Már a helyszín is varázslatos telitalálat: a 18.századi Ladics-ház udvara a Weöres Sándor mű-
höz készült Gyulai Líviusz rézkarcok mesés hangulatát idézi.  Míg Bódy Gábor film-fiaskója a
cselekmény erőltetett vizualizálására tett kísérletet,  Sopsits Árpád, filmrendező létére, a
képzeletbeli hősnő költészetére helyezi a hangsúlyt.  Petrik Andrea  lenyűgöző energiával
jeleníti meg  Lónyay Erzsébet életútjának, a gyermekkortól a halálig vezető stációit, miköz-
ben érzékletes drámaisággal deklamálja a költőnő weöresi sorait.  A serdülőkor szerelemvá-
gyó hevességéből jut el a grófi háztartás bevásárlási lajstromának unalmáig,  minden szituá-
cióhoz tökéletes ráérzéssel találva meg a hangszínt és hangnemet.  Nem veszik el egyetlen
ironikus szófacsar, egyetlen archaizáló nyelvi bravúr,  a cikázó fantáziájú lelemények magá-
tól értetődő természetességgel szólalnak meg  kontra-altba hajló fenséges orgánumán. Já-
tékban aztán igazán elemében van,  a vadóc csitri, az önállóságát kereső bakfis,  a taktikus
szépség hiteles átváltozások során kel életre. Tetteiben határozott, vágyaiban minden kor-
látot áttörő, szerelmében szinte naív, kiszolgáltatott és védtelen:  férfi-női duáltermésze-
te inkább a jelenkorba illene, (a szexuális gender-kutatók heveny érdeklődésétől kísérve).
Garabonciás narrátorként és még több szerepben  Trill Zsolt brillíroz szédületes rugalmas-
sággal, neki aztán teljesen mindegy, hogy a kamasz Wesselényi Miklós kacagányába, a nőfa-
ló rendőrminiszter panatallójába avagy a Rendfőnöknő apácafőkötőjébe kell bújnia, lendü-
letes jelenései pregnánsan taglalják a cselekményt. Az állhatatos kitartás, a komor elszánt-ság tölgyfába faragott szobra  Gáspár Tibor  bárója, akinek még szótlan tekintete is megke-
rülhetetlenül uralja a színpadot. Néhány felbukkanó epizód-figura, a káráló kritikusok kóru-
sa, - elhaló gitárakkordok és dübögő kannaritmus: a sokoldalú  Csányi Dávid a darab egysé-
ges szövetének megteremtésében jeleskedik.
Igazi meglepetés  Kovács Krisztián  Ungvárnémeti Tóth Lászlója: az ifjú színészt eddig főleg
fiú-szerepekben láttuk, hogy mennyivel több rejlik benne, azt most ebben a nagyívű karak-
terben mutatja meg. Tétova könyvmoly, esetlen kamasz, majd szerelmétől végzetesen meg-
fosztott fiatalember,  kudarcos pályája végén  betegségbe gyengült roncs. Kirobbanó élet-
kedvű pályatársának kontrasztja,  halkszavú költő,  aki aprólékos vegytani stúdiumokba me-
nekül,  hogy végül a racionalitás tébolyának delíriumában monologizáljon  egy gyönyörűen
felépített göbbelsi kitörésben.
Sopsits Árpád mozgékony, a tér legapróbb zugát és a szereplőkben megbúvó minden lehe-
tőséget kihasználó rendezése, a platinasúlyú textus nehézségeit legyőzve, értékes izgalmú,
összetettségében is áttekinthető előadást hozott létre.  Nem elég ez a pár este, neki kel-
lene jövőre is rugaszkodni, néhány ponton finomítva a képet...  A weöresi tündér-lebegés-
hez nem egészen illik a naturalitás, az erotikus jelenetek gyengülnek a kukkoldai imitációk-
ban. Bízzunk kéjvágyó képzeletünkben: a stilizáció sokkal többet adhatna! Ahogy a csecse-
mőgyilkosság körkörösen ingázó macsakajajos zsákja,  az egyre vadabbul lengő hinta a halá-
los vágta jelenetében... Ami a vetkőzést illeti, kevésbé direkt fényben hatásosabban szebb
lenne, de amúgy ezzel semmi baj nincs, - Petrik Andrea nem meztelen!...: Ő maga tetőtől
talpig  Pszyché!!!,  aki ezernyi jellemvonás árnyalataiba öltözteti hősnőjét. Karizmatikus lé-
tezése ugyanolyan extrém és titokzatos, mint  Weöres Sándor képzeletének csodás szülöt-
te, alakítása összeforr a Gyulai Várszínház ősbemutatójának költői erejével.

Dicsőséges korszakát élte még a Katona József Színház,  de még ebben a közegben is nagy
feltűnést keltett a 90-es évek közepén, a Victor Hugo regényből,  Jeles András által írt és
rendezett darab. Olyan lengyeles volt, szinte avangárd,  valami mindent megújító friss leve-
gő...  A közönség értetlenül,  a vezetés érthető féltékenységgel figyelte,  nem érte meg a
15-öt. - És most, újjászülető tűzmadárként szárnyal fel a két éve alapított szombathelyi vég-
várból! A színházi növendék-stúdió, alig másodéves tanulói játsszák: produkciójuk felülüti a
hajdani "profi" társulat előadását.
Mert itt Dea szerepét  Lévai Timea  játssza, vak szemei bádogfénnyel merednek, szánandó
és szerethető,  erőteljes és visszafogott  egyszerre és úgy énekel,  ujjaival torz nevetésre
tágítva ajkait, hogy összeszorul bennünk a lélek. A Kocsmáros  Szabó Róbert Endre  törpe-
ként bukdácsol, nevetségesre elváltoztatott hangon értetlenkedik, a Balogh János-Kristóf
Roland bírópárossal pedig remekel a híres kihallgatási jelenetben is.
Jeles András gondosan kimunkált képekben fogalmaz, a jelenetek szöveg nélkül is érthető-
ek lennének,  a gesztusok, pantomim-elemek  tökéletesen teremtik meg az atmoszférát. A
képváltásokban mindenki részt vesz, szinte koreográfikus mozgással díszletezve át a szürkés-
kék homályban derengő színpadot.  Néhány tárgy elég: pulpitus, zsámoly, ágy, - hatásosak
a mozgó keretekben megjelenő szereplők is. Fantasztikusak a maszkok: az általános bohóc-
fehér mellett a legkülönfélébb grafikus jelek árnyalják a karaktereket.  Homo, a farkasem-
ber, /Nagy Ég! Stohl Andris volt.../,  Dávid-testének acélszürkéjéből csak  Nyulassy Attila  
szeme és vicsorító vörös szája világít, - Ursus púposan vonszolja magát, táskás szemei alatt
borostás pofazacskói dülledeznek.  Poppre Ádám  bravúrosan tagolt dikcióval,  aggastyáni
hangon szólal meg, testi-lelki alakítása  csak felsőfokú jelzőkkel mérhető.  A címszerepben
Takács Dániel  különösre alakított orgánummal és furcsa beszédmóddal jellemez, szuggesz-
tiv jelenléte  végig a középpontban tartja,  főrendi metamorfózisa is abszolút hiteles. Mél-
tán idézi fel  Rajkai Zoltán  felejthetetlen Gwynplaine-jét,  de bízvást állja az összehasonlí-
tást is.  (Ha már az emlékeknél tartunk,  jusson eszünkbe  Söptei Andrea  tündéri jelensé-
ge,  gyönyörűséges énekes narrációja...)   Ezzel együtt,  ebből a csodálatos produkcióból
semmi sem hiányzik, nem a romantikus mese,  hanem a korszerű színház győzedelmeskedik.
Vessük hát vigyázó szemünket a NapNyugat felé: Szombathelyen olyan színház teremtődik,
mely a vérbő komédia, a népszerű vígjáték,  a társadalmi dráma mellett,  a jövőbe mutató
törekvéseknek is helyt ad.

A Krétakör, mint színház megszűnt, de Bertolt Brecht Kaukázusi-ja sűrűn felbukkan a hazai
repertoárban. A korszerű arculatot nyert  Tatabányai Színház megnyitójára,  Novák Eszter
parádés rendezéssel rukkolt ki.  Zeke Edit tágas díszletében műszaki rajzok vonalai osztják
a teret, néhány vastraverzzel, áthidalással teremtve meg  a sokmozgásos játék lehetőségét.
Azdak, a majdani bíró szerepében  Széles László  már a nyitóképben  dinamikus virtuozitás-
sal adja meg az alaphangot, a menekülő hercegi udvar jeleneteit pedig, a fellobbanó tüzek
fényében,  a rendezés nagyvonalú gesztusai uralják.  Horváth Virgil  párducléptű narrátor-
ként,  szóban és songban kommentál,  az együttes minden tagja,  példás összefogottsággal,
gyakori szerepváltásokkal jeleníti meg  az eseményeket.  A gyermek életére törő főgonosz,
Egyed Attila metsző élességű figura,  Szilágyi Katalin  több,  egymástól gyökeresen külön-
böző alakban bizonyítja  kiváló karakterformáló képességeit.  Egyedül a női főszereplő nem
bír a lehetőségeit meghaladó feladattal, éneklése meg egyenesen botrányos.  Paul Dessau
zenéjét mindössze  3+1  muzsikus szólaltatja meg,  innovatív hangszereléssel, extrém hang-
szer-effektusokkal színezve  az eredeti partitúrát.  A +Plusz, a színészi feladatai mellett, be-
ugró basszusgitárosi funkciójában is jeleskedő Herczeg Tamás-t rejti, aki játékával a  Szabó
Mónika vezette zenekar  betonalapját biztosítja.  Rendőrként kiváló partnere  a félelmete-
sen komédiázó  Széles László-nak,  aki a brechti szituációk adta  fantasztikus  lehetősége-
ket mesterien kihasználva, felejthetetlenül formálja meg a szeretnivalóan korrupt és a sze-
retnivalóan mégis igazságos bíró alakját.  De az epizódok sem alábbvalóak:  Gecse Noémi a
kacérkodó lány,  Honti György  a snájdig ügyvéd szerepében remekel, a krétakör-jelenet-
ben  Kiss Diána Magdolna  tűnik ki, szuggesztív játéka mellett  elementáris éneklésével is,
Horváth Virgil  egyaránt lubickol a feltámadott halott,  a maffiózó és a válni készülő aggas-
tyán nem mindennapi figurájában. Még egy Giga-dicséret:  a grúz esküvő ülve dalolós jele-
nete a két kántáló előénekessel: csoda!
Alaposan leszoktunk  a nagyszínpadi produkciókról:  technikai díszlet-zsonglőrködés, tűrhe-
tetlen deklamáció, fárasztó ötletelés jellemzi a budapesti előadásokat. Ami stúdióméretek-
ben elmegy, meghal ezerszemélyes nézőterek előtt, - a tömegjelenetek megszűntek, a mo-
nológok elhalnak. Vagy cukrozott látványosság, vagy álmodern látványpékség...
Novák Eszter rendezése korszerűsége mellett is képes  a Nagyközönséghez szólni,  hiszen
végig izgulunk, nevetünk, feszülten élünk együtt a játékkal, - és titkon megérint a brechti
sugallat a jóról... Ekkora szélességű díszletet rég nem láttunk, hiába:  Nagy Színpad,  Nagy
Játék,  Nagy Előadás!!!

Az Éj /Királynője/ miniautóval érkezik,  a csatából hazaigyekvő  Aphitryon mopeden,  Petri
György magyarítása jelenkori kiszólásokkal ékes, az ókori atmoszférát  Máté Péter slágerek
oldják.  Harsányi Sulyom László  kikerülte  a drámában rejlő abszurd mélységeket, a hang-
súlyt a szerepcserék, személykettőződések komikumára helyezte. Így jókat nevetünk a pó-
ruljárt embereken,  igaz, eszünk ágába sincs  a hatalmukkal visszaélő isteneknek drukkolni.
Herczeg Tamás Merkúrja már a kezdés előtt ott beszélget a nézőkkel az első sorokban, la-
za, könnyed és energikus, fölényesen páholja el a mit sem sejtő Sosiast, akit Egyed Attila
alakít a maga erőteljes színészi karizmájával.  Jól mutat az átdíszletezők narancs-sisakos né-
pi csapata, ők végig részesei a játéknak, sőt, még énekelnek is a zárókórusban. Az első fel-
vonásban exponálódik a helyzet, a csúcspontot  Fazakas Júlia képezi, aki nagyária helyett
a "Most kéne abbahagyni" sziporkázóan hatásos eléneklésével jelenti be a szünetet. A jupi-
teri kegyekben többször is részesített Alkméné,  Szilágyi Katalin szuggesztív jelenléte túl-
mutat a naiva-szerepen, robbanékony kitörései drámai erőket sejtetnek.  Nagyszerűen ér-
zékelteti a megalázó becsapottságot, melynek keservét legfeljebb a főisten arcába vágott
hidegtál enyhíti.  Érdekes mozzanat az,  mikor az ágyrajáró Jupiterről is kiderül:  ő is csak
egy dublőr..., - avagy talán a mikrofon előtt ágáló politikus-istenség a megtévesztő csaló?!?
Az előadás legjobbja  Márton Eszter, akinek egyetlen vijjogó beszólása eldönti egy jelenet
sorsát, aki átütő vehemenciával regulázza meg szerencsétlen élte párját. Hiába, a Nagy Ka-
posvári Iskola...!!!  Fantasztikus dolog  Őt itt látni,  ebben a felfelé tartó fiatal társulatban,
de ugye megértik, kedves tatabányaiak, hogy nagyon szeretnénk vele, majd még valamikor,
a legendás kaposvári deszkákon is találkozni!  A szívmelengető fináléban  Fazakas Júlia  pá-
ratlan kommunikációs készséggel énekelteti meg  a közönség néhány tagját,  hogy aztán a
záróképben már a teljes nézőtér daloljon együtt a színpaddal, ami azonban nem csökkenti
a hosszan ünneplő taps tombolását.

Hogy operettet  mennyire lehet úgy játszani,  hogy a mezei néző és a vájtszemű ítész tet-
szését is elnyerje,  azt Kaposvár után már számtalan más próbálkozás is igazolta.  Csak azo-
kat a finom idézőjeleket kell megtalálni,  melyek a fonák abszurditást is megmutatják, per-
sze zeneileg és kivált éneklésben azért meg kell ütni egy színvonalat. Sajnos,  Egerben ez
nem történik meg,  a szokásos átírás is elmaradt,  így a derék Harmath Imre poénjai képvi-
selik az "a"humort, (fosztóképzővel). /Elrettentő példának:  "Vettem neked egy villát Nizzá-
ban!!! ...meg egy kést és kanalat a Lafayette-árúházban"/  Még Fényes Szabolcs sem az az
igazi,  első sikere volt ugyan, de meg sem közelíti a későbbiek, annyi slágert hozó szintjét.
A hangvételben  nem tudjuk felfedezni  a rendező autentikus stílusát,  egyetlen kivétel a
tánckar szerepeltetése.  Szó volt arról,  hogy jelenlétük  a korabeli  Orosz Balettet  idézi,
ezzel a zenével azonban nehéz helyettesíteni Stravinszkijt.  Ladányi Andrea  megkísérelte
a lehetetlent, a csak fotók alapján ismert gesztusok újrafogalmazására tett kísérletet, (er-
re már volt régebben sikeres példa),  de a színpadi cselekmény háttereként élő koreográ-
fia nem válhatott revelatív kontraszttá.  A táncosok viszont, tucatnyi alakban nagyszerűen
helytálltak, mint mellékszereplők, állandó jelenlétüket a koreográfus változatos mozgásele-
mekkel, kiválóan rajzolta meg.
Benedek Mari  jelmezeiben is felfedezhetjük a gyagilevi elemeket,  példásan sokszínű tán-
cosok ruhatára és lenyűgözően dekoratív Maya csillámos fekete estélyije. A címszerepben
Járó Zsuzsanna mozgásban tökéletes táncosnő, alakja imponáló,  az éneklés egyenetlensé-
geit szuggesztív játékkal hidalja át. Igazi erőssége a kemény drámaiság,  mint befutott díva,
a Nagy Nő szerepében fantasztikus szuggesztióval játszik. Vajda Milánt karizmatikus gesztu-
sai dicsérik,  Ötvös András  most is  briliáns lendülettel komédiázik és táncoskomikusi eré-
nyeit is megcsillogtatja, több szerepben is feltűnik Venczel Valentin markáns eleganciája.
Igazi öröm,  hogy Jeles Rendezőnk  vigyázó szemeit a zenés színpadra veti, nagy remények-
kel várjuk következő munkáját, amely egy jó darab, kiváló énekes-színészekkel...        2010

Abban a pillanatban, ahogy  Mercs János  izgágán korhely Csokonai-ja,  Mészáros Tibor du-
haj Puky-jának társaságában betántorog, biztosan lehetünk egy méretes "theátromi bohós-
kodás"-ban. Borbély Szilárd éles szituációkban hozta össze a két, egymástól annyira külön-
böző zseni debreceni rivalizálását, amely nagyrészt a múlhatatlan bájú Oláh Zsuzsa, a jómó-
dú özvegy kegyeiért folyt.  A történetet idős von /!/ Kazinczyként a rendező játékmester,
az  Asszonyanyám szerepébe való  váratlan beugrást is,  egy csinos főkötő segítségével bát-
ran vállaló  Csikos Sándor  kezdi mesélni. Értő vezetésével aztán sorra láthatjuk egy kutya-
macska barátság mulatságos stációit: Vranyecz Artúr kazinczys pátosszal deklamálja a csak
enyhén archaizált reformkori textust, körmondatai azonban alulmaradnak  a bohókás Vitéz
Mihály akrobatikus ügyességű  poézisével szemben.  Miske László  debreceni cívisnek, né-
met úrnak,  magyar grófnak egyaránt kiváló,  Haydn zenéje bensőségesen tagolja  a pergő
tempójú cselekményt.  A formátumos rendezésen túl,  Csikos Sándor  mint díszlet-jelmez-
tervező is jeleskedik, de mint Súgó és időnkénti kiszóló-beszóló is gyarapítja érdemeit. Lá-
tunk árnyjátékot, derülünk a halálos ágy fölötti morbid humorizáláson,  legkedvesebb jele-
netünk azonban az aranyozott képkeretben csattogó, Csokonai-féle frappáns Csók-Szótár!
Buka Helgá-val  édes kettesben, az amúgy hamleti pózokban is jeleskedő  Mészáros Tibor,
a csókolózás formáinak  eszméletlen intenzitású sorozatát mutatja be, kedvet csinálva egy
azonnali kipróbáláshoz. De mivel nem szerettük volna elvonni a Nagyérdemű figyelmét ezen
pompás produkció egyetlen másodpercétől sem, kaTZagva szemléltük tovább az összVes fi-
gurát, ahogy ezt ezt tettük végig, az egész Nyelvújító Komédia során...

Jó híre alaposan beharangozta a produkciót,  Trill Zsolt POSZT-díja jogosan emelte ki fan-
tasztikus alakítását, de mi először is  Andrzej Bubien rendezéséről szólnánk. A lengyel mes-
ter, a szintén Debrecenben színre vitt  Eladott menyasszony operával,  már letette alkotói
névjegyét,  ezzel a munkájával pedig ízelítőt adott a lengyel színház, számunkra még mindig
újszerű, szokatlan stílusából. Goncsarovnál a tunya Oblomov ellenpárja, a történet katalizá-
tora  a tevékeny újkapitalista barát, - Mihail Ugarov  kiváló off-drámájában azonban háttér-
be szorul.  Az író eredeti módon teremtette újjá a szituációt,  nagyszerű játéklehetőséget
nyújtva a címszereplőnek, - kontrasztját viszont a rendező alkotja meg: találó ötlettel, tán-
cosokkal jeleníti meg a Stolz-i lét dinamikus önfegyelmét, robbanékony energikusságát. Ak-
tatáskás,  öltönyös menedszer-rabszolgák járják hajszolt vitustáncukat  Katona Gábor  kon-
geniális koreográfiájában, szaggatott mozdulataik csak az estély álarcos eleganciájában csil-
lapodnak, döngölő metrumú jeleneteik hatásosan tagolják a cselekményt.
A pantomim-dinamika és a színészi jelenlét trilli artisztikumának ütköztetése, a szigorú kom-
pozíció keretébe sűrítve, végig képes tartani az intenzitás nagyfeszültségét.
Az asztal egyben fekhely,  de alábújva  a menedéket nyújtó "ház" is,  a tetején tornyosuló
könyvek, melyeket alkalmasint dobálnak, felszednek és taposnak, talán hősünk naivitásának
ágas-bogas gondolattöredékeit jelképezik. A tágas játéktér,  a méltóságteljesen emelkedő-
süllyedő ablakok, fátylas csillárok  Anita Bojarska  tervezőt dicsérik, jelmezei közül különö-
sen Olga boy-fejfedős, szürke kiskosztümös ruházata tetszett.
Lett volna színházban sokkal alkalmasabb,  de a munkadrog örökmozgásába ájult özvegy így,
Györgyi Anna játékában is jól rajzolt kontúrokat kap.  Mercs János már első színrelépésé-
vel csatát nyer,  vibrálóan komikus figurájával  méltó partnere a brillírozó címszereplőnek.
Elemében van  Szűcs Kata,  az Ő Olgája vágyódó és végletes vágyakat keltő, lelkesen hiszé-
keny és éretten ravaszdi, - alakításának szuggesztivitását  mozgása és az oblomovi kételyen
átsütő, tündéri mosoly fokozza.  Bár áriáját, élő playback-ben a színen levő  Kriszta Kinga
énekli, mégis végig úgy érezzük, a saját egyéniségéből áradó muzikalitás bűvöl el.
Megkurtított szerepében Tóth László az européer elegancia lendületét képviseli,  Bakota
Árpád  viszont túl mutatós  Zahar inas zsörtölődő perceiben, az új lakás világfias környeze-
tében annál inkább magára talál.  Megrendült férfibánattal siratja gazdáját, a halottas szo-
bát könyvről könyvre lépve araszolja végig, míg a háttérben magasló, angyalszárnyú szobor-
torzó tövében a két barát int végső búcsút: a befejező kép egy különös sors, egy nagysze-
rű előadás és egy páratlan színészi remeklés himnikus záróakkordja.
Mert  Trill Zsolt  Oblomov-ja, eredeti sokoldalúságával, nagysikerű szerepeinek hosszú so-
rában is egyedülálló értéket képvisel.  Tabakov utánozhatatlan poézisű, duci csecsemőjé-
vel ellentétben,  ábrándos örök kamasz,  aki nyurga félszegségében tágra nyílt értetlenke-
déssel csodálkozik rá a külvilágra.  Megszólal a végtelen tájak  zúgó kórusa és Ő a rivaldán
kucorogva, szinte hallhatatlan pianisszimóban idézi  a gyermekkor  már csak álmodható bé-
kéjét, szerelmi lázban nekivetkőzve lejti hódító táncát, tehetetlen mélabúban kapaszkodik
egy gömbölyű könyök illúziójába, - száz húron játszik,  színpadi jelenléte mégis támadhatat-
lanul egységes.  Magunkat látjuk benne, igen, ilyen családi idillben szerettünk volna felnő-
ni, titokban ilyen ábrándokat kergetnénk legszívesebben, - tépázott harmad-, negyed-, na
jó: fél-emberségünkben ezt a "teljes ember"-séget áhítjuk...
Ahogy ezt, a mienkénél fényévekkel korszerűbb, lengyel színházi stílust szeretnénk, minél
előbb és minél többször színpadainkon látni!

Az őszi eső zúgó mormolása, melankolikus Grace Jones-dal három negyedben, harmonikán,
persze,  ez Oroszország...,  megszólal  Szűcs Nelly  lányos dallamú,  asszonyi erejű hangja:
"Irina vagyok" - de még semmi sem kezdődik el, ez csak a végtelenbe nyújtott expozíció, a
nagy orosz színház  bűvös hagyománya.  Valamikor mi is tudtuk:  emberöltőnyi távolban de-
reng a Kaposváron debütáló Ascher Patikájának húszperces néma kártyázása. Nemrég cso-
dáltuk Korsunovas Rómeó-jának  pizzaháborús pantomim-nyitányát,  hazai színen legfeljebb
Vidnyánszkytól remélhetünk ilyesmit.  A címszereplő a világot jelentő deszkák felmosásába
kezd, higiéniai asszisztense három kegyeire vágyó férfiú, akiket rövidesen intim zuhanyozás
közben is megleshetünk.  Nemre és korra való tekintet nélkül,  ők játsszák az összes szere-
pet, míg a káprázatosan rendező  Viktor Rizsakov  a látványról is gondoskodik. Ez mindösz-
sze egy újságpapírral teleragasztott, fél színpadnyi díszletfal, amely azonban folyamatos vál-
tozásban követi a cselekményt. Telegraffitizzák,  ablak szakad,  röpülő szék akad  fel rajta,
biciklitartó és virágállvány lészen, tetején fegyencek kártyáznak, tűzoltók kémlelnek alá. A
vizestömlőn délcegen leereszkedő Viktor  szemet vet hősnőnkre,  diszkóba csábítja,  majd
a széplány ablaka alatt, /tűzoltó/létrán eredménytelenül kucorgó Romeóként jön rá, hogy
legjobb lesz a célszemélyt családjának bemutatni. Míg a fodrászműhely törzsvendége, a szi-
gorú bíróként megismert  Tóth László, férjfogási tanácsait osztó  kollegina képében muta-
tós copfokat fonogat, a fondor nőcsábász börtöntöltelék bőrébe bújt Kristán Attila, für-
ge szerepcserével,  örvendező anyukaként brillírozik.  Elementáris az iram, sziporkáznak az
az ötletek, sisteregnek a poénok, - a diszkó-kép forgatagában, az immár sokadik variációjá-
ban tomboló  Grace Jones-sláger ritmusára,  Szűcs Nelly  eszeveszett tánccal hódít, ame-
lyet aztán végtelen,  háztömb-körüli kergetőzéssel tetéz.  Figurájába  az első kiábrándulás
utáni újjáéledő optimizmus,  a naiv hiszékenység, a kitartó vágyakozás, a fékeveszett öröm
ezernyi vonását sűríti, - már az első jelenet  hangtalan nézésének szuggesztívitása fémjelzi
színészi formátumát, amely gondos felépített alakítását felejthetetlenné teszi.  A fantaszti-
kus partnerek között  Trill Zsolt sem adhatja alább, esküvői versikéjét háromszor mondja
el olyan sokszínűen,  hogy bízvást kitelne még vagy tucatnyi változat. Ücsörgünk még a TV
előtt az ifjú párral,  megkönnyezve a filmtörténet  klasszikus csókjeleneteit,  a végkifejlet
brutalitása sem múlik tanulság nélkül: a meghatóan borzasztó, archetipikus orosz női lélek-
ben hinni lehet! Egy fojtás, egy késszúrás és két felgyújtás után is  ábrándosan néz a jövő
távolába: "hát hogyan is alakulhatott köztünk így...?"
Ez a színház kevés eszközzel, annál több fantáziával, a színészi játék erejére építve alkotja
meg stílusát, amellyel egyaránt képes megnevettetni a közönséget a nézőtéren, utána el--
gondolkodtatni otthon és lenyűgözni a sok rossz előadástól annyit szenvedett, de itt min-
denért mámoros kárpótlást nyerő, kényes műítészt.

Félhengerbe hajlított szalagház panel-rasztere, melyen a szereplők le-fel kúsznak-másznak,
talán a társadalmi tagozódás  szigorú rasztere.  Mert szó sincs itt holmi  "zsidó-kérdés"-ről,
játszódhatna örmény - török, izraeli - arab konfrontációban,  kifejezetten húsba vágó len-
ne egy hazai aranyifjú - cigány pénzmaffiozó párosítás...: a megvetett másodosztályú állam-
polgár, a lenézett másvallású, az "idegenszívű" bosszúkálváriája ez. Zsótér Sándor hátat for-
dít a közkeletű aktualizázásnak,  a befogadó társadalom közegében vergődő ember proble-
matikáját helyezi a középpontba.  Shakespeare is egyenlő mércével mér, ugyan mennyivel
rosszabb a kegyetlen elégtételre vágyó uzsorás  a hetyke úrifiúcskáknál, akik munkavacso-
ra ürügyén lányát és ami még fontosabb számukra:  pénzét rabolják el,  nem is beszélve a
gazdag Portia vagyonára hajtó udvarlásról. A rendezés minden szótagot körültekintően ér-
telmez, a mögöttes tartalmak gesztusban, mozgásban nyernek megerősítést, egy pillanatig
sincs nyugalomban a színpad, a vibráló látvány ellenére, soha nem hallott szinten szól Vas
István fordításában a gyönyörűséges textus. A racionális játékmód egyáltalán nem lehetet-
leníti el a pregnáns jellemábrázolást, az érzelmek és indulatok egészségesen teátrális meg-
jelenítését.  Ötvös András  első megszólalásától az árnyalt dikció emelkedettségét példáz-
za, hanglejtésének fájdalmas zeneiségét, a bírósági jelenetben a halálfélelem és a remény-
kedés mimikai stroboszkópja tetézi.  Vajda Milán  sapka-jelenetében  remekel,  Mészáros
Máté az elvakult gyűlölet önsorsrontó engesztelhetetlenségének valós leképezése, Bányai
Miklós kecses figurája  képmutató álnoksággal rejti  prédaleső természetét:  lehet,  hogy
gazdag barátját sem szereti  annyira tiszta szerelemmel...  Ambrus Mária  most sem marad
adós a díszlettér ötletességével,  Benedek Mari  pedig gyors öltözésesre is alkalmas jelme-
zekkel seíti a jelenetváltásokat. Az előadás legnagyobb meglepetése,  Járó Zsuzsa is köny-
nyedén vedlik férfiruhába át, hogy aztán mélyzöld eleganciáját  a harmonikus megbékélés
opálzöld nyugalmára váltsa.  Alakítását fenséges tempója,  közvetlen természetessége avat-
ja maradandó élménnyé,  penge-logikáját  asszonyi empátia,  odaadó érzelmeit  érett böl-
csesség gazdagítja, a torz indulatok, galád átverések kuszaságában Ő a pozitív erőket meg-
testesítő, eleven nyugvópont.
Az Egri Gárdonyi Géza Színház társulata ebben az évadban, az Elkéstél Terry után, Zsótér
Sándor elementáris vezetésével, immár másodszor bizonyítja egyre inkább kiteljesedő,
töretlen alkotóerejét.

Bár vígjátékot ígér, komor száműzetéssel indul; elég soványka a cselekmény, az ardennes-i
idillben  csak a három szerelmespár viszontagságai töltik ki.  Igaz:  talán a legszebb, legmé-
lyebb shakespeare-i gondolatok itt fogalmazódnak meg,  szókincsünkbe szállóigeként épül-
ve be.  Alekszandr Belozub  forgó-porondja  temérdek játéklehetőséget kínál, a csapóab-
lakokkal tagolt deszkavár, amely megfordítva  Henri Rousseau dzsungelébe visz,  eleven for-
málója a játéktérnek.  Az ablakocskákban hol replikázó arcok bukkannak elő,  hol különbö-
ző állatok, farkastól egészen a Fiú-ig, "aki szarvassá változott"... De a jelmezek is pompásak,
Kacsur András alkoholfüggő hercege egész mezőnyi virágot hordoz palástján, az udvari bo-
lond  Próbakőnek több konstruktivista öltözet is jut, a versenybirkózónak, előénekesnek,
sőt,  szende szűznek is kiváló  Szabó Imre ruhatára is osztályon felüli. Sőtér István, eddigi
szelíd álarcát levetve, átütő erővel állítja elénk hiszteroid intrikusát.  Vidnyánszky Attila
Globe-ális sokszínűséggel dúsítja a komédiát, a szavak a gesztusnyelv, a mimika alkotta erő-
térben élnek, a verbalitást hatványozza a mozgások összetett látványossága. Az emberi lét
hét stációját elbeszélő monológot  Rácz József  tüneményes bohócának hetedhét panto-
mimje vizualizálja, az ábrándos herceget poétikus színekkel játszó  Ivaskovics Viktor híres
"Színház az egész világ"-át,  az álarcot öltő erdei társaság keretezi.  A drámai mag szűkössé-
ge, középtájt, lankasztja a tempót, ami leginkább  Vass Magdolná-t sújtja, aki méla Jaques
köré,  nemes erőfeszítéssel  próbál szituációt  teremteni.  Ilyen szempontból is gondtalan
Krémer Sándor és a most is elbűvölően sziporkázó  Orosz Melinda bukolikus szerelmespár-
ja, míg az előadás motorja,  Rácz József  pajzán akrobatikával nyeri el  Gál Natália Juci-já-
nak kegyeit.  Hiába követeli a szerelmet  Kacsur Andrea,  aki az utóbbi években szerepről
szerepre erősödve, egyre sikeresebben találja meg egyéni hangját.  Ha Tarpai Viktória is
következetesen ezt az utat követi, a jövőben sok lányszerepben fog hasonló örömöket ki-
váltani, darabbéli párja,  Ferenczi Attila  most szüreteli  folyamatos fejlődésének gyümöl-
cseit. Felmutató ujjas ikonjai  groteszk refrénként térnek vissza, s bár birokban győzedel-
kedik,  valljuk be,  énekben Charles mester a jobb...  Sokáig nem tudtuk, hogy Ő a szőke-
szakáll tiszteletes,  míg végül könnyű fehér ruhában,  gyengéd játékokkal  kismama-pocak-
ján ironizálva, szépséges Hymenként,  Béres Ildikó lepleződött le.
Olvasva, tetszik az Ahogy tetszik,  de igazán shakespeari így lesz,  Vidnyánszky Attila szín-
padán, mivel ő mindent a saját képére formál, az örök aktualitás és a jelen idejű korszerű-
ség dialektikus egységét teremtve meg.
Ismerve beregszászi modellt,  tudjuk, hogy ez az előadás  legfeljebb munkabemutató, per-
manens építkezéssel, tucatnyi este után kristályosodik majd ki a végső forma.  Most is ki-
tűnően múlattuk el az egyvégtében háromórás ötletparádét, de felfokozott kíváncsisággal
várjuk a következő megnézést,  amely ismét  próbaköve lészen  a folyvást erősödni képes,
mindig nagyszerű élményt jelentő beregszászi társulatnak.

Éppen csakhogy megüti az ajánlhatóság szintjét, két okból mégis beszélnünk kell róla. Egy-
részt, nekimegy a begyepesedett  "nemzeti dráma"-tabunak, hősködés, magyarkodás, nem- zetsiratás helyett egyszerűen eljátszatja a puszta darabot, másrészt és ez a fontosabb, be-
mutatja a színház legifjabb tagjait,  akik eleven lendületet,  legalább egy kicsit korszerűbb
stílusban képesek  színpadra állni.  A rendező jó ötletekkel indít:  csupasz színpad néhány
székkel, egy szál mikrofon, de egy méretes úszómedence, kukkolós plexi-fallal, mely csuka-
fejesek, delfin-bravúrok látványával csábít, - félidőig ki is tart mindez, aztán az üresjáratok
letompítják az érdeklődést.  Ám a legnagyobb hiányosság,  hogy nem egyértelmű a fogalma-
zás,  a groteszk paródia csak érintőlegesen valósul meg, a tragikus pátoszt elveti, de hiába
várjuk a röhejes iróniát.  Dicséretes az élőzenés hangkulissza,  amelyet a szereplők maguk
létesítenek  síppal-dobbal, énekkel-gitárral,  ám itt is csak elindul egy régi slágerekre épü-
lő élcelődés, aztán elfelejtődik, ahogy annyi ígéretes kezdeti mozzanat is.
Az együttes derekasan helytáll,  fittyet hány  a megunt tradiciónak,  szomorú azonban az,
hogy a deklamáció, az oratórikus készségek,  a kiművelt hangképzés mennyire hiányos. Fi-
gurálisan imponáló  Makranczi Zalán,  de a szorított ordibálás csökkenti erejét,  ugyanez
vonatkozik a Bánkot alakító  Fehér Tibor-ra, aki ráadásul súlyos szereposztási tévedés vét-
len áldozata.  László Attila egészen kis szerepében is megkerülhetetlen szuggesztivitással
bizonyít,  Bánfalvi Eszter, helyenként az idézőjeles karikírozás lehetőségeit is megcsillant-
va, erőteljes karaktert formál.  Radnay Csilla  dicséretesen birkózik  alkatidegen szerepé-
vel,  Szatory Dávid  egyetlen tirádában is  meg tudja mutatni képességeit.  Heves dikció,
attraktív mozgás, pregnáns átélés teszi hitelessé  Mátyássy Bence Ottóját, míg az intrikus
Biberachot  Földi Ádám  elementáris játéka az előadás főszereplőjévé teszi. Nem az a ha-
gyományos gonosz bajkeverő,  inkább megélhetési intrikus,  nagyon okos, nagyon eleven,
...nagyon színész! Atlétikus alkatát, átütő deklamációját, szuggesztív jelenlétét csak felső-
fokú jelzőkkel illethetjük, alakja Vörös Felkiáltójel a borongós színházi égbolton.
Majd harminc évvel ezelőtt, Mohácsi János első rendezése, az a kaposvári Bánk bán, - hát
azért az ez egy egészen más minőség vala...

Tizennyolcan ülnek a rivaldán, szemben a nézőkkel, munkafényben.  Egymás között hosszú
szüneteket tartva, mindenki felolvas néhány sort  auschwitzi naplókból, visszaemlékezések-
ből. Dermesztőek a csöndek: kénytelenek vagyunk átgondolni, átérezni a hihetetlent. Leg- szívesebben kirohannánk,  betapasztanánk a fülünket,  menekülnénk a szembenézés irtóza-
ta elől.  Pedig már órák teltek el, láttuk, hallottuk,  hogyan beszélnek az SS-tisztek a "nem
emberek: munkatárgyak"-ról,  hogyan kér  újabb tízezer rabszolga-munkást  a Krupp-művek
főnöke, nem hittünk a fülünknek, amikor a széplelkű dr. Mengele jiddis bölcsődalt énekel,
amelyet egy fél órával később halálba küldött kisfiútól tanult. Szó bennszakad, de Mohácsi
színpadán kérlelhetetlen pontossággal  tárul fel  a nácik Endlösung-jának mechanizmusa, a
Vatikán gyáva hallgatása és a szembeszegülő Fontana páter kétségbeesett küzdelme.
Hochhuth erőteljes szituációkat alkot,  mesterien ötvözi a valós és a fiktív elemeket, az át-
alakított és beleírt szövegek pedig a groteszk abszurditás légkörét teremtik meg. A botcsi-
nálta merénylők,  futás helyett, tízféle haditervet elemezgetnek, bohóctréfa a halál torná-
cán, vagy mikor a dáridózó tisztek kuglizásának dübörgése szinte elfedi a bombák robbaná-
sait. A kaposvári társulat erősebb, mint valaha, az összes szereplő elképzelhetetlen szinten
oldja meg feladatát, az egyszavas harangozó "...gyakorlok!"-ja ugyanolyan intenzitással szól,
mint az ördögűzés átkai.
Kevesen állnak a jó oldalon:  Kocsis Pál  pusztán dramaturgiailag fontos szerepét tölti meg
az elemi humánum vonásaival,  Takács Géza  az áldozatvállalásig vivő út stációit ábrázolja az
érett hitelesség erejével.  Hát ennyi..., annál népesebb a fanatikus bűnözők és a sunyítva
hallgatók gyülekezete. Karácsony Tamás a fiát vesztő bankárt és az életéért küzdő gyárost
egyaránt érzékletesen  jeleníti meg,  Szula László  az epikureus kenetesség  torzképében
remekel,  Kovács Zsolt embertelen feladatot teljesít  a babonás kiátkozás hihetetlenül os-
toba groteszkjében.  A mit sem sejtő vatikáni alkalmazottak közül  Serf Egyed fényképésze
emlékezetes: rettegő szolgalélekkel pislog ki a tétován tologatott szék támla-rácsán...
Lecső Péter  bravúros alakítással lep meg  a hatalom mámorában fürdő nádpálcás tanítócs-
ka, bocsánat!: Salzer rendőrfőnök alakjában,  Felhőfi-Kiss László  őrmesterével párban az
előadás legmohácsisabb nagyjelenetét jegyzi.
Az empátia ugye jófejség, de hogyan képzeljük bele magunkat egy  Mengele személyiségé-
be, mivel lélekről talán blaszfémia lenne ebben az esetben beszélni? Dehogyis rossz ember,
imádja a zenét, a nőket, a jó borokat! Észlény, tudományos sikerekre áhítozik, de honnan
ez az irracionalitás: a fajelméletet akkoriban, legalább belül,  senki sem kérdőjelezte meg?
Vagy az orvosi tárgyilagosság, a rideg távolságtartás lenullázza a hivatás követelte embersé-
get?!?  Nagy Viktor  szédületes figurája nem ad válaszokat,  de a végsőkig feszíti az emberi
lény viselkedési lehetőségeinek  negatív spektrumát.  Nem gyűlöljük, csak bámuljuk,  nem
félünk, csak tudatosul bennünk, lehet valaki ilyen, ...ilyen van!  Káprázatos alakítása színé-
szi pályájának csúcsát és az élveboncoló előadás emblematikus gyújtópontját képezi.
Az auschwitzi Sturmbannführert és a majdnem megmentett Jakobsont  egyaránt tökélete-
sen jeleníti meg  Kelemen József, - Némedi Árpád  is hol zsidómentő rendfőnök, hol meg
meg maga  Adolf Eichmann...  A gigászi produkciót   Rácz Panna  gyönyörű monológja tető-
zi, de az utórezgések beláthatatlan időkig pulzálnak bennünk.
Nincs Kaposvár?!? Lesz Kaposvár?!? ...VAN!!!

Tandori, Ottlik és Skvorecky óta tudjuk, hogy Hamett mellett Raymond Chandler a bűnre-
nyek legnagyobbja, kár, hogy manapság kevésbé olvasott.  Zsótér Sándor  nekiveselkedett
és egyik szövevényes történetéből színdarabot alkotott.  Esztelen merészség!  A sztori vál-
tozatlan, a figurák azonosak, a zseniális dialógusok a mai nyelvre lettek alakítva, de hogyan
jeleníthető meg  egy folyamatos időben játszódó nyomozás,  amely minden eddigi színpadi
törvénynek élesen ellentmond?  A rendezőnek  Ambrus Mária forgószínpadra épített dísz-
lete nyújtja a lehetőséget,  a féltucat körcikk  szüntelen változásban,  az ablakok,  ajtók,
bútorok redukált cseréivel és ami még lényegesebb, fantasztikus fény-váltásokkal legalább
félszáz helyszínt képez. A műszak brilliánsan oldja meg embertelen feladatát, amely nagyjá-
ból félpercenkénti reagálásokat kíván,  a szereplők pedig iszonyatos sebességgel közleked-
nek a nyílászárók és átjárások  kiismerhetetlen labirintusában.  Tárgyilagos megállapítások,
választékos mondatok kopognak szenvtelenül: az együttes példás akarással tanulja a szokat-
lan stílust, hibátlan összmunkával teljesíti a nem mindennapos feladatot.  A zsótéri előélet-
tel bíró  Mészáros Máté, Kaszás Gergő, Schruff Milán alakításai emelkednek ki, de  Bányai
Miklós háromféle megjelenése is figyelemre méltó.  Ötvös András  végig a színen van, káp-
rázatos elánnal deklamálja tonnányi textusát,  legkisebb gesztusa is ül,  egyetlen mondata
sem érdektelen,  permanens fizikai és szellemi mozgásban lévő,  dinamikus epicentruma az
előadásnak. Ráadásul egyszemélyes hangosztályként is működik,  telefoncsengés, motorzú-
gás, fékcsikorgás, pezsgőpukkanás s hogy Tandorit idézzük: " a villany-borotva hangja benn
s a fűnyírógépé odakünn"..., megtévesztő tökéllyel szólal meg virtuóz vokalitásában.  Mara-
thoni teljesítményének értékét tovább növeli,  hogy a rideg logikára épülő darab szövevé-
nyeibe, a töprengő, vívódó Philip Marlow magándetektív alakján keresztül emberi érzelme-
ket is bele tud vinni,  finom eszközökkel érzékeltetve  egy megmagyarázhatatlan szimpátia
irracionális gyökereit.
Még ha meg is kell küzdeni a saját értetlenség lustaságával,  nincs jobb, mint valami újsze-
rűt látni,  a beletanulás keserveit feledteti a soha nem látott élmény múlhatatalan öröme.
Zsótér Sándor  ismét sikerrel jelölt ki új irányt színházi alkotómunkájának, az egriek felfe-
lé tendáló teljesítményét pedig újabb kiváló produkció erősíti.

A titokzatos rendszám a  Harsányi Sulyom László - Novák Eszter  rendezőpárost rejti, pe-
dig nincs miért bujkálniuk,  Lőrinczy Attila  akkurátus darabjából nagyszerű előadást rity-
tyentettek a színre!  Már a tér is figyelemre méltó,  úszómedence, virágágy, nászágy is el-
fér  Kiss Gabriella tenyérnyi színpadán, sőt, mindegyikük sokoldalú funkciót is nyer a per-
gő tempóban bonyolított komédiában.  Csípősek a kiszólások,  ízesek a dialógok,  a kitűnő
textus jól játszható,  pompás figurákban testesül meg,  záporoznak az ötletek,  de szeren-
csés arányossággal elkerülik  a túlzásokat.  Meglepően egységes stílusban muzsikál a több
helyről verbuvált együttes,  a nagyok mellett  megállják helyüket  a fiatalok,  Viola Gábor
nagyszerűen énekel,  Lapis Erika lendületesen frivol,  Téby Zita árnyaltan rajzolja meg a
kamaszlány  halálos szerelembe torkolló metamorfózisát.  Egyed Attila szolgája kissé lassú
felfogású,  Katona László-é szexuálisan retardált,  duójuk vibráló elevenségű mozgatója a
cselekménynek. Lukáts Andor, úriemberi visszafogottsága villanásnyi hézagában, lilába vö-
rösödő dühkitöréssel igazolja egyedülálló klasszisát.  Friedenthál Zoltán  lubickol enyhén
neurotizált szerelmi őrjöngéseiben,  már csak úszni kéne megtanulnia, a darabbéli csúfos
halálozás elkerülése végett.  Szilágyi Katalin  remek, mint butácska vidéki lányka,  ízesen
játssza az első randevú mámorát,  csábos narancsban mutatja be a leendő kurtizán bűvös
bájait, de köznapivá visszaszürkülve is ellenállhatatlanul sugározza színészi szépségét.
A hisztérium-játék természetesen  Margitai Ági  Celestiná-ja körül forog, megérdemelt ju-
talomjátéka minden lehetőségét kihasználva, ezerszínű alakítással teljesíti ki sokoldalú sze-
repét,  a ravasz bölcsesség,  a fanyar irónia,  a zsigeri jóság színeivel gazdagítva a komikus
szituációkban bővelkedő figurát. Csak csodálni lehet hihetetlen kondícióját, energiájának
áradó lendületét, játékának érzékletes intelligenciáját, amely teremtő centrumként fogja
össze a hamleti végbe vesző, egyetlen mozdulatára mégis jóra forduló történetet.
Az obligát mellékmondatnál jóval többet érdemel  Barabás Árpád  zenéje, amely a  Lebuj-
nóta villoni tuttijában és a taps-zene ujjongó örömében csúcsosodik.
A közönségbarát darab és a korszerű színházi nyelv nem zárja ki egymást, bár csak Pesten
is láthatnánk néhány hasonló attrakciót!  Illetve: láthatunk,  mivel Celestina február-ban,
5, 8, és 11-én, háromszor is vendégeskedik a Gödör-ben!!!

A legendás Kaposvári Színház évtizedek óta híres zenés darabjairól, musicalek, operettek
arattak látványos sikereket a szélesebb közönség és az idézőjeles megjelenítésre is érzé-
keny vájtszeműek körében.  Furcsa, hogy most egyes hangok  holmi megújhodásként ün-
neplik ezt az akkurátusan színre vitt,  gyermeknek-felnőttnek  egyformán kedves produk-
ciót, pedig ez "csak" a hihetetlenül magas kaposvári alapszint!
Micsoda indítás! Nagybőgőtokként álldogáló koporsók tövében  Tóth Eleonóra orgánuma
gyalázza  Hunyadkürti György Grimm-mesébe illő temetkezési vállalkozóját, beóvakodik a
csélcsap  Sipos Eszter, tercettjük hátterében  a felrévedt hullák is énekelnek... Pompás
kép és ez csak a kezdet: a tömegjelenetekben a kis zsebtolvajok, avagy az utca népének
precizen koreografált örvénylése,  a dialógusokban jól formált szituációk,  énekben-zené-
ben hatásos hangzatok érvényesülnek.  Tóth Richárd markáns brutalitásának ellentétpár-
ja az úri osztályt méltón képviselő  Karácsony Tamás,  Kőrösi András hangja jobb időkben
pedellusi állásnál többet érdemelne. Nagy szükség van  Szabó Mónika energikus vezénylé-
sére, a natúr és az erősített hangok aránya bizonytalan és sokszor megnehezíti az éneke-
sek dolgát.  A nagyszerűen játszó   Kiss Diána Magdolna, aki összetett szerepének legap-
róbb mozzanatát is hitelesen bontja ki, jobban járna, ha saját, operai szintű hangján szó-
lalna meg:  a színpadon, kontroll hiányában, a túl hangos zenekar  nehezíti az intonációt.
Ennek ellenére, mindkét számában meggyőzően mutatja meg  vokális képességeit, nem is
beszélve az éneklés közben/!/ abszolvált akrobatikáról,  melynek csúcspontján, egy kitar-
tott "B" kíséretében, Lecső Péter fej felett kitartott,  egykezes nyomásgyakorlatának víz-
szintes súlyzójaként végzi.  Kovács Zsolt,  aki történelmi hőstől,  rejtő jenői figurákon át
a cigánysor kisemberéig, minden szerepében egyedülálló hitelességgel szólal meg,  Fagin
tolvajprofesszorként  a szörnyű dickensi világban is  felbukkanó, furcsa emberséget jele-
níti meg,  búcsú-songja az együtt érző katarzis magasába röpíti az előadást. A gyermekkö-
zönség, amely azért nem járt még túl sokat színházba,  nem véletlenül,  ezt a számot tap-
sojta szinte végig, hogy aztán a finálé után irdatlan dzsungeli őrjöngéssel köszöntse a tár-
sulatot. Hát él még a Kaposvári Színház?  Él még a színpad, a társulat? Addig jó, amíg a kis
tolvajok  a színen nyúlják le a lóvét,  addig jó,  amíg kellék-kincsektől duzzad  az orgazda
zsákja...

A Várudvar piactere gyorsan átrendeződik, a jelmezes árusok helyét valódi jelmezesek fog-
lalják el, nagyrészt a HOPPart és a most végzett bábosztály ifjú színészei: kezdődhet a bús-
képű lovag agyoncsócsált története, szerencsénkre alaposan átszabott formában. Harangi
Mária, aki máris a legkülönbözőbb zenés műfajok avatott rendezője, nem centizi ki a színla-
pot: két Don Quijote, két Sancho Pansa, 3 /Három!/ Dulcinea újszerűen varázsolja elénk a
jól ismert eseményeket.  Friedenthál Zoltán komoly férfiassággal küzd, de közben melléke-
sen zongorázik is nagyokat, meg egy annál gusztustalanabb mácsó kocsmatöltelék képében
mutatja meg legtávolabbi ellentétpárját. Éneke a technika időnkénti megbicsaklásai ellené-
re átütően árnyalt,  eszméit nem feladó monológja  az előadás végkicsengésének egyértel-
mű meghatározója.
Kiss Dia szárnyaló áriájában  Dulcinea lírai lényét testesíti meg, a kissé naturális és elnyúj-
tott megalázási jelenetben színészi alakformálásának szuggesztív drámai ereje diadalmasko-
dik, állatszerepeinek /ló, szamár, birka/ hangkavalkádját pedig emelkedett fuvolaszólókkal
ellentételezi.  De  Szilágyi Kata  pantomimje sem kutya!  Az Ő eb-portréja a létező összes
négylábú tulajdonságaiból összegyúrt, virtuózan komikus remeklés,  legszívesebben haza is
csábítanánk egy méretes csülökkel... Dulcineája a szilajan szókimondó Aldonzaként, tüzes
énekkel,  örvénylő mozgással kényszeríti térdre a férfinemet és az elbűvölten ájuló közön-
séget.  Hetyke, kisfiús legény az első számú fegyverhordozó,  Kovács Bálint  Egerből , míg
szakállas alteregója,  Gémes Antos hiteles létezésében és emlékezetes dalában a gazdájá-
ért szeretve aggódó hűség képét rajzolja meg.
A dörgőhangú kocsmáros herkulesi figura, hasonló nagyságrendű emberábrázoló képesség
jellemzi alakítóját, az egri  Szívós Győző-t. Az egész társulatot dicséri a kicsinyke idő alatt
összeállott produkció  fergeteges kivitelezése, a mozgások, kórusok, a tüzek és fegyverek
hatásos összjátéka.  Harangi Mária  rendezése nagyvonalú gesztusokkal realizálja a cselek-
mény fordulatait,  eleven képekben komponál,  észrevétlen találékonysággal illeszti be a
dal-betéteket.  Szabó Mónika  érdeme a betanítás és a zenei kíséret,  amelyben, lassacs-
kán egészen természetessé váló módon, az együttes tagjai is hangszert ragadnak.
Reméljük, jövőre is látható lesz ez a  Dobó-téri tündöklés, de biztos, hogy valamely újabb
változatában, előbb-utóbb úgyis találkozunk vele nagyszínpadon is.

Felszakad a vasfüggöny és mi nézők, berobbanunk a színre, Szabad az Át-járást követelve.
1989: megkaptuk, 2008: lám mire is jutottunk vele. A kamaszokból elnehezedett férfiak, a
vágyakból legfeljebb álmok,  az emlékekből pedig ez az eszelősen eredeti színdarab szüle-
tett,  illetve születik,  itt a szemünk és a kamera előtt.  Forgat a stáb, készül a nosztalgia-
mentes retrospekt,  diákcsínyek, búcsúbulik,  román álforradalom, nálunk meg alapszervi
bujálkodalom.  A filmezett és játszott jelenetek  szerves egységbe forrnak, peremükön a
rendező alkotói-magánéleti tántorgásaival.  Hornung Gábor markáns eszközökkel formálja
meg  Kéthli-Réthly alakját, véges-végig eleven gyújtópontja a cselekménynek.  A kétség-
beesett rendezői erély,  az okos kompromisszumkészség,  a fáradt beletörődés  vonásait
egyaránt szuggesztív hitelességgel mutatja meg és még az apai halál színészi mennybeme-
netelét is eljátszhatja... Réthly Attila forgatókönyve  ragyogó lehetőségeket kínál a töb-
bieknek is: a főiskolások egytől-egyig  pompásan helytállnak, /lám, van élet a Színiegyete-
temen kívül is...!/  Az író-rendezőként izmosodó  Vékes Csaba mellett  Poroszlay Kristóf
arcélét jegyezzük meg, a vibráló clown-temperamentumú  Fándly Csaba pedig hangjával,
mozgásával, mimikájával teszi "Sámli"-ját feledhetetlenné.  Nagyot ütött Lovasi "igazi forra-
dalmár"-ával, - a Kispál és borz dalok  egyébként is érzékletesen tagolják a történéseket,
a színészként is meggyőző  zenekarvezető,  Sebesi Tamás  előadásában.  Elena Ceasescu
hihetetlenül ostoba mondatait  Urbanovits Krisztina  delejes nőiességgel izzítja fel, szin-
te kedvünk lenne ölébe ülni ott a vérpadon. Réthly Attila  szituáció-teremtő és hitelesí-
tő képessége, amely jelenetről-jelenetre képes  a kíváncsi izgalom lázát fokozni, csúcsát
a bélyegnyaló fruska  színpadra állításában éri el. A történelem itt a semmibe foszlik, egy
emberi sors, egy hétköznapian csodálatos nő  életútja mellett,  amely a magát mindenki-
nek nevetve odaadó tinédzsertől a nyomorék gyermekét tologató,  végtelen opimizmusú,
örök anyáig vezet.  Német Mónika  lebegően tündéri  tizennyolc évesen,  kétszer olyan
idősen pedig  az irracionális önfeláldozás tragikomikumát fényesíti fel az elementáris sze-
retni-vágyás misztériumává. Tesco-vörös jelenése a múltat idéző fiúk között, bízvást a tel-
jes évad legszebb epizódja. Valóban!  Réthly Attila amarcordos "Így jöttem-Ide értem"-e
Film-Színház-Muzsika...,  de semmiképpen sem hátraarc:  "vidám és bátor számvetés", me-
rész előretörés a korszerű színházi formák személyessége felé.

És lőn sötétség... Felrémlik Derek Jarman nagy átverése, a filmként prezentált Blue, amely-
nek képtelen vaksi-kék vetitővásznára meredt  az órákig döntésképtelen nézősereg. De új-
ra itt a színpadi fény, azaz a valódi sötétség és kezdődik a mesterien összerakott bulvárcso-
da.  Szeretettel figyeljük a nagyszerű csapatot,  bravúrosan játsszák  a legapróbb részletig
kidolgozott zsonglőr-mutatványt.  Erre a társulatra mondják,  hogy lenézi, megveti a közön-
séget ?!?  Hát ez aztán igazán népbarát, ízig-vérig szórakoztató mulatság! A szerepeket per-
sze el is kell játszani, ami parádés könnyedséggel valósul meg. Ahogy Sarkadi Kiss János ci-
pekedni tud, ahogy Serf Egyed német és műértő és villanyszerelő, ahogy  Kelemen József
szokványos jelzések nélkül, belülről meleg... Az újonc Czene Zsófi bizarr egyénisége ragyo-
góan illeszkedik a nagymúltú csapatba,  Némedi Árpád  alkatidegen figuráját  virtuóz tech-
nikával hitelesíti.  Grisnik Petra néma résztvevőként is feltűnik, hisztérikus kitörései aztán
igéretes tehetségét bizonyítják.  Mire az igazi milliomos Karácsony Tamás megérkezik, ész-
revétlenül hálóznak be az apró konfliktusok erővonalai, nocsak, van itt ezért drámai töltet
is!  Márton Eszter varázsos hangja  minden bizonnyal  töksötétben is tökéletesen jelenite-
né meg fantasztikus játékát, az Ő  "itt vagyok!"-ja,  "puha,puhá!"-ja a kitűnő előadás felejt-
hetetlen szignáljává nemesül.  A komótos expozíció lassúdad érésben  forró légkörű színjá-
tékká érik, erőteljesen felülütve a darab lehetőségeit.  Még hogy vájtszemű rendező nem
tudja a szélesebb közönség elvárásait /is!/ kielégíteni... Mohácsi János-nak  mindenesetre
úgy sikerül, hogy semmilyen engedményt nem tesz és ugyanazt a szintet tartja, amit meny-
nyei ménkű cunami-darabjaiban annyira csodálunk.

Magyar táj pointilista ecsettel:  nem kifejezetten operetti háttérrel  indul az előadás, de
Daróczi Sándor díszlete később Henri Rousseau dzsungelét is idézi, színpadon elnyúló mé-
retes vadállatokkal súlyosbítva.  Végre nem egy illusztratív környezet, reménykedő fények
gyúlnak bennünk, lehet, hogy korszerű színházat látunk, nem áramvonalasított monarchia-
idillt...?!? Aztán jelenetről jelenetre igazolódik:  Göttinger Pál  nem operettet modernizál,
hanem up to date eszközökkel színre visz egy történetet, megtartva a gyermeki lelkünket
zsongító bájos dalbetéteket.  Nem operai szintekről lecsúszott szopranettek, tenorettek
áriáznak: egy erőteljes együttes példás összjátékát látjuk,  kitűnő színészek vérbő alakítá-
saival.  Nincs hiba  a /poloska-mentes/ énekléssel sem,  a zenei teljesítményt felülírja az
előadásmód szuggesztív hitelessége.  Zombola Péter mesteri hangszerelése 6,  azaz Hat!!!
muzsikussal feledteti az ároknyi nagyzenekart,  amely még a cintányéros tuttikban sem hi-
ányzott.  Szokatlan a szerelmespár is:  Rolla grófnő  belevaló modern leányzó,  akinek már
abban az időben is inkább  a bölcsészkaron  lett volna a helye,  az előnytelen származású
mérnök egy éleseszű nagy gyerek.  A végtelen eleganciájú  Újhelyi Kinga  és az alkatide-
gen szerepét fényesen abszolváló  Krisztik Csaba első duettjében, amelyet a végig szipor-
kázóan invenciózus  Katona Gábor  koreográfiája ruház fel  merészen elidegenítő vonások-
kal, nem tipusokat állít elénk,  hanem sajátságosan egyénített, izgalmas figurákat.  Nem is
kell hát szurkolnunk nekik,  sőt, derülhetünk,  amikor végül mégiscsak  korrumpálódnak a
a három nővéresen áhított "munkás" életben. A régi operettvilágból gurult át kerekes-szé-
kében a kitűnően komédiázó  Egri Márta és a Latabárokat megszégyenítő  Andrássy Máté
és  Mészáros Tibor Pixi-Mixi-je. A két vérbeli clown, Szilágyi Kata Marcsájával hármasban,
káprázatos vehemenciával mutatja be a zenés színház teljes arzenálját: botzsonglőri akro-
batika, mimikai groteszkség, bábszerű mozgás,  szaggatott mozgás-bravúrok és végül a hek-
tikusan gyorsuló refrének emelik a csúcsra feledhetetlen triójukat. Hol vagyunk már a gá-
bor miklósi snájdig álparasztságtól:  Kristán Attila  totális átlényegüléssel formálja meg az
igazi lovászlegényt, büdös ugyan, de a nyers élet izzó illata lengi körül. Nem kisMiska ének-
ben, táncban sem, jól bírja az urizálást is. A reichstadti herceg után édesebb terhet vesz
vállaira, a tüneményes  Szilágyi Katá-t, aki fehér szobalányként,  fekete csokiként egyfor-
mán ellenállhatatlan.  Érett rutinnal játszik,  minden pillanatát átsugározza szédületes mo-
solya, de felsír a hangja, ha arról a szeretett "kis szennyes ember"-ről beszél,  színpadi lé-
tezése eleven varázslat. A lehetetlen alakok panoptikumába , az utolsó pillanatban jelenik
meg  Vranyecz Artúr, aki egyetlen gentlemanként menti meg az arisztokrácia becsületét.
/Persze, afrikai szépséggel a karján, könnyű.../  Mercs János  kimért komornyiként kezdi,
hogy aztán hiteles metamorfózissal olyan  "öntudatos népi káder"-ré váljon,  akivel bízvást
az ötvenes évek cenzorai is elégedettek lettek volna.  Göttinger Pál  rendezése nem nél-
külözi az eredeti megoldásokat:  a bál díszletei toronydaru-elemek,  a "Nő szívét ki ismeri"
filozofikus mélységeit párálló sugárnyalábok mélyítik el, a nagymama erotikus elbeszélését
dobpergés tagolja, a börleszk-ízű üldözéses futkározás éppoly meggyőző,  mint a befejező
pánik-jelenet kavargása.  Az operett-hagyomány áthághatatlan elemeit megtartva, sikerült
olyan színjátékot produkálni,  amely egyaránt lelkesíti a közönséget és a vájtszemű ítészt.
Eddig Kaposvárra jártunk operetkát nézni, de a Csokonai Színház egyre közelebb jön...

Az 56 Őrült sereg helyre tesz dolgokat, a  Csak egy szög véresen aktuális,  a Képzelt beteg
viszont egy általános,  örökérvényű,  közhasznú,  Moliere-ből táplálkozó normális színdarab.
Mármint, ha nem a szokvány kőszínházi, vicces semmiségeket tartjuk annak. Bizony itt mes-
terien felépített, fordulatos cselekmény, a színészek egyéniségére szabott figurák, lelemé-
nyes grammatikai mohácsiádák, merész ötletek alapozzák meg a minden ízében kristálytöké-
lyű előadást. Betoppan a halál,  Széll Horváth Lajos ironikusan démoni alakjában, hogy az-
tán hosszú kudarc-sorozat után  végre magával vihesse az egyetlen, realista stílben kitűnő-
en játszó  Stenczer Bélá-t, minden képzelődésével együtt. A családtagok is,  Kovács Mimi,
Szabó Vera,  Darabont Mikold, egytől egyig beavatottként hozzák a mohácsi-feelinget, az
orvosok kuruzs-akcióinak csúcspontja   Rázga Miklós  szabadkezi hasműtétje volt.  Lipics
Zsolt  fölényesen abszolválta  abszurd fényekben  sziporkázó szerepét, Toinette szolgálót,
az egyszem,  józan ésszel áldott  humanoidát  Herczegh Adriennn  nagyszerű játéka tette
emlékezetessé.  De a legnagyobb erény  a társulat  hibátlan összműködése,  a térben-idő-
ben tökéletesen illeszkedő együttműködés.  Remete Krisztina ruhái apró jelekkel, egy vö-
rös csíkkal, fodros szegéllyel találóan jellemzett, de a sellő uszonyba vetkőztetése se sem-
mi...! Külön fejezetet érdemel a zene, amely egyfolytában szól,  sejtelmesen zúg, titkosan
zümmög, drámaian dünnyög,  átszellemült akusztikába ágyazva szsorosan követett szituáció-
kat.  Kovács Márton a hagyományos hangszereken túl, minimál eszközökkel, edény-gongok
pszeudo-elektronikájával operál, nem is beszélve  Rozs Tamás  tibeti torokhangjairól.
Hogyan tud valami két hosszú felvonáson át feszülten izgalmas maradni, miközben apróléko-
san molyol minden poénon,  négyszer fut neki egy lánykérésnek,  nem fél az ismétlődések-
től és látszólag tengersok ideje van mindenre...,  hát nevezhetjük másnak ezt, mint színpa-
di csodának?!? És boldogító a tudat, hogy nem hattyúdal, a  Mohácsiaknak mindig lesz hely
a honi deszkákon és mindig lesz nézősereg, amely kíváncsian várja az új meglepetéseket.

A Nyolc és fél feledhetetlen bohócz-indulója fogad, katonazenekar játssza és a végén azt
is megtudhatjuk, miért...  Karácsony Tamás ábrándos szaxofon-frázisai mellett azonnal fel-
tűnik  Sípos Eszter  éjfekete Másá-jának dermesztő unottsága, már az első jelenetek bizo-
nyítják, hogy  Rusznyák Gábor eredeti és hatásos értelmezéssel építi fel Csehov-ját. Mes-
teri az ebéd színpadra állítása, az aprólékosan kidolgozott részletek mindig a legfontosabb
cselekményszálat erősítik, a végső tuba-szó már a konfliktus indítása. Rettenetesen zavaró
a proli-falikút és a szedett-vedett posztszoci műbőr-garnitúra, az együttes azonban fénye-
sen muzsikál.  Nehéz jelzőket találni  Kovács Zsolt  bölcsen alkoholista doktorának jellem-
zésére,  Kocsis Pál energikus eleganciája most is lenyűgöző,  Nagy Viktor egyre érettebb
eszközökkel, nagyszerűen formálja meg az elpuhult báró kitörési vágyát. Kovács Zsuzsanna
pedáns dikciója jelzi, hogy nem a Nem!Színház akusztikájával, inkább tagjainak beszédtech-
nikájával van baj...   A tragikum emberi mélységeibe vezet  Sarkadi Kiss János  Andrusá-ja,
Hunyadkürti György  öregemberi létezése pedig  valóságos színpadi csoda.  Párjelenetük,
melyben a reménytelenségbe hízott férj monológját Ferapont értetlen mondatai tagolják,
/" Moszkvában mínusz 200 fok volt, Celsius..."/, a kaposvári múlt legfényesebb pillanataival
egyenrangú. A dráma sodrása töretlen,  a rendező egységes mederben tartja a szétágazó
cselekményt, a tűzvész fényeiben izzanak fel az elfojtott ellentétek. az orosz lélek jósága
dalol  Csonka Ibolya öreg cselédjének szavaiban: "...adok a zenésznek, éhes: jóllakott em-
ber nem muzsikál..." A verbális optimizmusba menekülő Kuligin tanár  Kelemen József elő-
vezetésében nagy erőssége az előadásnak,  a legnagyobb örömöt a szerepről szerepre fej-
lődő  Sipos Eszter játéka jelenti. Négy frizura, négy lelkiállapot, négy arca egy végtelenül
összetett karakternek.  Orsolics Ágnes e.h. /!!!/ gyönyörű ruhái  pontosan követik hangu-
lat-változásait, ez is segíti jellemábrázolásának teljességét, amely  Mása alakját, sötét felki-
áltójelként, örökre emlékezetünkbe vési.
A záróképben megérkezik a kisvárosi garnizonba a tábornoki család, de a három nővért vé-
gül úgy sodorja el az expressz-vonat süvöltése , mint a kaposvári társulatot a budapestié...
Nino Rota melódiája gyászindulóvá változik, végtelen kétségbeeséssel búcsúzunk a legsze-
retettebb színháztól,  amely évtizedekig sugározta a reményt és az igazi színházba vetett,
mindvégig töretlen és legyőzhetetlen hitet.

Az őserejű Éva,  Sipos Eszter, Hét Tragika elszánt csapata élén robban be a színre: jó lesz
összehúzni magunkat, hiszen nemcsak csábítóik, de az egész férfinem ellen esküdtek bosz-
szút.  Svarc Jakob /?/ pompás ötletre épített komédiája összefogott, biztoskezű rendezés-
ben, eredeti humorral támadja rekeszizmainkat, a teljes együttes maximális erőbedobással
testesíti meg a jellegzetes típusokat, csak kapkodjuk a fejünket, annyi ötlet, geg és poén
sűrűsödik  a viharosan tomboló játékban.  A hölgykoszorú nagyszerűen helytáll,  néhányan
különösen emlékezetesek:  Szirmai Melinda horzsakőből faragott brutál-Médeá-ja, Mester
Szilvia, az édesen naív ártatlanság,  első legjobban pedig az egyre fajsúlyosabb meglepeté-
seket okozó  Sipos Eszter, aki energikus vezér, okos stratéga, de nem tudja elrejteni örök
nőiességének  végzetesen vonzó báját.  Nem tartana itt az  Emberiség,  ha Ádám egy ilyen
Ősanyát talál !!!  Ennyi bűbájjal szemben  az egy szem  Polgár Csaba képviseli a kiszolgálta-
tott gyengébbik nemet,  hét csábító hét alakjában  virtuóz metamorfózisok magasiskoláját
mutatja be.  Iaszón? Romeó? Juan? - egyik hitelesebben izgalmas a másiknál, de a csúcs ta-
lán az, amikor lelkes kamasz Kosztyaként kimegy, hogy másodpercek múlva a nagyképű, ci-
nikus íróbálvány, Trigorin maszknélküli figurájaként térjen vissza. Vékás Csaba rendezése a
kiinduló koncepciótól  a megvalósítás legapróbb részletéig,  felsőfokú dicséretet érdemel.
Sötét fellegek a drága kaposvári színház fölött, nagyon félünk, elvész harminc év munkájá-
nak óriási kincse... De egy ilyen vérbően tehetséges előadás parányi vigasz: van élet a ha-
lál előtt...

Felmegy a függöny és máris  a 30-as évek Párizsában vagyunk,  szmokingban az urak, csoda-
szép Cselényi Nóra toalettekben a dámák, de nini, gazdagék modern lakása már inkább Le
Corbusier emberléptékű geometriáját idézi, a csőbútor Breuer, az automatika Znamenák.
Mert a hibátlan munkával  kirukkoló rendező  mutatós díszleteket is tervezett,  kivitelezé-
sük és az egész látványvilág pedig hibátlan ízlést, nagyszerű műszaki hátteret sejtet. Vissza
is térünk még erre minden képváltásnál, van bőviben, három felvonás, négy helyszín, mint-
ha csak egy régi jó kis operettet látnánk. - De nem is...: a cselekmény fordulatai kínálnak
lehetőséget az összes fülbemászó  Eisemann-melódia elénekléséhez, a pompás egyveleg vi-
szont élvezetes szituációk eljátszására ad alkalmat.  A humort éltető táptalaj közegét a ki-
vételes hitelességű,  egyedülálló kaposvári társulat  teremti meg.  Az elegáns urakat olyan
kis szerepekben is Nagy Ász-ok jelenítik meg, mint Karácsony Tamás, Lugosi György, a de-
cens részeg  Nyári Oszkár, vagy a komornák királynője: Urbanovits Krisztina. Falatnyi epi-
zódjában, latin hévvel, ibér gráciával  varázsol pazar figurát  Végh Zsolt,  Mózes Balázs re-
vűtáncosa leleményes hanghordozásán túl, virtuóz mozgásával hódít. A Riviéra-képben me-
gint csak  Cselényi Nórá-t dicséri a verőfényes öltöny-kollekció,  de nem kevésbé zsongi-
tó látvány  a színpompás hölgykoszorú,  vagy a merész rumba-dressz. Utóbbit kígyózó moz-
gással animálja  Sipos Eszter,  aki játékban, énekben egyaránt  bájos lendülettel formálja
meg a színpadra vágyó úrilányt.  Szabó Kimmel Tamás-t pergő dikcióján, fényes tenorján
kívül gyors reagálásai,  fürge eleganciája avatja stílusos bonvivánná,  Sarkadi Kiss János a
címszerepben felülírja a korábbi, megszokott komikus-patenteket, az ő Pierre Noir-ja mé-
lyen emberi, esetlenségében is etikus,  igencsak szeretnivaló, ritka hitelességű figura. A
primadonna itt a kisember karjaiba dől, míg az ámorózó a szubrett ágyában végzi, de mit
ér az ilyen besorolás, ha a felejthetetlen főszerepet  Varga Zsuzsanna  játssza! Nincs be-
hízelgően édes hangja, nem a kifutók gyöngye,  tökéletesen illik hozzá a kis titkárnő ész-
revehetetlen szürkesége,  aki rövidlátóan még azt is el tudja képzelni, hogy pont a daliás
főnök fog belészeretni. Aztán kap egy fátyolruhát, egy frizurát, de ellenállhatatlanná tra-
gikai vénáiból feltörő, fájdalmas szenvedélyessége teszi. Ahogy a szövőlány cukros ételek-
ről, úgy álmodik ama  "Holdvilágos éjszakán" és ezt éppen  imádottjának énekli el,  lírikus
világítással poétikussá varázsolt duettben. Elsötétül az ég, mikor a kétségbeesett Lessz!!!
maga jussszt is az enyém vulkanikus erővel robban ki belőle,  kiég a biztositék, amikor sí-
ró szenvedéllyel ordítja a telefonba: "Gyűlölöm magát!" Úgy tűnik, a legkedvesebb kis re-
vű-operett lankás tájaiba is lehet shakespeare-i szakadékokat találni, ha egy ilyen sugár-
zó tehetség nagyszerű alakítása világítja meg az odavezető utat! A második felvonás emel-
kedett katarzisa után, megnyugtató levezetés a kispolgári, mégis csodás színű faburkolat-
tal bíró miliő, amelyben  Tóth /Eleo/Nóra mondja ki bemutatkozáskor az évad legfrappán-
sabb két szavát: "Madame Buchon!", hogy aztán ügydöntő megerősítésként harsogjon a
címadó finálé: ...bizony, pesti kőszínházaink  legfeljebb ügyefogyott kis-öcskösök  Csiky
Gergely bátyó mellett...
Mert: szerelemhez nem kell se pénz, se ész, szerelemhez nem kell semmi, csak szerelem
és kész! ...Színház-hoz sem! ...Csak Színház!...a Kaposvári !!!

Buliban a fürdőszoba a legkisebb közös,  hiszen többszörösen keresi fel a nép: ideális szín-
hely az egyéjszakás cselekményhez.  A jeles szerzők  pompázatos darabot rittyentettek a
mellékhelyiségként is funkcionáló  közhasznú térbe,  egyedi életstílusú figurákat alkottak
és jó érzékkel találták meg a játszó személyeket. Sikerült összeguberálni a berendezést is,
amely víz nélkül is maradéktalanul kiszolgálta a változatos igényeket.  Ötlet, találékonyság,
korrekt kidolgozás és még a játék, színpadra állítás is sikerült, rendező nélkül, társulatilag.
Komikus keresztmetszetét kaptuk névleg értelmiségi köreinknek, fél- és egész-kapcsolatok
kusza gubancát,  jellegzetes beszédmódok,  viselkedésformák sorjáztak eleven izgalommal,
rólunk volt szó, de módot nyújtva a többrétegű általánosításra is. Első opusz, első színpad-
ra állítás, egy formálódó együttese bemutatkozása: vérbeli színházi produkcióval! A szerző-
páros ökonomikusan bánt saját magával,  Száger Zsuzsa  egyéniségére tökéletesen illő ala-
kot formált,  Urbanovits Krisztina  majdnem néma szerepét  átütő szuggesztivitással reali-
zálta. Elég, hogy dúdolva sminkel, nagymonológ, ahogy csodálkozó mimikával követi az ese-
ményeket. Sipos Eszter tartózkodóan indult, annál ütősebbnek bizonyult az erotikus finá-
léban.  Valcz Péter-ben hanyag könnyedségű,  irigylésre méltó adottságokkal bíró aktort
ismertünk meg,  Felhőfi Kiss László  hiteles játéka pedig szinte alkotói légkört teremtett.
A legfrappánsabb szöveg  kétségtelenül   Kaszás Ágnes-nek jutott, de zsigeri komédiázása
annak legparányibb momentumait is elsöprő elánnal hozta,  ezoterikus ülőke-áriái,  dugás-
beszámolói feledhetetlenek,  ilyen a nagykorúvá érett  Végh Zsolt  örjöngése,  majd szá- 
nalmas bocsánatkérése is. Az est fénypontja, akinek minden moccanása  életveszélyes, az
áporodott Kam/a/ra-légkörből végre egy hozzá méltóbb, alternatív fürdőszobába pottyant
Stefanovics Angéla!! Láttuk ott tininek, érdekes volt hölgyként, emlékszünk Anna Frankra,
de itt és most  egy jelenetében többet mutathatott meg  káprázatos tehetségéből, mint
eddig tíz év alatt.  Neki aztán nem kell poénokat beleírni,  egy határozatlan névelő elég a
védhetetlen hahotához, elmondásában a címjegyzék is Karinthy-ádaként sziporkázna, nem
is beszélve a gesztusok, arcjátékok leírhatatlan skálájáról,  amely a jellem- és szituáció-áb-
rázolás színészi magasiskoláját valósítja meg.  Telefon-eligazítást tart gyermekeinek: reality
és paródia egyszerre, számító hisztizéssel zokog: szökőár,  belehuppan a fürdőkádba: föld-
indulás!  Ha csak az Ő lappangó létének fantasztikus életre hívása történne, máris megha-
tározó eseménynek tartanánk az új alkotóközösség színrelépését, de az egész előadás azt
sugallja,  hogy érdemes lesz a jövőben is várni  az újabb közös alkotásokat, követni a még
s névtelen csapatot a létezés belsőbb szobái felé is.

A Cyrano után drámát írni...?!?  Nem egyszerű, de Rostand újabb extrém hős választásával,
a francia Gloire-ra kacsintva,  fordulatos, sokszereplős,  töményen romantikus darabot al-
kotott, amelyben a kisebb szerepek is nagyszerű játéklehetőséget kínálnak.  Kissé hosszú
expozíció után,  Varga József drabális gránátosának lelepleződével aztán úgy beindul a gé-
pezet, hogy egyre emelkedő ívben,  lehengerlően dübörög az átszellemült végkifejletig. A
díszlettervező  Alekszandr Belozub  leckét ad a malevicsi minimalizmusból:  tág perspektí-
vát nyújtó a fehér trapezoidok, amelyek ritka mozgásaikkal fenséges fenyegetést sugallnak.
És nincsenek ajtók! Császári pompa helyett a királydrámák deszkaszínpada: minden a dikció
és a színészi kreativitás erejére épül.  Kristán Attila  szó szerint a vállára veszi a Wagramot
játékkatonákkal idéző fergeteges jelenet terhét,  harci ménként hosszú percekig vágtatva
fel s alá,  hátán a Napoleont játszó kamasz-herceggel,  ennek ellenére  lenyűgöző hiteles-
séggel alakítva szerepét. Andrássy Máté gall eleganciáját erőteljesen ellenpontozza Mercs
János vehemenciája /talán magyar?/,  Szűcs Nelli  butuska Mária Lujza-ként röpköd, Trill
Zsolt Metternichében az észlény diplomata portréján kívül, az elfojtott gyűlölet kórképét
is megrajzolja.  A gyújtópontban  Krisztik Csaba  reichstadti hercege izzik,  a kezdeti elfo-
gódottság is beépül  a kételyekkel viaskodó figurába, de erőit okosan tartalékolva, fokoza-
tosan telítődik érzelmi energiákkal és egyre inkább győzi a deklamáció habzó áradását. Fé-
lelmetes mozgáskultúrája észrevétlenül szervül hibátlan tempójú játékába, a befejező wag-
ram-monológ haláltusája pedig,  félkézen-féllábon lebegve Napoleon lovasképének szédítő
magasságában, az Agnus Dei-t dünnyögő gyászolók fölött,  úgy szárnyal a túlvilági végtelen
terek felé, ahogy ifjú teste a végén a mennyekbe emelkedik.
A bölcs fokozatosság érvényesül  Vidnyánszky Attila nagyvonalú rendezésében, a kétsze-
mélyes lovasroham után aprólékosan kidolgozott szituációkkal gerjeszti a várakozás feszült-
ségét, nem riadva vissza a merész aktualizálás humorától sem.  Így a rózsaszirmokat és csó-
kokat dobáló Ferenc császár-t /Kóti Árpád/, egy mai TV-s műsorvezetőt is megszégyenítő
stílben vezeti fel a minden hájjal megkent Rendőrfőnök, a Nép, azaz Mi pedig lelkesen él-
tetjük "ÉdesApánk!"-at, az ismét ellenállhatatlanul komédiázó  Mészáros Tibor karjelzései-
re. A rendezés egyik látványos csúcsa  a leírhatatlanul kavargó báli jelenet.  Belozub, aki
az eddigi felvonásokban  minden egyes udvari embernek egyedi,  jellegzetes és szépséges
ruházatot tervezett,  most aztán szabadjára engedi fantáziáját:  a velencei és a riói karne-
vált felülmúló, csillogóan pompás, frappánsan változatos kollekciót alkotott.  A sziporkázó
kaleidoszkópót tovább élénkíti a sok egymásra feleselő dialóg, a párbaj, a "színpad a szín-
padon" commedia del' arte show-ja.  Főszerephez jut  az addig csak Mária Lujzát szépítő
hatalmas tükör, amely előrekúszva óriási Bonaparte-képpé növekszik,  megteremtve a mo-
mentális befejezés transzcendens terét.
A felvonásokat fehérparókás,  pöttöm emberke,  a Sasfiók gyermek-alteregója konferálja
be, a tragikus vég után őt kapja karjaiba a lelkünkben feltámadó ifjú Herceg és bájos me-
nüettet lejt vele,  derűt és optimizmust sugározva.  Ebben osztozunk mi is,  ünnepelve a
debreceni társulat és  Vidnyánszky Attila  újabb szép fegyvertényét.

Évfordulós dömping-árú, botránykő,  Heti Hatos ?!?  Nem !!!...:  SZÍNHÁZ, de a legjavából!
Mert Mohácsiék  mindig is mertek aktuálisak lenni,  elevenen reagáltak a mindennapokra,
miközben legkisebb moccanásuk is zsigeri teátralítással volt átitatva. A nyitó Bánk bán óta
nem tettek engedményeket, saját orruk után mentek,  fittyet hánytak a nagyzoló esztéti-
kumra éppúgy, mint a vulgáris jópofaságra.  Az ismert ÁVÓ-s házkutatási toposz náluk tőzs-
gyökeres csárdás-rockos-rapp-es táncképbe torkollik,  de a lidércnyomásos jelenet után
csak jómagunk mertük megtapsolni a rivaldánál előírásszerűen hajlongó társulatot. A tem-
pó ,igen ráérős: mindig "van más!" a csattanó után,  az utalások, váltások, párhuzamok be-
láthatatlan folyondárja alkotja a drámai szerkezet bozótját, amelyben a rendező csalhatat-
lan arányérzéke jelenti az iránytűt.  A szöveget talán gyertyafényes októberi esteken kel-
lene nagyokat kuncogva olvasgatni, szikrázó ötletei,  leleményes virtuozitása, blődségének
emelkedett szelleme lenyűgöző,  de gazdagsága miatt teljességében követhetetlen megje-
lenítést nyer az együttes  páratlan összjátékában.  Ahol egy  Serf Egyed  a bányamester,
aki később a hasonlóan sötétben vájkáló Andropovként bukkan fel, míg végső beteljesülé-
sét a csizmája híján a levegőben röpködő Sztálin alakjában nyeri el. Ahol  Pető Kata orgá-
numa nemesíti meg a később sóbálvánnyá némuló magyar anya figuráját,  ahol Tóték fiacs-
káját és Rákosi pajtást egyaránt  tökkopasz clown-humorral játssza  Hornung Gábor. Ahol
a vitatott hős-gyilkos-áldozat  ellentmondásosan tragikus létezését  végre megértjük, a hi-
hetetlenül nehéz figura szétesését hipnotikus energiával játszó  Kovács Zsuzsa jóvoltából.
És a Történelem kisszerű,  ám a Színház gigászi nagyjai:  Csapó Virág államfői panoptikuma
miniszterasszonyelnöktől  a harapós elánú  Hruscsov-ig,  Kocsis Pál,  aki Első Demagóg-ból
minősül vissza  Kádár János-sá,  mely játszó személyek aztán  júdáscsókban  forrnak össze
egy méretes tangóban...   Az álbotrányt kirobbantó kórházi kép  félelmetes forgatagában
is megkerülhetetlen  az esettségében is emberi   Kovács Zsolt  Lajos bácsija,  aki teszeto-
sza Imre bácsiként is  együttérzést képes kelteni.   Mert megkapja a magáét a vértanú is,
kinek történelmi botladozása ugyancsak sekélyes, utókori szerepe viszont szépen példáz-
za a mítoszteremtés mechanizmusát, egyben szükségszerűségét.  Az utolsó jelenetek tel-
jességgel egy színészóriás  feledhetetlen pillanatait hozzák, a végletekig önmagát megkér-
dőjelező koncepció pedig,  a szélsőségek  antagonizmusa után,  himnikus magasságokban
teljesedik ki.
Hogyan lehet tiszteletlenül szólni  álszent tabutémákról,  hogyan lehet mégis megőrizni a
makulátlan hitelességet? Hogyan lehet nem hajlongani sem erre, sem arra? Hát úgy, hogy
nem a jobb és a bal,  nem a fent és lent  nevetséges igen-nem-jeiben  kell a világot látni,
hanem szóban, képben, színben, hangban, fényben és gesztusban:  SZÍNHÁZ-ban,  ahogy
a joggal legendás kaposvári együttes és Mohácsiék teszik.

Hamlet után egy magyar király: az író-rendező szereti az életveszélyes kihívásokat ráadásul,
ugyan már, ki ismeri az árpádházi-kun-kevercs királyfi történetét?!? Hát ez jó alkalom, mind-
járt három is akad belőle,  a gyermek-kamasz-fiatalember Lászlók nemcsak a színpadon téb-
lábolnak elejétől végig, de reagálják, kommentálják a múlt- és jövőt-időt, vagy éppen játsz-
szák az aktuálisat.  Merész ötlet, pompás nyelvezettel  következetesen megvalósítva, élénk
gesztusok, élezett szituációk.  Vérbrutál főurak,  izgága bajkeverő,  párduc-anya és exoti-
kus kunocskák. Nem tudjuk a történelmi hűséget megítélni, de a cselekmény változatos iz-
galmai felülmúlják a királydrámák szokott fordulatait. Grandiózusan funkcionálnak  Csanádi
Judit komor díszletei,  melyekre király-ős portréja is vetíthető,  a jelmezek pedig felülmúl-
hatatlan szintet képviselnek. Berzsenyi Krisztina stílusérzéke, karakter-érzékenysége talá-
lóan tökéletes,  fantáziája parttalan,  az általa teremtett élőképi környezet gazdagsága bá-
mulatos sodrást ad a darabnak: megbabonázva lessük a színpompás urakat, várjuk a hölgyek
átöltözéseit,  csüggünk a kunok csimbókos fityegőin.  A gyönyörűséges ruhák nagyformátu-
mú szerepekhez társulnak: Miske László és a most kivételesen intrikus Horváth Lajos Ottó
alakításainak nagyságrendje  csak az óriásbölényhez mérhető,  az ellentáborban  Dánielfy
Zsolt kápráztat kunul, magyarul egyaránt. Mert merész leleményként, szolnoki muzeológus
nyelvészek rekonstruáltak egy,  legfeljebb a hatásaiban  fennmaradt nyelvezetet, amelyen
fohászkodnak,  veszekednek,  sőt,  még káromkodnak is  a magyarságmentő  idegenszívűek.
Egres Katinka  szédítő köntösénél is szebben csábít, éneklését hallgatva visszasírjuk a bar-
bárság baljós korát.  Krisztik Csaba a Kelet világának mozgásművészetet hozza némi sztyep-
pei ízzel, de hogy még harangozni is hogy tud, az valóban hihetetlen...  Három a Király, há-
látlan dolog  végig a színen lenni,  de mindhárman áldozatkészen  teljesítik a penzumot. A
gyermek-Attilák /Vidnyánszky - Létmányi/,  egymásra licitálnak  magától értetődő termé-
szetességben, messze felülmúlva játékban  a szokott gyerekszínészi elvárásokat. Trill Zsolt
kettősségében különös alakot formáz, az akarat-gyengén bódult és a cinikus tettető, az in-
dulatos önkényúr és a megszeppent hódoló vívódó kontrasztjának ábrázolásához váratlanul
újszerű színészi eszközöket mozgósítva.  Kádas József,  szerepéhez hasonlóan, fokozatosan
érik szilaj vadócból kiábrándult férfivá, amit az elején főleg heves mozgással, robbanékony
gesztusokkal fejez ki, az az utolsó monológban érett alakítássá nemesül.  Nagyszerű a kleri-
kális gárda:  Kóti Árpád az óvatos bölcsesség, Márton András a felsőbbrendű idegenség vo-
násait emeli ki, a legmaradandóbb emlék azonban  Sárközy Zoltán  Kézai Simon  krónikása,
a kifinomult, gyengédségében is hatásos színjátszás iskolapéldája.
Kiss Csaba drámaíróként egyre erőteljesebb, történeti színjátékban pedig egészen erede-
ti stílusjegyeket mutat, rendezése sokoldalú, összefogott és bátran él a kortárs színház vá-
ratlan eszközeivel.  Mindent megtudtunk szegény Kun Lászlóról,  sok újat a formálódó deb-
receni társulatról, de talán még többet saját magunkról és abból semmi sem elég.

Olyan barátságos, olyan meghitt, olyan XIX.-századian otthonos a debreceni nézőtér: mint-
ha mondjuk,egy akkor még kis olasz város, Turin/Torino/ színházában várnánk az Giuseppe
remekét.  Bársony és arany,  közel a rivalda és közel a néző,   itt farkasszemet kell nézni a
közönséggel, nem segít az akusztika, látcső nélkül is árulkodik a legparányibb gesztus is. A
híres nyitány máris bizonyítja, hogy a  Kocsár Balázs vezette zenekar a helyén van, az első
tömegjelenet pedig  Vidnyánszky Attila  vérbő stílusát jelzi. Tiziana Caruso líraibb a meg-
szokott ordítós Leonóráknál, árnyalt, kiegyensúlyozott, suttogó pianókból is képes erőtel-
jes magasságokba váltani, hangszíne puhán oldott,  a tuttikban is átütően szárnyaló. Feltű-
nik egy izgága szerzetes, /ki ez ?!?/, Szvétek László tömör jelenléte igen szuggesztív a duó-
ban, majd a végzet kérlelhetetlenül forgó fűrészkerekének lyukacsai csillagképek fénypász-máit vetítik Szása Belozub igézetes díszletében és a kolostorba vonulás  gyertyafényes ho-
mályának áhítatos gyönyörűsége  zárja az első részt.  A folytatásban mélyül az élmény,  az
együttes imponáló összmunkájának eredménye  a forgatagos Rataplan-kép,  melyben a ha-
tásos kórus élén,  a cigánylányként megismert  robbanékony  Bódi Marianna viszi a prímet.
Reveláció az újonc  Haja Zsolt  sistergő alakítása   Melitone szerepében. A sündörgő, min-
lében kanál barátot inkább  idősebb bajkeverőnek  játsszák,  de mi most  egy agresszív kis
karrieristát láthatunk, akinek heves akarnoksága a debütáló baritonista jóvoltából kápráza-
tos énekléssel párosul.  Egészséges lendület, magabiztos intonáció, tökéletes színészi azo-
nosulás, merész forték, érzékletes közép-regiszter: nem véletlen!, hogy az  ifjú titán nem-
rég magasan jegyzett fődíjat nyert egy olaszországi ének-versenyen!
Vidnyánszky Attila ősszel a budapesti Operában is színre állítja a darabot,  kíváncsian vár
juk, de az biztos, hogy a debreceni produkció állni fogja az összevetést.

Énekelt ugyan kórusban,  de csak a gimnáziumi évek végén kezdett komolyan tanárnál ta-
nulni: egyből felvették a Zeneművészetire,  aztán került a színház énekkarába és most lé-
pett először magánénekesként a színre a Végzet hatalmában.  23 éves korra ez már magá-
ban is szép teljesítmény,  de a harsány öröm ennek az alakításnak szól,  amely egy neves,
érett művésznek is becsületére válna. Kicsapódik a kolostor ablaka, egy tüskehajú ifjonc
tüskés modorban küldi el a kopogtatót. Később megszállottan fontoskodik, eszeveszetten
sertepertél, minden áron a feltűnést keresi.  Teljesen elüt a megszokott Melitone-figurá-
tól, zsörtölődő keszeg helyett egy energikus törtetőt láthatunk, akiből nemsokára bízvást
főapát lesz...  Haja Zsolt nagyszerű színpadi érzékkel, nagy átélő képességgel realizálja az
elképzelést,  még némán is  vonzóan  érdekes, amikor fülelő álszentséggel  a szent könyv
böngészésébe mélyed. Éneklése pedig egyszerűen elementáris: még a tuttikban is csak rá
figyelünk, sistergően élénk artikulációja kiváló hangi adottságokkal párosul.  Az olaszorszá-
gi, a hires tenor  Ferruccio Tagliavini-ről elnevezett énekverseny  nemzetközi zsűrije mél-
tán ítélte neki a fődíjat,  amelynek értékét növeli,  hogy nem a bariton-kategória első he-
lyezése, mivel a hatvan indulót hangfajtól függetlenül, együtt értékelték. Megnyílik a kül-
földi szereplés útja,  két ária-koncert  Ausztriában és egy vaskos főszerep a kisebbik milá-
nói Operában:  Gigliamo a Cosi fan tutte-ben.  Debrecenben  Smetana  Eladott menyasz-
szonyában láthatjuk majd újra,  igaz,  addig még sokszor csodálhatjuk tánctudását a Csár-
dáskirálynőben...

Ki merészel itt pénzről beszélni, a közönség elvárásaival takarózni:  a budapesti /nem-kő/-
színházak begyepesedett tunyaságát,  áporodott érdektelenségét,  semmi sem mentheti!
Íme:  Kaposváron így szól  egy előadás,  amely tetszik a népnek,  a közönségnek és a vájt-
szeműeknek egyaránt. Mert minden ízében kidolgozott, minden porcikájában elevenen él.
A rengeteg színhely-váltás ellenére  gyorsan és hibátlanul  dolgozik a műszak,  Khell Zsolt
díszlete nagyvonalú a foyer-ban,  jól kihasználható  a hotelszobákban,  az utolsó széktám-
la is hiteles.  Ignatovity Krisztina félelmetes jelmez-arzenált vonultat fel,  nagyszerűen ka-
rakterizál,  követni képes  a jellemfejlődés stációit,  /pl.az aggszűz teozófusnő esetében/,
emlékezetes Signora Relli csodás kompléi és a primadonna  hullámozva suhogó selyemzöld-
je, avagy Vangold úr átöltözései.  Hamvai Kornél épkézláb dramaturgiája, Varró Dániel új-
ra-olvasásra méltó eszméletlen dalszövegei  talán először  tették lehetővé  a rejtői  humor
és fifikás cselekmény-szövés színpadi érvényesülését. A zene meg egyenesen elbűvölő, ha-
misítatlanul a huszas évek proto-swingje, finom operettes ízekkel spékelve, -jól illeszkedik
a szituációkhoz, szereplőhöz és mindezen túl  hódítóan lendületes,  szívderítően fülbemá-
szó.  Darvas Bence a szkénés remeklések után, lám,  idegen pályán is bizonyít,  a dalokon
belüli tempó- és hangulatváltások és a kislétszámú zenekar bravúros megszólaltatása dicsé-
retes igényességet jelez.  Ascher Tamás  lubickol,  végre egy igazi színház  alkotói közegé-
ben !!! Aprólékosan kidolgozott, az utolsó kórista-lány is egyenrangú szereplő, a bonyodal-
mak világosak,  a tempó kiegyensúlyozott,  a betétszámok szervesen épülnek a történések
lüktető folyamatába. Ugyan a kaposváriak  az Erdélyi HelységNévtárat is  izgalmasan tudnák
eljátszani, de azért az ascheri színészvezetés is csak itt képes megmutatni nagyszerűségét.
Mirákulum ez a társulat! Kicsi-nagy, régi-új, híres és névtelen: MINDENKI !!! Ahol a két tró-
pusi rendőrt egy Serf Egyed és egy Kósa Béla adja, ahol a csapos a koreográfusként is re-
meklő  Tóth Richárd, ahol a sajnálatosan túl korán leszúrt  Hunyadkürti György  a szélhá-
mos szerzetes...  Ahol úgy táncol,  énekel,  játszik és létezik az ismert színészek és /még/
névtelen csopik alkotta ''kórus", hogy bármelyik tagja magasan verne egy fővárosi /meg/él-
vonalbeli színésznek látszó tárgyat. A handabandázó  Gyuricza István, a költőien mazohista
Végh Zsolt fergetegesen akciózik,  Urbanovits Krisztina  most is káprázatosan mulattató,
elementáris a táncoskomikust és bonvivánt egy személyben megtestesítő  Némedi Árpád.
Formátumos figura az aranytorkú  Kőrösi András és prózai ekvivalense,  az ellenállhatatlan
Kocsis Pál. A legkellemesebb meglepetés  Pető Kata, aki az észrevétlen főiskolai évek óta
óriásit fejlődött, tovább érett gyönyörűséges éneklése, amelynek skálája a blues-tól a ko-
loratúráig terjed,  színészi játéka pedig,  az erősségét jelentő mozgáson és megjelenésen
túl, csodálatos virágzásnak indult. De mit érnek az Alpok a Mont Blanc nélkül? A mennyei
csúcsot az álmok fenséges kettőse:  Lázár Kati és  Kovács Zsolt  testesíti meg. A kikerül-
hetetlen jelenlétű  nagy művésznő  a nosztalgikus sopánkodástól  a mindenkit lehengerlő
primadonna-pózokig ezer színnel éli  a PillangóNagyAsszony kései come-back-jét, úgy éne-
kel-táncol és mókázik, mint 30 éve !!! Annyi komor proletár-szerep, népi anyóka és ravasz
boszorkány után, varázslatos frissességgel ontja tálentumának üde kincseit. Partnere a ka-
posvári fiatalosan  Nagy Öreg,  akinek kifogyhatatlan energiája,  villódzó temperamentuma
bízvást például szolgálhatna a középnemzedék megannyi renyhéjének. Charme-ja bűbájos,
alakítása észrevétlen eszközökkel átütő,  minden megmozdulása  életveszélyes!,  elég egy
kendőcskét meglobogtatnia és dől a közönség a nevetéstől.
...és ezt a SzínHázi MűHelyt akarja az ostoba szűkagyúság megrongálni...  Nem hagyjuk !!!
Vesztegzárat a Kaposvári SzínHáz köré !!!  Minden maradjon a régiben és az urak meg ma-
radjanak úgyszintén veszteg...

Adva van a Ladányi Andrea köpönyegéből éppen kibújt, frissen végzett főiskolás csapat, a
nagyszínpad tágassága  az ügyesen kreált intim nézőtérrel,  Horváth Csaba  élt a lehetősé-
gekkel, a wedekindi gimnazista-tragédiájához nyúlt és koreográfikus alkotásai után,  most
a színészi játék,  a gesztus-nyelv,  a fizikai színház és az alternatív teátrum  össze eszközét
szintetizálva teremtett revelatív újdonságot.  A kezdőkép még szöveggel exponál,  de pár-
huzamos ellenpontként  egyre több  mozgás-elem tűnik fel,  így a kamaszok  erotikus pró-
bálkozásai pantomimben jelennek meg, fokozatosan távolodunk a puszta cselekménytől és
inkább egy önálló képi-hangi víziót élünk át,  amely történetet is mesél, karaktereket, szi-
tuációkat is ábrázol, de elsősorban önmagában létező színpadi látomás.
Alapmotívum a mozgáselemek ismétlődése, visszatérése,  többszólamú kezelése, amely hip-
notikus szuggesztióval képes  a zeneiekhez hasonló, elvont absztrakciókat sugallni. Fontos
szerepet kap a futás, amely az ifjúi versengésen túl, a kétségbeesett útkeresés hosszútáv-
futói magányosságának gyönyörű metaforája. A színpadkép uralkodó eleme  Horváth Lajos
Ottó overáll-védősisakos Medve-BoxZsák-Embere,  aki robusztus lényét kifinomult mozgás-
kultúrával teszi hitelessé, alakításának értékét tovább növeli az együtt-lélegző folyamatos
reagálás. Nehéz feladat jut  Újhelyí Kingá-nak, órákig dermed vonzó szoborpózban, a haj-
rában aztán alakalma nyílik  a fényes bizonyításra.  Mert a darab Három Óra ám!!!,  szünet
nélkül, mégsem érzünk érdektelenséget, fáradtságot egy pillanatra sem. A színészileg is ki-
emelkedő  Zarnóczai Gizella  Anyá-ja spiccelő Gólya-ként lépeget, a színpadon ágaskodó
gitárok rémisztő hangorkánnal fenyegetnek, a táncos-gárda, élén a sugárzó  Iuga Anká-val
mozgás-etűdöket vezet elő.  Egy kar-jelenet,  a sokaságon végighömpölygő  gesztus-kombi-
nációk kísérő-akkordjai fölött,  egymondatos recitálásokkal  a Genezis-történetet mondja
el.  Egres Katinka parázsló tekintetű létezése pazar nashville-i stílusban,  varázsosan éne-
kelt songban csúcsosodik,  a teljes tagsághoz hasonlóan, ő is értőn bánik a gitárral, dalkí-
séretben és háttér-effektusokat  improvizálva egyaránt.  Mercs János levitézlett Otelló-ja
élesen kontrasztál  addigi erőteljes dinamizmusával,  Nagy Péter  öngyilkos Moritz-a kötél
nélkül is döbbenetesen himbálódzik,  Földeáki Nóra bravúros mozgását is felülmúlva,  káp-
rázatos monológban ismerteti a  Nagy Brehm Állattan  "Gólya"-címszavát,  vérbeli posztmo-
dern felhangokat csempészve a félelmetesen sokszínű előadás izgalmas partitúrájába.
Andrássy Máté és Mészáros Tibor  clown-duója  gitárszaggató zaj-zenekari őrjöngés után
földszintes bugyuta idétlenkedésben, kitekert tudálékoskodásban,  na meg az azt méltán
követő köpködő-párbajban jeleskedik.  De mindezen túl feltűnő  az együttes fantasztikus
fizikális képzettsége, kondíciója, példás fegyelme,  amely lehetővé teszi a nagystílű elkép-
zelés realizálását.  Horváth Csaba megtalálta társulatát és megtalálta benne Nizsinszkij-ét:
Melchior szerepében  Krisztik Csaba a testi-lelki azonosulás ritka egységét mutatja.  Első
szólójában a saját különösségére ébredő ifjú  eszelősen kicsavart forgások közben tépi a
a torzítva tomboló gitár-húrokat,  a beteljesülő szerelem ezoterikus átszellemültségű pár-
jelenetében súlytalanul lebeg, örjöngve énekel a tapsoló tömeg előtt, nyomorékként kú-
szik a javító-intézet poklában. Hihetetlen mozgás-készség,  kikristályosodott stílus, fehér-
izású átélés, lenyűgöző jelenlét.  Darabot lehet rá építeni, jövőt,  Hamlet-től Parszifál-ig:
kivételes ajándék.
Mozgás-színházra mentünk, összművészeti gyönyörűséget kaptunk.  De jó lenne sokaknak
megmutatni,  van remény,  hiszen annyi a Színházi-, Alternatív-, Studió- és Tánc-Fesztivál:
bármelyiket mámoros ünneppé varázsolná...

Annyi hazugság, torzítás és bulvár-hősködés után, Szőts Géza egyedien eredeti módon be-
szél 56-ról,  nem történelem-leckét ír, hanem színdarabot.  A "nagy"-politika kisszerű alak-
jai,  a zűrzavarban vígan kocsmázó nép,  a boldog napok fejetlen zűrzavara mellett,  talán
sokkal jobban érdekli az idevezényelt szovjet kiskatonák, a másik oldal vétlen áldozatainak
megjelenítése.  A grandiózus előadás legszebb képe a Nagy Szovjetunión keresztüldöcögő
katonavonat,  háttérben baljósan lengedező óriás vörös csillagokkal, mindenbe beletörőd-
ve falatozgató, énekelgető kamaszkatonákkal,  -  bizony ezen a szerelvényen  mi magyarok
is utazhattunk volna  a lázongó  Csehszlovákia felé...  De emlékezetes  a tankágyú-falloszo-
kat lengető megszállók  groteszk harci tánca éppúgy,  mint Malinyin tábornok operai bari-
tonja  Wágner Lajos magyar hangján.  Vidnyánszky Attilá-nak gondja van a legkisebb sze-
repre is: a most is kitűnő díszlettervező,  Alekszandr Belozub alakul félelmetes Andropov-
kísértetté.  A felkelők oldalára átálló  szibériai fiú  szerelmi történetét,  Varga Gabi-val az
oldalán /és a hátán.../,  rendkívüli hitelességgel állítja elénk  Andrássy Máté,  aki egyben
egy 48-as orosz tiszt  hercegi portréjával is megajándékoz.  A forradalmi ifjúság  energikus
csapatát harsány lendülettel formázzák a frissen végzett színi-egyetemisták, bravúrosak az
átváltozásaik, mivel a szembenálló kiskatonákat is ők játsszák:  lyukas zászló és géppisztoly,
mahorka és hujogós gopak... Erőteljes az akusztikai háttér:  Verebes Ernő zenéjében sok-
szor egy kitartott basszus is drámai, a népdalokból, orosz siratókból, opera- és csasztuska-
elemekből összeálló anyag pedig végig erős támasza az előadásnak. Katartikus élmény, ami-
kor a több helyről felhangzó Boldogasszony Anyánk szétkóborló szavai, lassan felerősödve,
egyetlen torokszorító könyörgéssé fokozódnak,  de éppoly hatásos a hangszerre kapó szí-
nészek háborús káosz-zenekara,  megkapó szépséggel énekel  Egres Katinka és a zongorá-
nál  Pál Eszter. A rendezőnek mindenre van ideje,  groteszk és szürreál ötletei mégis szi-
lárd szerkezetté épülnek,  gondosan váltogatva  a cselekmény párhuzamos szálait.  Ismert
politikusok ábrázolása hálátlan feladat,   Horváth Lajos Ottó a  "...Hány magyar volt, hány
millió sorsa a rebellió?"-mottójú songgal tűnt ki,  a Bíbó Istvánt játszó  Jámbor József pen-
geokos szentenciái emlékezetesek, na meg Tinódi Sebestyénje az ő lantjával. Vaskos meg-
lepetés a géppisztoly-grádicson  dizőzként  lépegető  Nagy Imre-unoka  varieté-showja  a
duplafenekű  "MiszterElnök Úr"-songgal,  Szőts Géza  dalszövegei egyébként is pompásak,
elég itt a Borsófőzelék-kuplét,  vagy a tragikus mélységű kátránypapíros akasztófa-dalt,  a
"Sírrepülők"-et említeni, amely méltó előadóra talált a  Maléter Pált szuggesztíven megele-
venítő Csikos Sándor-ban. Már az első bemutatón egységgé formálódott a fiatalok, a bere-
giek és a helyi erősségek sokszínű gárdája.  Megkerülhetetlen  Miske László kocsmatölte-
léke,  Kóti Árpád egyaránt remekel a vendéglős, azaz szovjet pilótahős alakjában, felfigye-
lünk  Szűcs Katá-ra és bámuljuk  Krisztik Csaba újabb bravúrját,  a vakon kóválygó extrém
szovjet?magyar?-partizán?  figurájában.  Írói-rendezői-színészi  Csúcs!-teljesítmény a hóhér
Mátyás három jelenete, a kocsmai asztalborogató, a "megérzés"-eit elmondani akaró a par-
lamentben és végül az akasztás utáni, amelyben  Garay Nagy Tamás alakítása gogoli mélysé-
geket nyer: "...de  ki  kíváncsi arra,  hogy  mit érez és gondol  egy  Csúcs Mátyás?", /azaz,
"mondják el a cárnak, hogy él itt egy..."/
A beregszászi után van és lesz! végre egy társulat, amellyel  Vidnyánszky Attila meg tudja
valósítani  ízig-vérig merész és kockázatos  elképzeléseit.  Már a kezdő Illyés-polifónia úgy
szólt,  mint a Szarvassá vált fiú szótag-kánonja,  a tömegjelenetek forgataga  éppúgy érvé-
nyesült,  mint a dialógusok emelkedettsége,  az idézőjeles irónia  egységbe forrt a vaskos
realitással. Az évforduló hagymázos idején nem protokoll-muszáj,  hanem nagyigényű, kor-
szerű, nézőpontjában és realizálásában is különleges előadás született.
Debrecenbe kéne menni...!!! De jól esett másodjára is a budapesti vendégjátékon..

Váratlan iwiw-es üzenet nyomán vágtatni BalatonFöldvárra,  lesni az   ŐsPark  vihart igérő
zúgását, beülni a hét év után újjáéledt Szabadtéri Színpadra, -hogy a parnasszusi irodalom
szállóigéiből idézzünk,  már magában is "kész őrület!",  de mindez természetes,  racionális,
magától értetődő, ha egy kaposvári MoHácsiádá-ra szól a meghívó.  Mert az  Istenítélet gi-
gászi látomása, a  Csak egy szög  szerteágazó gazdagsága,  hogy csak nehányat említsünk a
kétévtizedes kincsestárból, eleve életfontosságúvá teszi a jelenlétet,  ezeken az alkotáso-
kon nőttünk és nőtt mammut-magasra a kaposvári Második Generáció. A földvári mámoros
éjszaka most nem az  Élet és a Társadalom nagy problémáit feszegette, virtuózan előveze-
tett bohózati alapanyagra épített, amelyet  Mohácsi István  nemesített viccben, poénban
sűrün maivá, szófacsarban karinthyssá.  Bátran vállalta a dramaturgiai töményítést, amely,
a végre eljátszott  három felvonás  4 és fél óráját,  végtelenített  tantrikus  gyönyörré fo-
kozta. A darab megelőző, bp-i változatával szemben,  amely mindössze két felvonás ellené-
re is nézhetetlen volt,  ez a produkció újra igazolta, hogy bármilyen minőségből születhet
remekmű, de csak a rendező és az aktorok alkotó munkájának és tehetségének következ-
ményeként és csakis a színpadon. Mennyei Hosszúság! Égi Tömény! Fetrengtünk ugyan vé-
gig,  de lehetetlen volt nem észrevenni azt a végtelenül aprólékos,  hajszálpontos kidolgo-
zottságot,  amely pazar keretet adott  az ötlet-tüzijátéknak és káprázatos pompájában ra-
gyogtatta fel a kivételes színészi remekléseket.  Egyetlen kis túlzás,  egyetlen apró szélső-
ség, öncélú mache: és borul az egész!, de Kaposváron a kontrolált összjáték gyönyörűsé-
ge világít.  Azt is nagyon lehet érezni,  nemcsak egy  gegsziporka-elme fogja össze  vasma-
rokkal,  sokkal inkább az egész kompánia egysége, akarata,  tehetsége, kreatív hozzáállása.
Egytől-egyig, mindenki a legjobbjánál ad többet, ilyenkor azt szokás írni, "lehetetlen felso-
rolni az össze szereplőt", de miért is?!?  Szabad-e elintézni egy jelzői bókkal azokat a telje-
sítményeket, amelyekből a fenséges szerkezet felépül?  Nosza,  ne resteljük a dicséretet!
Tóth Eleonóra elsöprő intenzitással indított, de az előadáshoz hasonlóan végig tartani tud-
ta a gyilkos iramot. Ahogy szétmorzsolva letöttyen a lépcsőn...! Gyuricza István a becketti
clownok modorában, malvolió-i magasságokban komédiázott, elkerülhetetlen együttérzést
ébresztve a nyugdíjas színészek és betörők irányában.  A hajdani Tom Jones  útonállójára
emlékezve az ötlött fel bennünk,  nem az számit,  hogy mit és hogyan, hanem az,  hogy Ki
mondja! A fiatalok csapatából  Horváth Eszter és  Kovács Zsuzsanna már birtokában van a
kaposvári laza természetességnek,  amit  a nagy "öregek",  Lugosi György  és  Serf Egyed 
féltett etalonként örökít át.  Kocsis Pál  energiatömbje herkulesi elánon túl,  érzékenyen
kimunkálva mutatta meg a színészi alakítás ésszerű alapjait, a blődli komédizás és az össze-
tett hatások finom gépezetét. Meglepő volt  Pető Kata, aki eddigi bizonytalanságait és fe-
lesleges ruházatát  levetkőzve,  szinte  a poézis síkjára emelt egy börleszk szerep-sémát.
Nagy Viktor-nak volt kiktől eltanulni a rendezői attitűdöket,  reméljük, ezután sem fogják
azért mellőzni a sértődékeny instruktorok. Nagyon bele tud ülni, sokadszor is, egy cserép
kaktuszba és nagyon nagy abgangot kreál betüskézett ülepéből..., belülről !!! Felhőfi  Kiss
László minimál-gesztusai könnyedén szervülnek az együttes játékstílusába, metsző követke-
zetességgel szikráztatva antiripacskodásának égi erényeit. Mindent tud  és  mindent mer,
törhetetlen és éghetetlen:  mestermunka.  A mélységet illetően  a legnagyobb elismerés
Varga Zsuzsá-t illeti. Egy tűzről pattant rakéta-töltet, egy közveszélyes tüzijáték: csendes
depit hoz, butácska jólelkűséggel, aki elvan, mert nem is nagyon érti, mi is történik körü-
lötte, meg benne... Atommáglyán rántottát sütni !?!  Hát ez az igazi Nagyság: a szerep ér-
dekében lemondani a beváltról, visszafogni énünket, átformálni karakterünket és így, ön-
kéntes béklyóban, vállalt bilincsben, mégis győztesként érni a célba !!!
Az országelső kaposvári társulat hihetetlen szintjét jelzi, hogy gond nélkül ki tudna állíta-
ni egy hasonló erősségű másik csapatot is! Urbanovits Krisztina, Némedi Árpád, Kelemen
József, Lázár Kati mv.,  Márton Eszter, Znamenák,  Kovács Zsolt, Sarkadi, TótH RicHárd
és a többiek, akik most nem jutnak eszünkbe... Egek! Adjatok egy IZgazgatót is !!!

Kit érdekelnek a díjak...!   Csak jöjjenek Pestre és sokszor !!!  Jöjjön ez a csoda,  amely
Paganininek látszik, mégis Beethoven-t halljuk ki belőle.

Az első részbe már belekóstolhattunk 2003 szilveszterén,  a Krétakörösök elővezetésében,
Tasnádi István nem lankadt, virtuóz abszurdját frenetikus darabbá fejlesztette. A Nézőmű-
vészeti,  a Bábelna szédületes humora köszönt újra ránk,  tetézve az elképesztő csavarok,
a frappáns szerepek és a betét-dalok elementáris eredetiségével. A Kokainfutáron edzett
Znamenák István nemcsak a szélsőséges groteszk nyelvét bírja, de a varieté-hangulatot is
maradéktalanul sikerült  megteremtenie.  Ebben,  a nikotinmentes füst-okádón kívül,  leg-
főbb támasza  Némedi Árpád és Varga Ákos  zenéje, a helyenként a jazzig is merészkedő,
fantasztikus zenekar tolmácsolásában. Sláger, bretli-dal, sanzon avagy free-impró magától
értetődő természetességgel fonódik össze hangulatos, mindig a történéseket szolgáló hát-
térré,  míg végül a fináléban  elszabadul a pokol,  az addig diszkrét trombitás parókás rap-
perként uralja el a színpadot.  De addig a nagyszerű társulaté a szó!  Nyári Oszkár  kispol-
gárnak,  nőfaló kujonnak,  főúri kékszakállnak egyaránt hiteles,  operettben pedig igazán
otthon van. Végh Zsolt áltudósa és tőröl metszett bürokratája metszően pontos, Sarkadi
Kiss János leheletnyi gesztusokkal képes egy poézisra hajló erőművészt ábrázolni.  Ezerar-
cú Hős Fregoli-ként a tízezerarcú  Némedi Árpád  remekel, meg is tetézi még énekkel-gi-
tárral, örökmozgó motorja a produkciónak. Hajdan Gyabronka a lárvaarcú színtelenséggel
állította elénk, ennek ellenére káprázatos szuggesztivitással,  a jelentéktelen középszerű-
séget. Szula László nehezebb utat választott, hanggal, mimikával egyaránt játszik, Buflakár
Bélája mégis a mindenben átlagos senki abszolút tökéletes megjelenítése. Amikor már min-
den poént behozott, amikor végképp lenyűgözött élettelen okoskodásával, némán villódzó
karácsonyfaként/!!!/  is hihetetlenül érdekes tudott lenni.  A félelmetes férfi-gárda egyet-
len ellenpontja  Márton Eszter, aki egyszem magában képes kiegyensúlyozni a nemek mér-
legét.  Bűvölő dizőz, csábos díva, szatyros háziasszony, kalapos dáma: bármely alakjában el-
lenállhatatlan és akkor még nem is beszéltünk a pazar kuplékról...
Reméljük, ez a lehengerlő varieté, amelytől tényleg beparázik a néző, sokszor látható lesz
Budapesten is! Addig csak azt ajánljuk, rohanjon mindenki Kaposvárra, nagyon megéri !!!

Amíg Pécs városában önkielégítő Posztolás dívik, Gyulán egy valódi Fesztivál jött létre, ahol
nemzetközileg magasan jegyzett előadások váltakoztak a hazaiakkal.  A különbség irtózatos,
de csak egy ilyen felrázó összehasonlítás mozdíthatja meg az állóvizet.  Mert bizony a pró-
bát csak  Vidnyánszky Attila  beregszászi társulata állta ki, amely szívében-nyelvében ma-
gyar, de sokkal inkább az orosz és a lengyel iskolához kötődik.  Gyulai Csoda !!!  Mert ho-
gyan is jött létre ez a páratlan esemény ebben a vizes-virágos viharsarki városkában?  Igaz,
adva van a Vár, ahol hosszú évek óta, évadonként születnek jeles előadások,  vendégként
pedig mindenki megfordult már itt, aki számít, de kellett még egy bátor  Ember!, Gedeon
József, akinek nemcsak irígyelni való  Műv.Ház-a van, de évtizedes tapasztalatok után még
merész fantáziája is. Elhozta a sepsiszentgyörgyi Othelló-t, Bocsárdi László eredeti látású
remekét. Itt vol a tvilágjáró román  Purcarate furfangos  Vízkereszt-je is. A kijeviek DAH-
színháza ugyan csalódást hozott, de a főszereplővé avanzsált zene:  ukrán népdalok afro-
kubán ritmusokkal kisérve, mindenért kárpótolt.  Egyenesen a  Globe-színházból érkezett
egy valódi Shakespeare-bohóc két jokulátor-zenésszel és mindezt tetőzte a litván Oskaras
Korsunovas társulatának frenetikus  SzentIvánéji álom-produkciója, amelyről még két hét
után sem tudunk beszélni, mert még mindig nem kapunk levegőt... Hát ilyet még tényleg
nem láttunk, sehol a széles egy világon !!!  / Elöbb-utóbb megjön talán a merszünk, írunk
majd erről a hihetetlen varázslatról, csak félünk nagyon, nehéz lesz szavakat találni.../

Van végre egy igazi nemzetközi Fesztivál-unk!, mert jövőre is és reméljük mindörökké lé-
szen egy  Hely, ahol kitekinthetünk és meg is mérethetjük magunkat.  Bár ettől ódzkodik
igencsak a T.Szakma: alig láttunk hazai színészt,  rendezőt a litvánok estjén, pedig három
csapat is próbált a városban...

Főbb szerepekben:  Blaskó Péter, Kulka János, Tikács Katalin, Gáspár Sándor, Nyámcsik
Károly, Nagy Ervin és  Szücs Nelly !!!            Júl. 6-9.20.30 óra       (esőnap: Júl. 10.)
Ha nem is a beregiekkel, de mégis újra  Vidnyánszky-látomás: PHergeteges SH-Revü !!!
Helyszín a gyulai Vár,  a Tószínpad,  erdő-mező és kféle Zeg-Zugok, futólépésben a ván-
dorló cselekmény nyomában, bátorság-, állóképesség- és vízálló-képesség-próba...

Lehet egy fél előadást magasztalni, suergoesssen kitörölve! a selejt másik hányad/ék/ot?
Lehet és kell is: A gyulaiaknak húzónevek kellenek, megkapták! Igaz, inkább a vissza- vagy
a lehúzó-név illene rájuk.  Szégyeljük még leírni is neveiket, talán  Blaskó Péter  érdemli
ki ezt egyedüli kivételként: böcsülettel helytállt.  A többiek siralmasan tehetségtelen hi-
teltelenséggel gyalázták porba a nagyívű rendezői elképzelést, amely a téglavár archaikus
terében  hamleti, macbethi, richardi motívumokból és figurákból épített /volna/, erede-
ti, izgalmas produkciót. Bántóan kongott az  Üres Tér, míg a külső várfalak, bástyák rom-
jain a  Romeó és Júlia ihlette förgeteges játék tombolt,  a beregszászi színészcsapat fan-
tasztikus mutatványaként.  A címszereplők gyerekek,  de nyoma sincs a negédes Lakner-
bácsizásnak:  természetesek, elevenek,  magától értetődő fürgeséggel prezentálják a hí-
res sorokat.  Júlia monológja a kislánytól indul,  majd  Mercutióék  mondják, váltakozva,
egyre többen, míg a mennyei fokozás csúcsán, a szédítő várfokon szólal meg az égi tüne-
mény: Orosz Melinda szívszorítóan gyönyörű deklamációjában. A másik példa még jellem-
zőbb: lenn, /szakmailag/ nagyon lenn indít egy "Aszínész" /a: fosztóképző!/, átveszi tőle
"A Színész"-ek beregi férfi-kara, míg végül, az egyre emelkedő intenzitás forrpontján, az
igazi Júlia, a csodálatos Orosz Melinda  suttogja, könyörgi, sírja el a vágyakozó szerelem
himnikus szavait. Viharosan villámlanak  Vidnyánszky fékeveszett asszociációi,  a londoni
szín halálugrásaitól,  a "Lenni vagy nem lenni" kiszámolós játékán át Zuboly szereposztási
paródiájáig.  Szűcs Nelly-nek a  "Nelli vagy nem Nelly? "-ből most a  NEM jutott, színpadi
jelenlétének káprázatos aurája így is vakítóan világított. Orosz Ibolya, Gál Natália, Béres
Ildikó boszorkány-triója betegre halványította a vértelen Macbethet, ahogy  Szabó Imre
pompásan formált, hús-vér sírásója mellett nevetségessé szürkült az erőtlen Hamlet...Az
est legfényesebb csillaga  Kristán Attila  volt, aki üstökösként sisteregte végig a játékot,
gigászi energiával komédiázott,  Mercutióként pedig egy nagy alakítás teljes spektrumát
mutatta meg, a bravúros blődlitől a halálos tragédiáig.
Nem véletlen, hogy  V.Csolti Klára fantáziáját is leginkább a nagyszerű beregszászi gárda
ihlette meg,  színpompás, mindig egyénített jelmezekbe öltöztette a lányokat, a gyerme-
kek 3-tól 10 éves korig menyasszonyi tüll-variációkban, a fiúk,  míg harcra nem vetkőztek,
reneszánsz apródi díszben pompáztak.  Júlia ruházatilag is a feledhetetlen, fakórózsaszín
titkos mámor,  Rácz József  figurája meg egy eleven Holbein-kép.  /Persze, könnyű neki,
hiszen szerinte "Shakespeare is magyar volt!"... netán gyulai/.
Kétszer gyönyörködtük végig a várfalon kívüli szcénát, úgy érezzük, nem veszhet el ez a
tüneményes játék, legyen belőle egy önálló darab!!!... és akkor Pesten is megnézhetjük
mindannyian, akárhányszor újra, mert GYULA és a FeHér ElepHánt NEM FELEJT !!!

Vágtató fellegek, ömlik az eső: az örök-optimista bereg-fanok azonban reménykedve slaty-
tyognak a Gástya-árok felé. Nem hiába: a  Magtárban hősies rohammunkával épített néző-
tér várja őket és a  Csehov-egyfelvonásosok, amelyeket eddig Budapesten is csak egyszer
lehetett látni. Varga József medve-bömbölése méltó ellenpontja a sűrű mennydörgésnek,
a csodaszép  Szűcs Nelly szikrázó szemei mellett elhalványulnak a kinti villámok, Trill Zsolt
pedig három különböző alakban  versenyez az égiháborúval.  Olyan vibráló feszültsége van
az előadásnak, mintha először játszanák, mintha itt születne a Természet gigászi tombolása
közepette, szilajkedvű istenek mennyei ajándokaként.
De volt meglepetés a  Karnyóné két estéjén is.  Rácz József és  Kacsur András az két sze-
leburdiak képében végre igazi arcait mutatták meg a vendégek elővezetésében zicceralka-
lommá silányuló karaktereknek. A beregszásziaknak semmi szüksége nincs fővárosi mutatvá-
nyosokra,  kiapadhatatlan forrása van náluk a meglepő tehetségeknek.  Mi sem bizonyítja
ezt jobban, mint a Trill Zsolt /!!!/ helyett beugró Vidnyánszky Attila junior, aki teljesér-
kű alakítással lepett meg: Samuka volt,  egy igazi kamaszfiúcska,  aki a világ legtermészete-
sebb módján élte meg színpadi létezését. Egyetlen poén sem veszett el, egyetlen megtor-
panás sem esett,  nem volt hát véletlen az a nagyszerű gyulai Romeó,  amelyet egyáltalán
nem gyermek-színészi módival játszott!  A hazaiak erőterében még pompásabban érvénye-
sült  Szűcs Nelly  lehengerlő Karnyónéja,  amely az utóbbi évtized bizvást legnagyobb ko-
mikai teljesítménye, féktelen vénájú, ezerszínű tüzijáték!
Siessünk hát Zsámbékra, ott meg a Három nővér vár ránk...

Thonton Wilder didaktikus fércműve nehezen indul.  Félsikerű TV-Híradó paródia,  zavaros
expozíció,  nehezen értelmezhető utalások.  Az éltető tűz a tv-képernyőn ropog,  dínó és
mammutka esetlenkedik, míg a felvonás végére kiderül: csak túléltük, egyidejüleg a jégkor-
szakot is. De  Forgács Péter tud várni: abban a pillanatban, amikor a silány szövegtest rés-nyi lehetőséget kínál,  beindul a fantáziája és azonmód brilliáns játék veszi kezdetét.  Ötle-
teinek /víz/özönét zúdítja reánk és mi vidáman tapicskolunk a frenetikus komédiázás hullá-
maiban. Elég egy műanyag fürdő-medence, elég  Avass Attila a "Már megint itt van a szere-
lem" groteszk szólójával, elég egy baljósan villogó vészlámpa-fűzér, utánunk az özönvíz!, kit
érdekel: igazi abszurd színházat látunk. Gerle Andrea bájolgó bemondónőként már a szüne-
tet is végigkonferálta, most meg tv-riport-készítés ürügyén hemzsegi be az egész felvonást,
a "Pancsoló kislány" kórus-betétjében pedig gyönyörű ellenszólamot énekel...Mert zene is
van bőven, negédes slágerecskék tagolják a drámai fejleményeket. A szerelmesek felhabzó
vágyaik élmény-fürdőjében egyesülnek, míg a megcsalt anyuka, Széles Zita, fantasztikusan
szép énekléssel, szuggesztív játékkal a vérgiccset paródizálja.  De megmutatja magát gyer-
mek-mondókájával,  pufók kislányként a tüneményes  Sándor Julcsa  is. A tucatnyi mellék-
szereplő pontosan építi fel a darab fundámentumát,  bizonyítva, csak erős társulattal való-
sítható meg a mégoly kiváló rendezői elképzelés is!  Nehogy  kihagyjuk  Juhász  Évá-t, aki
természetes színpadi jelenlétével hagyott mély nyomokat bennünk. Sorjáztak az erősebb-
nél erősebb képek,  költőiségében felejthetetlen volt a Noé bárkájába igyekvő, felfújt já-
tékállatkák szomorú behajózása és jutott muníció a befejező, háborús részre is.  Az eddig
a háttérben gyilkolászó Káin hazatér,  kibukik, eszetlen,  őrült rohangálásba kezd, fejjel a
falnak rohan,  hanyatt puffan,  előre szaltózik,  teljesen elveszti a józan eszét.  Nagyidai 
Gergő bámulatos fizikai bravúrt mutat be és aztán van színészi ereje is, amikor elnézésün-
ket kéri, kibeszélve a darabból: "nem bírtam tovább ezt a sok gyűrődést!"...
Forgács Péter életre tudta kelteni ezt a sótlan példázatot,  amelyet csak a két  Mohácsi
tudhatna színpadképes szöveggé abszurdizálni, ismét egyértelművé tette, hogy a korszerű
színház kulcsa a rendező kezében van,  aki egyedi alkotást tud létrehozni még ily gyenge
anyagból is. Bárcsak a  Gyurmá-t, /amiről alább írtunk/, is megcsinálhatná az annyira sze-
retett és mindig annyira várt nyíregyháziakkal !!!

A kaposvári  Maratonifutók... becsületes, megbízható módon interpretálta a balkáni mor-
biditás abszurdját. Keszég László fejlődött, a nagyszerű társulat ihletett segítségével mu-
tatósan vázolja fel a karaktereket,  a szituációt, de a végkifejlet apokaliptikus látomásával
adós maradt, ahhoz egy Vidnyánszky kellene. Túlzásaival is erőteljes  Nyáry Oszkár, de a
csúcs most is   Kovács Zsolt, aki járni ugyan nem tud,  de legapróbb moccanásával is ha-
lálbiztosan járja kötéltáncát a natura és a groteszk között.

Most is súlyos csalódás volt  Bodó Viktor invenciótlan elmeszüleménye,  sekélyes,  olcsó,
paródiája se! a korszerű játékmódnak. Még hányszor? kell melléfognia, hogy kiderüljön, a
kiskirály meztelen, erőlködése esztelen. Inkább meglévő,  komoly darabokkal kellene pró-
bálkoznia, a Boldogtalanok sem volt makulátlan, de legalább bíztató jövőt sugallt.

Zsótér Sándor újra a régi !!! A gyászos címszereplő ellenére már a Pentheszileia után fel-
villant a remény tétova sugara, annyira magabiztos, eredeti és érett volt a koncepció, ha
azzal a társulattal nem is tudott realizálódni,  - Scribe iskoladarabja viszont tragikus távla-
tokat nyert, felépített egy szerkezetet, amely a szereplőgárda pontos összjátékával, mes-
teri tempóban görgette végig a cselekményt. Semmi csavar, semmi anakronizmus, csak a
cselszövények, intrikák kerge hálója, ahogy azt a színműírói mesterség előírja. De ebben
az izgalmas szövevényben olyan /kétszeresen!/ színészóriás diadalmaskodik,  mint a híres
Adrienne Lecouvreur-t nem alakító: megélő!  Börcsök Enikő.  Az ügyelő szerepében fel-
tűnően szuggesztív Makranczy Zalán  markáns alakítása. Pompás előadás  Kecskemét-ről,
Zsótér őszi menetelése a Krétakör  Peer Gynt-jével pedig, máris csábító igéret !!!

A BEST OF 2003: "az év legjobb előadásá"-nak minősített fantasztikus produkció októbertől
sem szerepel a Nemzetiben.  A  Mohácsi testvérek letaglózó darabja a teljes, negyventagú
kaposvári társulatot és a nézők 4 és fél óráját veszi igénybe, nem is beszélve a rekeszizmok-
ról. Alacsonyabb toleranciaszintű többségi egyedek csak személyi motozás /kiskés, villa, fa-
kanál/ után, leszedálva és szájkosárral léphetnek be a nézőtérre.
Mohácsi János most is eget-földet mozgat, süllyesztőtöl a zsinórpadlásig, ókortól  a  szebb
jövőig:  igazi színházi csemege lett volnaés hetekig kitartó rágódnivaló...              2004.ősz

Hát ebből az ígéretből se lett semmi...a Sárga Liliom pedig ugyancsak lekókkadt a Nem.Szín.
húúú! hervatag társulatától...                                                                     2005.tavasz
 

Latinovits Piki  Őrnagya, Vári Éva  Mariskája...Örkény István remekművéhez már sok nagy
alakítás kötődött,  de a beregszásziak előadásában  először valósult meg a négy főszereplő
egyenrangúsága. Vidnyánszky Attila rendezésében a bravúrra ingerlő őrnagy-szerep és a
szembenálló család  naturális valósága tökéletesen kiegyensúlyozott, négydimenziós teret
alkotott. Tóth  László  finom eszközökkel munkálta ki  Tót figuráját,  vaskos erő helyett a
csendes ellenállás crescendójával jutott az igazságosztó három bárd-ütésig.  Szűcs Nelly
hihetetlen  fegyelemmel  illeszkedett az együttesbe,  a legnagyobbakat idéző tudatos ön-
zással tette lehetővé a kvartett négyszólamúságát.  Ebben a térben virágzott fel Ágika sze-
repében  Orosz Melinda, aki a gyermeki rajongás, a fürge kotnyelesség, a bakfis-szerelem
ezer színével villogott.  A nagyok mellé egyre inkább felnövekvő fiatalabb évjárat másik re-
ménysége,  Rácz József a postás szerepében tűnik ki, visszatérő bicikli-köreivel tagolja a
sűrűsödő cselekményt. Lehet még  Trill Zsolt-ról  bármi  meglepőt mondani,  hiszen min-
den alakítása reveláció,  minden gesztusa életveszélyes és a  felfokozott várakozás ellené-
re mindig újabb és újabb ámulatba ejt. Most játszik talán először férfit, eszelőset, agresz-
szívet, önzésében kegyetlent, de ezt a hiszteroid paranoiát is a magától értetődő egysze-
rűséggel állítja elénk. Néhány hangsúlyában még nagy elődjét is idézni meri, nyugodtan
teheti, biztosan nem tűnik utánzásnak, mivel ez Trill Zsolt Őrnagya, fenomenálisan hatal-
mas, feledhetetlenül szuggesztív, nagyformátumú munka.
A népi tüzoltózenekar és a rádió-műsorok segítségével  Vidnyánszky a darab helyének és
szörnyű korának hátterét teremti meg. A  zenekar és dalárda specialitása, hogy a kisebb-
nagyobb szereplők egyformán játszanak benne, másodpercek alatt lényegülve át, például
postásból tubássá, S örömlányból  /a nagyszerű  Béres Ildikó!/ nótafává.  A  rádióadásban
katona-nóták, Wermacht-indulók mellett szirup-slágerek, napihírek, viccek mellett törté-
nelmi hangképek is helyet kapnak. A démoni dobozolást a donkanyari búcsúparancs döb-
benetes szavai, majd Hitler örjöngése ellenpontozza  Kristán Attila előadásában. Aztán a
későbbi idők csasztuskái, tömegdalai vedlenek át /soronként!/ beat-zenévé a Szűcs Nelly
dominálta kórus frenetikus játékával.
Végre újra beregszászi előadást láttunk, végre újra saját csapatával kápráztat el a félelme-
tesen eredeti Vidnyánszky Attila !!!  Reméljük,  ősszel azért Budapesten is lesz előadás,
a fél házra igényt tartunk: mert aki közülünk a Szarvast látta, az most is ott akar lenni.

Hát jó nagyot szólt  Jámbor  József rendezése ! Daróczi  Sándor igen sokoldalú díszletében, amely maga a címadó bombacsomag, harminc röpke jelenet filmszerű pergése állítja elénk egy magyar falu mikrovilágát, napjainkban. Tehát a Gézagyerek-Portugál-Herner Feri vonal folytatódik, az ifjú  Farkas  Tibor épkézláb, jól megírt dialógusaiban, kedves és találó komikummal. A végső, melodramatikus gyilkosság azonban felesleges, mindannyian Lajosunk feléledésében reménykedtünk. JámborJózsef végig feszes ritmusú, szuggesztív tempót diktált, ismét bizonyítotva együttes-teremtő, szituáció-hitelesítő képességeit. A pompás gárdából is kivált   Dobos  Judit fergeteges humorú termetes nénéje és a szerepről szerepre élesebb  Révész  Béla falurossza. Dánielfy  Zsolt jóságos papbácsijának a jóistennel folytatott egyoldalú párbeszéde a bombajó előadás egyik csúcspontját jelentette.

Ilyen fantasztikusan eredeti és izgalmas darabot régen nem írtak: az első dicséret a Márton  Andrea- Forgács  Péter fordító-párost illeti Joanna  Laurens sorstragédiájának felfedezéséért. Köznapi nyelv, SMS tőmondatok, kiélezett keménység, de szophoklész-i jellemek és katarktikus összecsapások.
Forgács  Péter, aki a Cselédekkel, a Vérnásszal eddig is a legjobbak közé számított, továbbérlelte rendezői eszközeit  és most az egész Fesztivál, talán az egész évad egyik legjobb előadását hozta létre. A márványerezetű parafatalajon tekergő, vonagló testek, a fekete leplek és az egyre véresebb fehér lepedő, az őrülten röpködő hinta szuggesztív képi atmoszférát teremt, hátterül szolgálva egy brutálisan heves játékmódnak. Születés és léggömbsikkanásnyi halál, vér és víz, bűn és megtisztulás oszcillál a vulgaritás és a rítus ellenpólusai között.  Egyetlen kifogás: hosszúak a zenei betétek, túl "jók" is, szívesen elhallgatjuk őket, de ez nem a cselekményt segíti.
Szabó  Zoltán nagyszerűen találta meg a hétköznapi lezserség és a drámai hangsúlyok arányát, Kokics  Péter páratlan egyénisége ismét telitalálat, Avass  Attila az embrió-csecsemő-gyermekszerepben kimagaslót, felejthetetlent nyújt. Áldozatos játékával a négytagú Kar szigorú egységbe feszíti a cselekményt, minden gesztusa, hangja hiteles. Gerle  Andrea, Jenei  Judit,  Kasvinszki  Attila,  Chován   Gábor jelenléte már magában térélmény: nézésük lézersugaraiban hatványozottan izzik fel a komor tragédia nyers költőisége.
Váratlan, hatalmas élmény, köszönet érte az egész társulatnak !

Nagy-nagy türelemmel figyeltük  Novák  Eszter rendezéseit, az Új Színházi indulás, a Bárka-darabok felemás esetlegességei nyomán nem törtünk egyből pálcát felette. De most már tényleg elég, ki kell mondanunk, hogy csak kapkodó összevisszaságokat képes létrehozni, öncélú ötletbörzét,---ízléstelen, hamis, álmodern. A nyári Millenáris-Goldoni hisztis zűrzavarából is csak a jobb sorsra és együttesre érdemes  Győry  András  Botond-ra emlékezünk...
Minderről a színészek aztán igazán nem tehetnek ! Az   Attilák: Avass és Egyed pazar pá-rosa,--- Honti  György, akit rossz instrukciók kényszere fosztott meg egy nagy alakítás lehetőségétől és a jó tempóérzékű, igen szimpatikus  Szabó  Zoltán még ebben a lehetetlen, ordítozó, futkározó, dübögő közegben is meggyőző tudott lenni. A női szakasz viszont annyira halovány, hogy célszerű lenne az emlékezetes Zelona Gora-i, csak hölgyek által játszott Vízkereszt antitéziseként, minden szerepet az /ebben a színházban is/ erősebb nemre bízni.
Mivel ez a produkció résztvehetett, sőt, még díjazott is lett az idei Pécsi Színházi Találkozón, egyértelmű és súlyosan bizonyos, hogy a mostani válogatás plusz a mostani zsűri: csapnivalóan működött.

Ha nem lenne kötelező olvasmány, mindenki imádná az édes Mikszáth fanyarul bölcs, csípősen kedves könyvét és pártállása szerint a levitézlett dzsentrifiúnak, vagy a hótt-liberális pékmesternek szurkolna, mármint ha egyáltalán olvasna még valaki !
De így, négyórásra terítve, kiterültünk szépen tőle. Az ízesen szép tablók, gyönyörködtető panoptikum-ruhák, gondosan kimunkált szcénák a kaposvári színház egyedülálló színvonalát bizonyítják, nem is beszélve a társulat játékkulturájának országunkban páratlan szintjéről. Nem, nem unatkoztunk egyetlen másodpercig sem: csodáltuk  Kovács  Zsolt-ot, bámultuk Balla  Eszter-t, élveztük,hogy a legapróbb mozzanat is mindig hiteles, a táncosok tényleg táncolnak, az urak csibukozva verik a blattot, Varga   Zsuzsa meg két perc alatt felrobbantja a színpadot atomvillanásnyi jelenetében.  De: ... de ... nagyon szeretnénk egy igazi operettet látni a kaposváriaktól, /óh! Mágnás  MIska !/, esetleg egy népszínművecskét, /Sárga csikó.../, de végül is lehetne egy igazi darabot is... Nem ?!?
  2003 ősz