VENDÉGJÁTÉK
    

             VENDÉGJÁTÉK    2008   2009   2010   2011   2012   2013   2014  

    

                                          2 0 1 7

FELTÁMADT A VÖLGY SZÍNHÁZA!!!                             Művészetek Völgye 2017
 


A már tavaly is kitűnő Nemzeti Szín-Tér első programja a beregszászi Liliomfi Vidnyánszky
Attilá
-tól, a kaposvári Uray-osztály remekül dupláz:  Romeó és Júlia és az  Ördögűzők!!! A
Romeó ifj. Vidnyánszky Attila, a KisAtti rendezése, ő jegyzi  Vecsei H.Miklós  debreceni
Arany Jánosról szóló darabját, a  Kinek az ég alatt már senkije sincsen-t is.

Még izgalmasabb a Színművészeti Egyetem Színmű Globe programja. Ahogy tetszik, a most
II-éves Marton-osztály-tól, újfent ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében és a  Férfiak,
nők és újra férfiak
.  Karnyóné a Mozsár Műhely-ből,  Karsai György  Antigoné beavatója,
Pálya Pompónia  döbbenetes monodrámája, a  Túlóra,  Mágnás Miska a lendületes Zsótér
osztály  előadásában és végül újra  a kaposváriak  Brecht:  Arturo Ui feltartóztatható fel-
emelkedésével.


Nem könnyű a választás, egy estére több fantasztikus produkció is esik...


 
ANYEGIN                   Rimas Tumanis                   Vahtangov Színház  (Moszkva)
 


Elképesztő kapacitású társulat!  A Vahtangov Színház felejthetetlen  Szeget szeggel-éből
mindössze egyetlen színésszel találkozhatunk egy kisebb szerepben,  de ebben az előadás-
ban is mindjárt  két éneklő, harmonikázó, táncoló, elsodró lendülettel és humorral játszó
Olgát láthatunk.
Adomas Jacovskis  színpadának  hátfala  "tükör által homályosan" lebegő homályba borítva
reflektálja  a történéseket, a balettkorláton nyolc balerina hullámzik, mit balerina?!? - rö-
videsen kiderül, nem akármilyen színésznők ezek a gyönyörű kisasszonyok, végig játszanak,
énekelnek,  élnek.  De minden szót  könnyed balett-mozgás kísér,  paródiának tűnne,  ha
nem lenne  támadhatatlanul adekvát és tökéletes.  Faustas Latenas  3(4-es motívuma lírai
atmoszférát teremt, az egész produkciót kifinomult zeneiség jellemzi, a dallamos deklamá-
ciótól az ívelt gesztusokig.
Puskin  verses elbeszélését  narrátor konferálja,  a majd'  kétszavanként csengő-bongó rí-
mek szinte Sárbogárdi Jolán groteszkjébe fordulnának, ha  Rimas Tumanis zsenije nem al-
kotná meg a romantika elevenen élő, korszerűsített stílusát.
Anyegin férfias áfonya-vedlése  teszi emlékezetessé első látogatását  Tatjána Larináéknál,
végtelenül cizellált,  kedves humor.  Olga bohókás ugri-bugri,  harmonikázó csitriként rob-
ba a színre,  Maria Volkova és Natalja Vinokurova  megkülönböztethetetlen perfekcióval
uralja a színpadot. A  Szeget szeggel csodálatos  Júliája,  Jevgenyija Kregzsde  magas re-
giszterben,  fájdalmas odaadással mondja híres levelét , melyet a cinikus Anyegin, franciá-
ból fordítva, szikár tőmondatokban gúnyol ki. Tatjána első, a szerelmi láz veszett pózaiban
vergődő első ágyjelenetét  az ősöreg Dajka  értetlen dünnyögése ellenpontozza,  a vissza-
utasítás keservét a háton vonszolt vaságy sem enyhíti.  Az álomban megjelenő alterego és
a csehovi Medve enyhén szürreálba transzponál,  majd a névnapi mulatság drámai fordula-
tot hoz.
Már a kezdőkép is szorongató a lövésként csattogó biliárdgolyókkal,  az ajándékozás rituá-
léját  kísértetiesen felvijjogó hangzatok tagolják,  félelmetesen gyönyörűek  a "balerinák"
népi énekei, bujkálva erősödik a végzetes feszültség.  Anyegin otrombán ölelgeti Olgát, a
sértés szörnyű párbajt kíván. Amikor a konvenció legyőzi a barátságot, az idősebb Anyegin
nem tudja megakadályozni, hogy ifjabb énje lelője legjobb barátját.
Tatjána Moszkvába menekül, a hétnapos kocsiutazást balettnyuszis vadász-pantomim komi-
kuma fűszerezi,  közös lekvárkóstolgatásból  leánykérés lesz,  harcedzett Tábornok lesz a
férj. A moszkvai társaság csillagaként tündöklő hölgyet  most már hiába ostromolja a téve-
dését bánó Anyegin,  Szergej Makoveckij,  a hófödte színpadon számára csak a vidéki ma-
rad.
A MITEM negyedik évében felért a csúcsra. Egymást érik fantasztikus produkciók, de még
ebben a mezőnyben is kiemelkedik  Rimas Tumanis  poétikus látomása, a  Vahtangov Szín-
ház társulatának lenyűgöző előadásában.


BŰN ÉS BŰNHŐDÉS      Vidnyánszky Attila     Sztpétervári Alekszandrinszkij Sz.
 

Az Alekszandrinszkij Színház  eddig is a  MITEM legnagyobb produkcióit hozta, de a  Bűn
és bűnhődés
 talán még túl is lépi a  Zéró Liturgia Háztűznéző és a  Holló  felülmúlha-
tatlannak tűnt szintjét.
Marija Tregubova és Alekszej Tregubov díszlete néhány fehér,  az uzsorásnő lakását, kocs-
mát, a vizsgálóbíró irodáját képező, könnyen mozgatható, geometrikus kubus. A világítás fi-
nom, haloványszürke tónusban lebeg, artisztikusan ellenpontozva a hitvány embertelenség
 alant fortyogó mocsarát.  A fekete öltözékek között  egyedül az igazságosztó Lebezjatnyi-
kov sámánruhája, Porfirij veres sipkája világít.
Már Marmeladov:  Szergej Parsin  az első jelenetében feltűnő az átütő deklamáció, amely
cáfolja a Nemzeti rossz akusztikájával indokolt, undorítóan elharapózott mikroportozást. A
térben egyidejűleg exponálódik  a többi szereplő,  Szonya a sarkon csábít, Szvidrigaljov va-
dászik, Raszkolnyikov kezében ott a balta.
Vidnyánszky Attila  eminens  koncepciója  párhuzamosan futtatja  a történéseket,  így lát-
hatjuk az Anya és Dunya érkezését, a dús orgánumú  Marija Kuznyecova talán az egyetlen
színész,  akinek helyébe  egyenrangú hazait találhatnánk  valamelyik jeles nagyasszonyunk
személyében. (Molnár Piroska, Csomós Mari).
A szituációk kidolgozottsága, a háttérszereplők folyamatos mozgása eleven lüktetéssel élte-
ti a játékot, ha néha megszólal egy-egy stúdiós statiszta, irigykedve láthatjuk benne a jövő
esetlegesen nagy aktorát. A második rész feszültségoldó felütésében a széplányok briliáns
vokálja heves tapsra ingerli a tragikusan nyomott atmoszférába ájult közönséget.
Viktorija Vorobjova, felfoghatatlan intenzitású hangjával, eszelős játékával tonnányi súlyú-
vá emeli Katyerina Ivanovna, Szonya anyjának figuráját, Lizavetaként   Jelena Zimina torzí-
tott hegedű glisszandókkal verseng elhaló sikolyaival.  Az intrikus Luzsin, a Holló-ban akasz-
tott akrobatikájával felejthetetlen  Valentyin Zaharov  triumfál,  kontrasztja az ármányát
leleplező, egyetlen pozitív férfialak, a fehér nemezes Lebezjatnyikov,  Ivan Jefremov, aki
csehovi tirádákban beszél a jövőről.
Érdekes a vizsgálóbíró karaktere,  Vitalij Kovalenko  joviális humorú életművész,  aki még
szimpatizál is  a forradalmi eszmékkel,  fondorlatos cseleivel könnyedén csalja tőrbe az el-
méleti lázadót.  Lehet, hogy egyoldalú túlzásnak tűnik,  de a kisebb és nagyobb  szereplő-
ket egyaránt csak felsőfokú jelzőkkel jellemezhetjük, így a lendületes Razumihint, Viktor
Suraljov-ot is.  Igaz, hogy rendezőnek  a szokottnál nagyságrendekkel erősebb csapat állt
a rendelkezésére, de ezzel együtt  Vidnyánszky Attila  színészvezetése bravúros.
A címszerepben  Dosztojevszkij Játékosával,  a Zéró Liturgiában  annyira emlékezetes dia-
daltáncot járó  Alekszandr Polamisev-vel találkozunk, az életidegen ésszerűség, a meddő
fantáziálás,  a brutális embertelenség nagyszerű megjelenítőjét. Ezt az intellektuális ször-
nyet csak egy  Szonya angyali szeretete  tudja megváltani,  Anna Blinova  érzelmektől fű-
tött, szuggesztív intenzitása áttöri a kétség falait.  Lázár feltámasztásának ötperces mono-
lógja az utolsó szóig fenn tudja tartani a feszült figyelmet, a színészi munka csodája.
Ellentmondásosságában a legemberibb alak Szvidrigaljov,  Dmitrij Liszenkov pompásan fo-
galmazott karaktere, henceg az aljasságával, közben túlzó gesztusokkal kompenzál. Dunya-
sával,  Vaszilisza Alekszejevá-val vívott nagyjelenete még ebben a hipererős közegben is
kitűnik, szavak, mozgások, a pillanatonként cikázó érzelmek szélsőségei, majdnem összebo-
rulás után revolveres szabadulás.  Az előadás legjobbja  végül féregként tekeregve lövi fő-
be magát, míg Raszkolnyikov megbánás nélkül vallja be bűnét.
A grandiózus előadásban mintha a régi nagy beregszászi rendezések, a Gyilkosság a kated-
rálisban, a Mickiewicz: Ősök  szelleme éledne újra.
Saját színházában ugyan már nem reménykedhet semmiben, de  Vidnyánszky Attila most
bizonyította,  hogy még mindig  egyedülálló teljesítményekre képes, nagyformátumú alko-
tó.


FRO        Mikhail Rakhlin      MHAT 9.Stúdió Moszkva  Június Társulat    MITEM Revizor  
 

Nem Rizsakov, mivel az eddigi három alkalommal,  a Revizor, a Korszerűtlen koncert és a
Faulkner.Csend előadásokkal  stúdiós osztálya alaposan elkényeztetett.  A rendezés most
nem elég feszes, az elképzelés jó, a megvalósítás sántít. Platonov gyengus elbeszélése ke-
vés támaszt jelent, ötletes az amatőrszínházi légkör, nagyszerű az együttes, mégsem áll ha-
tásosan össze.  Percekig Sztálin képét bámuljuk , még a /nem/ füstölgő mozdonyon is, pe-
dig az elöljáróban vetített Dunajevszkij-Orlova filmbetét megejtően korhű.
Fro szerepében  Varvara Feofanova  lenyűgöző, csitrisen szép, suttogva énekel, elevenen
lendületes.  Mozgásban,  énekben és elsőrangú játékban  a társulat is remekel, kár, hogy
a központi irányítás nem volt elégséges.
A közönségtalálkozón élvezet volt nézegetni  ezt a derűs kompániát,  nagyon valósak, men-
tesek (még?!?) a művészies allűröktől, a fiúk vagányak, a lányok elbűvölőek.  Tíz napig most
itt  ifj.Vidnyánszky Attila  fog dolgozni velük, reméljük, jövőre látjuk majd az eredményt.


FAUST                                      Silviu Purcarete                                        MITEM
 

Vízválasztónak szántuk ezt a programot,  az eddigi tíz  Purcareté-ből,  az első Shakespeare
vetkőzőstől kezdve a sok-sok üres fesztiválcsemege után csak a  Vihar  volt igazán értékes.
Ha ez se lesz jó, nem kísérletezünk tovább. Majdnem bejött. Az első rész, a Mefisztóval va-
ló szerződésig formátumos, gyönyörűen felépített játék, a látvány eredetiségén, a gomoly-
gó tömegen kívül  Faust korrekt és a Sátán, a zseniális  Ofelia Popii  eszméletlen szuggesz-
tivitású megjelenítésével fantasztikus élmény.
Gusztustalan ízlésficam  Margit némaszerepét  14 éves kislánnyal játszatni,  pedofil irányba
torzítva a jelentet: akkoriban egy bakfis már kismama volt legtöbbször,  mai szemmel a vágy
tárgya egy nagykorú tizennyolcéves.
Több órás, kőkemény sportcsarnoki ülőkézés után, a másik helyszínre terelik a közönséget.
Csak a korbács hiányzott a disznófejűek kezéből, a szűk járatban megalázva tolongtunk, az
Eiffel Csarnok távolabbi részében  egyszinten állva nyújtogathattuk a nyakunk.  Szerencse!
Így nem sokat láthattunk a Walpurgis-éj ízléstelenül hatásvadász revüjéből, amely a látvány-
pékségi gusztustalanság mélypontját jelentette. Visszahajszolás után a végkifejlet már nem
tudta visszahozni az első rész csodáját.
Akkor most ez  Ajánlás,  vagy Lebeszélő?!?  Ne siessünk, de azért mindenki próbálja meg va-
lahol egyszer megnézni az elképesztő Mefisztó,   Ofelia Popii  miatt.


IGAZÁN               Gyevi-Bíró Eszter              Beregszászi Színház              Kolibri
 

Jó tizenöt éve már, hogy éltető friss színházi szelek fújnak Beregszász felől.  John Gay Kol-
dusoperája, a Szarvassá vált fiú, a Tóték, a Három nővér, a Liliomfi etc., felsorolni is nehéz
a mai napig játszott remekléseket. Amíg a Nemzetibe szakadtakat jóformán csak ezek a da-
rabok tartják lélegeztetőgépen, a beregi társulat tovább élteti a lángot.
Egy vendégjáték erejéig  váratlanul bukkantak fel a Kolibriben,  Gyevi-Bíró Eszter  régi ma-
gyar szerzők munkáiból szerkesztette, dramatizálta csattanósan jókedvű előadását. Megszó-
lal a 30-as évek bűvös swing-zenéje, táncol a mondén publikum, Molnár Ferenc operettíró
párja pátyolgatja a primadonnáért epedő ifjú komponistát ama ominózus kastélyban.  Duke
E
llington It don'’t mean a thing-jébe népdal-strófával száll be  Orosz Melinda,  úrhölgyként
Karinthy jelenetében  Vass Magdolná-val vetekedik egy ifjú kegyeiért, majd testhezállóbb
angolsággal búgja  a vérpezsdítő örökzöldeket.  Orosz Ibolya  Gárdonyi Géza  Ida regényé-
ből lép elő,  a hozományvadász  Oleg Melnyicsuk-kal  meglepő házassági kompromisszumot
köt.
Gyevi-Bíró Eszter  mozgékony komikummal fűszerezi a csattanós szituációkat, koreográfiá-
val is jeleskedik,  suhan a keringő, délceg a tangó, csattognak a charleston-cipellők. A ké-
pek meglepő természetességgel kapcsolódnak,  egységes egésszé szervülnek a tempó viru-
lens dinamikájában. A frissen verbuvált  Deák Dani   derekasan helytáll,  Gál Natália prima-
donnája azonban  nem tud ellenállni  a vehemens celeb bonviván,  Ferenczi Attila  heves
ostromának.  Sőtér István  librettista leleplezi a titkos idillt,  az elhangzott szerelmi párbe-
szédből estére életmentő színdarab születik.
Bródy Sándor  legendás Tanítónő-jét  Tarpai Viktória  jeleníti meg, szikrázó szellemesség-
gel szégyeníti meg az elbizakodott földesúrfit, akit a szolid színműíróból fantasztikus váltás-
sal átalakuló  Kacsur András  játszik vehemens eréllyel.  A zene és a tánc varázsos atmosz-
férát teremt és akkor újra jön Molnár Ferenc, aki pamfletjében egy színházon, színpadon
belüli konfliktust tár elénk elementáris humorral. A vérbő szubrett csap össze a natúrburs
komikussal, "...ne állj már mindig a POFÁM elé a fináléban!"  A dühtől szederjes arccal ful-
dokló  Szabó Imre  és  a tüneményes komikumú   Orosz Melinda  szópárbaja  beletapsolós
csúcsra futtatja a nagyszerű előadást.
De ki láthatja? Ott lenne a helye a Nemzetiben,  ahol amúgy is a többi beregszászi produk-
ció a legvonzóbb, d e minimális technikai igényével bármelyik művház színpadára befér, na
meg ott van a Határontúliak Fesztiválja, a Poszt-Off,  bárhol elnyeri a széles nagyközönség
zajos tetszését!  Csak meg kellene nézni a tisztelt illetékeseknek: a nevetésre éhes publi-
kum készen áll...


    

                                          2 0 1 6

HOLLÓ    Nyikolaj Roscsin    Alekszandrinszkij Színház Szentpétervár   MITEM
 

Már a félidőnél járunk, 5:3-ra vezetnek a Rosszak,  de ha csak ez az egyetlen előadás indo-
kolttá teszi  a MITEM-re fordított adószázezreimet.  Még a titáni erejű orosz színházi világ-
ban is feltűnően kiemelkedő, katartikus hatású remeklés.
Simán beszopjuk  a páholyban negédeskedő  álGozzi-örökös jogutódi dicshimnuszait,  meg-
szoktuk ezt a hamis giccspöfeteget a Bartók- és Mahler-élősködőktől.  Szinte csalódást ér-
zünk, mikor kiderül, a pirosruhás   Polina Tyeplakova  afféle beépített élőkellék. A színen
gigászi acélszerkezetek formáznak tornyot és hajót, élő zenekar fújja a szelet, a hollómese
vetített ábrán kel életre.  Színészek,  zenészek,  műszakiak egyaránt hosszúhajú maszkban,
nincs arcjáték, nincsen mütyűröző poénkodás: tiszta deklamáció, pantomimgesztusok, for-
télyos tömegmozgás jellemzi a stílust.
Még egyszer mondja valaki, hogy azért nem hall a Nemzetiben, mert rossza az akusztika. Az
egész épület valóban elfuseráltan célszerűtlen, de azért a szentpéterváriakat csak-csak na-
gyon is jól érteni,  ahogy egyébként  Vasziljev, Talheimer és a régi kaposváriak minden sza-
va élesen átjött, még a mélységből-magasságból is. Nem elég "hiteles" hétköznapisággal orr
alatt motyogni, a világot jelentő deszkák nem azonosak a sufnival,  tessék a színiiskolákban
/nagy/-színpadi beszédet is tanítani!
Az orosz színész nem fotogén gladiátor,  nem kifutó-díva, ám  Valentin Zakharov  Milo sze-
repében  csuklójánál, bokájánál felfüggesztve  is tébolyító gimnasztikát mutat be  enyhén
hízásnak indult pocakja ellenére: - és közben folyamatosan ordít!  Tikhon Zyiznevsky-ről
a tapsrendnél derül ki, hogy igencsak szépszál legény,  bár nyújtottlábú karszékbe vetődé-
se gyaníthatóvá tette életkorát. Az utolsó epizodista is eleven átütő erővel játszik, az össz-
játék hibátlanul illeszkedő, szívdobbanásnyian pontos.
Geometrikus díszletelemek ellenpontozzák üdítően a romantikus mesét,  ötletekben aztán
nincs hiány, csak egy példa a szétlőtt ajándék ló véres teteme, vagy a Gozzi-örökös videón
látható inkvizíciós büntetése.  Egyetlen perc sincs álmélkodtató meglepetés nélkül,  telje-
sen érdektelen a tartalom: Színház ez, a Magában Való Dolog!!!
Libikóka-lejtő épül,  kuckókockában sínylődnek a bűnösök. A fehér márványba bénuló hős
megadóan várja sorsát. Kísérteties zörejjel forgó Öt Betonkeverő ereszkedik alá, Beton ex
Machina: fenyegető torkuk lassúdad lefelé fordul, halálos tartalmuk ömlik a kivégző kalodá-
ba.  A végzet ura, Norando lépked le a lépcsőn,  az isteni orgánumú  Victor Smirnov meg-
váltást hoz a jószándékú tévelygőknek, győz a mesebeli igazság, győz az igazi Színház lenyű-
göző varázslata.
A fej nélküli szellem nyakából vérfröccsöt spriccel,  a szétvert kapuzat tíz darabban röpül
a légbe, de mindez csak köríti az elementáris színészi játékot.  Yelena Nemzer kocsmamo-
nológja briliáns natúr-betét, nyugodtan beleférne egy jelenkori Éjjeli menedékhelybe.
Az új orosz rendező-nemzedék fiatalja,  Nyikolaj Roscsin,díszletben, rendezésben félelme-
teset alkotott,  tetőzve a  szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, eddig se akármilyen,
felejthetetlen MITEM-es előadásainak sorát.


IMIGYEN SZÓLA LOUIS DE FUNES   Valere Novarina és Adelaide Pralon    MITEM
 

Valere Novarina  debreceni  Képzeletbeli Operett-jében  Mészáros Tibor  végenincs dal-
füzérben, babérkoszorús szóakrobataként szlalomozott a slágervilág tengerében, majd 214,
azaz  Kétszáztizennégy! keresztnév regiszterének lenyűgöző eljátszásával még a vájtszemű
párizsi Novarina-rajongókat is ámulatba ejtette. Most a színházi fenegyerek rendezőnek a
Színház és a Színész mibenlétéről vallott gondolatait közli, a legendás Louis de Funes komi-
kus játékának elemzése kapcsán.
Harsány kiáltványban utasítja el a "jelzőözönöket, fallosztoposzokat, kiszóláshegyeket", de
elege van a "szótagelharapók, nemzeti kolibrik/!!!/, monotonitásgépek" színészi és a "tézis-
pozőrök, főátírók, médiaturgok, médiaGógok" rendezői rémuralmából is.  Hihetetlen a len-
dület, a fantasztikus színészből áradó energia, a varázsos szóáradat mágikus erővel nyűgöz
le. Hangtölcséren át szól, majd mikor a fejére húzza, "csupán néma jelmezének állati nyel-
vét kell felöltenie",  hogy így is "felmutassa a szót!",  mely minden díszlet és jelmez nélkül,
elképesztő szuggesztivitással hat a csupasz színpadon.
Valere Novarina és Adelaide Pralon  rendezése szikár értelmezéssel, avatott tagolással se-
gíti a monológ feszültségének  az utolsó szótagig való fenntartását,  Horváth Sándor  "szín-
padmunkás" nemcsak a kellékezésben aktív, elementáris humorú fűrészes átvonulása a hát-
térben, avagy csodálkozva kérdő, néma pillantása az egyik szófacsaró jelenetben.
Amúgy komikumban aztán nincs hiány,  Mészáros Tibor  szócunamiját hajszálpontos ritmus-
ban adagolt poénokkal fűszerezi. Minden gesztusát saját titkos énjéből építi, ő az a novari-
nai színész, az "egyetlen, aki arra kárhoztatott, hogy teljes egészével menjen előre, egyet-
len, akinek valamennyi mozdulata a szellemből ered".
Segítőtársával maga építi be a színpadi ajtó papírablakát,  hogy a végkifejletben áttörje és
a  Louis de Funes bábu társaságában mondja ki:  "Állítsátok le a Realista Bolerót!"   Majd ő
lesz a figura feje, így hatványozva a gyönyörűséges gondolatok erejét . " Az emberek több-
sége anélkül hal meg, hogy tudná, ő csinálta mindazt,  amit látott... A létező és a gondolat
egy".
"A színész belső kalandor, az egyensúlyvesztés szerelmese" - mondja Novarina,  ám ez a me-
rész vállalkozás éppen a tökéletes arányosság, a végletekig precíz kidolgozás, a belső erők-
kel átlelkesített színészi alkotómunka iskolapéldája.  Mészáros Tibor  fenomenális monológ-
ja kiemelkedő eseménye a MITEM-nek, meg kell találnia útját további vendégjátékokhoz is.


 
KORSZERŰTLEN KONCERT  Viktor Rizsakov  Moszkvai Művisz Sz.Stúdió  MITEM
 

A Revizor és a Faulkner-i  Csend után  Viktor Rizsakov  színészstúdiósai az idei  MITEM-re
rendhagyó rock-koncertet hoztak. A majdnem húszfőnyi csapat körbeüli a színpadot, a ta-
gok egyenként állnak ki mai öregemberek emlékező monológjaival.
A sztálini idők gyötrelmei,  a Nagy Honvédő Háború rettenete,  mulatságos hétköznapi epi-
zódok, tanulságos történetecskék.  Nem nagyon játszanak rá  az öregségre,  lassabban be-
szélnek ugyan, kicsit fojtottabban, lemondóan is, de a megjelenítést inkább a teljes belső
átlényegülés teszi hitelessé.  Paraszt-muzsikok,  közkatonák,  kisemberek,  még véletlenül
sincs köztük aparatcsik vagy szoc-elit "döntéshozó". A nép emlékezete szólal meg, minden
bizonnyal dokument-vallomások, oral history anyagok feldolgozásával.  A szépen kijátszott,
lassúdad hömpölygő emlékfolyamot  a beat-korszak  híres slágerei tagolják.  A hangszerek-
nél egymást váltogatják,  gitár, basszus,  harmonika, hegedű  alkotja a zenekart.  Itt aztán
nincs könyökből püfölt dobolás, nem tombol a hangerő, disztingvált, kiérlelt a hangzás, az
ének meg természetes,  a színésztanoncok szigorúan válogatottak,  adott a képesség, ame-
lyet következetes pedagógia fejleszt fel. Alkatilag mindenki vékony, izmos,  de szteroid-baj-
nokok nincsenek,  lazán kisportolt fizikumokat látunk.  A lányoknál sem  a szépség az első,
minden egyes szereplő sajátosan eltérő karakterű.  Valahogy érezni a színész-szakma elké-
pesztő magasrendűségét,  a technika fölényes birtoklását,  amely biztos fundamentuma a
színészi alkotómunkának.
A finálé van vagy húsz perc, ezalatt folyamatos rock 'n roll őrület tombol. A párok váltakoz-
va szólóznak de mögöttük állandóan akcióban van az egész stáb. Félelmetes, lenyűgöző, so-
ha nem látott intenzitás, lehengerlő energia, bravúros tudás, eszeveszett mozgás-vihar!
Soha nem láttunk még ilyet, táncosoktól sem!!!  És ez csak  magától értetődő velejárója a
képzésnek, a Szakma abszolút birtoklása.  Nagy kár,  hogy csak mutatóba láttunk színiegye-
temistákat /és tanárokat!!!/ a nézőtéren, nem ártana egy kis tudatfrissítő jópélda!


 
TURANDOT       Wang Huquan      Pekingi Opera      Tavaszi Fesztivál       Erkel
 

Szolid semmi a rendezés, a jelmezek szépek, az énekesek úgy ahogy megfelelnek. Elhozták,
kerül, amibe kerül,  saját zenekarukat/!!!/,  jól szól, de mi olcsóbban  megcsináltuk volna.
Játékban, énekben illúziót keltő a három miniszter, imponáló  Tian Hao  Timur tatár király-
ként. Hiába szép/?!?/, törékeny és decens, énekelni Turandot nem tud eléggé. Kalaf hálás
szerepében  Li Shuang  közepes hangját nagy átéléssel, tragikus fájdalommal telíti.
Aki miatt érdemes volt:  a kicsi Liu már első áriájában csodát tesz , remegő pianók, telten
érzéki orgánum, amely ritka muzikalitással párosul.  Halálában  Yao Hong  az operai színját-
szás magasiskoláját mutatja be.  Észvesztő hosszúságú, tág hullámokban vibráló, szédületes
búcsúária, mely mindörökké emlékezetes marad, amely csodálatos tisztasággal magasztosít-
ja fel Puccini híres nőalakját.  Ilyet a világ legnagyobb színpadain se hallhatunk, ez maga a
páratlan csoda. Látjuk-e egyszer a Met-ben...?


 
KAMPF                         Fehér Ferenc                        M Stúdió Sepsiszentgyörgy
 

Horizontálisan  nyújtózkodó,  nagyívű gesztusokkal  Veres Nagy Attila  indít,  az ismétlődő
mozgássorba, együtt lélegző árnyként tagozódik be  Szekrényes Attila.  A sarokban furcsa
lény készülődik.  Felpúpozott, enyhén quasimódói hát,  az impozáns izomzat mechanikusan
görcsölő karokat kaszáltat. A fenyegető brutalitás rögvest manifesztálódik,  Orbán Levente
sátáni szemvillanásokkal, fenyegető pózokkal terrorizálja a csoportot.
Szőkésbarna, aligvörös, éjfekete:  három hajsátor zuhog előre, a komor  Polgár Emília, az
igéző  Gáll Katalin  és a titkokat rejtő  Nagy Eszter.  Bajkó László  lelassított pantomimje
előlegezi meg a misztikus atmoszférát, csöndben érlelődik az elnyomó és a lázadó energiák
összecsapása.
Fehér Ferenc  a saját magán kikísérletezett mozdulatokból energikus céltudatossággal épí-
ti fel a sajátos karaktereket, az  M Stúdió együttese teljes odaadással realizálja az elképze-
léseket. A szólóiban lenyűgöző egyedi motívumok több szereplőre elosztva is hatásosak, az
összkép egyszerre jellemző az alkotóra és a nagymúltú társulatra.
Agresszívan ördögi, földbe taposó manipulátor, ám egy személyben áldozati pózban szenve-
dő, megfeszített Krisztus is.  Orbán Levente  démoni szuggesztivitással élteti ambivalens fi-
guráját, extrém alakja lenyűgöző transzcendenciát hordoz.  Tengelye, gyújtópontja a drá-
mának, megalázott bukása ellenpontozza fölényes diadalát.
Nem kell  cselekményre gondolnunk,  minek is keresnénk  "üzenet"-et,  a mondanivaló itt
maga a kavargó testek infernális látványa, az abszolútum, a "Dinge an Sich", a magában való
dolog. Nincs tartalom, nincs jelentés, a tiszta absztrakció gesztusrendszerét éljük át.
A gigászi harcban küzdő emberiek között, földön araszoló hernyómozgással Nagy Eszter tű-
nik elő, nyestként púpozza hátát, íjként feszülve vonaglik félemberi pondróként. Őt még a
leigázott tömeg is kiveti magából, a legkisebb is talál mindig még gyengébbet.
Hamlet, Othello, Romeó és Júlia és nemrég a  Garcia Lorca háza,  a sepsiszentgyörgyi M
Stúdió  fantasztikus erősségű darabokkal jelentkezik,  ideje lenne már alkalmat adni reper-
toárjuk szélesebb körű bemutatására, mondjuk a MU Színházban, a MOM-ban legalább!!!


 
JOHN GAY: KOLDUSOPERA     Kokan Mladenovic    Temesvári Csiky G. Színház
 

Vidnyánszky-ék beregszászi előadása óta nem találkoztunk az alapdarabbal.  Brecht nemes
anyagból dolgozott, néhány ötlete vissza is került most a színpadra.  Kokan Mladenovic al-kotása még a legendás Ljubimov-i produkcióval szemben is állja a versenyt.
Gyanús indítás,  nem szeretjük ezeket az  ál-atelier bennfentességeket,  az együttes azon-
ban valós problémákkal élteti az expozíciót, tetézve az Igazgatót játszó Igazgató parádés ki-
borulási jelenetével.  Balázs Attilá-t aztán rögvest  Kolduskirályként látjuk viszont, a félel-
metes fantáziájú  Tatjana Radic  gönceibe öltöztetett mankós koldussereg panoptikumfigu-
rái botladoznak a fejedelmi méltósággal aláereszkedő csillár alatt. Ám ez a csillár pet-palac-
kokból áll,  akaratlanul gunyoros fricskát mutatva  a Nemzeti procc világító alkalmatosságá-
nak.  A jelmeztervezőt dicséri a geometrikus krinolin-váz,  amely béna lábszárat, Peachum-
fejdíszét és a Rendőrfőnök fiktív pocakját is alkotja.  Imponáló a tárgyhasználat is, csupán
mankók és székek szolgálnak igen kreatív bútorként, avagy kézifegyver gyanánt.
A Kikiáltó-konferanszié,  Aszalos Géza  harsány eleganciával jelzi az eseményeket, Polly ár-
tatlan fehérmájúságát  Simó Emese  kackiás kiállása bizonyítja.  Hajszálpontosan koreogra-
fált mozgások /Andreja Kulevic/ és a példásan összehangolt ritmus fémjelzi a Mladenovic-i
stílus, már az újvidéki Opera Ultimá-ban megcsodált eredetiségét. Még a dalszövegek is tő-
le vannak, skandáló lüktetésük gyújtó hatásúvá teszi   Irena Popovic  egyszerűségében ele-
mentáris zenéjét.
Egy bájos ízlésű munkáslevelező kérésére, /felolvassák!!!/,  a brutális szuggesztiójú Mackie,
Molnos András Csaba  szerelme esküvőben teljesedik ki,  az első koldus-finálé  brechti szö-
vege az ünneplő tömeg szavalatában három versszakban fokozódik.  Hihetlen intenzitású az
összjáték, a látvány, a hang és a színészi jelenlét káprázatos egysége.
Góli Kornélia  avatott dramaturgiája vezet Magyari Etelka kuplerájába, a hölgyek csábcsa-
patának élén  Lőrincz Rita  Jenny-je tüzel,  a fantasztikus  Tokai Andrea  Peachumné  és
valamely gengszter-vagány mellett démoni konzum-dominaként is feltűnik.  Lilán fluoreszká-
ló girlandok,  majd a börtönben  finoman jelzett rács ereszkedik alá,  Marija Kalabic  dísz-
letelemei funkcionálisan erősítik az illúziót.
A majd' hanyatt eső Lockit rendőrfőnök, Bandi András Zsolt groteszk figurája a börtönkép
gyújtópontja, a családtagok:  Tar Mónika  és az esküvői jelenetben már fehér rózsákkal ki-
pukkasztott luftballonok utolsó példányával álterhességet mímelő Lucy, Borbély B. Emília
dúsítja az összképet. Felsejlik Kurt Weill akasztófa-motívuma,  a végkifejlet abszurdumát te-
tőzi a zárókórus arcátlan iróniája.
John Gay és a Temesvári Csikí Gergely Színház nagyszerű társulata egekbe dicsőül a nagy
varázsló  Kokan Mladenovic  briliáns rendezésében.  A Nyári Fesztiválon,  a Városmajorban
újra látni kell Titeket!!!


    

                                          2 0 1 5

BERNARDA ALBA HÁZA      Béres László      Békéscsabai Jókai Színház    Thália
 

Mi is az a "Duende"?  Egész Spanyolhon ezen töpreng  a Pireneusoktól "a cadizi csigáig", de
maga  Federico Garcia Lorca  is csak  gyengécske közhelyekkel próbálja körülírni a megfo-
galmazhatatlant. Ám az biztos, hogy ezt a korszakos előadást minden másodpercében a du-
ende transzcendens energiái éltetik.
A lányok feketében,  Bodnár Enikő  pártává magasított fejkendőiben, acélsarkú flamenco-
léptekkel kopogva járnak, a stilizált gesztusok mégsem szakadnak el a brutális valóságtól. A
férj halála után a rettenetes anya,  Kovács Edit  nyolc év gyászra ítéli öt eladósorban lévő
gyermekét.
Béres László harmadára húzta a textust, mely költőiségéből vesztett ugyan, de szikrázó di-
alógusokká transzformálódott. A szikrázó riposztokat ritmikus járások, visszafogottságukban
tragikus hevességű gesztusok tagolják. Egészen új elemek is felbukkannak: betódul a falusi
nép, vidám táncukat szakítják félbe Bernarda tiltó szavai, de találkozunk az élet szabadabb
oldalát megmutató aratókkal is.  Eredetileg  Pepe Romano legfeljebb fütyül,  itt a nagysze-
rű énekes-táncos  Vadász Gábor  alakjában, a vágyak gyújtópontjában álló,  aktív szereplő-
lőként dominál.
Székely Gábor  díszlete szűkített kivágásba sűríti a cselekményt, a megnyíló fenékfal hol a
narancsban sugárzó napvilágra,  hol a pokol kénköves bugyrainak  gomolygó füstjére nyílik.
Tökéletesen zárja kalickába a kiszolgáltatott lányokat,  hiába vetülnek felfelé a fények. Az
atmoszféra legfontosabb összetevője  Oravecz Péter autentikus flamencoja, varázsos gitár-
ja Andalúziában sem pengene különbül.  Pergő-döndülő-dübögő cajon  súlyozza a ritmust
Bajnay Beáta  keze alatt,  ám az ő érdeme hatványozott:  az eszméletlen koreográfiát is ő
jegyzi.  Meg sem kísérli  a Gades-i mozgásvilág másolását, a gesztuselemekből sajátos gram-
matikájú nyelvezetet alkot.  Csattognak a legyezők, sziszegve surrognak a fekete szoknyák,
indulatosan ível a kar, vádlón merednek az ujjak,  a térbeli alakzatok pontosan tükrözik az
egymásnak feszülő energiákat.
A látvány, a mozgás, az ének, a zene és a játék egymást erősítve képezi  Béres László ren-
dezésének mágikus erőterét,  melyben minden szereplő  veszett dinamikával vergődik sors
szabta pályáján. A lányok: Komáromi Anett, Tatár Bianka, Fehér Tímea baljós hollócsapat-
ként keringenek a szabadulás helyett halálra ítélt Adela,  Tarsoly Krisztina körül. Martirio,
Liszi Melinda a  féltékeny ármány végzetes angyala, a szobafogságra kárhoztatott öreganya
alakját   Nagy Erika nagy szólója, karizmatikus játéka emeli főszereppé.
A mindent látó, rosszat sejtő bölcs szolgáló, Poncia  csak hangban és vetített képben volt
jelen,  Kara Tünde  elementáris színpadi létezésének derengő emléke ezt a "csak"-ot avat- 
ta az előadás legmegrázóbb értékévé.
A Vidéki Színházak IV. Fesztiváljá-nak igen erős mezőnyéből,  merész eredetiségével, tár-
sulatának fantasztikus összmunkájával  Béres László és a  Békéscsabai Színház  produkció-
ja messze sugárzó fároszként emelkedik ki.


AZ ELTÖRT KORSÓ         Szőcs Artur        Miskolci Nemzeti Színház         Thália
 

Klasszikus vígjáték,  ifjú rendezők próbaköve.  Szőcs Artur  nem ötletel, nem aktualizál,  az
autentikus írói elképzelés tempójában akkurátusan bontja ki a cselekményt.  Boros Lőrinc
színpadképének hátfalán fekete rajztáblafelületek csábítanak:  többen is krétával a kézben
mókásan illusztrálják a történéseket. Fogy a kolbász, telik a pohár, még a patás ördög lába-
nyoma is látható.  A falusi bíró nyoszolyája könnyen alakul  a vádlottak korlátos ketrecévé,
oldalvást szemlélődő polgárok, majd parókás jogi megfigyelők ülnek.
A címadó korsó ügyében a hihetetlen lendületű Nádasy Erika tesz panaszt, az ellenoldalon
Tuskó Vitus,  Szegedi Dezső  csak fiacskája pofozásával fejezheti véleményét.  Lassan kiala-
kul a sajnálatos éjszakai események képe,  a gondos expozíció lasssúdad csermelyébe vész-
jóslóan csobban  a revizorként talpig vörösben érkező  Walter tanácsos,  Simon Zoltán  pi-
ros cipellője.
A tárgyalást aztán  a komikum fergeteges bombái izzítják fel,  a csetlő-botló szereplők mel-
lett  Kokics Péter  rajzban, gesztusban, figurában bravúros  Sugár írnoka viszi a prímet. Ül
a baloldali lépcsőn, surrog a krétája, de eleven figyelmével feszített erővonalakat is rajzol
a térbe. A hatalom bíbor reprezentánsa célratörő kérdésekkel ostromolja a bíró hazugság-
várát, fokról-fokra keríti be gáláns gyanakvásával.
Gáspár Tibor-t leteríti  nagyívű szerepe, túl szimpatikus, túl jó ember a fondorlelkű atyafi-
hoz képest.  Nem lóg ki eléggé a sátáni lóláb,  inkább sajnáljuk felsülésében,  ez kissé eny-
híti a leleplezés szégyenét.  Rusznák András-ra alig lehet ráismerni a tesze-tosza alakjában,
természetesen ez  komótos karakterformálását dicséri.  Máhr Ági  szaggatott vallomásában
az érett színészi nagyság  hallatlan ritmusérzékét mutatja meg,  néhány szó, - kivár,  hozzá-
tesz, de nem siet, mesterien játszik velünk, nekünk, végsőkig korbácsolva kíváncsiságunkat.
Czakó Julianna  halványkéken hallgat  Nádasy Erika  viharzó energiájú Márta asszonya mel-
lett, hogy végül  mindent eldöntő, káprázatos monológjával koronázza meg a lebilincselően
szép előadást.
Miskolc továbbra is a gyújtópontban, a társulat meredeken halad fölfelé,  Szőcs Artur ren-
dezésével hagyományos keretben, korszerű játékstílusban is bizonyította komikai erejét.


ISTENT A FALRA FESTENI     Mészáros Tibor    Csokonai Színház    Városmajor
 

Jó, hogy egyik legnagyobb írónk,  Tar Sándor  nevét csak kisbetűvel írták ki a színlapra: el-
lentétben  Horváth Csaba  Ódry-s rendezésével,  ez az alkotás csak kiindulópontként hasz-
nálja A mi utcánk novellafüzért.  A végtelen testi-lelki nyomorúság, az alkoholba fojtott ki-
látástalan vegetálás letaglózó képei helyett a végletes figurák,  furcsa szituációk majdhogy-
nem abszurd életképét kapjuk.  Mészáros Tibor  leleményes dramaturgiával élteti eredeti
koncepcióját, a motívumokból, szövegekből önálló színpadi mű kel életre.
A Z-emberek itt munkátlanok, segélyből élnek,  Postás Tóni, a nagy beregszászi epizodista
Sőtér István hozza-viszi a szűkös járandóságot, melyet az adósságok fejében azonnal vissza
is pakol méretes táskájába.  Ondraschek Péter  játékterét a kocsmaajtó és a kártyaasztal
uralja, a naponta kétszer erre járó személy a hátfalra felfutó síneken döcög. Hiába szidja
felesége, Varga Klári, Kiss Gergely Máté Koczkás Oszija folyton veszít, de csak nem hagy-
ja abba, átmeneti megoldásként görcsös haldoklásba menekül.  Az absztinens, ám folyvást
ott lebzselő Sanyi pap, aki inkább Márton, néma fohászra készteti az eltompult társaságot.
Pedig itt fekszik az öreg Misi  Bicskei István  is, aki meg sehogy sem tud meghalni.
A kocsmárosék,  Ráckevei Anna és Bakota Árpád tevékeny együttérzéssel zsebelik be az
összes segélyt, a szegény asszonyok petpalack- és kupakgyűjtésből pótolják a kosztpénzt.
Nagyszerűen megfogott atmoszféra, kínos!, de nagyokat nevetünk a sok szerencsétlenke-
désen, maradéktalanul érvényesül  a jól rajzolt figurák viselkedéséből fakadó humor. Ret-
tenetes valóság tompul  az együttérzés finom ködébe, a hátteret  Dargó Gergő  harmoni-
kája telíti sejtelmes fájdalommal, olyan sátántangós, de többrétűbb, mélyebb, kifejezőbb
annál az ismert dallamtöredékek és a lebegő effektusok míves ötvözésével.
Sárközi-Nagy Ilona  narrátorként kommentál,  úgy félnótás lány, hogy egyáltalán nem él
a szokásos külsőségekkel, a haldokló férjét ápoló  Kacsúr Andrea  megrázó monológjában
egyenesen az úristenhez fordul  értetlen panaszával.  Szakács Hajnalka  tajtékos dühvel
támad örökké viccelődő párjára,  pedig a megrögzötten kiabáló  Béres szomszéd, a töké-
letesen kidolgozott,  szélsőségei ellenére gondosan árnyalt, mesteri alakítással kirukkoló
Vranyecz Artúr  csak azt szeretné,  ha egyszer elmosolyodjon. 
A meglepően érett írói munka mellett  Mészáros Tibor  kiválóan összefogott rendezéssel
is remekel. Szereposztása korrekt, együttese jól látható kedvvel vesz részt az alkotómun-
kában, pontos a ritmus, váratlan fordulatok élezik a feszültséget.  Felbukkan a némaságá-
ban különös Aladár: amikor  Papp István végre megszólal, egy szavára rablóbandává alakul
az italba tompult kompánia.  Közben a nők Jolán,  Varga Klári  vezetésével  kést ragadva
várják a meggyűlölt férfiakat.  Nyomában az érte nyíltan rajongó  Majzik Edit  Csendes Pi-
roskájával, a  Pál Hunor adta pap is  beáll a zsiványok közé,  persze mindkét akció nevet-
ségbe fúl...  Rendőrkézre kerül a banda,  a sínpár a falon vízszintbe fordul, négyzethálója
a rabosítási fotók kockáivá alakul: fantasztikus ötlet!
Szűcs Kata  a tinilány heves ábrándosságában, kétségbeesett csalódásában egyaránt kivá-
ló alakítást nyújt, távoli, boldogabb világok követeként botladozik a porban.  Mindig nyer
a jobb sorsra gyűjtögető Szerémi Lajos,  Mercs János  nem is értheti, miért akar elmene-
külni tőle a gyengéd virágszál Mancika.  Krajcsi Nikolette  tehetetlenül tipeg-topog a fa-
tönkön, rebbenő hangon kérlel,  végül szép ruhájában  megadóan kifekszik a vasúti sínre.
Gyönyörűségesen idegen ebben a lepusztult közegben, mégis ide köti valami:  az érzelmi
kiszolgáltatottság bénító hálója. Felejthetetlen, megkérdőjelezhetetlen színpadi létezés,
a logikátlan lélek megjelenítésének lenyűgöző szuggesztiója.
A  Debreceni Csokonai Színház  merész vállalása  a legnagyobb elismerést érdemli, várat-
lan ajándéka a 2014-es évnek...  Eddig színészi bravúrjait csodáltuk, (l. Képzeletbeli ope-
rett!!!), - írói debütálásával, első rendezésével  Mészáros Tibor most belépett a remény-
teli színpadi alkotók élcsapatába!


LILA ÁKÁC     Katkó Ferenc     Beregszászi Magyar Színház     Zsámbék   Gyula
 

"Nyitva van a Pokol-bár" énekli talpig lamellás kékben   Kacsur Andrea Szép Ernő vígjáté-
kát kuplék helyett későbbi korok kedves slágereivel tűzdeli meg a beregszásziak életkedv-
től duzzadó előadása.  A délceg Csacsinszky Pali imádottját,  Bizonyos Nagyságos Asszonyt
várja a Ligetben, közben hetyke szópárbajt vív  a szobalányságot éppen táncosnői karrier-
re cserélni készülő Tóth Mancival. Legközelebb már a mulatóban botlik bele,  ahol a szép-
reményű kisasszonyt  Béres Ildikó,  a minden bájjal megkent táncosnő avatja be  a direkt
marketing titkaiba, célzott mutatóujjal tallózva a közönség soraiban: "Például Te, Te, Te!",
az éneklés alatt,  Fejes Kitty imponáló koreográfiájára, a sudár lábak sem maradnak tétle-
nül.  A Szépasszony férje,  a pénzeszsák  Szabó Imre  is szemet vet a friss húsra,  a lányok
és ficsúrak tarka forgatagában  nem mindennapi figura  Sőtér István,  a Napoleon-homlok-
tincses, üdén raccsoló Majmóczy. Mélyből indítja a "Holnap, ki tudja holnap látsz-e még"-
-et  Orosz Melinda,  hogy aztán oktáv-váltással blues-os tragikummal fokozza.
Katkó Ferenc  rendezését pontos arányosság, kimunkált szituációk, szépen rajzolt karate-
rek jellemzik.  Lendületes tempó,  a lebegő Szép Ernő-i poézis és a komikum maradéktala-
nul érvényesül. A hegytetői randevú-jelenetben   Vass Magdolna  erotikus sugárzása sem
képes széplelkű lovagját aktivizálni, a lokálba visszatérve a botladozó Zsüzsü balettmester,
Orosz Ibolya  próbálja rendezni a kusza szálakat. Csak-csak összefut az ifjú pár,  a gyönyö-
rűséges textust energikusan deklamáló  Ferenczi Attila és az szerepét mélyebb színekkel
is gazdagító   Domáreckájá Júlia  forró szerelmi kettősben ujjong:  "Szerdán tavasz lesz!".
Mámorba izzítja kedélyeket  Tarpai Viktória:  "Engem a rumba döntöget romba", robbané-
kony atombomba!!!
A ligeti vígalom nem futhat happy endbe, a nőimitátor artista-ügynök,  Kacsur András kül-
honi vendégmunkára csábítja, alkalmat adva a nagyszerű  Ferenczi Attilá-nak,  hogy kese-
rűen mosolyos, derűs búbánattal, magyaros hallgatóval búcsúzzon a közönségtől. A bereg-
szásziak,  Katkó Ferenc  eminens rendezésében,  azt a régmúlt világot  varázsolták elénk,
amikor még rajongva lehetett  hinni, szeretni, álmodni és élni.


VITÉZ MIHÁLY        Béres Attila        Weöres Sándor Színház        Városmajor
 

De jó, hogy ott az a térkép!  Hogyan ismernénk ki magunkat  az egymásra acsarkodó oláh
vajda,  a Habsburgok és az erdélyi fejedelem között,  hát még ha Moldvát, a komor széke-
lyeket, meg a csélcsap magyarokat is bele kell kalkulálnunk...  Székely Csaba rafinált dra-
maturgiával váltogatja a helyszíneket, a középpontban az ügyes üzletemberből országegye-
sítő fejedelemmé avanzsáló román nemzeti hős,  Vitéz Mihály áll.  Az epikureus élvhajhász
gyermeteg álarca mögött hataloméhes tudatosságot rejtegető vajdát ezerszínű, karizmati-
kus színészi erejével  Bajomi Nagy György  testesíti meg.  A böhöm alak, a játszi ügyeske-
dés nagytehetségű politikust sejtet, aki komikusan groteszk tettekkel, ha csak pillanatok-
ra is, Transsylvania teljhatalmú urává válik.  Ez a nagyszerű alakítás motorja, gyújtópontja
az előadásnak, amely  Béres Attila  eredeti koncepciójában afféle 17. századi Übü királyt
teremt a színpadon.
Nehéz ráismerni a hiszteroid feleségben  Csonka Szilviá-ra, három macbethi boszorkányt
helyettesít a tenyérbe köpve jósoló nagymama, a vajákos  Németh Judit.  A könnyen fel-
cserélhető bojár urak,  Kálmánczhelyi Zoltán és Matusek Attila,  Szabó Tibor vezetésé-
vel virtuózan forgatják a köpönyeget, még a Trianon-mezes magyarokon is túltesznek.
Balogh János  előbb gyengéd bíboros, majd a mindenre elszánt Sztojka bojár,  Mihály fia-
ként kamaszkodik Jámbor Nándor, hogy aztán Báthory Zsigmondként fejedelmi fenséggel
triumfáljon.
Béres Attila ötletgazdag, invenciózus rendezése,  a szerteágazó cselekmény ellenére, szi-
lárd szerkezetben építkezik, az egymásra licitáló jelenetek halmozzák az abszurd groteszk
imponáló elemeit.  A sóval behintett padlat a csatákban zilált puszta országot jelzi, még a
harci dobok bőrén is szikrázó sókristályok táncolnak.  Pilinyi Márta  fantáziája tobzódik a
jelmez-karikatúrákban,  Mihály vajda  román trikolórszín fürdőköpenyben,  fejedelemként
nevetséges attribútumokban pompáz, a császári udvarban egy tucat  Merkel-parókás hiva-
talnok köntörfalaz,  Horváth Ákos, a kongeniálisan formált  katatón székely főkapitány ne-
mez-mellényét cseréli  Basta hadúrként Terminator-páncélra.
Hivatásos árulóként,  Petrosz kém szerepében  Mertz Tibor  nyújt emlékezetes alakítást,
hitványsága ellenére mégiscsak az egyetlen európai a bunkó fehérek között. A prágai ud-
varnép a plazmatévék bódulatában, a nemzeti önérzet gyógyírjaként ünnepli a BEK- és az
Eurovízió-döntő német-osztrák győzelmeit,  Conchita Wurst, a trendi rendezések jócskán
elcsépelt ikonja beéri a pórázos kutya-státusszal.
Lehetetlen  a nagyúri mulatság kicsapongásait követni,  figyelmünket az atletikus  Fekete
Linda 
és a bűbájos  Edvi Henrietta  lenyűgöző táncprodukciója köti le.  A remekül össze-
forrott együttes villámgyors átvedlésekkel teljesíti a sokszoros szerepkihívásokat, a ferge-
teges iram mellett  tisztán érthető marad az igencsak összetett cselekmény.  A kimunkált
szócsaták,  a gegek tűzijátéka,  a komikum vaskos áradata azonban egy pillanatig sem vet
árnyékot Vitéz Mihály nagyformátumú alakjára,  amely a páratlan szuggesztivitású  Bajomi
Nagy György által eminens helyre kerül az évad legjobb színészi munkái között.
A szombathelyi  Weöres Sándor Színház, drámapályázatán kívül, ezzel a produkcióval vívta
ki egy új magyar, ráadásul történelmi dráma sikerét.


III.RICHÁRD      Kínai Nemzeti Színház/Peking/     Gyulai Shakespeare Fesztivál
 

Ismerjük a pekingi operát: imádtuk az  Isten veled ágyasom! Chen Kaige filmet, csodáltuk
a  Vörös Sziklá-t  az Operaházban,  nemrég láttuk Pesten  Majomkirály-t.  Wang Xiaoying
rendezése azonban az európai színház stílusában vezeti elő Shakespeare-t. Klasszikus kínai
öltözékek, mandarin nyelv, egyetlen ütőhangszeres pótolja a hagyományos hangszereket.
Emelt dikcióban szól a veretes textus, furcsa, hogy a vetítés csak tartalmi kivonatokat ad.
A vendégek arra hivatkoztak:  máshol is így játszották, hogy a közönség figyelmét ne vonja
el a feliratozás/?!?/ Lehet, hogy a kínaiak lassabban olvasnak,  de a mi élményeinket egyál-
talán nem csorbította  Luk Perceval Macbethjének,  a Nekrosius-i Hamletnek,  vagy a dél-
koreai Vihar-nak szövegvetítése.
A szuggesztív színészi jelenlét,  az együttes fantasztikus játéka  némileg feledteti a hiányt.
A pekingi operából átvett elemek,  így a két majom-maszkú orgyilkos akrobatikája páratlan
élmény , a Lady Annát játszó,  kecses gesztusokkal erősített áriában monologizáló  Zhang
Xin  pedig lenyűgöző lényével bűvöl el.
Zhang Dongyuban  Richárdja az előadás biztos centruma,  a gyilkosság-sorozat racionalitá-
sa után a bűntudat kétségeit is képes megmutatni, a vergődő őrület végkifejlet hosszú je-
lenete pedig a produkció feledhetetlen csúcspontja.  
Kár, hogy a nagy csatajelenet nélkülözte a pekingi opera akrobatikáját, nevetséges, hogy
az "Országomat egy lóért" szállóigét  több nyelven is zászlókra írták.  Wang Jianan,  aki fo-
lyamatos ütős-effektusokkal kísért eddig is, a fináléban  káprázatos dobszólójával az őrüle-
tig fokozta a feszültséget.
Gyula után Angliába tart az együttes, a londoniak kicsit majd meglepődnek a shakespeare-
sorok nélküli III.Richárdon, mely azonban különlegességében tanulságos élményt nyújtott
a minden évben színházi csemegéket felvonultató Gyulai Shakespeare Fesztivál-on.


MAGYAR ELEKTRA     Horváth Csaba       Csiky Gergely Színház      Városmajor
 

A legjobb hazai rendezők, (M-Zs-H-B), talán az utóbbi kivételével nem kötődnek kőszínházi
társulatokhoz,  helyrajzilag különböző rendezéseiket  sokszor negatívan befolyásolja a ven-
déglátó társulat összetétele.  Horváth Csaba  kaposvári munkája is ezért félsiker,  az alapo-
san meggyengült együttes nem tud két fajsúlyos női főszereplőt kiállítani.
A társalgási darabokban kiváló Takács Katalin egyénisége nem fedi Klütaimnésztrát, a drá-
mai erőt nem pótolja at erőltetett hanghordozás.  Miért torzulhat el még egy közepes ki-
törés is?  Az egri  Selyemcipő  feledhetetlen Dona Prouheze-je,  Mészáros Sára elviselhe-
tetlen ordítozással veri szét Elektra figuráját, a fülsértő össztűzben kibírhatatlanul kattog-
nak a logopédiai gyakorlatok szóvégi "k" betűi.
Háy János  átirata és maga a koncepció ragyogó,  a Forte Társulat kiválóságaival erősített
csapat nagyszerűen helytáll.  Ökrös Csaba  hegedűjéhez  a kórus mellett időnként  Sipos
Vera  
harsonája társul,  Fehér László,  emlékezetes karakter-perceken kívül,  atmoszféra-
erősítő dobolásban is jeleskedik.  Horkay Barnabás  akrobatikus képességeinél csak hety-
kén horkanó paripájában sistergő humorérzéke erősebb.
A Kórus bölcs örege,  Gyuricza István  széken kucorogva is kimagaslik,  magyarosra fonott
hajjal,  Benedek Mari  pompás mintázatú ruháiban, éretten szép deklamációjával bűvöl el
az energikus  Varga Zsuzsanna  és az attraktív mozgású  Nyári Szilvia.  Nagy Norbert  ifjú
Oresztészként meggyőző, líraibb jellemével azonban ellentétes a harciasan tar koponya.
Horváth Csaba  színpadán egy mozgékony vetítőfal  helyzetével, színével emel ki szituáció-
kat,  a Kórus élőképei és dinamikus váltásai találóak, legszebb háttér, amikor a végkifejle-
Tet ritmikus lábdobogással, hangos és néma/!/ tapssal kíséri. A mozgásszínház eszközeivel
megerősített értelmezés, a jelenetek többrétegű felépítése most is az egyedülálló rende-
zői stílus meghatározó jellegzetessége.
Kovács Zsolt, a fantasztikusan nagy színész,  a Nevelő szerepében  megint csak óriásit ala-
kít.  Ez az a nemesen emelkedett hangvétel,  amely mégis köznapi egyszerűséggel hatásos,
szintézisét jelentve  a szárnyaló pátosz és a filmszerű hitelesség dichotómiájának. A vérnő-
sző királyi sagában egyedül Ő képviseli az igazi Embert.  Szívet melengető meglepetés Elek-
tra húgaként a varázsos megjelenésű  Érsek-Obádovics Mercédesz,  árnyaltan finom hang,
gondosan kidolgozott jellemrajz,  első jelenetének jólnevelt félénksége után  elementáris
kontraszt az az örömtől bódult balettos betipegés az Oresztész jöttét ígérő jóhírrel.


FAULKNER.CSEND   V.Rizsakov  Művész SzínházIskolastúdió/Moszkva/  MITEM
 

A nagy nevek, Luk és Eugenio beégtek, az ötödik általunk látott Rizsakov-rendezés egyma-
gában létfontosságúvá tette  a hullámzó teljesítményű MITEM-et.  Újabb csapat a moszkvai
Művész Színház Iskolastúdiójából, hihetetlen a színvonal,  azonos a tavaly látott két osztály
irigyelt nívójával.
Faulkner regényének motívumai kötetlen áramlásban bukkannak elénk,  a gyermek- és fel-
nőttkor idősíkjai váltakoznak,  ahogy maguk a szereplők is szüntelenül cserélődnek. A cse-
lekmény követhetetlen,  ritkán derül ki, ki kicsoda, "csak" epizódok vannak. Maradéktalan
a magában álló színházi hatás, a hitelesség, az érdekesség lenyűgöző szuggesztivitása.
Az első Anya angolul beszél, a következő vég nélküli tirádákban ecseteli félnótás fia miatti
kibírhatatlan sorsát.  Az egyenes folyamatosság, az áradó dikció energikussága mindenkire
egyformán jellemző.  A hazai natúr motyogás, ügyeskedő mütyürözés, a szöveg poentírozó
tördelése helyett  a thalheimeri textus-cunami, melyet az átélés energiaörvényei tesznek
felejthetetlenné. És van hangjuk! Magabiztosan használják orgánumuk minden regiszterét,
suttogástól a villámló sikolyig.
A kisfiú kukiját mutogatja, kamaszként vérfertőz, nagykorúan anyukája böcsületét védi. A
konyhaasztalon itt is  duhaj dugások esnek,  ám inkább kedvesen komikus mindez,  nyoma
nincs a  durva vulgár-szexnek.  Míg Faulkner iszonyúan nyomott,  Rizsakov-nál minden em-
berszabású, hitelességét éppen az észrevétlen stilizáltság adja.  A fiú és csábító pofonpár-
baja öt variációban jelenik meg, szerencsénkre mindig azonos szereplőkkel, van itt arcon
legyintés, ökölcsapás,  gáncs,  rúgás és újságos ütleg,  végtelenül szellemes, nagyszerűen
játsszák és ez csak egy az ismétlődő szekvenciák sorában. A különféle esküvők, metamorf
menyasszonyok is hosszú sorban, hosszú fátyolban rohangálnak,  a családtörténet epizód-
jai csak-csak kirajzolják a történések rejtett menetét.
Húszan is vannak, de mindegyiküknek élesen elkülönülő, saját arca van, a tapsrendben ne-
héz, szinte lehetetlen a választás, mindenkinek jut emlékezetes pillanat, inkább több is. A
tomporosan totyogó szakácsnőé az utolsó mondat: "Én vagyok!" - ez az egyéniséget felsza-
badító öntudat szikrázik a félelmetes összehangoltsággal játszók színpadi létezéséből. Köz-
ben úgy figyelik egymás játékát, mintha először látnák...
Élnek a tárgyak:  a székek, az asztal állandó mozgásban, - teáskanna, gyúródeszka, a tányé-
rok találékony koreográfiával. A színváltást dobszólók kísérik, az oldal- és a hátfal teteje is
játszik.
Hogy ne uralkodjon el az undorító vastaps, szilaj tapssal ők köszönnek vissza, majd goszpe-
les kórussal ábrándossá csitítják az elementáris lelkesedést.  Egyáltalán: ki tud itt tapsolni,
csak sírni lehet a két és fél órás gyönyörűségtől. Jöjjön Rizsakov, rendezzen is, bár itt ne-
hezen talál megfelelő partnereket,  de minden évben hozza el a  Művész Színház Iskolastú-
diójának újabb csodacsapatát.


FEHÉR HÁZASSÁG    Oleg Ziugzda     Maska Teatr Rzeszów    MITEM   Nemzeti
 

Színészek bábokkal: nagyon megijedtünk. Nálunk ez mindig illusztratív és üres. A lengyelek
viszont érzékenyen stilizálttá tették a Rózewicz komédia szituációit.  Ellentétben a Kabaré
egyszínű, egysíkú,  jellegtelen figuráitól,  pompásan karakterizált,  félembernyi bábokat lát-
tunk, a színészek pedig  nem osztályon aluli "bábosok" voltak,  bármelyik nagy kőszínházban
megállnák a helyüket.  A Feleség báb nélkül elővezetett monológja, a lendületes kánkán és
a bikaviadal koreográfiájába ágyazott apagyilkosság is ezt bizonyítja. Gyönyörűen beszéltek
és úgy beszéltek, mintha nem lettek volna fából faragott alteregóik.
A szex és a perverziók körül forgó cselekmény ellenére  soha nem kabarésan otrombán kö-
zönséges , pedig lila falloszok, szürkén fallikus gombák borították be a színpadot.  A lányok
dialógjai is ekörül forogtak, ám mindvégig megőrizték az esztétikus groteszk hangnemét.
Kiemelkedő előadása a hullámzó szintű /óh, szegény Perceval.../ MITEM-nek, de hol voltak
jeles bábművészeink?!?


HÁZTŰZNÉZŐ    V.Fokin   Alekszandrinszkij Színház/Szentpétervár/  Nemzeti
 

Sokadszor jelentjük ki, hogy a Nemzeti valóban rossz akusztikája NEM ok!  Nem emiatt hall-
juk átkozott gyengén színészeinket,  nem emiatt kell mikroportozni  már a rivaldánál is. Si-
mán nem tudnak beszélni úgy, ahogy a színpadon kellene.  Kásás orr alá motyogás, hétköz-
napi nonartikuláció, elnyelt szóvégek, elejek, félszavakká torzult állítmányok. A tanításban
elsődleges a "hitelesség"-nek becézett natúrhang, kontrasztként az "hozd kimagadból az ál-
latot" eltorzult üvöltözés. A ragyogó adottságokkal megáldott kivételek sem hibátlanok, kü-
lön kategória  néhány nagy színésznő.  A kiválasztás fő szempontja a szépség, alak, mozgás,
csupa filmes követelmény, ki törődik a hanggal...
Először a kaposvári vendégjátékoknál figyeltük meg, mennyire jól szól ott minden, Vasziljev
Mozart és Salierije végképp igazolta gyanúnkat. Újabb bizonyíték a szentpétervári társulat
játéka:  a középhangú monológ is dübörög az utolsó sorban. A mezza di voce szintjét csak
nagyritkán lépik át, jó, ha két hosszú fortét hallhattunk,  azt is a színfalak mögül.  De nem
szépek, nem modellek, nem celebek: színészek a javából!
Valerij Fokin-nak van erős koncepciója,  a teret folyamatos körmozgással tömöríti. A dísz-
let maga hengeres,  egyetlen ablaknyílással,  Podkoljoszin hivatalnok heverője kívül van, a
lánykérés jelenetei belül,  de ez a belső egy jégpályát/!!!/ ölel körbe.  Agafja, az idősecs-
ke menyasszony is ellentmond hazai elképzeléseinknek,  tétován motyog (halljuk!!!), maga
a karcsú testbe zárt bizonytalanság,  ám végigkorcsolyázza a darabot, forgás, piruett, axel
meg sem kottyan neki. spiccen pipiskedik, bájolva gesztikulál,  sudár fárosz a kérői tüleke-
désben. a nagyívű lendület mellett az apró momentumok is végtelenül szellemesek, tökéle-
tesen kidolgozottak.  Ahogy két alak összehajol, kérlelve, vágyakozva, vagy éppen dühöng-
ve, az szavak nélkül is támadhatatlanul jeleníti meg a szituációt.
Az ablakkeretben sorra tűnnek fel a kérők,  még a korcsolyázásuk is  szigorúan egyénített
egyikük virtuóz, botladozik a másik, a lábatlan tengerész két tenyérrel hajtja görgős kocsi-
ját, a végrehajtó esetlenül kacsázik.  A díszes kompánia még decens  jégtánc-kvintettet is
előad, a szolgáló és a vénségek, a nagynéni és a kerítőnő koreografált totyogása képezi az
ellenpontot.
A tempó parttalanul végtelen.  Ki van itt várva minden, nem kell félni az unalomtól, a rész-
letek hihetetlen gazdagsága fokozza a figyelmet.  A szolga pianisszimó dünnyög /halljuk!!!/,
a gazdag kereskedő embervonta szánon pöffeszkedik, a választás kínjaival vívódó lány éber
álmában némán köröznek a jégen a férfiak.
Nálunk inkább egyfelvonásosnak játsszák, itt majd kitelt a három óra. Nincs katarzis, nincs
üzenet, nincs mondanivaló:  felszabadult eufória, a színpadi abszolútum, a mívesség csodá-
ja. A Zéró Liturgia után újabb nagy ajándék a Nagy Orosz Színház-tól,  reméljük nem ez az
utolsó.


 
TÓTÉK                           Béres Attila                          Miskolci Nemzeti Színház
 

Örkény István  klasszikus erősségű darabja  az utóbbi években kétszer is a figyelem közép-
pontjába került.  Vidnyánszky Attila   beregszászi produkciója  a világháború eseményeit
Hitler, Sztálin és a magyar országvesztők ténykedését vonultatta fel a háttérben,  az agita-
tív avangárd színház tömegmozgásaival.   Mácsai Pál  rendezése az  Örkény István Színház-
ban,  Gáspár Ildikó  kongeniális dramaturgiai munkájával, a regény örkényi átiratát lelemé-
nyes eszközökkel transzformálta az abszurditás irányába.
Kevés színmű van a világirodalomban, amely négy tökéletesen kiegyensúlyozott, nagyszerű-
en megrajzolt karakter geometriájában képes a cselekményt működtetni.  Az egyik szerep
jobb a másiknál, a viszonyok pontosan ábrázoltak, mindkét régebbi produkció formátumos
színészekkel realizálta  a páratlan eredetiségű történéseket.  Az egyre erősödő  Miskolci
Nemzeti Színház  
is abszolút érvényességű egyéniségeket vonultat fel,  de még  a mellék-
szereplők is kiválóak.
Béres Attila az eredeti változatot választja, fronthíradók vetítésével, korabeli háborús da-
lokkal sikeresen érzékelteti  a Don-kanyar tragikus rémségeit.  A csupasz színpad meghatá-
rozó centruma a legendás budi, a hómezőket idéző fehérségbe Molnár Sándor Tamás pos-
tása kerekezik be,  alakításának erőssége, hogy nem félnótás:  egyszerű észjárású,  derék
ember, aki jószándékú tetteivel a drámai feszültség dermesztő végletességét generálja.
Szippantós ember, Cipriani professzor, egy másik őrnagy és Tomaji plébános: Kokics Péter
minden epizódjához adekvát eszközökkel nyúl, Jolly Jokerként abszolválja összetett fölada-
tait.  Märcz Fruzsina szépsége túlmutat a gyantaszedői vágyakon, egy belevaló katonatiszt
minden bizonnyal kiemelte volna fenyőillatú bezártságából.
Az őrnagy kulcsszerepében  Görög László  szerepformálása  pontosan rajzolt stációkon át
vezet  a megzakkant idegzetű frontkatonától  a mániákusságát mindenkire kíméletlenül rá-
kényszerítő minidiktátorig.  Kiváltja együttérzésünket,  majd egyre paranoiásabb létezésé-
vel,  Tótékkal együtt jutunk el  a radikális gyűlöletig.  Az ex-vasutas tűzoltóparancsnok ke-
ményfából faragott,  hétköznapi karakter,  Szatmári György  zsigeri hitelességgel mutatja
meg az értetlenség, a megalázkodás és a tehetetlen ellenállás motívumait, erős ellentartá-
sa az őrnagy hisztérikus csapongásainak.
Béres Attila  rendezése a szembenálló férfiak terét Tótné és Ágika dinamikus létezésével
tölti meg.  Czakó Julianna kamaszos lendülettel villog, lelkes okossága mélyén a fruskasze-
relem felizzó bimbója nyiladozik. Pompás a dikciója,  eszeveszett tempójú gesztusai vakító
fénnyel sugároznak, hatalmas végső kitörése tragikai szférákba emeli csodálatos munkáját.
Az egri  Földszint 2 Színház  emlékezetes kitérője, az  Ibusár és a  Piaf  felejthetetlen re-
meklései után,  Nádasy Erika  hatalmas alakítással tér vissza a nagyszínpadra.  A fiáért min-
denre kész anya, aki bölcsen egyensúlyoz az őrnagyi őrület és férjének egyszerű igazságai
között, villámhárító és a kedves asszonyi ravaszság mintaképe. Lenyűgöző színpadi jelenlét,
támadhatatlan hitelesség,  a szavak, a mozgások és az arcjáték eszményi szintézise. "Gyere
haza fiam!"- tör ki belőle a kétségbeesés,  mikor az uralhatatlan eszelősség elhatalmasodik.
A végső, elfúló, drámai sikoly,  a kibírhatatlan beszorítottság frenetikus robbanása, a félel-
metes kirobbanás a végkifejletben azelőadás katartikus csúcspontja.
Nagydíj a budapesti Humorfesztiválon, de ez a remeklés, minden komikuma mellett inkább
nagyívű tragédia, újabb meghatározó állomása az örkényi alapmű színpadi életének.


39 LÉPCSŐFOK                     Horgas Ádám                     Pécsi Nemzeti Színház
 

Hagyján, hogy az alap egy Hitchcock-film, melyből  Patrick Barlow  alkotott színpadi játé-
kot,  de az minden képzeletet felülmúl,  hogy az elképesztő sebességgel váltakozó jelene-
tek messze gyorsabbak a legmerészebben vágott filmnél is...
A kulcs a vetített díszlet,  amely az unalomig ismert  háttér-imitációk helyett egy pulzálva
pergő, animált képsort jelent. Látunk egy szobafalat, odaperdül ajtó, ablak, fogas kerül a
sarokba, pálma az asztal mellé. Utcakép, forgatag, parasztudvar valahol Írországban, avagy
röpülőgépes üldözés, melyben a gépágyúk lövedékeit a menekülő hős egy asztallappal há-
rítja... Hihetetlen szellemesség, káprázatos kreativitás, egy könnyen kezelhető, szinte élő
díszlet invenciózus alkalmazása. Horgas Ádám egyedülállót alkot, már ezzel megkerülhetet-
len értéket hoz létre, a zenei anyag és a színészvezeés  mestermunkává hatványozza ren-
dezését.
Széll Horváth Lajos  a krimikalandok hőse,  követhetetlen tempóban száguldozza végig az
előadást,  minden reagálása ül,  minden poénja telitalálat,  bámulatos lendülettel és álló-
-futó-képességgel vibrál  a cselekmény középpontjában.  Darabont Mikold  már a legelső
képben rejtői stílusú kést kap a hátába, a továbbiakban több tucat nőalakot formáz, élet-
korra, társadalmi helyzetre,  karakterre való tekintet nélkül,  a felismerhetetlenségig más
és más formában, remekül.
Van a  Pécsi Nemzeti Színház-ban két virtuóz színész,  aki képes negyven szerepet másfél
ra alatt eljátszani!  Balra ki, sapka le,  zakó fel, tíz másodperc múlva jobbról be, erőltetés
nélkül bizony  nem is lehet azonosítani a játszót és ez így megy sistergően ördögi folyama-
tossággal,  lélegzetvétel nélkül, lenyűgöző tempóban.  Köles Ferenc és Mikola Gergő szé-
dületes viharzása nem zárja ki a csattanós dialógusok tökéletes megvalósítását, a komikum
és az attrakció chaplini szintézisét alkotva meg. Bevalljuk, nem tudunk idézni, nem tudunk
semmit kiemelni  ebből az ötlet-cunamiból,  bármelyik jelenetet  bármikor úgy néznék bá-
mulva újra, mintha soha nem láttuk volna...
Külön ki kell emelni  a háttérben dolgozó kellékes-öltöztető-díszitő csapatot, melynek pa-
rádés összmunkája egyenrangú értéke a nagyszerű előadásnak.  Dicséretes, hogy a finálé-
ban bekukkantak egy pillanatra és így learathatják a lelkes közönség vastapsát! Nem is tud
véget érni az ünneplés,  amire a játszók ír-sztepp paródiája  még jócskán rátesz egy szívla-
pátnyit...
Egyre többet hallunk a  Pécsi Nemzeti Színház-ról,  Horgas Ádám  egymásra licitáló mun-
kái belépőt jelentenek a hazai rendezők élvonalába.


LEAR KIRÁLY            Bagó Bertalan           Vörösmarty Színház Székesfehérvár
 

Feszesen szürke egyenruhák, bemasírozik a katonai fúvószenekar, szobrokkal ékes, távolba
vesző hatalmas csarnok: a pompás kezdés grandiózus rendezést sejtet.  Dobri Dániel zené-
je meghatározó eleme az atmoszféra-teremtésnek, a képváltásokban a mozgatható végtagú
szobrok változatos átalakulásokon mennek át, a tövükben gubbasztó emberi alakokkal egye-
temben,  térbeli átrendeződésükkel  folyamatosan érdekes látványt jelentenek.  Vereckei
Rita 
díszletében a háttérvetítés is ritkán látott fontosságot nyer:  végtelenbe vesző tág te-
rek, a vihar monoton esőpászmái,  a csatakép narancs egében lobogó zászlók. De értelmet
kap az annyiszor elcsépelt autó a színpadon,  oltalom az égzengésben és bravúros akrobati-
ka eszköze is.
Bagó Bertalan  rendezése összművészeti csúcs: a kép, a mozgás, a hang és a színészi játék
egymást hatványozó egysége.  A rendelkezésre álló együttesből a legtöbbet tudja kicsikar-
ni, a szereposztási kompromisszumról nem tehet.
Goneril,  Radnay Csilla udvarában  Makranczi Zalán intrikusi karizmája parázslik, pergődob
pötyögés, pozán-imprók színezik ármányos szavait. Varga Gabriella, Regan házában billiárd-
asztalon szvingelő táncosnők feledtetik az exkirály halványságát. Krisztik Csaba kölykös ré-
mülettel futkos  féltestvére fenyegetéseinek árnyékában, menekül az emberségében hite-
les Kent,  Derzsi János  is.
A címszereplő  totális színpadi alkalmatlansága  fájó kontrasztja  a nagyszerű jeleneteknek,
az eltompuló érdektelenségbe  Földes Eszter Bohóca csempész némi vigaszt. Edgar, az el-
bujdosó igazi fiú leveti mezét,  sárral keni be magát,  "Adjatok! Adjatok!" kántálja, az elvál-
toztatott hang,  a koldusgúnya mögé rejtve  igazi énjét.  Félelmetes ugrásokkal csúszik be
az autóroncs résnyi ablakán, a tetején vitustáncot jár , iszonyatos sebességgel cikázik fel
s alá:  Krisztik Csaba  döbbenetes figurája hihetetlen elánnal tölti be a színpadot.
Dühöng a vihar, a rézfúvók torlódó clusterei felülírják a mennydörgést, Lear tomboló őrü-
letét a hangzó anyag  frenetikus örvényei játsszák el.  Elviselhetetlen feszültségű Gloster
megvakítása, az előadás katartikus tetőpontja a vak bolyongást záró öngyilkossági kísérlet.
Szegény Tamás,  Edgar látszólag  a doveri sziklafal pereméhez vezeti,  Gáspár Sándor  meg-
adóan hallgatja  megtévesztő szavait.  Feleszmélve, már a tájszólásban megszólaló  Krisztik
Csaba kijózanító mondatai jutnak el hozzá, csodálatos sűrűségű, felejthetetlen jelenet!
Horváth Csaba  koreográfiája, a zenekar és a táncosok mozgatásával,  szinte eszköztelenül
képes turbulens csataképet alkotni,  a befejezés dramaturgiai csavarja  még tovább fokoz-
za az elementáris hatást.
Illik, nem illik, muszáj felsorolni a kiemelkedő teljesítményeket:  Vereckei Rita  látványvilá-
ga, (vihartépte fák gyökérárnyéka!!!),  Dobri Dániel fantasztikus zenéje, (pikkolótól a bom-
bardonig!!!) és a páratlan  Krisztik Csaba  játékban, mozgásban egyedülálló alakítása.
Bagó Bertalan  nagyformátumú rendezésével  megkoronázza eddigi pályafutását, biztos re-
ménnyel várjuk további nagyléptékű munkáit.


MÁJUS!        Szikszai Rémusz       Dunújvárosi Bartók Kamaraszínház     Szkéné
 

A lila ákáciák alatt szerelmespár a padon. A fiú,  Csadi Zoltán  hevesen udvarol, közben jel-
legzetes Szép Ernő-figurák bukkannak fel,  Polgár Lilla  virág- és luftballon-árus, meg a gyu-
fáit sorra gyújtogatva ajánló  Dubai Péter.  Nem is sejtik, hogy egy többszörösen visszaeső
öngyilkos-jelölt végső tettét zavarják meg. Három pompás epizód Gasparik Gábor-é, suvick-
ba unt cipőpucoló,  rekedt rikkancs,  aki csak újságját árulva  nyeri vissza a hangját, végül
zsebkését nyeglén forgató ligeti vagány.
Varga Járó Ilona  díszlete üvegfalú villamos-váró, amely könnyedén alakul irodatérré, áttet-
sző falai mögött járkáló-dolgozó alakok tünedeznek.  Telitalálat a plakát-együttes, a Klimt-i
vörös várandós, a Nemzeti Acélsodrony és a csokireklám Botero.
Az elszánt öngyilkos elzavarja a csókot követelő ifjút, a lány megpróbálja lebeszélni szándé-
káról. Tőkés Nikoletta árnyaltan fokozza érdeklődését, együttérzése mögött fájdalmas sze-
retethiány lappang, "simogasson meg"-hajtja oda fejét klétszer is.  Tóth József  kiégett re-
ménytelensége lassan oldódik, az a félelmetes sírógörcs, a kalimpáló lábakkal, az eltorzult
csecsemő-arccal:  színiegyetemi tananyag!  Szikszai Rémusz  imponáló rendezése minden
lehetőséget megad a két színész káprázatos összjátékához.
A másik egyfelvonásos, az  Igazgató úr!  teljes egészében párjelenet. A zord főnök kirúgja
Ida kisasszonyt, aki, kihasználva a férfi addig visszautasított vonzalmát,  a létező összes női
fondorlatot bedobva próbálja megmásítani a döntést. Király Attila  lehengerlően elegáns,
pattogóan határozott, ám a páncélozott felszín gyengédségre vágyó esendőséget takar. A
számító ravaszság, a parancsoló keménység, a mámoros vágyakozás vonásaiból nagyszerűen
felépített, összetett karaktert formál.
Lapis Erika tíz éve van a pályán, abszurd: eddig nem találkoztunk vele színpadon, de most
életre szólóan lenyűgözött páratlan alakításával! Ahogy ijedt kétségbeesésből észrevétlen
nüanszokkal vált alakoskodó ügyességbe, ahogy mondatról mondatra keríti be egyre hiszé-
kenyebb áldozatát,  ahogy a félős szemvillanások,  a tudatos mosoly és a közelítés-taszítás
libikókáját kijátssza, az több, mint színészi remeklés. Ahogy lekerül róla  Kiss Julcsi ábrán-
dos halványzöld ruhája, úgy hámlik le a megtévesztő hamisság: csak úgy tud engedni, hogy
Sanyihoz,  igazi szerelméhez beszél,  az elviselhetetlen kettősség végül  gyilkos indulatot
gerjeszt. Sugárzik belőle a szennyezhetetlen tisztaság, Lapis Erika játékát az átélés mély-
sége és ereje élteti.
Kicsit komédia, kicsit tragikus,  Szikszai Rémusz  Szép Ernő-darabját az élet költői kettős-
ségének szuggesztív megjelenítése teszi nagyszerűvé.

    

                                          2 0 1 4

NOSTRA CULPA                                 Eugene Birman                                  LUK
 

Láttunk már operát a Vasúttörténeti Múzeumban, az Operaház Szfinx-e előtt,  sőt, még a
Királyi Lépcsőházban is. Most egy szépséges Bauhaus-ház lépcsőin szorongunk, meredten
figyelve egy lakásajtó arasznyi kémlelőablakát.  16 percen át  Iris Oja  operaénekes mono-
lógját hallgatjuk, az észt kormányfő és egy amerikai közgazdász vitáját a keleteurópai meg-
szorítási politika csődjéről és sikereiről.
Krugman,  aki közgazdasági Nobel-díját  minden bizonnyal gorcsevi módon, makaón nyerte,
alulmaradt  a szenvedélyes észt miniszterelnökkel folytatott vitában.  Scott Diel  librettót
formált a dialógból,  Eugene Birman  szopránszólóra, 15 vonósra írt kantátát.  A példátlan
merészség elnyerte jutalmát, a világsajtó kiemelten foglakozott az extrém eseménnyel.
Nálunk a LUK, garzon-galéria tíz négyzetméterén zsúfolódnak a vonók, Horváth Balázs kar-
mester az ajtóban ágál, az énekesnő a hajóablakon keresztül zengi tele a lépcsőházat.
A magyar szöveg nem fordítás, Farkas Zoltán a Széll Kálmán Terv sajnálatos tényeire adap-
tálja a textust: "Beakadt államadósság/Leértékelődés! Devizaadósok az enyészet földjén".
A zenei anyag szegényes. A félénk hivatkozási alap, az Einstein a parton végtelen unalmát
ugyan elkerüli, de a kitartott hangok primitívségét  csak ritkán élénkítik villogó gesztusok,
ütött, reszelt húrok,  egy-egy felhabzó forte. A z énekszólam erősebb,  drámai fokozások,
lendületes glisszandók tarkítják. A hangsúly itt is a többütemes tartott hangokon van, me-
lyek erőteljes vibrátókba torkollanak.  Lehet, hogy ez kósza szándék,  az énekesnő ragyo-
góan csinálja, talán mégis egysíkú egy kissé.
És hol késik a heves vita hangulata? "Béna és ostoba nyugat-európaiak!" - így az észt, "Szar-
junk szegényekre, vesztesekre!" - vág vissza a Nobel-díjnok. A szikrázó összecsapás helyett
szépen kivitelezett drámai monológot hallunk. Hát még ha a mi rezsicsökkentő unortodoxi-
ánkra, fülkeforradalmunkra gondolunk!  A téma sokkal dinamikusabb,  sokkal élesebb fogal-
mazást, több disszonanciát, agitatót, ütközést kíván, cluster-hegyeket, atonális örvényt!
Nem vita: sirám. Az élmény mégis elragadó. Különleges hely, különleges körülmények, von-
zó érdekesség.  Iris Oja  teljesítménye bravúros,  az online közvetítés izgi, bár a zenekari
anyagot inkább a tallini koncertfelvétel alapján tanulmányozhatjuk.
Az Észt Intézet és a LUK Galéria közreműködésével megvalósult program életben tartja a
magyar-észt kapcsolatot is, melyet durván megnyirbált a gengszter-akarat. Reméljük, hogy
a mi gazdasági tévedéseink is nemzetközi vitát váltanak ki,  szemléletes recitatívók és höm-
pölygő bosszúáriák kíséretében.                                                                         2014

OROSZOK               Harsányi Attila             Aradi Kamaraszínház            Bakelit
 

Ikon volt, a Lázadás Szentje. Ljubimov Hamlet-jét Paszternák Zsivágó-versét ordítva indítot-
ta, torokszaggatóan üvöltve énekelt, ám a mi torkunk még jobban összeszorult:  Vlagyimir
Viszockij  sistergő üstökös volt a brezsnyevi sötétségben.  Harsányi Attila  érzelmeit feke-
te szemüveg rejti, mindent énekesi mivoltában közvetít, a színész-költő 12 dalából épít álta-
lánosabb érvényű produkciót. Mert még Sztálin is megszólal, megismerjük a borscs készíté-
sének receptjét, beleolvasunk a  Három nővér Másájának naplójába,  megsiratjuk Lajka ku-
tyát, szembenézünk az orosz rulett pisztolyának halált pörgető dobtárával.
"Világra jönni volt-e kedvem/ Végigcsinálni ezt az életet... Barátom mondd? Megéri ez?"
Falamon Viszockij gyerekkori képe kutyájával: keserűen kérdő a tekintete, már akkor mun-
kál benne az ellentmondások démona.  "Csak orosz lélek vagyok. Korábban kezdtem, úgy is
végzem, szellemem sokra nem viszi."
Harsányi Attila  finoman rezonáló  belső azonosulással,  saját énjére vetíti a nyílt és a rej-
tett mondanivalót, az előadásmód kudarcra ítélt utánzása helyett, személyiségének hitelé-
vel alkotja újjá a dalokat. Éneklése is inkább piánó, muzikalitása széles ívekbe rendezi a ve-
szett dallamokat, szuggesztivitása minden esetben ellenállhatatlan.
Először durva nyersfordításban hallottuk sorait a rádióban:  "Fáj, hogy Krisztusnak kereszt
jutott", a veszteség kínja állandóan felbukkan most is, "kusza nélküle... most veszem észre
csupán mikor ő elesett a csatában".
A Nép imádta,  nem csak az értelmiség,  matrózok idézték a tengeralattjáróban,  ezerszer
másolt kazettákon terjedt, soron kívül kapott interurbán-vonalat a telefonoskisasszonytól,
/Moszkva-Ogyessza/, persze csak ilyen vidám számai jelenhettek meg Melogyija lemezen...
Felderül  Harsányi Attila  kedélye is - Utránnájá gimnásztyiká, Reggeli torna:
"Tíz perc csupán minden reggel/ Tód fel magad ereszd vissza.../Jobban bírod a híreket, a
a hazugságot s az emlékeket".
Gyűlölte a Hatalom.  De a győzhetetlen népszerűség és a Taganka Színház világhíre védte.
Brezsnyev főtitkárnak egyszer személyesen, négyszemközt vágta a pofájába a Farkas dalát:
"Bevérzem ellenségem s magam is halálba vetem".  
Szíven üt, vijjog az ének, robbannak a szavak: "Tőrbe csaltak engem tőrbe csaltak s a kor-
don felé hajtanak/ de én megszegem az ezer éves törvényt/ fel a zászlókra, fel a hajtókra
hát/ hasam a piszkos havat súrolja/ kitörök a tiloson át".
Vihula Mihajlo  páratlan alkotótársként kísér gitáron, kortárs-zenei szférákba transzponál-
ja a zenei anyagot,  bravúros szólójában oroszos népi-, flamenco-, blues-és jazz-elemekből
épít lehengerlően virtuóz stílust.
Vologyka  önsorsrontó életét korán végezte be a halál:  "Elkártyáztam a gyenge szívem..."
Harsányi Attila  előadó-estje,  vers-koncertje  kongeniális módon szólaltatja meg az örök-
érvényű strófákat, felmutatja az orosz lélek extremitását,  mementóként idézi a rettegett
múlt újra kísértő árnyait. Színészi, előadói, énekesi teljesítménye az  Oroszok-at monodrá-
mai csúcsbravúrjai közé emeli.

 
SEX, DRUGS, GODS     Harsányi Attila - Tapasztó Ernő     Aradi Kamaraszínház  
 

Szinte minden évben előrukkol egy monodrámával, a feledhetetlen  Rudolf Hess tízparan-
csolata, a Ronald, a papagáj és a legutóbbi, Viszockij-dalokra épülő  Oroszok után, a szí-
nész  Harsányi Attila és a rendező  Tapasztó Ernő most Bogosian és Saramango műveiből
teremtett elképesztő darabot.  Elég egy forgószék az üres színpadon és máris egy csököt-
ten gesztikuláló, kicsit ütődött figura dadogja naivan istenkáromló szövegét.  Ugyan a for-
dítás  Fekete Réka  érdeme,  ám az alkotók invenciózusan alakítottak a szövegen, egyéni
ízekkel, teátrális hatáselemekkel gazdagítva azt.
Néhány pördülés az elsötétülésben és máris újabb szereplő tűnik fel, titkárnőjét mikrofo-
non instruáló, ügyfeleivel mobilon tárgyaló, igen fenséges menedzser,  akiről rövidesen ki-
derül, hogy maga az univerzumot felügyelő Atyaúristen. Pátyolgatja a torkos Ádámot, van
néhány jó szava szeretteihez, löncsre panírozott angyalszárnyat rendel.  A Gép forog, de
az alkotó nem pihen, ez a Noé, vagy ki, például  állandóan meteorológiai kérdésekkel zak-
latja.  Harsányi Attila saját anyagból dolgozik,  hangszínét, mozdulatait, deklamációjának
ritmusát változtatja,  legfeljebb a szemüvegeit váltogatja,  totális belső átlényegülése, ka-
rakterteremtő ereje révén azonban mintha mindig más valaki, egy újabb és újabb színész
forgolódna elénk.
Egyenesen  José Saramango Káin-regényéből lazul elő a rappelő gyilkos,  az Ábel-kultuszt
kifogásolja,  a szodomai gyermekmészárláson túl  az ábrahámi áldozatot is: "...Ha az Úrnak
lenne egy fia, azt is megöletné? - kérdezte Izsák..."  Aztán a teljes címben szereplő  rock
'n' roll is hangot kap, a súlyosan drogos rockceleb énekét egy szarvaival gesztikuláló rén-
szarvas segíti, plüss-dúrban ömlik a Halleluja.
Noé apánk az istennek sem enged, csak-csak szóhoz jut a végén,  táplálékláncos nagymo-
nológját özönvízként zúdítja ránk.  Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt  Harsányi Attila
az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban,  nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a
végén bizony elakadt a lélegzet... Ahogy végigveszi az egymást felfaló állatsereglet habzso-
lását, ahogy fokozni képes a fokozhatatlant, ahogy egyetlen ötletre húz fel tucatnyi öltö-
zéket, végtelenített Möbius-spirálba sodorva a fergeteges textust... Ámulatba ejt, lehen-
gerlő, elbűvölően páratlan,- ahogy ez az egész előadás is az.
Az  Aradi Kamaraszínház  messze van,  de reméljük, lesz még újabb vendégjáték Budapes-
ten a Bakelit-ben.

MACBETH  Luk Perceval  Balti Ház /Sztpétervár/  Shakespeare Fesztivál Gyula
 

Már a gyengécske anyagból készült  The Kennedy's  gyönyörű előadása érzékeltette párat-
lan kvalitásait, de a gyulai  X.Shakespeare Fesztivál-on, a  Szentpétervári Balti Fesztivál
Színház
-zal bemutatott   Macbeth  meggyőzően bizonyítja helyét a Nagy Rendezők Világvá-
logatottjában. Luk Perceval  csupasz fekete színpadán néhány tréger-rúd függeszkedik, a
tízperces előjáték a vészboszorkányok sátántangó-lassúságú beosonásával kezdődik. Hatan
vannak, meztelenek,  ám bűvös szilfid-testüket  bokáig érő fekete hajzuhatag rejti. Butoh-
tempójú lépegetésük, kúszásuk, mászásuk misztikus háttere Macbeth első jelenetének.
Leonid Alimov még nem véres kezét mossa, majd hisztérikus hevességgel háromszor is be-
levágja fejét a vizesvödörbe.  Emésztő percig fuldoklik,  majd hörögve bukkan fel,  közben
tudattalanjából suttogva hallja  a "király leszel" jóslatot.  Íjként feszülő gesztusokkal,  reb-
benve toporgó mezítlábasságban sziszeg Lady Macbeth gyilkos noszogatása, a visszatartott
tempó és az ingerküszöböt alulról súroló hangerő fojtott atmoszférát teremt.
Tengermélyi örvénylés, lüktető csönd,  dübörgő mennydörgés, hasító villámok. Az elektro-
akusztikus zene grandiózus effektjeit  Lothar Müller  jegyzi, gigászi erőterükben cikáznak
Pavel Mikhejev  tépett gitárhúrjainak vakító robbanásai. Az egyetlen muzsikussal interpre-
tált zene   tökéletes szimbiózisban él a cselekménnyel, ahogy az átlósan függesztett fémru-
dak is baljós lengedezésbe fognak a gyilkosság percében, ahogy a banyák mozgása is vergő-
dő vitustáncba fokozódik.
A kést borosflaska helyettesíti, a véres tett után enyhítő mámort hordoz.  Bajszos, testes
Macbeth-ünk leginkább Bulgakov Rettegett Iván Házmesterére hajaz, virulens kisnyilas, aki
gyáva fél-tettének következményeitől retteg.  Rémképeivel küszködik,  miközben felesége,
a félelmetes aurájú aktív domina,  Marija Suliga ünnepi lakomára invitálja az udvaroncokat.
Luk Perceval feszítő visszafogottságú rendezésének parallelje  Ted Stoffer, önálló produk-
cióként is megálló koreográfiája. Minden alak önálló létezéssel bír, vannak ugyan párosok,
tömegakciók, de a táncosok egyedi mozgásformái a legkülönbözőbb karaktereket jelenítik
meg.  Hetedikként a csodás szépségű  Jelena Karpova  csatlakozik hozzájuk,  nagyidős mé-
hében királyi magzatot hordoz.
Iszonyatos a némaság. A Lady-t megőrjíti kínzó lelkiismerete, közeledik a nem anyától szült
bosszúálló Macduff,  megindul a támadó sereg lándzsáit álcázó birnami erdő... A végzetet,
halálos döfés helyett, a lassúdad táguló gyilkos csönd teljesíti be.
A káprázatos rendezői látomást  a nagy orosz színházi tradiciókhoz méltó szentpéterváriak
fantasztikus együttese valósítja meg.  A bemutató május végén volt, a Fesztivál igazgatója,
Gedeon József, csalhatatlan érzékkel, látatlanban, lábon vette meg a termést, bátorsága
most is meghozta az eddig is minden évadban jellemző,  nemzetközileg is kiemelkedő pro-
dukciót. A hazai színházi élet jelesei nemigen voltak kíváncsiak az ígéretes eseményre, an-
nál inkább a gyönyörűen felújított és most már diszkréten klimatizált színháztermet zsúfo-
lásig megtöltő, igazi színházbarátok.

PARASZTOPERA       Szikszai Rémusz       Temesvári Színház     Városmajori Sz.
 

Az évezred elején nagyot robbant  Pintér Béla  pszeudoperája, azóta klasszikussá érett, a
temesvári előadás, nem kis örömünkre, még az ősbemutatót is felülüti.
Lőrincz Rita  üdvözült mosollyal kiáltja világgá  menyasszonyi boldogságát,  a későbbi komo-
rabb helyzetekben is megtalálja a hiteles árnyalatokat.  A gazdagságára büszke exbunkó pa-
rasztapa,  Balázs Attila  keményen megrajzolt őstípus.  Már az első jelenetben érvényesül
a  Pintér Béla-i szöveg és  Darvas Benedek  zenéjének merész kontrasztossága, a szavak al-
páriságát a gyönyörűséges erdélyi népdalok és a barokk imitációk ellenpontozzák. A szólók,
kórusok, a zenekar és a színpad összművészeti szinten teremti meg a valós operai közeget.
Szikszai Rémusz  ellenállhatatlan tempóban exponálja a drámát, a  Kiss Julcsi eszméletlen
óarany ruhájában urizáló   Éder Enikő  puszta megjelenésével  előlegezi a tragédiát. De az
első nagyjelenet  Aszalos Gézá-é,  kákabélű Állomásfőnökét  virtuóz biciklis-bravúrja jágói
intrikussá növeszti.
A Nagytiszteletű lelkész úr,  Kocsárdi Levente  celebrálja az esküvőt, váratlan fordulat ve-
zet vissza a távoli múltba. Tündérke Anyu, lányától búcsúzó,  esztétikai csúcspontot jelen-
tő, bachi emelkedettségű áriáját a zsigeri szex vérnősző testisége követi. A hajdani bemu-
tatóval ellentétben, a pingált falloszú naturalitást lebegő koreográfiájú hinta-nász váltja ki.
Az égre magasodó Cowboy fenséges lassúsággal gördül be, zeuszi eréllyel hódít, a függeszt-
ve vonagló, vágyba ájult  Éder Enikő tündéri gesztusokkal adja meg magát.
A nagyszerű zenekar prímása félelmetesen pompás futamokkal kíséri Molnos András Csaba
isteni rubatóját,   a jelen és a múlt  dermesztő áthallásokkal  ér össze.  A mostohatestvér
Tasnádi-Sáhy Noémi reménykedve ismeri fel a testvérszerelem kiteljesedésének lehetősé-
gét, a még szörnyűbb végkifejlet  amorf kavargásában azonban  őt is eléri a halálos késszú-
rás.  Az öt hulla fölött, a szerepéhez fokozatosan felnövő  Kiss Attila  találja meg a magya-
ros kompromisszumot, hát akkor itt és így fogunk élni...
Még ebben a nagyszerű együtteseben is kiemelkedő  Tokai Andrea biblikus aurájú színpa-
di létezése. A sürgő-forgó háziasszony, a gyermeiért élő Anya arcélét a mardosó bűntudat
keményíti,  a lehengerlő alakítás magában hordja  a bűnhődés iszonyatos tragédiáját, szo-
foklészi nagyságú, emblematikus remeklés.
Archaikus ízű sorsopera, a végletek brutális igazsága, immár a színjátszásunk  örök értéke.
Szétröhögjük a kegyetlen valóságot,  kecses kontrapunktban élvezzük az autentikus dalla-
mokat, fantasztikus társulatot láthatunk, gyönyörűséges színészi munkákat, óhazai pályán
a rendező  Szikszai Rémusz  újabb sikerrel bővítette egyre gazdagodó repertoárját.

OPERA ULTIMA            Kokan Mladenovic           Újvidéki Színház         Nemzeti
 

Kezdetben vala a  Dreigroschen Oper,  XXI. századi brechti lenyomata Újvidéken született.
Kokan Mladenovic és Gyarmati Kata  az első részben  Rossini Sevillai borbély-át játszatja
a nem kifejezetten operai együttessel.
Irodai hölgyek gubbasztanak asztalkáiknál, a nyitány ritmusára rakosgatják az aktákat, nyá-
lazzák a borítékot, vagdalják a papírt, kortyolják a teát. Heves crescendoban célozzák meg
a szemétkosarat, csak akkor kapják fel a fejüket, amikor a főnök levelet kap. Nem nem re-
vizor érkezik, a felsőbbség operajátszásra ad ki parancsot, amelyre a prózai stáb kórusa dü-
hödten reagál.  Elbűvölő felütésként, ez a kezdőjelenet magában igazolja a merész koncep-
ció életrevalóságát.
Marija Kalabic tervezői leleménye fantasztikus ruházatokba öltözteti groteszkre hegyezett
stílusú,  pantomim-börleszket játszó színészeit,  Rosina vízszintre feszített szoknyája delfin-
farokként lengedez, a sipkák, maszkok, fejdíszek arzenálja eleve álruhának tűnik. Gegpará-
dét generálnak a tárgyak, bőviben látunk klasszikus bohócbukfenceket. A jelenetek között
duplára gyorsul a zene, a játszók hisztérikus marionett-bábként oszcillálnak,  villogva változ-
nak a fények. Bravúros, eredeti, invenciózus ötlethalmaz, melyet a koreografált áriák tagol-
nak. Bizony, énekelni alig tudnak,  kihagyások, szövegelések enyhítik a hiányt, végső fokon
azonban, a túlfeszített tempóval párosulva, ez a torzulás csökkenti az élményt.
Így is kiemelkedik  Elor Emina  vörösizzású Rosinája, elragadó lendülete még énekét is elfo-
gadhatóvá nemesíti.  Az első Figaro-darab  rendezőileg tökéletes,  de ezt mégiscsak operis-
tákkal kéne előadni. Szerelmi hévtől gyullad ki a levélke, majd az egész ház is lángba borul,
ám lelkesedésünk tüze a fináléra fájón lelohad.
Rettegünk, mi vár szegény Mozartra?, ám  Beaumarchais Figaro házassága  brechti songok-
kal tűzdelt remekléssé válik. Figaro forradalmi flash mobra hívja a tömeget, kitör az összné-
pi elégedetlenség, egyenként panaszolják bajaikat, együtt harsogják  Irena Popovic kórus-
refrénjeit.  Olyan,  mint a Koldusopera második fináléja,  minden a helyére kerül, ha olyat
kell énekelni, amit az adottságok is lehetővé tesznek. Susanne-t a délceg Almaviva,  Szabó
Eduárd  csábítgatja,  Pongó Gábor, a cselszövő Don Basilio meggyőző falzettekkel ecseteli
a karrier-lehetőséget.
Frappánsan stilizált, elragadó játék,  a zenei betétek szervesen simulnak  a hevesen pörgő
cselekménybe.  Kokanovic  itt már elegáns mértéktartással adagolja ötleteit, a leszorított
ruhák alatt forrón lüktetnek a női szívek.  A tündöklő  Elor Emina  szerelmi bánatát sóvár
"Tango d'amore"-ba rejti,  a háznép kecsesen táncolja  Andreja Kulesevic  koreográfiáját.
Kőrösi István, a mindenkibe szerelmes Cherubin kénytelen csatába indulni, magasba emel-
kedik cupido-szárnyain,  a kórus fájdalmas melódiával,  összefonódva hullámzó karokkal bú-
csúztatja.  Balázs Áron  Figaróként prózai nagymonológjában is kitűnő, Susanne szobalány
inkább száraz kóró,  Szilágyi Ágota  rideg racionalizmusa  éles kontrasztja  Fanchette ker-
tészlány kicsapongó élnivágyásának:  Crnkovity Gabriella vágyaktól duzzadó termete, rob-
banékony játéka az előadás legszebb perceit jelenti.
Érthető és örömteli, hogy ez a nagyszerű produkció  bekerült a POSZT-ra, ígéretes példát
mutat operett-sablonokban tunyuló  zenés darabjainknak.  Bízunk benne, hogy  Gyarmati
Kata és  Kokan Mladenovic alkotását ősszel díjazottként láthatjuk újra Budapesten.

ZÉRÓ LITURGIA  Valerij Fokin Alekeszandrinszkij Színház Szt.Pétervár MITEM
 

A középen piedesztálszerű ivókúton,  a Krupié Fortuna istenasszonyként,  kontratenorban
énekli a rulett nyerőszámait, az első forgó kútkáva,  a másodikon sorjázó, nádfonatú napo-
zószékekben gunnyasztanak az üdülőhely időnként gyógyvizet kortyoló szerencsejátékosai.
A külső körforgón Dosztojevszkij Játékos-a monologizál,  nem Alain Delon-i bonviván, talán
magának az írónak alteregója:  jelentéktelen fiatalember,  aki alacsony növését guggoló já-
rással kisebbíti. Nem játszik, reménytelen szerelmének tárgya próbálja rábeszélni, hogy he-
lyette tegye meg tétjeit.  Megismerjük az extábornok nevelőapát a rácsimpaszkodó, rend-
kívül vonzó, hihetetlen eleganciájú kis francia kokottal, kiderül, itt mindenki csak a gazdag
nagymama örökségére ácsingózik, reménykedve várva a halálhírt hozó táviratot.
Az elfuserált Nemzeti Színház akusztikája valóban nem ideális,  de ezzel a magyar színészek
többé már nem takarózhatnak.  A szentpéterváriak erőltetés, acsarkodó főiskolás artikulá-
ció nélkül, természetes egyszerűséggel beszélnek,  de még suttogásuk is tökéletesen hall-
ható. A sok-sok szöveg ellenére minden mondat pontosan értelmezett, színészileg megala-
pozva szól,  a figurák mindannyian  egyedien rajzolt, látványos érdekességek,  a gondosan
tervezett forgószínpadi mozgások üdítően tagolják az epikus cselekményt.
Halálhír helyett a Nagymama érkezik, négy muzsik cipeli hordszékét, ő is játszani akar, hő-
sünket bízza meg: mindig a zéróra tegyen... - és végül is bejön!  A nagy játszma megjeleni-
tése briliáns. Era Ziganshina merész tétjeire indul a számozott napozószékek veszettül ke-
ringő rulettje,  a kibicek torzvigyorral, aprózó dzsoggolással futkosnak előre-hátra, az ifjú
jobbra-balra vetődve küszködik izgatottságával, a krupié ívelt melódiákkal követi a játékot.
Az atmoszférát Alekszander Bakshi szorongató lüktetésű zenéje sűríti, magától értetődő-
en élőben: hegedű, harmonika, bőgő, - a tompán pergő dobszóló és a knock outoló tuba
megszólaltatói a horizont félkörében állnak, de a nyertest vidám party-zenekarként veszik
körül.
Két órán át megbabonázva nézzük a Nagy Orosz Színházművészet képviselőit, olyan produk-
ciót, amely a legnagyobbak,  Tosztonogov, Ljubimov,  Dogyin, Vasziljev alkotásaihoz mér-
hető. Elképesztő játékkultúra, fantasztikus színészek, a csodálatos Nagymama, az elbűvölő
francia lány,  Maria Lugovaja,  vagy a szenvedélyes játékossá változó címszereplő Alekszej
Ivanovics,  Alekszander Polamishev,  aki kétszázezres főnyereményét  káprázatos tánccal
ünnepli meg, aki az elsőtől az utolsó pillanatig robbanékony centruma az előadásnak.
Ne beszéljünk Dosztojevszkijről, ez nem a regény adaptálása, az irodalmi alap csak kiinduló-
pontja  Valerij Fokin  autentikus színpadi látomásának.  Szemnek, fülnek,  léleknek meny-
nyei mannája, amely fároszként mutatja az igazi színház felé vezető egyik utat.  Ha csak ez
az egyetlen este lenne, akkor is felbecsülhetetlen ajándék ez a Madách Nemzetközi Szín-
házi Fesztivál, a  MITEM.                                                                                  2014

RIZSAKOV:  GOGOLREVIZOR         Moszkvai Művész Színház Stúdió        MITEM
 

Csodáltuk a Vihar -t,  imádtuk a  Fodrásznő-t,  Viktor Rizsakov  magyarországi rendezései
után, a  Madách Nemzetközi Színházi Fesztivál-on  most saját színházának és stúdiójának
két produkciójával öregbíti hírnevét.
A Stúdiósok Revizora vodkával dúsított narancslével indul,  egy molettségében is igen dina-
mikus, csábmosolyú tündér kezéből kapjuk a mennyei nektárt.  Hasonlóan attraktív kollegi-
nája átütő stílusban énekel a félszáznyi pluszközönség betuszkolása közben, senki sem rek-
lamál a fél órás csúszás miatt...
Iszonyatos hévvel játszanak, ropogtatják a végtelen hosszúságú mondatokat,  szinte izzik a
fülhallgató, a dáma azonban nem ud kibontakozni. Nagyszerű helyzetgyakorlatok , a legma-
gasabb szinten kivitelezve, a mozgás és az ének lenyűgöző, csak a rendezés hiányzik.
Nálunk jó ha feleannyit tudnak  a növendékek,  de a kiváló rendezők  a vizsgaelőadásokon
sokkal többet mernek,   sokkal többet is nyújtanak, mint kőszínházi rutinjukban. Moszkvá-
ban fordított a helyzet, a vizsga az vizsga, megmutatja a hallgatók képességeit, a rendezők
meg anyaszínházukban brillíroznak, - mert náluk lehet...
Ezzel együtt érdemes nézni, a hagyományos Gogolt,  a két polgármesterné elementáris lé-
tezése páratlan élmény. Mindkettő énekel is, a ducibb le is támadja a közönséget, bána-
tában könnyes szemmel ajánlkozik és a forró csókolózásitól sem riad vissza, a másik pedig
úgy mozog, mintha egy fürge gyík cikázása egyesülne benne egy kéjesen vonagló kígyóval.
Van még egy harmadik is:  nagyon csúnya kislány,  lehet vagy 12 éves,  de az erotika csak
úgy sistereg csenevész tagjaiban.
Osztályzatunk csillagos 5-ös , de Rizsakov-tól azért remélünk még színházi alkotást is.

RIZSAKOV:  ELÁTKOZOTTAK              Moszkvai Művész Színház             MITEM
 

A szovjet hadvezetés a hátországban tartalékolja a  Nagy Honvédő Háború ágyútöltelékeit,
gyorstalpaló kiképzés, pufajka, kenyereszsák, Kalasnyikov:  a bevetésre sokszor hónapokig
kell várni. Az összezárt tinédzserek kálváriájának első állomása, itt csak a nép fiai punnyad-
nak, a nomenklatúra gyermekei mind komiszárok lesznek.
Asztafjev drámája,  a közösségi jelenetek mellett  erős monológokban az egyéni sorsokat
is bemutatja, a parancsnok ugyanolyan áldozat, mint a kulákfi, vagy a szegényember gyer-
meke. A sztálini diktatúra nem válogatott, a lakosság tíz százaléka a Gulágon, 85 % pedig a
civil életben nyomorodott meg, végül a háború harmadolta meg a férfiakat.
Húsz legény a puritán színpad emelvényén, egy, még a cári hadseregből itt maradt őrmes-
ter keze alatt, sivár napok egy szál gimnasztyorkában, fekete kenyéren.
Kiabál itt mindenki, rettenetes lárma,  amit a szinkrontolmácsolás a végsőkig fokoz. Nincs
kidolgozva, meghúzva az irdatlan mennyiségű szöveg,  így kaotikus kép áll össze. Pedig jók
a szituációk, remekül összehangolt a gárda, a fiatal színészek egytől-egyig hitelesek, időn-
ként mégis menekülési ingereink támadnak.
Aztán jön egy olyan igazi orosz pillanat...  Az egyetlen női szereplő először, mint incselke-
dő leányzóként jelenik meg,  szemébe lógó hajfürtjét fújva szédíti a katonákat, udvarolni
sem kell neki, gatyájánál fogva húzza magára  a tétova közlegényt. Csodálatos  Nagyezsda
Zaricseva  színpadi létezése, később anyaként  pieta-pózban dédelgeti nagyfiát, ellátogat
a táborba, a fiúk fejük felnyújtott karjain lebeg  az örökkévalóságba. És szól az ének, zúg
a kórus,  ringat a basszusok moraja,  szédít a ritmikus dünnyögés, torokszorítóan szárnyal
a sztyeppe dalainak végtelen poézise.
Ez az utolsó pillanat helyrebillenti az arányokat,  mégis a  Viktor Rizsakov-i világ ez,  az a
színház, amely remélhetőleg nemsokára a Nemzetiben is nyomot fog hagyni.            2014

    

                                          2 0 1 3

TIGRIS ÉS HIÉNA       Koltai M.Gábor       Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
 

Rémisztő kezdés:  egy az egyben élvezhetjük  Petőfi Sándor  vérgőzös szélsőségeit,  bár a
szerencsés kezű  Peer Krisztián,  megőrizve a textus áradó szépségeit, sokat enyhít a vad-
romantikus sekszpíriádán.  Kiválóak a játékosok, ám a stílus a régebbi Katonás előadás sem-
mitmondását idézi.
Aztán beballag  néhány konnyadtbajuszú magyar úr és tüstént felfénylik  a gyilkos humorú
paródia mába világító reflektora.  Maratoni menetben isznak a hazára,  beszólásaik heveny
eredetisége  a sivár jelen hazai rögvalóságból táplálkozik.  Biztos kézzel rajzolt négy karak-
ter, nemcsak bajszuk, öltözetük,  de még pálinka-döntögető technikájuk is különböző. Áb-
rándosan merengő úr  Varga Balázs, míg  Rák Zoltán  Vas vitéze vérlilába alkoholizált. A fö-
vegét fogva kupicázó  Dengez,  Nagyidai Gergő  ereszti el a legkeményebb poénokat, a sa-
rokban gubbasztó  Vízkeleti Zsolt feledhetetlen élességgel érvényesíti karizmatikus egyé-
niségét. Nem marad el a hetyke danolászás, acélosan zeng  Kazár Pál Togrul-nótája, a fer-
geteges jelenet  elsöprő energiája az áhított,  sírva röhögtető groteszk felé lendíti az elő-
adás kezdetben akadozó szekerét.
Spiró György Árpádház-a a maga borzalmas középkori brutalitásában mutatja be dicstelen
eleinket,  ideje már, hogy végre  a kegyetlen komikum aszpektusa is helyet kapjon. A ren-
dező  Koltai M.Gábor sikeres kísérletet tesz, kár, hogy az országgyűlés és a végkifejlet ké-
peiben  elhalványodik ez az elképzelés.  Pedig az elképesztő tragikai vénával mennydörgő,
lenyűgöző  Szabó Márta akár egyedül is képes lenne erre, azonban így is letaglózó drámai-
sággal uralja a színpadot.
Vicei Zsolt  figurálisan izgalmas, Széles Zita és az árnyalt finomságú  Fellinger Domonkos
uralkodópárja  elegánsan rajzolt,  a száműzött  Saul szerepében  Vaszkó Bence  erőteljes
alakítással tűnik ki. Vak Béla Bolondjaként  Vízkeleti Zsolt szarkasztikus mosolyával, lézer-
pontosságú élceivel, egész színpadi létezésével  vitathatatlanul a produkció legjobbja.
A finálé öldöklése magyaros tangóba oldódik,  az együttes, francia négyesre emlékeztető
könnyedséggel topog fel s alá,  elragadó kedvességgel énekelve a mára reflektáló, keserű
öngúnnyal tűzdelt szöveget. Helyrebillen az egyensúly, csak ünnepelni tudjuk a meg-meg-
billenő, de végső kicsengésében igen értékes munkát.                                          2013

LEAR DALAI         Grzegorz Bral         Song Of The Goat Theatre/PL/       Gyula
 

Nem tudjuk, mi ez. A rendező   Grzegorz Bral  okos szavakkal kommentál,  de amikor éne-
kelni kezdenek, egymás felé forduló, enigmatikus taglejtésekkel,  kihunynak a ráció szikár
fényei, a végtelen titkok bársony leheletében,  mint éledező vágy imbolygó lángja, a távo-
li szférák zenéje lebeg.  A "szóbeszéd dalá"-ban versengő szólamok ütköztetik a pergő frá-
zisokat, a Bolond dala egyenesen a Lear textusából fakad.
A kézifújtatós asztali orgonánál az egyik zeneszerző,  Maciej Rychly, a Szent Tamás gnosz-
tikus evangéliumán alapuló ének harmóniai bázisát alapozza meg. Száműzetés, Cordélia pa-
naszdala: a kórus zúgó tengerárja fölött a delejező szoprán sirálysikolyai cikáznak.
Nem tudjuk, mi ez. Olyan, mint vérkörök tomboló lüktetése,  olyan, mint a tüdőben tágu-
ló levegő-orkán, mint a kínokat túlvilági békébe oldó kegyes halál. A Paradicsom vége, az
örök küzdés hullámhegyei, a Pokol, amely csak a kontraszt kedvéért van.
Változatos alakzatokban, különös dallamszerkezetekben énekelnek,  nincs két azonos fel-
állás, mindenki szólista és kardalos egyben.  Archaikus, ősi, archetipikus, kortárs. A néha
surrogó hévvel megpendülő, százhúrú afrikai hárfa ismeretlen tájak atmoszféráját kelti.
Démoni dal,  a Háború,  apokrif mondatok  a tenyérrel vert szék-dobok dübörgése fölött,
téboly, őrület, ördögi indulatok kavargó káosza. De a harci kürtök, dobogó paták után az
"Angyalok ötödik hangja" a tudatalatti némán tomboló hallucinációit idézi,  Jean-Claude
Acquaviva
 kompozíciója az atonalitás határmezsgyéin kóborol.
11. zsoltár. A basszusok bazalttömbjei közül vakító fénypászmák hasítanak az égbe, a nyá-
ri zápor dobpergését éles koloratúrák sistergő villámai szaggatják: a hűséges Bolond és a
jó barát Glouster támogató keze és a két gonosz nővér kegyetlen arcéle.
Nem tudjuk, mi ez. Égi kegy, a Mennyei Jeruzsálem.  Olyan, mint százados tölgyek zúgása
a Csigapark délidejében,  mikor a remegő lombok  árnyékot írnak a szerelmesek padjára,
mikor az egymást kereső tétova lelkek a felizzó vágy feszült harmóniájában forrnak össze.
"Túl nagy neked a szívem?" Az utolsó dal. Himnikusan ölelkező szólamok, gyász helyett a
tisztelgő hódolat, a konok elménket szétszaggató mámor, a katartikus feloldódás csöndje.
Meghasadnak a kapuk, ledőlnek a falak, a Szentség Sudár Ormánya lelkünk mélyébe hatol.
Tompa némaság. Megvakult világ. És könnyek, könnyek.

SZEGET SZEGGEL  Jurij Butuszov  Vahtangov /Moszkva/  Gyula Shakespeare F.
 

Fekete fehéren furcsa darab.  Lemondás a hatalomról, elszabaduló diktatúra,  a szerelem
betiltatik, teherbe ejtésért hóhérbárd, - megtagadhatjuk-e a szűzi apácaesküt testvérünk
életéért?  Kapkodjuk a fejünket,  a 96'-os,  siralmas Katona-béli előadásból még ennyi sem
maradt. De most a moszkvai Vahtangov Színház hozza a Gyulai Shakespeare Fesztivál-ra!
Igen, a minőség! Az iszonyatosan erős színházi kultúra,  ahol az epizodista úgy játszik, úgy
képes jelen lenni, mint nálunk a kivételes nagyok.
Beóvakodik egy hájas tohonya, mórikálva kocsmázik, kipellengérezi az új uralkodó szexelle-
nes tilalmait:  Lucio, a nagypofájú futtató gusztustalan, imádni való, bohóc és intrikus egy-
szerre,  Oleg Lopuhov még akkor is szerethetővé teszi, amikor könnyedén szegődik hóhér-
nak a kényúr zsoldjába.  De ott van  Anna Antonova  kerítőnője,  lompos öreglány helyett
borvörös selyemben pompázik  csábos felkiáltójelként.  Artur Ivanov  Porkolábjának nincs
szüksége maníros gesztusokra, hallgatása ólomsúlyú, létezése a mindent értő plebejus ész,
ám minden parancsot teljesítő izomagy.
A nász előtt vétkező ifjú párban Júlia,  Marija Bergyinszkij kislányként szepeg,  Vlagyimir
Belgyijan
nagykamasza pedig szó nélkül beáldozná nővére apácaságát az életéért cserébe.
Túl hangos, túl sok a zene. Felesleges melodrámai módon fokozni a félelmetes intenzitású
színészi játékot,  a vijjogó sikolyok, a percegő pizzicatók,  a tenger morajló zúgása, a szár-
nyaló zsolozsmák amúgy tökéletesen illeszkednek a történésekhez.  Jurij Butuszov rende-
zői invenciója hibátlanul működik,  a dialógusok vizuális aktusokban teljesednek ki.  A csá-
bítás jelenetében az álszent Angelo felgerjedő vágyát asztalok sorát borogatva,  a gyorsu-
ló tempó szögletes koreográfiájában engedi szabadjára,  életveszélyes keringésben üldöz-
ve az öccsét menteni akaró Izabella apácát.
A kolostorba vonuló régi és a hatalmi önkényben tobzódó új fejedelmet  Szergej Lepisev
formázza ellenpólussá. Angeloja az elfojtott szexus kényszerzubbonyában feszeng, bizony-
talanságát feszült szigorral palástolja,  kemény artikulációja kőfalon áthatol, ledöf a lélek
fenekéig. Rezzenéstelen arca hipnotikusan szuggerál,  ám villanásnyi rángással torzul gro-
teszk grimasszá.  Fejét fogja kezei kalodájába,  mint rettegő szenvedők  annyi expresszív
portrén,  hisztérikus vágyát  galvanikus marionett-mozgással hatványozza. A csuhába bújt,
jóban settenkedő Vincentio herceg alakjában látszólag elszíntelenedik, a finálé lánykéré-
sében azonban, fehérbe nemesedett öltönye ellenére, ugyanazon féktelenséggel, ugyan-
olyan erőszakos rámenősséggel támad,  megmutatva a két alak szörnyű belső azonosságát.
/Hol vagyunk mi ettől! Nálunk a jóságosan dörgedelmes Újlaki Dénes volt a Herceg, démo-
ni öccse pedig a talpig gentleman Benedek Miklós, - kész röhej!/.
Hogy sokat sír? - És?!?  Ne az arcát nézzük,  szívjuk magunkba sistergő frázisainak varázsos
áramát, nem szép akar lenni, nem csábos,  a gondolat, a szó erejével meggyőző, a színpa-
di jelenlét karizmatikus energiájával.  Jevgenyija Kregzsgye  a magyarázhatatlan varázslat
megtestesülése,  a sok-sok látott orosz hősnő között is  egyedi mirákulum. Kitart fogadal-
ma mellett,  de testvére életéért  mindenre kész,  kettéhasítja a feloldhatatlan dilemma,
mégis tudjuk, érezzük az első pillanattól kezdve, hogy a dráma győztese csak Ő lehet. Az
asztalra vetve, magzati pózban tajtékozza az égre tragikus csalódását,  tetőzve az előadás
tomboló hullámait.
A  Magyar Színházi Élet  gyújtópontja az  Évi Rendes  Shakespeare Fesztivál Gyulán. Elké-
pesztő munkával, fantasztikus érzékenységgel tárja elénk a Világszínház legrangosabb elő-
adásait. Egyedülálló, pótolhatatlan, fenomenális. Hol vagytok hazai színházcsinálók? Nézze-
tek már szembe a Himalájával,  sárba ragadt pozícióharcok helyett, legalább az első emel-
kedőt próbáljátok megmászni... Szeget szeggel, színházat Színház-zal kell felülütni!

HAMLET        Kiss Csaba          Miskolci N. Sz.      Gyulai Shakespeare Fesztivál

    

Miskolc után, a hazai színház képviseletében,  a gyulai Tószínpad-on is nagyot üt a darab.
A dán királyfi csolnakon evezve érkezik,  a két udvaronccal ugyanígy száll vízre Anglia felé.
Ofélia csobbanva tűnik el a hullámsírban, a fűzfák suttogása, a vizek árama poétikusan öle-
li körbe a produkciót.
Az alábbi, Miskolcon írottak teljesen adekvátak,  csak a második rész szenved kisebb káro-
kat. Polonius temetése, a fenségesen köröző forgószínpaddal, a temetésre, temetői össze-
tűzésre szolgáló süllyesztő hiánya alaposan csonkítja a halálos szcénákat. Csodálatunk múl-
hatatlan tárgyát,  Lovas Rozi  Oféliáját sem sújtja agyon  a rászakadó fekete függöny, így
kurtán-furcsán csöppenünk a különösségével most is hatásos párbaj-fináléhoz.
Összességében  Kiss Csaba  sikerrel menti át rendezésének huszonnégy karátos értékeit,
az együttes pedig ragyogó helytállással lesz úrrá a korlátozó körülményeken.  
                                                                                         Gyula 2013


A fenséges akusztikájú színpadon körbeülve figyeljük  az új király esküvői készülődését, az
első pillanatban máris a cselekmény középpontjába lendül Ophelia:  Lovas Rozi szerelmes
mosollyal várja  a temetői koszorúval érkező Hamletet.  Kiss Csaba, aki igen jártas a témá-
ban,  hiszen maga is írt drámát  a dán királyfiról,  alaposan megdolgozza az anyagot, össze-
von, meghúz, átértelmez. A háttérben többször, éppen nem játszó személyek tűnnek fel,
puszta jelenlétükkel formálva a jelenet atmoszféráját.
Gáspár Tibor  Claudiusa kitörően boldog, végre régen áhított sógornőjét tarthatja karjai-
ban, nemigen fogja fel tetteinek súlyát. A színészeket Gertruddal /Varjú Olga/együtt, ki-
törő örömmel fogadja ő kér "Egy indulatos szavalást!"  Imája hiteltelen,  bűnbánata hamis,
csak a nagyúri parancsolgatásban mutat erőt.
Polonius sokat veszt a szövegéből, még atyai monológját is zavarja, hogy gyermekei kórus-
ban kántálják előre szentenciáit.  Ennek ellenére  Szegedi Dezső  karakteres súlyt képvi-
sel, véletlen halálában pedig szinte megdicsőül.
Kissé eltúlzott  Rusznák András  intellektuális halksága,  mintha még mindig  Wittenbergá-
ban érezné magát, túltöprengő gondolatisága  halvánnyá betegíti a vérnősző brutalitással
szemben. A "Lenni,vagy nem lenni"-t az Egérfogó színjáték udvari közönsége előtt mondja,
bizonytalan lassúsága szinte félreállítja, alakítása így veszti el "tett nevét".
Annál aktívabb a sokszorozott feladatokat kapott Fandl Ferenc és Kokics Péter. Bútoroz-
nak, öltöztetnek, fényeket állítanak,  de az Ophéliát elnyelő  fekete függönyzuhatagot is
iők szerelik fel.  Közben eljátsszák  Rosenkrantzot, Guildensternt, míg a színésztrupp tag-
jaiként odaadóan próbálják a hamleti betoldás sorait, de már a szellemjelenetben felbuk-
kannak, némajátékkal illusztrálva a királygyilkosságot.
Eredeti  Palotai Zsolt zenéje, a rettenetesen elcsépelt elektronikus zúgás-búgás helyett
néhány mélybe hulló, tétova hang, elcsukló motívum,  ám a csúcsponton himnikus kórus,
nagyléptékű szimfonikus tömbökkel.
Ophélia kedélyét már a  "Menj kolostorba!" durvasága megzakkantja,  a rebbenő fejrángá-
sok már az őrület előjelei. Egyre idegenebbek légből kapott, összefüggéstelen szavai a le-
velek visszaadásánál, majd apja keresésénél: Lovas Rozi színpadi létezése az intenzív gesz-
tusjáték mintapéldája.
Hamlet, álarcos őrületében, puffos estélyiben pompázik, amelyet később a királynő visel.
A király palástját Hamletre akarja adni, de az végül a színjáték meggyilkolt királyára kerül.
Berzsenyi Krisztina  nagyszerű jelmezei körtáncot járnak a szereplők között,  a két udva-
roncból csak a köpenyük marad. A párbajtőröket hófehér és mérgezett vörös kesztyű he-
lyettesíti,  Simon Zoltán,  a holttestek fölött, temetői vad dühkitörése ellenpontjaként,
döbbenten mondja az utolsó szavakat: "néma csend".
Kiss Csaba rendezésének tetőpontja Polonius soha nem látott temetése. A ravatal méltó-
ságteljesen köröz a forgószínpadon,  Ofélia katartikus mondókáinak virágaival búcsúztatja,
a tetem a süllyesztő mélyébe csúszik alá.  Gertrud bíborruháját már ő viseli, ártatlanságá-
nak fehér meze keretezi a királynői dekoltázst, gyönyörűséges jelenség: "micsoda uralko-
dói pár lehettek volna..." - Lovas Rozi  ezzel az alakításával máris királyi fenség!
                                                                                          Miskolc 2013

CHIOGGIAI CSETEPATÉ     Rusznyák Gábor    Kecskeméti K.J. Sz.  Városmajor
 

Szép lassú indítás, á la Kaposvár, a makramé szálak kedves dallamívekbe fonódnak, Goldoni
expozíciója célratörően tömör,  a szócsaták  pillanatok alatt  amazoni közelharcba fordul-
nak. Egyből feltűnő a viszonyulások kidolgozottsága, a világos értelmezés: Rusznyák Gábor
rendezői erényei  még a verekedések impulzív koreográfiájában is  pompás arányérzékkel
érvényesülnek.
Tóth Ildikó  Pasqua asszonysága mellett heves kontrasztként villog  Téby Zita aktív és att-
raktív Luciettája,  sugárzó arc, eruptív mozgás,  talán a kitörések szorító dinamikájából le-
hetne visszavenni:  még jobban hatna  az alapregiszter átütő deklamációja.  Az energikus
Decsi Edit  hisztériába hajló élességét,  a végre!!!, karakteréhez illő szerepben lubickoló
Trokán Nóra  ellensúlyozza. Butus kislány, érdekeit azonban meglepő okossággal képvise-
li, kiválóan poéntíroz, vibráló fluidummal telíti naiv bakfisát.
Hajdú Melinda  komoly fiatalasszony,  megfontolt realista,  a kaotikus kavargás fölött ott
szárnyalnak árnyalt orgánumának tündéri legátói,  szerényen szürke öltözékén átsüt szín-
padi létezésének  hétszín szivárványa.  A férjek csapatában  Sirkó László,  a kisvárosi ha-
lászflotta parancsnoka álla súlypontban,  Fazakas Géza  imponáló flatterzungéval hozza a
hadaró frázisok védhetetlen komikumát.  A legtöbbször vesztes Toffolo parton rekedt ra-
kodóját  Szokolai Péter,  összetett szerepéhez méltó sokarcúsággal  állítja elénk,  míg a
kissé bamba Beppe óriáscsecsemőjét Aradi Imre tölti meg, a komédiai szinten túlmutató,
mélyebben emberi tartalommal.  Hetyke kiállás,  michelangeloi fizikum,  villám-gesztusok,
nagylegénységében is kamaszos báj:  Orth Péter fölényes egyszerűséggel teszi érzéklete-
sen vonzóvá parádés alakítását.
Rusznyák Gábor  uralja a sűrűsödő tempót,  a legkisebb ziccert sem hagyja ki,  a boros-
flaskót szorító ujjakat egyesével kell lefejteni, a tömegverekedésben halászhálókban ver-
gődnek a küzdő felek, - de miért is mazsolázzuk  a sistergő gegeket,  mikor minden perc-
re tucatnyi jut! Az ismert vígjátéki helyzeteket is mesterien aknázza ki:  Hegedűs Zoltán
húszféleképpen tud ki-be járni,  tökéletes egykedvűséggel keresve gazdáját, vagy éppen
önmagát. Szereposztási bátorsága fényes győzelem: a velencei jegyző nemesvonású fiatal-
ember, akit  Porogi Ádám elsöprő játékkedvvel,  fantasztikus invencióval jelenít meg. Vé-
gigskálázza a néphez leereszkedő, leendő nagyúr indulatváltásait, barátságosan leereszke-
dő, keményen dorgáló, buján manipulál, kizsigerezve adja meg magát.  Nem bír a kétkezi
nép vitalitásával, lila fejjel veri a pulpitust,  veszi nyakába a kínzóeszköz tüzes fogóját, mi-
közben eszméletlen akrobatikával kápráztat el:  száguld, összerogy,  gesztikulál, kővé der-
med és úgy esik orra,  hogy szemernyit sem gyengíti  lényének arisztokratikus karizmáját.
Még akkor sem válik nevetségessé,  amikor másodpercek alatt bukik alkoholmámorba, az
isteneknek  széles mosollyal nézzük el  emberi tévelygésüket...  A bírósági jelenet általa
emelkedik az előadás csúcspontjává,  ahonnan már csak a végkifejlet hegygerincének tá-
gas panorámájához vezet az út.
Krajcsi Nikolett-nek kis szerep jut, de  Chioggia nevezetességeit soroló  poliglott mono-
nológja, rövidsége ellenére teljes fegyverzetben mutatja  sugárzó aurájú színészi lényét,
erős felütéssel indítva a páratlan élményt jelentő, nagyszerű előadást.

PORG AND BESS           Susan Williams-Finch          Szegedi Szabadtéri Színpad
 

Az ősbemutatón nagyjából ilyen rendezésben mutathatták be  George Gershwin elképesz-
tő eredetiségű operáját. Bluesból, gospelből, ragtimeból táplálkozik, melódiái egyediek, a
hangszerelés,  a zenekar és az énekkar nagyvonalú kezelése  helyenként  Richar Strauss-t
juttatják eszünkbe.  90 év múltán elemei  széles körben ismertek  a pop-rock-zene révén,
hatása, elevensége azonban csöppet sem fakult.
Megnyugodtunk: New York-ban is vannakgyengébb operatársulatok, még ha feketék is. A
Summertime úgy szól az elején,  mintha egy harmadosztályú európai énekesnő sipákolná,
erősebbek a férfiak,  a kézi-rolleren begördülő féllábú Porgy,  Richard Hobson  telten ki-
egyenlített, eszményien egyenes intonációjú orgánuma pedig reménykeltő. Ira Gershwin
szövegkönyve invenciózusan adaptálja  a romantikus nagyopera dramaturgiai kliséit, hama-
rosan eljutunk a gyilkosságig.
A ravatalozás poétikusan derengő képében találkozunk  az autentikus fekete stílus csodá-
tos példájával.  Anne Fridal, a kitartott alaphang basszusa fölött, a középregiszter lamen-
tojából,  a keserűen ropogó szószilánkokból szárnyal  a vijjogó fájdalom hisztérikus magas-
ságaiba, lelkekbe markoló élveboncolás. Mennyivel emberibb a gátlástalanul ömlő, teátrá-
lis megtisztulás, mint az összeszorított szájak öntépő csöndje!  - És természetes átmenet-
tel vezet a felszabadító tánc ritmikusan oldó vigaszába.
Stefan Kozinski  akkurátusan irányítja a megbízható helytálló  Szegedi Szimfonikus-okat,
halllunk egy szépklarinét-szólót is, amely fölényes muzikalitással győzi a Kék Rapszódia ör-
dögi nehézségeit idéző szólamot.
A hálójuk feszítésével akcentáló halász-kart  Thomas Elliot baritonja vezeti, az asszonyok
ünnepre készülő csapatát  a mázsás humorral guruló  Stephanie Beadle.  Bár a fináléban
visszadja a  Summertime  rangját és a középfekvés drámaiságával élni tud,  Angela Owens,
forszírozott magasságaival teljesen alkalmatlan Bess, a nagy kettős ölelkező dallamíveit pe-
dig totálisan tönkrevágja. Ám a nagyszerű  Richard Hobson még így is érvényesíteni tudja
a gershwini zsenialitás remekét,  míg örökzölddé érett áriájával a közönséget is meghódít-
ja.
A new orleans-i piac zsibongó atmoszférája élteti  a Rákárus songját,  melynek autentikus
ízét a sorvégeken fölfelé nyikkanó kunkor adja. A sors kegyes, helyrebillenti a felemás est
egyensúlyát: újra hallhatjuk a lenyűgöző  Anne Fridal-t,  első gyászéneknél is elementári-
sabb,  vajákosan ősi kuruzsló-monológjában.  Pihen a karmesteri pálca,  hallgat a zenekar,
mágikus szuggesztióval perzsel a wudu-ének misztériuma.
Az előadás vitathatatlan csúcsteljesítménye Reggie Whitehead Sportin' Life-ja. Gyilkosan
döfő, ennek ellenére gyönyörűségese arányos tenorját káprázatos mozgással hatványozza.
Némán fantasztikus pózokkal rajzolja meg figuráját, beszólásai  kegyetlenül cinikusak,  ha-
hotája sátáni,  szteppje,  lépte kozmikus sebességű.  Végig táncolja híres áriáit is, lefegy-
verző játéka a darabban rejlő végtelen lehetőségeket villanta fel.
Egek! Ha ez az anyag egyszer egy Zsótér Sándor kezébe kerülne...                          2013

A MAJOMKIRÁLY           Guoguang Opera Company          Nemzeti Táncszínház
 

Rezesen reccsen a kínai oboa, rezegnek a húrok, peregnek a dobverők, a fojtásba nyikka-
nó cintányér minden mozgást lezár, minden gesztust kiemel. Sárgamezes alattvalói hódoló
körében, vörös-fehérre festett, mókás arccal jelenik meg a Szép Majomkirály.
Negyedik alkalommal találkozunk  a "pekingi opera" stílusával,  a Nyugati utazás és a  Vörös
Szikla után, végre újra a nagyok között is legnagyobb darabbal, melyben a wagneri gesamt-
kunst kínai megfelelőjeként, a szöveg, a játék, a zene és az ének összességéhez szervesen
idomul  a modern talajtorna elemeivel gazdagított akrobatika.  Forgások, vetődések, ugrá-
sok, néha követhetetlen gyorsaságú, szédületes multiplikációban.
Az első szöveges jelenetben,  a császári istállómesterek vitatkoznak  jing bai, azaz pekingi
dialektusban,  míg a fennsőbbrendű főnökség ékes a yun bai,  azaz Hubei szókincset hasz-
nálja. Poéntírozásával már itt kitűnik az aprótermetű  Hsich Meng-Chia, aki később,  zöld
majommaszkban triumfál pregnáns humorával, fantasztikus hasraeséseivel.
A ruhák a színskála antagonisztikus végleteit is  bátran viselik,  a kínai esztétika, generatív
művészetként,  nem ismeri harmónia fogalmát.  Iszonyatos tömegű dísz, csecsebecse, for-
gó, rezgő, csillogó izék képeznek hatásos egységet, a hajlékony fácántoll, a szárnyas zász-
lócskák, a függők és sujtások gátlástalanul gazdagítják a káprázatos látványt.
Végre lányok is megjelennek, sajnos, csak kedves udvarhölgyek, fájó szívvel hiányoljuk az
"Isten veled, ágyasom!" szürnaturális koloratúráit...  A fenomenális címszereplő, barackot
majszolva, elixír-labdacsokat nyelve mutatja be eszméletlen majom-mimikáját, belopja ma-
gát a császári lakomára,  de ezt már  Jade Nagyúr sem tűrheti,  többezres sereget küld a
nyakára.
Ahogy a zászlórúdon lengedező fonalak képesek lovat ábrázolni, négy narancs harcos elég
a támadók megjelenítéséhez. Igaz, ott vannak a vezérek és bajnokok, akik sorra vívják pár-
bajaikat a trón ellen lázadóval.
Döngenek az egyre nagyobb gongok, vitustáncot járnak a dobverők, csattognak a ritmizáló
falapok.  Kardozó lányok, villámlón villogó pengehős, maszkos fővezérek támadnak, de ked-
ves hősünk,  Lee, Chai-Chi, mint Majomkirály, fölényes mosollyal ártalmatlanítja őket. Már
másfél órája  egyfolytában színen van,  szédületesen mozog, gesztikulál, énekel és beszél,
mindezt kikacsintós grimaszokkal, végtelen könnyedséggel, poétikus humorral, - fáradtság-
nak nyoma nincs, félelmetes az állóképessége, hisz most jön csak a java!
A Fekete ÓriásHerceggel összecsapva,  elegánsan kerüli ki a gyilkos csapásokat, megszerzi
a két harci buzogányt és hihetetlen zsonglőr-parádét mutat be.  Egy kézen, fejen, vállon,
de hol nem! forognak  a harci eszközök,  végül röpködni kezdenek és nyelükre érkezve is
tökéletesen engedelmeskednek az egyensúlyozó akaratnak.
Őrjítő forgatag tetőzi a lehengerlő produkciót, négy ellenfelének elveszi fegyverét, majd
a földről, kardja éléről röpíti vissza az ámulóknak, sem egyenként, sem egyszerre nem bír-
nak vele. A végletekig kizsigerelve, hosszan tapsolunk, de még mindig van más is: a szerep-
lők egymás után hencegik el kedvenc mozdulataikat, flikk-flakk sorozattól a spárgába ugrá-
sig, a legmagasabb operaművészet mámora után megadva az akrobatikus cirkuszi ráadást.

FEHÉR BUZOGÁNY       Lucie Málková       Csekkold      Katona József Színház
 

A cseh felolvasószínházi esten két figyelemre méltó előadás is akad. Alice Nellis Árvizek-
je,  Dömötör András  rendezésében, Katonás színészekkel került bemutatásra.  Épkézláb
cselekmény, mutatós szituációk, formás karakterek, leginkább a süketnéma fiú,  Tasnádi
Bence 
alakítására emlékezünk.
A négy darabot bemutató program vezércsillaga  David Nejedly-Stanislav Jiránek: Fehér
buzogány, avagy a végleges megoldás. Verácska,  Koncz Andrea, aki szociológusként et-
nikai kisebbségekkel óhajt foglalkozni, párhuzamos szerelmi kapcsolatot építget egy sűrű
roma fiúval és egy protofasiszta széplegénnyel.  Cigány-lakodalomból egyenest a neonáci
ifjak harci gyülekezetébe siet, nem tud dönteni  a gyengéden kifinomult cigány-stílus és
a belemenősen agresszív mácsó között.
Egy asztal, fehér ingek, fejkendők: ennyi elég a lendületes Lucie Málková-nak, a villanás-
nyi helyszínváltások megteremtéséhez.  Hatan játsszák  a két csapat mindenben gyökere-
sen eltérő tagságát, hol mulatozó romák, hol jelszavakat fröcsögő gárdisták.  Népnemzeti
body-art pantomimet mutat be Kovács Annamária, míg a többiek ritmikusan Heil Hitlerez-
nek,  Orbók Áron  pörge kalapját cseréli  szélben lobogó hősi frizurára.  Kendő a nyakba
és máris kántáló cigányasszonysággá lényegül a nagyszerű  Fekete Réka-Thália,  hogy az-
tán szőkén lelkes, kékszemű rasszistaként sugározza a faji felsőbbrendűséget.
A teljes darabnak mindössze részletét láthattuk, a próbafolyamat Prágában fejeződik be
majdand, ősszel mi is látni fogjuk, de ez a hihetetlen tempójú,  az  ex-Lakmusz csoport
tagjai által játszott, kihívóan szellemes produkció jogossá teszi a felfokozott várakozást.
Endlösung helyett, Végső Megoldásként, a lány szerelméért vetélkedő ifjak összecsapása
homoerotikus násztánccá szelídül: a bússötét  Fekete Zsolt és a hetykegermán Tasnádi
Bence
 vágyakozó ölelésben borul össze.

 

 

GARDÉNIA           Koltai M. Gábor           Temesvári Cs.G. Színház         Szkéné
 

Míg a KV Társulat Gardéniája,  Spiegl Anna játéka és a Kákonyi Árpád komponálta fantasz-
tikus ének-kvartett révén,  a végén ütött nagyot,  ez az előadás azonnal iszonyatos erejű
felütéssel indul.  Valamikori úriasszony, ellenállóként nácik macája, elhagyott feleség, vé-
gül zugivó dédnagyi:  az első generációs Nő parókás szerepében  Tokai Andrea lehenger-
lő intenzitással, letaglózó drámai erővel indít.
Elzbieta Chovaniec, kizárólag női sorsokat felsorakoztató drámája  csak látszólag alkohol-
centrikus, csak annyira, amennyire ez itt nálunk Kelet-Európában elkerülhetetlen. A má-
sodik Nő,  Borbély B.Emília ugyan a munkálkodós pénzhajszában keresi a mámort, öniga-
zoló önfeláldozása sem nélkülözheti azonban a toxikus rásegítést.
Koltai M.Gábor  imponáló biztonsággal építi fel az éles összecsapások jeleneteit, pontos
értelmezéssel alapozza meg a karakterképeket.  A csalódásokat, veszteségeket mindenki
dühödt agresszióval bosszulja meg  a neki kiszolgáltatott gyengébben, a saját gyermekén.
Él a remény, hátha a következő személy ki tud lépni az ördögi körből,  de a harmadik Nő,
a gyengéden romantikus  Lőrincz Rita  hiába vonzóan fekete,  csehovi tunyasága őt is a
vodkázásba fojtja.
A rendezés kihasználja  Iuliana Vîlsan, kis méretre szűkített, többosztatú játékterét, jól
érzékelteti a korok változásait, akkurátusan összefogott a tempó, a kiváló textus, a moza-
ikos dramaturgia maradéktalanul érvényesül.
Tar Mónika,  a negyedik,  nyugodt tárgyilagosságával erősen különbözik elődeitől, termé-
szetes harmóniája mögött azért érezni az idáig vezető, kegyetlenül göröngyös utat. Jó is
lenne fellélegezni,  lám, egy valakinek azért mégis sikerül!  A tortamajszoló párkák alatto-
mos bekerítő hadművelete, a muszáj-esküvő bénító képzete aztán letapossa az illúziókat.
Körkörös a végzet, győz a körkörös homály, vagy mégis sikerül megszabadulni?
Hinnünk kell ebben,  amíg ilyen kiváló előadást látunk,  Koltai M.Gábor  újabb rendezői
telitalálatát, nagyszerű együttest és olyan felejthetetlen színésznőt, mint a katartikusan
szuggesztív  Tokai Andrea.

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM      Mohácsi János      Szombathelyi W.S. Színház    Thália
 

Peloponnészoszi verőfény helyett  albioni köd, cseperésző eső jellemzi az időjárást,  a bo-
rongós atmoszféra azonban  nem gátja  a fergeteges komédiának.  A szokásos szófacsarok,
mohácsis igen-nem játékok, anakronisztikus beszólások mellett még dramaturgikus betoldá-
sokra is maradt energia. A bűvös p/r/ipacs-virág  Szabó Tibor  Philosztráteszének szemébe
is freccsen, szerelmi vágyában üldözi is derekasan a rémült Puck-ot...
Trokán Péter  Theseus királyként édeleg  amazon menyasszonyával,  fenséges formátumát
még vörös sídzsekiben, az athéni erdőben futó tündérkalandra vadászva is megőrzi.  Nagy
Cili  energikusan használja ki a Hippolyta szerep bővített lehetőségeit, Philostratus, majd
a Postás bőrébe bújva  Avass Attila  tűnik fel.  Horváth Ákos  férfiasan,  Zayzon Zsolt, il-
letve a pesti előadásban  Czukor Balázs még hernyóként araszolva is hiteles, keserűen ér-
des  Marcz Fruzsina, mint Helena,  Csonka Szilvia  elbűvölő cukorfalat,  de polifón halott-
siratójában drámai erejét is felvillantja. /2013 telén, a budapesti vendégjátékkor, Helénát
a nagyszerű  Alberti Zsófia  játszotta energikus lendülettel/.
Mohácsi János  hosszan kifuttatott jelenetei  a legkisebb poénnak is teret biztosítanak, a
gondosan kimunkált szituációk  ennek ellenére megőrzik előre mutató feszültségüket. Be-
indul az esőgép, a monoton surrogás egy pillanatra  a régesrégi, kaposvári Ördögök hangu-
latát idézi, megpihenhetnek a hasizmok,  a kacagás-orkán picit magunkba mélyedő meditá-
cióba csitul.  Mertz Tibor  töprengő Oberonja  inkább racionális, mint túlvilági, a manóvi-
lág játékos ravaszkodásait  Bajomi Nagy György  ezerarcú Puckja képviseli. Dörzsölt, meg-
hunyászkodó, fürge és méltóságteljes,  kiszól a nézőtérre, belopja magát a szívbe,  a pom-
pás karakterfigura meghatározó középpontja az elsöprő humor-cunaminak.
Kovács Márton  zenéje zörejeivel, zizzenő csinnjeivel, csellóbúgással társul az esőcseppek
ostinatójához, akusztikus háttere a transzcendenciát erősíti, a klarinét-basszusklarinét fo-
lyamatosság tündérmesévé transzformálja a szerelmi zűrzavarokat.
Megjelennek a Mesteremberek,  Werkner Lajos, alias  Szerémi Zoltán  csak üggyel-bajjal
tudja a próbát összetartani,  a derék iparosok szépen helytállnak, az Oroszlán is megtalál-
ja, a színfalak mögé, szó szerint, "elment" hangját...  Orosz Róbert  falzettben komédiázik,
Szabó Győző mennydörgő hangon intonálja Pyramus tirádáit. Hajdanában ebben a szerep-
ben tűnt fel ama feledhetetlen Szentivánéjiben, akkori jógalégzéses hasmeresztését most
már valódi pocakkal gömbölyíti.  Szamárfeje papírból van, ahogy a görnyedő hajóvontatók
is könnyebb súlyokat vonszolnak a nyitó-záró képben,  ne várjon senki húsbavágó tragédi-
át, kicsit ázottan is örüljön az életerős vígasságnak.
Mohácsi János  alkotásával az alig pár éves  Szombathelyi Weöres Sándor Színház  újabb
lépést tett  a fajsúlyos színházi műhellyé válás irányában.  - És milyen barátságos maga az
épület, az előcsarnok, a terek tágassága, ...a büfé a süppedő fotelekkel! A színpad ölelő-
en széles, a nézőtér meghitten puha akusztikájú, váratlan Ajándok: itt Színház született!!!
2012 tavasz Szombathely                            Thália I. Humorfesztivál    2013. február 5.

    

                                          2 0 1 2

ÜBÜ KIRÁLY/ÜBÜ PERE   Zrínyi Gál Vince   KOMA-Ingolstadti Színház    KOMA

 

A lakoma-asztala a székekkel  ötszörös nagyításban magasodik,  Übüék nevetséges törpék-
ként fickándoznak a hatalmas bútorokon.  A terítéket mindegyikőjük maga felé húzkodja,
kocsonyásan remegnek a pompás fogások.  Paszomány kapitány és szárnysegédje érkezik,
kézzel-lábbal, az asztalon tobzódva  falják a finomságokat, csak a lószar-gombóc nem ízlik.
Azonnal feltűnik  a német színészek,  a mienknél nagyságrendekkel pregnánsabb,  élesen
direkt dikciója, vibráló mozgása, ideális fizikai kondíciója.
Übü mama, Teresa Trauth  ötvenesen is ragyogó nő, modell-alakja hajlékony játékmóddal
párosul, Übü papa szerepében  Sebastian Kreutz végtelen szófüzéreket sistereg, akroba-
tikus gesztusokkal. A mieink közül  Jaskó Bálint állja a sarat: baltafejű hitlerjugend natúr-
bursch, szédületesen sportos, agresszíven ütős, egyetlen mondata van:  "ein brief...", de
az keményen csattan, mint egy ökölcsapás.
A hatalomra került Übü király, gyilkos vérengzései közben,  a népet is jól megsanyargatja,
kabátjuk ujját szaggatja adóként, abból készül fejedelmi palástja, /jelmez: Pirityi Emese/.
A megmenekült trónörökös közeledtére  a gyáva Übü zsoldosára,  Keil-re rakja koronáját,
aztán mégis harcba száll,  mivel a végső küzdelmet  páholyból nézheti  a konkurensekkel
együtt,  egyedül két kiválasztott vívja  a döntő csatát,  animációs fantasy-filmek groteszk
modorában. A legitim oldalt Hauptmann Krack, Richard Putzin  képviseli, a pártütő Übüt
a mi simára nyalt frizurájú, szűkszavú terror-gyerekünk. Fantasztikus koreográfiájú viadal,
iszonyatosan humoros, metszően komikus, - igazi Alfred Jarry-abszurd az egész első rész,
Zrínyi Gál Vince játéktere és rendezése tökéletesen adekvát a félelmetes alapművel.
Simon Stephens utójátékában a bukott Übü a Hágai Bíróság előtt felel szörnyű tetteiért,
a nagy emberek most óvodai székeken kucorognak, csak  Polgár Péter, a nemzetközi ha-
talmat képviselő  Főbíró trónol fönn:  perfekt angolsággal deklamál, ha kell, háromszoros
sebességgel is támadhatatlan tökéletességgel abszolválja a körmondatokkal cifrázott per-
iratot. Valcz Péter  ügyész magyarul, németül küzd az igazságért,  a felek fülhallgatón, a
nézők vetítőkön követhetik a szöveget, a védő  Sascha Römi  furfangos finomsággal sorra
semmisíti meg a vádpontokat,  sztárügyvédi színpadiassággal döngöli agyagba a vád tanúit.
Csak a tinédzser gyilkológéppel, a több ezer ember halálát magabiztosan elismerő Keil-lel
szemben tehetetlen:  Jaskó Bálint tárgyilagos német akcentussal, virtuóz mozgásán is túl-
mutató karakterformálással, rezzenéstelen betonarccal állja tekintetét, alakítása a párat-
lan előadáson belül is kiemelkedően a legjobb.
Sokat dicsérjük a hazai jó előadásokat,  színészeket,  - de valljuk be, sehol nem vagyunk
ilyen német aktorokhoz képest. Frank Castorf Bulgakovjában,  Vasziljev-nél, Thalheimer
Faustjában láthattunk hasonlóakat, - de hát Ingolstadtnak  mindössze százezer lakosa van
és egyetlen színháza... Próbáljuk meg ilyen mércével mérni magunkat! - Tisztelt Szakma!!!
Az a legkevesebb, hogy megnézzük az ilyen vendégjátékokat,  Gyulán, a KOMÁ-ban, avagy
majdand a Nemzetiben.

RONALD, A PAPAGÁLY       Harsányi Attila      Aradi Kamaraszínház     Bakelit

 

Rudolf Hess tízparancsolata,  Harsányi Attila  zseniális játékával, Tapasztó Ernő rende-
zésében  a legnagyobb magyar monodrámák sorába lépett.  Nincs ekkora töltet a spanyol
Rodrigo García
  darabjában,  de a fantasztikus színész  karizmatikus személyisége erőtelje-
sen hatványozza a lehetőségeket.
A piros bohócorros kikiáltó  zsonglőri ügyességgel  csábítja a nézőket a hamburger-újdon-
ság promóciós kóstolójára.  Engedelmesen be is állunk  az ingatag pulthoz és vezényszóra
versenyt majszoljuk a bizonytalan állagú csemegét. Persze, van, aki renitens: Tibor példá-
ul nem eszi a salátát!  Meg is kapja a magáét,  az őt csipkelődő megjegyzések az egész es-
tét végigkísérik...
Hamar kiderül, hogy hősünk hajléktalan, akit Ronald papagály jóstehetségével sem tud ki-
emelkedni a nyomorból. Színes kuckójából előóvakodik, majonézzel, ketchup-pel képeket
festeget,  ám a reménytelenség  végzetes kalodába zárja.  Harsányi Attila  végtelen ötle-
tességgel, a hiteles színpadi létezés elemi szuggesztiójával  teszi végig érdekessé a cselek-
ményszegény drámát. Sistergő deklamációja, eleven arcjátéka,  pantomimes mozgásai per-
manens izgalomban tartja a közönséget, keserű humora, az erősködő vidámkodás azonban
észrevétlenül komorodik tragikussá.  A furnérbódé bábszínpadi függönyei között,  mohón
falja azt a bizonyos McDonald's újdonságot,  egyre lassabban, egyre nehezebben, torkán
akad az utolsó falat, vergődő arca összerándul, szemében a kétségbeesés végső könnyei:
egy nagy színész megrázóan katartikus nagy fináléja.

PEER GYNT             Horváth Csaba                Temesvári Csiky Gergely Színház

 

Soha többet nem állítjuk, hogy Ibsen drámája inkább olvasnivaló! Költői textusa ebben az
előadásban,  rácáfolva a régebbi színpadra állításokra,  mágikus erővel szárnyal.  Horváth
Csabá
-t  hajlamosak vagyunk  a "fizikai színház" mestereként kategorizálni,  ez az alkotása
azonban végképp bizonyítja, hogy a jelzők nélküli  Színház emblematikus alakja.  Krisztik
Csaba  minden szava tűélesen értelmezett, sallangmentes játéka, pregnáns dikciója a fizi-
kai bravúrok nélkül is utcahosszal veri a régi Peer-eket. Pszichologizálás, mütyűrözés nél-
küli, direkt stílusa hihetetlen szuggesztióval kelti életre  a betűkbe merevített gondolati-
ságot.  Három és félórán át a színpadon lenni  magában is marathoni teljesítmény, ám az
egységet egy pillanatig sem veszélyeztető változatosság tovább hatványozza az alakítás ér-
tékét.
A nyitóképben  Zarnóczay Gizella  éles kontúrokkal rajzolt  Aase-ja tűnik fel, az esküvői
jelenetben a gyönyörű  Tasnádi-Sáhy Noémi  tündököl Igridként. A kiváló erőket mozgó-
sító temesváriakhoz és a Forte Társulathoz csatlakozik  a Színművészeti Egyetemről, Dov-
re papa manószerepében az átütő karakterű  Fehér László. Fergeteges a tempó, a külö-
nös gesztus-kompozíciók eleven lüktetéssel telítik a  Milorad Krstic jellegzetes háttérké-
pei előtt gomolygó történéseket.  Vati Tamás  Nagy Görbé-je  kígyózó mozgással, kifeszí-
tett pózokkal áll a vándor útjába,  a Zöldruhás Nő,  Borbély B.Emília  ellenállhatatlanul
csábít.  Dresch Mihály  balkáni beütésű táncai, pánsípos merengései hatásos akusztikai
közeget teremtenek.
A trópusi kép gigászi "Hal tányéron"-csendélete előtt a meggazdagodott  Peer Gynt világ-
rengető álmaival henceg,  hogy aztán megkopasztva bolyongjon a sivatagban.  Anitra tán-
ca  Éder Enikő varázsos énekével dúsul, a Szfinxen kívül   Andrássy Máté  metsző stílusa
több szerepben is triumfál. Annyira jó lenne sok gyönyörűséges mondatot idézni, de az
úgysem pótolná  a hang, a látvány, a ritmus lenyűgöző egységét.  Az annyiszor megoldat-
lan halál-jelenet, a negyedéves színész-rendező-koreográfus szakos   Nagy Norbert  egy-
szerűségében nagyhatású  színpadi jelenlétével, háromszoros fokozásban vezérel a tető-
pontra. A tavasz ébredése, Godot-ra várvaÉjjeli menedékhelRizsakovz kitaposatlan útján.
A Sasfiók, a Színész és a becketti Estragon után, a Peer Gynt újabb fényes állomása az
újra itthon játszó, kivételes egyéniségű  Krisztik Csaba  pályájának.

KAPJ EL!   Seregi Zoltán    Békéscsabai Jókai Színház   Városmajori Színpad

 

Már első viharos belépőjénél  el kell rendelni  a narancssárga riasztást, goromba, nyers
vadóc,  akinek energikus hevessége szétfeszíti  a falak klaviatúrás rózsaszínjét.  Szóban,
pózban,  énekben és mozgásban  az abszolút hitelesség varázserejével bűvöl el, alig kez-
dődik el  Neil Simon  kétszemélyese, a páratlan  Balogh Anna  elementáris létezése má-
ris  védhetetlenül lenyűgöző.  Sikerszériákban elkopott színpadi jelmezeket hord, a Cse-
resznyéskert fakóromantikája után Batman-ét, hangjának ezer árnyalata teszi izgalmassá
deklamációját és ragyogó éneklését.  Óriási erény,  hogy méltó partnere van,  tempera-
mentumának ellentartani gigászi föladat:  Szomor György magabiztosan állja a sarat, zár-
kózottságában is férfias, engedékenységében is megőrzi kemény karakterét. Játéka, po-
entírozása hibátlan,  a kitűnő szövegkönyv minden lehetőségét valóra váltja, archiméde-
szi pont, amely az ötletekben tobzódó játékot egyben tartja.
Marvin Hamlisch  zenéje a nem túlzottan értékes musical-irodalom  legjobbjai közé tar-
tozik, minden számnak önálló stílusa van, alkalmat ad az előadói sokoldalúság megmutatá-
sára. Találunk szvinges betéteket,  akad délamerikás bigin, melankolikus song és ujjongó
örömdal, változatos, fülbemászó és nem kísérletezik szimfonikus terhelésekkel.
Seregi Zoltán meglepő biztonsággal  sorakoztatja a filmszerűen váltakozó jeleneteket, a
brilliáns szerzői ötletet a három-három fiú-lány múzsával találékonyan fejleszti tovább, a
táncosok énekelnek,  de még beszélnek is,  plusz az átdíszítéseket is fürgén oldják meg.
A színészvezetés kiváló, a gegek szofisztikáltan szólalnak meg, gesztusban, mozgásban pe-
dig egészen eredeti megoldásokkal is találkozunk. Ilyen az első csábtánc, melyben a tan-
gót csak a jellegzetes fejfordulatok,  villanásnyi oldalnézések jelzik.  A lendületes tempó
még hosszú megállásokat is megenged:  BalogH Anna töprengve maga elé mered, hajszál-
pontos időérzékkel tartja ki a néma szembenézést, majd röpülőrajttal süvít ki a színről.
Az egymásra találást az obligát konfliktus követi, mire a stúdióba jutnak, a lemezfelvételt
éles szóváltásuk akadályozza.  Háromszor fut neki a fantasztikus énekesnő, heves indulat-
tal, szenvelgő szépelgéssel,  végül pedig,  előadóművészeti bravúrral sűrítve  a széttartó
érzelmeket, hihetetlen intenzitással szólaltatja meg a szerelem apoteózisát. A kádenciá-
ban három,  végtelenbe nyújtott magas hang,  ráadásul az artikulációt gátló "é" hangzón,
többször alá-fölé mozdítva, az áradó muzikalitás elképesztő csodájaként.
A szerelmi cunamitól sújtott zeneszerző,  magányos menekülése közben lábát töri, com-
big gipszben szomorkodja el depresszív balladáját,  Szomor György az állhatatosan viselt
letörtség dalát, ívelt legátók után míves falzettel zárja.  Bottal bicegve próbálja visszahó-
dítani szerelmét, de azt csak a négykézláb abszolvált szánalmasság képes meglágyítani. A
diktafonba naplózó, sármos férfi  kedves humorral álcázza kitartó vágyakozását,  ritka ér-
zékkel egyensúlyozva a nevetségesség és az imponáló férfibáj határán.  Happy ending: a
háttérfalon át a havas utca képe sejlik fel, bizony, még a vetített díszlet is nagyszerű!
A kétszer három múzsa-csapat,  műtőshacukából végre újra fekete-fehér eleganciába öl-
tözhet, győzedelmesen szól a finálé,  tetőzve a felejthetetlen este élményét. Békéscsa-
bán született, a  Városmajori Színpadon láttuk,  igazán helye lenne valamelyik budapesti
befogadó színházban: a Kapj el!, a felülmúlhatatlan  Balogh Anna és Szomor György bra-
vúros kettősével az évad legjobb zenésszínpadi produkciója!

VIHAR  Oh Tae Suh  Mokwha Company (Dél-Korea) Gyulai Shakespeare Fesz.

 

Mit tenne  William Shakespeare,  ha manapság élne  Dél-Koreában és új darabot kellene
neki színpadra állítani? Keresne egy régi jó szerzőt a XVII. századból,  legyen ez mondjuk
W.S., sztoriját adaptálná  a koreai történelem XV. századába,  megtartaná a szereplőket,
ám a textust mai nyelven formálná,  az egészet humorral, zenével, tánccal, énekkel dúsí-
taná, ahogy a maga korában is tette...
Pontosan ezt teszi a  Oh Tae Suh, amikor a Vihar-t megrendezi!  Épít a koreai színjátszás
hagyományaira és a legjobb értelemben a legszélesebb közönséget célozza meg, népsze-
rű művet alkotva az elképzelhető legmagasabb színvonalon.
A teljes társulatot felvonultató, indító össztánc alakul át viharjelenetté, majd Ariel alakí-
tójának népi jellegű alt-áriája exponálja a cselekményt. A bölcs Prospero származásáról
világosítja fel  a kicsit habókos kamaszlány  Mirandát,  maszkos majmok, kacsák, kecskék
figyelnek a háttérből, vesszőseprűkkel díszítve az egyébként csupasz játékteret. Caliban
kétfejű szörny,  a tüskehajú komikus hasán hordja apró lánypárját,  aki babakezeivel ha-
donászva, csipogó hangon vitázik vele. Sziámi ikerpárként közlekedni magában szép telje-
sítmény, de még feltűnőbb a játék intenzitása, hitelessége, találó humora.
A hajótöröttek sorsa is  érzékletesen tárul elénk,  az öreg király kispárnáját ölelgeti víz-
be fúlt fiát gyászolva,  kísérete is egyénített,  két lassú reagálású hadfi,  egy jószándékú
aggastyán és a gonosz bajkeverő rokon. Gyorsak a váltások, gyakran ének-betétek tagol-
ják a történéseket, a zenét is a színészek szolgáltatják:  üstdob, fadobok, gongok, folya-
matos jelenléte ritmizál. Mindent áthat a félelmetes szintű mozgás-kultúra, a legapróbb
gesztus is koreográfikus, miközben egyáltalán nem veszít közvetlen természetességéből.
Fernando herceg sistergő energiával lép színre,  élénk deklamációját  bravúros ugrások-
kal fűszerezi, a szöveg, a mozgás, a játék soha nem látott egységben kápráztat el.
Trinculo és alkoholista társának buffo-jelenete Calibannal fergeteges komikumú kép, ám
nehéz itt bármelyik mozzanatot a másik fölé helyezni, annyira arányos a szerkezet, annyi-
ra kimunkált a stílus, töretlen a lendület.
A bűbájos Ariel, izzó vörösben tevékenyen mozgatja a szálakat,  egyébként a kórus is sű-
rűn vált ruhát: örömtánc zöldes fejdíszekkel, buddhista meditáció hullámzó leplekben. A
végkifejlet közelg,  eljő a leleplezés,  a megbocsátás,  a megbékélés pillanata,  egymásra  
találnak a szerelmesek. visszanyeri szabadságát mindenki...
Calibant fűrésszel vágják ketté, ujjongva sikítozik a nőnemű fél, míg a nagyszerű komikus
színész, a padlón, elképesztő break-dances fejforgás-sorozattal ejt ámulatba.
Oh Tae Suh és a bámulatos együttes produkciója hihetetlen szintézise a cselekmény, a
textus,  a mozgás, az ének és a tánc elemeinek,  követendő példa a kortárs színházi tö-
rekvések számára.  Ilyen fegyelem,  ilyen képzettség pillanatnyilag lehetetlen cél a nyu-
gati világban, de azért hasznos látni az elérhetetlen csúcsokat...
A Mokwha Company társulat, az Edinbourough-i Fesztiválon díjazott Vihar-ja méltó befe-
jezése volt az idei  Gyulai Shakespeare Fesztivál-nak,  melynek három-négy előadása a
világszínvonalat mutatta meg a hazai közönségnek. Vajon a színházi szakma miért nem kí-
váncsi rá?!?

VIHAR   Silviu Purcarete    Craiovai Nemzeti Sz.  Gyulai Shakespeare Fesztivál

 

Megkövetjük Silviu Mestert, eddig csak semmit, avagy rosszat mondtunk róla. De hát az el-
ső találkozás a nevetségesen meztelenkedő  Vízkereszt volt,  Gargantua asztalánál szívesen
ültünk volna,  de nézése igen fáradságosnak bizonyult,  A Tüzes Angyal esetében  az egye-
netlenségeket  Prokofjev démoni zenéje feledtette,  a végső kegyelemdöfést pedig a deb-
receni Scapin adta, amely porba alázta a kitűnő együttest.
Ám a Vihar elsöpörte a kételyeket, mintaszerűen felépített, minden ízében koherens, köl-
tői vizualitású remeklés.  Már a színpadkép lenyűgöző:  patinássá szürkült, kazettás falazat,
himnikus ellenfényben táruló ajtók,  bűvös szekrény,  melynek mélyéből  bukkannak elő a
szereplők, forgószínpad az előtérben, mozduló háttér, mozgékony padló az ajtókivágásban
is, - Dragos Buhagiar invenciózus munkája.
Az első jelenet majdnem sötétben játszódik, csak a földre helyezett gyérfényű csillár vilá-
gít, a helyén lógó papír-konstrukció lezuhan és rövidesen buggyos ujjú, öles átmérőjű bá-
li ruhává alakul.  Ebbe öltözteti Prospero a testtrikós férfi-Mirandát, miközben származása
titkát fedi fel. Az imponáló papír-öltözet kulcsfontosságú kellékké avanzsál, viselője hiszté-
rikus rohammal tépkedi le magáról, Calibánná alakítva viselőjét,  míg a papírfoszlányok a vi-
hart idézve,  tomboló örvényként lepik el a színpadot.  A szörny és a lány többször is egy-
másba alakul, tucatnyi papírruha esik a metamorfózisok áldozatává.
Prospero, a nagyformátumú  Ilie Gheorghe  szavára, bohócorrú,testes úrként jelenik meg
Ariel, fluoreszkáló türkizbe bújtatott, négytagú vokál kíséri:  Valentin Mihali  furcsa hang-
hordozással, parancs szerint alakítja, rezonőrként kommentálja a történéseket.
A hajótöröttek csoportja háttérbe szorul,  Romanita Ionescu,  casanovai pompájú feketé-
ben, féltucat Thonet-széket cipelve lép kászálódik ki a szekrényből, hogy rövid segédmun-
ka után, kivont pálcával hódítsa meg a sziget urának félvad leányát.
Purcarete  látomásos rendezése  minden képet szuggesztív csodává varázsol, minuciózusan
kidolgozott részletek, arányos szerkezet, méltóságteljesen hömpölygő tempó,  amelyet ki-
válóan támogat  Vasile Sirli, majdvégig egyfolytában szóló zenéje. A részeges matrózok je-
lenete sem a szokványos börleszk,   Nicolae Poghire és  Catalin Baicus rögzített lábfejjel,
poétikusan hajladozik az alkoholt sóvárgó Caliban fölött, mámorukat a lassú forgó és a hát-
térben némán doboló Prospero kiúszó képe érzékelteti.
És még mindig csak a felénél tartunk!  A gyönyörűség fokozódik, a képek hipnotikus ereje
csak fokozza  a textus maradéktalan érvényesülését,  Propero búcsúja,  Caliban, a virtuóz
Sorin Leoveanu, táncolva deklamált monológja  megkerülhetetlenül emlékezetes.  A meg-
bocsátás, megbékélés perceit, az elnyert szabadság örömét végtelenné mámorosítja  Wag-
ner Trisztánjának múlhatatlan zenéje. Azt kívánjuk, soha ne is érjen véget, de hát itt ben-
nünk bizton él tovább, megérdemelt magasságokba emelve, a végre megtalált  Nagy Rende-
zőt,  Silviu Purcarete-t.

HAMLET      Teatr Zeromskiego, Kielce /PL/       Gyulai Shakespeare Fesztivál

 

A szellemet még elképzelhetjük a hátunk mögé,  de nincs nagymonológ, nincs temetés és
párbaj, nem zökken ki az idő, nincs "szó, szó, szó" és "a többi néma csend."  Hiányoznak a
sírásók és a tengeri kaland, viszont prológként Yorick deklamál hosszú vendégszöveget.
Radosław Rychcik  minden alkalmat megragad, hogy kilépjen a cselekményből,  Hamlet él-
cén a királyi pár percekig hahotázik a majdnem fulladásig, a vígkedvű fiatalok százszor is el-
számolnak százig, a "Dánia börtön"-ről fürgén asszociálnak a Danmark-Germany 2:0-ra...
A Színésznek meg kell próbálni röpülni,  Maciej Pest  ájulásig igyekszik, a nőstény Guilden-
stern és Rosenkrantz  hathatós asszisztálásával. Bőven marad szövege  Miroslaw Bielinski,
nyúlánk párjánál fejjel alacsonyabb,  köpcös Királyának,  sőt, kap egy plusz jelenetet is a
besúgásra kész Reynaldóval.
Nagyszerűek a figurák: Joanna Kasperek tornyos frizurája csak kiemeli hajlékony királynői
karcsúságát, fedeles szemhéja pedig ezeregyéjszakai bűbájjal repked. Csúnyácska, lóarcú
fruska Carolina Porcari Ophéliája, véget nem érő jajszava feledhetetlen. David Żłobiński
androgén Polonius,  Horatio /Andrew Plant/  Cybulcki fekete szemüvege mögül kommen-
tál, erőteljes  Wojciech Niemczyk  Laertesének heves bosszúvágya.  Nem harsognak sem-
mit túl, de nem is motyognak,  játékuk fifikásan egyszerű, a természetességet, számunkra
elképzelhetetlen, szakmai megalapozottság generálja. Plasztikusak a karakterek, tökéletes
az összjáték, világosak, az egymást vágás nélkül követő szituációk.
Elég egy díszlet! Trófeák a hátfalon, heraldikai vázlat a padlón, három asztal és nyolc szék:
ennyi. Tépett, vörös oldalfüggönyök, két vörösben beinduló, vészjósló ventillátor: sallang-
mentes, retinába beégő vizualitás.  Nincsenek "ötletek"! A nálunk annyira dermesztő, min-
dig a kidolgozatlanságba enyésző gegparádé helyett, kézenfekvő, szimpla megoldások, me-
lyek súlyát a megvalósítás támadhatatlan szintje adja.  Michael Fox zenéje szinte egyfoly-
tában szól,  feszültséget ritmizál, avagy éppen állandóságot,  minimalizmusában is grandió-
zus.
Hamlet azért a középpontban áll.  Hózentrógeres, rövidgatyás kamasz, hülyéskedik is ren-
desen, de kitörései /és meztelen aktja/ igazi férfit mutat.  Narcisszuszként fotóztatja ma-
gát Ophéliával, ám árnyaltan vezérelt hangerővel küldi aztán kolostorba. Thomas Nosinski
képes egy újabb dán királyfi portrét rajzolni, szikrázó szélsőségei ellenére, alakítása érett
és minden ízében koherens.
Ne játsszuk hát a shakespeare-i szöveget,  azt a mennyei csodát olvasni kell, a színházban
legyen csak ugródeszka a színpadi eseményekhez, ott játsszunk színházat!  Felejtsük már
el a "mondanivaló" és az "üzenet"-szerű szlogeneket,  azért ülünk be, ki tudja hányadszor,
mondjuk a Hamlet-re, hogy szövegértelmezési bravúrok helyett, színpadi értelemben, ér-
zékletesen újabbat, mást lássunk másképpen...
Járjunk újra lengyel színházakba,  vagy ők jöjjenek gyakrabban!  És ne csak a fantasztikus
Gyulai Shakespeare Fesztivál hívja meg őket...

VÖRÖS SZIKLA               Zhu Shaoyu              Pekingi Opera              Operaház

 

Az abszolút alkalmatlan operaházi vezetés alaposan belerondított az élménybe.  Először is
megjelent a teljesen értetlen és felkészületlen R.P., hülye viccel indított /?!?/, majd aka-
dozva felolvasott  egy ismertetőt  a darabról.  Mintha a  70-es évek eleje köszönne vissza,
amikor  Ella Fitzegerald koncertjét egy húszperces fejtágító előzte meg, "a néger énekes-
nő az elnyomott rabszolgák zenei üzenetét hozza etc."
Megszólalt  Zhu Shaoyu  invenciózus zenéje, de hogyan?!? Jól bemikrofonozva,  bődülete-
sen tette hallhatatlanná  a fantasztikus színészek énekét.  A csinnek fülsértően, a dobok
mellbevágóan hangzottak, - érdekes, a Bolsoj Tyeatrban a színpad szélén ülő zenekar na-
túrban is  tökéletesen arányosan szólt...  Szerencsére,  félóra múlva lecsitították valame-
lyest a csinnadrattát, így kb. négy felvonás azért jobban élvezhető volt.
Szerencsétlennek bizonyult  a darabválasztás. A pekingi operában szervesen illeszkedik a
harcművészet, az akrobatika és a játék, az ének.  Itt az első öt részben csak énekes jele-
netek váltakoztak és csak az utolsó csataképben jutottak szóhoz  a talajtorna, a botvívás
és a kung-fu mesterei.  Mennyivel hatásosabb a  Nyugati UtazásMajomkirály feledhe-
tetlen főszereplésével, az énekesek akrobatikusan is nagyot alakítottak, a cselekmény ak-
tív részei voltak a harcos összecsapások.
Csodáltuk a melizmatikus éneklés elképesztő fordulatait, lenyűgözőek voltak a ruhák és a
maszkok, a produkció azonban nem tudott katartikus szintre emelkedni.  Az említett Ma-
jomkirály videón nézve is összehasonlíthatatlanul magasabbrendű élményt nyújtott.

A KÉZ        Göttinger Pál        Kaposvári Cs. G.Színház     Városmajori Színpad

 

Nem biztos, hogy egy novella-sorozat színpadért kiált,  ki ne tudná ezt jobban, mint  Háy
János, a Gézagyerek, a Pityu bácsi fia és annyi más sikeres darab írója.  Epizódok laza so-
rából még születhet dráma, de ha nincs konfliktus, legalább valamelyes jellem-fejlődés el-
kelne.  Itt azonban a kamasz-hős csupán szemléli a világot, amelyben semmi sem történik.
Külön kezeljük hát a kölyökkutya-önarckép és a musical elemzését.
De az előbbi zavaros: nyilván a hetvenes évek/?/ elején vagyunk, (amikor már régen nem
csuktak le férjeket), "villanygitár" ugyan még nem dübörgött a falu végén,  de már a nép
legegyszerűbb gyermekeinek is jutott Trapper-farmer...  Csonka Ibolya  bivalyerős Nagy-
mama-dalánál  még reménykedünk, de a duplázott balatoni kirándulás,  az imponálóan lif-
tező elő- és utánfutók ellenére, álomba bódít. A csűrmelléki beszélgetésben  Béli Ádám-
nál az adu, a főszereplő, ahogy a legtöbb jelenetben is, rezonőrré degradálódik.  A kollé-
giumibeavatás elviselhetetlen hosszúsága után  a felvonásvég villantja fel  az első remény-
sugarat:  Császári Gergő  délamerikai finomságú gitár-kísérete teremti meg  a Magány-dal
atmoszféráját, "Csöndben horkol mellettem egy cső...",  Nagyhegyesi Zoltán még az indo-
kolatlan terjedelmet is képes énekével-mozgásával kitölteni.
Lovasi András alanyi költő,  a már meglévő dalok beillesztése sikeres,  a szituációhoz írot-
tak nem mindig.  Michelangelo sem széklábat faragott, annyi kiváló dalszövegíró van..., az
egyedülállóan eredeti dalnok-költő talán csak húzónévnek kellett. Elég arctalan a zene is,
bár a lírai vonal szépen kirajzolódik.
A második rész  javuló tendenciát mutat,  Dénes Viktor és Lovas Rozi  érett színpadi biz-
tonsággal lubickol a Bach kontra "Bartók" párviadalban,  Marofka Mátyás  pedig racionális
precizitással ad befűzési tanácsokat. A hódítás folyamatát ugyan  rettenetes triplázásban
követhetjük,  /legalább accelerando lenne!/, bár  Czakó Julianna  kedves bakfisa megér
ennyi fáradságot. Energikus lendületével  Fándly Csaba tűnik ki, parádés hevességgel for-
mál szuggesztív karaktert.
A zenés képeket illetően csak dicsérhetjük  Göttinger Pál  rendezését és az egész társu-
lat munkáját.  Csík György  díszlete lényegül rock-színpaddá, az amerikai fíling káprázatos
színekben tobzódik,  Marylin Monroe  vertikális hasonmásaként  Grisnik Petra  az előadás
legjobb ének-produkcióját mutatja be.  Igazi nagyjelenet formálódik  az Apa kórházi ágya
köré,  Szula László  lélekbe markoló hitelességgel beszél a haldoklás  "talán még egy hét,
vagy egy hónap" édes bizonytalanságáról, a betegek Katona Gábor koreográfiájára életre
kelnek,  ápolók, orvosok az emelt pódiumon, az elfekvőkkel együtt éneklik  a vidám halál-
tánc  mindent elengedő, rezignált strófáit. Az annyira hiányolt abszurd irónia suhint meg
Némedi Árpád  box-zsákos knockout-jában,  a végén meg csodálhatjuk  az efemer happy
ending látványos forgatagát.  Örömünk azonban  akkor lenne teljesebb, ha  Nagyhegyesi
Zoltán 
egy színdarabban jeleníthetné meg  a faluról felkerült ifjú beilleszkedési stációit,
majd egy másik musicalben,  énekkel-tánccal dúsítva  játszhatná el a lendületesebb, kor-
osztályi változatot. Színpadi jelenléte, gyermeki egyéniségének tiszta hitelessége, lírai or-
gánuma, sallangmentes játéka így is maradandó élmény.

A PÁL UTCZAI FIÚK    Vidovszky György   Kaposvári Cs. G.Sz.  Városmajori Sz.

 

Az egész színpadot betöltő, hengeralakú deszkabástya a grund farakásait idézi, de nyitott
belsejében a Fűvészkert és Nemecsek otthona is helyet kap.  Cziegler Balázs nagyvonalú
díszlete, forgásával, az oldalán nyíló osztályterem-kivágással tökéletes teret biztosít a Pál-
utcza és az Orczy-kert határolta cselekménynek.
A híres einstand-jelenetben a Nagy Pásztor, Jerger Balázs orozza el Nemecsek színes go-
lyóit, a gyülekező csapat észleli a  Vörösingesek fenyegetését.  Feltűnnek a legendás ka-
posi Nagy Ikonok:  Hunyadkürti István  dünnyögő Janója,  Gyuricza István,  mint Rácz ta-
nár úr egy feledhetetlen színházi korszak hatalmas ősbölényei. Utóbbi a Gitt-egyletet lec-
kézteti a kémia tudományának kifejtése mellett, bohém figurája humánus megértéssel kö-
zelít a különleges jelenségekhez.
A grundon vezért választanak, Béli Ádám felnőttes karizmájú Bokája győz, a sokszínű tag-
ságban heves energiákkal éli szerepét  Fábián Péter,  Benkó Bence és  Deák Péter. Har-
sány "Papuskám!"-jai mellett, nagyszerű poentírozásával tűnik ki a Csónakost játszó Sipos
György.
Összefogott, lendületes a tempó, gyorsak színváltások, pezseg a diákhumor és a kamaszos
könnyedség.  Vidovszky György  rendezése, a telitalálat castingon túl, átgondolt, kimun-
kált szerkezetével is képről képre fokozni tudja a feszültséget.
A Grund sorsa a tét, a kémkedő Nemecsek vízbe pottyanva is bátran kiáll csapata mellett,
leleplezi Geréb,  Varga Norbert  árulását,  méltán vívja ki a lovagias ellenfél csodálatát. A
szembenálló felek fair play megállapodást kötnek  a háború feltételeiről, - képzeljük csak
el, micsoda véres mészárszéket komponálna a banda-háborúból egy mai szerző...
A belázasodó  Nemecsek  ágya a magasba emelkedik,  hogy a döntő pillanatban, páratlan
truvájként jelenjen meg újra.  A mindent eldöntő csatában, homokbombák puffognak, a
partvisnyelek párbajában  a vörösinges  Rózsa Krisztián  remekel,  a birkózó vezérek küz-
delmében  Áts Feri,  Mohácsi Norbert  az erősebb,  egy váratlan fordulat azonban válto-
zást hoz:  hófehér ingben,  a mennybéli ágyról  veti alá magát,  a mindvégig hiteles alakí-
tást nyújtó, gyermekkorú  Merk Bálint,  hogy egyetlen vetődéssel  tegye ártalmatlanná
az ellenfél első emberét.
Kiváló dramaturgiai lelemény, hogy a Törökméz árus az első pillanattól a színen van, köve-
ti a cselekményt,  kommentál,  ironizál, énekel és táncol.  Takács Géza  imponáló bizton-
sággal jeleníti meg  pompás figuráját,  narrátorként végig  a történések gyújtópontjában
áll.

OTHELLO            Mihai Măniutiu - Uray Péter          M Stúdió - Mozgásszínház
 

A félkarú rablókon a  Három/!/ Jágó játszadozik,  csíkos öltönyük maffiózót sejtet, össze
is verekednek tüstént,  eldöntendő,  melyikük az intrikus bajkeverő.  Felismerjük  Uray
Péter
emlékezetes Romeó-jából a címszereplő  Nagy Attilá-t, pankrátor-társai:  Dávid A.
Péter
/Mercutio/ és  Szekrényes László /Claudius/. A húszas évekből származó, ötszörö-
sére nagyított  rádió-monstrum mellett  a szürkearcú  Othello és a csábos Desdemona is-
merkedik, már első duettjük koreográfusi-táncosi remeklés. A heveny mozgások kitartott
pozitúrákba csitulnak,  vetődések, forgások, bravúros emelések akasztják meg lélegzetün-
ket. A főszereplők egyéni bemutatása sem késik, a mór magabiztosan áriázik  végtelen fal-
zettekben, a ritmus-alapot a Jágó Trió adja. A velencei patríciuslány piros boxkesztyűvel
sasszézik, profi ütéskombinációkkal küldi padlóra  a gengszter triumvirátust. Sűrűn változ-
nak  Adrian Damian  jelmezei, Othello afrikai pólója külön élmény,  a teljes társulat éne-
kével, dobolásával kísért őserdei tánclecke maga a mámor.
Miért is kellene számon kérni Shakespeare-t, miért kell mondanivalót, "üzenet"-et, politi-
kai /?!?/ áthallásokat keresni,  adva van az ismert történet,  melyet úgy játszik mindenki,
ahogy arra képes,  Verdi avagy Nekrosius sem az avoni hattyú változatát rendezte meg...
Ez itt és most  "fizikai színház", "mozgásszínház", "táncszínház",  vagy amit akartok  - ez a
századunkbeli, kortárs lehetőségek egy változata, egy zseniális változat! - talán nevezzük
egyszerűen: hétbetűs  Színház-nak!
Mihai Măniutiu szövegkönyvét világos koncepciója élteti, fantasztikus játéklehetőséget
teremt színész-táncosainak, akik deklamációban sem maradnak alul,  Uray Péter  konge-
niálisan testükre szabott koreográfiáját pedig  egyedülálló szuggesztióval  jelenítik meg.
Úgy nézzük, ahogy a zenét hallgatjuk, kit érdekel, hogyan lép be a melléktéma, hogyan
indáznak a fúga szólamai, - megéljük, átérezzük, megmerülünk benne!  A virtuóz akroba-
tika éppúgy lenyűgöz, mint az ironizált erotika kifacsart pózai,  a vágy sistergő crescen-
dója,  vagy a düh tajtékos hullámai.  Györgyjakab András  rendíthetetlen tartása, iszo-
nyatos ereje,  robbanékony dinamikája,  párosulva  Györgyjakab Enikő  nem  kevésbé
energikus, hisztérikusan szilaj gesztusaival, félelmetes légmunkájával, a fehérizzás hőfo-
kán, fokozódó feszültségben vezet a tragikus végkifejlet felé.
De előbb még  tele tüdővel fújják fel  a nászágyként szolgáló légpárnát,  a szeretkezés
ütemére pumpával is rásegítenek,  bemutatják az arab Káma Szutra ígéretes pózait, az-
tán békésen heverésznek a lassan leengedő csodapamlagon. A násznép is ismert az  M-
Stúdió régebbi produkcióiból, Polgár Emília, Bajkó László, Nagy Eszter, na meg a les-
ben ólálkodó Jágók tonnányi párnahegyet építenek,  amely végül a szerelmespár mind-
két tagját megfojtja. Az eddig csicsás ajándékcsomagba rejtett  lélegeztetőgép ugyan
meghosszabbítja Desdemona haláltusáját, kattogása zakatoló gyászinduló.
Mihai Măniutiu rendezése,  Uray Péter koreográfiája, a mozgás, a szöveg, a látvány és
a játék koherens egysége  csúcsra járatva mutatja a  Sepsiszentgyörgyi M-Stúdió  tö-
retlen kreativitásának folyvást megújuló erejét.

 
AZ ÜVEGCIPŐ         Árkosi Árpád          Beregszászi Nemzeti Színház       Gyula
 

A szigorú asztalosmester és mezők liljoma kiscseléd története  múlhatatlan sikerdarabja a
hazai színházaknak, nyilván Beregszász körzetében is nagy érdeklődésre tart számot.
Árkosi Árpád az első részben szolid nyugalommal vonultatja fel találó karaktereit, a sürgő-
forgó háznép  eleven élettel  tölti meg  a cselekmény hátterét.  A Házmester-pár,  Szabó
Imre
és Vass Magdolna a fontoskodó semmittevés, Orosz Ibolya Szakácsnője a permanens
munkálkodás prototípusa,  Ferenczi Attila  hódító szépfiúja maga gáláns könnyelműség.
Tarpai Viktória  tündéri bakfis-létezése,  Kacsúr András nyársatnyelt rátartisága egy csa-
pásra elnyeri szimpátiánkat, a nagyasszony Béres Ildikó fölényes kispolgári gőgje sem hal-
ványítja el színpadi létezésének csáberejét.  Gál Natália  az erotikus dagasztás lisztporos
pantomimjával az ágyban - asztalnál legyőzhetetlen női princípium erejét szemlélteti.
Az őrszobán  Sőtér István Őrmestere az úr, bár rangban kétségtelenül  Ivaskovics Viktor
hisztérikus Rendőrtanácsosa a magasabb. A második rész igencsak meglódul, a változatos
helyzetek komikuma  pompásan érvényesül. A csúcs  Kacsúr Andrea  angol társalkodónő-
jének groteszk megjelenése, naturális ellenpontja  Gál Natália, mint jószívűen szo-
lidáris utcalány.
Igazi kedves kikapcsolódás,  bohózati lubickolás emberséges árnyalatokkal. A beregszászi-
ak budapesti sikere után  biztosra vehető, hogy nagyszerű összjátékukkal a Gyulai Tószín-
padon is elvarázsolják a közönséget.

 
ZIÁN és KOPIK                  Palocsay Kisó Kata                     Temesvári Színház
 

A környezettudatos bábok kukás-narancs és láthatási zöld színekben hirdetik a szelektív
hulladékgyűjtést, Zián a komoly apafigura, Kopik a bohókás gyermek. Négy feketébe búj-
tatott színész mozgatja őket, beszéd ugyan nincs, de a szájjal képzett hanghatások és a
pazar gesztusnyelv határokon átnyúlva,  mindenki számára érthetővé teszik a darabot. A
pisszegések, köhintések, kippek-koppok mellett a csodálkozó Ah!-ok, elutasító dörmögé-
sek, elégedett brummok alkotják az akusztikai mezőt, ujjongó klasszikus zenével körítve.
Természetesen a látvány az elsődleges,  az animáció  változatos, szellemes, arányos. Zö-
rögnek a kukába mentett fémtárgyak, sörösdoboztól teáskannáig gyűlik a hasznosítható,
a kedves bábokkal együtt örülünk minden újabb zsákmánynak.
A díszlet-pult három gyűjtőedényt tartalmaz, tetején zajlik a cselekmény, rövidesen már
a papír-kacat a célpont.  Zián, az okoskodó felnőtt,  módszeresen nevelgeti a Kopik-gye-
reket, leteremti ügyetlenkedése miatt, közben újrahasznosított papírdarabbal legyezge-
ti hiúságát.  A kislány (reméljük, az...) papírvirágot formáz,  ki is békíti a zord atyát. Min-
degyik bábra  ketten jutnak,  ezáltal mindkét kéz fürgén mozog és a lábak is  életre kel-
nek. Semmi erőltetés, természetes jókedv, egyszerű ötletek, nagyszerű megjelenítés, a
rendezés, a játék magától értetődő közvetlenséggel hatásos.
Műanyag-kacatban aztán nincs hiány,  a kis vörös izével "itt a piros, hol a piros?"-t játsza-
nak, majd lassacskán szoborrá épülnek a színes tárgyak,  ott magasodik középen egy em-
beralak, a haszontalan vackok az emberlétet teszik élhetővé.
Környezeti analfabéták vagyunk:  mindenkinek látni kellene,  nem csak  az avignoni világ-
fesztivál vájtszemű funjainak. Hazafelé bandukolva, megakadt a szemünk egy eldobott ci-
garettás-dobozon.  Óvatosan körülnéztünk, - nagyon ciki az utcán felszedni valamit!, de
aztán hősiesen felkaptuk és sutty a /nem szelektív/ szemétkosárba...                    2012

 

    

                                          2 0 1 1

AZ ÓRA...     Bozsik Yvette       Figura Stúdió Színház   Gyergyószentmiklós
    

Peter Handke címkéje korlátlan szabadságot ad a rendezőknek, olyant csinál mindenki,
amilyenre képes.  Máté Gábor a Katonában nagyrészt híven követte a szövegkönyv elő-
írásait,  Bozsik Yvette, cikázó fantáziával, minden ízében önálló, saját művet alkotott.
Visz a vonat Erdélyen át, majd autón közeledünk Gyergyószentmiklós felé, a tüllre vetí-
tett kép mögött  a helybeli lakosok  téblábolnak. A sikertelen öngyilkosság kötele hor-
gász-alkalmatossággá válik,  ám merész váltással  az óceán vizében találjuk magunkat. Cá-
pa rémíti a víz alatti társulatot, amely a veszélyre remek táncképpel reagál.
Egymást érik a frappáns jelenetek,  ötlet-zuhatag,  geg-parádé, színek és jelmezek őrült
kavargása.  Bozsik Yvette-nek egy karkörzés elég, egy fejsimítás, egy ujjakkal tremolózó
"szurikáta"-gesztus:  mindenből tud hatásos koreográfiát varázsolni.  - És micsoda zenék!
Tomboló ritmus, megejtő dallamosság,  román népies,  progresszív rock,  tangó reminisz-
cenciák,  csalhatatlan ízléssel válogatott anyag,  mely mindig adekvát  a vizuális történés-
sel.  Húsz táncos színész, /avagy színész táncos?!?/,  testre szabott feladatok,  koherens
összmunka, de lehetőség az egyéniség megmutatására is.
Szabó Eduárd  szövegben, játékban egyaránt erős, vak ember, tétova bolyongó, csecse-
mőt dédelgető, halmozza a jobbnál-jobb karaktereket.  Bartha Boróka  még a nézőtérre
is kiront, hogy aztán kíváncsiskodó visszatérése után, trillázva balettozzon a vágyott szín-
padon. Gyors öltözéssel  manökenekké szépülő hölgyek tűnnek fel, rövid úton agyonver-
nek egy szeleburdi kíváncsiskodót,/a rendkívül dinamikus  Kőmíves Csongor/,  az esküvő
és a lakodalmi tánc előterében  feketében szólózik  Máthé Annamária,  (talán ő az elha-
gyott szerető?), Vajda Gyöngyvér narancsban-vörösben táncol - énekel elragadóan, hát-
ha még ki is bontja derékig zuhogó fekete haját...
A négy terepruhás kommandós gimnasztikai gesztusokkal harciaskodik, emberek hullanak,
gyermekek születnek, biciklik robognak, szerelmesek válnak. Férfi és nő ruhát cserél, bo-
hóc fintorog, nyüzsög, zsivajog a kavargó tömeg. A látszólagosan véletlenszerű gomolygás
átgondolt komponálást takar,  a viharos tempó ellenére mindig arányos,  esztétikus, gon-
dosan kimunkált. Figurák panoptikuma, gesztusok arzenálja,  amorf és geometrikus formá-
ciók, kimunkált térszerkezetek: ritkán látható, fenomenális tömeg-koreográfia.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház  nagyszerű együttest, irigyelhető hátteret
biztositott az invenciózus munkához,  Bozsik Yvette az utóbbi évek legnagyvonalúbb, leg-
hatásosabb táncszínházi produkcióját teremtette meg.
/Később tudtuk meg, hogy az előfüggönyre-vetítés  végigkíséri az előadást! A technika ör-
döge miatt csak percekig láthattuk. - Még ennél is nagyobb élmény lett volna?!? /

A HELYSÉG KALAPÁCSA         Gál Tamás        Csavar Színház/ SK   Marczibányi
    

Hímzett mellényben, csizmásan,  hegedülve, gitározva, énekszóval két bukolikus trubadúr
toppan be:  Bandi bácsi és a monodráma nagymestere,  Gál Tamás, aki kalapját a homlo-
kára tolva bele is kezd Petőfi hősi eposzába.
A sziporkázó paródia összes szereplője enszemélyében jelenik meg:  Harangláb, a fondor
lelkületű egyházfi, Csepű Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója, a bé-
ke barátja Bagarja és még sokan mások. Hangját nagy kedvvel igazítja a figurához, mimiká-
ja zseniális,  az Szemérmetes Erzsók 55 éves bájainak hunczfut mosolyával csábítja a diák-
sereget. Mert a nézőtéren, nem kifejezetten  a magyar irodalomért lelkesedő diákok ku-
corognak, kik első szóra be is ugranak bármelyik szerepbe.  A színész fantasztikus kontak-
tusteremtő, varázslóként vonzza a figyelő tekinteteket, a sűrű beletapsolásból kijut a be-
segítő kisiskolásoknak is.
Pipa helyett  gyakran gyújt rá  egy-egy pezsdítő nótára, kelléke a gitáron kívül csupán a
négylábú zsámoly. Halálos biztonsággal poéntíroz,  elsöprő lendülete töretlenül vezet vé-
gig a hősi cselekmény markáns fordulatain. Isteni szórakozás! Így kellene magyart tanulni,
de lehetne mást is... Fejenagy kovácsmester, templomi bezáratása után, a lágyszívű kán-
tor  szerelemféltésből adódó elagyabugyálásáért  kalodába csukatik,  de a mi jókedvünk
szabadon szárnyal a fergeteges élmény után.
Gál Tamás  Petőfijét  minden iskolában játszani kell!  Ne csak a felnőttek élvezzék elké-
pesztő virtuozitását, jusson el a még meglévő, utolsó tanyabokorba is!

 

TISZTOGATÁS                  Kaposvári Csiky Gergely Színház               Új Színház

 

Brutális kínzások, otromba vetkőztetés, naturális ordibálás: mérhetetlenül avítt, szánalmas
rendezés gyengíti  Sofi Oksanen  húsba vágó darabját.  Tányérból esznek,  lavórban mosa-
kodnak Gerhard Hauptman modorában, vajon nem találták fel a stilizációt?!?  Közben a Szi-bériába űzött nővér szellemalakja kísért és vidáman ugrálunk az idősíkok között...
A kaposváriak erőteljes jelenléte  sokban ellensúlyozza ezt,  Kelemen József a verőlegény
emberi arcát is képes felmutatni, Sarkadi Kiss  János  pedig nagyívű,  hiteles, igen szépen
kimunkált alakítással lep meg,  Kaszás Gergő  elkínzott mondatai, tétova gesztusai a bezárt-
ság-szindróma jegyeit hordozzák,  híven jeleníti meg  a szabadságvágy és a kötelességtudás
halálos dilemmáját is.
Hogy közepessége ellenére beszélünk erről a produkcióról, annak egy, kardinálisan fontos
oka van. A  Kaposvári Egyetem Színművész Kará-nak végzős növendéke, a  Mohácsi János
vezette osztályban izmosodott Lovas Rozi, aki a főszerepben teljes színészi fegyverzetben
mutatkozik be. Fiatalasszony a megszállt Észtországban, aki árulással menekül meg a depor-
tálástól,  aki elüldözött nővére ellenálló férjét rejtegeti,  miközben szerelmes belé és szö-
késüket készíti elő. Undorodik házastársától, de hát az a szovjet ávó embere, ő teszi lehe-
tővé a kivételezettséget. Drámai erő, konok akarat, a mindent elviselő szívós öntudat eré-
lyes gesztusai jelzik kiugró tehetségét, melyet a tudatos szerepépítés és arányos visszafo-
gottság  tovább erősít. A  Csehov.zip és a  Vízkereszt vizsgaelőadásaiban már eddig is fel-
tűnt, most azonban már a legreményteljesebb pályakezdők sorában köszönthetjük!

VIHAR                Oskaras Korsunovas                  Gyulai Shakespeare Fesztivál

 

A brezsnyevi hetvenes évek átlag-értelmiségi lakása, zsúfolt könyvespolcok, konfekció bú-
torzat, szól a rádió, a televízióban a cári udvartól örökölt balett-giccs tipeg.  Az apa szék-
hez láncolt, bénalábú lányának olvassa fel, ki tudja hányadszor, Shakespeare Vihar-ját. Az
üvegajtó négyszögében  villámok cikáznak, sivít a szél, mennydörgések robaja idézi a hajó-
törés képeit. Prospero telefonon szórja átkait, vitrinbe gyűrve Ariel, az elátkozott tündér
könyörög szabadulásért.
Airida Gintautaite,  Miranda élettelenül csüngő bokái heves pantomimben kelnek életre,
suta artikulációjú hebegése reszelős szirén-hangba modulál, Povilas Budrys, nekivetkőzve,
rövidesen otromba vademberként áll elénk. Porszívója csövével vágyait illusztrálja, letepe-
ri a védekezni képtelen lányt,  szerencsére egy újabb égzengés véget vet a kínos jelenet-
nek.
Ámuló aggodalommal követjük  a cselekményt,  a nagy Korsunovas-tól, a Hamlet,  a Szent-
ivánéji álom és az elképesztő Romeó után,  kicsit furcsa a kétszereplős játék.  Nyomasztó
a naturális díszlet,  valami invenciózusabbat vártunk,  az eredeti ismeretében világosak az
utalások, tiszták a párhuzamok, csak azt nem sejtjük, hová lyukad ki mindez.
A mesteri kidolgozottság, a szorosan komponált tempó, a fénnyel-hanggal kiemelt kiemelt
csomópontokra épülő szerkezet és a két színész nagyszerű játéka azonban lassan feloldja
kételyeinket.  A jambikus sorok szépségéhez  egyre inkább a shakespeari drámaiság is tár-
sul, tombol a gazság, lebeg az érzelem.
Torz dühében Caliban kínozza a térden csúszkáló légi tündért,  hogy aztán vakmerő meta-
morfózissal, az áhított Ferdinand szenvelgő koreográfiájával hódítson. Végre nevetni is tu-
dunk! A feminin mozdulatok, spiccelő pipiskedés humora könnyedén vált az egymásra talá-
lás katartikus poézisébe. Povilas Budrys harmadik szerepe a mozgás-elemek és az artikulá-
ció rendezői elképzelésének tökéletes megvalósítása,  abszolút hitelességű mestermunka.
A színpad varázslója a befejezésben futtatja csúcsra a produkciót:  megelevenedik a kép-
ernyő, az ármányt, a vihart legyőzi a vakító fényű szépség. Miranda tütüben ágaskodik, fo-
rog a Hattyúk tava tánckara előtt,  Csajkovszkij zenéje és a hófehér kavargás nosztalgikus
gyönyöre ragyogja be a világtól elzárt sziget-lét börtönhomályát.
Lehetne giccses, lehetne ironikus is,  de a tolószékben magát színpadra álmodó  Miranda
primadonnai megjelenése fenséges győzelemmé változtatja a koncepciót. A mozgásképte-
lenség börtönéből szabaduló  Airida Gintautaite  a stroboszkóp vibrálásában  hattyúként
szárnyal,  gyönyörűséges gesztusaival koronázva meg  csodálatos alakítását.  Emlékezetes
volt Hermiája a Szentivánéjiben, de mostani hármas bravúrja hatványozottan bizonyítja le-
nyűgöző színészi nagyságát.
A Gyulai Shakespeare Fesztivál idei repertoárja megerősítette előkelő helyét a nemzetkö-
zi mezőnyben, biztos, hogy a jövőben is, egyetlenként az országban, hiteles rálátást ad a
külhoni színjátszás remekléseire.

LILIOM                Bodó Viktor             LEBESZÉLŐ!!!           Schauspielhaus Graz

 

Szegény Molnár Ferenc gyönyörű szavait elmondják ugyan, nagyjából a másodrendű kőszín-
házak stílusában,  a színészek megbízhatóan közepesek,  igaz, van aki  fojtott torokhangon
beszél, ami nem mindennapi truváj!! A ritmustalanul hömpölygő cselekményt eredeti szelle-
mességek élénkítik.  Jókat köpködnek, akár a mellényzsebbe,  a mankós Mari fél év után is
büszkén biceg a levehetetlen sínnel a lábán, Ficsúr a kukából vacsorázik és a Hollunder fiú
/lány?/ telt keblein onanizál.  A rendezői fantázia eme csodái láttán  nem lepődünk meg a
nyíltszini csirke-nyakazáson, /kivégző-tönk gondosan bekészítve/,  a levesfazékban történő
lábáztatás is könnyed eleganciával fordul  a kiemelt tésztabetét zabálásába. Nem maradhat
el a hajdani  Baal-reminiszcencia sem,  a bűvésztrükkökkel is ügyesen operáló főhős  mit is
tehetne örömében: ugrál egyet ruhátlanul az asztalon.  Julikát is utoléri a balsors,  neki a
szerencsére félhomályos háttérben kell feredőzni ama végzetes bádogkádban.
Egyébként  Pető Kata  ez egyetlen, akinek játékában az emberi mélység, a kitartóan konok
szeretet hiteles vonásait fedezhetjük fel,  akinek játéka  igazi színészi teljesítményként ér-
tékelhető.  A rendezői üresjárat csúcspontja  a felvonásvégi hollywoodi apokalipszis, szem-
besértő reflektorokkal, zuhogó törmelékkel, kísérteties zenével, füsttel-köddel, az utóbbi
persze inkább szellemi. Igaz, ideje volt már felrobbantani  ezt a rozsdaövezeti loftot, mely-
nek száz négyzetméterén az exhintáslegény meghúzza magát.
Láttunk már tőle nagyon jónak ígérkezőt,  sajnos,  ez visszatérés a handabandázó cirkuszi
mutatványokhoz, mache, trükk, blöff: megalázóan csillogó látványpékség.

 

VELENCEI KALMÁR                    Egon Savin                Jugoszláv Drámai Színház

 

Antonio legalább 50 éves, pityókásan betámolyog, - hát nem egy Ötvös Andris, de..., de...:
elég megszólalnia, valami áttetszően gyengéd zeneiséggel,  olyan szuggesztív erővel, amely
kecses mozdulataival színezve is  mélységes drámaiságot jelez.  Irfan Mensur  hangtalan je-
lenléte távoli mennydörgés,  radikális megszólalásai  megkerülhetetlenné súlyozzák polgári
eleganciáját.  Homofil pincérek tűnnek fel,  aztán a szintén piperkőc jóbarát, aki könnyel-
műségével elindítja a végzetes történetet.  A színpad néhány állítható pódium, de a ruhák
fenomenálisak: fekete-fehérben, változatos vonalakban bizonyítják a nálunk is honos terve-
ző,  Ignatovics Krisztina  bámulatos képzelőerejét.
Az összhatás nagyságrenddel korszerűbb a hazainál. Egyenes, nyílt deklamáció, a pontos lé-
lektani értelmezésen túl  hasítóan pregnáns játékmód.  Egyszerűségében sokrétű, lendüle-
tében hatásos, könnyedségében gránitkemény. A háttér teljes magasságában nyílva adja a
járást, a színészek önmaguk teljes vállalásával válnak játszó személyekké.
Portiát Dragan Micsanovics ÚR adja,  elkerüli a szokott nőimitátor-sablonokat, komikus fel-
hangjai ellenére  acélos férfiasságban túltesz az izomhősökön.  Szikrázó bravúr, de nem te-
lepszik rá az előadásra. Shylock sajnos, eltűnik, nem tudjuk mit, miért és hogy ki is cselek-
szik Lincoln-szakállas maszkjában. Egon Savin rendezése azonban, ügyesen kerülve az etni-
kai-politikai áthallásokat, nélküle is feszült drámává futtatja fel a befejezést.  Káprázatos a
bírósági jelenet, szenilis dózseforgószéken, lelkes drukkerek a háttérben,  érvek pengevál-
tása az egy font hús körül.  A fináléban győz az emancipáció,  a felszarvazott férfiak alázat-
tal követik kardos aráikat a nász-szobába. /Ezért gondoljuk meg, kinek adunk kölcsönt!/
Az oroszok jobbak, a németek úgy beszélnek, hogy! - , a litvánok mindig erősek, na persze
a románok, lengyelek köztudottan mérföldekkel előttünk... De hogy Szerbiában is ennyivel
modernebb a stílus... - Ébredj magyar színház!!!

 

    

                                          2 0 1 0

OIDIPUS KIRÁLY            Rusznyák Gábor         Kaposvári Csiky Gergely Színház
 

Jon Fosse maiabbá szikárította a Krisár Csilla Mária fordításában megszólaló veretes szöve-
get,  de revelációvá  a klasszikus sorokat bevezető,  kísérő, ellenpontozó hangzó anyag te-
szi. No-színházi, a semmibe haló fapergetések, réztányér, csengettyű,  "edényben egy szál
fuvola", - zörejek , sóhajok, zümmögések, hangszer-sikolyok:  Rozs Tamás kongeniális zené-
je a kortárs ütő-arzenál és az emberi hangképzés teljes spektrumát használja. Minden szó
és mondat tovább fűződik az aprólékosan kidolgozott,  gondosan felépített akusztikus uni-
verzumban. A királyi jogarként szolgáló, felfüggesztett lábszárcsont szűkülő körökkel köze-
líti a szintén lengő gongot,  találkozásuk az irányított véletlen  végzetes lélekharangjaként
kondulva vetíti előre a tragédiát. /Vidovszky Autokoncertje nem volt hiába.../
A hangszereket,  a kórus, néha csak egyszavas reagálását,  fantasztikus együttműködéssel
olyan nagyszerű színészek szólaltatják meg,  mint Némedi Árpád, vagy  Sarkadi Kiss János,
példásan igazolva, hogy nem a szöveg hossza méri a színészi nagyságot. A színtér árkában a
népet képviselve,  Nyári Oszkár, Tóth Eleonóra,  Serf Egyed mutat hasonló minőséget, fö-
löttük magasodik a Kórusvezető  Gyuricza István gigantikus sziluettje. Az ő felerősített to-
rokhangjai szinte a tudatalatti mélységekből reccsennek fel,  komor keretbe szorítva a ki-
kerülhetetlen fátum beteljesülését.
Rusznyák Gábor a viszonyulások, a gesztusrendszerek, a térbeli mozgások és az ereszkedő,
süllyedő attribútumok arányos kihasználásával teremti meg a tragédia időbeli egységét. Ak-
tualizálás, belemagyarázás helyett Szophoklész időt állóbb igazságait bontja ki, egyértelmű-
vé téve  a bűn és a bűntelen vétek különbségét.  Nem riad vissza a szó szerinti megfelelte-
téstől:  Csapó Virág  Iokaszté-jét lábánál fogva akasztja fel,  Oidipus  majd' a földhöz vágja
a balsorsot jósló Teiresziászt,  de lényegében mindvégig  a stilizáció kiérlelt eszközeivel él.
Kocsis Pál  robusztus belső energiákkal  jeleníti meg a thébai királyt, lenyűgöző a hitetlen
felismerés perceiben, fehérizzású deklamációval hitelesíti  a drámai csúcspontot. Alakítása
töretlen egységben rajzolja meg  az isteni koncepciós per vétlen áldozatát,  akire úgy vet
árnyat a leselkedő balsors, ahogy bármelyikünket fenyegethet. A Hírnök Szula László jele-
netében beindul konfliktus, amely a Pásztorral folytatott dialógusban kulminál.  A király és
Kelemen József  vad iramban kergetőzik a tenyérnyi párkányon,  végül egymásnak feszül a
két homlok és már az önvakítás sem ígér feloldást.
A kaposváriak nagyszerű együttese összjátékból most is fényesen vizsgázik, Rusznyák Gábor
és  Rozs Tamás alkotását teljes joggal nevezhetnénk  Oidipus-oratórium-nak.

 
HÁT AKKOR ITT FOGUNK ÉLNI       Forgács Péter    Nyíregyházi M.Zs.Színház
 

A paravánfalon ajtók, ablakok, a keretekben esetlegesen felbukkanó szereplőket kíváncsi
reflektorfény emeli ki.  Barta Éva  elszántan gimnasztikázó bakfis, aki sehogy sincs megelé-
gedve visszafogottan nőiesedő vonalaival,  a középkorú  Antal Olga  hasonlóan bizonytalan-
kodik össze nem illő ruhadarabjaival. Míg  Vicei Zsolt  az éjjeli műszakból készülődik haza-
felé, a postás reggeli körútjára indul.  Horváth Sebestyén Sándor-é az első adat-monológ:
utcáról utcára, házról-házra sorolja a címeket,  mellékelve  a kézbesítendő tárgyak teljes
választékát. A sofőr-apuka,  Avass Attila  szuicid borotválkozás közben memorizálja aznapi
útvonalát, közben röpdolgozatos délelőttre sminkelő gimnazista lányát eteti-itatja.
Igaz, hogy  Forgács Péter és Faragó Zsuzsa  Thornton Wilder drámájából indult ki, de egy
gyökeresen más, autentikusan mai darabot alkotott. Gondosan rajzolt, jól kiválasztott figu-
rák, ismert helyzetek intim megvilágításban, filmszerű jelenetezés, az epikus sodrás mélyén
rejtőző dráma és poézis.  Minden bizonnyal a társulat sokat tett hozzá  saját élményeiből,
általános és helyi tapasztalataiból.  Nagyidai Gergő  híres verseket skandálva,  nagy költők
sorai mögé rejtőzik,  Illyés Ákos ital-rendelése se vége, se hossza monológgá duzzad. A lo-
boncos haját aprólékosan fésülgető nagykamasz,  Pásztor Pál tükör előtt grimaszolva erősí-
ti önbizalmát, a szerelmi közeledés SMS-taktikáját azonban inkább osztálytársára, a félkata-
ton  Balogh Gábor-ra bízza. Jó ritmusú, frappáns szituációk, melyekben a komikumtól nem
gyengül az életközeli hitelesség.
A produkció gyújtópontjában a narrátor  Szalma Noémi  áll. Néhány szóval eleven kapcso-
latot létesít a közönséggel,  majd briliáns hangváltással, kikiáltóként konferálja be Nyíregy-
háza Emberi Panorámáját. Eligazít, bemutat,kommentál, észrevétlenül visszahúzódik a sötét-
be, hogy aztán egy nagyívű prózai regiszter-áriával kerüljön ismét a középpontba.  Vagy tíz
percig sororlja a város statisztikai adatait,  járdahossztól a születések számáig,  hírességek,
a munkanélküliségi ráta,  a költségvetés,  a bűnözés arányai egyaránt helyet kapnak memo-
technikai bravúrjában. Talán Ő az a színésznő, aki nemsokára majd a telefonkönyvből is ké-
pes lesz káprázatos monodrámát formálni...
Azt is megtudjuk, hány ügyfelet kínlódott végig  Széles Zita és Olt Tamás kecsegtető üzle-
ti ajánlatokat tevő buzgalma,  hány ezerszer tamponálta  a borotva-sebet a gondos feleség
Horváth Réka, egyáltalán: 2021-re ugorván, mekkora számoszlopok tornyosodnak életutunk
mentén.  De "szívünk nem kartoték-adat!": a hajdani gimis szerelmespár már az esküvő tete-
mes problémáival küszködik,  össze is adja őket kedves narrátor-papunk, (csak az érthetet-
len, miért kell kétszer elmondania az ismeretlen felekezet maratoni hosszúságú eskető-szö-
vegét...) A házasfelek hamar halnak:  Molnár Marianna  49 évesen a sírba kerül, bár a túlvi-
lágon,  az ámuló nézőkkel együtt,  őt is furcsa meglepetések várják.  A soraink között elve-
gyülő hazajáró lelkek megengedik neki, hogy egy napra visszatérjen kamaszkorába, mi is át-
lépjük a Holtak Kapuját és a paraván másik oldalán beülünk a 90-es évek kispolgári otthoná-
ba. A szokásos reggeli hajcihő, ahogy a nyitóképben, ablakon bekukkantva láttuk, alul-fölül
a ház, a város többi lakója ébredezik. Gépies, mindennapos rutin: - Senki se néz a másikra:
Soha!!!  A keserű felismerés után csak a temetőbe lehet visszamenekülni, ... a mi esetünk-
ben pedig talán megkísérelni a szembenézést másokkal, magunkkal.
Forgács Péter rendezése,  az együttes és a műszak /világítás!/ fantasztikus összmunkája az
újszerű formák mellett, váratlan szemszögekből mutatott meg tanulságos, átélhető emberi
tartalmakat, igazi kortárs-színházi élményt teremtve.

 
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA     Gyarmati Kata-Kokan Mladenovic   Újvidéki Színház
 

Végre hozzányúlt valaki a mi  Szent Tehenünkhöz!  Dömötör András ugyan zanzásított belő-
le egy idézet-csokrot /E.T./,  de Mohácsi 80-as évekbeli  Bánk bán-ja óta nem ütöttek ek-
kora rést az ósdi tabuk bástyáján!  Gyarmati Kata és Kokan Mladenovic kamaszos avangárd
szellemben használja kiindulópontnak a madáchi remeket, autentikus színházi produktumot
alkotva.  Nálunk csak Zsótértől láthatunk hasonlót, öröm, hogy az új szelek a déli végekről
is fújnak.
Vörös hurok feszül a nyakára,  de Ádámnak még az öngyilkosság sem sikerül. A kötél vége a
mindent mozgató Lucifer kezében:  ilyen egyszerűen nem lehet  a sorskérdésektől megsza-
badulni.  Kezdődik az időjáték,  a dicsőítő angyalok bólogató kara előtt ősünk oldalbordájá-
ból Barbi-babaként születik meg Éva.  A motívum többször is visszatér,  a párizsi színben né-
pünk szisztematikusan ízekre szaggatja  ellenségeinek babamásait. A jól ismert szövegek fel-
bukkannak ugyan, de a jelenetek karakterét  gazdag invencióval kialakított  teátrális eszkö-
zök adják. A római szín hip-hop orgiává fajul, mulatságos Kámaszutra-pózokkal, a főszereplő-
vé váló kórus attraktív közreműködésével.  Balázs Áron  Ádámja böcsületes helytállással há-
nyódik az emberi létezés poklaiban, a domináns tényező azonban Lucifer démonivá növesz-
tett alakja.  Elor Emina  első megszólalása,  a kissé avitt hanghordozással rémítő,  de hihe-
tetlen szuggesztivitása,  robbanékony lendülete, sistergő energikussága  gyorsan feledteti
az első téves benyomást. Lakkcipősen, Marina Sremac nyurga feketéjében talpig férfi, úgy
játszik Ádámmal és a közönséggel, ahogy neki tetszik.  A Tankréd-jelenetben, áttetsző géz-
fátylakban feszül a vörös keresztre és eszméletlen muzikalitással énekel, szakaszonként vált-
va stílust és hozzá illő hangszínt, musicaltől pop-rockon át a blues-ig. Az "i" betűn vitázó ka-
ratékákat sikerül is megnyugtatnia,  a biciklin kerekező, apácafátylas Évával azonban ő sem
bír.  Ahogy a francia forradalom vérgőzös őrülete is a háttérbe kényszeríti:  "itt nincs szük-
ség az Ördögre..."
Már túl vagyunk a felén, ám az alkotópáros leleménye kifogyhatatlan, páratlan ötleteik ará-
nyos szerkezetben, gondos kidolgozottsággal realizálódnak, koherens egységet építve. Lon-
don: a pénz körül tomboló élettánc forgatagát az esernyőből kicentrifugálódó aranyak jel-
képezik, a falanszter-valóságot a képernyőre meredő, egerüket mániákusan szorongató em-
berkék, akik egytől egyig "Ádám Vagyok"-al mutatkoznak be. A lenyűgöző előadást Történel-
mi Kvíz-műsor tetézi,  az ördögi játszma  Ádám vesztésére játszik. A táblákkal manipulált né-
zők irányított tapsa, nevetése kíséri a híres emberek felismerésének kálváriáját:  Leonardo
bejön, egy alma segítségével Newton is, de már Madách-nál elakad a szufla...  Iszonyatosan
nevetünk elejétől a végéig,  aztán hazafelé felrémlik,  hogy az egész darabot a legmélyebb
tragikomikum teszi védhetetlenül sűrűvé.
Elor Emina  szédületes Lucifere végül elbűvölő vörös estélyiben próbálja az Első Embert el-
csábítani, s bár az,  inkább Éva anyánkat választva, kimenekül a sátáni ölelésből,  - de mi bi-
zony alaposan belezuhanunk...
Az Újvidéki Színház társulata óriási akarattal, példás fegyelemmel, tökéletes egységben va-
lósította meg  a rendkívül munkaigényes koncepciót,  Gyarmati Kata és Kokan Mladenovic
alkotása merész telitalalátként robban be színházi világunkba.

 
CSÖRGESS MEG!                    Máté Gábor                 Egri Gárdonyi Géza Színház
 

Rettegünk az "improvizációs" produkcióktól, a kreatív színészi gyönyör általában parttalan
üresjáratba fordul.  Ráadásul  itt még darab sincs,  csak a hiábavalóan szidott  mobil-világ,
amely pozitív értelemben forgatta fel életünket.  Máté Gábor,  a Vas-utcában és Zsámbé-
kon beérett tapasztalatait hasznosítva, kemény kézzel kurtította felére a társulat imponá-
ló energiákkal megszült anyagot,  feszes szerkezet változatosságába komponálta, így bizto-
sítva a teljességet mutató, töretlen tempót.  Egyrészt az orvosi rendelő, a kocsma, az ut-
ca helyszínein derülhetünk a mobilozás komikumán, másrészt szinte miniatűr félfelvonáso-
sok képeznek zárt egységeket.
Mészáros Sára  Szabó nénijének szatyrában csilingel a készülék,  de az otthoniakkal folyta-
tott beszélgetés csak  Rétfalvi Tamás, a különféle testnedveit kivizsgáltató ifjonc szolgálat-
kész közreműködésével jöhet létre.  A liftben rekedt, végtelen beszélőkéjű  Görög László
beosztottját dölyfösen alázó nagyfőnökből alázkodik  parancsra makogó törpévé, majd egy
lendülettel emelkedik vissza a kényúri magasságokba.  Fenyő Iván perfekt hitelességgel ad-
ja az amerikás magyart játszó színészt,  ahogy később színészként játssza ragyogóan  a nép-
dalunkat tuc-tuc zenéjével legyűrő nyugati turistát.  Gyönyörű orgánumával bájolog  Bozó
Andrea  "
átküldött" dekoltázs-fotóval,  majd call-girli munkavégzés közben kihallgatott, dal-
mos erotikájával segíti  Mészáros Máté öntevékeny orgazmusát, - és hogy tud fecsegni!!!
Villám-váltásokkal, több szerepet játszik mindenki, Kovács Andrea a pállott kórházi zöldtől,
ezüstsuhogón át a lokáli bíborig,  szédületes fantáziával öltöztet,  miközben jottányit sem
mozdul el a realitás talajáról. A Jolly Joker fregoli-ember,  Ötvös András mentős-zubbonyá-
nak vöröséből pincérkötényére már csak csíkok jutnak,  felszolgálói némaságát viszont éle-
sen ellenpontozza  tajtékzó gárdista-magyarsága.  Homopubiként decens és lányos,  annál
keményebb a rapperi tombolásban.  Máthé Zsolt brechti szövegével,  brake-táncosok gyű-
rűjében, a gengszter-eleganciájú Rétfalvi Tamás szólójával, ez a mobil-song az első, de ko-
rántsem utolsó zenei csúcspont...
Nem győzzük már a hahotát, a lakógyűlési képben csak nagy nehezen tudjuk a párhuzamos
történések összes poénját fogni.  Óriási játékkedv, pazar összjáték:  végül is minden egyes
színész nevét háromszor kellene leírni! Vajda Milán a meccs-nézés és a mobil-gügyögés di-
chotómiájában vergődik,  Hüse Csaba  biciklis sisakját eldobva,  telefon-doktorként  vígasz-
talja elérhetetlen gyermekét. "Szilvásváradon leszállt az éj", az SMS-költészet remekét pszi-
chológusi ravaszsággal értelmezi a szilaj deklamációjú Fekete Györgyi, Járó Zsuzsá-val pár-
ban pedig szívszorító énekkel sírja vissza a régi szép időket: "hová lett a tavalyi drót..."
Kaszás Gergő  sem érti, miért nem szuperál a bedobós készülék,  az ő játéka olyan rubátó,
melyben a kitartott csöndek fermátái koronázzák meg színpadi jelenlétének csodáját. Bús
nótáját hallva: a hideg futkos az ember mája táján...
Fenyő Iván patkánystíl mobil-dílerének, nagystílű pénzeszsák-maffiózójának alpári alteregó-
ja az utcák késes garázdája,  Bányai Miklós a gátlástalan lazaság pantomimjét rajzolja meg,
artisztikus fürgesége átütően érvényesül a táncos fináléban is.  Mert a végén,  Túri Lajos
dinamikus koreográfiájában  az egész együttes döngöli  a tuci-zene vadító ritmusát,  felejt-
hetetlen mozgóképpel tetézve a káprázatos produkciót.

 
AZ ELVESZETT LEVÉL        Mohácsi János        Pécsi Nemzeti Színház     Thália
 

Bevalljuk, képtelenek voltunk követni ama levél összekuszált útját, fogalmunk sincs az ármá-
nyos fondorlatok mikéntjéről,  így viszont teljes erőbedobással élvezhettük a mohácsis szö-
vegek káprázatos tűzijátékát.  Végenincs lelemény, a szófacsarás kiérlelt taktikája, áradnak
a gegek és poénok,  - csak azt bánja  a letaglózott néző,  hogy egyet is alig tud megjegyez-
ni, pedig akármelyik szállóigévé válhatna.
A kétszárnyú ajtó a lelkes műszak fotocella-reflexeivel nyílik, akárki jön is be, biztosak lehe-
tünk egy újabb humorforrás érkezésében.  A bombardon bömbölő basszusa fölött a táncos-
testű  Kovács Márton  trombita-hegedűje szólózik, a kontrapunkt mellett az éteri üveghan-
gokat  Rozs Tamás, immár öblös réztölcsérrel ékesített bot-bőgője adja. Hol a színfalak mö-
gül, hol a színpad változatos pontjain játszik a zenekar, hangzatai nem csak tagolják, kísérik
a történéseket, de igen gyakran kommentálják is.
A Nagy Mozgató most is a megszokhatatlanul szuggesztív  Kovács Zsolt,  az ő polgármestere
féktelen dinamizmussal, heves ágálással uralja a városkát és a színt egyaránt. Egyetlen hang-
súllyal helyre tesz  egy szituációt,  egyetlen kaszáló mozdulattal lefejezi az ellenzéket, - ál-
lórajtból átsprintel balról-jobbra,  de merev vigyázzban is bejátssza a teljes teret. Nehéz a
dolga  Pál András  pantallós rendőrfőnökének, mitugrálsz beosztottja,  Urbán Tibor  ragyo-
gó alakításában az összes viccet elhalássza előle. Ez a kisközeg agyafúrtan alkalmazkodó, mi-
közben pimasz, életrevaló, kedvesen groteszk, akinek minden jelenését felfokozott izgalom-
mal várjuk.  Marcz Fruzsina hiszterikájának karcos ereje azonnal feltűnik, tömény dicséret
illeti  Szabó Vera  majdnem-képviselőnőjét: az ifjú színésznő  Ottlik Ádám társaságában ko-
reografált pipiskedéssel  mozog,  egész színpadi jelenléte és kortesbeszéde pedig reményt-
keltő tehetségről árulkodik.
Az aprólékosan kidolgozott szóbeliség, a látszólag töredezett cselekmény  mennyei ellenté-
telezései a fantasztikus kórus-képek. A teljes együttes éneklése csodálatos egységet alkot,
úgy szól,  mintha a Dóm orgonájának sípjaiban  emberi hangszálak rezegnének. A trikolórok
kibomlanak, dákó-román szívünk szaggatva dobol,  nacionál-paródia helyett azonban inkább
a lélek szárnyalását érezzük, az igazi színházi élmény albatrosz-röptét.
Mohácsi János rendezése a fékeveszett mulatság mellett  a napjainkra való reagálás élessé-
gével is felvértezte Caragiale darabját,  a pécsi társulat káprázatos teljesítménye pedig azt
mutatja, milyen óriási értékeket képes felszínre hozni egy ilyen nagyformátumú vezető.

 
20/20         Gianina Cărbunariu          Yorick Stúdió /Marosvásárhely/       Thália
 

A színészek jó ötletei mindig beépülnek az előadásba, csak erre építeni és ezt hangzatosan
közös "improvizációs" módszerként kezelni,  nálunk igen elterjedt, közveszélyes alibi, amely
a rendezői koncepció hiányát takarja. de lehet ezt hitelesen is csinálni!
A kitűnő drámaíró  Gianina Carbunariu  /Stop the tempo/, az 1990-es marosvásárhelyi ször-
nyűségeket átélők és a mai fiatalabb visszaemlékezők elbeszéléseiből  eredezteti alkotását,
a motívumokból, történetekből drámai jeleneteket formál, amelyeket erőteljesen körvona-
lazott figurák keltenek életre. A képek sora gondosan komponált, ahogy a textus is tökéle-
tesen kidolgozott, így nagyszerű játéklehetőséget biztosít a több szerepet is formáló tíz ak-
tornak. Az ifjú drámaíró-csillag rendezőként  kemény kézzel fogta össze a kétnyelvű társula-
tot, arányosan, személyre szabottan osztotta el a szerepeket, a szituációk gondos felépíté-
sével, a tempó muzikális váltásaival végig csúcson tartja a töretlen feszültséget.
Közös focizásból hazafelé tartó  román-magyar csoport, meglátva egy husángokat harciasan
forgató tüntető-csapatot, rettegve bújik össze: magyarok vagy románok közelednek-e? "Ne
szólalj meg tört románságoddal,  inkább "'bozgorozz", vagy,  ha a másik tábor támad, csak a
magyarok beszéljenek..." bíztatják egymást:  egyből a véres abszurd  kellős közepébe csöp-
penünk. - Két holland segélyszállítmányozó férfi emlékezik vissza, hogy mentettek meg egy
magyar párt üldözőik elől,  Rolando Matsangos és  Bányai Kelemen Barna ékes angolsággal
fényezi hőstettét, a felidézett esemény brutális valósága  meghazudtolja őket,  bennünket
is inkább a menekülők halálfélelme szorongat.
Azokban a napokban, egy magyar család Sárika /Berekméri Katalin/ születésnapját ünnepli.
Váratlanul toppan be két román házaspár, akikkel évek óta jó szomszédságban élnek, a tár-
saságot  egy Budapestről érkezett színészpár egészíti ki.  Finom a torta, fogy az itóka, de a
levegőben vibrál a jó modor álcázta etnikai feszültség. Az arisztokratikus nevű pesti színész-
nő,  Tompa Klára  magyar népdalt bájolog, férje irredenta verset skandál,  a román vendé-
gek gyanakvását a sógornő hevenyészett /félre/fordítása altatja el, később mégis majdnem
összeugrik a két tábor. A román nők /Paula Gherghe és Mădălina Ghitescu/ a nyelvi korlá-
taik ellenére  igen jól megértetik egymást  a mieinkkel,  a kártyaparti során a részegségből
ocsúdó testvéröccs,  Sebestyén Aba  azonban a sapkás  Radu Iacoban-ban  a halálos össze-
csapások egyik hangadóját ismeri fel,  az eddig mindenkit csitítgató házigazda,  az óriáster-
metű  Korpos András  pedig mint Molotov-koktélt dobáló alkalmi hős lepleződik le.
Mindenki tettes és áldozat egyszerre, mert a bűnös a hatalmi manipuláció, az irredenta so-
viniznus,  nacionalista demagógia mindkét oldalon.  Gianina Carbunariu  szigorú egyensúlyt
tart, nem igazságot oszt,  hanem a történések  emberi vetületét keresi.  Összevegyülnek a
nemzeti karakterek,  /hiszen ilyesmi egyáltalán nem létezik!/,  csupán a különböző értelmi,
szellemi, neveltetési szint határozza meg az tudati-érzelmi reakciókat, teljesen függetlenül
az állampolgárságtól.  Román vagy magyar színész? - a többnyelvűek okán sokszor ki sem de-
rül..., ők a hihetetlen intenzitással, elsöprő szuggesztióval játszó együttesből is kiemelked-
nek.  Sebestyén Aba az elmagyarosodott román rock-zenész,  Rolando Matsangos az oxfor-
di angolságú segélyszállító,  Bányai Kelemen Barna  egy tősgyökeres román ember megjele-
nítésével légiesíti a nyelvi határokat,  Cristina Toma  pedig angolul, franciául,  magyarul és
románul összegezi a látottakat.  A szemek most ránk szegeződnek: ... és ti?  Mit gondoltok?
 Mi a véleményetek?
A felelet belénk szorul,  de a félelmetesen nagyszerű előadás kérdéseitől nehéz lesz szaba-
dulni: - reméljük, egyszer mindannyian megtaláljuk a helyes válaszokat.

 
BETTER THAN SEX           Suda Balázs Róbert       Courtyard Theatre /London/
 

A Ben Jonson Alkimistá-jára alapozott  "Who the fuck is  Lady Domina?",  melyet az Ódry
Színpadon láthattunk négy szereplőre zanzásított darabként, a frenetikus előadás ellenére
nem adhatott választ a címbéli kérdésre, mivel a Lady nem is vett részt a játékban... Az an-
gol vendégcsapat  a  Londonban élő  rendező és az akkori dalszövegeket jegyző  Galambos
Attila
átdolgozásában mutatta be, a királyt és titkos ügynökét is felfedő változatot.
Bella Máté  zenéje,  amely kortárs-zenei invenciójával messze túlmutat a szokásos musical-
szerűségen,  nagyobb együttesre hangszerelve sem vesztette el  hatásos eredetiségét,  az
üres színpad pedig felerősítette  a gesztusok helyett inkább  a szövegre építő színészi játé-
kot. Colin Appleby rezzenéstelenül deklamál, két szerepét, Lord Mammon és a kereskedő
 Shylock slemil figuráját  csak a kérdőn félrehajló fejtartás különbözteti meg,  a nem köny-
nyű dalbetéteket is kimunkált professzionalizmussal énekli. Fürge komikum jellemzi Duncan
Wilkins alakítását  a minden rosszra kapható szolga szerepében, párja,  Barbara Zemper is
kitűnő, énekben, játékban egyaránt. Az angol színészeket végtelen önbizalom és biztonság-
érzet élteti:  míg nálunk rengeteg a mütyűrözés, felesleges mozzanat,  aprólékos őtletelés,
ők kiállnak és mondják...  Suda Balázs Róbert  rendezése ki is használja ezt,  frappáns a stí-
lus, vágtat a tempó,  egyszerű kiperdüléssel végződik egy jelenet,  míg hátul már indul is a
következő.  Néhány vetített kép mélyíti  a perspektívát, a jelmezek is szikáran dísztelenek,
racionális fényváltások tagolják a sok kis jelenetből épülő cselekményt.
A budapesti előadás hősei,  az eredeti gárdába rövid idő alatt  szervesen beépülő,  egyen-
rangú teljesítményt felmutató beugrók.  A Jakab királyt megszemélyesítő  nigériai színészt
Galambos Attila, tökéletes illúziót keltve, helyettesítette a feminin uralkodó alakjában. A
színművészetis produkcióban is  Fekete Linda  játszotta Hootie-t, a német kurtizánt,  bri-
liáns szólója most is lehengerlő,  Lady Mammon-ként pedig  a nimfomán arisztrokata hölgy
sokszínű személyiségét rajzolja meg.  Házasságában megalázott, féltékenység tépázza, igazi
érzelmi beteljesülést csak a csúcspontot jelentő sapphói duettben remélhet: mozgásban,
énekben, gesztusban erőteljesen megfogott karakter.  Az energikus sugárzású ifjú színész-
nő külön érdeme, hogy a főúri hanghordozás kontrasztjaként, az alpári kéjlány germán ak-
centusát is képes visszaadni. Alig hittük el, hogy a számunkra végre lelepleződő Lady Domi-
nát sem  Adam Ganne  játszotta eredetileg.  A nagy shakespeare-színészeket idéző káprá-
zatos dikció, a női mivolt finom virtuozitású érzékeltetése, lenyűgözően muzikális orgánum
feledhetetlen élménnyé fokozza színpadi jelenlétét.  Csak remélhetjük, hogy karizmatikus
egyéniségét egyszer majd tragikus hősként is megcsodálhatjuk...
Reneszánsz darabból zenés komédia, angolul és Angliában:  Suda Balázs Róbert merész vál-
lalkozását megérdemelt siker kíséri, a nagyszerű együttest látni pedig tanulságos és példa-
mutató élmény.

 
ROMEÓ ÉS JÚLIA                    Uray Péter                Sepsiszentgyörgyi M Stúdió
 

Carmencita Broiboui  hullámosra domborított, krómozott acéllemezei baljós fényeket vet-
nek a színpadra,  kíváncsiságunk azonnal felizzik,  hát még ha sejtenénk, hogy vöröslő tra-
verzekből épített acéloszlopokat rejtenek, melyek mozgékony térelemként, a tragédia vál-
tozatos környezetét adják. Az iszonyatos hevességgel mozgó Tybalt tűnik fel,  Szekrényes
László  alakításában köpcös termetét kompenzálja embertelen agresszióval. Még apjával is
szembeszáll,  a délceg  Fehérvári Péter-rel  csap össze villámgyors mozgáskombinációkban.
Uray Péter  dramatikus koreográfiája lenyűgöző:  minden mozzanatát  soha nem látottnak
véljük, annyira eredetien, újszerűen komponálja meg az egymásnak feszülő indulatokat. A
táncosok? színészek?...: - talán színész-táncosok maximális technikával és százszázalékos át-
léssel, szöveg nélkül is  tökéletesen jelenítik meg a szituációkat.  Csak a nagyszerűen válo-
gatott zene segíti őket, Capulet és neje,  Nagy Eszter  észbontó tangó-variációkkal nyitja
a báli jelenetet, melynek vérforraló közegében virágzik ki a fiatalok szerelme.  Minden pár
a buján artisztikus táncot járja,  Júlia és Romeó,  a gyönyörűségesen visszatartott, tétova
közeledés után,  az első csókban talál egymásra.  Magyarosi Imola  ártatlanul érzéki, szép-
sége költői, mozgása megelevenedett zene.  Romeó,  Nagy Attila  kicsit tanácstalan majd-
nem kamasz,  mimikája legapróbb lelki rezdülését is jelzi,  - ők ketten úgy játszanak, hogy
szinte elfelejtjük,  hogy közben mennyire pokolian nehéz és összetett koreográfiát valósi--
tanak meg. A robbanékony emelések, az összefonódó testek virtuóz alakzatai, a vágy és a
gyengédség míves gesztusai olyan lendületben, hogy felocsúdni sincs idő s máris a halálos
párbajok szemtanúi leszünk.  Dávid Attila Péter  Mercutióként halálba hanyatlik, mereve-
dő testét Romeó úgy emeli az égnek, ahogy barátja az ő szerelembe feszült lábaival tette
néhány órával ezelőtt. A Tybalttal való párbaj az egymásnak csapódó rácsok között ér vé-
get, a vérvörös vasvázak koporsófedélként csattannak össze.  A tetszhalott Júlia kiterítve,
fölötte a Dajka  /Polgár Emília/,  Párisz  /Györgyjakab András/ és a szülők kvartettje ját-
ssza el a gyász Rodin-i szoborcsoportját. Zseniális jelenet! Egyenként és párokba verődve,
összeborulva és görcsösen egymásba kapaszkodva,  elképesztő szuggesztivitással, fájdalom-
ba torzult arccal élik át  a megérthetetlent.  A kripta-képben az állványokon  tetemek he-
vernek zöldes homályban,  megelevenednek,  átadva helyüket  a haldokló szerelmeseknek.
Összezárnak a mozgó fémfalak és elénk sorjázik az a Kilenc Ember, aki a dráma és a poézis,
a színjátszás és a mozgásművészet ritka csodájával ajándékozott meg.
Mikor láthatjuk Őket a Tánc és a Színház Fesztivál-ünnepein?

 
HAMLET                          Uray Péter                       Sepsiszentgyörgyi M Stúdió
 

A Romeóhoz képest kevesebb tánc,  kevesebb párbaj,  kevesebb szerelem. A sírásó  Bajkó
László
pemzlijével sepregeti a királyi koporsó körül a földet,  a királynő ezüstszürke fátyol-
ba burkolózva gyászol, de mihamar eldobja azt, hogy  Carmencita Brojboiu borvörös csoda-
estélyijében mulatozzon  a gyilkos fivérrel.  Kettősük alpárian groteszk,  némi italozás után
börleszkízű fetrengésbe torkollik.  De a párducmozgású Gertrud:  Polgár Emilia, miközben
félig az alázatba fulladt udvarmestert is elcsábítja,  az élveteg domina hiteles portréját raj-
zolja meg. Polonius szerepében  Nagy Attila  a végtelenségig alkalmazkodó szolgalélek, ott-
hon meg kimért okoskodó, emlékezetes alakítása kimunkált fegyelmezettségével tűnik ki. A
dán királyfi képe kissé elhalványul az udvar kicsapongó közegében, töprengő vívódásai nem
jelennek meg vizuális jelekben, nem szerencsés, hogy csak monológjai tudatnak minderről.
Dávid Attila Péter és az Oféliát játszó  Györgyjakab Enikő  kettősei a hamvába holt szere-
lem kifejezői, félig megvalósuló mozdulat-láncok.  Fehérvári Péter  villámgyors mozgású, di-
namikus szilajságú  Laertes, de mint bumfordian sete-suta Guildenstern is nagyszerű. A két
színész viharos tempójú párbaja után, dermesztő kontraszt a halálba görnyedt, térdelő te-
temek képe. A legnagyobb alakítás  Szekrényes László  Claudiusa. A koporsóra nem szórja
a földet, lapáttal dönti, a halotti torból nászlakomává viduló mulatozásban elsöprő energiá-
val komédiázik, robusztos alkatánál  csak hevessége erősebb. Gátlástalan és célratörő, nő-
jét és a férfipartnereket egyaránt pehelyként dobálja, az imajelenetet katartikus csúcsra
emeli. Vad megbánással dobja magát hátsó hídba, csak úgy koppan busa koponyája, tíz kö-
römmel kaparja a padlót, sunyi megbánással pillog az ég felé.  Az igazságosztó tőr elől, kö-
nyörgő mozdulattal hanyatlik a földre, de még halálában is megőrzi karizmatikus nagyságát.
A finoman visszatartott, lekerekített mozgások  a no-színházat, a pekingi operát idézik, az
a tény is,  hogy így olyan darabokat lehet  színpadra állítani,  amelyeknek történetét min-
den néző ismeri.
Uray Péter társulatépítő pedagógiai munkája,  az átgondolt gesztusrendszer és az autenti-
kus koreográfia a kiugrás lehetőségét hozta meg a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió nagyszerű
együttesének.

 
HIÓB         Johan Simons          Münchner Kammerspiele        Tavaszi Fesztivál
 

A forgón egy szegényes fagylaltszinekbe függönyözött körhinta-henger áll,  revü-lámpafür-
tökkel ékesítve: a csupasz színpadon ez lesz az egyetlen díszletelem, amely egyaránt alkal-
mas a galíciai, schetlbeli ház belsejének s a New Yorki fényes környezet megjelenítésére.
Bert Neumann munkája ugyanazt a visszafogott,  antihatásvadász szemléletet tükrözi, mint
az előadás egységes stílusa.  Johan Simons  rendezése nem ismeri a fortissimót, de még a
forte kitöréseket is alig, alsó középhangon játszatja  a színészeket, ahogy a zeneszerző is,
még a duhajkodó kozákkórus " amuri partizán"-dalánál  sem tolja rá a hangerőt. Gesztusok,
mozgások sincsenek túlzottan,  az egyetlen lehetőség  az a hihetetlenül koncetrált dekla-
máció, amely átélt erőteljességével,  áradó lendületével  tökéletesen helyettesíti a külső-
séges elemeket. Ahogy a Mendel Singert, a "kis zsidót" játszó,  zseniális André Jung "csak"
elmondja a történéseket, a helyzetét, a lelkiállapotát,  az megmagyarázhatatlanul hatásos,
pedig "csak"  mesterien recitált monologizálás!  A Faust, a Mester és Margarita, de még az
unalomba fulladt Jellinek-darab előadásain is  megcsodált káprázatos képzettség, a szómá-
gia fantasztikus tobzódása, amely a német színjátszási stílus legnagyobb erénye, most is el-
lenállhatatlan szuggesztióval érvényesül.  Természetesen a fizikai, a pantomimikus profesz-
szionalizmus sem hiányzik. Az expozícióban  Sylvana Krappatsch, az epilepsziás fiút megsze-
mélyesitő fenomenális színésznő  olyan koreográfiát produkál  a világot jelentő deszkákon,
amelyet a mímes-táncos szakma legnagyobbjai is megirigyelhetnének. (Akkor még majdnem
néma,  leszámítva a ritka "Mama" nyögéseket,  - a végjátékban aztán orátori képességeit is
megcsodáljuk majd). A háttérzene nem az obligát klezmer,  legfeljebb annak avatott zene-
szerzői imitációja, ahogy a háborút, az újvilági örömmámort érzékeltető hangkulissza is az.
Nem találkozunk pro és kontra zsidózással sem,  egy emberi történetet látunk,  a maga tá-
gasabb általánosíthatóságában.  Wiebke Puls, a színesebb életre és főleg minél több férfi-
ra vágyó, egy kissé szintén idegkárosult hisztérika szerepében, arányos eszközökkel, mégis
kirobbanó energikussággal állítja elénk  a szintén tragikus vég felé tartó  Singer-lányt. De
felsorolhatnánk nyugodt szívvel a teljes színlapot, a két-három szerepet abszolváló férfiak
egyenrangú teljesítménnyel biztosítják a színvonal töretlen egységét.
Nem tévesztendő össze  az amerikai  Philip Roth-tal,  Joseph Roth  élt a Monarchia és az
orosz cár birodalmának távoli, galíciai csücskében,  belülről ismerte az ábrázolt világot és
a kivándorlás körülményeit is.  Johan Simons  rendezése fölényes tárgy- és emberismeret-
tel, a kortárs német színházkultúra,  számunkra távoli fároszként pislákoló bámulatos szint-
jén alkotta meg kivételes remeklését,  amelyben múlhatatlan érdeme volt  a félelmetesen
grandiózus müncheni társulatnak.  Köszönet a Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, hogy any-
nyi balfogás ellensúlyaként, ilyen produkció meghívásával tette rangossá a sorozatot.

 
THE KENNEDY'S        Luk Perceval       Thália /Hamburg/      Tavaszi Fesztivál
 

Híre jócskán megelőzte,  kár, hogy nem egy igazi  Luk Perceval  remeklést láthattunk. A
gengszter-klánból államfői dinasztiává emelkedett Kennedy-ek doku-története legfeljebb
hangjáték, vagy még inkább tartalmas olvasnivaló lenne. Szituáció, konfliktus, karakterek
nincsenek, csak sztorik, személyiségrajzok, botrány-krónikák, tragédia-csámcsogások. Kit
érdekel?!?  Story Magazin színvonal,  amelyben a napi orgazmusok, köztörvényes stiklik áll-
nak az érdeklődés középpontjában. Szörnyű ez a família! Bolsevik-pártfegyelem, az alapi-
tó atya  diktátori teljhatalma jellemzi,  alkoholcsempészéssel,  csalárd tőzsdeügyletekkel
összeharácsolt milliárdok, kokain- avagy karrier-mámorba hajszolt gyerekek. A rendező li-
la fantazmagóriája a John Kennedy gyilkosságról,  miszerint,  mivel "mindent elért az élet-
ben, már csak a halál hiányzott...", eszement butaság, hiszen szegény "Jack" minden reg-
gel iszonyatos hátfájásra ébredt, amelyet csak a napi több adag amfetamin enyhített, há-
zassága  atyai kényszer volt,  az őrült csajozás és az államvezetés túlfeszültsége  emésztő
stresszbe hajszolta...: - na kösz!
Ami a színpadon történik, az mindennek ellenére igazi csoda.  A zseniális rendező egy las-
san köröző forgószínpaddal,  egy fantasztikus rock-gitárossal és  a hamburgi Thália tucat-
nyi színész-fenoménjával,  négy órát át képes  a feszült érdeklődés szintjét  fenntartani.
Pedig "csak" mondják a szöveget,  "csak" játszanak néha egy kicsit,  - de hogyan!!!  Ilyen
deklamációt talán csak az orosz és a német színházban hallhatunk, ilyen sokoldalúan kép-
zett aktorok is ritkák.  /A 17 évig terhes nagymama  angolspárgában kering,  a kakaskodó
kamasz-John egy verekedés folytán vízszintes orsóban forogva, háromszor pattan vissza a
földről,  - ekkorát a cirkuszi akrobaták  sem szoktak esni.../  Színlap híján megpróbálunk
néhány szereplőt, szimpla leírással azonosítani. A későbbi szülő-gép és piár-mama "Rose!",
bődületes szuggesztivitással, apró fejrázásokkal vezeti be magát, Joe senior életpályáját
egy hihetetlenül értelmes,  de amellett villódzó mozgáskészségű  színész mutatja be,  az
első filmcsillag-szerető, Gloria Swanson és a leghíresebb,  Marylin Monroe megszemélye-
sítői is felejthetetlenek.  Sajnálattal jelentjük,  hogy ebbe a csapatba  egyetlen magyar
színész sem fért volna be... És ott van még Patricia,  a kezelhetetlenül szabados energia-
bomba és az a jól megtermett, kopasz férfi, akit számos szerepe mellett főleg családi jó-
barátként láthatunk,  aki úgy énekli a bluest,  mintha a  Mississippi deltájában született
volna.
Ámultunk, irigykedtünk, de főleg értetlenkedtünk:  miért nem az Othello-t avagy Gorkij:
Nap fiai-nak előadását hívták meg  a gazdag Luk Perceval-i repertoárból?!?  /Talán a hoz-
záértés hiánya, na meg a Kennedy jó húzónév.../

 

    

                                          2 0 0 9

HAMLET                            Oskaras Korsunovas                       Vilnius /Litvánia/
 

"Őrizve járjanak AZ őrülten nagyok"- módosítottuk a shakespeari szállóigét, bizony, a Nagy
Korsunovas-nak is jót tett volna  egy szigorú dramaturgiai felügyelet... Bántó előjelek buk-
kantak fel:  stoplámpaorrú négylábú,  gigászi méretű egér-báb, - de ettől eltekintve, a szí-
nész-jelenetig  gyönyörűségesen működött  a Szentivánéjiben, Romeóban csodált Mester
színháza.  Sok majdnem ismeretlen, soha el nem játszott mondat is elhangzott, az ellenté-
telezés azonban katasztrofális összeomláshoz vezetett: a temetéstől kezdve szinte a teljes
befejezést érthetetlenné csonkította, keserű szájízt hagyva az addigi mámor után. A Ham-
letet nem ismerő nézőnek fogalma sem lehetett, mi is történik a végén...
Na de addig...!  "Ki vagy Te?" - a szereplők suttogása önemésztő kiáltássá fokozódik az egy-
személyes, mobil sminkasztalok tükrébe meredve,  melyek aztán jelenetről jelenetre, száz-
féle alakzatba rendezve módosítják a játékteret.  Dainius Gavenonis, a Romeó arisztrokra-
ta Páris grófja, duplán remekel: a bűntudatos Claudius és a meggyilkolt király szellemének
alakjában.  A felejthetetlen Capulet,  Vaidotas Martinatis, mobiltelefonján fia barátjának
zengi erkölcsnemesítő szózatát, vasalás közben pedig Ophéliát okítja ildomos viselkedésre,
későbbi nagymonológját azonban,  a közönség felé fordulva,  olyan magyaros, mütyürkéző
manírokkal gyengíti. Idősebb a dán királyfi a szokottnál, szélsőséges érzelmi kitöréseit erő-
teljes mozgással, átütő orgánummal hitelesíti  Darius Meskaukas  stílusa éppen csak hogy
beleillik a korsunovasi stílusba,  de arról nem tehet, hogy a nagymonológot  a fináléban is
el kell harsognia... Ezen apró zavarok ellenére  rendkívüli eredetiességgel komponált jele-
netek sorjáznak:  a Király imája a tükrös asztalok cellafalai közé szorul,  később Ophelia a
peremükön egyensúlyoz kötéltáncosként végig, míg  Nele Savicenko, a hihetetlen drámai
erejű Királynő, megelőlegezve recitálja vízbe fulladását.  Az egérfogó-képben a spanyolgal-
lérba öltözött aktorok egyszerre játsszák a Színészeket és az udvari Nézőket,  Claudius né-
zi, hogyan gyilkolja meg bátyját, akit itt Ő játszik... A leleplezés őrjöngő mámorában vérvö-
rös papírkendők hullanak alá, tömeghalált sejtetve  egyaránt tapadnak a bűnösök és az ál-
dozatok arcára: számunkra ez volt a katartikus vég! - utána már csak érthetetlen katyvasz
következett.  De még a totális zűrzavar lehangoló rettenetén is átsütött  Rasa Samuolyte
Opheliájának hipnotikus szuggesztivitása, deklamációjának intenzív sodra,  játékának, még
ebből a félelmetes együttesből is kiemelkedő, karizmatikus energiája.
Az eddigi mérleg: két remekmű: a Szentivánéji álom és a Romeó, meg ez a 90 százalékos...
Nekünk legyen mondva: töretlen érdeklődéssel várjuk  a Vilniusi CsodaSzínház minél előb-
bi, újabb vendégjátékát.

 
GÉZAGYEREK                         Bérczes László                        Szabadkai Színház
 

Sokáig  emlékezetes  marad  Háy János  pengeéles darabjának  debreceni  ősbemutatója,
Pinczési István rendezése, a címszerepben  Maday Gábor-ral.  Palackposta a mélyvilágból,
a bérmunka zselléreinek életéről, ahol annyira nincsenek képzettségi elvárások, hogy még
egy autista is egyenértékű.  Sárkány Sándor katorga-arénájában  úgy járnak körbe a mun-
kások, mint a nyomtató ló, talán fizikai erejükre sincs már szükség,  elég a jelenlét, ahogy
a Gézagyerek is csak ül ott fönn, "mint az Isten" és nézi-nézi a tovagördülő köveket. A dísz-
lettervező és   Bérczes László  rendezés a látvány bezártságával,  melynek tengelye a csa-
ládi konyha sakktábla-padlója, erőteljes felütéssel indítja a darabot, míg a falubeliek, a ve-
gyesbolt és a kőbánya főnöksége fenn,  a nézők háta mögött zárja a kört.  Csernik Árpád
és Mess Attila két melósa zsigeri szuggesztivitású karakter-duó, a Lajos /bácsi/ férfiasnak
látszó, túlsúlyos alkoholizálása tökéletes kettőst alkot Herda Pityu szekundáló alkalmazko-
dásával. Félelmetes alakításuk egy,  színpadainkon legfeljebb komikus epizódokban felbuk-
kanó embertömeg  Tar Sándor-i karakter-rajza.  A szegénysors, az anyasors emblematikus
figuráját formálja meg a hitelességével lenyűgöző  Vicei Natália,  megfejthetetlen talány
a címszereplő Pálfi Ervin. Jó, jó, lehet hadarva beszélni, szögletesen mozogni, de hogyan
lehet a tekintet ennyire üres?  Mintha bádogra néznénk,  egy rezdülés sem  árulkodik ér-
zelmekről,  az arc is merev, a hang is fakó... Lehet, hogy abszolút alkati azonosság, lehet,
hogy fantasztikus átváltozási képesség, - mindegy!!! A rendező és a színész közös remeklé-
se felejthetetlenül vésődik be, egyre jobban ámuló emlékezetünkbe.
Szerettük a buszozás zötyögős humorát, a falusi miljő kialakításában az összes szereplő ha-
tékonyan működött közre, markáns volt a tempó, a kontrasztok váltakozása egyetlen gon-
dolati ívvé formálódott.  Örömöt jelent,  hogy mennyire erős színjátszás él a déli határon
túl és hogy mennyire balgaság a jelenkori magyar drámaírást temetni!

 

RUDOLF HESS TÍZPARANCSOLATA      Tapasztó Ernő      Aradi Kamaraszínház

 

Ahhoz, hogy remekmívű monodráma szülessen, Író kell,  Rendező és Színész. Alina Nelega
fantasztikus beleéléssel képzeli el  a náci háborús főbűnös lelkivilágát, a fanatizmus, az ag-
resszió,  a hétköznapi paranoia és a szenzitív bizonytalanság alkotta,  korántsem őrült sze-
mélyiségképet.  Nézőpontjai változatosak, az indítékok újragondolása igen kreatív,  ítélke-
zés helyett csupán megmutat, helyenként még valami homályos együttérzés csíráit is felfe-
dezhetjük.  Anamaria Pop, megannyi magyar és román mű kétnyelvű,  oda-vissza forditója,
keményen fogalmazott,  hihetetlen intenzitású  textust ad  az előadás alkotóinak kezébe.
A rendező  Tapasztó Ernő,  gondos elemzőmunkával jelenetezi az örvénylő tudatfolyamot,
mesterien építi fel a hangváltások partitúráját. Klasszikus zongorafutamok, plasztikus fény-
használat tagolja a cselekményt,  az utóbbi skálája  a rideg cella-világítástól a nő-monológ
goyai groteszkjéig ível, a csak felülről árnyékoló fény által pedig eizensteni szörnymaszkok
születnek. A ruházat, a kellék a rendező és a színész közös munkáját dícséri: a sokgombos
állig zárt, puritán papi öltözék,  a levesesfazék, amely később lavórként funkcionál, a ször-
nyű mementóvá váló, apokaliptikus húsdaráló.
Rudolf Hess, az egyre nyilvánvalóbb vereség előérzetével,  átröpült Angliába,  úgymond: a
fegyverszünetről,  a békéről tárgyalni.  Példás következetességgel  az angol vezetés szóba
sem állt vele, lecsukták, - magán/?/bravúrja  nem mentesítette a nürnbergi perben,  élet-
fogytiglant kapott. Bizony nagyobb büntetés ez,  mint egy ciánkapszulás öngyilkosság,  45
év magánzárkában,  az nem a pokol, az az élve eltemettetés.  Lassan felőrlődik a személyi-
ség, bomlik az agy,  de a mélyben ugyanazok az elborzasztó indulatok működnek, amelyek
Hitler helyetteseként vezérelték.  Harsányi Attila  néhány furcsa bevezető gesztustól el-
tekintve, szinte a teljes normalitásból  indítja szerepét, amikor utolsó repüléséről beszél
és azt  az istenkeresés transzcendens magasába vizionálja,  majdnem együttérzésünket is
sikerül elnyernie. De "Isten halott", a szolgalélek a Vezérben találja meg a minden kérdés-
re egyértelmű választ adó parancsolót,  színpadi létezésében  fokról fokra állatiasodik el.
Ahogy csattogó fogakkal zabál,  ahogy a nyers húst tépi,  ahogy a gyűlölet örjöngésében
saját karját darálja be csuklóig,  az az emberi lélek legembertelenebb mélyrétegeinek ka-
tartikus önboncolása. Sátáni mimika,  sistergő kitörések:  Harsányi Attila istenkísértő út-
ján a megszállott tömeggyilkos figuráját a latinovitsi Cippola démonikus szféráiba emeli. A
játék mesteri stilizálása dermesztő ellenpontja a téboly szélsőségeinek: nálunk az öncson-
kolás minden bizonnyal véres festéközönbe torkolt volna, - mennyivel rettentőbb a vörös
gézbe burkolt végtag...  Az elfojtott kacagás sikolyként tör elő belőlünk  a rikoltó fejhan-
gon handabandázó nőellenes monológnál, - (ha mernénk, legszívesebben egyetértenénk),
de egyre inkább kénytelenek vagyunk:  saját fasizmusunkkal szembesülni,  a köröttünk ké-
szülődővel és a bennünk lappangóval egyaránt.
Darvas Iván: Popriscsin, Várnai Szilárd: Charlotte von Mahlsdorf,  Bíró Kriszta: Sárbogárdi
Jolán,  Scherer Péter: Klamm tanár úr... A felejthetetlen EgySzálSzínész Remeklések közé,
ráadásul egy frissen alakult színház első produkciójaként, emblematikus felütésként sorolt
be  Harsányi Attila  Rudolf Hess-e. Kisvárda, Miskolc és Zsámbék után, mindenképpen lát-
hatóvá kell tenni a budapesti közönség számára is!

 

GYILKOSSÁG A SZÉKESEGYHÁZBAN   Vidnyánszky Attila   Beregszászi Színház

 

Most mindenki a borzalmas visszhangosságról beszél: valóban, a  Pécsi Bazilika  akusztikai-
építészeti nonszensz.  Az utánzengés irdatlan hosszúsága rettenetes, ráadásul több irány-
ból, más-más késleltetéssel teszi nehézzé a szövegértést. De mi sem jelzi pontosabban az
előadás értékét, mint az, hogy koncepciója, szerkezete, tempója és emelkedett költőisé-
ge ennek ellenére érvényesülni tudott.
Nyilvánvaló, hogy történelmileg  Becket Tamás és Henrik király  párviadala szimpla hatalmi
harc,  T.S. Eliot  súlyos drámája azonban a helytállás, a következetes elvhűség, a felsőbb-
séggel szembeni ellenállás  apoteózisává  emeli.  Trill Zsolt  mágikus intenzitással  jeleníti
meg a mártír püspököt, kérlelhetetlen elszántsága  már az expozícióban előre vetíti a tra-
gikus véget.  A teljes előadás  párhuzamos főszereplője a hárászkendős asszonyok,  görög
drámákat idéző kórusa, amely fantasztikusan komponált viharzó, örvénylő mozgással terem-
ti meg  a hipnotikus feszültség izzó atmoszféráját.  Mondják, kiáltják, sziszegik, vijjogják a
poétikus emelkedettségű szöveget, hajladoznak, énekelnek, lerogynak és törhetetlen hit-
tel élednek újra.  Oratorikus zeneiséggel hol együtt,  hol egyesével szólalnak meg, miköz-
ben tökéletesen valósítják meg  az összetett mozgásképet. Hosszú a névsor?  Hát akkor is,
igenis le kell írni  az összes beregszászi színésznő nevét!  Szűcs Nelly, akinek arcán a sors-
dráma teljes képsora tükröződik,  Vass Magdolna és Orosz Melinda,  a fájdalmas együttér-
zés két eleven szobra, - Orosz Ibolya, a tehetetlen kétségbeesés, Gál Natália, a hitetlen-
kedő reménykedés megtestesítője, az értetlen félelembe dermedt  Tarpai Viktória  és a
később allegorikus ikonként visszatérő  Kacsur Andrea emblematikus alakja.  De itt van az
általuk betanított kilencfőnyi lánycsapat is,  amely hihetetlen azonosulással illeszkedik az
együttesbe, a mennyiségi növekményt  minőségi többletté transzformálva.  A férfiak közül
Varga József a papság sokat megélt,  Rácz József az ifjabb korosztályt képviseli, míg a töb-
biek,  Tóth László  diplomatikus vezetésével, a gyilkos lovagi kommandó tagjai.
Az első félidő  Eliot-é,  de aztán frenetikus  Vidnyánszky Attila-trouvaille-ok  sorakoznak.
Karácsony  lévén,  bukolikus betlehemes-játék kezdődik,  elragadó  gyermekszereplőkkel,
akik a csodálatos nagymuzsalyi színészbölcsőde, bíztató utánpótlást ígérő munkájának győ-
zedelmes folyamatosságát képviselik.  A nagylány szépen énekel, a kislány tündéri mosolya
beragyogja a teret,  az öregapót játszó kisfiú  bölcsen bóbiskol  a két setétruhás pásztor,
Ivaskovics Viktor és Sőtér István vállain.
A gyilkossági jelenet, a kaput döngető öklök vészjósló dübögését követően, többször meg-
szakított, mesteri fokozással csúcsosodik  a lesújtásra emelt fegyverek  kimerevített képé-
ben, majd váratlan fordulatként jelenik meg  Szabó Imre lovagi szóvivő, ki a legkorszerűbb
mikrofonhangon jelenti be  az akciót kommentáló  sajtókonferenciát...  A siratóasszonyok
gyászlepelként,  simogató gyengédséggel borulnak,  a katarzis végleteit  átütő expresszivi-
tással hitelesítő, grandiózus formátumú  Trill Zsolt  holttestére, míg vérét mementóként,
tenyérrel mázolják szét a padlaton.  A nagy orosz rendezőkre jellemző, mennyei hosszúsá-
gú befejezésben az égre kiáltó orgonaszó lassan elnémul, s a komor homály halálos csönd-
jében csak a remegő fényű gyertyák sercegése neszez.
Vidnyánszky Attila és a  Beregszászi Színház  első nemzetközi sikert hozó, évtizedes elő-
adása égi ajándokként született újjá, - bízvást mondhatjuk,  igazi diadalútja csak most fog
elkezdődni.

MY NAME IS I LOVE YOU                    Yoko Kitagawa                   FAIFAI /Tokyo/
 

Már a téma is  eredeti:  szerelmi  történet,  de depressziós  kamaszhőse  különféle  fél- és
egész-robotokkal próbálkozik. Azt még megérthetjük, hogy a rámenős középkorú szexrobot
nem tetszik neki,  de bizony a hyperaktív tinirobotnak nem tudnánk ellenállni. A technora-
jongó tokiói fiú megszemélyesítője,  Shiro Amano azonnal kitűnik virtuóz mozgásával, arcjá-
tékának színészi perfektségével. A másik hímnemű lény, az ő törékeny alkatának kontraszt-
jaként, nemcsak japán viszonylatban óriás: fantasztikus fizikumához kidolgozott gesztuskész-let és bravúros ugrások, forgások sorozata társul.  Koji Yamazaki szavait, férfiasra torzított
modulációval,  angol  nyelven,  Nagy Olga  komoly  színészi kihívást  jelentő  szinkronjában
halljuk, ugyanő játssza így, az okos gépezet segítségével, a többi hölgyszereplő szövegét is.
Ez a ragyogó ötlet egy csapásra megoldaná a nem eléggé jól beszélő táncosok problémáját,
de itt nem erről van szó, hiszen japánul megszólalva, az előadók hangban is tökéletes helyt-
állását figyelhetjük meg.  Rino Daidoji,  a higanymozgású energiabomba,  szavakkal és azok
nélkül is,  lehengerlő intenzitással jeleníti meg lelkiállapotait,  az egész darab pedig, kemé-
nyen összefogott szerkezetben, szédületes iramban meséli el az extrém történetet.
Nem véletlen,  hogy  Yoko Kitagawa  néhány éve alapított társulata,  ezzel a produkcióval
sikeresen tört be a nemzetközi fesztivál-világba. A mi örömünk ebben az, hogy Hollandia és
Berlin előtt, itt a Szkéné-ben csodálhattuk inspiráló játékukat.

ROMEÓ ÉS JÚLIA       Oskaras Kursonovas        Gyula     Shakespeare Fesztivál
 

Nehéz himnuszt nem írni, - hozsannát, ódát, apológiát! De kinek a szavai méltóak a Meny- 
nyei Csoda dicsőítésére?  Oskaras Kursonovas  színházához  Nádas Péter kellene... Napok
óta képtelenek vagyunk elmondani. valamit is, a vilniusi mágus újabb mirákulumáról. pedig
nincs nagyobb öröm, mint a jóról, az  Égi Ajándokról írni.  Ájult mámor volt a Szentivánéji
álom, Gyulán és Budapesten, de ez a Romeó és Júlia még azon is túltett.
Két szomszédvár, két pizzéria csatázik egymással jó negyedóráig,  csak gesztus, csak mimi-
ka, csak pantomim: a tésztacsata alaposan meggyúrja nevető-izmainkat,  púposra dagaszt-
ja a hahotázó jókedvet.  Arra gondolunk, hogy végül is, a teljes darabot el tudnák így ját-
szani: szemünkkel hallanánk a shakespeari sorokat...
De jön egy fürge ifjú, csupa vibráló energia, lobogó láng, ez csak Mercutio lehet, de nem,
van más, aztán besétál egy elegáns szépfiú, na ez az!... de nem, ez csak Paris grófja, aki a
lánykéréshez, alkalmassági próbaként gyúrni tanul, míg végül besétál a kígyóhajlékony tré-
famester:  Dainius Kazlauskas.  Piperkőc homokosként, valóságos gay parádéval ingerli az
ellenfelet,  hogy aztán, halálba bénuló agóniájában,  rezdülés nélküli szuggesztiójával káp-
ráztasson el.  Milyen lehet ezek után Romeó?  Délceg, szerelmes, ifjú szépség - dehogy! A
vég baljósan be-begördülő dagasztóüstben egy vézna kamasz gurul elénk, akitől, a fárasztó
vágyakozás okán csak egy elhaló "Ah!"-ra futja... Gytis Ivanauskas gyermeki csodálkozással
fogadja az energikus Júlia,  Rasa Marasaite heves közeledését.  A két szerelmes erőltetés
nélkül, természetes lendülettel deklamál, mondataiknak áradó zenéje, mozgásuknak bűvös
ritmusa van.  Nem fessek,  nem szépek:  Színészek!!!... és ez a teljes társulatról bízvást el-
mondható, csak ennek a szónak kell új értelmet adni, nálunk inkább azok dominálnak, kik
ehhez képest  "a"színészek,  ( az "a": fosztóképző...).  De  Vaidotas Martinaitis  Capuletje
sem adja alább, sóvárogva várjuk az őszi Hamletben Poloniusát, - még egy nevet kell kőbe
vésni:  Egle Mikulionyte  Dajkája még ebben a páratlan teátrumi közegben is kiemelkedik.
Totyog, mórikál, sápitozik,  Capuletné-vel énekelt nevetés-orgiája pedig egy  Monteverdi-
operába is beillene.
Micsoda mozgás-őrületek! A bálban mindenki saját, extrém koreográfiát táncol, a párbajo-
zók puszta karral vívnak,  a szerelmesek magasban lebegnek,  a tragikus végben halálba fo-
rognak.  A gesztusnyelv  látvánnyá transzformálja  a legrejtettebb mozzanatot is:  a Dajka
bátorítóan hetykére gumizza  Romeó üstökét,  amelyet egy előző, felejthetetlen jelenet-
ben, saját vénuszdombjaként/!/ vakargatott, a Júliára áhítozó Páris teszt-tésztáját a hírvi-
vő szolga "fejére olvassák"... - mivel levélpapírrá avanzsál.
Na meg a díszlet!  Jurate Paulekaite fémes  kredenc-építménye, a funkcionalitás felsőfo-
ka: ajtaja, ablaka, teteje tökéletesen kihasználható játéktér,  nem is beszélve a kegyetle-
nül ketyegő óraszerkezetről,  melyben Molnyija zsebóránk belsejére ismertünk.  A végzet
dübörgő üstje Ljubimov Hamletjének démoni mozgófüggönyét idézi, megelőlegezve a drá-
mai csúcspontokat. Az első csók  a lassan forgó varázsfazékban forrasztja egybe  a szerel-
meseket, Tybalt és Romeó fejjel belerogyva, kalimpáló lábakkal itt vívja párbaját, a vero-
nai álompár, lisztet szitáló szereplők sorfala előtt, mosolyogva hal meg a végzet üstjében.
A liszt egyébként végig játszik:  ködfelhőként gomolyog,  halotti maszk,  gyászoló esőper-
met, vagy halálos sebek jelzete.
Nekrosius Othellója után, úgy éreztük, sokáig nem lesz hozzá mérhető, de az egyedülálló
intenzitású  Gyulai  Shakespeare  Fesztivál  kreatív tájékozottsággal,  példás értéktudat-
tal találta meg az  Oskaras Korsunovas Teatr vilniusi remeklését.
...és ezek a litvánok ősszel, a Bárka Fesztiválra, a Hamlet-tel jönnek...!!!

AHOGY TETSZIK                  Vidnyánszky Attila               Beregszászi Színház

 

Bár vígjátékot ígér, komor száműzetéssel indul; elég soványka a cselekmény, az ardennes-i
idillben  csak a három szerelmespár viszontagságai töltik ki.  Igaz:  talán a legszebb, legmé-
lyebb shakespeare-i gondolatok itt fogalmazódnak meg,  szókincsünkbe szállóigeként épül-
ve be.  Alekszandr Belozub  forgó-porondja  temérdek játéklehetőséget kínál, a csapóab-
lakokkal tagolt deszkavár, amely megfordítva  Henri Rousseau dzsungelébe visz,  eleven for-
málója a játéktérnek.  Az ablakocskákban hol replikázó arcok bukkannak elő,  hol különbö-
ző állatok, farkastól egészen a Fiú-ig, "aki szarvassá változott"... De a jelmezek is pompásak,
Kacsur András alkoholfüggő hercege egész mezőnyi virágot hordoz palástján, az udvari bo-
lond  Próbakőnek több konstruktivista öltözet is jut, a versenybirkózónak, előénekesnek,
sőt,  szende szűznek is kiváló  Szabó Imre ruhatára is osztályon felüli. Sőtér István, eddigi
szelíd álarcát levetve, átütő erővel állítja elénk hiszteroid intrikusát.  Vidnyánszky Attila
Globe-ális sokszínűséggel dúsítja a komédiát, a szavak a gesztusnyelv, a mimika alkotta erő-
térben élnek, a verbalitást hatványozza a mozgások összetett látványossága. Az emberi lét
hét stációját elbeszélő monológot  Rácz József  tüneményes bohócának hetedhét panto-
mimje vizualizálja, az ábrándos herceget poétikus színekkel játszó  Ivaskovics Viktor híres
"Színház az egész világ"-át,  az álarcot öltő erdei társaság keretezi.  A drámai mag szűkössé-
ge, középtájt, lankasztja a tempót, ami leginkább  Vass Magdolná-t sújtja, aki méla Jaques
köré,  nemes erőfeszítéssel  próbál szituációt  teremteni.  Ilyen szempontból is gondtalan
Krémer Sándor és a most is elbűvölően sziporkázó  Orosz Melinda bukolikus szerelmespár-
ja, míg az előadás motorja,  Rácz József  pajzán akrobatikával nyeri el  Gál Natália Juci-já-
nak kegyeit.  Hiába követeli a szerelmet  Kacsur Andrea,  aki az utóbbi években szerepről
szerepre erősödve, egyre sikeresebben találja meg egyéni hangját.  Ha Tarpai Viktória is
következetesen ezt az utat követi, a jövőben sok lányszerepben fog hasonló örömöket ki-
váltani, darabbéli párja,  Ferenczi Attila  most szüreteli  folyamatos fejlődésének gyümöl-
cseit. Felmutató ujjas ikonjai  groteszk refrénként térnek vissza, s bár birokban győzedel-
kedik,  valljuk be,  énekben Charles mester a jobb...  Sokáig nem tudtuk, hogy Ő a szőke-
szakáll tiszteletes,  míg végül könnyű fehér ruhában,  gyengéd játékokkal  kismama-pocak-
ján ironizálva, szépséges Hymenként,  Béres Ildikó lepleződött le.
Olvasva, tetszik az Ahogy tetszik,  de igazán shakespeari így lesz,  Vidnyánszky Attila szín-
padán, mivel ő mindent a saját képére formál, az örök aktualitás és a jelen idejű korszerű-
ség dialektikus egységét teremtve meg.
Ismerve beregszászi modellt,  tudjuk, hogy ez az előadás  legfeljebb munkabemutató, per-
manens építkezéssel, tucatnyi este után kristályosodik majd ki a végső forma.  Most is ki-
tűnően múlattuk el az egyvégtében háromórás ötletparádét, de felfokozott kíváncsisággal
várjuk a következő megnézést,  amely ismét  próbaköve lészen  a folyvást erősödni képes,
mindig nagyszerű élményt jelentő beregszászi társulatnak.

DON QUIJOTE               Vidovszky György               Beregszászi Magyar Színház
 

A papírfalakra, Orosz Ibolya ecsetje nyomán,  sorra festődnek fel az ismert hősök és hely-
színek,  a Búsképű Lovag a gonosz Varázslóig,  Sancho szigetétől a hírhedt szélmalmokig, a
kikiáltó  Vass Magdolna  pedig ékes szavakkal konferálja a jeleneteket. Vidovszky György
ötletes rendezése feleslegessé teszi a naturális elemeket, a lendületes játék, a mozgások
és gesztusok pontos kidolgozottsága tökéletes illúziót kelt. Ivaskovics Viktor a címszerep-
ben az őrült fantáziálástól a fantasztikus őrületig mutatja meg  a lovagi kalandtúra stációit.
Talpraesetten fickós ellenpontja a könnyedén komédiázó  Rácz József Sancho Pansaként,
míg a példás összjátékkal muzsikáló együttes a valós és a képzelt személyek színpompás ar-
zenálját vonultatja fel.  Kacsur Andrea  hol Kulcsárné, hol Királynő,  Gál Natália  a Jóság,
míg  Béres Ildikó  maga az áhított  Bűn,  Sőtér István  réztányérjától megfosztott borbély,
de itt van az angyali  Tarpai Viktória,  a császári fenségű  Krémer Sándor,  hogy csak ízeli-
tőt adjunk a fergeteges kavalkádból...   Elég baja van szegény  Don Quijoténak, nem kelle-
ne tetőtől-talpig bemázolni,  a végjátékban szerencsére visszatér  az eredeti stílus, amely
bravúros szerepcsere-kombinációkhoz vezet. Egy szimpla paraván elég ahhoz, hogy Kacsur
András, Ferenczi Attila és a  Dulcineaként-Hercegnőként egyaránt igéző  Orosz Melinda
káprázatos kergetőzéssel, villanásnyi alakváltásokkal ejtsék ámulatba a Lovagot és a lelkes
publikumot.  Bizony, így kell becsali színházat csinálni az ifjuságnak, ha már nem fűlik a fo-
ga az olvasáshoz, nemhogy egy Cervanteshez. Kell hozzá egy ilyen nagyszerű csapat, kelle-
nek a beregszásziak, akik elmondhatják magukról Szabó Imre Ördögének magabiztos szava-
it: "...Ördög is vagyok, Színész is vagyok... - Mindent tudok!"

CELESTINA                       HSE - NE                     Tatabányai Jászai Mari Színház
 

A titokzatos rendszám a  Harsányi Sulyom László - Novák Eszter  rendezőpárost rejti, pe-
dig nincs miért bujkálniuk,  Lőrinczy Attila  akkurátus darabjából nagyszerű előadást rity-
tyentettek a színre!  Már a tér is figyelemre méltó,  úszómedence, virágágy, nászágy is el-
fér  Kiss Gabriella tenyérnyi színpadán, sőt, mindegyikük sokoldalú funkciót is nyer a per-
gő tempóban bonyolított komédiában.  Csípősek a kiszólások,  ízesek a dialógok,  a kitűnő
textus jól játszható,  pompás figurákban testesül meg,  záporoznak az ötletek,  de szeren-
csés arányossággal elkerülik  a túlzásokat.  Meglepően egységes stílusban muzsikál a több
helyről verbuvált együttes,  a nagyok mellett  megállják helyüket  a fiatalok,  Viola Gábor
nagyszerűen énekel,  Lapis Erika lendületesen frivol,  Téby Zita árnyaltan rajzolja meg a
kamaszlány  halálos szerelembe torkolló metamorfózisát.  Egyed Attila szolgája kissé lassú
felfogású,  Katona László-é szexuálisan retardált,  duójuk vibráló elevenségű mozgatója a
cselekménynek. Lukáts Andor, úriemberi visszafogottsága villanásnyi hézagában, lilába vö-
rösödő dühkitöréssel igazolja egyedülálló klasszisát.  Friedenthál Zoltán  lubickol enyhén
neurotizált szerelmi őrjöngéseiben,  már csak úszni kéne megtanulnia, a darabbéli csúfos
halálozás elkerülése végett.  Szilágyi Katalin  remek, mint butácska vidéki lányka,  ízesen
játssza az első randevú mámorát,  csábos narancsban mutatja be a leendő kurtizán bűvös
bájait, de köznapivá visszaszürkülve is ellenállhatatlanul sugározza színészi szépségét.
A hisztérium-játék természetesen  Margitai Ági  Celestiná-ja körül forog, megérdemelt ju-
talomjátéka minden lehetőségét kihasználva, ezerszínű alakítással teljesíti ki sokoldalú sze-
repét,  a ravasz bölcsesség,  a fanyar irónia,  a zsigeri jóság színeivel gazdagítva a komikus
szituációkban bővelkedő figurát. Csak csodálni lehet hihetetlen kondícióját, energiájának
áradó lendületét, játékának érzékletes intelligenciáját, amely teremtő centrumként fogja
össze a hamleti végbe vesző, egyetlen mozdulatára mégis jóra forduló történetet.
Az obligát mellékmondatnál jóval többet érdemel  Barabás Árpád  zenéje, amely a  Lebuj-
nóta villoni tuttijában és a taps-zene ujjongó örömében csúcsosodik.
A közönségbarát darab és a korszerű színházi nyelv nem zárja ki egymást, bár csak Pesten
is láthatnánk néhány hasonló attrakciót!  2009

    

                                          2 0 0 8

 DOKTOR ZSIVÁGÓ          Sárkány Sándor        Beregszászi Illyés Gyula Színház    
 

A tavalyi nagyszerű  Unalmas őszi este után jogos érdeklődéssel vártuk az idei újdonságot.
Nehéz ügy ezt a Paszternák-regényt színpadra állítani,  a legdrámaibbak benne a függelék-
ben található versek. /Egek!...ahogy Viszockij őrjöngte el a Hamlet elején.../  Maga a cse-
lekmény igen hosszadalmas,  kevés benne az ütközéses csomópont.  Ennek ellenére műkö-
dött a darab, jó ritmusban dübögött a katonák menetelő léptei alatt és bár legtöbben ka-
rakterüktől elütő szerepet kaptak, kialakult a szörnyű polgárháborús évek rettenetes han-
gulata. A lógatott sokfunkciós lepel  megint  Ljubimov Hamlet-jé idézte,  a keresztekre fe-
szülő halotti ingek azonban, a döbbenetes ortodox kórus kiséretében mágikus látomásként
vakítottak. Ferenci Attila szélsőséges figurája szilaj erővel ellenpontozta a depresszív férfi-
ak visszafogottságát,  Orosz Melinda és Vass Magdolna a mindent túlélő szelíd jóság színei-
vel ábrázolták a közös sorsban egymással is megbékélő riválisokat. A befejezés csodáját so-
káig nem fogjuk elfelejteni: A sokszoros gyilkos vezeklésként a hátára rétegezi áldozatainak
véres ingeit,  a Doktor a padlót mossa, szó szerint,  lassúdan az egész színpadot, "...kérem,
csak azt mondja el,  hogyan beszélt rólam a feleségem, hol és mikor..." - könyörög a sötét
tudatalatti mélyén vacogó orosz lélek, " a felesége szerette Önt!" -hangzik a válasz és ned-
ves padló, a kiontott vér sötétje tengerként keríti be a bűnbánó szörnyeteget.  A keresz-
teken csüngő ingek egyre sűrűbben tölti be a teret és egyre hangosabban zúg a végítélet
basszusa.  Ivaskovics Viktor és  Rácz József  az utóbbi évek  legszentebb,  dosztojevszkiji
mélységű jelenétében bizonyították a beregszászi színház bámulatos életerejét. Az utóbbi
most Doktor Zsivágóként, pompás karakterképek, komikusi remeklések után, a történelem
viharában sodródó entelektüel,  az esendő ember legyűrhetetlen emberségét mutatta fel.
Átütő deklamációjával szólalnak meg újra a nyitó Paszternák-sorok: "Elült a zaj, a színpadra
lépek,/ ajtónak dőlve hallgatom,/ miként jelzik visszhangtöredékek,/ hogy mit mível az én
századom./...A cselekmény rendje megszabott,/ minden farizeusságba dermed,/ végig kell
élnem, magam vagyok./ 2008

NÉGY ELŐADÁS  a  Völgyben          Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós)      
 

A 2008-as Bűvészetek Völgye legfontosabb színházi eseménye a harmadvirágzását élő erdélyi
Figura Stúdió Színház vendégszereplése volt  Talliándörögd-ön.  Zalán Tibor-nak a  Grimm
testvérek nyomán írott Jancsi és Juliská-ja nemcsak a gyermekeket bűvölte el, Bornemisza
Magyar Elektrá-ját és a  Figaro házasságá-t ajánló portálunkon már lelkesen méltattuk.
Kiss Csaba: Világtalanok című darabja   Kövesdy István  rendezésében néha kissé a túlzott
naturalizmus felé tolódik,  de a fiatal társulat  ebben a mai tragikomédiában is fényesen bi- zonyít.  Bartha Boróka szerepén messze túllépve, egész asszonyi-nevelői sorsának bezártsá-
gát képes megmutatni, amelynek magányát csak megértő jósága ellensúlyozza.  Vak fiúként
Antal D. Csaba a teljes átlényegülés iskolapéldája,  remeklése méltán állítható a budapesti
előadás Dolmány Attila által megformált alakítása mellé.  Barabás Árpád viszont magasan üti
Bertók Lajos Apá-ját, míg utóbbi egy félnótás alkoholistát állított elénk,  míg ő egy ereden-
dően jobb sorsra érdemes, talán csak átmenetileg kisiklott embert mutat be.  Hitelességét
emeli,  hogy karizmatikus játékkal, bivalyerős formátumú, egyértelműen népi karaktert ala-
kít.  Mesés könnyedségben,  szilaj komédiában, a legszebb magyar tragédia veretes nyelvé-
ben és a magyar valóság legsötétebb bugyraiban egyaránt óriásit produkált a gyergyószent-
miklósi együttes,  amely  Béres László  vezetésével  reménykeltően új színt hozott tágabb
terű honi színjátszásunkba.2008

MAGYAR ELEKTRA          Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós)      Völgy
 

Három létra, néhány palló, ennyi  Katona Imre színpadképe és máris kezdődik  Bornemisza
Péter archaikus nyelvén az enumeráció, a szereplők bemutatása. Fehér vászonban van min-
denki, a rájuk aggatott bíbor mellény, sál vagy palást jelzi majd a királyi vért,  az igazságke-
resőket fekete, a könnyűvérű Chrysothemiszt fényes türkiz kendő. Átruházásuk által követ-
hetők a folyamatos szerepcserék: a három férfit két színész játssza, sűrűn váltogatva Ores-
 tes, Aegistus király és Parasitus szolga figuráit,  a Királynő és a Dajka  állandóan váltja egy-
mást, Elektra és húga is két-két alakban jelenik meg.  Az aktorok személyiség-váltásai azon-
ban annyira pregnánsak,  hogy jelmez-cserék nélkül is bízvást pontosan eligazodnánk... Le-
nyűgöző egy  sunyi Parasitus - daliás Orestes metamorfózis,  vagy amikor a két szembenálló
fél: a trónbitorló király és az életére törő  igazi királyfi  cserél pozíciót.  A roppant nehéz
szöveg mívesen artikulálva, biblikus zengzetességgel szólal meg,  mégis úgy érezzük, mintha
mai nyelven beszélne hozzánk . A teljes együttes állandóan színpadon van,  a kórust az ép-
pen nem játszók adják, kíséret nélküli, rendkívül hiteles intonációjú népi énekekkel tagol-
va a cselekményt.  Blénessy Enikő és Tamás Boglár  a gyermeteg  Chrysothemis kettős ar-
culatát rajzoja meg,  Bálint Éva tragikus drámaisággal állítja elénk a megalkuvásra képtelen
Elektrát.  Boros Mária  katartikus siratója felejthetetlen, Dajkájában a bátor emberség, Ki-
rálynőjében a halottnak vélt fiát mégis gyászoló anyaság fájdalma  nyer plasztikus színeket.
Antal D. Csaba a királygyilkos belső útját mutatja meg az önfelmentő töprengésétől a kon-
fliktus rideg hárításáig, cizellált szuggesztivitással ábrázolva a gyenge jellem összetettségét.
Végre szabad vagyok, végre nem kell félnem a fiam bosszújától, élhetek a szerelem és a ha-
talom mámorában:  Bartha Boróka  roppant ívű boldog kitörése  majdhogynem az együttér-
zésünket váltja ki, feledve, hogy démoni lénye szüli az egész rettenetes szituációt.  A hát-
térbe húzódva is roppant súlya van  Barabás Árpád  jelenlétének,  szökdécselő szolgája, a
cinkos király, avagy a hős Orestes pedig  kivételes jellemábrázoló képességének ékes bizo-
nyítéka.  Éneke gránit-fundámentoma  a zenei betéteknek,  míg virtuóz mozgáskészsége a
végső botpárbaj feszült forgatagában csúcsosodik ki.
Katona Imre víziója  képben, hangban, tempóban alkot érzékletes játékstílust, a gyönyörű-
séges textus minden szépségét kiaknázza,  soha nem látott mélységekig láttatva a rettene-
tes családtörténetet,  amely minden borzalmával  emberi lelkünk  feneketlen sötétségébe
világít: mindenkihez szóló korszerű színház, egy nagyszerű társulat káprázatos előadásában.

FIGARO HÁZASSÁGA       Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós)      Völgy
 

Francia nyelven íródott, de Figaro bízvást sevillai borbély is lehetett, ahogy ezt a bevezető
Rossini-nyitány is jelzi.  Anger Zsolt  flamencós izzással telíti  a spanyol környezetet, zené-
vel, Fekete Katalin  vörös-fekete ruháival és bámulatos tempóval érzékeltetve a vágyak he-
vesen andalúz lüktetését.  Bodnár Enikő-nek  néhány fehér függöny elég  díszlet gyanánt,
a mozgékony tüllök nemcsak rejtőzködésre kiválóak,  hengerbe csavarva fatörzsekként sor-
jáznak. A hangsúly a szédületes iramú, sziporkázóan humoros,  páratlan intenzitású színészi
játékon van, a nagyszerű gárda ismerős személyiségekké formálja Beaumarchais XVIII. száza-
di figuráit. Veress László prókátori pátoszát  Tamás Boglár alkohol-báva kertészének zsige-
ri hitelessége ellenpontozza, Szabó Tibor míves eszközökkel jeleníti meg a pisztolyával han-
dabandázó grófot.  Az intrikus Basilio Anger olvasatában  vérszomjas testőrré vadul,  Szabó
Eduárd
-nak ugyan csak bugylibicska jut,  de ezt ha kell, hőstenori, kitartott magas B hang-
robbanásával tetézi.  Bálint Éva tüzesen kreol, józanul agyafúrt, megértjük az urak és szol-
gáik gyötrő epekedését...,  Boros Mária  különösen váratlan anyaszerepében szólaltat meg
szívhez szóló hangokat.  Bartha Boróka  exkluzív alakításában a grófnő a fegyelmezett arisz-
tokratizmus és a fájdalmas szeretetvágy különös kevercse.  A szexéhes kamasz-apród le- és
fellepleződései az előadás  komikumai csúcspontjait jelentik,  Antal D. Csaba  éppoly szug-
gesztív vörös kombinéban, mint saját vérében fetrengve. Barabás Árpád színpadi jelenlété-
ben elementáris őserő dübörög,  hangváltásai,  gesztusai elragadóak,  az ígéretes adottsá-
gokhoz harmonikus arányérzék és kifinomult játékintelligencia társul.  Túl a címszerep fan-
tasztikus lehetőségein, nagymonológjában az útját, identitását kereső ember kétségeit ké-
pes megmutatni,  hamleti szférákba röpítve, az általában rutinból félresöpört, manapság is
érvényes textust. Sokkal több így Figaro, mint egy csavaros észjárású legény, ő a jövő em-
bere,  ő maga az 1789-as Francia Forradalom.  Anger Zsolt  rendezése elhomályosodó szín-
paddal, alulról démonizáló eizensteini fényekkel teremtette meg a jelenet miliőjét, ahogy
avatott biztonsággal vezényelte le a helyzetkomikumra épülő passzusokat, vagy a kiélezett
dialógusok tárgyalási képét is.  Esztétikai tetőpont a nagy tánc-tabló,  amelyben mindenki
mindenkivel párba kerül és a parázs ritmusok  végsőkig feszítik a konfliktusok feszültségét.
Félelmetesen erős együttest ismertünk meg: így kell a klasszikusokat játszani a mának, így
kell a legszélesebb közönséget, a legkorszerűbb módon,  a legnemesebb eszközökkel meg-
hódítani.  Ennek az előadásnak  nyáron  Zsámbékon a helye,  tavasszal meg a  Határontúli
Színházak Fesztiválján, Pesten!

MACBETH                Eimuntas Nekrosius                Meno Fortas                Gyula
 

Két Hamlet, a litván költő  Tavasz-éneke és a felejthetetlen Othello után,  tárult örömmel
ültünk be a  nagyszerű gyulai  Shakespeare-fesztivál  újabb évadjának  fő attrakciójára, az
évek folyamán annyira megszeretett,  bájosan szocreál művház nézőterére.  Persze, hogy
Skócia nem  Helsingőr,  a hangás fenyér  nem az imbolygó fedélzet,  nem kívánhatunk min-
den nap csodát, ez egy normális nekrosiusi produkció volt, olyan szinten, mit bölcselmünk
még álmodni is képtelen.  Macbeth kevés volt, az öncélúbb mozgás, futkosás sok. Félelme-
tes mélységű, őserejűen díszített hegedű, melizmatikusan kántáló népének tagolta a folya-
matosan zúgó elektronikus alapot,  de a finálé olcsó  Misereréje nem volt méltó a Mester-
hez. De, DE!!! - és most felejtsük el az álmosító monológokat, arról beszéljünk, hogy mégis,
mégis, miért mutatkozott egészében páratlan szuggesztivitással a nagy alkotó. A három bo-
szorkányból egy is világcsoda lenne, az Othellóban csodált balett-akrobatikájú Desdemona
vészjósló deklamációja,  az akkori Emilia,  Margarita Ziemelyté  melodikus hangvétele és a
harmadik vészmadár, a legfiatalabb dübörgő altja egyaránt részese triójuk főszereppé válá-
sának.  Gesztusaik, vokális effektusaik, koreográfiájuk az előadás legnagyobb erősségeit ké-
pezik. Az egyetlen ironikus kép, Duncan és Banquo szellemének megjelenése, ugyanezt az
egységes,  kimunkált ötletgazdagságot jelzi.  Lady Macbeth Asta Nielsen-i némafilm-mozgá-
sokkal, erőteljes artikulációval stilizált szerepében  Dalia Zykuviené- Storyk adott leckét
az extremitásában hiteles, démoni szuggesztivitásból. A látványvilágban is voltak ambivalen-
ciák: a fenyegető koporsók indokolatlanok, a lassúdad lengedező gerenda annál drámaibb.
Csalódtunk? Dehogy! Láttunk egy átlagos Nekrosius-t, de ne felejtsük, hogy az Ő közepese
a számunkra elérhetetlen alapszint.

BORISZ GODUNOV               Dmitrij  Bertman            Moszkvai Helikon Színház
 

Bolsoj Tyeátr 1994: kavargó tömeg, csillogó kupolák, egyre izmosabb basszusok tűnnek elő
a Rimszkij-Korszakov kozmetikázta  hangmámorban, végül a leghatalmasabb,  a címszereplő
lép be cári koronában. Dmitrij Bertman nem óhajt a monumentalitással versengeni, futbal-
lelátójának lépcsői alatt az arctalan nép könyörög diktátorért, álságos színjáték után meg
is kapja egy ifjabb karrierista személyében, aki néhány rokon-gyilkosság árán jutott révbe.
Trónra kerülve  persze népboldogító szeretne lenni,  hogy némi együttérzésben is legyen
része,  de imponáló megjelenése ellenére sem válhat főszereplővé, olyan tömegben vonul-
nak fel csodálatosnál csodálatosabb operaszínészek.  Pimen elbeszélése kiforrott muzikali-
tású énekesként mutatja be Stanyiszlav Svetsz-t,   aki a nagy orosz basszusok lírai vonula-
tát idézi, míg karcosabb népies ellenpárja Varlam szerepében Dmitrij Ovcsinnyikov. Szug-
gesztív játékának természetességével Vadim Zaplecsnij  Suiszkij hercege a cári udvar köz-
ponti figurájává nő, aki éles elméjűen manipulálja  a hatalmi játszmákat.  A szocreál verzió-
ban felturbózott fontosságú, "forradalmi" nép legfeljebb  több kenyérért könyöröghet, itt
most zárt ajtók mögött zajló  kamarilla-cselszövényeket látunk. Az ál-Dimitrij közben a len-
gyelek segítségére ácsingózik,  szándékait Marina hercegnőhöz fűződő,  klastrom böjtben
őrületté tépázott vágya is motiválja.  Puskin azért tudott valamit  az emberi játszmákról: a
cselszövő lelkiatya ármánykodásaival fűszerezve,  az est tetőpontját jelentő "szerelmi" jele-
net a hataloméhség, az érzelmi zsarolás,  az erotikus csábítás összes trükkjét felvonultatja.
Petro Morozov  szexcentrikus gyóntatóját érces baritonján túl, nagyszerű karakterábrázo-
lása teszi emlékezetessé, Xénia Vjáznyikova drámai fűtöttséggel játszotta-énekelte a vágy
uralomra vágyó tárgyát.  A produkció óriása vitathatatlanul  Vaszilij Jefimov  szerzetesből
trónkövetelővé avanzsált Grigorija. Izgő-mozgó börleszkslemil, vakaródzik, grimaszol, de gir-
nyó teste gigászi ambíciókat érlel,  hadak élén suhogtatná korbácsát, amellyel a sóvárgott
hercegnőt is megzabolázná.  Szinte hősies tenorját  ritka hangszín-gazdagság árnyalja, jel-
lemábrázoló képessége a legmagasabb színészi mércét is megütné.  Minden megmozdulása
feszülten izgalmas, úgy él a színpadon, mintha nem is énekelne,  miközben a magától érte-
tődő, természetes muzikalitás varázslatával kelti életre a merész dallamíveket. Mert ebben
a sosztakovicsi hangszerelésben a romantikus lakkozástól megszabadított, saját korában "is-
kolázatlan, nyers" muszorgszkiji hang szólal meg.  Barbár megbicsaklások, fékeveszett ritmi-
ka anticipálja a XX.század elejének bartóki,  stravinszkiji hangvételét.  A kórus olyan áradó
energiával szól,  mint a volga-parti lányok sulykolófával ütemezett dalolása, hiteles színpadi
létezés mellett, a polonéz-képben még a táncosokat is helyettesíteni tudja. Az ál-Dimitrijt
váró nép kenyérért könyörgő fohászát,  merész dramaturgiai húzással, a trónkövetelőt ala-
kító, lenyűgöző képességű Vaszilij Jefimov hallgatja, a Bolond mezébe bújva. Így az opera
legszebb áriáját, a jobb életért esdeklő koldus-éneket is megbűvölten hallgathatjuk megrá-
zó előadásában. A rendező  Dmitrij Bertman  nem éri be ennyivel:  a tömegjeleneteket ki-
húzza, de beemeli a hajdani gyilkosságot újra felelevenítő szerzetes jelenetét,  melyben a
szálakat mozgató  Suiszkij némán artikulálja  a cárt végképp megőrjítő elbeszélést. Kemény
aktualizálás a trónra lépő utód külleme:  öltönyös törpe-alkata egyértelműen Putyint idézi.
Félelmetes zenedráma,  fantasztikus kórus és zenekar,  kortárs-színházi rendezés, felejthe-
tetlen énekes-színészek: talán egyszer az Opera-Tháliába is meghívhatnák őket!  De az sem
baj, ha a példamutató Miskolczi Opera Fesztivál jelenti nálunk az európai színvonalat... Iz-
gatottan várjuk a jövőre a Haydn-évadot, remélhetőleg a híres német rendezőóriásokkal.

CAMP                                        Hotel Modern                                             Trafó
 

"Tiltott játékok": a felejthetetlen francia filmben, amely Narciso Yepes gitárján világszerte ismertté tette a XV.-sz-i Gomez-románczot, a háborús gyermekek repülőgépet játszva öldö-
sik a bogarakat, úgy, ahogy a német vadászgép sorozata szüleiket gyilkolta meg.  A láger vé-
letlenül még élő apróságai   "koncentrációs tábor"-osdIt játszottak, míg a Hotel Modern az
auschwitzi helyszín élethű terepasztalán játssza el egy nap és egy éjszaka eseményeit.
Az őrök, a tisztek, a foglyok bábok, de nem ólomkatonák: stilizáltságukban zseniálisan egyé-
nített, görnyedésükben, fejtartásukban pontosan megkülönböztethető alakok. Pedig több-százan is vannak,  lapátolnak, talicskáznak, botorkálva zsákokat cipelnek, verik őket, akaszt-
ják őket. Végzetes robajjal gördül be a halálvonat, békésen álldogálnak a rámpán, engedel-
mesen indulnak a gázba, míg a munkaképesek az újabb krematóriumot építik. Mindössze há-
rom aktor animálja a szörnyű gépezetet,  nesztelenül mozogva készíti elő az újabb és újabb
helyszíneket,  mozgatja a figurákat,  egyikük pedig mikrokamerájával  veszi az eseményeket,
amelyek kivetítve láthatóak.  Borzalmasabb a legnaturalistább filmnél!  Az őrtoronyból,  egy
géppisztolyos őr szemével pásztáz,  az Appel-Platz-on sorakozók közelképeiből emelkedik a
magasba, végigpanorámáz fölöttük,  megmutatja a hírhedt kapu dermesztő sziluettjét, majd
visszafelé haladva a már-már összeroskadó rabok között, megáll a Vigyázat! Nagyfeszültség! halálfejnél, végül az "Arbeit macht frei" sátáni feliratán köt ki.  De benézünk a zuhanyra vá-
ró halálraítéltek közé is,  aztán a csattanva záródó kémlelőnyílás mögül  halljuk sikolyukat.
Erősebb ez a megszokott film-horrornál, a képzelet hyeronimusi rémképeket társít a /még/
élőket megszemélyesítő figurák pokoli panoptikumához.
A racionálisan szerkesztett,  ökonomikusan válogatott jelenetek,  a világítási effektusok, a
realizálás aprólékos kidolgozottsága olyan művet hoz létre, amely megkerülhetetlen és új-
ra végiggondolni kényszerít  egy hihetetlenül abszurd őrületet.  Emlékezetes volt érezni a
nagyrészt gimnazista közönség  rémült csöndjét,  tanulságos volt hallgatni utána  kérdései-
ket:  mindent értettek és átéreztek,  a történelem-könyvnél ezerszer érzékletesebb előa-
dás jóvoltából.
A tábor nyugovóra tér, a priccsek deszkarekeszeiben, egy újabb napot átélve alszanak el
a deportáltak. Nekünk aznap éjjel nem sikerült.

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM      OSKARAS KORSUNOVAS   Gyula 2005  Bárka 2007
 

Hetek óta gyűjtjük az erőt:  neki kéne ülni a litvánokról regélő soroknak,  de annyira
nagy a félelem: nem tudjuk kellő nagyságrendben érzékeltetni ezt a színházi csodát!!!
Mit lehet írni egy olyan előadás után,  amikor csak nagy-nagy csöndben sétálgatunk a
a gyulai  ÉlőVíz  kuruttyos partján, elrévülve, megsemmisülve, újjászületve...
Látunk a színen tucatnyi másfél x feles álló farost-lemezt.  Megelevenedne az alul kiku-
kucskáló lábak és más-más mozgással, egyénített, groteszk koreográfiával surrannak fel-
alá.  Mögöttük rejtőzve  a játék szereplői, alig-jelmezben,  az ő eszköztárukban a gesz-
tus, a pantomim, a tiszta deklamáció,  az ének- és hangbravúrok helyettesítik mindezt.
Egyetlen kellék ez a nagyobbacska rajztábla,  amely miljom metamorfózisra képes: szi-
get és tó, pajzs, tető, bástya, ajtó, lejtő és ruházat. Követhetetlen ez a villódzó átvál-
tozás, mégis tökéletesen egyértelmű, mert hihetetlen ötletessége a történések elemi
logikájából adódik. A tömeg egy emberként él és mozog, az egyes színész viszont, csa-
patba épülve is megkapja a szólózás ajándék-perceit.  Titániából négy van,  virtuóz Zu-
boly egyetlen egy,  ám az  ezeregy arcú.  Oskaras Korsunovas-t káprázatos tehetsége
valóban feljogosítja arra,  hogy színházát önmagáról nevezze el.  Brook és Mnoushkine
óta nem láttunk  ennyire sokoldalú,  ennyire egyedi alkotó-rendezőt. Társulata pedig
maga a Csoda !!!  Tetőtől talpig színészek,  bármit képesek megjeleníteni, amit képzel-
ni bírnak, ama több dolgokat földön-egen...
Örjöngött a gyulai MűvHáz félháza... mert ennyien voltunk csupán.  A városban játszó
színész-stábok hol is lehettek?,  nem is beszélve a színházról írók  amúgy túl népes tár-
saságáról,  pedig a vilniusi társulat tavalyi, nem is Korsunovas rendezte bemutatkozása
a Trafóban, igazán figyelemre méltó volt. Persze, rossz dolog szembesülni a litván és az
orosz példával, mert ha ez a színház, minek nevezzelek,  Dohos Hazai Teátrumocska...,
 Rumocská-nak, avagy egyszerűbben csak: ...ocskának?                              2005 nyár

u.i. De végre Budapest is hódolhatott az igazi kortár- színházi értéknek!       2007  ősz

UNALMAS ŐSZI ESTE       Oleg Melnyicsuk       Beregszászi Illyés Gyula Színház
 

Kedvesen kezdődik, de aztán erőt vesz rajtunk a címbeli őszi unalom. Hagyományos stílus,
kicsit kevés,  már-már  reményt vesztünk,  amikor egy parádés burleszk-jelenetben a vaksi
háziszabó  Sőtér István hunyori értetlenkedése váratlan izgalmakat kelt, aztán az ellenállha-
tatlan  Béres Ildikó  csábos percei következnek, fantasztikus pantomimjén túl, frappánsan
poéntírozott zengő beszólásaival.  Varga József továbbra is derekasan birkózik szövegtöme-
gének kása-hegyével, de az egyre szaporodó "tömeg"-jelenetek igazi felfrissülést hoznak. A
rendező  Oleg Melnyicsuk itt érzi elemében magát,  zenével ügyesen megtámogatott foko-zásai, sűrűsödő forgatagukkal a legjobb tosztonogovi, ljubimovi hagyományokat idézik. A te-
tőpont,  az abszolút csúcs  Kacsur András-é: néma kocsisa az előadás és az évad egyik leg-
erőteljesebb alakítása.  Visszafogott mozgása, mimikai rezdülései, belső finomsága szuggesz-
tiv hatásossággal párosul,  amennyire leheletnyiek gesztusai,  annyira harsány kacagás-orká-
nokat keltenek. Végül is fényesen vizsgázik a beregszásziak otthoni serege, nagyon bízattó,
hogy főrendezőjük mellett most már újabb nevek is sikerrel helytállnak.
Az ásító térben kicsit szétfolyt,  de ezzel együtt élvezetes, szépen megcsinált volt a gogoli
Háztűznéző is. Sokoldalú, mozgékony díszlet-ajtók, egészen kiváló zene, pompásan komédi-
ázó együttes. Kiemelkedő volt  Vass Magdolna érdes nagynénije és  Sőtér István pengeéles
tengerésze,  Béres Ildikó  eladó lányként is nagyformátumú, érett alakítással bizonyított.

NEKROSIUS: OTHELLO            Meno Fortas          Gyulai Shakespeare Fesztivál
 

A Hamlet után úgy éreztük, nincs tovább, ez a végső határ, ez a Himalája..., aztán jött az
Évszakok,  egy drámai töltés nélküli  elbeszélő költeményből formált színpadi játék,  ráadá-
sul a kölyökcsapattal..., nem volt utána kedvünk újabb Leg-eket állítgatni, láthattuk, hogy
Eimuntas mindenre úgyis rácáfol. Tavaly, a Hamlet másodszori kiütéses győzelme tetézte a
csodálatot,  így hát e legmerészebb várakozással ültünk be  a Shakespeare Fesztivál egész
nagyszerű sorozatához méltó Othello-ra.  Négy és fél óra Megdicsőült Varázslat múltán so-
káig csak sétáltunk a szökőkút-csobogású gyulai éjszakában,  kellett még néhány nap, míg
egyáltalán megfogalmazni mertük  az elementáris élmény sokkjától  lassan tisztuló gondola-
tainkat. Már az első jelenet leírhatatlan. Szöveg semmi, egy böhöm nagyúr melodramatikus
dallam-töredéket zongorázik, furcsa alakok feltűrt nadrágszárral ugornak át egy piciny tek-
nőt, amely felett később egy gátfutó-mozgású ifjú röpköd, a kopasz monstrum elbődül, ki-
lép a rivaldához,  kiderül, takarta eddig az igazi billentyűst és azonnal nyilvánvaló,  hogy Ő
a velencei mór, pedig nincs vezéri díszben, meg nem is fekete. Nekrosius színházában nin-
csenek díszletek, bár mívesen kimunkáltak,  a ruházatok esetlegesen hétköznapiak,  a vilá-
gítás sem tobzódik,  visszatérő motívumokkal sokat szól a zene,  de a megjelenítés kardiná-
nális eszközei: a mozgás, a gesztus és első helyen maga a Színész.  Ez a fogalom, sajnos, ná-
lunk egészen mást jelent, deklamálni ha négyen-öten tudnak, /soroljuk...?/,  a hölgyek bá-
josak egy ideig,  az urak már huszonévesen pohosak, szelekció,  válogatás egyáltalán nincs,
a többet akaró rendezőknek kényszer megoldásokkal kell beérniük.  Nézzük csak meg job-
ban Othello-t:  Vladas Bagdonas ötven éves, szakállas és tar,  90 kiló,  de szikáran izom!!!,
félkézzel forgatja a sportosan nyúlánk Desdemonát percekig, közben hevesen ontja a jam-
bikus sorokat, szerelmi vallomását párducléptű futás közben abszolválja,  nem látjuk verej-
tékezni, nem halljuk lihegését... ráadásul színészi hitelessége mindezen túl is páratlan. De
itt van mondjuk Jágó, a hetykén zselézett ifjonc,  Rolandas Kazlas: hadarva exponálja gyű-
löletét,  tehát jóval kevésbé karrierista a szokásosnál,  fürge, óvatos és beájulunk,  amikor
bevillantja meztelen felsőtestét.  Pedig nem akrobata, hangbűvész a javából,  mimikája szé-
dületes,  például, ahogy a vélt győzelem pillanataiban  letörli kezével  az ellenállhatatlanul
kikívánkozó gúnyos mosolyt...!!!  Desdemona balerina volt,  nagy színésznő lett,  megőrizve
szépségét,  mosolyát és a csodálatos alakítást párhuzamosan kiteljesítő  bravúros mozgást,
amelyet artisztikus tökélye ellenére sem érzünk illusztratívnak. Bizony, le kell írni az Ő ne-
vét is:  Egllé Spokatié, legyen imánkba foglalva örökkön örökké! És mielőtt a felsorolás za-
varába fulladnánk,  legalább még az isteni Emiliát hadd dicsőítsük:  Margarita Ziemelyté-t,
aki képes egyedül intonálni egy himnikus kifejletbe felnövekvő kórus-áriát, de sima szöveg-
mondása is fantasztikus modulációkkal ékes.  De kit ne említsünk  a hihetetlenül egységes
csapatból ?!? Talán a csetlő-botló ikerpárt, amely marmonkannákkal imitálja a cselekményt
mindvégig kísérő hullámverést, a drabális  Cassiót,  aki a finálé monológjában képes a jövő
othelloi hadvezérét sejtetni, vagy Biancát,  aki felháborodva várja kedvesét,  hat órája és
szó szerint hat órával?  Próbáljuk meg inkább  Nekrosius titkát megfejteni,  hogyan képes
minden jelenetben valami  rendkívül izgalmasat, váratlant, újszerűt produkálni.  A helyszín
a vezérhajó fedélzete,  a hullámok szöszmötölése, haragvó csapkodása, a vihar bömbölése
a hangtér, a szereplők időnként ujjongva köszöntik az elhúzó hajókat, a rivaldán áthajolva
farkasszemet nézhetünk a mélységgel. Nincs matróz-járás, dülöngélés, mi játsszuk el, hogy
a vízen vagyunk.  Desdemona vitorlák függőágyában alszik,  Rodrigo dagadó vásznaik között
hal meg, az árbóc végül Jágó mankójává lényegül. A tengeri csatát teknő-hajók idézik fel,
teknő-koporsóba kerül Othelló mellett minden kincse,  még a lova is, a hölgyek teknő-pa-
ván mögött mosnak hajat,  szárazon lebegtetve a dús fürtjeiket.  Egy cserép kamerává vál-
tozik rögzíti a képeket,  kémleli a nézőteret,  később zuhanyrózsa,  végül ravatali virágágy
lesz belőle.  Minden összefügg, illeszkedik, koherens rendszert alkot,  megteremtve a szín-
padi történés magában álló szerkezetét. Eimuntas Nekrosius világot teremt a shakespeari
sorokból,  tengert és levegő-eget,  benépesíti ármánnyal, hittel,  bűnnel, szerelemmel és
végül művét az emberrel koronázza meg, a képzelet eleven katalizátorával: a Színésszel.
Köszönet Vilnius és köszönet Gyula, viszlát jövőre újra ugyanitt itt, a Macbeth-en...!!!

VIHAR          Viktor Rizsakov         Debreceni Csokonai Színház          Zsámbék

 

Csupasz a színpad, néhány ajtónyílás, az előtérben víztükör. Bejönnek civilben a szereplők:
"a Vihar-t fogjuk eljátszani..." és perceken belül  életre kel a csoda,  az Üres Tér fénnyel,
energiával, igazi kortárs színházzal teíitődik, a szédületes fiatal rendező-óriás és a nagysze-
rű társulat jóvoltából.  Székeket hoznak be, vagy kottatartókat, egyszer egy ülőkádat is, a
kellékek azért akadnak: üres bőröndök sokféle funkcióval, fallikusan meredő csáklya, de a
színpad titkos áramköreit  Rizsakov  zseniális elképzelései izzítják. A legapróbb mozzanatot
is sokoldalúan tárja fel, szóban, mozgásban, játékban, tárgyi és emberi gesztusokkal, követ-
kezetes ökonómiával, pontos elemzéssel, szigorú önfegyelemmel. Ha egy szóval kellene jel-
lemezni alkotását,  a magától értetődő  Egység lenne a találó meghatározás.  A jelmezek is
az ő munkái, rengeteg átöltözés van, de a sápadt seszínek, a fekete-fehér visszafogottság,
a kolorit szűk ámbitusa  szinte észrevétlenül jellemzi,  árnyalja a szituációkat. A kimunkált
minimalizmus nem zárja ki az annál hatásosabb,  váratlan gesztusok alkalmazást, de a szélső-
ségek is  pontosan helyükön vannak. Nem véletlen,  hogy a nagy orosz színházi hagyomány
légkörében felnőtt beregszászi óriások tökéletesen képesek megvalósítani az originális vízi-
ót. A szelíd  Tóth László, az alapkarakterétől igen távol eső, szangvinikus akarnok-figurából
hiába szól ki a közönségnek,  miszerint "...ma megint túljátszottam...",  alakítása a teátrumi
metamorfózis ritka példája.  Szűcs Nelly  elementárisan gonosz, villanásnyi felbukkanásai a
szerelmi előjáték jelenetében metsző kontrasztját képezik álszent erkölcsösködésének.Fe-
kete lelkét és ruháját  a váratlanul kirúzsozott ajkak  tüzelő villámfénye leplezi le.  Vérbeli
komédiásként lubickol parádés szerepében, sőt, bőrönd-horgászás közben a vízben is Trill
Zsolt, aki a bohóc-maskarában rejtőző  kocsma-filozófus  gondolati mélységeit is ábrázolni
tudja, csak úgy,  minta tű-cérna nélküli gombfelvarrás misztériumát.  A frappáns fürdetési

kép kényes szituációját kiválóan oldja meg  Mercs János,  a felnőni nem tudás, a gyermeki
kiszolgáltatottság,  később az italba oldódó önfeladás  szuggesztív megjelenítésével.  A sze-
relembe zuhanó  Andrássy Máté  kicsit finomabb a kelleténél,  érzelmeinek hevét  tovább
hűti a partner-hiány, egy őszinte elbődülés azért megmutatja titkos tartalékait. Szűcs Kata
viszont,  türelmes reagálások fojtott csöndessége után,  amelyben rebbenésnyi gesztusok-
kal nagyszerűen érzékelteti az ugrásra készen lapuló aktivitást,  a várva várt találkán, társa
vakító fehérizzásában  másodpercek alatt  válik a vágyban égő nőiesség  glóriás angyalává.
A csókos abgang  sokáig emlékezetes marad,  amiben része van  Krisztik Csabá-nak is,  aki
egyedülálló mozgás-virtuozitásán túl,  amelyet, többek között egy szédületes, jó két méte-
res nyakba-ugrással bizonyít,  most találta meg igazán  az emelthangú deklamáció átütő tó-
nusát. Pompás a koreográfia: keringő a nyakiglábbal, a groteszken buja tangó, az együttes
össztánca, megannyi érzékletes kivetítése a hangulati történésnek. A találékony zenei ef-
fektusok közül is kiemelkedik a fantasztikus gárda kórusa, a monoton zúgásból feltörő frá-
zisok,  dallamcsírák hullámzó áradásával.  Ez is  Viktor Rizsakov  műve?  Ha igen,  ha nem,  
az előadás az Ő remeklése, amely Debrecenben és országosan is, az új évad meghatározó
eseménye lesz, emlékezetes lecke a hazai színházaknak és rendezőknek...

FAUST                                    Thalheimer                            Deutsches Theatr                       
 

Nincsenek szavak, nincsenek mondatok. Ehhez egy Nádas Péter kellene...

VLAD TROICKIJ  és a  BEREGSZÁSZIAK          Hamlet és  Lear       RakétaBázis
 

Gyulán képtelenek voltunk a Macbeth-et végignézni, a gyönyörűséges éneklés nem tudta
ellensúlyozni a dilettáns statisztéria üres alakzatait. A Lear király ürügyén készített újabb
"Előszó" elfogadhatóbb,  mivel a maszkok elrejtik a kifejezéstelen arcokat,  a jelmezek pe-
dig dadaista bravúrral teszik hihetetlenül érdekessé az ukrán népi formákat. Némi ötletes-
ség is felbukkan  a karakterizáló gesztusokban,  fenséges méltósága van a lassúdad vonulá-
soknak. Az első részben még Lear-t is felismerjük a motorizált hatalmát jelző autógumikról,
kecsesek a presszóslányok, felhőkben száll a kokain. A második, szabadtéri rész már kiürül,
üres sétálgatás vezet a nevetséges gyujtogatásig.  Hogy miért muszáj mégis ott maradni?!?
A válasz sejtelmes: DakHa BrakHa...  Ez a varázsige három eszelősen éneklő, csodálatos le-
ányt és egy férfi-gurut rejt, csellón, bajánon, hosszú-furulyán kísért dalammokat, melyek-
hez hasonlót még sehol, sohasem hallottunk.  Ruhát sulykoló parasztmenyecskék daloltak
ilyen ősi természetességgel,  generatív muzikalitással,  hogy az angyalok kara bizony elné-
mult szégyenében. A puhán lebegő népdalok afro-cubán gyökerű aláfestést kapnak dobo-
kon, dinamika- és tempó-váltásaik  nemcsak követik a cselekményt,  de szinte megtestesí-
tik a nemlétező cselekményt, félelmetes szépséggel töltve fel az egyébként brookian tel-
jességgel "üres" színházi teret.  Szpartakiád-alakzatokkal  illusztrált fantasztikus zene,  pá-
ratlan merészség  ezzel etetni a nézőt, bár,  a lengyel utcaszínházak dagályos ürességére
emlékszünk,  van azért létjoga ennek a formának is,  amolyan becsali látványpékség,  nem
színház, nem katartikus, mégis van benne csipetnyi a poézis álomvilágából.
Pedig...: Vlad Troickij sokkal többre képes !!!  Adjatok a keze alá  egy energikus színész-
csapatot,  kiderül, nagyon is van eredeti elképzelése, mondjuk a Hamletről.  A nagyszerű
beregszászi derékhadban rendelkezésére állott az ideális társulat,  merészen osztott sze-
repet,  néhány jelzéssel megalkotta a dráma közegét, majdnem civilbe öltöztetett, mégis
valós légkört tudott teremteni.  Kevés volt az idő,  kidolgozatlanul maradnak a nüanszok,
mégis izzik a levegő, tombol a színpad,  a kissé hosszadalmas kifejlet ellenére végül is ösz-
szeáll a darab egysége. A második sírásóból dán királyfivá avanzsált Szabó Imre magabiztos
nyúgalommal állítja elénk a tétova töprengésből nekivaduló bosszúállót,  kár, hogy a kon-
cepció a vége felé kevesebb lehetőséget ad neki.  Sőtér István groteszk komikumát is tö-
retlenül kellett volna  végigvezetni,  extrémitásában  így is felülmúl  minden valaha látott
Claudiust.  A szerelmes gyermek mosolyától,  az emésztő kétségeken át, az értetlenségbe
fulladó artikulálatlan üvöltésig ível  Orosz Melinda Ofélia-ábrázolása,  amely legkisebb rez-
dülésében is tökéletesen kimunkált,  minden pillanatában megejtően szuggesztív.  Kacsur
Andrea démoni megjelenésével, fekete hajörvényeivel hitelesíti a királynő fagyos erotiká-
ját,  a Rosenkrantz-ok kis szerepében is kitűnik  Katkó Ferenc robusztus szerepformálása.
Vlad Troickij  igen eredeti képekben fogalmazza meg Hamlet-vízióját:  a Szellem ravatalán
szól fiához,  Gertrudis-t Polonius gyakja szorgosan, míg a király virtuális gyönyörét csak fa-
nyar gesztusai jelzik,  Hamlet önkínzó táncban löki újra és újra el a döbbent Oféliát. Iga-
zi trouvaille  az egérfogó-jelenet  a fazékfedők alól ágáló hajkoronákkal,  a sírásó-kvartett
ződhagymás breakfast-je pedig  a leendő nagy rendezőt sejteti.  De a másik  nagy zabálás
sem kutya: az idősb Hamlet hulláján vacsorázik az új királyi pár,  "gazdálkodás, Horatio," a
halotti tor  maradék sültjéből  kitelik a nászi lakoma.  Nem hálás feladat a  DakHa BrakHa
után zenélni, de a beregszásziak amazonjai,  Béres Ildikó, Gál Natália, Orosz Ibolya és az
érettebb drámaiságot mutató  Vass Magdolna  nemcsak kifejező hangszeres hátteret ad,
de énekben, táncban, színészi megjelenítésben is jeleskedik.
Talán az lehetne a jövő  reménykeltő  lehetősége,  ha a beregszászi csodacsapat és a az
egyedülálló  DakHa BrakHa  állna össze  egy utószóra  Vlad Troickij  keze alatt.  Jöjjenek
most már a királydrámák, de Zsámbékon a Vihar semmiképpen !!!

VESZETT FEJSZE           Mohácsi István és János         Kaposvári Cs.G. Színház
 

Váratlan iwiw-es üzenet nyomán vágtatni BalatonFöldvárra,  lesni az   ŐsPark  vihart igérő
zúgását, beülni a hét év után újjáéledt Szabadtéri Színpadra, -hogy a parnasszusi irodalom
szállóigéiből idézzünk,  már magában is "kész őrület!",  de mindez természetes,  racionális,
magától értetődő, ha egy kaposvári MoHácsiádá-ra szól a meghívó.  Mert az  Istenítélet gi-
gászi látomása, a  Csak egy szög  szerteágazó gazdagsága,  hogy csak nehányat említsünk a
kétévtizedes kincsestárból, eleve életfontosságúvá teszi a jelenlétet,  ezeken az alkotáso-
kon nőttünk és nőtt mammut-magasra a kaposvári Második Generáció. A földvári mámoros
éjszaka most nem az  Élet és a Társadalom nagy problémáit feszegette, virtuózan előveze-
tett bohózati alapanyagra épített, amelyet  Mohácsi István  nemesített viccben, poénban
sűrün maivá, szófacsarban karinthyssá.  Bátran vállalta a dramaturgiai töményítést, amely,
a végre eljátszott  három felvonás  4 és fél óráját,  végtelenített  tantrikus  gyönyörré fo-
kozta. A darab megelőző, bp-i változatával szemben,  amely mindössze két felvonás ellené-
re is nézhetetlen volt,  ez a produkció újra igazolta, hogy bármilyen minőségből születhet
remekmű, de csak a rendező és az aktorok alkotó munkájának és tehetségének következ-
ményeként és csakis a színpadon. Mennyei Hosszúság! Égi Tömény! Fetrengtünk ugyan vé-
gig,  de lehetetlen volt nem észrevenni azt a végtelenül aprólékos,  hajszálpontos kidolgo-
zottságot,  amely pazar keretet adott  az ötlet-tüzijátéknak és káprázatos pompájában ra-
gyogtatta fel a kivételes színészi remekléseket.  Egyetlen kis túlzás,  egyetlen apró szélső-
ség, öncélú mache: és borul az egész!, de Kaposváron a kontrolált összjáték gyönyörűsé-
ge világít.  Azt is nagyon lehet érezni,  nemcsak egy  gegsziporka-elme fogja össze  vasma-
rokkal,  sokkal inkább az egész kompánia egysége, akarata,  tehetsége, kreatív hozzáállása.
Egytől-egyig, mindenki a legjobbjánál ad többet, ilyenkor azt szokás írni, "lehetetlen felso-
rolni az össze szereplőt", de miért is?!?  Szabad-e elintézni egy jelzői bókkal azokat a telje-
sítményeket, amelyekből a fenséges szerkezet felépül?  Nosza,  ne resteljük a dicséretet!
Tóth Eleonóra elsöprő intenzitással indított, de az előadáshoz hasonlóan végig tartani tud-
ta a gyilkos iramot. Ahogy szétmorzsolva letöttyen a lépcsőn...! Gyuricza István a becketti
clownok modorában, malvolió-i magasságokban komédiázott, elkerülhetetlen együttérzést
ébresztve a nyugdíjas színészek és betörők irányában.  A hajdani Tom Jones  útonállójára
emlékezve az ötlött fel bennünk,  nem az számit,  hogy mit és hogyan, hanem az,  hogy Ki
mondja! A fiatalok csapatából  Horváth Eszter és  Kovács Zsuzsanna már birtokában van a
kaposvári laza természetességnek,  amit  a nagy "öregek",  Lugosi György  és  Serf Egyed 
féltett etalonként örökít át.  Kocsis Pál  energiatömbje herkulesi elánon túl,  érzékenyen
kimunkálva mutatta meg a színészi alakítás ésszerű alapjait, a blődli komédizás és az össze-
tett hatások finom gépezetét. Meglepő volt  Pető Kata, aki eddigi bizonytalanságait és fe-
lesleges ruházatát  levetkőzve,  szinte  a poézis síkjára emelt egy börleszk szerep-sémát.
Nagy Viktor-nak volt kiktől eltanulni a rendezői attitűdöket,  reméljük, ezután sem fogják
azért mellőzni a sértődékeny instruktorok. Nagyon bele tud ülni, sokadszor is, egy cserép
kaktuszba és nagyon nagy abgangot kreál betüskézett ülepéből..., belülről !!! Felhőfi  Kiss
László
minimál-gesztusai könnyedén szervülnek az együttes játékstílusába, metsző követke-
zetességgel szikráztatva antiripacskodásának égi erényeit. Mindent tud  és  mindent mer,
törhetetlen és éghetetlen:  mestermunka.  A mélységet illetően  a legnagyobb elismerés
Varga Zsuzsá-t illeti. Egy tűzről pattant rakéta-töltet, egy közveszélyes tüzijáték: csendes
depit hoz, butácska jólelkűséggel, aki elvan, mert nem is nagyon érti, mi is történik körü-
lötte, meg benne... Atommáglyán rántottát sütni !?!  Hát ez az igazi Nagyság: a szerep ér-
dekében lemondani a beváltról, visszafogni énünket, átformálni karakterünket és így, ön-
kéntes béklyóban, vállalt bilincsben, mégis győztesként érni a célba !!!
Az országelső kaposvári társulat hihetetlen szintjét jelzi, hogy gond nélkül ki tudna állíta-
ni egy hasonló erősségű másik csapatot is! Urbanovits Krisztina, Némedi Árpád, Kelemen
József, Lázár Kati mv.,  Márton Eszter, Znamenák,  Kovács Zsolt, Sarkadi, TótH RicHárd
és a többiek, akik most nem jutnak eszünkbe... Egek! Adjatok egy IZgazgatót is !!!

Kit érdekelnek a díjak...!   Csak jöjjenek Pestre és sokszor !!!  Jöjjön ez a csoda,  amely
Paganininek látszik, mégis Beethoven-t halljuk ki belőle.

CSAK  EGY  SZÖG                Kaposvári  vendégjáték !!!            Nemzeti Színház
 

A BEST OF 2003:  "az év legjobb előadásá"-nak minősített  fantasztikus produkció az néha-
néha még szerepel a  Nem!Szín!ti-ben. A Mohácsi testvérek darabja a teljes, negyventagú
kaposvári társulatot és a nézők 4 és fél óráját veszi igénybe, nem is beszélve a rekeszizmok-
ról. Alacsonyabb toleranciaszintű többségi egyedek csak személyi motozás /kiskés, villa, fa-
kanál/ után, leszedálva és szájkosárral léphetnek be a nézőtérre.
Mohácsi János most is eget-földet mozgat, süllyesztőtöl a zsinórpadlásig, ókortól  a  szebb
jövőig:  igazi színházi csemege lesz és hetekig kitartó rágódnivaló...

PARAVARIETÉ            Znamenák István          Kaposvárí Csiky Gergely Színház
 

Az első részbe már belekóstolhattunk 2003 szilveszterén,  a Krétakörösök elővezetésében,
Tasnádi István nem lankadt, virtuóz abszurdját frenetikus darabbá fejlesztette. A Nézőmű-
vészeti,  a Bábelna szédületes humora köszönt újra ránk,  tetézve az elképesztő csavarok,
a frappáns szerepek és a betét-dalok elementáris eredetiségével. A Kokainfutáron edzett
Znamenák István nemcsak a szélsőséges groteszk nyelvét bírja, de a varieté-hangulatot is
maradéktalanul sikerült  megteremtenie.  Ebben,  a nikotinmentes füst-okádón kívül,  leg-
főbb támasza  Némedi Árpád és Varga Ákos  zenéje, a helyenként a jazzig is merészkedő,
fantasztikus zenekar tolmácsolásában. Sláger, bretli-dal, sanzon avagy free-impró magától
értetődő természetességgel fonódik össze hangulatos, mindig a történéseket szolgáló hát-
térré,  míg végül a fináléban  elszabadul a pokol,  az addig diszkrét trombitás parókás rap-
perként uralja el a színpadot.  De addig a nagyszerű társulaté a szó!  Nyári Oszkár  kispol-
gárnak,  nőfaló kujonnak,  főúri kékszakállnak egyaránt hiteles,  operettben pedig igazán
otthon van. Végh Zsolt áltudósa és tőröl metszett bürokratája metszően pontos, Sarkadi
Kiss János leheletnyi gesztusokkal képes egy poézisra hajló erőművészt ábrázolni.  Ezerar-
cú Hős Fregoli-ként a tízezerarcú  Némedi Árpád  remekel, meg is tetézi még énekkel-gi-
tárral, örökmozgó motorja a produkciónak. Hajdan Gyabronka a lárvaarcú színtelenséggel
állította elénk, ennek ellenére káprázatos szuggesztivitással,  a jelentéktelen középszerű-
séget. Szula László nehezebb utat választott, hanggal, mimikával egyaránt játszik, Buflakár
Bélája mégis a mindenben átlagos senki abszolút tökéletes megjelenítése. Amikor már min-
den poént behozott, amikor végképp lenyűgözött élettelen okoskodásával, némán villódzó
karácsonyfaként/!!!/  is hihetetlenül érdekes tudott lenni.  A félelmetes férfi-gárda egyet-
len ellenpontja  Márton Eszter, aki egyszem magában képes kiegyensúlyozni a nemek mér-
legét.  Bűvölő dizőz, csábos díva, szatyros háziasszony, kalapos dáma: bármely alakjában el-
lenállhatatlan és akkor még nem is beszéltünk a pazar kuplékról...
Reméljük, ez a lehengerlő varieté, amelytől tényleg beparázik a néző, sokszor látható lesz
Budapesten is! Addig csak azt ajánljuk, rohanjon mindenki Kaposvárra, nagyon megéri !!!

PITYU BÁCSI FIA                     Háy János darabja                Beregszászi Színház
 

A Gézagyerek óta  Háy János nem tud hibázni. Naturális mélyvízi abszurdja most is üt, kivá-
lóak a dialógusok, a groteszk beszédmód, a nevettető helyzetek. Talán nem kellett volna a
végén mini-tragédiába futtatni,  sokkal inkább vártuk a hazatérésre kényszerített Pityu bá-
csi fiának, a kilátástalanságba visszasüppedő záró-monológját. De így is, különösebb rende-
zés nélkül,  az eszméletlenül nagy beregszászi színészek  gyönyörűséges előadást produkál-
tak. Tóth László eleinte kicsit harsányra vette a falusi rokon figuráját, okoskodó kisembe-
re aztán megtalálta helyét a szereplők viszonyrendszerében.  Szűcs Nelly fantasztikus azo-
nosulással építette fel a hétköznapi asszony-feleség alakját,  aki ösztönös érzékenységgel
ismeri fel a mélyben,  fenyegető lassúsággal érlelődő  tragédiát.  Nincs szüksége szavakra:
ahogy almát hámoz, vagy reszel, az felér egy Hamlet-monológgal. Trill Zsolt káprázatos ar-
zenálját tovább gazdagította a kicsit gügye, végtelenül jóindulatú, sorsát felismerő, de el-
kerülni nem tudó vidéki fiatalember alakításával.  Játékának visszafogott ritmusa,  a kitar-
tott csöndek hihetetlen feszültsége, a végtelen belső tartalmakat sejtető látszólagos esz-
köztelenség alkotja grandiózus egyéniségének színészi kincsestárát.
Külön fejezet illeti a gyerekszereplőket, akik az egész beregszászi csapathoz hasonlóan, a
legendás  Vidnyánszky  Évike  néni  bűbájos köpönyegéből bújtak elő,  akik az iskolások
drámakörében diákszínjátszóként, tőle tanulták a mesterség, a művészet ábécéjét. Fehér
László
és  Bíró Gyula érett színészeknek is dícséretére váló, magabiztos természetesség-
gel játszották nemcsak a saját, de a darabbeli karakterüket is, az előadás legnagyobb, vá-
ratlan nyereségét jelentve.
Végre nem kell hónapokig várni! egy-egy beregszászi színházi estére, a Tháliában havonta
többször is láthatóak lesznek a magyar színjátszás távoli csillagai.                      2005 ősz

Utóirat 2006 tavaszán:
 Újra nézve a beregszászi csodát,  tovább fokozódott elragadtatá-
sunk.  Már-már aggódni kezdtünk  Trill Zsolt  egészségéért, annyira elnyűtt,  halálra vált,
áttetszővé kopott volt az arca,  annyira szánandóan esendő örök,  vesztesnek láttuk. Ma-
gánúton kaptuk a megnyugtató hírt:  minden rendben, kicsattan, mint az alma!, csak hát
ekkora színész...

A HALOTT CÁRKISASSZONY                                       Komáromi Jókai Színház
 

Czajlik József rendezései eddig nem tudtak meggyőzni,  de most megtalálta  1.: Nyikolaj
Koljada
nagynyomású, mélytengeri darabját, 2.: kiváló együttest szervezett a sok helyről
toborzott csapatból,  3.: az extrémitásában is emberi főszerepre megtalálta a különleges
tehetséget: Szoták Andreá-t. Koljada a gézagyerekes vonulatra hajaz, de veszettebb, mé-
lyebb annál, a végletekig mer elmenni,  de a legkockázatosabb szituációból is képes kivág-
ni magát, főleg erőteljes nyelvezetével, kiélezett dialógusaival.  Szvrcsek Anita sablonsze-
repét hitelesen jelenítette meg, elkerülve a kisstílű démon-kliséket, még részegségében
is arányos, összefogott alakítást nyújtott. Fabó Tibor káposztazabálós papagáj-monológja
sokáig emlékezetes marad, egészséges lendülete motorja volt az első résznek. Tóth Attila
szerepét önfeláldozó bravúrral, kitűnően adta  Lucskay Róbert.
A Zsámbékról  Londonba tartó buszon, Filló Vera  fantasztikus abszurdjában, kalandvágyó
írónő-szobalányként csodáltuk,- két nyáron át tapsoltuk ott a szintén Jámbor Dzsózy ren-
dezte  Csodálatos vadállatok-ban,  idén meg  Bizio: Élet-halál-táncában tündökölt,  nagy  
várakozással jöttünk tehát most is, de ez a félnótás,  mégis ember Rimma ezekhez képest
is kimagasló, páratlan alkotás !!!  Bugyuta, éleseszű, delirál és a velejéig pontos, kutyaimá-
dó és kutyahóhér futószalagon, aszex androgén és váratlanul eszelősen vágyakozó nő. Ter-
mészetesen iszik, hát hogy is lehetne ennyi ellentmondást kibírni!, mégis,  rendbe teszi a
dolgokat, máséit, végül a magáéit is.  Mocsokban él,  de Puskint szaval, rongyokban meny-
asszonyi ruháról álmodik. Kiismerhetetlen, de őrületének vasalogikája van. Szoták Andrea
velőkig ható szuggesztivitással,  szinte rezzenéstelen arccal formálja meg a túlzásokra csá-
bító szélsőséges karaktert. Gyönyörűen deklamál, szavainak pöröly-súlya, csöndjeinek de-
lejes feszültsége van.  Nézésével lézer-kalodába fogja partnerét, néhány ritka pillanatban
a nézőket is.  Ahogy mámoros könnyekben úszó szemmel  "Boldog Újévet! Hurrá"-t kiált a
katonáknak, ahogy azt sikoltja élete első és utolsó férfiának: Gyere!... megrázó, megindí-
tó, ellenérzésre, együttérzésre egyaránt késztet,  olyan sokarcú, annyira végtelen, mint
az enberi természet maga.  Nagy kár, bűnös hiba, hogy a T.Zsüri és a  nemT. Szakma nem
volt jelen, így nem volt kénytelen szembenézni azzal, hogy nem a talmi trend-sztárok hor-
dozzák a dicsőitendő értéket. Még inkább fájó, hogy ezt a gyönyörűséges alakítást a kö-
zönség is hiába keresi majd. De: Szoták Andreá-nak a csúcson a helye!, sajnos, ihol csak
dimbes-dombos lankákat látunk.

ŐSZI FESZTIVÁL                     Warlikowski és Frank Castorf                      2005  
 

Az Empedoklész nem sikerült, Dogyin avitt '910-es stílben untatott a ragyogó színészek elle-
nére, a Johanna meg egyszerűen nagyon rossz, nézhetetlen. Gyenge kezdés után a végére
mágiscsak belendült az  BÖF:  a lengyel csapat nem volt erős, darabjuk pedig kifejezetten
kerülendő,  meggyőződhettünk viszont  Warlikowski elementáris képességeiről, - a berlini
Volksbühne vendégjátéka azután maga volt a Hetedik Mennyország!
Nem az a baj, hogy  Sarah Kane  egy szerencsétlen pszichopata,  hány sorstársa írt remek-
műveket!, neki is sikerült ez egyszer, a  Phaedrá-val,  de ez a hagymázas horror-giccs nem
való színpadra, mert csak kínpad lesz belőle.  A Titus Andronícus-ban is metélnek, karokat,
lábat, de valami halovány oka-értelme csak van a cselekménynek, itt zagyva dilizés. A többi
motívum sem hordoz jelentést, legfeljebb sokkoló, a maga esetlen módján.
De ebből a matériából a rendező nagyszerű előadást formált. A sötét térben négyzetméter-
nyi fényhasábok,  aztán mindent elborító csúnya sárga fény, dermesztő hang-effektek, szi-
gorúan összefogott ritmus.  Minden szótag tökéletesen intonált, minden megszólalás az ér-
telmezés legmagasabb szintjén,  nem kifejezetten nagy színészek kiváló interpretálásában.
Egy eszméletlen énekes-színésznő emelkedik ki,  bluest, sanzont,  jazzes songokat énekel,
zseniálisan ellenpontozva a szoernyue eseményeket.  Örültünk az első találkozásnak a len-
gyel mágussal, de  Warlikowski-ék legközeklebb inkább a Dybuk-kal jöjjenek. 
Kiszédeleg-  
ve a Mester és Margaritá-ról,  hipnotizálva a félelmetes élménytől,  eltelve a félelmetes
nagyság csodálatától,  mennyei gyönyöröktől ittasulva  biztosak voltunk abban,  hogy erről
írni lehetetlen, képtelenség, vakmerő szemtelenség lenne: szó bennszakad, szem fennakad.
Meg se próbáljuk elemezni,  lelkendezni meg annyira szegényes,  legfeljebb néhány apró
gondolatot pöttyentünk ide,  hogy legközelebb   MINDENKI!!!  rohanjon a  Volksbühne és
előadásaira. 
Talán a színészekről valamit. Úgy artikulálnak minden erőlködés nélkül, hogy a   Nem.pont.
színház borzadály nézőterén minden szisszenést hallani, teátrálisan játszanak, de olyan kifi-
nomultan, hogy videon premier plánban közvetítve, filmszerű és egyáltalán nem túlzó, azaz
egyszerre fognak kinn és benn egeret...  A  jó negyvenes  Martin Wuttke, aki  Pilátusnak,
Mesternek egyaránt fantasztikus,  eszméletlen testi-lelki kondiciójával tűnik ki,  a Josuát
alakító középkorú  Kurt Naumann hasfalát pedig egy gladiátor is megirígyelhetné, hát még
egy fiatal honi aktor... Margarita /Irina Kastrinidis/ sikoly-áriái döbbenetesek, nyávogó ko-
loratúrája a valószerűrég határait feszegeti.  Hontalan Iván  megtestesítőjének riadt pislo-
gásai, melyeket katatón merevséggel váltogat, mimikai bravúrok.  De mindenki táncol, éne-
kel a jazzes, blues-os betétekben, mint egy musical-színész, illetve,  mint egy igazi színész,
aki nem ragad le egyetlen stílusban. Csak azért időzünk ezeknél a mozzanatoknál, mert ki-
jelenthetjük, ilyen színházat Schilling is tud/na!!!/ csinálni,  van is hozzá nehány embere,
akik közelíthetik a Tilo Werner-i szintet,  de hol lenne ennyi és hol lenne hely és idő ?!?
/Azért csak jogos a büszkeség, hogy a Krétakör dolgozott már a Volksbühnével, Süsü ren-
dezett is ott és fog is még.../. Útáltuk: annyiszor láttuk már ezt a videózást értelmetlenül,
divatból, amatőr módon, de itt, most az operatőr egy átgondolt képalkotási tervet követve
alkotta meg filmjét élőben!, kongeniálisan. Általában, minden aprólékosan kidolgozott volt,
de ez nem a német precizitás, hanem a nagyszerű ötletek következetes realizálása, ami ná-
lunk, egy kicsit mindig hibádzik.  Forog, közelít,  kézben rohan a kamera, néhány külső fel-
vételt is ráúsztatnak, de 95 százalékban minden a színpad terében történik.
Bele lehet nyúlni úgy Bulgakovba, ahogy  Frank Castorf  teszi, aki szabad asszociációit fűzi
az immár kanonikus történethez, reflektál az eredetire és aztán saját magára is. Lehet ze-
nei betéteket inspirálni, melyeket Sir Henry és a teljes gárda varázsol elénk. Mit nem iga-
zol, mit nem szentesít az elementáris tehetség?!?  Ezzel együtt elszorul a szívünk, amikor a
szállóigévé lett mondatok megszólalnak, amikor egész bekezdések hangzanak fel mindannyi-
unk MM-jéből, amely most végre, először kapott méltó színházi megjelenítést.

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM         Oskaras Korsunovas /Vilnius/       Gyulai Vár Színház
 

Hetek óta gyűjtjük az erőt: neki kéne ülni a litvánokról regélő soroknak, de annyira nagy Bennünk a félelem: nem tudjuk kellő nagyságrendben érzékeltetni ezt a színházi csodát!!!
Mit lehet írni egy olyan előadás után,  amikor csak nagyon-nagyon csöndesen sétálgatunk
a gyulai  ÉlőVíz  kuruttyos partján, elrévülve, megsemmisülve, ujjászületve...
Látunk a színen tucatnyi másfél x feles álló farost-lemezt.  Megelevenednek az  alul  kiku-
kucskáló lábak és más-más mozgással, egyénített,  groteszk koreográfiával surrannak fel és
alá. Mögöttük rejtőznek a játék szereplői, alig-jelmezben, az ő eszköztárukban a mozgás, a
pantomim,  a tiszta deklamáció,  az ének- és hangbravúrok helyettesítik  a ruhát-díszletet.
Egyetlen kellék ez a nagyobbacska rajztábla,  amely azonban miljom metamorfózisra képes.
Pajzs, tető,  sziget és tó,  bástya és ajtó,  lejtő és ruházat. Követhetetlen ez a pillanaton-
kénti átváltozás, mégis tökéletesen egyértelmű, mert hihetetlen ötletessége a történések
elemi logikájából adódik. A tömeg egy emberként él és mozog, az egyes színész viszont, be-
épülve a csapatba is megkapja a szólózás ajándék-perceit.  Titániából négy is van,  virtuóz
Zuboly egyetlen egy, ám az ezeregy arcú. Oskaras Korsunovas-t káprázatos tehetsége való-
ban feljogosítja arra, hogy színházát önmagáról nevezze el. Brook és Mnoushkine óta nem
láttunk ennyire sokoldalú, ennyire egyedi alkotó-rendezőt. Társulata pedig a  Csoda!!! ma-
ga, tetőtöl talpig színművészek, bármit képesek megjeleníteni, amit elképzelni bírnak.
Örjöngött a gyulai MűvHáz félháza... mert ennyien voltunk csupán. A városban próbáló ha-
zai színész-stábok hol is lehettek?!, nem is beszélve a színházról írók amúgy túl népes trup-
járól,  pedig a vilniusi társulat tavalyi,  nem is Korsunovas rendezte bemutatkozása a Trafó-
ban, igazán figyelemre méltó volt!!!  Persze, rossz dolog szembesülni a litván és a moszkvai
példával, mert ha ez a színház, minek nevezzelek,  Dohos Hazai Teátrumocska... Rumocská-
nak avagy ocskának?

 A  BEREGSZÁSZI SZÍNHÁZ  vendégjátékai              2005 tavasz
 

 
Vidnyánszky Attila
beregszászi CsodaCsapata zsinórban játszott itt a bp-i
 színházak jóvoltából: a teljes bevétel a beregszászi színház építésére for-
 díttatik !!!  Mi pedig újra ill. először láthattuk világraszóló előadásaikat...

 Eddig a  Tóték az  Új Színházban, a  Szarvas a  Nem. Szín.húúú!-ban, az
 egyfelvonásos  Csehov-ok az Örkény István Színházban arattak tomboló
 sikert. De volt még néhány, csak Zsámbékon, Kapolcson látott:

        március 1.      Sardaffass, a hímboszorkány     Bárka

Zavart pirulást, vagy bárdolatlan beszédünk igazolását váltja ki Verebes
Ernő, beregszászi háziszerző darabjának CÍME. Utánanéztünk a Fekete
         Mágia Nagykönyvében /Göttingen 1643/, a helyes kiejtés:
   szárDÁFfásssz, középhangsúllyal, elnyújtott szóvégi sziszegéssel !!!

 március 17.    Bocaccio: Sólyompecsenye       József Attila Színház

 április 23.      Szarvassá vált fiú      Bárka       Kortárs Drámafesztivál

 május 13.     GODOTRA VÁRVA     Először Magyarországon !!!    Radnóti


TÓTÉK                                                                           Gyulai Várszínház  2004
 

Latinovits Piki  Őrnagya, Vári Éva  Mariskája...Örkény István remekművéhez már sok nagy
alakítás kötődött,  de a beregszásziak előadásában  először valósult meg a négy főszereplő
egyenrangúsága. Vidnyánszky Attila rendezésében a bravúrra ingerlő őrnagy-szerep és a
szembenálló család  naturális valósága tökéletesen kiegyensúlyozott, négydimenziós teret
alkotott. Tóth  László  finom eszközökkel munkálta ki  Tót figuráját,  vaskos erő helyett a
csendes ellenállás crescendójával jutott az igazságosztó három bárd-ütésig.  Szűcs Nelly
hihetetlen  fegyelemmel  illeszkedett az együttesbe,  a legnagyobbakat idéző tudatos ön-
zással tette lehetővé a kvartett négyszólamúságát.  Ebben a térben virágzott fel Ágika sze-
repében  Orosz Melinda, aki a gyermeki rajongás, a fürge kotnyelesség, a bakfis-szerelem
ezer színével villogott.  A nagyok mellé egyre inkább felnövekvő fiatalabb évjárat másik re-
ménysége,  Rácz József a postás szerepében tűnik ki, visszatérő bicikli-köreivel tagolja a
sűrűsödő cselekményt. Lehet még  Trill Zsolt-ról  bármi  meglepőt mondani,  hiszen min-
den alakítása reveláció,  minden gesztusa életveszélyes és a  felfokozott várakozás ellené-
re mindig újabb és újabb ámulatba ejt. Most játszik talán először férfit, eszelőset, agresz-
szívet, önzésében kegyetlent, de ezt a hiszteroid paranoiát is a magától értetődő egysze-
rűséggel állítja elénk. Néhány hangsúlyában még nagy elődjét is idézni meri, nyugodtan
teheti, biztosan nem tűnik utánzásnak, mivel ez Trill Zsolt Őrnagya, fenomenálisan hatal-
mas, feledhetetlenül szuggesztív, nagyformátumú munka.
A népi tüzoltózenekar és a rádió-műsorok segítségével  Vidnyánszky a darab helyének és
szörnyű korának hátterét teremti meg. A  zenekar és dalárda specialitása, hogy a kisebb-
nagyobb szereplők egyformán játszanak benne, másodpercek alatt lényegülve át, például
postásból tubássá, S örömlányból  /a nagyszerű  Béres Ildikó!/ nótafává.  A  rádióadásban
katona-nóták, Wermacht-indulók mellett szirup-slágerek, napihírek, viccek mellett törté-
nelmi hangképek is helyet kapnak. A démoni dobozolást a donkanyari búcsúparancs döb-
benetes szavai, majd Hitler örjöngése ellenpontozza  Kristán Attila előadásában. Aztán a
későbbi idők csasztuskái, tömegdalai vedlenek át /soronként!/ beat-zenévé a Szűcs Nelly
dominálta kórus frenetikus játékával.
Végre újra beregszászi előadást láttunk, végre újra saját csapatával kápráztat el a félelme-
tesen eredeti Vidnyánszky Attila !!!  Reméljük,  ősszel azért Budapesten is lesz előadás,
a fél házra igényt tartunk: mert aki közülünk a Szarvast látta, az most is ott akar lenni.