralka-
lommá silányuló karaktereknek. A beregszásziaknak semmi szükségük ripi fővárosi mutatvá-
nyosokra,  kiapadhatatlan forrása van náluk a meglepő tehetségeknek.  Mi sem bizonyítja
ezt jobban, mint a Trill Zsolt /!!!/ helyett beugró Vidnyánszky Attila junior, aki teljesér-
kű alakítással lepett meg: Samuka volt,  egy igazi kamaszfiúcska,  aki a világ legtermészete-
sebb módján élte meg színpadi létezését. Egyetlen poén sem veszett el, egyetlen megtor-
panás sem esett,  nem volt hát véletlen az a nagyszerű gyulai Romeó,  amelyet egyáltalán
nem gyermek-színészi módival játszott!  A hazaiak erőterében még pompásabban érvénye-
sült  Szűcs Nelly  lehengerlő Karnyónéja,  amely az utóbbi évtized bizvást legnagyobb ko-
mikai teljesítménye, féktelen vénájú, ezerszínű tüzijáték!

HÁROM NŐVÉR                          Vidnyánszky Attila                       2005.aug.20.
 

A Dáma francziául selypeg, oldalán délceg, tubázó! kadét, akivel elsétál a völgyre nyíló, tá-
gas lejtőn, a távoli színpadig,  melyet gyengéd szellőben fodrozódó bíbor-függöny keretez.
Ez csak a háttér, mert a játék elöttünk, a sudár fácskák kertjében zajlik, sóvárgó csevegés-
sel, vendégváró uzsonnával.  A tücskök kozmikus sistergésébe  monoton dünnyögött orosz
szöveg suttog, alkonyodik, nyárvége van, lányok ruhája lebben körbe-körbe: a csehovi han-
gulat már az első percekben megszületik.
A beregszászi társulat fiatalabbjai kapnak teret,  legendás szerepekhez  mérhetik magukat.
Az utánpótlás-csapat fényesen vizsgázik,  per
sze, az tűnik ki igazán, aki alkatilag is közel áll
a teremtendő figurához. Kacsur András, kamaszos lénye ellenére, mókásan ütős tudálékos
tanárocska. Vass Magdolná-hoz nem illik a hevesen sistergő Irina,  de nagyszerű játékával
legyőzi ezt az ellentmondást, mély átélése,  konok egyénisége tragikus vénákat sejtet. Tur-
genyevi alkat a fájdalmasan szentimentális  Orosz Ibolya,  pianisszimó létezése a szívszorító
katarzis fenséges pillanatait hívja elő.
Oleg Sztacsuk  ősereje szétfeszítette szerepének korlátait,  önkéntelenül is főszereplővé
avanzsált. Csak azt nehéz elképzelni, hogy egy ilyen telivér embernek hogyan lehetett /a
darabban!/ ellenállni... Szűcs Nelly szerelmes lányként példás önfegyelemmel fogta vissza
magát, hogy aztán fokról-fokra,  ahogy a családban is átveszi a vezetést: leuralja az életet,
a színpadot és a nézőteret. A cseles kapzsiság, az elszánt törtetés, a zsigeri gonoszság mé-
gis oly szeretni való, ellenállhatatlan  Natasáját  állította elénk,  amely újabb ragyogó szín
sugárzó tehetségének bámulatos spektrumában.
Vidnyánszky Attila íme, látványosan mutatta be társulatépítő pedagógiáját, de rendezői
alkotómunkájának is  újabb dimenzióit tárta elénk.  A térkezelés, a körülmények adta lát-
vány lehetőségeinek természetes kihasználása,  a mozgások ritmusa és intenzitása sajátos
erőtérbe helyezi az ismert cselekményt. Mása férje majd a lihegő Natasa tűnik fel a mély-
ből emelkedő úton, ahol később a Dadus poroszkál,  az urak mulatságra készülődnek, egy-
szer meg Andrej röpteti,  szilajon kiáltozva, álmai sárkányát. A távoli fél-színpadon a gáláns
kettős alkot élőképet, táncol, pózol, énekel,  itt nézhetjük végig a halálos párbajt és ez a
függöny gyullad lángra, eszméletlen zenei közegben, gyilkos zörej-háttérrel az első drámai
konfliktus csúcspontján. Sokkoló bravúr az akár monológot is megszakító, váratlan világvégi

fokozás, olyan, mint Andrej törő-zúzó tombolása, amely aztán a szétvert zongora húrozatá-
nak aleotorikus kavics-zenéjébe oldódik.  A búcsújelenet  kicsavart pantomimje észvesztő
tangóra vonaglik, mely szűkített formában idézi a  Bánk bán gubajdulínás Utolsó Itélet-tab-
lóját.  Hajlamosak vagyunk azt hinni,  hogy még a huszadikai tűzijáték távoli petárdadurro-
gása is a színpadot életre-halálra uraló  Vidnyánszky Attila  intése nyomán szólalt meg...
Két év telt el a zsámbéki bemutató óta, de most még elevenebben élt az előadás, további
folytatásra bíztatva. Reméljük, egyszer majd kőszínházban is láthatóvá válik a Három nővér,
amely nem ez a darab lesz, de minden bizonnyal tovább élteti a zsámbéki produkció felejt-
hetetlen értékeit.

 VIDNYÁNSZKY:  SHAKESPEARE-KOSZORÚ                Gyulai Várszínház 2005                                                                              
 

Lehet egy fél előadást magasztalni, suergoesssen kitörölve! a selejt másik hányad/ék/ot?
Lehet és kell is: A gyulaiaknak húzónevek kellenek, megkapták! Igaz, inkább a vissza- vagy
a lehúzó-név illene rájuk.  Szégyeljük még leírni is neveiket, talán  Blaskó Péter  érdemli
ki ezt egyedüli kivételként: böcsülettel helytállt.  A többiek siralmasan tehetségtelen hi-
teltelenséggel gyalázták porba a nagyívű rendezői elképzelést, amely a téglavár archaikus
terében  hamleti, macbethi, richardi motívumokból és figurákból épített /volna/, erede-
ti, izgalmas produkciót. Bántóan kongott az  Üres Tér, míg a külső várfalak, bástyák rom-
jain a  Romeó és Júlia ihlette förgeteges játék tombolt,  a beregszászi színészcsapat fan-
tasztikus mutatványaként.  A címszereplők gyerekek,  de nyoma sincs a negédes Lakner-
bácsizásnak:  természetesek, elevenek,  magától értetődő fürgeséggel prezentálják a hí-
res sorokat.  Júlia monológja a kislánytól indul,  majd  Mercutióék  mondják, váltakozva,
egyre többen, míg a mennyei fokozás csúcsán, a szédítő várfokon szólal meg az égi tüne-
mény: Orosz Melinda szívszorítóan gyönyörű deklamációjában. A másik példa még jellem-
zőbb: lenn, /szakmailag/ nagyon lenn indít egy "Aszínész" /a: fosztóképző!/, átveszi tőle
"A Színész"-ek beregi férfi-kara, míg végül, az egyre emelkedő intenzitás forrpontján, az
igazi Júlia, a csodálatos Orosz Melinda  suttogja, könyörgi, sírja el a vágyakozó szerelem
himnikus szavait. Viharosan villámlanak  Vidnyánszky fékeveszett asszociációi,  a londoni
szín halálugrásaitól,  a "Lenni vagy nem lenni" kiszámolós játékán át Zuboly szereposztási
paródiájáig.  Szűcs Nelly-nek a  "Nelli vagy nem Nelly? "-ből most a  NEM jutott, színpadi
jelenlétének káprázatos aurája így is vakítóan világított. Orosz Ibolya, Gál Natália, Béres
Ildikó
boszorkány-triója betegre halványította a vértelen Macbethet, ahogy  Szabó Imre
pompásan formált, hús-vér sírásója
mellett nevetségessé szürkült az erőtlen Hamlet...Az
est legfényesebb csillaga:  Kristán Attila üstökösként sisteregte végig a játékot, gigászi
energiával komédiázott,  Mercutióként pedig egy nagy alakítás teljes színképét világítot-
ta meg, a bravúros blődlitől a halálos tragédiáig.
Nem véletlen, hogy  V.Csolti Klára fantáziáját is leginkább a nagyszerű beregszászi gárda
ihlette,  szellemes, mindig egyénített,  pompás ruhákba öltöztette a lányokat, a gyerme-
kek 3-tól 10 éves korig menyasszonyi tüll-variációkban, a fiúk,  míg harcra nem vetkőztek,
reneszánsz apródi díszben pompáztak.  Júlia ruházatilag is a feledhetetlen, fakórózsaszín
titkos mámor,  Rácz József  figurája meg egy eleven Holbein-kép.  /Persze, könnyű neki,
hiszen szerinte "Shakespeare is magyar volt!"... netán gyulai/.
Kétszer gyönyörködtük végig a várfalon kívüli szcénát, úgy érezzük, nem veszhet el ez a
tüneményes játék, legyen belőle egy önálló darab!!!... és akkor Pesten is megnézhetjük
mindannyian, akárhányszor újra, mert GYULA és a FeHér ElepHánt NEM FELEJT !!!


GODOTRA VÁRVA                                                                                
 

Pedig minden a szokásos módon kezdődik: szorít a cipő, éhesek vagyunk és csak várunk...
De aztán... beindul   Vidnyánszky Attila  izgágán indázó fantáziája és egy minden ízében
újszerű,  váratlan fordulatokkal sokkoló  Beckett-látomás bontakozik ki elöttünk. Az álta-
lában folyamatosan játszott jelenetek mozgással, zenével, fényváltásokkal vannak elválaszt-
va, így lassabban épül az egyhelyben toporgás "cselekménye", felerősödik az  időtlen  Idő
antidrámája. Mert a Hely ugyan azonos,  de egy nap helyett lehet, hogy hónapok,  évek,
évtizedek telnek el örök egyformaságban. Végig színen van mindenki, a Fiú is, az átszelle-
mült Rácz József, Bibliát recitáló angyal képében, archaikus oratóriumi közeget sugallva.
A kifogyhatatlan rendezői képzelet megtalálta kompozíciójának kongeniális életre keltőit:
amit  Szűcs Nelly  és Trill Zsolt művel, az a színészi alkotómunka, az átlényegülés, a szín-
padi teremtés magasiskolája. Legkisebb gesztusuk is örökérvényű, minden megmozdulásuk
életveszélyes,  a szünet nélkül játszott,  nehezen emészthető darab permanens feszültsé-

get képes fenntartani. Mert csak ámulunk-bámulunk,  mit tehet két zseniális ember, egy
harmadik álmodta eszement játékban.  Ilyen szintű jelenlétet talán  Grotowskinál éltünk
meg, vagy a moszkvaiak  Gyurmá-jában, nem is oly rég. A díszlet kivételesen nem tetszett,
annál inkább  Pozzo-ként  Varga József  és  Tóth László,  aki finoman árnyalt volt Lucky
annyiszor bravúrrá torzított szerepében.
Fejedelmi ajándék volt ez a Beregszászi Tavasz: újra csodálhattuk a Szarvas-t, imádhattuk
Szűcs Nelly Karnyóné-ját, emészthettük a  Sardaffas-t, szerethettük a  Tóték-at, végre
méltó helyen láthattuk a  Csehov-bravúrt,  élvezhettük a  Sólyompecsenye  fergeteges
komikumát és végül, sajnos utoljára, mert mikor lesz folytatás?!?, mindennek betetőzése-
ként, először szembesültünk  Vidnyánszky  Beckett-jével.

Nagyon vártuk.    Godot-t.    MEGJÖTT.

KISVÁROSI LADY MACBETH                                                     Operaház  2005
 

Szopránhang és egy szál oboa,  önálló  szólamok összefonódása. A kontrfagott bölömbika-
vibrátója fölött bevág a basszbariton, a csábító tenordallam mézét mélyhegedű ellenpon-
tozza.  A vékony hangszerelés brutális erőket mozgósít,  nem sokaság, hanem lélek, a szí-
nész-énekes érvényesül, aki játszik és a hangszeres,  aki segít életre kelteni a drámai szi-
tuációt. Érzékletes, gyönyörű, teljes hangon szólal meg minden! Mert ez nem a Nem.Zen.
Terem.húúú, de gyalázatos, "szinte szabadtéri" akusztikája, ahol "minden hangszert külön
lehet hallani", csak az élménytadó összhangzás hibádzik.  Mintha a zöldséget, húst, fűszer-
számot, csontot és tésztát majszolnánk a vágódeszkáról, ahelyett, hogy a leves-költemény
mennyei ízeit élveznénk./  Ez az  Opera csodálatos Tere és ez  Sosztakovics  bachi szintű,
kontrapunktikus szólamszövése. Nem véletlen, hogy a  Wohltemperirtes Klavier kihívását is
sikerrel állta a " 24 Preludium és fuga" sorozatában. De az  Ő dallamvilága kemény, szögle-
tes, nagyléptékű, ritmikája barbár és monoton,  minden fordulata váratlan, ezáltal szoron-
gató feszültségeket hordoz,  hasít, taglóz,  döbbent és leterít.  Ez a zene puszta létezésé-
ben a shakespeaere-i tragédia komor mélységeit sűríti,  hát még,  ha felbőg  a mély szóla-
mokban tomboló nagyzenekar,  elszabadulnak  a sistergő rezek és a földmoraj basszusok !
Döbbenetes ez a lefojtottságból kitörő,  hisztérikus őrület:  a roppant hangtömbökben a
a lélek szakadékai tátonganak,  a sors kérlelhetetlen végzete örvénylik  bénító szuggeszti-
vitással.  Micsoda operákat írt volna ez a félelemtől nyomorított Géniusz,  ha nem az élet-
mentő  Sztálin-kantátákat kellett volna rettegve körmölnie !  Szerencse,  hogy a hatalmas
szimfóniákban  megmutathatta  a szovjet létezés és saját életének  borzalmas sötétségét,
abszurd iszonyatát,  a leningrádi ostrom és a háború szörnyűségeivé álcázva. Valójában a
mindent kibírás gigászi hősiessége egyaránt jellemezte szovjetország népét és a Gulág ár-
nyékában alkotó komponistát. Így maradt a gogoli Orr és ez a korszakos jelentőségű zene-
dráma, amely most  Vidnyánszky Attila  bravúros rendezésében támadt fel.
Alekszander Belozub egyszerűségében nagyvonalú díszletet tervezett: emeletes gerenda-
ház,  mozgatható szobabelsők és a cselekmény fókuszát jelentő hitvesi ágy,  amely diszkré-
ten elforgatható bizonyos erotikus cselekmények idején. A mobil díszletelemek menetköz-
ben változtathatók, nincs átdíszítés, a jelenetek és felvonásközök vizuális közjátékokra ad-
nak lehetőséget, amit a rendezés virtuóz találékonysággal aknáz ki. Fiatal pár szimbolizálja
a Katyerina számára elérhetetlen, igaz szerelmet, kontrasztként meg Tóth János hangban,
figurában, mozgásban egyaránt remek Rendőrfőnökének piruettjei szórakoztatnak.  Maxi-
málisan kihasználtak a világítás lehetőségei, jeleneteken belül is merész fényváltások segí-
tik a cselekményt. A végén pedig megmozdul a szibériai erdő macbethi rengetege,  vihar-
ban hajladozó fatörzsek jelenitik meg a hősnő végletes indulatait.
Lukács Gyöngyi bombasztikus drámai erővel jeleníti meg Katyerinát, üt-vág, örjöng és hö-
rög, súlyos színpadi létezése erős sodrással hömpölyögteti a drámát. Irtózatos hanganyaga
letaglóz, kár, hogy artikulációi szélsőségesek,  a túlzó ráerősítés és különösen a szüntelen
vibrátó  ádáz  könyörtelensége  egy lepusztult neoncső  örjítő  pulzálását idézi. Nem elég
férfias  Vagyim Zaplecsnij,  mutatós tenorja azonban zeneileg hibátlanul érvényesül,  de
ez az este a mély fekvések, a sötét hangszínek pazar ünnepe:  Berczelly István elementá-
ris szilajsággal formázza meg az elfojtott kéjvágytól fűtött brutalitást, Tóth
János parádés
karikatúrája pedig az előadás szatirikus csúcspontja. Szolnoki Appolónia a Négerek után
újabb bizonyítékát adta páratlan tehetségének, Szonyetkája énekben, játékban egyaránt
nagyformátumú alakítás.
A másik szereposztásból  Gulyás Dénes  kivételes jellemábrázoló képessége  emelkedik ki.
Az ukrán tenor sápadt líraiságánál  hitelesebben leszkovi az ő gusztustalan, törtető figurá-
ja, kár, hogy énekel is, néha artikulálatlan üvöltözésbe menekülve. De egy zenedrámában
fontosabb az izgalmas, vérbő jelenlét, a szuggesztív játék, abban pedig kiváló! A két pópa
közül  Kenesey Gábor volt hangban, játékban meggyőzőbb.  Bátori Éva muzikálisabb, kie-
gyenlítettebb alakítása jobban tetszett, a roppantul nehéz lírai passzusokban bizonytalan-
kodott ugyan, de Katyerinája így is szánandóbb, emberibb volt, bár alkaatától idegenebb,
mint ama pompás Jenufa. /Ő is nagyon vibrált, úgy tűnik, enélkül nincs "drámaiság"...?!?/

Vidnyánszky Attila nemcsak Sosztakovics remekművét találta meg, de a Ház ujjáéledésé-
nek lehetőségeit is megmutatta:  "kortársabb" művek,  zeneDRÁMAI  rendezés,  bátor át-
értelmezések,  korszerű szcenika.  Énekes-színész van bőven,  csak feladatot kell keresni
a parlagon punnyadó tehetségeknek. Reméljük, jövőre egy olasz slágeroperát varázsol új-
já, hadd fájjon a fafülűeknek.

TÓTÉK                                                                           Gyulai Várszínház  2004
 

Latinovits Piki  Őrnagya, Vári Éva  Mariskája...Örkény István remekművéhez már sok nagy
alakítás kötődött,  de a beregszásziak előadásában  először valósult meg a négy főszereplő
egyenrangúsága. Vidnyánszky Attila rendezésében a bravúrra ingerlő őrnagy-szerep és a
szembenálló család  naturális valósága tökéletesen kiegyensúlyozott, négydimenziós teret
alkotott. Tóth  László  finom eszközökkel munkálta ki  Tót figuráját,  vaskos erő helyett a
csendes ellenállás crescendójával jutott az igazságosztó három bárd-ütésig.  Szűcs Nelly
hihetetlen  fegyelemmel  illeszkedett az együttesbe,  a legnagyobbakat idéző tudatos ön-
korlátozással tette lehetővé a kvartett egységét.   Ebben a térben virágzott fel Ágika sze-
repében  Orosz Melinda, aki a gyermeki rajongás, a fürge kotnyelesség, a bakfis-szerelem
ezer színével villogott.  A nagyok mellé egyre inkább felnövekvő fiatalabb évjárat másik re-
ménysége,  Rácz József a postás szerepében tűnik ki, visszatérő bicikli-köreivel tagolva a
sűrűsödő cselekményt. Lehet még  Trill Zsolt-ról  bármi  meglepőt mondani,  hiszen min-
den alakítása reveláció,  minden gesztusa életveszélyes és a  felfokozott várakozás ellené-
re mindig újabb és újabb ámulatba ejt. Most játszik talán először férfit, eszelőset, agresz-
szívet, önzésében kegyetlent, de ezt a hiszteroid paranoiát is a magától értetődő egysze-
rűséggel állítja elénk.  Néhány hangsúlyában még nagy elődjét is idézni meri,  nyugodtan
teheti, biztosan nem tűnik utánzásnak, mivel ez Trill Zsolt Őrnagya, fenomenálisan hatal-
mas, feledhetetlenül szuggesztív, nagyformátumú munka.
A népi tüzoltózenekar és a rádió-műsorok segítségével  Vidnyánszky a darab helyének és
szörnyű korának hátterét teremti meg. A  zenekar és dalárda specialitása, hogy a kisebb-
nagyobb szereplők egyformán játszanak benne, másodpercek alatt lényegülve át, például
postásból tubássá,  örömlányból /a nagyszerű  Béres Ildikó!!!/ nótafává.  A  rádióadásban
katona-nóták, Wermacht-indulók mellett szirup-slágerek, napihírek, viccek mellett törté-
nelmi hangképek is helyet kapnak. A démoni dobozolást a donkanyari búcsúparancs döb-
benetes szavai, majd Hitler őrjöngése ellenpontozza  Kristán Attila előadásában. Aztán a
későbbi idők csasztuskái, tömegdalai vedlenek át /soronként!/ beat-zenévé a Szűcs Nelly
dominálta kórus frenetikus játékával.

 

 
HOGY  VOLT !!!          A Szarvassá változott fiú          2005.feb.9-10.   Nemzeti
 


VIDNYÁNSZKY ATTILA és a BEREGSZÁSZI SZÍNHÁZ végre újra Budapesten!!! A Nyári Hadjárat végetért: a Monostori Erőd méteres falai beleremegtek a tavaly Zsámbékon bemutatott KIOLDÁS /Verebes Ernő/ atomrobbanásaiba, a zsámbéki hegytető rakétakilövő-állomásáról fejvesztve menekültek a szovjet katona-kisértetek a HÁROM NŐVÉR költői látomása elől, a Gyulai Vár pedig a Titkok Kapujává változott a  SZARVASSÁ VÁLTOZOTT FIÚ nyomán. Minden erőd és minden néző megadta magát, győzött az igaz színház, a jövő magyar színháza! --melynek utóbbi előadását láthatjuk most a Nemzeti-ben feb.9-10.-én. Zenei építkezésű oratórium Juhász Ferenc költeményéből, de igazi szerepek, változatos szituációk vizuálisan, mozgással, szuggesztív képekben megjelenítve. A legkisebb karakter is imponálóan kidolgozott és hatásos , Törőcsik Mari Anyá-ja és különösen Trill Zsolt Fiú-ja pedig megkoronázza ezt a zseniális előadást. Csak vájtszemüeknek! ----- És nincs osztályzat, ahhoz szűk a mi skálánk.

JANACEK: JENUFA                                                                 Operaház   2005
 


Miért nem ismerjük Janacek-et? Ja...hát cseh ez az istenadta tehetség, aki olyan drámai,
mint  Wagner , miközben annyira érzelmes, annyira dallamos, mint Puccini, plusz mélyen
szláv és egészen cseh. Vidnyánszky  Attila sikerrel bogozta ki és az énekesek számára is
érthetővé tette a vér- és önfertőző  családi kapcsolatok  szövevényét, a cselekmény leg-
apróbb mozzanatát is vizuálisan, fénnyel-játékkal tudta megjeleníteni,  a tömegjelenetek-
ben pedig fölényes magabiztossággal teremtette meg a dráma lüktető hátterét. Hiába, Ő
evidens természetességgel vezényel kétszázfőnyi legénységséget éppúgy, ahogy dermesz-
tő  feszülrséget képes felizzítani  a  második  felvonás  párjeleneteiben. Nagyszerű bemu-
tatkozás: végre Van  OperaRendezőnk!!!, hagyományos nagyoperákhoz is. Szása  Belozub
ruhákban,  színpadképben ismét  kiváló alkotótársnak bizonyult, a  Kovács János vezette
zenekar szépen helytállt, ami a bonyolult  zenei anyagot látva,  nagy-nagy érdem, nem is
beszélve a cseheknél természetes, ördögi rézfúvós-szólamok korrekt megszólalásáról.

Takács  Tamara
 hitelesen játszotta a nagymamát, kis szerepében is feltűnt.................
Marton  Éva már nem tudott megbirkózni a Kostelnyicska grandiózus szólamával, külsősé-
gekkel próbálta ellensúlyozni a hiányosságokat. /Talán  Temesi  Mária jobb lesz a másik
verzióban/. Brilliáns alakítással,  gyönyörűséges énekléssel lepett meg   Bátory  Éva, aki
könnyedén hozta a wagneri súlyt és állóképességet igénylő, konok hosszúságú, sulykoló-
an ismétlődő frázisokat, átélésben pedig  izzó hevességet,  megjelenítésben energikusan 
sugárzó teátrálitást mutatott. Hihetetlen teljesítmény, énekes-színészi bravúr !!!

Ebben az évadban az Opera vezetése immár  másodszor bizonyítja,  lehet azért  Budapes-
ten is korszerű dalSZÍNHÁZ-at csinálni.  Felfedezte  Janacek  Jenufá-ját és megtalálta az
alkalmasságon túl, zseniálisan megfelelő rendezőt.

BOTOS  ÉVA   a   Roberto  Zucco-ban      VISSZA !  VISSZA !      Új  Színház 2004
 

Vidnyánszky  Attila legújabb vendégrendezése nehéz terhek alatt rogyadozik. Maga a darab nem elég jó, nem ad választ arra, miért is gyilkol ez a szerencsétlen Zucco, laza epizódokban csupán elmeséli történetét. A másik ballaszt a társulat gyenge játéka,kivételt képez  Varga József, de hát ő /is/ beregszászi, csakúgy, mint a címszereplő, a zseniális  Trill  Zsolt, aki miatt mindenképpen muszáj megnézni ezt az előadást. A rendezés ötletekben és vizuális megjelenítésben most is hihetetlenül gazdag, árnyalt és kidolgozott. A brutális vaku-villanások és a sokkírozó zene pótolja az említett okokból hiányzó feszültséget.
A színészekre vonatkozó éles kritikánkat nagymértékben enyhíti egy szívmelengető kivétel. Botos  Éva az első pillanattól tragikus mélységeket sejtet a nővér szerepében, a vége felé pedig káprázatos monológban bizonyítja, hogy a Varrjak, vagy ne varrjak című, méltatlanul kevéssé ismert darabban nem véletlenül játszott és énekelt káprázatosan. Ha egyáltalán éneklésnek nevezhető az a kivételes virtuozitás, ahogy szavanként, szótagonként vált stílust, hangszínt, artikulációt, ezer titkot rejtve a legszimplább dallamba és szövegbe, mennyei magasságokba röpítve azt. Mindezt most tetézte az egész színpadot bejátszó csodálatos mozgás, na meg ama vörös esernyő, amelyet lényének katarktikus ellenpontjává bűvölt.
Úgy hisszük, igen sokszor fogunk bekukkantani kilenc óra után, hogy újra és újra lássuk  BOTOS  ÉVA  szólóját.            VISSZA !  VISSZA !!!