Bergman irodalmi szintű filmnovellát írt,  de a két nő lélektani drámáját végül is a félelme-
tes premier plánok  hosszú sora jeleníti meg. Így találó gondolatnak tűnik a szavak nélküli,
testnyelven történő megfogalmazás.
A depreszzióba zuhant színésznő,  mutatós sötét jelmezben  Makra Viktória. Kiábrándult,
magába fordult, mozdulatai is  sivár lelki ürességet mutatnak.  Ápolója duzzad a természe-
tes életerőtől,  érzelmileg nem forró,  de a termőföld súlyát,  a növények vitalitását sugá-
rozza. A koreográfus  Varga Krisztina  szigorú biztonsággal építi fel karakterét,  gesztusai
a fegyelmezett segíteni akarás jelzései.
A két korpusz állandó kölcsönhatásban kerülgeti egymást,  a mozdulatok egymásból indáz-
nak tovább, moccanásnyi elmozdulásokkal indul be a szerepcsere. A színésznő lépésről lé-
pésre uralja le a gyanútlan ápolónővért, exhibicionizmusa diadalmasan éled fel, míg a má-
sik egyre inkább talajközelbe süllyed. Amennyivel aktivizálódik az egyik,  annyival szűkül a
másik, az indulatátvitel egyenlege nulla.
Az arányosan megalkotott dramaturgiai szerkezetet a mozgássorok zeneisége élteti, folya-
matosan érzékeljük a nehezen megfogalmazható belső történések hullámzásait. Nincs ne-
hezebb, mint minden külsőség nélkül, csak a tiszta tánc eszközeivel operálni: a rendező-
koreográfus fizikai színházi osztály növendéke,  Varga Krisztina példaértékű munkát alko-
tott.  Vizsgaelőadásnak készült ugyan,  de bármelyik táncszínpadon megállja a helyét, re-
méljük, be is kerül az alternatív szcéna forgatagába. Ha ez nem, akkor majd a következő,
melyet felfokozott figyelemmel várunk.

Először az emlékezetes  Bartók-házi  Dalkoncert-en  találkoztunk  a  komponista-növendé-
kek és színész-hallgatók közös munkájával,  azóta is töretlen az együttműködés, tovább bő-
vül a repertoár, a mostani program régi és a legújabb eredmények hatásos bemutatója.
Karinthy: Az emberke tragédiájá-t  Nyitrai László  teljes egészében megzenésítette,  a fá-
raó songját  a hetyke lendületű  Gulyás Balázs-tól halljuk.  Adorjáni Bálint  Vettl Mátyás
szvinges eleganciájú Verlaine-jével lep meg,  Szalai András: Apa kalapjá-t énekelve állja a
versenyt az eredeti verzióval.  Földi Ádám  Petri György-öt visz sikerre Tornyai Péter ex-
presszív zenéjével, Solti Árpád nem adja Danté-nél alább, a Pietrához írt, gyilkos indulatig
sistergő drámai miniatűrt  Bakos-Kiss Gábor a falzett-őrületig fokozza. Expresszív csáberő,
vokális szépség, temperamentumos intelligencia:  Molnár Gyöngyi  az olaszból saját maga
által fordított,  Bella Máté vokalizálta  Mai piu-ban bizonyítja elementáris muzikalitását, a
szuggesztív orgánumhoz tévedhetetlen arányérzék társul.
A "legjobb francia sanzon" díjat nyert Rétfalvi Tamás, szakaszonként gyorsuló artikulációs
bravúrja Figaro belépőjének kozmikus sebességét is túlszárnyalja,  de egy Weöres Sándor-
opuszban két ellentétes karakter ábrázolásával is kitűnik.  Huzella Júlia a kabarék világát
idézi  Solti Árpád  Szép Ernő  sanzonjaival,  a  Harapás diszkrét erotikájában art-decós fí-
linggel, a  Várjon! ingerlő visszautasításaiban az örök nőiség rafinériájával. Tasnádi Bence
retteg egy légytől, elmélyült komolyságra képes egy  Vettl Mátyás-Tasnádi István dalban,
Máthé Zsolt  fergeteges szövegével  négy évszakon át hívja  a mazsolás Madelaine-t, akit
még Aznavour is hiába várt.  Nagy Dániel Viktor ördögfi óvodásként, "csak én vagyok zse-
ni" mottóval bizonyítja a  Lusztig-Laczkfi szerzőpáros és a saját igazát, parkettáncosként
pedig a  Dance, Dance elsodró lendületével bizonyít.
A legfrissebb generáció képviselői aztán felteszik a pontot az i-re. ifj.Vidnyánszky Attila
elképesztő mozgással,  vijjogó sikolyhangokkal imitálja  őserdei rokonainkat,  még majom-
bőrét is megmutatja  Mátyássy Szabolcs frappáns motívumokkal díszített weöresi Majom-
ország-ában,  a pantomimikus elemek merészségét  a megszólaltatás iróniája hatványozza.
Zoltán Áron combján ütve ritmizálja Aznavour szvinges dubdudáját, majd amadindás dob-
szólót mutat be a falon,  míg a legjobb zeneszerző díját kapó  Kovács Adrián  Hazatérés-
ében a poétikus hangvétel líraiságát, az éneklés mellett hosszú furulyával is felidézi.
A  Két nem,  Weöres Sándor verse  szinte performansszá fokozódik  a zeneszerző   Balog
Máté impulzív megjelenésével.  Berobban a színre,  dühöngve csap a billentyűkre, vulkáni-
kus energiával személyesíti meg  a vehemens mácsó-nemet,  Kurta Niki  érzékletes éneke
azonban, poétikus szépségével  a vad dübörgés  gyönyörűséges ellenpontját képezi. A dé-
monikus karizmájú komponista a Pygmalion-ban invenciózusan használ  magyar nóta-, ope-
rett-, jazz- és magyar nóta-elemeket,  Kurta Niki  szirén-hangon, vakmerő tempóban hite-
lesíti nagyszerű játékát, remeklése katartikus orgazmusban csúcsosodik.

Venyicska Jerofejev gyakori vendég a Ráday-utczában,  Tamási Zoltán  felejthetetlen elő-
adásában zötyögtünk végig a Moszkva-Petuski alkesz járaton.  Jeles András messze rugasz-
kodik a szovjet valóságtól, szürreális álom képeiként mutatja meg a zabolátlan fantázia deli-
riumos stációit.  Jerger Balázs  következetesen deklamálja  a zseniális szövegeket, a tudat-
talan határmezsgyéin bóklászó mondatok  igazi lényege azonban  a színpadkép kukucskakö-
rébe fókuszálódik.
Kátai Kinga  egyfogú véglénye,  Fábián Péter  torzarcú vámpírja goyai látomásként jelenik
meg, a realitást legfeljebb a manekeni pózokkal pucsító  Edvi Henrietta képviseli.  Az éte-
rien lebegő hangtér  Melis László  repetícióiból épül, a megszólaltatás  Dargó Gergő mes-
termunkája. Nem keressük a mondanivalót, nem töprengünk az "üzenet"-en, az érzéki szín-
ház szféráiban röpülünk.  Minden mozzanat  egy magában való dolog, "Dinge an Sich", nem
jelent, nem jelöl, úgy van!... - ahogy átéljük.
Schubert Téli utazásának motívumai  angyali artikulációjával simogatnak  Szakács Hajnalka
pianisszimóiban, ő később könnyű fehér ruhából szerecsen-feketébe váltva,  a blues tragi-
kus mélységeit is átélt muzikalitással jeleníti meg. Furcsa figurák tűnnek elő, Bende Kinga
tangóbíborban,  Rózsa Krisztián zöldmuszlin vitustáncban közlekedik, Horváth Szabolcs el-
fuserált csehovi félnótás rokonként mered a semmibe.  Benkó Bence kaján kanördögként
gyilkolászik a fordított kereszttel,  a "Nincsen apám, se anyám"-at  Máté Anett  reszketeg
kezű eratomániája fűszerezi.
Dobó Enikő is szépen énekel, majd fürdőruhában feszít az összművészeti csúcsot jelentő,
háromszólamú szellentés-fúgában.  Felvezeti a témát,  a rózsaszínben bűvölő, eszméletlen
szuggesztivitású  Kopek Janka  ábrándos hangnemváltással lép be, a frappáns lezárás a ka-
lauzként is remeklő  Kiss Emmá-é: "nem is fingik...".
Nem láttuk meg a Kremlt, nem jutottunk el Petuskiba, de  Jeles András látomásos színhá-
za  az extrém esztétikum világába vezetett, alkoholnál jobban tágítva elfásult képzeletünk
belső végtelenbe nyíló távlatait.

Az Első Fél maga a Kegyelem!  Delejes a Fény, szikrázik a Nagyfeszültség, sistergő lávaként
kavarog a színpompás tömeg, a szupergyorsító terében falhoz tapadnak  a néző-molekulák.
Bizony, mi kétoldalt, egy sorban szorongunk, míg a játék elbitorolt zsöllyéink közt tombol.
A szín a nézőtér, az osztott széksorok karéjában, hars énekléssel áramlik a mozgással trip-
lázódó, nagyhírű "BÍÍT"-es osztály.  Oroszul danásznak valamely novocserkaszki indulóba ol-
tott rockzenét,  Benedek Mari lengéiben a lányok, alul menyasszony, fölül vőlegény ken-
taurok az urak.  Pezsegnek az ötletek,  vágtat a tempó,  ám a legendás alakok mégis meg-
elevenednek.
Kosik Anita Zsuzsanna  az erotikus vonzás  diadalmas fenségében lép elő,  kérői közül el-
sőnek Ivolgin kétes személyisége lepleződik le  Mikola Gergő hidegtűvel karcolt, éles jel-
lemrajzában. Nasztaszja Filippovna  sebzetten kemény tekintete néz ránk, ellenpontként
Nagyhegyesi Zoltán Miskinjének gyermeki kíváncsiságot, naiv hitet sugárzó szempárja ra-
gyog, az első pillanatban megteremtve a címszereplő alanyi hitelességét.
A nemrég még tündéri piánisszimóban vokálozó  Hekler Melinda - Szabó Irén duó,  a Je-
pancsin-lányok mustrálják a furcsa hírű herceget,  míg narancsvörös szemöldökű démon-
maszkban pávázó "Maman"-juk,  a pantomim-léptű  Szilágyi Csenge börleszkbe hajló, met-
sző iróniával játssza  az eszét és  pengeél szerepét. Gunyorosan hajladozó frázisok, minia-
tűr kacagó-áriák, váratlan cezúrák, hőbörgő kitörések: mestermunka!
Nem irigyeljük UngárJuliá-t,  Dosztojevszkijből egyetlen szót kihúzni is  vétkes csonkolás,
de hát ezek az élveboncoló mondatok  legfeljebb Mahábharáta-szerű, kéthetes folyamat-
ban lennének színházban játszhatóak, mindegyik háromszor, minden jelenet kétszer, - hi-
szen könyvként is visszalapozós, újraolvasós fajta, véget nem érő élmény. A Pavliscsev fia
jelenet rémesen hosszú,  így a beteg kamasz monológja  nehéz helyzetbe hozza  a kiváló
Dénes Viktor-t,  fele ennyi,  koreografálva talán hitelesebb lett volna.  /Persze ez csak
egy Rogozsin-Ippolit, Lebegyev-Rogozsin, Ippolit-Lebegyev helycserével képzelhető el/.
A Blikk-felolvasásban Wunderlich József bizonyítja, hogy még a telefonkönyvet is izgalma-
san tudná interpretálni,  Ágoston Péter  a szenilis tábornok  Napoleon-sztorijával  mutat
különleges erényeket. Csipkés alsóneműben, fodrozott hajzattal, szobacicai minőségben
remekel Nagy Dániel Viktor,  gesztuscsodákkal fűszerezve káprázatos monológját. Ahogy
narrátorként önmagát bemutatja,  Ódor Kristóf a megtestesült főtiszti eszmény, az impo-
náló megjelenést parancsolóan megnyerő orgánum tetézi, míg  Marofka Mátyás  extrém
clown-ként tágítja a nagyjelenet spektrumát.
A második félidőben Zsótér helyét egyre inkább Dosztojevszkij foglalja el. A mennyei tex-
tusra zsugorodó játékba, annak idején, Andrzej Wajda bicskája is beletörött, - többórás
Miskin-Rogozsin ágyduettje  lekókasztotta a fejeket, igaz: aznap éjjel alvásról szó sem le-
hetett, hajnalig kellett újraolvasni  a félelmetes párbeszédet.  Az első részben emlékeze-
tesen szuggesztív  Kosik Anita Zsuzsanna  teteme fölött,  a szüntelen ellentmondások ir-
racionális szédületében csap össze a Félkegyelmű herceg és az ösztönvezérelt újgazdag,
a robbanásveszélyes  Sándor Péter, hol egy kés villan,  hol a testvérként cserélt kereszt.
Zsótér Sándor és a kitűnő együttes merész kísérlete  közelebb hozta  Fjodor Mihajlovics
megfejthetetlen világát,  az meg teljességgel bizonyos, hogy ezentúl  Miskin herceg min-
dig  Nagyhegyesi Zoltán átszellemült angyalarcában, gyengéden árnyalt mondataiban je-
lenik meg előttünk.

Mindig csak férfiak voltak,  most végre az egyenjogúsított hölgyek is igazságosztó esküd-
tekké léptek elő.  Ösztönösebbek, fokozottan képesek empátiára, talán kevésbé előíté-
letesek,  így sokkal elképzelhetőbb, hogy a bűnös-ártatlan arány,  két óra alatt 11:1-ről
0: 12-re változhat.
Kelemen József  az adott osztály minden tagjának talál egyéniségéhez illő szerepet, szí-
nészvezetésének  legnagyobb érdeme,  hogy az együttes  tizenkét  egyenrangú teljesít-
ménnyel bizonyít. Pontosan kirajzolódnak a viszonyulások erővonalai, a különböző társa-
dalmi helyzetből adódó ellentétek.  A tempó ütemezése is tökéletes, élesen elválnak a
kétely, a racionális érvelés és a felhorgadó indulatok percei.
Rózsa Krisztián, a virtuóz pengeforgató ki is hívja  a rasszista elfogultság fizikai agresszi-
vitását, a keményen egyensúlyozó  Máté Anett  elnöknője csak nagy nehezen képes a
békítésre. Az építész  Horváth Szabolcs  mérnöki precizitással elemzi  a tényeket, még
a távolságokat is lelépi a helyszínrajz alapján, hozzáállása lassan változtatja meg az inkvi-
zíciós hangulatot.   Szakács Hajnalka  finom érzékenysége,  Kopek Janka  entellektüel
beállítottsága révén hajlik a jóra,  Bende Kingá-t még az áramszünet is megrémíti, csak
később ébred föl benne a lelkiismeret.
A rendező  Kelemen József  mesterien adagolja a feszültséget,  ésszerű, hogy a végén
megmenekül a gyanúsított, de mindvégig elképzelhetetlen,  hogyan sikerül az esküdtek
véleményét megfordítani. A félidős színész-tanoncok meglepő érettséggel formálnak ár-
nyalt karaktereket,  első nyilvános vizsgadarabjukban  deklamációban, mozgásban, gesz-
tusban egyaránt kiválóan teljesítenek.
Dobó Enikő Timea  extrovertált píárosa acélosan áll ki a női nem védelmében,  az erős
kisugárzású  Kátai Kinga Gabriella,  kólával töltött pillepalackjával, acélosan még oda is
sújt. A hetyke taxis  Fábián Péter, szurkolói tömegemberként hagyja meggyőzni magát,
Kiss Emma  szolid tanárnője is meghajlik végül  az érvek súlya alatt.  Annál nehezebb a
zsigeri náci  Benkó Bencé-t megingatni,  fröcsögő monológban sorolja  begyepesedett
közhelyeit, ám saját állításaival szembesülve mégis megadja magát.  Egy legény marad a
gáton, az apa,  aki saját fia ellenállásának, elmenekülésének emlékével szembesülve tö-
rik meg:  Jerger Balázs Péter elcsukló zokogása a nagyszerű előadás katartikus fináléja.
Az osztály által teljesen önállóan írt, rendezett, játszott  Sziszüphosz/Színház 2016 a
tavalyi évad legnagyobb meglepetése volt, úgy halljuk, most is valami ilyesmi készül, de
a további vizsgaprodukciókat is bizakodva várjuk.

Az utolsó éveiket taposó osztályok tagjai, régi ismerősökként, most is pompás produkciók-
kal jeleskednek.  Kultúrtörténeti nagyságok is írtak  francia sanzonokat,  a nagy drámaíró,
Jean Anouilh  versét  Poulenc zenésítette meg: a tavalyi győztes  Nagy Dániel Viktor-tól
halljuk, aki a kortárs magyar kategóriában ördöngős óvodásként, a "csak én vagyok zseni!"-
mottójú  Lusztig - Laczkfi szerzeményben bizonyítja a hazai alkotóknak az elődökhöz mér-
hető színvonalát. A piafi   "Pigalle" forgatagos lendülete után,  Szabó Irén bluesosan tragi-
kai felhangokkal hengerel  Papp Zoltán - Karafiáth Orsolya dalában.
Ficza István rettentő mimikája a legádázabb bikát is elrémíti a "Torreádor"-ban, Háy János,
Kovács Adrián zenéjével turbósított Háztartási vers-ében pedig gigászi nyárfalevélként re-
meg/k/ a mosógép dübögő ritmusára. A tavaly díjazott  Kosik Anita, hangszálgyulladása mi-
att csak zümmögőkórusként kísérte osztálytársát, ám Selmeczi György - Eszterházy Péter
"Idő van"-jában  Kulcsár Viktória  már egymaga szentségel:  "komolyan kéne venni a kurva
időt..."  "Csumizom a habtestem a ruciba"-vallja  Mórotz Adrienn   Laczkfi János - Nyitrai
László szlenges nótájában, sajátkezűleg kifestett díszlettel látványosított, párizsi argóban
előadott utcadala végén parókájával kalapoz a szűkmarkú nézők között. Nem adnak? "Tant
pis!" Annyi baj legyen...
A "legjobb francia sanzon"-díjat  Rétfalvi Tamás nyeri, szakaszonként gyorsuló artikulációs
bravúrja Figaro belépőjének kozmikus sebességét is túlszárnyalja,  de egy Weöres Sándor-
opuszban két ellentétes karakter ábrázolásával is kitűnik. Érdemes a sanzonokat franciául
énekelni? A hallgatóság nem nagyon érti, miről is van szó, pedig ezek a háromperces alko-
tások többfelvonásos történeteket, csavaros szituációkat mesélnek el!  Kurta Niké ragyo-
gó arcjátékkal, szuggesztív gesztusokkal egy sereg lelkiállapotot rajzol meg, kár, hogy nem
tudjuk, gyönyörűséges hangján vajon miről énekel... A másnapi Pygmalion-songban, mely-
ben  Balog Máté  invenciózusan használ  magyar nóta-, operett-, jazz- és opera-elemeket,
áradó muzikalitással, vakmerő tempóban hitelesíti nagyszerű játékát, remeklése katartikus
orgazmusban csúcsosodik.
Mikola Gergő  pianisszimóból indítja  színházi súgó-portréját,  mívesen felépített minidrá-
májában a jellemábrázolás premier plánjában leplezi le a kisember titkos vágyait: Csillagos
Tizes!!!,  de tulajdonképpen osztályozhatatlan bravúr.  Első megjelenésekor  Wunderlich
József  a barcelonai éjszakák örök vesztesét mutatja be,  míg  Nádor Mihály - Szép Ernő
operettes  A Katona dalá-ban  a férfiúi hierarchia másik végén győzedelmeskedő,  kedve-
sen agresszív cseléd-bolondítót.  Sokoldalúságát gitárkísérőként,  zeneszerzőként is bizo-
nyítja, méltán érdemli ki az abszolút első helyezést.
Ezek csupán a legjobbak, de mindegyik résztvevő zeneileg kulturált, technikailag képzett,
kiállásban magabiztos, ami a  Bagó Gizella  vezette tanári gárda  kiemelkedő munkáját di-
cséri. A dalkoncerteket évről-évre izzó hangulat, elfogulatlan légkör, bámulatos színvonal
jellemzi és akkor még nem is szóltunk a frissen bekerült növendékek  lenyűgöző bemutat-
kozásáról.
Telt orgánum, könnyed elegancia jellemzi  Bárnai Péter baritonját, József Attila Ringató-
ja  Kadosá-tól,  Aznavour vallomásos dala egyaránt hitelesen szól  közvetlen előadásában.
Vidnyánszky Attila  sok mozgással, kamaszos hévvel szólongatja  Nathalie-t, minket se ér-
dekel a Vörös-tér, Lenin mauzóleum és ama Nagy Október, a gopakos accelerando heves
tapsra ingerel,  Mátyássy Szabolcs káprázatos motívumokkal díszített  Majomország-ában,
a pantomimikus elemek merészségét  a megszólaltatás szarkasztikus humora  hatványozza.
Zoltán Áron combján ütve ritmizálja Aznavour szvinges dubdudáját, majd amadindás dob-
szólót mutat be a falon,  míg a legjobb zeneszerző díját kapó  Kovács Adrián  Hazatérés-
ében a poétikus hangvétel líraiságát, az éneklés mellett hosszú furulyával is felidézi.
Tóth András  érett stílusban, stúdiószintű hanggal tarol a  Les Bourgeois  hetyke strófái-
ban,  Selmeczi György - Béres Attila  Nagy Sördal-ával pedig  a két koncert legátütőbb
előadójának bizonyul.  Zsigmond Emőke, arca átszellemült harmóniájának meglepő kont-
rasztjaként, a La boulle-ban szédületes pörgéssel érzékelteti a tömeg forgatagát, dacos
komikummal vezeti elő a már-már háziszerző páros Papp Zoltán -Karafiáth Orsolya: "Ki al-
szik az ágyacskámban?" című, dühös ajtócsapkodásba torkolló férfiszomorítóját.
Bach Kata  homlokig húzott cippzár mögé bújva keres egy belevaló milliomost,  matrózcsí-
kos blúzát felfedve esélyei viharos sebességgel nőnek. Fantasztikus karakter, érdes humo-
ra kirobbanó tehetséget sejtet. "Elfogy a férfikészlet!"-panaszolja Darvas Ferenc-Görgey
Gábor kupléjában,  a megigézetten bámuló férfiakat látva, ettől azért nem kell tartania...
Az  Osváth Erzsébet - Wunderlich József  sanzonban,  Évi szerepében színes ujjacskáival
varázsol el a bakfis-bájú  Mészáros Blanka,  ám  Boris Vian  kéjsóvár balladájában, erőtel-
jes tenyeressel hangsúlyozva az intim szférát,  delejes nőiességgel követeli jussát: - Nem
értelek félre, de... kell a "Bumm"!
Naponta színházba járunk, de ez a két koncert  irodalmilag, zeneileg, pedagógiailag, a ké-
pességeket és a színészi munkát illetően olyan értékeket hordoz, amely fél tucat sikeres
premiernél is többet,  tetőtől talpig bizsergető, boldogító élményt jelentett. ...És az az
ujjongóan izzó, egységes mámor, ahogy a publikum a győzteseket ünnepelte!

Lehetett volna a Katona József Színházban egy újabb Nibelung lakópark, de Térey János
veretes textusa helyett a rendezés a fotonaturális aljaösztönökre és a gagyi látványosság-
ra koncentrált. A fizikai színház osztály vizsgája, minimál eszközökkel,  gazdag gesztusrend-
szerrel méltóbb egyensúlyt teremt.
A rendhagyó képzés eddigi fázisaiban a növendékek egyformán részesültek a koreográfus-,
táncos-,  színészi és rendezői tanulmányokban.  Mostanra lassan kialakulnak az egyéni irá-
nyultságok, ezt a munkát rendezőileg öten jegyzik.
Widder Kristóf  több jelenetben mutatja be a Pártházban rekedt védőket, élükön a "ház
erős embere",  Pallag Márton  markáns parancsnokával, rettegő telefonálások és a végső
kétségbeesés között. Ő maga játssza a süllyesztő titkát feltáró Szabó Lászlónét, ahogy, a
a szerepcserék révén, mindenkinek alkalma nyílik  ellentétes karakterek  megformálására
is. Táborosi Margit  három összefüggő képben játssza az illegalitásbeli szerelmein nosztal-
giázó ávós hadnagynőt,  Simányi Zsuzsanna  sziporkázó rendezésében a "Zeng a dal Rosa-
riótól Andesig"-sláger spanyolos tánca is frappánsan szervül.
Horkay Barnabás tétova tankosként keresi a célpontot,  majd a folyosón álldogáló nézők
előtt szenvedi végig félelmetesen koreografált kínzatását. Gyakran vándorlunk a játszóhe-
lyek között,  az áldozatokkal együtt szorulunk be  az emeleti trafóház néhány négyzetmé-
terébe,  Hegymegi Máté  teremti meg a kiszolgáltatottság  dermesztő légkörét, ő rende-
zi  Varga Krisztina  nylonzacskós  vallomását, a  Corvinisták gyülekezőjét és az  Utolsó se-
gélykérés tragikus fináléját is.
Soós Attila  cezúrákkal tűzdelt, vánszorgó monotóniával hatásos játékmódját ismerjük fel
Nagy Norbert  Hús- és  Gyöngy Zsuzsa Papír-daráló monológjaiban, a visszatartott tempó
ellenpontja a bírósági tárgyalás,  Zsíros Linda  vezette, heves szócsatája.
A dráma-kollázs szaggatott képei találóan rímeltek az 56-os események  zilált ellentmondá-
sosságára, erőteljesen mutatták meg az osztályban rejlő, termékeny lehetőségeket.

A diktatúra  előszelében  a színház kezdi visszanyerni  direkt közéleti szerepét.  Egyelőre
még nem kényszerül áthallásos jelbeszédre,  szókimondását nem kell dekódolni. A nemze-
ti szégyen Új Színház-pályázat botrányára reagál a Rusznyák Gábor vezette, IV-es kaposvá-
ri színész-osztály, néhány nap alatt készült, agitatív dokujátéka.
Forgács Péter  csak a szó szerint felhasznált döntések, pro és kontra vélemények anyagá-
ból gyúrta kollázs-szövegét, melyet invenciózus ötletekkel megspékelve tálal elénk.
Két tábor sorakozik fel  egymással szemben,  ötszavas káromlásokkal fröcsögve, soraikban
minden jeles színházi és jellegtelen közéleti szereplő megtalálható Ascher Tamástól a mo-
nogramra sem érdemes percemberkékig. A barna sarokban  György Zoltán Dávid,  Varga
Norbert,  Deák Péter szórja szidalmait, a piros-kék oldalt inkább a hölgycsapat erősíti.
Mohácsi Norbert  titáni erőlködéssel  üríti elénk  pályázati végtermékét,  Vlasits Barbara
ékesszólóan kommentálja az eseményeket, Rainer-Micsinyei Nóra eltorzult arccal vijjogja
biblikus átkait.  Gergely Rozália  Hámori Gabiként kedves líraisággal tiltakozik, a két szom-
szédvár között ingázó színmű-gyáros,  Sipos György  azonban gyengéd szavakkal adja érté-
sére, hogy szép ugyan lehet, de okos nem.  Czakó Julianna gregorián a capellában vokali-
zálja a magyar irodalmat,  Krajcsi Nikolett  liberál-bölcs észérvekkel kontráz. A szkandere-
ző felek kiegyensúlyozottan, kölcsönösen megkapják a magukét, az ötletpetárdák a nézők
hahotáiban robbannak.  Könnyed iram,  humor-fergeteg,  magabiztos színészi kiállás: felér
egy tömeggyűlési deklarációval.
Forgács Péter rendezői munkája és a  SzedettVedett Orfeum -mal  már ékesen bizonyító,
igen reményteli osztály energikus közreműködése,  az egyszeri színházi eseményen túl is,
megkerülhetetlen fontosságúvá tette a produkciót. A döngölve acsarkodó végkifejletben,
főpolgármesterként  Lakatos Máté a nyílt színen erőszakolja meg a honi theátrumot meg-
személyesítő  Tolnai Hellá-t,  mégis él a remény, hogy a Szomorú Vasárnap nem a magyar
színházat fogja siratni azon a távoli, voksolási vasárnapon.

A  Novák Eszter  vezette, IV-es zenés-színész osztály két jeles hallgatója komoly meglepe-
tés  Bródy Sándor: A tanítónő-jében.  A fővárosból exportált prímás gyönyörűen húzza a
parlagi sötétségben pöffeszkedő uraknak,  szépszál, városi eleganciájú fiatalember, aki im-
ponáló könnyedséggel bírja a francia nyelvet is.  Wunderlich József  deklamációja éppen
olyan tiszta és muzikális, mint a hegedülése, néhánymondatos szerepével a korszerűbb já-
tékstílus friss levegőjét hozza a maníros rutin csüggesztő tompaságába.
Még erősebben mutatkozik a különbség  a főszerepet magabiztosan abszolváló, sugárzóan
energikus  Szilágyi Csenge esetében. Hiába kucorognak az inkvizíciós tárgyalás urai a ma-
gas pulpituson,  hiába alázzák öten is,  jelentéktelenné törpülnek a színészileg is fölébük
kerekedő, kemény kiállású fiatal lány mellett. És hogyan áll!!!  Büszke a háta, sudár a tar-
tása, személyiségének súlya szinte felborítja a színpadot. Igazi lelkes pedagógus az iskolai
képben, bár ma lennének ilyen szent elhivatottsággal bíró ifjú tanerők! A kockázatos sze-
relmi jelenetben is kifinomult érzékenységgel találja meg, az óvatos visszafogottság és az
ébredő vágy kényes egyensúlyát.
A két pályakezdő  sikeres bemutatkozása bizonyítja,  mennyire sokoldalú és eredményes
munka folyik a a Színművészeti Egyetemen.  És ez csak a kezdet: az osztályban még tizen-
hárman vannak!

A másik egyfelvonásosról  kevés szó essék.  Racine-t csak parodizálva  érdemes játszani, s
bár a díszlet totál-lila,  a játszók csuklyás rapperek,  az élvezhető stílust  egyedül  Simon
Zoltán  találja meg. Szerelmi önkívületben, férfiúi csalódottságban egyaránt habzó szájjal
veti magát puha fotel-ölbe, hogy bíborba váltó arccal szórhassa heves tirádáit.
Máté Gábor  viszont tekert egyet az 1730-as Marivaux-n, a szerepcserés komédiát színész-
női öltözőbe,  a fellengző dialógusokat  idézőjelbe teszi és nem fukarkodik  a vulgáris ana-
kronizmusokkal sem.  Fehérben izzik a színpad, pazar humorban a játék.  Szó szerint végig-
nyerítjük az egészet a másodpercenként kirobbanó kacagórohamok szédületében.
Pálos Hanna és Tasnádi Bence  a színpadi háttér-emberek örök álmát testesítik meg,  tel-
jes komikusi fegyverzetben lépnek elő, a célratörő poentírozás mellett hiteles karaktere-
ket rajzolnak meg. A szókimondás a jóízű bumfordiság  határain belül marad,  az erotika a
csintalan pajzánság köntösébe bújik. Bursikóz bájuk ellenpontja  Huzella Júlia és Radnai
Márk fennköltebb duója,  bár az ő széplelkűségük mögött is  eleven vágyak feszülnek. Az
álomkvartett  példás összhangban muzsikál, ez az egy felvonás egész estés élményt jelent,
minden további nélkül bekerülhetne a kőszínházi műsorba.
Az utóbbi időben örömmel észleljük, hogy az ódrys vizsgaelőadások szelleme egyre inkább
befészkelődik a Kamra falai közé...

Jó négy éve őket is így castingolták a  Színművészeti Egyetem háromfordulós felvételijén,
a tavalyi frenetikus  BÍÍT-tel  elhíresült osztály tagjai most,  az elképesztő  tánc- és ének-
produkció mellett, saját magukról, kamaszélményekről, indíttatásokról, kétségekről és vá-
gyakról is mesélnek.
Marofka Mátyás az orvosi karról igazolt át,  nincs oka megbánni pályaválasztását,  Kulcsár
Viktória azt panaszolja, hogy hiába táncol-énekel /valóban!/ kiválóan,  a főszerepekre in-
kább a "szép" lányokat választják,  Törőcsik Franciska viszont azt kifogásolja, hogy benne
csak a külső adottságokat preferálják és soha nem kap komoly karakterszerepet...  A mis-
kolci Búza-tér alvégéről érkezett, megejtő finomságú  Mikola Gergő artisztikus szólójával
érvényesíti extrém eleganciáját.
A Chorus Line dalai, hála  Selmeczi György  zenei vezetésének és a zenekarnak, musical-
szintű, egyáltalán nem slágerszerű mivoltukban,  az ének mellett, hatásos alapját képezik
az elsöprő lendületű koreográfiának is /Bakó Gábor/. A dallamokat szöveges részek tagol-
ják és tömeges tánc-forgatag tetőzi.  Hekler Melinda  magától értetődő természetesség-
gel mesél  a katolikus iskolában végigszenvedett, léleksorvasztó évekről, amikor mindenki
csak jó kislány:  "napocska" akart lenni,  szerencsére azt láthatjuk, hogy kettős szerepé-
ben itt ragyog igazán!   Wunderlich József, 13 év eminens konzervatóriumi hegedű-tanu-
lás után váltott  a világot jelentő deszka felé,  ám a száraz fához és sok-sok hangszeréhez
sem lett hűtlen.  Könnyebb dolga van  Kosik Anitá-nak:  választásában  vívódott  az ének
és a színészet között, íme, karizmatikus erővel  mindkettőben egyszerre bizonyít.
Még felfogni is képtelenség  a színpadi történések tömény változatosságát,  Novák Eszter
minden számhoz, minden személyhez más megoldást talál,  az egyéni és kórus-produkciók
egységgé szervülnek. Pedagógiai munkájának eredménye  az a hitelesség, mellyel az ifjak
magukról vallanak, tényleg: nem tudjuk, ennyire jól játsszák a valóságosság látszatát, vagy
ennyire magabiztos az identitásuk, ennyire merik vállalni személyességüket.
Lőrincz Katalin, mint balettmester, Széles László, mint rutinosan érdeklődő casting-mes-
ter vezetik a válogatást, utóbbi kérdéseire  Szabó Irén  büszkén vallja magát békéscsabai-
nak,  igen, Ö kolbászt és pörköltet reggelizik,  de most már otthonosan mozog és énekel
a globális musical világában.  Sándor Péter  válaszai karcosabbak: - hiszen unja az egészet,
vágja oda, nem hazudtolva meg energikusan harcos, hetyke szellemét.  Amikor szó nélkül
áll a színen,  izzó tekintettel,  ugrásra készen,  az magában a  Nagy Októberi Forradalom!
Páratlan akrobatikájú, feszült intenzitású tánca, a mesterien fékezett pózokban végződő
gesztusok energikus hevessége,  az éneklés perzselően vijjogó muzikalitása,  a falzettben
csúcsosodó veszett szuggesztió, valóban megerősíti egyik tárgyilagos közbevetését: " van
olyan hogy tehetség..."
A hórihorgas  Ágoston Péter  rezignált humorral beszél előéletéről,  a derültséget fokoz-
zák a többiek beszámolója kamaszkori ocsúdásaikról. Dénes Viktor, adoniszi kiállását meg-
hazudtolva, szerelmi ínségről regél,  kicsit későn érő típus, aki még egyetemista korában
is csodálkozik csókolózó osztálytársain, - Nagyhegyesi Zoltán  viszont, elmélyült könyvbú-
várként, már általános iskolásként olyan szexológiai ismeretekre tesz szert, hogy szegény
gyóntatóját is komoly zavarba hozza gonorreás kalandjaival.  Nagy Dániel Viktor-nak sem
a szerelemmel, sem a színészi pályával kapcsolatban nincsenek kételyei:  látva filigrán ba-
lett-tipegését, hallva fenomenális énekét, nincs min csodálkoznunk...
Ódor Kristóf identitás-problémáit gasztronómiai örömökkel oldja fel, míg  Szilágyi Csenge
egy pohár víz után is mérlegre áll, nem lépte-e át a súlyhatárt.  Dal-betétje a varázsos es-
te legnagyobb meglepetését jelenti:  kirobbanó vitalitás, szikrázó lendület, sugárzó tekin-
tet, merészen szárnyaló hang:  pompás attrakció!
A végén sztepp-cipőt húznak és  Bóbis László virtuóz koreográfiájára dübögik szét az örjí-
tő ritmusokat. A túlélésért küzdő színházak legfontosabb nézőcsábító esélye a zenés-tán-
cos-énekes műfaj: Tisztelt Direktorok,  van miből válogatni!  Tisztelt Nézők!  Akik látták a
BÍÍT-et, ismerjék meg személyükben is ifjú reménységeinket ebben a fantasztikus előadás-
ban, akik még nem, nézzék meg egymás után mindkét színpadi csodát.

A tavaly óta sokat izmosodott,  Rusznyák Gábor  vezette kaposvári színész-osztály csatta-
nós jelenetekkel, ragyogó kuplékkal rukkol ki egy fergeteges előadásban. Hát hogy  Nóti
Károly vagy Rejtő Jenő mennyi humort, geget, helyzetkomikumot tudott a negyedórányi
darabokba sűríteni! - és hogy micsoda lendülettel, mennyi eleven erővel játsszák  Réthly
Attila  rendezésében ezek a tettrekész fiatalok!!!
A szállodai vendég a  "csillárt eszi le" adósság fejében, a "buta" feleség magánnyomozó se-
gítségével leplezi le férje hűtlenkedését,  a becsületes konzumlány visszahozza  a mulató-
ban hagyott pénztárcát,  egy szürke gébicsre  három ornitológus jut,  ahogy a szobalány
és az úrnő sem elégszik meg egyetlen férfivel.  A csapodár férjek a megvesztegetésen kí-
vül  a rádiótechnika vívmányaival is leplezik  csalárdságaikat és mindig kéznél van  néhány
szekrény, ha eltűnni kell. Unott pincérnői maszkját cseréli  cserfes szobacicáéra  Vlasits
Barbara, hogy  György Zoltán Dávid mulatságos tűzoltója mellé, kérőként Varga Norbert
cipőügynökét,  Izort is behálózza.  Krajcsi Nikolett  retró-estélyikben pompázik,  karcos
egyénisége énekben, játékban egyaránt lehengerlő,  Deák Péter  férjként,  szeretőként
is derekasan helytáll  szmokingos eleganciájában.  A balatoni szúnyoginváziót kihasználva,
Czakó Julianna osztogat méretes pofonokat,  Rainer-Micsinyei Nóra és Gergely Rozália
a berlini kabaré világából érkezve bűvöl el echte német kuplékkal.
Pezseg a pesti szellem, peregnek a pompás képek, kórusként halljuk a "Legszebb sport a
futball" örökbecsű strófáit,  a derékban egymásra hajló csapat százlábúként masíroz a fe-
nékfal előtt,  de a távolba meredő szempárok a tűzvész rettenetét is hiteles átéléssel ér-
zékeltetik.  Percekbe koncentrált  Labiche, szekrénybe fojtott  Feydeau,  Rejtő-be tűz-
delt  Rejtő..., egymásra licitálnak a változatos felállású jelenetek.
A zsámbéki Vízkereszt-ben vitézkedő  Mohácsi Norbert erős színpadi jelenlétével tűnik ki,
Tolnai Hella  megejtően énekli az  "Egy kis rúzs"-t, ám egyénisége smink és maszk nélkül
is megkerülhetetlenül érvényesül.  Lakatos Máté az "Apa gyere haza" szólója közben tel-
jes akrobatikai arzenálját bemutatja:  fóder, flik-flak,  papír-egyensúlyozás orron/!!!/, ké-
zenállás, közben nemhogy énekel,  de elragadóan játssza a magányos kisfiút is. Házvezető-
nőként látjuk először,  majd többrendbeli disztingvált gentleman,  - a tökéletes értetlen-
ség típusát rajzolja meg  ál-ornitológusként:  Sipos György  érett eszközökkel,  védhetet-
len szuggesztióval bizonyítja  karakterformáló képességeit.  Énekesként már  múlhatatlan
nyomott hagyott  Kárpáti Pál zsámbéki  Carmen-jében,  Don Joséja után most egy kedves
kuplét transzformál élménnyé.  "Az én babám egy fekete nő":  a Josephin Baker-óda sok-
színű megvilágításban,  az ábrándos pianisszimótól  a vágyakozó mezzofortéig terjedő dina-
mikával, plasztikus árnyaltsággal, a muzikalitás és az átélés elbűvölő egységében tetőpont-
ja az estének.
Orfeumba sajnos már nemigen mehetünk el,  de a kaposváriak  SzedettVedett-jében min-
denkinek ott a helye!

Egy év tanulás után ritkán lépnek a nyilvánosság elé színművészetisek, a  Réthly Attila ve-
zette kaposvári osztály Sebő-dalokból szerkesztett koncertje azonban igazolja a kockázat-
vállalást. Temérdek hangszeren játszva, számonként változó felállásban,  Rozs Tamás hang-
szerelésében adják elő az eredetinél sokszínűbbé nemesedő, megzenésített verseket.
A fundamentumot két gitáros képezi,  Borsányi Dániel és Mózes András, utóbbié a nyitó-
szám:  Kertész leszek, hozzájuk csatlakozik idővel  a basszusgitáron és énekben egyaránt
az  Ördög Hárfájá-t idéző  Gonda Kata.  A fúvósok szőke hercege,  Hajmási Dávid  dzsige-
ridun elefántdörmögést, trombitán a rézangyalát cifrázza, a Móga Piroska és Sodró Eliza
duó képviseli a hegedű-szólamot, Szvetnyik Kata, erőteljes éneklése mellett néha a dob-
hoz is nyúl.  A fókuszban a billentyűknél is remeklő, de a kézi dobbal is egészen kivételes
érzékenységgel, briliáns muzikalitással kísérő  Dargó Gergely  áll.
A fiús alkatú  Kiss Péter Balázs  vehemens fürgeségével tűnik ki,  a sudár  Domokos Zsolt
egyszer még a dobszereléshez is beül, egyszál gitárral előadott  Himnusz-a a finálé előtti,
tomboló hangulatot is fokozni tudja. Harmonikus szépség, égi nyugalom, lírai tisztaság jel-
lemzi  Erdélyi Adrienn  színpadi létezését,  a háttér sugaras huzalai vörösben izzanak, ám
előadásában a weöresi  Galagonya  megejtő piánóban szólal meg. Igéző a Te is drága duó-
ban, - Horváth Anná-val,  Sodró Elizá-val  hármasban pedig,  három variációban, a capella
hallhatjuk az egyik  Pszyché-dalt.  Fantasztikus az összmunka,  a váltások kidolgozottsága,
túl sok a jóból, a bőség zavara, - előre elnézést kérünk esetleges hibákért, névcserékért,
például képtelenek voltunk kinyomozni, mit énekelt  Pallagi Melitta?!?
Elképesztő az instrumentális változatosság: bolgár ritmusok dübörögnek, vagy éppen a tel-
jes férfikar lábai az   Úgy néztem magamra mindig,  csodába illő kórusában,  a szépremé-
nyű kisasszonykák viszont  csak annyit kortyolnak ki poharaikból,  hogy azok összehangolt
csengettyúszóval fessék alá a  Gyöngy  szirénénekét. Igen egyéniek a fekete alapú ruhák,
keskeny szalaggal tagolt  talpig fehértől, a hullámosan redőzött blúzon át, a lebegő fülbe-
lókkal harmonizáló, ypszilonban fehérlő derékövig.
Karcos hangjával  Piti Emőke  kimunkált fokozásban  drámai rock and roll-á vadítja József
Attila  Rejtelmek-jét, a letaglózó lendület velőtrázó sikolyban csúcsosodik. Alig van szám,
melyben ne hallanánk  Sodró Eliza  plasztikus hegedűhangját, a hajlékony élesség virtuóz
könnyedsége éneklését is meghatározza,  ahogy a  Fábián Szabolcs-csal előadott  Flórá-t
is ez jellemzi. Nagy László pátoszos mélységgel telített költeménye,  Dargó Gergely lélek-
látó tragikummal ellenpontozza az est játékos alaphangját. A komor hangütés szuggesztivi-
tása jelzi, prózában, drámában is joggal van mit várni ettől a nagyszerű csapattól.
A fináléban összeforrott együttesként  deklamálják,  éneklik,  táncolják a Hetedik te ma-
gad légy  strófáit,  olyan elsöprő erővel, mintha nem is egy majd' két órás koncert végén
lennénk. Muszáj megismételni, ahogy a nagysikerű bemutatkozást is meg kell, nemsokára,
december 3-án a Budavári Művelődési Házban.

A régebbi győztesek természetesen most is ellenállhatatlanok: Nagy Dániel Viktor új, gigo-
lós koreográfiával énekli, táncolja, vibrálja a  Dance, dance-ot, Tasnádi Bence saját szerze-
ményével, mint az "elmúlás alkalmazottja " vallja: "én minden nővel tudnék élni,  - egy dara-
big...", a "Fecske" frappáns epigrammájában  Kosik Anita  csillogtatja előadóművészetének
elsöprő erejét.
Wunderlich József  Boris Vian: "Je suis un snob"-ját vezeti elő fanyar öniróniával,  Rétfalvi
Tamás közvetlen kedvességgel, mosolyogva ajánlja magát, talán költői gázhalálra/?/:Pour le
gas". Fehér Benő  anyukája pulóvert köt, ő meg lovat és vitézi kardot,  a kígyómozgású, el-
képesztő akrobatikájú  Mikola Gergő  Mathilde-ért sóvárog,  újak és régiek egyaránt meg-
győzően bizonyítják  Bagó Gizella  kiváló pedagógiai munkájának eredményességét.  Kurt
Weill songját  elementáris hévvel, mégis természetes közvetlenséggel énekli  Nagyhegyesi
Zoltán, hívó szavára /"Viens!"/ a fél nézőtér legszívesebben a színpadra szaladna...
"Parole, parole, parole" - Mórocz Adrienn árnyalt muzikalitással, sokoldalúan mutatja be a
dal szövegének,  zenéjének értékeit,  Kurta Niki  két sanzonja  a koncert csúcsát jelenti.
Trenet szerzeményében  szépen kitartott hangok,  elegánsan ívelt legatók keltenek figyel-
met, a Két nem, Weöres Sándor verse szinte performansszá fokozódik a zeneszerző  Balog
Máté impulzív megjelenésével.  Berobban a színre,  dühöngve csap a billentyűkre, vulkáni-
kus energiával személyesíti meg  a vehemens mácsó-nemet,  Kurta Niki  érzékletes éneke
azonban, poétikus szépségével a vad dübörgés gyönyörűséges ellenpontját képezi.

A rekettyésben  ábrándos fuvola legatók, a szólamot jeles kaposvári színésznő erősíti, an-
tonionis tollaslabdák röpködnek,  Béli Ádám Orsino hercege olyan kedvesen depressziós,
szinte megirigyeljük édes melankóliáját.  Mire az Illyr Tenger, a Petyörke-tavon át a zsám-
béki hegyre teleportálódik, a gazdasági helyzetre tekintettel dézsányira csökken, ám eb-
ből a csobbanásnyi tengerárból is csak üggyel-bajjal menti ki a magánviszályba bonyolódó
vízimentő-pár Sebastianót, kinek ikerhúga hasonlóan menekül meg és a későbbi bonyodal-
mak kedvéért rögvest férfiruhát is ölt.  Boros Anna  már Cesario néven férkőzik a herceg
kegyeibe,  de miközben szerelmi futárjává válik,  ő lesz szerelmes gazdájába.  A féltékeny
udvaroncok majdnem leleplezik  szervi hiányosságait,  a grófnő házában pedig élesnyelvű
/etil/alkoholisták fogadják. A dorbézoló kompánia főembere Formán Bálint, aki zeneszer-
zőként és mint a címadó kiszólás, /elmentek ti a jó k...anyátokba.../Tóbiás ura is dereka-
san megüti a hangot,  amíg a társaságban  kiváló osztályidegen elemek is villognak:  az ér-
desnyelvű  Kopek Janka és a delírium összes fokozatát elővezető  Lakatos Máté.
A mohácsis jelenet-építés időtlenné tágítja a mulatságot, élcek röpködnek szájról-szájra,
lassuló decrescendóval erősítve a poént,  minden belefér, a látszólagos rendetlenség szi-
gorú szerkezetet takar. A szófacsarok, asszociációk, agyafúrt gondolati tekervények most
Mohácsi János és az Együttes/!/ szüleményei, a dramaturgiai ötletesség is az ő érdemük.
A gyászba sápadt Olívia, a csodás Kiskamoni-Szalay Lilla, kinek szépsége "nem kozmetika,
ez anyagában ilyen..."/, a Brezsnyev-temetés filmjének mókuskerekébe révül, udvarmeste-
re, Malvolio /Váncsa Gábor/, csak sértő Victor Hugo-i "Nyomorultak!"-kal tudja elhárítani
a tolakodó kérőket. Künn, a tágas fenyéren a daliás  Mohácsi Norbert eped az inkább női
ruhát öltő  Keresztény Tamás után, míg a bankett bográcsában főzőcskéző Lábodi Ádám
salleros kokikat osztogat hazafias illyrség-tudatból.
Remekül játszik az egész osztály,  hiába, ők már négy éve szívják magukba a kaposvári szel-
lem mohácsis mételyét,  természetességük, hitelességük, felszabadultságuk  a kiváló peda-
gógiai munka eredménye. Jól vizsgáznak az iparművészetisek is,  az egynemű gyolcsból ké-
szült ruhák változatosak, ötletesek, a vékony zsineggel rögzített lábtyűk pedig egyenesen
ruhatárunkba kívánkoznak.
Jelmezt is alig kell cserélni  a szerepváltásokhoz,  a karakterek kimunkált átlényegüléssel
élesen válnak el egymástól:  Vitányi Juhász István  a Bolond sipkáját levetve,  a bebódult
Curio után zord Polgárőrként is remekel,  Lábodi Ádám  a gonoszul megleckéztetett Mal-
volio tragédiáját is érzékeltetni képes,  míg bukósisakos Tisztelendőként  mennyei urával
próbál egyezkedni.  Lovas Rozi pályája az udvari zongoristától, a cserfes Márián át, a bol-
dog nász révébe evező Cesarioig ível,  kiforrott magabiztossággal uralja színészi eszközeit:
bizonytalanul téblábol hercegi hegesztett ajándokával  a félreértések szövevényében, de
mindvégig éreztetni képes  elszánt állhatatosságát.  A nagy felismerés jelenetét szuggesz-
tív mimikája, mélyen átélt öröme, csillogó szempárja élteti,  katartikus mámorba emelve a
nézői szíveket.
Az egész holdkóros estét  veszett izgalomban tartják  egy "áldozatait" virággal üldöző,  fél-
nótás remete titokzatos felbukkanásai. Ö "A Lény", az illyr fauna nemzeti büszkesége, Cali-
ban decens rokona,  akit  Porogi Ádám  megfoghatatlan bájjal jelenít meg.  Inkább sajnál-
juk, hiszen számkivetettségében  ugyanazt a másságot képviseli,  amelyet a nagyszerű ifjú
színész  a homofil kapitány figurájában  olyan elegáns fenséggel ábrázol.  A különbözés és
a párhuzamosság mesteri sejtetése  így avatja a két alakítást  a produkció váratlan extre-
mitásává.
Dübögnek a dobok, hullámosan zúg a kórus,  fáklyafényben búcsúzik  a feledhetetlen elő-
adás, de nem veszítjük szem elől az ifjú titánokat,  akik most egyéves színházi gyakorlatra
mennek. Az ántivilágban Pestről kerültek így vidékre,  most Kaposvárról jön az erősítés az
igencsak rászoruló kőszínházakba.  Boldog lehet mindegyik társulat, mely őket fogadhatja!

A tavaszi táncmesterség vizsgán  már magasra értékeltük a  Némajáték II-t,  itt, a nagyra
nőtt godot-i fácska alatt,  az este tücsökzenéjében még beckettibb atmoszféra teremtő-
dik. Rejtély marad a Liszt Ferenchez fűző kapcsolat,  viszont vitán felül a hegyen halljuk
a fehér eleganciában pompázó  Tüske,  Widder Kristóf  gordonka-játékát.  "Olga Lisztre
vár" jelzi  Simányi Zsuzsanna  jelenetének címe,  jó a koncepció és a rendezés is, a sze-
relmi piruettektől  az őrültség káoszába tartó helyzetkép realizálásához azonban kevés a
színészi kapacitás, elfogadható mentség, hogy a darab bemutatását  Táborosi Margaréta
hősies beugrása tette lehetővé. A másik  Beckett Némajáték-ban  helyet cserélt előadó
és rendező:  az extrém gesztusvilágú  Soós Attila a "külső szem", míg bravúros pantomim-
színészként  Hegymegi Máté  remekel: gigászi küzdelmet folytat egy pohár vízért, kúszva-
mászva, végül sámlikkal bénított lábakkal vergődik  a sziszifuszi hiábavalóságban.  Horváth
Csaba  "fizikai színházi rendező-koreográfus"  tanítványainak  sokoldalúságát  mi sem bizo-
nyítja jobban, hogy az utóbbi ifjú művész  a címadó opuszban mint koreográfus felel meg
a Liszt Ferenc-téma kihívásának. A szimfonikus költemény hangjaira a zeneköltő két énje
csap össze,  Pallag Márton kétkedő cinizmussal perlekedik,  Widder Kristóf, deklamáció-
ban,  mozgásban egyaránt kiemelkedően, mélyen átélt hozsannával dicsőíti istenét. A ra-
kéta-hangár bejáratát rejtő  beton-szurdok atmoszférájában nagyszerűen érvényesülnek
a szövegek és a testbeszéd, a zene és a térbeli alakzatok párhuzamai és ellenpontjai.
Soós Attila, aki már az  Ódry pincében bemutatott darabjában,  Rókák szigeté-ben meg-
mutatta szerzői-rendezői oroszlánkörmeit, Witkacy ihletésére ötrészes abszurddal rukkol
ki, melyet a teljes szereplőgárda maximális odaadással, ellenállhatatlan lendülettel ad elő.
A szebb fiatal férfi:  Zsíros Linda,  ugyanez nőben:  Nagy Norbert, Varga Krisztina, a vak
tyúk, vagy az elképesztően groteszk "kis K., az alvó zseni: Gyöngy Zsuzsa,  markánsan raj-
zolt figurákkal realizálja a kafkai epizódokat.
A kamasz Liszt Ferenchez tér vissza  Widder Kristóf  munkája,  a csodagyerek egyre kiáb-
rándultabban lengeti frakkjának szárnyait az ünneplő káposztafejek előtt, delejes ujjaival
majdhogynem a hátát vakarja inkább  a billentyűk helyett.  Horkay Barnabás  sugárzó mo-
sollyal ajánlgatja magnóba zárt zenéjét,  majd könnyed tánclépésekkel tör ki a komolyko-
dó fellépések ketrecéből.
Jó ürügy a Liszt-év,  de a sokoldalú színiegyetemista koreográfusoknak sikerült megmutat-
ni, mennyire jól játszanak a szavak, a gesztusok, a merész elképzelések húrjain.

Nem szeretjük Csáth-ot, de ahhoz nem elég jó író, hogy utáljuk.  Zenekritikái zseniálisak,
évtizedekkel előbb ismerte fel az új értékeket, szépírói tevékenysége fantázia és alkotói
véna híján legfeljebb öndokumentáló szociográfia, avagy extrémitásokat hajszoló újsághír-
vadászat.  Bereczki Csilla és Laboda Kornél  kitűnő érzékkel formált  szobaszínházi revüt
a Napló és néhány novella-kezdemény felhasználásával.  Frappáns jelenetek,  monológok,
töredezett mondat-kollázsok, a színpadi megjelenítés találékony eszközeivel realizálva.
Míg a pécsi Brecht-előadás  kiváló szerkezeti koncepcióját, rendezői ötletességét ellehe-
tetlenítette a társulat részleges alkalmatlansága,  itt most ütőképes csapatot sikerült ver-
buválni.  Fikarcnyi szituációkban kell helytállni,  maximum két mondat,  néhány gesztus a
szöveg-kollázs építőanyaga,  a színművészetis gárda óriási koncentrációval,  vehemens len-
dülettel valósítja meg a szépen kidolgozott elképzelést.
Csapó Attila  fekete-fehér habitusát meghazudtolva,  sokszínűen jeleníti meg az író ciniz-
musát, öngyűlöletét, míg egy örkényi abszurdban az apja csontvázát visszavásárló fiú sze-
repében remekel.  Eke Angéla és Nagy Boglárka  magától értetődő természetességgel il-
leszkedik be  a máris komoly színpadi múlttal jeleskedő végzősök együttesébe. Kirándulás
a Dunakanyarba: Ficza István jó és főleg rossz pontokkal értékeli a viszontagságokat, pre-
cízen, mínusz 372 és féllel summázva a nyomasztó élményt, neki jut a halálos betegséggel
szembenéző felismerés tragikuma is.  Az író hedonista hozzáállását  Rétfalvi Tamás  alakí-
tásában ismerhetjük meg. Szegény Csáth,  egyetlen témája a jellegtelen napi történések
leltárazása, másfél perces coitustól  a tükörtojásos vacsora utáni cigarettáig,  nem is be-
szélve a többszörös ópiumadagolásról, amely a könnyen szerzett boldogság illúziójába rin-
gatja. Érthetetlen, miért lett ez generációk ájult rajongásának tárgya, bár így, a megnye-
rő mosolyú ifjú színész szuggesztív létezése némileg kedvet csinál a kábszeres carpe diem
léthez.  Andrusko Marcella éles kitörései, delnős magakelletése maradandó élmény, ő az,
aki egy szóból is képes poént csiholni.  A Lesz vigasz óta tudjuk, hogy  Bohoczki Sára egy
ionescoi reinkarnáció,  akinek a szeme vágása is tömény irónia,  aki a Halotti beszédből is
ínycsiklandó groteszket varázsolna. Óh!  ha egyszer végighallgathatnánk káprázatos mono-
lógját az anyai halálról! - de hát rácsapják az ajtót...
A parányi tér kihasználása tökéletes, játszik a mosogató, a sakk-asztal,  a világítási effektu-
sok meg az asztali lámpapark ki-bekapcsolgatásából teremtődnek, a falra kerülő bűnbocsá-
nati cédulák  ismert toposzokra utalnak.  Fegyelmezett, markánsan átkomponált a tempó,
lenyűgöző a rendezői lelemények imponáló sokasága. A negyvenfokos összeszorultság elle-
nére komoly kísértést éreztünk az azonnali ismétlés megnézésére...

A büfét, a brechti konyhát és a Lear lövészárkait is beszámítva, hét helyszínt ismertünk a
Színművészetin, a Nyolcadik,  az önkezűleg kifestett  Ódry Pince,  most egyből nagyszerű
produkcióval nyitott.
Kilenc epizódból áll majd a  Panzió, de már az első meggyőzött  Soós Attila Gergely  írói-
rendezői tehetségéről.  Négy szálon is fut a cselekmény,  váltakozva figyelhetjük  a párok
viaskodását, néha egyidejűen, máskor összefonódva zajlanak a történések.
Már az indítás felséges: hosszú,  mosolygós szem-kontaktus után,  Ostorházi Bernadett és
Király Dániel  többszólamú a capella kórusa szól, ritmikus alapok fölött a darab kulcsmon-
datait anticipálva. Ők ketten személyesítik meg az  Odar-testvérpárt,  amely végenincs kö-
zelharcban gyilkolássza egymást.  A kamaszok,  Gyöngy Zsuzsa és Nagy Norbert  falramász-
nak tétova epekedésükben, az Andruskó Marcella - Nagy Dániel Viktor házaspár többszö-
ri nekifutással sem képes egy légyottot összehozni. A szuggesztív tekintetű  Viktor Balázs
és a pajkos  Horkay Barnabás  gonoszkodva gúnyolja  a lírai hajlamú Oja,  Fehér Benő ver-
selését,  a néprádió-hangnak is kitűnő  Rada Bálint nagyívű szerelmi vallomásai sem tudják
szóra bírni a kataton futkosó  Eke Angélá-t. A személynevek ibseni, bergmani sugallatúak,
a Rókák szigete cím is világvégi magukba zártságot jelez.
A rendező szigorú kompozíciós biztonsággal fogja össze  a párhuzamos és az ellenpontozó
gesztusokat,  lazára veszi a tempót, majd mesterien csúcsra futtatja.  Egyforma hangsúlyt
kap a szöveg,  a mimika, a testbeszéd és a szűkös tér invenciózus bejátszása.  Állapotkép,
mégis úgy érezzük, hogy a statikussá merevedett kapcsolatok rejtelmei gyorsuló folyamat-
ban tárulnak fel. Az egymás mellé rendelt szituációk kölcsönösségük révén világítódnak át,
a szerkezet összefüggései beteljesítik a "Mehr Zusammenhang!", az Anton Webern-i "Több
összefüggést!" principiumot.
A társulat példás összmunkával, koncentrált akarattal jelenítette meg Soós Attila Gergely
elementáris vízióját, felfokozott érdeklődéssel, sóvárogva várjuk a  Színházi Sorozat követ-
kező epizódjait!

Fantasztikus élmény:  a halálra ítélt Tűzraktér-ben döbbenetes előadás a halálra ítélt szín-
házról, a jövőről, melyben a színészek még a világot jelentő deszkákat sem faraghatják, jó,
ha egy-egy /úri/székláb jut nekik.
Ha csak Camus Sziszifusz-ából csináltak volna színdarabot leleményes dramaturgiával, fürge
nyelvvel, ötletes szituációkkal,  akkor is a legnagyobb dicséretet érdemelné  ez a teljesen
önállóan, minden /tanári/segítség nélkül megalkotott produkció. Az osztály két színinöven-
déke,  Fábián Péter és Benkó Bence azonban a mitológiai példázatot az azt színre vivő, al-
ternatív független csapat, a "Kőfejtő" üldöztetésével, betiltásával kapcsolta össze,  rémítő
lenyomatát adva színházi életünk rettenetes jövőjének.
Három fekete Moira fonja a sors fonalát, halálos küldetésük helyszínén kíváncsian feledkez-
nek bele a darab próbájába.  Dionüszosz éppen  lebeszélni próbálja  a megszállott kőgörge-
tőt, hagyja már abba kilátástalan küzdelmét,  Jerger Balázs gúnykacaja, de még dühkitöré-
se is hiábavaló, érvei visszapattannak a kőizomzatú  Rózsa Krisztián állhatatos makacsságán.
Gyűlnek a fenyegető árnyak  a társulat felett: a szimpatizáló főbérlő,  Benkó Bence  vakon
is tisztán látja a veszélyt, egy színészfeleség, akit már be is szervezett a titkosszolgálat, már
csak a külföldre menekülésben reménykedik.  Kiss Emma, az együttérző moira-lány empati- kus figyelemmel kíséri a cselekményt, (Kussoljatok!  Műélvezek!), majd félelmetes monológ-
ban festi fel a közeljövő vízióját: - 2012,  az állami támogatás megszűntével  elsorvad a VI-os
kategória, de 2013-ban a kőszínházak is, mivel a diktatúra egyetlen Központi Nagyszínházba
préseli őket,  minden egyéb csoportosulás betiltatik,  2016-tól pedig:  a színjátszás halállal
büntetendő!
Sziszüphosz nem görget többet, de a próba megy tovább: a bűbájos szépségű Hermész fér-
fiúi vágyakat gerjeszt, de visszautasítja közeledést, inkább azt kéri számon,  miért nem kel
fel a Nap, miért szűnt meg az idő?  Szakács Hajnalka  mély érzelmektől fűtött játéka a sze-
líd artikulációjú "óh"-tól jut el  a szikrázó hevületű, drámai hevességű kitörésig.  Sapphó is
csatlakozik a reklamációhoz,  Kátai Kinga  eruptív erejű követelése,  de még öngyilkossága
is sikertelen, magánemberi kétségbeesése végül a társulatból való kilépéshez vezet.
Szerencsére megjelenik maga  Albert Camus, /Horváth Szabolcs/, aki türelmesen győzködi
hősünket: vegye tudomásul, hogy ő csak egy metafora!  A filozofálgatás  Dobó Enikő rock-
paródiába csúcsosodó songját is áthatja,  a fokozás vége a "nem megy!"  A gondolatrendőr-
ség betöri az ajtót,  Máté Anett a "jó rendőr" szerepében megalkuvó, "normál bírósági tár-
gyalást" ígérő, kompromisszumos megoldást ajánl a bitó helyett, de ezt már az istenek sem
nézik tétlenül, Fábián Péter thanatoszi ollója az örökkévalóságba segíti a mindvégig kitartó
társulat-vezetőt. A karcos humorú Moira-anya, Kopek Janka így fogalmazza meg a rendszer
mottóját: "Szabad országban, szabad ember: azt tesz, amit szabad!"
A mítosz prózában beszél, a mai szereplők rímes versezetben, sziporkáznak a nyelvi lelemé-
nyek, akasztófa-humorral nagyokat derülünk... A megvalósítás a remek textus minden lehe-
tőségét kiaknázza,  de ki is a rendező?!?  Bizonyára kollektív a munka,  de a háttérben két
meghatározó egyéniséget sejtünk.  Jerger Balázs nemcsak a darabbéli társulatban képvise-
li a minden akadályt legyűrő akaratot,  Rózsa Krisztián karizmatikus lénye pedig az első pil-
lanattól a gyújtópontban áll.  Halk töprengése éppen olyan hiteles,  mint vagdalkozó vitat-
kozása,  dikciója emelkedett,  mozgása muzikális dinamikusságában is fegyelmezett,  Sziszü-
phoszában a céljait soha fel nem adó Ember gyönyörűséges idolját formálja meg.
De honnan tudhatják ezek az ifjú emberek, ennyire csalhatatlan intuícióval,  hogy hogyan
is állunk?  A kaposvári színház  társadalmi érzékenysége izzik tovább bennük?  Honnan ez a
tudatosság,  honnan ez a pontos ítéletalkotás?  - Mindig is érdemes lesz színházba menni,
vagy inkább osonni, a kőfejtőbe, a kazamatákba is:  "Hátha."
S ha már nem lesz VI. és nem lesz semmilyen kategória,  ez az osztály, ez a nemzedék lesz
a Hetedik!  - Márpedig:  A Hetedik Te Magad Légy!

A BÍÍT zenés színházával berobbant nagyszerű osztály  az operett-műfajban sem adja alább.
Johann Strauss Denevér-jében kreatív arcfestéssel jelennek meg a bálban,  Dénes Viktor,
mint Orlovszky herceg azonban  mindenkit lepipál, szemhéjaira pingált pótpupilláival négy-
szemű Kyklopszként dirigálja a forgatagot.  Kulcsár Viktória,  aki a dalversenyen magányos
vénlányként, Szép Ernő sanzonjával még egyedül ment moziba, operai nagyáriával bálkirály-
nőként hódítja a férfiszíveket.
Díszlet egy szál se,  hacsak az évek óta multifunkciós guruló-ládát nem nevezzük annak, az
illúzió mégis tökéletes. A teljes osztály alkotta kórus és tánckar énekben,  mozgásban egy-
aránt helytáll, a  Selmeczi György  vezette százhúrú billentyűsegység keringőtől tangón át
a csárdásig húzza a talpalávalót,  Novák Eszter  osztályvezetői rendezése az alternatív esz-
köztár ötletes sokszínűségével korszerűsíti a klasszikus hagyományt.
Ábrahám Pál  ábrándos Toujours l'amour-ja után valóságos Musztafa-dömping árasztja el a
színpadot. Az előbb még  finom vibrátóival hódító  Sándor Péter  acélos férfiasságú basává
lényegül,  Nagy Dániel Viktor  nem adja alább hét háremhölgynél, kiknek tánca a hetedik
mennyország csábos hurijait idézi.  Molnár Éva  mellett a koreográfia azt a Mikola Gergő-t
dicséri, aki Harmadik Musztafa-ként csupán egy hölgyet csábít, de azt aztán alaposan meg-
forgatja. A pompásan felvezetett Rosalinda után könnyebb vízekre evező Töröcsik Francis-
ká-val  sistergő tempóban recitált  "Mr.Blue és Lady Bleu"-t  akrobatikus produkció követi.
A bevezető ívelt karmozgások,  delejes gesztusok  még egy óriáskígyót is táncba vinnének,
majd fürge foxtrott után, nyakba kulcsolt lábbal, vállmagasságban forog a Lady. Lassan csú-
szik deréktájra,  a tempó fokozódik,  az őrült cirkuláció észrevétlenül vált át halálforgásba:
kéz és láb, végül már csak a két boka tartja a vízszintben pörgő küllő-testet, mely diszkrét
lassulással tomporon landol az anyaföldön. (Ének, tánc, szöveg, játék, - meg még ez is! Mit
nem tudnak?!?)
A híres Tangolita se maradhat el.  Delfin-hullámzású táncosok úsznak elő, a hajó tatján pe-
dig a kéjsóvár Madeleine keres újabb kalandot:  Kosik Anita  perzselő erotikával fűszerezi
bűbájos dallamát, vágyait talán egy torpedónaszád legénysége sem tudná beteljesíteni. Itt
az ideje, hogy hazai viszek felé hajózzunk, jöjjön a mi múlhatatlan Csárdáskirálynőnk!  Edvin
van bőven,  nehéz eldönteni, a ropogósabb  Wunderlich József,  vagy a lírai  Ódor Kristóf
tetszik-e jobban, de talán az a legimponálóbb,  hogy mindenki a legkülönbözőbb szerepkö-
rökben is kipróbálhatja magát. Szubrettség után  Hekler Melinda hercegnői álmok helyett
az orfeumkirálynőit választva Sylvia primadonnaként tündököl, Ágoston Péter Bóniból ezre-
dessé lép elő,  az eizensteini antrét kétszer is bevállaló  Nagy Dániel Viktor ismét dupláz:
az ominózus házassági ígérvényt pókerarcú Jegyzőként,  szélütött Hercegként is eldarálja.
Az asszonyi mobilitást a mantuai herceg bel canto-jával illusztráló Nagyhegyesi Zoltán bon-
viván a bécsi operettben,  de természetes hitelessége  Feri bácsi alakját is emlékezetessé
teszi. "Hajmási Péter, Hajmási Pál...", a barométer valóban esőre áll,  odakünn gyorsan mú-
ló csöndes zápor zúdul végig a tikkadt városon, - ennek a színészosztálynak jövője azonban
tartós és minden bizonnyal viharos sikereket ígér.

Sajnálatos elfoglaltságok miatt csak az első részt tudtuk megnézni, de egy félidő is meggyő-
zően bizonyította a pedagógiai koncepció sikerességét.  A tanítványok mindegyike egy-egy
Beckett  egyfelvonásost rendezett-koreografált,  a szereplőket az osztályból válogatva,  így
az alkotói és előadói készségek egyaránt megmutatkozhattak.
A Némajáték II csöndjét  Widder Kristóf  csellójátéka ellenpontozza,  érzékenyen követve
a minimál-cselekmény rezdüléseit. Fehér zsákkupacból bábozódik elő a félelmetesen külön-
leges Soós Attila, csökött mozdulatai, reszketeg léptei, szélütött mimikája ellenállhatatlan
szuggesztióval jeleníti meg emberi véglényét. Visszabújása után Nagy Norbert életközelibb
figuraként tűnik elő, naturális komikummal valósítva meg  Hegymegi Máté rendezői szándé-
kait. A  Zsarátnok,  Widder Kristóf fordításában és rendezésében  a polgári házasság gyöt-
relmeire fókuszál.  Czakó Máté szenvtelen belenyugvása, a panasz-monológokban gyülemlő
feszültségek kisüléseként, kétségbeesett vitustáncban kulminál,  Táborosi Margaréta rész-
vétlen szövegelése  a kilátástalanság atmoszféráját erősíti.  A szereplők egyenrangú alkotó-
társként vesznek részt a megvalósításban, erős kohéziót biztosítva a produkciónak.  Kieme-
lendő még a a drámai sűrűséget erősítő szövegmontázs akusztikai háttere is.
A Színműtöredék II tovább fokozza az elismerő ámulatot.  Nagy Norbert  rendezésében itt
valós dialógusról van szó, "A" és "B" személyek godot-i párbeszédéről.  Widder Kristóf,  sok-
oldalú Jolly Jokerként,  most markáns karakter-teremtéssel triumfál,  ő az aktív, a mindent
jobban tudó, a cselekvőbb temperamentum,  Soós Attila  kehesre gombolt zakójában,  té-
tova bizonytalankodásaiban a gyermeki kiszolgáltatottság prototípusa. Értetlenségét két uj-
jával összeszorított, hátrahanyatló arcából  az ég felé nyúló orrával jelzi,  elfúló hangjában
fojtott rettegése selypeg.  A két színész alakítása  csak felsőfokokkal mérhető, a többréte-
gű töredék hihetetlen összetettségét elementáris játékkal bontják ki.
Múlhatatlan veszteség, hogy nem láthattuk a Színműtöredék I-et, az Utolsó tekercset és a
Némajáték I-et  a társulat tagjainak elővezetésében,  kárpótlást csak  a bízvást nagy remé-
nyekkel várható jövőbeni alkotások jelentenek...

Zelenka  komédiája jelenlegi csökött létezésünk abszurd körképét adja, veszett iramú, sis-
tergően szellemes bravúr-darab.  Réthly Attila  érthetetlen módon szétdarabolja a cselek-
ményt, noha túlzott átdíszletezés egyáltalán nincs, - a sok zenével súlyosbított lomha váltá-
sok állandóan megtörik a derekasan kidolgozott jelenetekben sűrűsödő feszültséget.
A jövő évet  már teljes egészében  nagyszínházi gyakorlaton töltő osztály  koncetrált ener-
giákkal állja ezt a tehertételt is,  összeségében erőteljes játékkal állítja elénk  napjaink rö-
hejes panoptikumát.
Sikerült megoldani a generációs hiányokat:  Keresztény Tamás korkedvezményes nyugdíjas
anyukája károgó zsörtölődésével zúzza szét kisfia önbizalmát, hát csoda,  hogy  Béli Ádám-
nak csak  az örök lúzer szerepe marad...  Legfeljebb fizetett kukkolóként jut zsebpénzhez
és másodlagos gyönyörökhöz, míg életrevalóbb szomszédai exhibicionista kéjekben dúskál-
nak.  Boross Anna  sikoly-áriákkal jelzi, mennyire kielégítően voájőrködik a szexuális biokel-
lék, elégedetten meg is jegyzi: "jó a srác"... Lábodi Ádám-ot  kreatív szelleme vezeti a por-
szívó-csőtöl,  a balesetveszélyes mosdókagylón át a kezesbárány próbababáig,  mely pygma-
lioni metamorfózissal végül életre is kel. Vitányi-Juhász István, a dizájnos főnök mindössze
pedofil, később puccos hygiéniai asszisztensként, /takarítónő/, azért  a köznapibb szex jó-
tündéreként is bemutatkozik,  míg a totálisan csalódott  Kárpáti Pál-nak vigasza csak a szi-
pumámor.
Lift-zenéket gányol össze,  élesen kikel  az internet korában időszerűtlen  szerzői jogok el-
len, miközben sikerrel pereskedik a saját jogdíjáért.  Porogi Ádám  a hölgyek bálványa, iga-
zi szabadsághős, aki - velünk együtt - sírja vissza a komcsi rendszer szűrt levegőjét,  amikor
csak "nagyon ellenzékinek kellett lenni, meg egy kicsit szenvedni" és ah!, a lányok máris...
Az összegubancolódó történések egyszer katartikus szépséggé tisztulnak: a hebrencs szob-
rászlány  csodálkozó áhítattal forgatja körbe a hajdani bemondót, aki zengzetes orgánumá-
val taglalja a szocializmus csehországi építésének sikereit.  Lovas Rozi és Formán Bálint, a
naturális közeg határait a titkok magasába tágítva,  álomszép párjelenetben sejtetik a kap-
csolatukban bújkáló rejtelmes költőiséget.
Béli Ádám  úgy téblábol  az eszeveszett zűrzavarok között, mint Pierre Bezuhov a borogyi-
nói csatatéren,  nagyszerűen érzékelteti a teljes leépülés stációit.  Az utolsó lépés, hogy
kényszer-Houdiniként, postai csomagban adja föl magát, hátha Csecsenföldön még kell va-
lakinek.
A hétköznapi abszurditások tébolyában derekasan helytállt a kiváló együttes, jól jött ez a
kis tréning a rájuk váró színházi őrületek előtt.

A jubileumi esemény különlegessége, hogy régi és új versenyek győztesei szerepeltek, év-
tizedek óta a pályán lévők találkoztak a nemrég végzettekkel és a jelen egyetemistáival is.
Egyértelműen az utóbbi évek díjazottjai a jobbak, a musicalba csontosodott elődök nehe-
zen elviselhető stílusban, bántó manírokkal énekelték szirupos giccseiket.
Annál erősebben kitűnnek a kivételek:  Györgyi Anna  viharos elánnal, bődületes energiá-
val arat sikert megzenésített Petőfi-verssel, - Ő aztán tetőtől talpig a belevaló kocsmáros-
né, aki egyben minden hájjal megkent orgazdája a ráncba szedett betyároknak. -Abszolút
muzikalitás, jól temperált hang,  nagyszerű előadókészség jellemzi a  Csoda  Pápai Eriká-t,
aki  Szakcsi Lakatos Béla  kíséretével a színészi karrier fényeiről és árnyairól énekel, pro-
dukciója bizonyítja, nem okvetlenül muszáj belesimulni a rutin ásatag középszerébe.
A mindig kissé háttérbe szorított bábosok alaposan kitesznek magukért, Ruszina Szabolcs
kamaszos sármmal vezet elő egy olasz dalt angol nyelven,  Kocsis Gergely turbulens szaxo-
fon-szólójával,  egészen különleges produkcióval kápráztat el ismét  Bercsényi Péter. Lát-
tuk-hallottuk már tőle, a Szeret...lek-ben ezt bravúr-számot,  de az ének, a mozgás, a bá-
bozás fantasztikus egysége, a színészi erő, a lendületes fokozás most is lenyűgöző hatású.
Érthetetlen, hogy a perc-celebekkel ellentétben, neki miért nincs helye a zenés és pró-
zai színpadokon?!?
Tompos Kátya  erre az alkalomra készült,  hegedű-gitár-bőgő trióval kísért dalokkal lép a
színre, az orgánum velős, a megszólaltatás vehemens, csak az a baj, hogy mindenből min-
dig "egy kicsit több és így egy kicsit olcsóbb".  Látványnak pedig  egyenesen riasztó, egy
helyes kislány elkínzott arccal retteg, - vajon mitől kell ennyire félnie?!?
A friss generáció tudása, felkészültsége  Bagó Gizella sokéves munkáját dicséri. Több tár-
sulatot lehetne építeni a keze alól kikerült énekesszínészekből, de a sima prózaiak között
is rengeteg van, kinek nincs is módja használni  egyedülálló képzettségét.  Az éves dalver-
senyek ösztönző célt,  folyamatos megmérettetést jelentenek,  a fantasztikus pedagógus
mindenkinek megadja a lehetőséget képességei kiteljesítéséhez. A musical- és sanzon-re-
pertoár néhány éve  ifjú akadémista zeneszerzők  kompozícióival bővült,  többen közülük,
így  Bella Máté és Nyitrai László, megzenésített versek mellett egész dalműveket írtak a
hallgatóknak.
Most is hallottunk néhányat: a Tornyai Péter által megzenésített Petri György halálvers-
sel  Földi Ádám  síri komorságú felkiáltójelként lépett elő, a fenyegető Memento Mori-t
baljós keménységgel vágva szemünkbe, - Bakos Kiss-Gábor Dante/!!!/ Pietrához írt, Solti
Árpád-songban  "a ragyogó technikán túl, nem mindennapos drámai feladatot teljesít, a
rezignált beletörődés bánatától  a hisztérikus fejhangokig korbácsolt,  gyilkossá érett in-
dulat ábrázolásával".  Kosik Anita karizmatikus humorának, drámai jelenlétének erejével
hatványozza meg  Karafiáth Orsolya  "Fecské"-jének,  Fekete Gyula  zenéjével torz gro-
teszkké fokozott gunyoros kegyetlenségét. - ...A tömegzenétől sújtott recenzesnek égi
ajándék kortárs komolyzenét, fiataloktól hallgatni az Ódry Színpadon!
Tasnádi Bence saját szöveggel,  Matkó Tamás-sal közösen alkotott  saját zenével rukkolt
ki,  az elementáris előadáson túl,  ezen a két új területen is bizonyítva  kivételes alkotó-
képességeit, másik számában a csalfa Madelaine-t várja virággal, mazsolával, hiába, - négy
versszakon át gesztussal, mimikával, bravúros énekléssel hitelesíti  a szédületes hangulat-
váltásokat.  A francia sanzon végül is  mindenek felett diadalmaskodik,  a gyönyörűséges
orgánumú idei győztes,  Nagy Dániel Viktor, az elbűvölő csábítás minden eszközét birto-
kolva, árnyalt zeneiséggel, szárnyaló dallamívekkel tetézi személyes vonzerejét. Visszafo-
gott kígyómozgás, kordában tartott temperamentum és az áramló hang varázsa...
Az idei dalverseny gálaestje  őszre tolódik, de az elődöntő,  a két első helyezett mellett,
több kitűnő produkciót vonultatott fel.  Mórotz Adrienne  pille-könnyedséggel énekelt,
az utolsó akkordoknál  fel is tárta  köpönyege lepkékkel ékes szárnyait,  Hekler Melinda
Weöres Paprikajancsijával aratott sikert, Kurta Niki rózsaszínben láttatta a világot "Egye-
dül moziban": Szép Ernő sanzonját  Kulcsár Viktória  a vénlányos merevség mögé rejtett,
szentimentális érzékenységgel hitelesítette,  Bohoczki Sára  Pilinszky hírhedt Lesz vigasz-
ából alkotott hisztérikus sikolyba fulladó abszurd groteszket, míg   Nagyhegyesi Zoltán  a
hegedűszóval aláfestett  Brecht-song-ban énekelte meg kis rádióját...  Van okunk felfoko-
zott kíváncsisággal várni, az összes kitűnőséget bemutató, újabb koncertet!

Egymástól független, kétszemélyes hálószoba-epizódok, önálló életképek,  melyek nem te-
szik lehetővé a dramaturgiai építkezést. Keresi a szélsőségeket,  úgy gondolja, minél bizar-
rabb, annál érdekesebb lesz. A párok konfliktusai kisszerűek, a dialógokat álfilozofikus esz-
mefuttatások terhelik, mindenféle istenességekkel spékelve. Nem mérhető Presznyakovék
többi darabjához /Terrorizmus,  Padlószőnyeg,  Cserenadrág/, de kiváló játéklehetőséget
nyújt nemsokára végzős színinövendékeknek.
Dömötör András  mindent megtesz a szituációk és karakterek hatásos megjelenítése érde-
kében, de az első két jelenetben és a sötétzöld szobában némi húzás nem ártana. Kiemel-
kedő telitalálat a díszlet:  Opra Szabó Zsófia  hat/!/ különböző szobát  varázsol elénk, tel--
jes tárgyi környezetben, színben, hangulati atmoszférában,  ágytól a háttérfalig kicserélő-
dő miljőket. Gyerekszoba emeletes kisággyal, öregek otthona feszülettel, Dolly-bárány ké-
pével a mintás falon, - ezüstös gay-room, ezoterikus szürkeség, gazdagék lila ábrándjai.
Az egyszem "normális", hétköznapi pár lefekvés utáni vitájában  Kovács Gergely  naív építé-
sze emlékezetes,  Ficza István  pedofil-monológja nagyszerű teljesítmény,  nyelvelő bravú-
rok nélkül is tökéletes figura lenne  Pálos Hanna  öregasszonya, / -az a hang!/, a  Rétfalvi
Tamás-sal kettesben játszott jelenet akkor a leghitelesebb, amikor középtájt, végtagreme-
gések és egyéb mimikai mókák nélkül adják.  Huzella Júlia extrém egyénisége átütően ér-
vényesül a durvább gyönyörökre vágyó úrhölgy szerepében, a kényes szituációt érzékeny
mértéktartással oldja meg.  Nagy érdeme ez a rendezőnek is,  sikerül elkerülni a szex ele-
mek ízetlenségeit, - messze meghaladva a bulváros tematikát, egyszerű természetességgel
történt, aminek történni lehetett.
Simon Zoltán őserejű katonája igyekvően teljesíti férfiúi szolgáltatásait, hátrányos helyze-
tű gyermekként pedig, fantasztikus beleérzéssel, csak arcjátékkal jeleníti meg tétova rea-
gálásait. Elkerülve a könnyen adódó túlzásokat, káprázatos biztonsággal, késélen egyensú-
lyozva,  hihetetlen átlényegüléssel,  eddigi szerepeitől élesen elváló karaktert rajzol meg
Tasnádi Bence.
A legszebb jelenet a leszbikus hölgyeké, amely két társadalmi helyzetben, ízlésben, nevel-
tetésben teljesen ellentétes ember  konfliktusát, küzdelmét és az őket összetartó érzéki-
érzelmi kapcsolat mindent felülíró erejét mutatja meg.  Tóth Eszter hétköznapibb egysze-
rűségében  a maga naturális beágyazottságát érzékelteti  pregnáns hitelességgel,  a másik
pólus a gyönyörű mozgású, határozott játékú  Borbély Alexandra, aki misztikába menekül-
ve, álbölcsességek mámorában, ál-étrendek aszkézisében keresi a megváltást.
A produkció újabb bizonyítéka a  IV-es Máté Gábor-osztály  nagy reményekre jogosító já-
tékerejének, - jöjjön most már egy ötfelvonásos klasszikus!

Semmiképpen se meneküljünk el az első szünetben!  Addig ugyan értelmetlen zagyvaság az
egész, amelyet csak kétszeri bealvással éltünk túl, de a nagyszerű csapat példás fegyelme,
hősies küzdelme az otromba anyaggal,  fantasztikus koncentrációja és összjátéka maradás-
ra késztetett. Ők aztán nem hibásak! A bűnös a rossz darab, melyben az akkor kezdő szer-
ző hetet-havat összehord, ami, tetézve a bődületes rendezéssel, már 6 évvel ezelőtt is bu-
káshoz vezetett a Katonában.
A maratoni díszlet-húzogatásban  derekasan helytáll  a motel gárdája:  az angyali nyugalmú
Béli Ádám, a fürge nyelvművész Vitányi-Juhász István és a vergődő direktor Váncsa Gábor.
Figuratíve jó  Boross Anna és Keresztény Tamás  élve-halva.  Rusznyák Gábor, mint rende-
ző az első felvonásban korrekt munkával realizálja a semmit, de hová tette a Húzó Ceruzát?
Végül is majdnem az egész expozíció felesleges, otrombán burjánzó, beleférne tíz percbe,
meg lehetne kurtítani a vatta-szereplők névsorát is.  Éppen a második rész indokolja mind-
ezt,  melyben a két gengszter története önmagában elég,  jeleneteik kialakítása is kétség-
telen  írói kvalitásokat mutat.  Formán Bálint  egyre fogyatékosabb fizikai állapotában is a
pengeéles dikció és a szuggesztív játék  bámulatos egységével operál,  Porogi Ádám fensé-
ges nyugalma, könnyed naivitása felejthetetlenné teszi kifinomult alakítását.  Ilyen ariszto-
kratikus rosszfiúnak  talán nemcsak a pénzünket adnánk szívesen!  Összefogott nőiességé-
ben most is erőteljes  Lovas /immár/ Rozália bűvös karizmája,  a félnótás karbantaró sze-
repében pompásan lubickoló Jerger Balázs-zsal felvezetett párjelenet minden "büntetős-
di" nélkül is hatásos lenne. Ahogy a kutatók értelmezhetetlen zagyvalékai sem kellenek!
Felélénkülve a gyilkos-duett  bravúros humorától,  vállaljuk az udvar macskaköves horizont-
ján a túlvilági folytatást. A frenetikus húsz perc helyre billenti a mérleget,  lovagi kardpár-
baj,  íjas mesterlövész,  egymásnak eső kísértet-ármádiák és közöttük  a rettegő evilágiak:
szupersebességű, szellemes paródiája a misztikus hülyeségeknek.  Itt lehetne megtapsolni
az osztály csillagos fizikai, szellemi és színészi teljesítményét, a még következő három /!!!/
rész már csak a generális lepukkadás, egyszerűen el kell hagyni!  Minek egy olyan darabot
befejezni, amely nincs is?!?

Csak semmi nosztalgia! Az 1+3 kvartett eleven komédiázásba oltja  a Karády-korszak máig is-
merős filmslágereit.  A havi 200 fix-szel viccelő könyökvédős ficsúr,  Ficza István  ficánkoló
szemöldökkel nyújtja felénk egy szál virágos vallomását, magabiztosan kormányozza a Mese-
autót, azt is megtudhatjuk, mije is van szöszke babájának... Páratlan eleganciával, párosan
destruálja aritmetikai világképünket a Fényes Szabolcs-i örökzölddel: "2X2 néha 5!"
Nincs pecchesebb ember  Tasnádi Bencé-nél,  aki liluló fejjel panaszolja balszerencséjét,
óva intve mindenkit  a jegesen sikamlós kalandoktól.  Az  "Odavagyok magáééért" nyújtott
hangzóival csipetnyi iróniát csempész a lírai szerenádba, az esős vasárnap békéjét géppus-
kaszerű szájzörejekkel töri meg,  de egy lírai vallomást  példás önfegyelemmel, rezzenéste-
len arccal, rejtett érzékenységgel tud elénekelni.
Bagó Gizella  az énekpedagógiai munkán kívül, a szelíd stílus megőrzésével, a zaklatottabb
mai világ kontextusába helyezve, sikerrel aktualizálta a dalokat. Válogatásában mindig meg-
találta az egyéniségekhez legjobban illő számokat, a szólók, duettek, együttesek váltakozá-
sa, a kedves játékosság  végig érdekfeszítővé tette a produkciót. A zongora paraván mögé
rejtésével  most az akusztikai arányok is  tökéletesek voltak,  Termes Rita  kiváló kíséreté-
vel biztos alapot nyújtott a remek előadóknak.
Rétfalvi Tamás  először még csak  "Valami kis szerelem"-re vágyakozik,  de nemsokára eljut
a "Szeretni bolondulásig" maximalizmusáig. Puha felhangokkal telített, bársonyos orgánuma
messze felülírja a prózai színészektől elvárható szintet, érett muzikalitásához ábrándos kép-
zelettel formált,  kifinomult színészi játék társul.  Érdesebb hangokra is képes:  a vagányro-
mantika tréfás kliséit félredobva,  a gáláns úrfik macsóssá keményedő triumvirátusában, ér-
ces hangon vágja szemünkbe a "Villa Negra" fenyegető brutalitását.
A hangszálgyilkos "Nékem csak Budapest kell" nyaktörő hangközeivel korrekt énektechniká-
ját bizonyítja, a második szólamok vállalása képzett zeneiségét. "Ez lett a vesztünk..."-ének-
li a színfalak mögül, csak csipkés kesztyűjét mutatva meg,  mikor aztán gömbölyödő hasacs-
káját is betolja, érthetővé válik, kire is vonatkozik az a "mind a kettőnk..."  Még erősebb a
háromlépcsős felszólító mód: "Énmellettem elaludni nem lehet!": először szigorú pápaszem-
ben instruálja a mögötte kerengő amorózókat,  majd kis mosollyal  szívhez szólóbb húrokat
pendít meg, a fantasztikusan önkoreografált urakat aztán a végkimerülésbe hajszolja az az
utolérhetetlenül varázsos csábítás, ahogy kihívó kontyát delejes hullámokba bontja. Egyet-
len hölgyként,  lenyűgöző szuggesztivitásával  Huzella Júlia  vitathatatlanul a Prima Donna,
jelenéseiben káprázatos felkiáltójelként tetőzi az elragadtatást.
Ezek után már csak egy kis sanzon, operett és musical jöhet, akár egész estés, színpadi ki-
vitelben is!

Miért kell nekünk folyvást az aljaemberek aljaszövegeit hallgatni? Miért kell az ordas sötét-
ség, a tehetetlen erőszak,  a jelentéktelenség lehangoló látványát szemlélni?  Tudjuk! Lát-
juk! - és?!?  Megtudunk-e, átélünk-e bármit, olyan ez, mint a csáthi látlelet, reflektálatlan
tényhalmaz, amely semmiféle emberi tartalmat nem hordoz: Blikk a színpadon. A dokumen-
tarista módon összeszedett anyag csak akkor válhat fontossá,  ha Tatárszentgyörgy, avagy
Gyöngyöspata sikolt benne.
Itt most szó sincs erről,  ez csak a durva indulatok szemétdombja,  érdektelen extremitás.
De ez csupán a szövegre vonatkozik. A színházi alkotás eltávolodik a vulgáris anyagtól, a já-
tékmód, a lassú tempó, a deklamáció lebegő közege a teátrális esztétikum szintjére emeli.
Jeles András  rendezése a Nevető ember tompa fényeit, szűrt levegőjét idézi, főszereplő
a csend, a bennszakadt lélegzet, a lefékezett gesztus.  Tarr Béla totáljai,  Szüts Miklós ak-
varelljei derengenek ebben a szürkén pulzáló ködben.  A Sátántangó, a Sebald-sorozat at-
moszférája, a mozgások visszafogottsága teszi tárulkozóan időtlenné.
A kaposvári színiegyetemisták nem mindennapi feladattal szembesülnek, mindent félre kell
tenniök, amit eddig "alakítás"-ról, "karakter-ábrázolás"-ról,  "figura-teremtés"-ről eddig tud-
tak. Csak a személyes hitelesség vezethet sikerre, csak a belülről vezérelt, kontrollált fan-
tázia,  a szakmai rátermettségen túlmutató  magabiztos öntudat. Az együttes példás össze-
hangoltsággal,  erőteljes szuggesztivitással jeleníti meg  az alkotói elképzelést, csúcsok he-
helyett az egyenletesen áramló intenzitás teremt lankadatlan feszültséget.
Ketten énekelnek a legtöbbször,  a bukolikus hangok  mennyei békévé oldják a brutális va-
lóságot, az áttetsző harmóniák transzcendens síkon ellensúlyozzák a könyörtelen realitást.

Elkezdik felolvasni a 30-as évek híreit, eléggé a korabeli Belvárosi Színház modorában. Bár-
mennyire is érdekes Meller Rózsi sztorija, még Karinthy paródiája sem jön át. A fantaszti-
kus tehetségű hölgyről, aki kémiában, színházban és a magánéletben is eredetit alkotott,
az utolsó szó jogán csak  Bodnár Erika  árul el pozitívumokat. Kérődzünk az "idegen ötlet-
ből" írott darab  plágium-vádján,  mikor Szentpéterváron évszázados városi legenda szól a
nemlétező katonatisztről, Gogolnál, Dosztojevszkijnél is felbukkan, Prokofjev Tetik hadna-
gyáról nem is beszélve. A korát messze megelőző PR-zseni vizsgálóbírói kihallgatása minden
bizonnyal izgalmas lenne  kedvezőbb szereposztásban.  A rengeteget fejlődött, gördüléke-
nyen artikuláló, lenyűgöző színpadi szépségű   Pálmai Anna helyett, oldalankénti váltások-
kal, talán inkább Kiss Eszter-t és  Pelsőczy Réká-t kellett volna mozgósítani. Akkor a tény-
leges ziláltság, lelki káosz, őrület, avagy a sokkal valószínűbb, zseniális szerepjátszás jelent
volna meg előttünk.
Maradéktalan örömöt jelentett,  a mindössze másfél éves színiegyetemisták Irja hadnagya.
Zsótér Sándor  osztályvezetői rendezésében ízelítőt kaptunk  az egyenes beszéd, a belső
hitelességtől fűtött  direkt deklamáció korszerűbb stílusából. Kimódolt figurák, mütyűrök-
be aprózott portrék, poénra hegyezett mimika helyett, saját színészi jogon, emberek szó-
laltak meg, átütő erővel tolmácsolva  a szöveg értelmét.  Thalheimer, Nekrosius, Vasziljev
szelleme lebben át a légen,  az ifjú növendékek máris úgy játszottak, ahogy ebben a szín-
házban is már régen kéne. A Katona József Színház "ornamens epiteton"-ja, a hullámpapír,
tekerhető függönysor gyanánt szolgált  meggyőző díszletként,  egy ruhaakasztó keret pe-
dig akrobatikus monologizálásra nyújtott lehetőséget.  Biztos,  hogy az  Irja  Bárdos Artúr
modorában is sikert aratna, de így a korszerű színjátszás, szó szerinti iskolapéldájává emel-
kedett.

Hát nem sikerült eléggé.  A dramatizálás a ludas, regényből drámát sokkal szorosabb szer-
kezettel, összevonva, tömörítve lehet.  Chandler bejött Egerben az  Elkéstél, Terry!-ben,
de ezek a nyúlós párbeszédek, az a sok felesleges "szó szó, szó"  érdektelenségbe fojtot-
ta a jeles fiatalok játékát. Úgy tűnt, a szegény nyomozó évekig kajtat a tanúk után, a va-
lós idő legfeljebb nehány hét lehetett. A beékelt swing-slágerek valószínűleg a Realbook
lapjainak aleatorikus pörgetésével válogatódtak,  érdektelen, fű-be mászó semmiségek, a
jazzes stílus is teljesen idegen a más műfajokban már jócskán bizonyított csapatnak,  hiá-
ba szólnak  Máthé Zsolt  most is ötletes szövegeivel.  Miért kell mindenkinek énekelni?!?
Méltatlanul degradálja a prózában kiváló aktorokat, most csak az egyszem Tasnádi Bence
húsdaráló gengszterdala jelent emlékezetes kivételt. Se jazz-, se bár-zene a kíséret sem,
- a feltűnően mutatós okkerben feszítő, /jelmez: Neudold Júlia/,  Pálos Hanna  minden
bizonnyal húzós éneklését a mögötte hangosan /!?!/ pantomimezők teszik hallhatatlanná.
Mellőzve az elemzéses névsor-olvasást, mégsem hagyjuk szó nélkül a produkciót:  többen
nyújtanak benne külön említésre méltó teljesítményt.
Fegyelmezetten könnyed,  hanyagul elegáns,  reagálása gyors,  deklamációja arányos - és
hogyan énekel!!!  Rétfalvi Tamás a szimpatikus hős, aki nem harcol. nem erősködik, fegy-
vere a laza közvetlenség és a pengeéles logika.  Bárcsak az egész előadást jellemezné ez
az áttekinthető tisztaság, zsigeri természetesség!
Tasnádi Bence pontosan különíti el két vendéglátóipari karakterét, a vesékbe látó csapos
és a kriptoszadista pincér figurájában,  Radnai Márk viszont egymástól igen távolálló egyé-
neket jelenít meg  átütő szuggesztivitással.  Ájtatos prédikátor,  racionálisan aggódó apa,
egyperces bravúrként kocsmailag diszkriminált afroamerikai, vagyis inkább nigger. Egy film-
bejátszás jóvoltából, végre megismerhettük ellenállhatatlan szívtipró mosolyát is!
Izmos szexakrobata volt már,  de az édes mosolyú Kripliben aligha ismernénk fel  Ballou-t,
az alvilág  nagyon is bárdolt hóhérát.  Simon Zoltán  belső átlényegüléssel jelzi  a kiszámí-
tott kegyetlenség, rafináltan inkább az elrettentésre építő taktikáját,  igaz, néhány kéjes
mosoly utal a kivégzések sajátos örömszerző funkciójára is.
Jó lenne különválasztani a produkció vizsga- és előadás-jellegét,  bolognai 3/5-ös mintára
csak a színpadképes énekeseket engedni a teljes,  5/5-ös szintre,  mely maga a nyilvános-
ság. Így feleannyi betétszám nehezítené a tempót,  már csak minden harmadik mondatot
megnyirbálása volna még hátra és pengébb lenne az egész.

Senkinek nem volt jobb píárja az URH-nál: akkoriban még az elit-kultúra óhitű harcosai vol-
tunk, de mikor végre egyszer elmentünk a Kassák Klubba, a bezárt ajtón hevenyészett fel-
irat búsongott: "engedélyezés hiányában elmarad",  ebből aztán a süketnéma is megtudta,
hogy belevaló gyerekek a  Müllerék.  Később azért hallottam őket, sok minden tetszett is,
de maradandó élményem egy Molnár-utcai Neurotic-koncerthez kapcsolódik. Leghátul áll-
tam, nyakamban egy túlfűtött lelkületű leányzó, aki heves altesti mozgással követte a tom-
boló ritmust, amivel nemcsak önmagának okozott felejthetetlen gyönyöröket...
A nyolcvanas évek kevésbé szűrt levegő-jét idézi  Váncsa Gábor az " Ez csak egy éjjel"-ben
baljós figyelmeztetés az "Agyamban kopasz cenzor ül", ne adja az ég, hogy nemsokára meg-
ismerkedjünk ezzel a gyilkos tudatállapottal.  Optimistább hangot üt meg az elragadó  Béli
Ádám, aki ékes trombita-szólók közegében  így nyugtat meg:  "De ha ő nem bánja, én nem
bánom..."  Mert itt mindenki zenél is,  körforgalomban váltogatva a hangszereket, követhe-tetlen változatossággal alakítva az akusztikus hátteret. Ami állandó: a mélyben robajló basz-
szus-gitár  Keresztény Tamás kezében: kőszikla, melyre az együttes elsöprő viharzása épül.
Ő énekli a címadót:  "Így vonulunk be a történelembe",  mely a elhíresült underground ne-
vek eszme- és zene-históriai rangja mellett, a Mohácsi-osztály színháztörténeti helyét is ki-
jelöli.  Kárpáti Pál  mennydörgő hangon  tangó-ritmust intonál,  de nem adja alább klariné-ton és a tam-tam mellett sem.
Boros Anna  vehemens iróniával elemzi a csecsemőkori tévedését, mikoron kellő előrelátás
híján,  nem köté föl magát a köldökzsinórra,  a zenekar lelke,  Formán Bálint  a billentyűk
mellől,  avagy gitárral a kézben fenyegetőzik:  "Ez a ház is ledőlhet..."  Miközben ujjait ala-
posan megtornáztatja zongorán-fuvolán,  Lovas Rozi a "Kicsi kicsiszolt kő" abszurd poézisé-
nek magaslatain remekel. A  Decsi Edit-tel kiegészülő  subi-dubi vokál   még akkor is észve-
szejtően elbűvölő, amikor a három lány, fád unottsággal csak mélán riszál a rivaldán.
Az elmúlt hőskor  trendi stílusa  a blazírt szenvtelenség vala:  érzelmeidet is csak negatívu-
mokban fejezheted ki! - tetten érhető ez a Vitányi-Juhász István által brutális elánnal fel-
vezetett  "Megalázó, dúúúrva szerelmet"-ben és a férfi-kórus legendás Wahorn-fohászában:
"Egy lány kéne nékem..."  A mi szerencsénkre,  a mámoros vakhit, az eszelős rajongás nem
veszett ki a női nemből,  ahogy azt az önkívületben vonagló hölgyek sikongják:  "Szép vagy,
őrülten szeretlek!"
Porogi Ádám az  Ismeretlen katoná-val kezd,  második szólójából  pedig széles ívű,  drámai
miniatürt alkot: a "Minden jó lesz, szerelmem" refrénje,  folyamatos átalakulással, más-más
hangsúllyal szólal meg,  - a konfliktus, a küzdelem,  a katarzis tetőzése után a beletörődés
kiábrándultságába hullva vissza. Az éppen hogy megtűrt hajdani zenekarokat  zeneileg ked-
ves amatőrizmus jellemezte, az énekhangokért sem törtük össze magunkat,  a kaposvári re-
neszánsz viszont kiemelkedő  hangszeres és vokális megjelenítéssel hatványozza a szöveg, a
stílus, a hangvétel  páratlan eredetiségét.  Komoly érdemei vannak ebben  Némedi Árpád
és  Zságer Varga Ákos instruktor uraknak,  utóbbitól csak annyit kérünk,  szigorúbban te-
nyereljen rá a potméterre bizonyos artikulálatlan sikongatásoknál...
Ki nem dobol ebben a káprázatos társaságban?   Percussion, csörgődob, kasztanyett, de a
a fejen is kongó fakolomp  kéztől-kézre jár,  míg a dobszerelés mellett  vetésforgóban cse-
rélődnek a verőlegények. Időben és erélyben első az egyenlők között  Lábodi Ádám, aki a
nyitó-számok elsöprő lendületét alapozza meg.  Énekesként a  "Béta ville"  Ultra  Ritmikájú
Hitelességével debütál,  majd Saint-Tropez-i  napszemüveges jelmeztelenségben,  a rock'n
roll sebesség-őrültjeként veri ki gátlásaink rozsdás biztosítékait.
Még, még, még! Soha nem elég!!!  De a kiütős produkció megérdemelne  egy frappánsabb
címet, valahol azt olvastuk, máris ÚjRH-ként emlegetik...

Nemrég még Arturo Ui megállíthatóságában reménykedtünk és íme, máris eljött a Rettegés
Birodalma...  Bertolt Brecht  kiélezett szituációi, húsba vágó mondatai,  Ungár Juli fordítá-
sában vészjósló aktualitást nyernek.  Zsótér Sándor  háromszoba-konyhás  non-komfortban
játszatja a nyolcvan év után feltámadó darab válogatott jeleneteit.
SA-legények hozzák a Téli Segélyt, de rögvest kiszimatolják a családanya Háztartási Könyvé-
nek nemzetellenességét,  ki is vetik őt, kockás füzetével együtt  a konyhaablakon.  Egyen-
ruhájukat nyakkendős öltöny-feketére cserélve, a jogállam bástyái mögé is beteszik a lábu-
kat. Először a sátáni mimikájú  Ficza István, majd  Kovács Gergely fagyos nézése leckézteti
meg az ellenérdekek kiismerhetetlen hálójában vergődő bírót:  Rétfalvi Tamás  hiába bújik
az asztal alá, hiába könyörög: "legalább azt mondják meg, kit ítéljek el?!?" - neki már csak a
vádlottak padján jut hely. A német nép háziasszonyi képviseletében  Tóth Eszter ingadozik
a propagandaszólamok és az együtt érző szolidaritás között,  Simon Zoltán robusztus kariz-
máját is jócskán megpuhítja a félelmetes diktatúra. Huzella Júlia proletár anyája nem tud
pénzt adni lányának  a libazsíros kenyérrel, hússal csábító nyári táborra,  - szó nélkül nézi,
ahogy a feketeingesek bádogkoporsóban hozzák haza halálba kínzott férjét. Az ifjú színész-
nő lézer-tekintete, ordító némasága a legdrámaibb kitörésnél is többet jelent,  színpadi lé-
tezésének platinasúlya van.
Zsótér Sándor a legapróbb momentumot is  csalhatatlan biztonsággal formálja jelzésértékű
gesztussá: a per alanyai  sörösdobozként, szappanként/!/, avagy egy tekercs  WC-papír for-
májában tárgyiasulnak, a háborús vaskeresztet rózsafűzér, a német ember szenvedéseit fo-
kozatosan csonkuló hullámpapír-figura jeleníti meg.  Minden szó megkapja adekvát hangsú-
lyát, minden mondat szervesen épül be a félelmi háló rácsos szerkezetébe. A rendezői épí-
tőmunka váratlan hangokat szólaltat meg,  a végzős osztály színészjelöltjeinek  rejtett érté-
keit tárja fel. A szűkös légköbmétereket virgonc fantáziával használja ki,  játszik a szekrény
belseje, a gáztűzhely, a létra csúcsa, de még a /hulla/kamra is...
"Túl lassan nyomják az új tankönyveket, hogyan követhetők így a változások?"- aggódik a ta-
nár apuka:  de  Radnai Márk és Neudold Júlia  szülőpárosa leginkább kamaszfiúktól fél, va-
jon tényleg csak édességért ugrott le,  vagy éppen a Hitlerjugend-nél árulja be őket?!?  A
gyermek előkerül, zsebpénzét költötte a boltban,  de orra alá a csokoládé:  Hitler-bajuszt
mázolt...  Kovács Gergely  a langaléta kölyök után,  fröcsögve ágáló lumpenproliként tűnik
fel,  lenyűgözően deliráló fanatizmussal.  Elitebb kiadásban  Tasnádi Bence  SA-legényének
besúgói, és pénzlenyúlói trükkjeit ismerjük meg,  veszett indulattól fűtött, káprázatos elő-
vezetésben.  A más kontójára vett csizma is az asztalra kerül,  Borbély Alexandra  sirathat-
ja a közös bankbetétet, de hogyan tudna ellenállni az acélosan fajtiszta agressziónak?
Az elmenekülő zsidó feleség telefon-búcsúja  Pálos Hanna  érzelemgazdag játékában mono-
drámává emelkedik,  szinte halljuk a férj magyarázkodó válaszait,  teljes mélységében éljük
át  az üldözöttség tragédiáját. Nincs maradás,  mindent itt kell hagyni,  hasztalan a hitege-
tés, hogy csak néhány hónapról van szó:  a tavasz ellenére  azért a téli bundát is becsoma-
golják...
Készítsük a bakancsot, hátizsákot, kerüljön elő a régi viharkabát? - Egyelőre még színházba
járunk és egymás után szembesülünk  olyan előadásokkal,  melyek mementóként  vésik be-
lénk a dermesztő figyelmeztetést, - talán meghallja más is...  Zsótér Sándor  és a színművé-
tis végzősök alkotása is ilyen, jelentősége messze túl nyúlik a kollégiumi diáklakás ötvenhat
négyzetméterén.

Nem dal-koncert, nem nosztalgia-show, nagyrészt a kevésbé elslágeresedett opuszok domi-
nálnak és minden egyes szám  tömény színházi jelenetté gazdagodik.  Selmeczí György ze-
nei koncepciója a szólisták mellé  vokálokat épít, van, amikor többen, váltakozva éneklik a
refrént,  a zongora-dob kísérethez szervesen társul  a szereplők hangszeres játéka. Előfor-
dul, hogy a teljes osztály ül ki a rivaldára és mindenkinek a kezében  szól a hangszer, fuvo-
la, gitár, szájmuzsika, de minimum valamely dob-féleség.
A térbeli mozgatásokon, szellemes gesztusokon kívül,  Novák Eszter  elképesztő fantáziával
varázsol szürreális képeket is.  A Fool On The Hill-ben  sárgán pörgő esernyő-Nap vonul a
párnafelhős égen,  a Bolond bábuként trónol  fura hangokat hallatva,  bajszosan  Playboy-
Nyuszi bólogat, míg háttal összenőtt sziámi ikrek trillázva fuvoláznak. alulról világított eizen-
steini arcok kísértenek a homályos éjszakában,  John Lennon abszurdjai adekvát képi meg-
jelenítést nyernek  a kifogyhatatlan rendezői ötlet-parádéban.  Lehull az álca:  a vízszinte-
sen belógó alakok trükkje, a paraván elhúzásával lepleződik le. csak egy létra, avagy egy iz-
mos untermann kell hozzá... A legapróbb mozzanat is gondos kidolgozást nyer, a pedagógu-
si munka osztály-,  sőt, társulat-építői szintre emelkedik,  az együttes tehetsége és tudása
a legmerészebb elképzeléseket is könnyedén valósítja meg.
A sokoldalú lányok,  Hekler Melinda, Szabó Irén és Szilágyi Csenge  attraktív dominákként
uralják a színpadot,  házimunkára kényszerítve a pöttyös kötényes urakat,  akiket /szó sze-rint/,  csaholó kutyafalkaként  tartanak pórázon.  Csak  Nagyhegyesi Zoltán  briliáns rock-
sztárjáért epednek, akit bizonyára széjjel is tépnének,  ha a buzgó testőrök nem tartanák
vissza őket ököl-és gitárnyak-csapásokkal,  végső esetben pisztolygolyóval. A lenyűgöző tör-
ténést  Nagy Dániel Viktor szubmuzikális száj-tuci effektjei festik alá, de később Ő az, aki
feketebársony orgánumán fenyegeti  hűtlen babáját,  melynek bábu-alteregóját szenvedé-
lyes karate-ütéssel vágja földhöz.  Törőcsik Franciska szuggesztív bájjal,  Kulcsár Viktória
ívelt dallamossággal tűnik ki,  Dénes Viktor érces hangját nehéz hatvannégy évesen elkép-
zelni,  a Let It Be-t, marceaui cizelláltságú pantomimjéhez hasonló, érzékletes finomsággal
adja elő  Mikola Gergő.  A fiúcsapat erősségére jellemző,  hogy amikor egymás nyakába ül-
nek,  a szóló és a tutti  teljesen egyenrangú,  - Marofka Mátyás,  Ágoston Péter táncban,
énekben,  fuvolán, akrobatikában,  vagy akár szárazföldi síelésben egyaránt helytáll.  Kosik
Anita  gyengéd eleganciával gitározik, karizmatikus színészi lényét a falra festett ábrándok
songjában villanta fel. A homlokára bűvölt kanalak sem kapnak gellert,  miközben pregnáns
egyenességgel képzett,  áradó tenorhang bűvöli a nézőt:  Ódor Kristóf  gyémántcsillogású
éneklése röpít a mennybe.  Beton basszus-alap,  csellón, gitáron játszik, énekben sem ad-
ja alább:  Wunderlich József  végig  a produkció fókuszpontjában áll, - és hányszor öltözik
át?!?  Ahogy a többek is három percenként vedlenek át  Zeke Edit káprázatos öltözékeibe,
melyek egy monstre varieté-műsor arzenálját is képezhetnék.
Rakétaként robban a színre a szikrázó temperamentumú  Sándor Péter, a letaglózó dinami-
kájú  Roll Over Beethoven rock 'n rolljával korbácsolja fel vérnyomásunkat. Nála az egyéb-
ként kommersz-manír vibrátó a mesteri fokozás eszközévé nemesedik,  egy lézerpontosság-
gal intonált magas hanggal  még a csúcspontot is képes felülírni.  Gumicsont mozgás, esze-
lős mimika, kiforrott arányosság. A Hey Jude-ban szárnyaló legátók, poétikus sejtelmesség
bizonyítja a kifejező eszközök  teljes spektrumát birtokló tehetséget,  aki még a rimbaud-i
cipőzsinórt is ádázul pengeti.
Jöhetnek az aggok ifjúkori emlékeikkel,  az örökzöldeken ámuló felnőttek,  a rácsodálkozó
ifjak és gyermekek,  de tudjanak arról, hogy mindezek mellett és fölött!: egy zseniális szín-
padi látomást élhetnek át...

Ritka szerencséje van a Kaposvári Egyetem nemsokára végzős színinövendékeinek a rende-
zőkkel, vagy éppen az utóbbiaknak velük?  Rusznyák Gábor, Felhőfi-Kiss László, Anger Zsolt
után most  a kaposvári színház oszlopa,  Kocsis Pál  rendezett,  aktív alkotói közreműködé-
sükkel remek előadást.  Pirandello darabja  eleve épít  az improvizációs együttműködésre,
hiszen Színház a Színházban, - egy ilyen színházban ez: Theátrum a Harmadik Hatványon.
A színtér oldalában van ugyan egy kis színpad,  a játék nagyobbik része azonban a különbö-
ző magasságú, szeszélyes rendben elhelyezett pódiumok között zajlik. Ráadásul rajtuk meg-
szeppent nézők is kucorognak,  kicsire zsugorodva,  nehogy egy tenyérnyit is elvegyegye-
nek a szűkös járásokból.
A játszók valamilyen  Pulcinella-pantomimet próbálnak,  talpig gézbe burkolva, az elementá-
ris humorú  Vitányi-Juhász István marionett-bábként zuhanások, hasra esések, bakugrások
sorozatát mutatja be, amíg a benyomuló civilek meg nem zavarják ebben.  A fikcióba betör
a köznapok valós tragikomédiája,  az életszerepek helyet követelnek maguknak a világot je-
lentő deszkákon. A röplabdabírói emelvényen trónoló rendező,  Lábodi Ádám egyre kevés-
bé képes uralni a helyzetet,  fürge koncepció-váltással rövidesen már a betolakodók sztori-
jának kulcsjeleneteit próbálja. Nemcsak ő áll át a másik oldalra, Formán Bálint hiteles ter-
mészetességgel alakítja Ottót,  az ezermester színpadi mindenest, míg  Porogi Ádám  egye-
nesen olyan hétköznapi ember figurájába éli magát, aki képzelőerő híján csak a pillanatnyi
realitásban képes gondolkodni. Telitalálat: fantasztikus az az értetlenség, ahogy álmatagon
téblábol színészek között és mindig éppen odaáll, ahol a legjobban útban van.
Lovas Rozi, aki sudár reneszánsz kontraposztban hajladozva, lírai fuvola-futamokkal indít, a
megesett lány szerepében fölényes könnyedséggel, metsző poentírozással, heves lendület-
tel uralja a színpadot.  Az oroszlánkörmök mellett,  éles kiszólásaiban a macskakörmöket is
ragyogóan érzékelteti.  - És hányféleképpen tudja azt a kalapocskát a fejére biggyeszteni!
A minden térbeli konvcenciót bátran felrúgó rendezés,  a bonyolult játék összehangolása,
a karakterek kiválasztása  Kocsis Pál-t dícséri, az együttest pedig az egymásra figyelő tekin-
tetek csúcsfeszültségű hálózata,  melyben vibráló életerejük kering.  A szerepek rendezőt
találnak, a rendező egy nagyszerű osztályt, mi nézők egy pompás produkciót.

Fogalmunk sincs arról, miért kellene Sarah Kane darabjait szeretni? Szélsőségekkel próbál
letaglózni, túlzó, közhelyes, következetlen. Persze, az őrültségről etc. lehet beszélni, min-
den konfliktus-helyzet kiváltja az abnormalitást, de azért  Gogol Őrültje, Dosztojevszkij az
egérlyukból vagy a drága Venyicska Jerofejev kissé mélyebbre látott...
Eljátszani sem érdemes, a néhány hazai kísérlet megfeneklett a bonctermi naturalizmuson,
szado-mazo csonkítgatásokon vérzett el,  de még  Warlikowski  próbálkozása is felszínesen
felületessé gyengült.
Annyiban szerencsésebb Bereczky Csilla és Laboda Kornél koncepciója, hogy csak a szö-
veget mutatja fel, monológokban és kevés párjelentben,  Soós Attila gesztus-kombinációi-
val oldva a szerkezet ridegségét. Nem kérhetjük számon a karakterek hiányát, itt mindenki
elsősorban önmagára vetítve jelenít meg egy tudatállapotot. Így  Bohoczki Sára, a harsány
Csapó Attila, - Eke Angéla, akinek vannak tervei és Petró Annamari, akinek csak a beletö-
rődés némasága marad. Nem tudunk együtt érezni velük, de megkapják a magukét az orvo-
sok is, akik természetesen semmivel sem lehetnek egészségesebbek pácienseiknél.
A nehézkes indulás után, egy szépen komponált csoportalakzat váratlanul beindítja a dara-
bot. Andruskó Marcella  virulens energiákkal hánytorgatja fel  égre szóló panaszait,  a he-
vesen izgága  Ivanics Tamás  bujakóros eratomániája egyenesen  a Marat/Sade-ba kívánko-
zik. Brutális őserővel formált agressziójával  Nagy Dániel  emelkedik ki,  színesbőrű rasszis-
ta kitörése a katarzis csúcsait érinti.
Még nem vagyunk ilyenek: - hogy ne is kerüljünk hasonló veszélyek közelébe, nem árt pá-
holyból szembesülni néhány ismerős problémánkkal. Innen nézve az előadás nagyon is fon-
tos és megnézése mindenképpen ajánlható kezdő és haladó neurotikusoknak egyaránt.

Avagy: Hogyan született  Nemzeti Egyetértés a Csulánó és a Hunyadi nemzetség között?

Mintha pásztortűz mellett hallgatnánk, őszi éjszakán, olyan csöndes, olyan mesés, olyan va-
rázslatos. Semmi romantika, semmi duhaj virtus, semmi folklór-hamisság:  Csulánó cigányem-
ber kalandjait a halkszavú  Rusznák András indítja el a csupasz színpad homályában. Ráérő-
sen hömpölyögnek a színes epizódok, mígnem maga az ifjú Mátyás király lép színre, egy po-
hár víz elég neki a sudár  Kőszegi Mária kezéből: egyből feleségül kéri. Kárpáti Pál  jogara
WC-pumpa, országalmája csak plasztikgömb, mégis erélyes méltósággal játssza szerepét .Lo-
va is van,  a csengős  Németh Fruzsina, akit aztán Beatrix királynőként is lovagolhat.  A te-
nyérrel ritmizált lódobogás, a lábbal szteppelt patazaj megejtő egyszerűsége jellemzi az já-
ték cizellált stílusát. Jelzések, gesztusok, stilizált momentumok dicsérik a rendező Kárpáti
István kortárs-színházi fogékonyságát. A cigánymama szerepében  Vesztl Zsófi  anyáskodik,
a királyi udvar importált elitjét  Egger Géza  Galeotto Marzio-ja képviseli.  Fritz Attila egy-
maga testesíti meg  a dolgozó népet, Paraszttól Lakájon át a Cukrászig,  de a László király -
Kázmér király - Ferencjóska - Mahomet császár  arcképcsarnok  megjelenítésében is dere-
kasan helytáll.  Az Ördög űzte  Csányi Dávid  Négerek-beli Nagy Futás-ára emlékeztet, ter-
mészetes hangvétele,  hiteles őszintesége emberi közelségbe hozza  a cigányfolklór hősét,
éneke, gitárjátéka visszafogott hangzásával felülírja  a tomboló ritmus-orgiák álságát. Vihar-
zó ördögfióka, kuncogó kobold, de hóhérlegényként sem lenne ajánlatos  ujjat húzni vele:
Guary Szandra  hajlékony lendülettel, árnyalt élességgel abszolválja fickós figuráit.  ...Hát
még amikor a bajvívó Holubár böhöm izomzatával  még a vasfüggönyt is az égbe nyomja! Le
is győzi nagy királyunkat, minket meg  könnyedén győz meg  ellenállhatatlan tehetségéről.
A győztes csaták terepasztala királyi palásttá alakul,  Rusznák András az idős Matthias Rex
képében viaskodik országos gondjaival,  majd a felbukkanó  Kárpáti Pál-ban  Csulánó-nem-
zetségbéli zabigyerekét ismeri fel: békévé oldódik az etnikai ellentét, példát mutatva a fe-
nekedő mának.  (De hol van itt egy Hunyadi?!?)
Hatalmas utat tett meg a tatabányai teátrum: Népházból  Jászai Mari Színház lett, alkalmi
produkciókból állandó társulat,  országos hírű előadásokkal.  Gyönyörű gesztus, hogy a bú-
csúzó vezetés utolsó bemutatója a sokra hivatott, még egyetemista  Kárpáti István  vizsga-
rendezése,  mely abban a hitben erősít meg, hogy az örök értékek elpusztíthatatlanok:  a
Fantázia, az Emberség, a Mese..., - és a Színház.

A bikafej csak dizájn, nem pattog a flamenco,  nincsenek csempészek és színes ruhák:   a
helyszínnek a neve Sevilla, de az is csak Bár.  Kárpáti Pál ragyogó dramaturgiai érzékkel sű-
ríti Villas Pastia kocsmájába a cselekményt, Bizet opera-librettója helyett, inkább Prosper
Mérimée kisregénye alapján. A Torreádor és Don José hadnagy jó cimborák, a vendéglátó-
ipari alaphangot jazz-combó és keleteurópai import túrista-görlök adják meg.
Carmen sem csábító démon, nem is tüzes, nem is cigány:  Lovas Rozi  alkata eleve komoly-
lyá, energikusan határozottá, legyőzhetetlenül öntörvényűvé teszi. A brutálisan mácsó kö-
zegben, ahol a férfi jogosnak érzi, hogy ha szeret és akar egy nőt, az ettől már szinte a tu-
lajdona, s mivel a féltékenység Andalúziában enyhítő körülmény, akár meg is ölheti, - Ő sa-
ját érzéseit követi, így túl korai előfutára az egyenjogosító feminizmusnak. Temperamentu-
mos femme fatale helyett  Lovas Rozi  Nóra-i drámaiságú hősnőt formál meg, biztos, hogy
prózában jobb lett volna, de így, néhány nappal a zavaró akusztikai benyomások után, egy
igen szuggesztíven ábrázolt személyiség eleven képét őrizzük emlékezetünkben.
Carmen a mennyekből lép alá és halálában oda száll fel a kocsmaasztal ravataláról,  Kárpáti
Pál rendezése  kiválóan mozgatja szereplőit  a betonsiló minimál-terében.  Frappáns szöve-
gekkel is gazdagítja a történetet, elég itt a szenvtelen komika,  Rainer-Micsinyei Nóra  va-
jákosan beás élesztgetését, vagy a Carmennel leszámoló monológot idézni. Az elhagyott fa-
lusi szerető,  Czakó Julianna  csalódását árnyaltan kifinomult énekléssel fejezi ki, majd hi-
teles metamorfózissal,  bosszúból szédül mindenki karjába.  Sipos György Don Joséja az el-
vakult szerelem  tüzes ikonja,  elementáris hévvel énekel,  szélsőségessége ellenére képes
megőrizni szimpátiánkat. Gazdagítja az arcképcsarnokot Porogi Ádám, a valószínűleg kevés-
sé jövedelmező humán-szférából lecsúszott, derűsen alternatív kocsmárosa.
Öblös köszöntésére felkapjuk a fejünket:  Molnár Gusztáv-ot harsány antréja egy pillanat
alatt a középpontba helyezi, a torreádor-dalban aztán  teljes erejében mutatja meg ellen-
állhatatlan karizmáját. Grandiózus lényének mélységeit az előadás legszebb jelenetében is-
merhetjük meg:  kikosarazva, remegő szájjal mered maga elé,  miközben remegő kézzel ha-
muzik a lámpaernyőbe, bajnoki könnyei peregnek alá hősi profilján,  bánatos bluest düny-
nyög a mikrofonba, a váratlan, ismét őt hívó válaszra pedig  hitetlenkedve ugrik fel:  "Én?!?
Hát mégis engem...!?!"
Összességében a  Kaposvári Egyetem Színészkará-nak utolsó és utolsó előtti éves csapata
ígéretes produkcióval  rukkolt ki,  tovább növelve a  Csehov.zip, a  Tom Jones, a  Mágnás-
csárdás és a Cseh Tamás-est keltette jó hírét, a szintén végzős színész,  Kárpáti Pál pedig,
koncepciózus írói-rendezői munkájával, feliratkozott a reményteli fiatal alkotók sorába.

Emberöltőn át helyettünk énekelt,  kimondatlan gondolatainkat mondta el,  Szent Ikon és
ismételhetetlen csoda:  dalait elővenni szentségtörés!  De a kaposvári színésztanoncok új-
raalkották a legendás számokat, a maguk képére formálták őket, zeneileg pedig egy egész
más dimenzióba helyezték. Egyszál gitáron, vagy néhányfős kombóban kísérik, kórust alkot-
nak és esetenként  szinte nagyzenekarként muzsikálnak.  Nincs két egyforma felállás, min-
den dalhoz,  minden előadóhoz más hangszer-együttes társul.  Két fuvolás-tündér: Kővágó
Veronika és Lovas Rozi keretezi a színpadot, a tom-tomokat  Kárpáti Pál  bűvöli, a dobok-
nál folyamatos helycserékkel  szinte mindenki megfordul,  szólógitár:  Molnár Zsolt,  basz-
szus a diabolikus mozgású  Keresztény Tamás, a zongoránál pedig a zenekar lelke: Formán
Bálint.  Az éppen szabad emberek  ütőhangszerek egész ármádiáját kezelik,  a színpadi lát-
vány, permanens forgatagban ötpercenként változik,  lendület, vidámság,  legyőzhetetlen
életerő fűti a lehengerlő produkciót.
Juhász István  elmélyedt visszafogottsággal mesél  egy Károly-kerti találkozásról,  a William
Shakespeare-balladában aztán, sorra elevenítve meg a híres szerepeket, féktelen komédiá-
zó kedvvel jeleníti meg  a szélsőséges karaktereket. Itt szólal meg először a kórus, amely a
Tangó-ban is hatásosan egészíti ki  Páll Mónika  szenvedélyes interpretációját. Béli Ádám
robusztus formátumát először  a közös költség és egyéb köznapi gondokkal sújtott ember-
ke tragédiájának elementáris fokozásában érvényesíti, majd a  "Tíz év múlva ne ez a dal le-
gyen!"-nel váltja ki ellenkezésünket:  mi azt szeretnénk, hogy ez a Sok Dal és Így Legyen!!!
A teljes fiú-kórus, a capella adja elő  a híres Munkásszállás-nótát,  szájbasszus ellenszólam-
mal,  külön megszemélyesítve az elbeszélő  Én-t és a lepedőhúzó  Bíró Imrét...: káprázatos
felvonásvég!
Fokozásban aztán nincs hiány, nekivetkőzik a társaság és a kétségbeesett fortisszimóig haj-
szolja, az  "Ismerem!Ismerem!!!"-et nekivörösödve kiáltozó  Lábodi Ádám-ot. Hozzá kötődik
a tragikus katarzis csúcsát jelentő  "Horváth-Ország",  amelyet rezzenéstelen arccal, a leg-
mélyebb átélés fehérizzásában,  lenyűgöző szuggesztióval énekel el.  "Judit, esetleg Edit"-
szól a híres refrén, a  Boros Anná-val és Decsi Edit-tel  öttagúra bővült lány-vokál mellett,
a Béli-Kárpáti trombita-klarinét fúvósszekció idézi  a szvinges bigband-hangzást. A dalt elő-
adó  Formán Bálint  ezen kívül még kétszer szólózik: a "Dodó nagynéni"-t énekli bámulatos
intonációval,  kifinomult muzikalitással,  karakterisztikusan elevenítve meg  a történet sze-
replőit is. A zárókép után aztán bejelenti  a "csödes-ülő" koncert végét,  /amit mellesleg
majd' minden szám után igen erős ovációval, füttyel, hujjogtatással hangosítottunk meg!/
és újra előadja a Dodó-t, többféle tempót és stílust váltogatva, szédületes elánnal, elsöp-
rő energiával:  nincs is kedvünk  csak úgy hazabattyogni csöndben,  viharosan végigdudo-
rásszuk az esős belvárost..., azzal a vággyal, hogy ősszel a Merlinben, újra csak így legyen!

Nincs a teremtésben vesztes, csak a színész! A rossz vezetés, a hibás szereposztás, a gyen-
ge rendezés őt sújtja leginkább.  A most végzős osztály  kezdeti vizsgadarabjai félrevezető
képet festettek róluk, mea culpa!:  annak idején elhamarkodottan alkottunk  elítélő véle-
ményt.  Szerencsére a  Stop the tempo! megtörte a jeget,  a nagyszerű trió rögvest bizal-
mat ébresztett.  Mohai Tamás ölébe most  egy madarásznő esik érett gyümölcsként, Tarr
Judit kimunkált eszközökkel formálja meg  a falu rettenetes közegében megszégyenülő ta-
nítónőt, A száraz Martinivel ellensúlyozott orális szex művészetében, elementáris lendület-
tel kalauzol  Alberti Zsófia, aki már az  Azaz-ban bemutatta jártasságát a marathoni orgaz-
mus bravúros vokalizálásában.
A rendező  Gálffi László  osztályvezető tanár frappáns keretbe helyezi  Szilágyi Gyula, ÉS-
ből ismert erotikográfiai gyűjteményének önvallomásait. Morcos gondnok, aki később ren-
dőrként is ellenőrzi a mulatozókat, Máthé Zsolt mv. enged be a 70-es évek kultúrházi disz-
kójába, ahol a kialakuló kapcsolatok terében,  az éneklő-zongorázó  H. Tamássyk  BalogH
Zsolt fantasztikus zenéjére pörgő táncképek között,  hallgathatjuk a gondosan válogatott
monológokat.  Az elsőben a beugró  Balassa Jusztina  érdemel dicséretet,  majd  Szatory
Dávid  vallja meg tétova gátlásosságát,  mely még  a túl későn jött örömöket is,  túl korai
befejeződéssel keseríti meg.  Fehér Tibor  gyermeki naivitással meséli el  kamaszkori kuk-
kolásainak történetét és elsőként tárja fel az aprófalvak ifjúságának  bugyi-problémáit.  A
galamblelkű  Barabás Richárd  halászmestere  mokány bajusszal áll elénk,  derűs nyugalom-
mal meséli el, beavattatására milyen nagyszerű nőszemélyt sikerült kifognia.  Az eddigi vizs-
gák nem kedveztek neki,  most végre megmutathatja színészi lényének  intellektuális érzé-
kenységét. Kár volt elcsúfítani  Földes Eszter-t, a figurális ellentmondás akadályozza a hi-
teles megjelenítésben, a leghálásabb szöveg jut viszont  Juhász Lujzá-nak, aki nagy sikert
kovácsol  a páratlan lehetőségből.  Miareczky  Edit  a falusi gusztus  esetlenül ízléstelen
ruháit aggatja a lányokra, de bizony elirigyeltük  az atlétikus alkatú ifjakra feszülő, decen-
sen karcsúsított ingeket...  Gálffi László  rendezése lendületes tempóval hozta helyzetbe
végzős tanítványait, különdíjas ötlete az egymásnak szekundáló fiúk párosa.  Molnár Áron,
aki az  Azaz-ban tűnt ki villámgyors metamorfózisaival,  kellő visszafogottsággal avat be ero-
tikus kalandjának titkaiba, a dramatikus sarokpontokon társa erősíti meg szavait. Aztán for-
dul a kocka,  ő követi tőszavas beszólásokkal az elbeszélést folytató  Farkas Dénes-t. Ezen
jeles ifjút az évadban  nem kegyelte a sors.  Finom lényéhez  Baal sem,  Tiborc sem illett,
külsőségere kárhoztatott  a varázslatos Cseresznyéskertben,  a többi előadásban sem volt
a helyén. Most egyetlen, gyönyörűségesen felépített monológban, az áttetsző artisztikum
eleganciájával, fokozás helyett a leheletnyi pianisszimóig jutva,  végre megmutathatja igazi
értékeit.  Ahogy az Osztály is, amely ezzel a produkcióval végképp bebizonyította, hogy az
év eleji fiaskók nem az ő számlájukra irandóak.
Kár, hogy csak néhány előadás várható, sokunknak kellene nézni: hadd lássuk, hová is "fej-
lődtünk" egy emberöltő alatt: talán akkor senki sem sírná vissza azt a gúzsba kötött kort.

Daliás idők! Amikor Gyuricza állt pisztollyal az úton, melyen Csákányi lopakodott "Nem Tom"
után...  A Kaposvári Egyetem  Művészeti Kar  Mohácsi János  vezette  III. éves színészosztá-
lyának vizsgaelőadása frisseségben, lendületben, humorban  a legendás idők Csiky Gergely
Színházát idézi. Felhőfi-Kiss lászló heves iramban pergő jelenetekbe koncentrálja a törté-
néseket, nem fukarkodik ötlettel-geggel,  míg négy paraván között,  néhány odavetett bú-
torral idéz udvarházat, erdőt, fogadót, avagy bírósági tárgyalótermet. Színészvezetése mes-
teri, rendezői teljesítménye bizonyítja, hogy aki az alternatív szcéna nagyfokú kreativitást
és eredetiséget igénylő harcmezején helytáll, könnyedén hasznosítja tapasztalatait bármi-
lyen színházi stílusban.  A kifejezetten prózai osztály  dicséretesen vizsgázik  a dalbetétek-
ben, nem énekművészeti magasságokban, de a muzikális hitelesség erejével: eljátszva az is-
mert dallamokat.  A Tea ForTwo és Gershwin  The Man I Love-jának  frigyéből  a zongorán
kisérő  Újláb Gábor alkotott szerelmi duettet, melyben az ideális amorózó  Formán Bálint
és a szuggesztív jelenlétű  Lovas Rozi  érzelmei teljesednek ki. Juhász István, mint dörgő-
hangú apámuram elementáris erővel komédiázik,  gyorsuló kupléja pompás előadói telitalá-
lat! Átütő orgánumával, karcosra fogalmazott intrikusként kitűnik  Keresztény Tamás, nar-
rátori szerepében  Lábodi Ádám  keményen ráncba szedi  a közönséget,  pregnáns dekla-
mációval hatványozva meg szövegét.  Porogi Ádám  most is kifinomultan elegáns, gyengéd
haláltusája után, legnagyobb örömünkre újjáéledve,  mint igazi gentleman képviseli Henry
Fielding korának  gáláns szellemét. Kettős szerepben brillíroz  Kővágó Veronika: szinte hi-
hetetlen,  hogy az élesnyelvű kocsmamári és a hűvös modorú  Lady Bellastone azonos sze-
mély...  De a legkomolyabban állítjuk,  hogy a pösze, esetlen vénlányt figyelve,  eszünkbe
nem jutott a  Csehov.zip-ben gondosan megcsodált  Páll Mónika! Csak akkor döbbentünk
rá a valóságra,  amikor a diadalmas szépségű Jenny Jansen  figurájából,  villámgyors  meta-
morfózissal váltott vissza suta nagynénivé.  /Hogy nem lehetnek ott  mindketten a bírósá-
gon...!?!/  Túl a neveken, hangsúlyozni kell, hogy az egész osztály, mint együttes,  tökéle-
tes egységben valósítja meg  Felhőfi-Kiss László  gondosan kimunkált rendezői elképzelé-
seit,  harmadik Merlin-beli vendégjátékával  tovább növelve,  egyre szélesebb körben ter-
jedő jóhírét.

Nem zenésszínész osztály,  nem is várunk  briliáns énekprodukciókat,  csupán böcsületes
helytállást,  taktikus színészi munkával.  Az együttes szépen teljesíti a föladatot,  néhány
esetben messze felülmúlva  az óvatos elvárásokat.  Lábodi Ádám  már az első jelenetben,
túl a hercegi elegancián, erőteljes énekléssel mutatkozik be az "Emlékszel még", szenvel-
gésre csábító kettősében.  A teljes férfikar remekel a "A lányok..." dicsőítésében,  majd
Formán Bálint arat a "cicák" vonzó társaságában.  Molnár Zsolt  sérülés nélkül ússza meg
hajmeresztő zuhanásait,  bár lelkileg ez nincs így,  hiszen "A-a-az asszony összetör", - asz-
tali akrobatikáját  Kárpáti Pál elementáris ököldobolása festi alá.  Znamenák István forté-
lyos ötlet-áradattal teszi színessé a képet,  rendezése a direkt operett, a szellemes paró-
dia és az igazán emberi szituációk elemeit sűríti. Mert a hajdani Csárdáskirálynő találkozá-
sa múltbeli hódolóival  teljesen hiteles drámai jelenet:  Lovas Rozi,  Porogi Feri bácsi és
Lábodi Miska pincér nagyszerű játékkal keretezi a "Hajmási Péter" megkerülhetetlen dal-
lamát.  Béli Ádám, Keresztény Tamás, Juhász István  gyakori szerepcserékkel teszi válto-
zatossá a cselekményt, Sokszor fogalmunk sincs, ki is itt az igazi Edvin, az azonban biztos,
hogy utolsó Habsburg királyunk, IV.Károly képében  Kárpáti Pál  fényeskedik.
Kissé zavarosabb a  Mágnás Miská-ból zanzásított második rész,  de egészében az előadás
meggyőzően mutatja meg a szépreményű osztály zenésszínházi jártasságát. Jövőre ajánla-
nánk a Hair-t, természetesen a társulat fantasztikus Önszervező Zenekarával!

Négy felvonás a legszebb Csehovokból, az első három pontosan kidolgozott, szép rendezés-
sel örvendeztet meg, a negyedik átmegy valami otromba blődlibe, elviselhetetlen! De hagy-
juk, addig a Sirály, a Cseresznyéskert és a Három nővér jelenetei  nagyszerű alkalmat nyúj-
tanak egy sokoldalú bemutatkozásra a még csak harmadéves Máté-osztálynak. Ha a techni-
ka ördöge lehetetlenné tette volna az utolsó rész eljátszását,  Dömötör András  rendezői
munkáját magasfokú dicséretben részesítettük volna,  mert addig vitustánc, álszakáll, ugra-
bugra, okádás és habfröccs helyett igazi játékot, mély átélést, heves szenvedélyeket, kitű-
nő karaktereket láthattunk.
Huzella Júlia már az első képben,  Másaként feltűnik szuggesztív játékával, fokozza az elis-
merést a szerelmesedő Dunyása szakadatlan vihogásával,  kár, hogy a Három nővérből nem
Olga jutott neki. Érzelmi energiákkal fűtött Nyina, kinek távolról hallható monológja is ha-
tásos, kamaszlány a virágba boruló cseresznyefák alatt:  Tóth Eszter  dinamikus játéka, su-
gárzó egyénisége  erőteljes tehetséget sejtet. - Először férji igába gyötört asszony, aki az
egész színház-jelenetet szinte némán, kizárólag mimikai eszközökkel éli végig, aztán a nagy-
világi dáma Ranyevszkaja,  akinek ellentmondásos lényét,  tragikus bizonytalanságát zsigeri
hitelességgel jeleníti meg, végül az agresszív, mindenkit eltipró, élesnyelvű Natasa:  Pálos
Hanna bármelyik alakítása megérdemelné a vastapsot.
Ami a fiúkat illeti, nyugodtan kijelenthetjük: egyik jobb a másiknál!  Az az érzésünk, hogy
az összes szerepet, füves vetésforgóban,  bármilyen felállásban sikerrel tudnák eljátszani!
Intézőként nyerítő röhögéseivel,  Jepihodovként  kilátástalan szerencsétlenségével vete-
ti észre magát  Radnai Márk, Versinyinje mozdíthatatlan bazalttömb,  a hagymázos finálé-
ban viszont cikázó akrobatikával operál. Ficza István-nak két értelmiségi szerep is adódik,
szimpatikus, mint Trigorin, komikus, mint latintanár,  kissé eltúlozva, de ellenállhatatlanul
hozza a biliárdba süppedt Gajevet,  nagy veszteség,  hogy Firszet nem játszhatta el,  csu-
pán biokellék lehetett az eszement ötletelésben.  Rétfalvi Tamás  az önmagából  kivetke-
ző orvos figurájánál  jobb lehetőséget kap  az elegáns  Dorn doktor szerepében,  kiégett
cinizmusát, okos fölényét kiválóan érzékelteti,  - házitanítója kimódolt pöszeség nélkül is
maradéktalanul  hiteles lenne.  Simon Zoltán  robusztus alkata  jól érvényesül a földhöz-
ragadt tanító ábrázolásában,  igazi terepe  azonban  Lopahin  kétségbeesett  meggyőzési
kísérleteinek bemutatása,  - arányosan visszafogott Tuzenbachja is remek.  A Sirály híres
színház-jelenetében  Kovács Gergely  a kamaszos lelkesedés,  a lángoló elhivatottság,  a
kitörni vágyó ifjúság  gyönyörűséges portréját  rajzolja meg,  kapucnis Firsz-e emblemati-
kus sírfelirat,  - káprázatos  dervistánca ellenére  biztosan vagyunk abban,  hogy  kitűnő
Szimeonov Piscsik lett volna, köznapibb színészi eszközökkel is.  Az együttes Jolly Jokere
Tasnádi Bence,  keserűen öreg,  mint az országút,  fennhéjázóan  gusztustalanul kacará-
szó Jasa, Fedotyikja a rettegés eleven mementója, csúcsokra szárnyalhatott volna a vég-
ső Lopahin monológban...  Már mindent a kisujjában érez, csak el ne csússzon a virtuóz
külsőségek sikamlós talaján.
Dömötör András rendezése  néhány emlékezetes momentummal  ajándékoz meg,  amely
előre vetíti több jövőbeli Csehov-előadás reményét: a trepljovi színházban a nézők ülnek
velünk szemben, arcukról olvassuk le reakcióikat, Firsz a föld alól, talán már sírjából buk-
kan elő és ugyanoda hanyatlik vissza.
Első nyilvános fellépésén az osztály  kiváló teljesítménnyel mutatkozott be, bíztató ez az
elkövetkező évre,  /évekre?/ vonatkozóan:  - de sok jó vizsgaelőadást láthatunk majd tő-
a jövő évadban...!!!

Végre a most végző osztály egy kidolgozott, jól rendezett előadásban mutathatja meg ma-
gát:  minden karakter a helyén, az egymáshoz való viszonyok tisztázottak, a szerkezet vilá-
gos és áttekinthető. Nem kell rejtjeleket megfejtenünk, mondanivalót és üzenetet keres-
gélnünk,  teljes figyelmünkkel,  az együttesként  nagyszerűen működő osztály  tagjai felé
fordulhatunk.  Földes Eszter  teljes külső-belső átalakulással válik  esetlenül szepegő  Du-
nyásává, aki tehetetlenül sodródik  az érdekek és érzelmek viharában. Tenyérbe mászóan
pimasz törtetőt állít elénk  Fehér Tibor,  erőteljes színészi eszközökkel téve ellenszenves-
sé szimpatikus egyéniségét. Annyira komoly, annyira elegáns,  annyira fölötte áll a hétköz-
napoknak, mintha nem is ezen a földön, ebben az évjáratban élne:  Tarr Judit abszolút al-
kati megfeleléssel,  szenvtelen kívülállással él az indulatos közegben,  de egyetlen érzelmi
kitörésével feltárja helyzetének tragikumát is.  A mozgékony, változatos, izgalmasan pergő
jelenetek során,  egyszer csak tablóvá dermed a nyüzsgő kép: felszisszen egy furcsa hang
és megszólal Firsz, az inas-aggastyán:  "akkor is ezt hallottuk, amikor a tragédia történt: a
Szabadság!"  Bizony, egyszerűbb mégoly rossz kötöttségekben is élni,  mint kikerülni az ál-
landó döntéskényszer zűrzavarába, - hőseink élete azonban  még elég zegzugos úton tart
erre.  Barabás Richárd szerepe nem ad elég lehetőséget,  a könnyelmű élhetetlenség áb-
rázolásában így is jeleskedik, - Szatory Dávid  zörgő csontú, szürke ikonja  felejthetetlen
emblémája az előadásnak.
A gyújtópontban  Lopahin áll,  benne ütköznek a legélesebb ellentmondások,  ő mindkét
oldalhoz tartozik,  egyformán hiperaktív és tétován bizonytalankodó.  Molnár Áron  öles
léptékű,  grandiózus alakítása,  a muszáj-herkules ember lelki örvényeibe enged bepillan-
tást. Iszonyatos energiájú diadal-monológjában a fejével szakítja be az áhítatosan tisztelt,
ódon szekrény ajtatját,  de a kézenfekvő  szerelmi vallomás elől,  inkább ajtóstul fut ki a
házból.  Alberti Zsófia  Varjája a földönjáró realizmus,  komor, kemény,  aki megfog min-
den huncut garast:  egy tömbből faragott  mestermunka.   Csak az érzelmi játékok terén
béna, ennyi talpraesettséggel, persze hogy a nyakába kéne ugrani!..., de így marad a re-
mény félmosolya és a belenyugvás közönye között vibráló gyönyörűséges arcjáték az elő-
adás egyik csúcsjelenetében. A másik is Lopahinhoz kötődik:  az ő búcsúja az örök ellen-
fél-barát tanítótól,  aki  Mohai Tamás  megformálásában a kamaszos idealizmus ellenállha-
tatlan szuggesztivitását sugározza. Szópárbajukban az érett racionalitás csap össze a szár-
nyaló eszmékkel,  de a filozófiákat felülírja az emberi természet,  kezet nyújtanak,  majd
ugyanolyan roppant erővel ölelik át egymást,  amilyennel harcukat vívták.  Hát igen,  ez
olyan "orosz", hát igen, ez olyan Csehov, - hát igen, ...ez két fantasztikus  fiatal színész!!!
Lukáts Andor rendezői és pedagógusi munkája  a legkényesebb ízlést is kielégítő, élveze-
tes produkciót hozott létre, alkalmat nyújtva az osztálynak,  játsszon még egy nagyot az
egyetemi cseresznyéskert zárt idilljében, mielőtt kiröpül a világba.

Amilyen esetlen a cím, olyan a darab is, - de ne vesztegessünk erre szót,  a kérdés az, mit
sikerült a mérsékelt értékű textusból a végzős rendezőnek kihozni. Markánsan indít: a mu-
lató tulajdonosa, Herczegh Tamás megszemélyesítésében, gyengéd slágerrel andalít, majd
az egész társulat  táncra perdül  Pataky Klári  energikus koreográfiájára:  perceken belül
feldobott hangulatban várjuk a történet kibontakozását.  A nyomott házastársi fészek és a
frivol munkahely között őrlődő feleség hálátlan szerepében  Tenki Réka  jobb sorsra érde-
mes sugárzó egyénisége tűnik ki, hadnagya,  az elején még kisfiús  Orosz Ákos  azonnal el-
nyeri szimpátiánkat.  Jól funkcionál  Lisztopád Krisztina  díszlete, díjnyertes ötlet a hitve-
si ágy rácsozatának  rúdtáncra való hasznosítása...  Ivanics Tamás meggyőzően lényegül át
lokál-lánnyá,  Mohai Tamás ugrifüles pincére a szórakozóhely gyengébbik nemét erősíti. A
rendező  Laboda Kornél  akkurátusan kézben tartja a darabot, ügyesen tagolja, időnként
frappáns paródiába hajló énekszámokkal,  a tempót is arányos mértéktartással kezeli. Sze-
reposztása az elmúlt évek legerősebb színművészetis egyéniségeit vonultatja fel, vizsgaelő-
dáson túlmutató rangot adva produkciójának.  Petrik Andrea  a "romlott, félvilági nő" sab-
lonjából kilépve, az önfejű, önsorsrontó, ám szuggesztíven öntörvényű egyéniség jellemké-
pét rajzolja meg, amely ha nem is követendő példa,  de legalább ellenpólusa Júlia,  szinte
mazochisztikus alávetettségének.  Dankó István  eggyel több szerepet játszik a kelleténél,
a fondorlelkű jóbarát és a fafejű ezredes mellett  nem kellett volna  a titkos imádó figurá-
ját is rákényszeríteni,  amely egyébként, a villámöltözések miatt,  csak nevetséges bohóc-
ruhában sikeredhetett /félre/.  Ezredesi nagymonológjában azonban, mesterien visszatar-
tott fokozással építve fel kitörését, példás deklamációval hitelesíti az extrém egyéniséget.
A legnehezebb szerep  Orosz Ákos-é,  együttérzésünk fokozatosan gyöngül,  ahogy egyre
durvább, egyre közönségesebb reakciókkal próbálja  a sorscsapásokat hárítani.  Posztfeu-
dális, parlagi mácsóvá aljasodik,  aki korántsem végzetes helyzetét  a leggyengébb ellenál-
lás irányában torolja meg. Nem mondhatunk nagyobb dicséretet: átütő erejű játékkal, si-
kerül totálisan megutáltania ezt a katonaruhába bújt férget.
Az idén végzős rendező-hallgatók bemutatkozása, ezzel a vizsgaelőadással bíztatóan kezdő-
dött,  Laboda Kornél szép munkája után, fokozott érdeklődéssel várjuk az évfolyam többi
reménységét.

Néhány év óta,  egyre-másra fantasztikus osztályok végeznek  a budapesti Színművészetin,
óriási öröm,  hogy Kaposváron is  termőre fordult a több,  mint fél évtizedes színészképző
munka. A most III.-os, Mohácsi János-osztály delejes lendületű, viharos tehetségű csapat!
Anger Zsolt merészen gondolt egy nagyot:  a négy Csehov-alapmű  kulcsjeleneteiből vará-
zsolt, átgondolt szerkezetben felépülő kollázst.  A motívumok, a szituációk könnyedén jár-
nak át egyik darabból a másikba, hasonulnak, avagy ellenpontozzák egymást, kiegészülnek,
vagy teljesen újszerű megvilágításba kerülnek. Végre gátlástalanul lehet,  az általában tár-
salgási szentimentivel játszott Csehovon: igen! - harsányan röhögni! Hiszen ezek a konflik-
tusok ismerősek, lényegében semmi sem változott száz év alatt,  magunkat látjuk a színpa-
don vergődni és ez bizony, ebben az előadásban,  Anton Pavlovics szavaival élve:  "hallatla-
nul mulatságos"...
Nincs nagyobb bűn a stáb-névsornál! Úgy kell összevadászni a szereplők neveit, igaz, hogy
füves vetésforgóban váltogatják a figurákat,  jut is mindenkinek  kicsi és nagy jelenet, fél-
mondat és monológ, de korántsem Mao-egyenruhás osztag ágál a színen, hanem felnövek-
vő egyéniségek, akiknek legnagyobb kincsük  a könnyen beazonosítható név!  Megpróbál-
tuk: minden tévedésért a színházi ál-egyenlősdi a felelős...
Indulásnak az ifjú titánok elcsépelt falvédő-szövege a Sirályból, harsogó avantgard helyett,
Formán Bálint-tal  az átgondolt elképzelés árnyalataiban szólal meg,  a gyönyörűen dekla-
máló Woland mágus:  Porogi Ádám, Versinyinként nemcsak a három nővér pulzusát pörge-
ti életveszélyesen fel,  Kárpáti Pál  "nőm szeret engem"-Kuliginja és hisztériázó professzo-
ra egyformán erőteljes  karikírozó képességet bizonyít.  Rezzenéstelen, gránitba faragott
arccal  Lábodi Ádám teszi jelentőssé  az újsághirdetések egy-egy frázisát feldobó doktor
szerepét,  Tuzenbach-jának  szófukar merevsége  megelőlegezi az értelmetlen halált. A fi-
guratíve szuggesztív  Juhász István  pózban, gesztusban ellenállhatatlan,  de már az nyitó-
képben megmutatja, a Ványa bácsival való  nagy összecsapásban  kiteljesedő játékerejét.
Lovas Rozi természetessége, energikus jelenléte, a kemény következetesség, a női helyt-
állás példaképévé nemesíti Olga alakját,  Páll Mónika a hajzuhatagos csábtánc mellett, fe-
lejthetetlen szépséggel sugározza a  "boldog vagyok!" ritka optimizmusát.  Az eredendően
halk szavú  Molnár Zsolt, a legmélyebb átélés mélységeiből táplálja lopahini nagymonológ-
jának mesteri fokozását, egyetlen gigászi kitörésbe sűrítve az érzelmi szélsőségeket.  Béli
Ádám az alkatához illő papucsférj Andrej szerepében is nagyot alakít, de kivételes képes-
ségeit a Szonja-Asztrov jelenetben mutatja meg. Egy szál fecskében,  a leplezetlenség to-
tális hendikepjében játssza el, abszolút hitelességgel a fennkölten gondolkodó, eszményi
férfi-ideált, aki csak vodkamámorban képes pillanatnyi kapcsolatteremtésre. Szerelmi véle-
kedéseinek paródiáját  többször is átélhetjük,  férfi-férfi felállás után  nő a nővel változat-
ban, majd rappelő  pantomim-groteszkben is.  A dramaturgia és a rendezés szülte kápráza-
tos forgatag kifogyhatatlan ötletességénél  csak a visszafogott mértéktartás lenyűgözőbb,
így például nyoma sincs a külsőséges alkoholizálásnak...
Futja még egy teljesen eredeti jelenetre is: a menyegzőre készülő Tuzenbach leszerelése
hamisítatlan Néphadsereg-i stílusban elevenedik meg,  ami hatványozottan anakronisztikus,
hiszen a cári tiszt gróf és dúsgazdag, de ez adja a szerelmesek gyengéd búcsújának, a tra-
gikus véget sejtető kontrapunktját.  Az előbb még rideg feljebbvalók zümmögő-kórusa vol-
gai végtelenséget idéz,  a haláltudat és a beteljesült boldogság ambivalenciája  az előadás
katartikus csúcsát képezi.
Nem igaz, hogy a csodálatos  II.Jazz-szvitből való  Sosztakovics-keringőt meg lehet unni és
személyes gyönyörűséget okoz a "hangtalan" gitárral,  pianisszimó tenyérdobolással, néma
ritmus-gesztusokkal operáló Low FIdelity trió...
Szász János nyíregyházi Ványa bácsi-ja és Schilling Árpád "Siráj"-a óta nem láttunk ennyire
hatásos, ennyire gondolatébresztő Csehov-interpretációt!                                     2010

Rettegünk az "ülős" daraboktól... A Schimmelpfennig-klónok  szájtépő üressége riaszt, kon-
fliktust,  izgalmat,  katarzist akarunk!  Gianina Carbonariu  háromszereplős opusza mindezt
bőkezűen tálalja, noha a kezdet a magába roskadó depresszió. Sztarenki Pál csak a román
szerző megtalálása miatt is felsőfokú dicséretet érdemel, rendezése fokozza az ujjongó el-
ismerést. A három színinövendékkel pontos szövegelemzés alapján építi fel a karaktereket,
erélyes tempót diktál, kiválóan érzékelteti az intim és a nyilvános helyszíneket. Bárpult, di-
ákszoba,  diszkó, autóbelső jelenik  meg a szimpla állványzat és néhány lámpa segítségével,
jól válogatott zenék tagolják a cselekményt, a forgó diszkógömb alatt, mint vonagló tömeg,
mi magunk is a játék résztvevőivé válunk.  Tarr Judit  érett eleganciával hozza  a munkahe-
lyén élenjáró, titkos életében igencsak elrugaszkodó széplányt,  Alberti Zsófia óvatos kez-
dés után, szuggesztív hitelességgel ábrázolja depresszióból a szélsőségekbe menekülő figu-
ráját. Leszbikus volta tulajdonképpen csak az utolsó pillanatban derül ki, külön piros pont
jár azért, mert tökéletesen elkerüli  a külsőséges eszközöket, alakítását a fantázia vezérel-
te átélés energiái éltetik.  Mohai Tamás pompásan érzékelteti a hetyke külső mögött rom-
boló önértékelési zavart,  a kamaszos bizonytalanság és a túlzó hirtelenség  jellemzését ta-
lálékony biztonsággal oldja meg.  Lendülete, humora a produkció éltető motorja, dikciójá-
nak eleven ritmusa, lényének heves bája  elkerülhetetlenül írja nevét a jövő reménységei-
nek listájára.  Sztarenki Pál  és az együttes vibrálóan érdekes előadást hozott létre, köve-
tendő úton jár a  József Attila Színház,  ha a jövőben is  lehetőséget nyújt  ilyen fiatalos
tűzzel sziporkázó alkotásnak, amely nemcsak a színpadi biztosítékot veri ki, de a megkövült
konvencióét is.
Nagyon úúútáljuk a színpadi szexet,  az ál-dugások,  nevetséges pszeudo-koituszok bénázá-
sait meghaladva,  a Stop the tempo!  gruppenszexe, /azokkal a lelkesen dörzsölő tenyerek-
kel!/ olyan elementáris, hogy csak ezért az egy jelenetért is érdemes lett volna megnézni!

Bizony töprengtünk azon,  hogy az elmúlt évek legendás osztályainak  dicsőséges kirajzása
után, vajon lesz-e miért kedvenc Ódry-nkra járni.  Az utóbbi vizsgák nem voltak eléggé bíz-
tatóak, de most, a hagyományos Sanzon-koncert felszította a hamvadó reményt...
A Máté Gábor uralta III. osztály indító kvartettjében azonnal feltűnik Huzella Júlia stílusos
szólója,  mely a fiúk lelkes vokálozására épül.  Egyéni produkciójában is  derűs pillanatokat
szerez a függöny mögül bekukkantó, egyre nagyobb létszámú ifjak "Johnny, Johnny!"-zása,
míg az énekesnő, érett színészi eszközökkel,  minden versszaknak más-más karaktert képes
adni. A tavasszal díjnyertes, idén végzettek közül Gulyás Balázs, a végtelen legátók meste-
re,  a belenyugvó lemondás fájdalmát érzékelteti  gyönyörű énekléssel,  Bakos-Kiss Gábor
bel canto tenorja pedig egy hetyke olasz dalban szárnyal. A harmadikos  Rétfalvi Tamás a
flamandok jellegzetességeit mutatja be bölcsőtől a sírig, kimunkált hangváltásokkal hitele-
lesítve az életút stációit,- végül fisztulás orrhangon, hétrét görnyedve öregedik a térdma-
gasságú mikrofon terébe.  Színészileg is remekel a többszörös díjazott  Fekete Linda, aki
a drámai erővel előadott "Je ne regrette rien"-hez, kényszerzubbonyt öltve, a beleőrülés
jelenetét társítja.  Nem adja alább  Tasnádi Bence  sem,  akit egy kóbor légy zümmögése
fejhangú hisztériázásba kerget, míg másik számában a csalfa Madelaine-t várja virággal, ma-
zsolával: hiába, - gesztussal, hanggal, mimikával hatásosan ábrázolva a szélsőséges hangulat-
váltásokat. Nem lehetett mindenki itt: sokan éppen játszottak, próbáltak, de ez a tömény
ízelítő is megmutatta, hogy  Bagó Gizella nagyszerű énekpedagógusi munkája révén, jelen-
ben, jövőben egyaránt, bizakodva várhatjuk az új generáció színpadra lépéseit.

Már a bemelegítés is tündéri, (meglestük...):  fehérruhás boldog lelkek lebegő tánca a ta-
tamin..., amelyet a szabadtéren szalma-padlat vált fel. Könnyed, lassú forgásban, véletlen-
szerűen változatos alakzatokban, hullámzó gesztusok kavarognak. Fiúk-lányok évődnek, ke-
rülgetik kóstolgatják egymást, a hetyke rámenősség, a vidám kacérkodás,  majd a ruhasuly-
kolásból kialakuló vizes kergetőzés alakul  varázslatos képpé.  Kulcsár Viktória  énekét kó-
rusok követik, az intonáció egészségesen népies, vibrátómentesen direkt. A Derevó-ból és
a debreceni Halotti pompá-ból ismert  Oleg Zsukovszkij  egyszerűségében szuggesztív ko-
reográfiát teremt, extrém személyiségével pedig végig a játék mozgatója. Szalmásszekeret
vonszol elő, amely füstölgő mementóvá válik, - tocsog a pocsolyában, végül a szalmamezőn
nagyívű mozgásmonológgal kápráztat el.  A harmadéves osztály együttese  nagyszerű hangi
és fizikai felkészültségéről tesz tanúságot, átszellemült színpadi létezésüket az improvizatív
együttműködés még tovább fokozza. Rituális menetben,  lassúdad vonulnak  fejük fölé tar-
tott kőkoloncokkal, Wunderlich József ének- és furulyaszavának kíséretében, majd az egy-
másra találás örvénylő forgatagában, a hetykearcú Mikola Gergő poétikus muzikalitású tán-
cát csodáljuk. A fináléban a Születés elemi misztériumát  viharzó energiájú, eleven drámai-
sággal  Kosik Anita jeleníti meg,  a teljes társulattal egyetemben,  transzcendens magassá-
gokba röpítve a különös este élményét.

Évek óta eredményes összjáték folyik a Szín- és a Zeneművészeti Egyetem zenés-színész és
zeneszerző növendékei között.  A  Bagó Gizella  inspirálta  sanzon- és dal-versenyekre  új
művekkel rukkolnak ki az ifjú komponisták, amelyeket a színésztanoncok versengve énekel-
nek el.  Almási-Tóth András és Galambos Attila,  valamely  Ben Jonson-darabból kiindulva
alkotott egy teljesen eredeti komédiát, mesteri szerkezettel, frappáns dalokkal, szókimon-
dó szlengben, aktuális iróniával.  Szikrázik a szöveg, fordulatos a cselekmény, lubickolnak is
a lehetőségek mélyvízében a zenés-osztály jeles végzősei . Bella Máté,  aki virtuóz klarinét-
opuszokkal máris komoly hírnevet,  a legutóbbi komponista-versenyen pedig előkelő helye-
zést szerzett, fényesen bizonyította,  hogy a mai fiatal zeneszerzők  egyáltalán nem zárkóz-
nak el  a szélesebb közönséghez szóló hangvételtől.  Kiváló drámai érzékkel,  szinte operai
igényességgel, a kortárs-zene eszközeit is használva,  dallamos, szellemes, a szereplőket és
a helyzeteket pontosan jellemző dalokat alkotott. Leitmotív, ellenpont, kánon, - kuplé, ke-
ringő, sanzon: káprázatosan ötletes természetességgel egyesíti a színpadi zene és a legösz-
szetettebb komponálás elemeit.  De hol a zenekar? Hol a karmester? - Egy szál zongora ját-
szik, de a legkisebb momentum is hatásosan szólal meg, ráadásul a függöny mögül, ahonnan
a színpad nem is látszik!!!  Balog Zsolt  kikezdhetetlen perfekcióval,  abszolút szinkronban
él a cselekménnyel, holtbiztos zenei fundámentoma a fantasztikus produkciónak. Négy szí-
nész, kétszer annyi szerepet játszva,  nagyszerűen énekel,  táncol és komédiázik. Horváth
Andor ritka esélyt kap: párhuzamosan játszhatja el az antiszemita nagyurat és a megvetett
shakespeare-i uzsorást. Nem az álszakáll teszi: mindkét figurához megtalálja a kifejező voná-
sokat, bőven adagolva a leleplező komikumot. A másik reveláció  Fekete Linda kettős alaki-
tása: Lady Mammon a megtestesült főúri középszer, merevgörcsbe titkolt vágyakkal, Hottie
pedig a német kéjhölgy, aki őrjítő vibrálással éli és elégíti ki azokat. Belépője már akrobati-
kában is elképesztő, de a vulkánikus vokalitáson túl, a teljes azonosulás szuggesztívitása ad-
ja lenyűgöző erejét. A gyengéd finomságú Mózes Anita mesterien lényegül át az egyénisé-
gétől látszólag távoli figurába,  pikáns gesztusokkal, csípős humorral hitelesítve démoni do-
mináját. Énekben ő sem adja alább, éteri muzikalitásával  a mennyei csúcspont  a sapphói
hölgy-kettős.  Fejszés Attila,   akit lehengerlő fizikuma és egyénisége  inkább natúr-szere-
pekre predesztinál, cinikusan elegáns charmeurként brillíroz: konferál és énekel, mozgása
fenomenális, energikus létezése lendítő ereje az előadásnak. Almási-Tóth András kemény
kézzel fogja össze a kirobbanó komikai tűzijátékot, hibátlan ritmusban egy órába tömörítve
a többlépcsős cselekményt.  A színpadra telepített nézőknek  bejátszatja  az igazi nézőte-
ret, magával az elsöprő erejű előadással pedig az igazi korszerű színházat mutatja meg.

A fáraó songját már hallottuk Gulyás Balázs-tól, a komponista  Nyitrai László nemrég káp-
ráztatott el tuba/!/-zongora duóra írott művével és itt van a végzős zenés-osztály négy ki-
válósága: jogos reményekkel vártuk a Karinthy-darab teljes előadását. Bordásfal, svédszek-
rény és az égi trombitás,  Kis Domonkos Márk az Úr hangján lát neki a Teremtésnek. Per-
ceken belül  Egyiptomban vagyunk,  a piramis elnyeli az uralkodó  toilette-papír-múmiáját,
míg a Szfinx Molnár Gyöngyi bűvös mosolyával őrzi halálos álmát. A bizánci képben a zene
polifon szerkesztését és a gyönyörűen éneklő aktorokat csodáljuk,  akik egyébként hatal-
mas lendülettel, iszonyatos tempóban játszanak, mozognak, na meg kellékeznek, díszletez-
nek is...  Prága,  Párizs,  London,  Falanszter,  kicsit sok is a jóból: torlódnak a jelenetek,
szusszanásnyi időnk sincs felocsúdni.  Hiányzik egy kis tagolás,  egy kis összehangolás, ami-
nek nyilvánvaló oka, hogy öten rendezték, ráadásul mozaikosan csipegetve a jelenetekből.
A III.éves rendező-hallgatók nagyon ötletes,  szépen kidolgozott képeket alkottak, igen já-
ratosak a korszerű minimál-színház világában,  de célszerűbb lett volna egymást követő szí-
neket választani.  Legjobban az egyiptomi, a Tankréd és a Falanszter tetszett, meg mind a
négy szereplő,  egyéni kiválóságaik hatványozódtak az összmunka mámorában, úgy muzsikál-
tak,  mint egy csodálatos vonósnégyes.  Bakos-Kiss Gábor  fényes tenorja  ragyog a magas-
ban, de hasonlóan csúcsra járatott energikus játéka.  Kis Domonkos Márk  termetét meg-
hazudtolva bíbelődik a kepleri világkép dominóival, Gulyás Balázs minden karakterében át-
ütően hiteles. Az örök Éva szerepében Molnár Gyöngyi-től kapjuk a legszebb pillanatokat,
messze túlmutatva a vidám paródián, a végső  "Nem kell fiú..."-dalban a Nő,  az Ember igazi
tragédiáit sűritette.
Első helyen kell kiemelnünk  Bagó Gizella  énekmesteri munkáját, amely immár több, nagy-
szerűen felkészített évfolyamot fémjelez.  Minden esetben érződik  a gondos és kifejezet-
ten egyéni felkészítés, miáltal az ének a színészi munka természetes alkotórészévé válik.
Gyertek hát kicsik és nagyok,  erre a fergetegesen komédiázó időutazásra,  biztos, hogy a
Tragédiát is jobban megszeretitek, mint a kötelező színházlátogatás alkalmával!

Térey talán olvasva a legjobb, bár a Nibelung a Krétakörösök által csodás színeket kapott,
de mondjuk a Paulus  inkább a tudat végtelen színpadán él.  Előző kőszínházi bemutatóján
az Asztalizené-t alaposan legyalázták, szövegfelmondás dívott értelmezés helyett, igazi szín-
játszást is csak elvétve láthattunk, /Marjai, Földi és Adorjáni/.
Bálint András meglepő erővel vezérelte,  a saját színházánál nagyságrendekkel erősebb if-
jú csapatot s már az első pillanatban pontot szerzett a szinte pénztelenül realizált díszlet-
tel, amely eleganciájával, egyszerűségével könnyedén múlta felül ama, érthetetlen módon
még díjat is nyert, geometrikus síkhalmazt. Másik találmánya a szervírozás, étkezés zörejei-
nek szinkronban történő kihangosítása.  Micsoda dugó-cuppanások,  mily csábító kés-villa-
csörgés, milyen drámaian koppan az asztalon a pohár, milyen költői egy sima koccintás!
Kovács Ádám sebésze kicsit szürkébb a kelleténél, de ez valószínűleg nyakas kálomista vol-
tából adódik,  amelyet egy kemény: "...dombi gyerek vagyok, második kerületi, wazze!"-ki-
fakadással is ékesen bizonyít.  Rusznák András-t hangosztályi tevékenységén túl, elbűvölő
italajánlatai dicsérik,   Majorfalvi Bálint-ot pedig a kritikusi jelentéktelenség toroczkósan
hiteles ábrázolása.  Klem Viktor fölényesen uralja a színpadot,  gyönyörűen deklamálja a
varázsos mondatokat, elegáns közvetlensége talán túl szimpatikussá is teszi nagystílű alaki-
tását.  Petrik Andrea  most a komoly karrier-nő ábrázolásához talált kiváló eszközöket, le-
hetne egy kicsit  "nagyon jó nő" is,  hiszen mindenki ezt állítja róla,  de Ő a nehezebb, a
drámai utat választja, amely a végső "...megyek!!!"-ben csúcsosodik.  A meleg-figurák min-
den megszokott gesztusa nélkül,  mélyről fakadó érzékenységgel  formálja Krisztián belső-
építészt Józan László, újabb bizonyítékát adva rendkívüli sokoldalúságának. A történések
fókuszában  Bata Éva  operaénekesnője áll, káprázatos jelenség, minden moccanása élet-
veszélyes,  a trükköző csábítás, a taktikus viselkedés, a harcos keménység és az elfojtott
csalódás egyaránt jellemzi briliáns színpadi jelenlétét. Szuggesztív orgánumát hallva nehe-
zen hisszük el,  hogy énekhangja megkopott,  hiszen dacosan hátravetett fejtartása egy-
maga felér a wagneri Walkürök démoni vágtatásával!
Térey János nagyformátumú műve  végre méltó előadásban szólalt meg, a végzős osztály
példás összmunkával mutatta meg,  hogyan kell egy szinte oratorikus textust, pontos ér-
telmezéssel és bravúros játékkal, a mindennapi élet terében megszólaltatni.

A vén budai zenés játék kicsit régimódi, de roppant kedves, mulatságos és főleg: jól játsz-
ható szerepeket kínál. A lelkes érdeklődők nehezen fognak elférni a piciny nézőtéren, vi-
szont így, a tolakodó gitár-ömlenyek nem nyomják a nagyszerű énekeseket, egy szál pianí-
nó ezerszer annyit ér! A fiú- és lány-triumvirátusok szerelembe torkolló viaskodását Huszti
Péter rendezése  tempós jóízléssel bontja ki,  a végzős csapat pedig  példás összmunkával
jeleníti meg. A fiúk között  Csórics Balázs most egy félszegebb régész megformálásában ér-
vényesíti karakterábrázoló képességét,   Horváth Andor  szelíden sármos,  szépen énekel,
Kis Domonkos Márk legyűrhetetlen elánnal komédiázik.  Megduplázza életkorát egyetemi
tanár apukaként a hihetetlen finomságokra képes  Fejszés Attila,  a poétikus pianisszimó-
ban prezentált "Vén budai hársfák..." békés suttogása legszebb perce a produkciónak.
Mózes Anita  talpraesett okosságával szemben  a kísérteties budai jósnő groteszk démoni-
sága áll,  Fekete Linda  pompás humorral, ellenállhatatlan csáb-mimikával játssza a lakásra-
férjre ácsingózó végzet asszonyát.
Az aktorok szerepcserékkel is bővítik játéklehetőségeiket, a másik variácó és az abban be-
lépő újdonságok bemutatására még visszatérünk, örvendezve, hogy így mindenképpen két-
szer kóborolhatunk a 77-es boltívek muzsikáló falai között.
Bakos-Kiss Gábor orosz maffiózó álarca mögé bújva is igazi argentin tangó-király marad, ha
ilyen rosszemberek szívnák a vérünket, nem is panaszkodnánk annyira. Gulyás Balázs moz-
gásban,  játékban és egy briliáns dal-betétben mutatja meg  a hivatalnoklélek árnyoldalát.
A legemlékezetesebb alakítás  Hajdú Melinda színészlánya, szikrázó temperamentum, bra-
vuros poéntírozás és az a  mindig lenyűgöző,  gyönyörűséges éneklés!  Egy jelentéktelen
szóból is ütős abgangot csinál / "Mon capitain!"/,  nem is beszélve a máris szállóigévé vált
"akkor mi szinglik vagyunk?..., ők meg langyik?!?"-ról. Vérbeli szubrett, fergetegesen ropja
a csárdást, de legkisebb rezdülése mögött is a drámai tehetség mélységeit érezzük.
Sajnos, a Bástyasétány 77-et már régesrég lenyúlták, manapság egy fiatal legfeljebb sátor-
lakó lehet a Völgyben, de az Ódry Színpad Padlás-án,  egy estére érdemes beköltöznie  a
 - sajnos júniusban távozó - CsodaCsapat hangulatos építményébe.

A Tréfá-t még betiltás elől mentett könyvalakban,  ezt a Kunderát már csak szörnyű külse-
jű számizdátban olvastuk szent áhítattal. Ma is hatásos, de tekintettel a /nem/olvasási szo-
kásokra, örülni kell, hogy színpadi változat született.  Fekete György adaptációja az embe-
ri történésekre összpontosít, a politika csak vészjósló háttérként dermeszt, - arányos, ösz-
szefogott,  kiváló játéklehetőségeket biztosít.  Nagyszerű ötlet  a hatvanas évek istenített
Beatles-slágereinek pompás szövegekkel énekelt zenei háttere és most annyira kiváló a ze-
kar, hogy legszívesebben név szerint agyba-főbe dicsérnénk tagjait.
Bakos-Kiss Gábor/!/ ötletes díszlete változatos játékteret kínál,  Hajdú Melinda /!!!/ jel-
meztára a korabeli, a mai és a kortalan elemek talpraesett szintézise,  közreműködésük is-
mét az osztály páratlan kreativitását bizonyítja. Kerényi Imre mintaszerű rendezése a kor-
szerű színház összes eszközét beveti,  ritmusa pregnáns,  váltásai következetesek, a próza
és az ének párhuzama, egyidejűsége avagy ellenpontozottsága bámulatos.
Csórics Balázs óriási érdeme, hogy lenyűgöző ének- és mozgáskultúrája mellett, valóban a
sokarcú, összetett, kunderai Tomást jeleníti meg: hódító bájon túl az érzelmi bizonytalan-
ságot, nagykanállal habzsolt élet után a befelé forduló megnyugvás békéjét. Mózes Anita
tud végzetesen csábító lenni, de érzékenyen simul a kollektív játékba is,  Horváth Andor
éppoly elegáns, mint amilyen charme-mal énekel, Bakos-Kiss Gábor főorvosára szívesen le-
cserélnénk néhány hazait.  Malaca van  Kiss Domonkos Márk-nak, a ziccer szerepen kívül
kézzelfoghatóan, sőt, vakarhatóan is!, a fényes lehetőséget briliáns humorral, szerethető
egyszerűséggel, tálentumos danolással használja ki. Még Orosz tisztként sem tudunk félni
tőle, annál rémisztőbb  Fejszés Attila joviális külsővel leplezett belügyese, a gyomorszorí-
tó rettegést  csak szép éneklése enyhíti. Formás alakítással lep meg Fekete Linda, Hajdú
Melindá-t, a varázsos hangú divatkreátort,  lesántult állapotában is  táncpartnerré fogad-
nánk. Gulyás Balázs-t két erőteljes figurája és szólójának tágas melodikája dicséri, franci-
ás elegancia, attraktív kiállás,  magabiztos játék jellemzi  Valentine Titániá-t, aki kocsmai
takaritónőként, art decósra kötött baboskendőben is  a szépség múlhatatlan fölényét ér-
zékelteti. Megduplázta korát az elképesztő  Molnár Gyöngyi,  a tökéletes azonosulás drá-
mai súlyt adott szerepének,  de nem csorbította poézisét az énekelt számoknak, amelyek
a teregetett ruhák némasága fölött,  "fényesen suhogva, keringtek, szálltak a magosba..."
Az Ő halotti búcsúztatója, a gyász fehér színében, egyetlen mécses remegő fényében köl-
tői befejezését jelentette  a csodálatos estének.  A megrendült csönd  tétova pillanatait
követően őrjöngő ünneplésben törtünk volna ki,  ezt azonban giccses tavaszi felhők és vi-
dám /!/ Vivaldizás késleltette, alaposan lehűtve a mámort. Könyörgés: Hagyjuk ki!!! (és ak-
kor ez a szövegidegen mondat is azonnal törlésre kerül...)
A fantasztikus végzős Op-Music-Osztály újabb győzelemmel dicsekedhet, olyan produkció-
val. amely megérdemli a kőszínházi bemutatást is, remélhetőleg azonos szereposztással...

.A mitikus tanító bölcs példázatait  ütős rock-dalok körítik,  kicsit ironikus, kicsit naiv, de
mindenképpen  kedvesen népszerű lehetőség.  A nagyszerű társulat  hatásosan hozza is a
táncos-énekes betéteket,  Bakos-Kiss Gábor  imponáló érettséggel alakítja a jerushalaimi
Joshuát, a színpadra állítás szögletes keménysége azonban ellentmond az adekvát hangvé-
telnek.  Még a filmforgatás legsikerültebb jelenete is túlzásokkal terhelt, nem is beszélve
a horrorba torkolló végkifejletről.  Tetézi mindezt a zenekar brutális dübörgése, a dobok
és a basszus elviselhetetlen hangereje,  amely igencsak megnehezíti  az énekesek dolgát.
A színpadon aránytalan hangtér akadályozza  a kontrollált intonációt, így a legjobbak sem
képesek időnként elkerülni  az erőltetés hibáit.  Mégis ajánljuk a darabot és ez kizárólag
a kiemelkedően teljesítő, fantasztikus osztálynak köszönhető.
Csórics Balázs és Fejszés Attila karakterben, mozgásban, énekben egyaránt igen kiemel-
kedik,  Gulyás Balázs  ismét bizonyítja  érzékeny muzikalitását,  a háttér magasában éne-
kelt, szélesen áradó dallamívei  a zenei csúcspontot jelentik.  Pontosan időzített beszólá-
lásaival, lendületes létezésével emlékezetes  Fekete Linda  és végre mosolyogni is láttuk!
Molnár Gyöngyi  legyűrhetetlen energikussággal küzdötte le a hangzó körülmények ször-
nyűségeit, legkisebb moccanásaiban is szilaj felkiáltójelként sugárzott.

A csalafinta rövidítés arra utal, hogy a III-os és a most végzős prózai- és zenés-színészeken
kívül a tavaly távozott nagyágyúk is  csatasorba állnak.  Nem könnyű a dolguk az újoncok-
nak,  de ezt figyelembe véve  sem jósolunk sok babért a következő generációnak.  Annál
erőteljesebbek az utolsó évesek.  Prózai színész létére,  bizonyítván minden ilyen besoro-
lás nevetségességét,  Klem Viktor elragadó eleganciával népszerűsítette a bongó-táncot,
Petrik Andrea pedig drámai miniatúrát alkotott az ismert "Ilyen vagyok"-ból, a szuggesztív
rábeszéléstől, az érzéki meggyőzésen keresztül az öntudatos dühkitörésig,  tucatnyi lelki-
állapot elementáris bemutatásával bizonyítva  páratlan tehetségét. Produkciója megerősí-
tette azt a vélekedést, hogy a perfekt franciatudással nem rendelkezők  jobban járnak a
magyar szöveggel. /Frankofil létünkre, Piaf után, kínos esetlen franciaságot fülelni.../
Földi Ádám a hosszútávfutó küzdelmes magányosságában  előadói kreativitását bizonyítot-
ta,  Molnár Gyöngyi, tudatosan mellőzve a színészi eszközöket, mágikus fenséggel élte át
a tragédia mélységeit. Az átélt muzikalitás rebbenő finomságát ízlelhettük Hajdú Melinda
éneklésében,  a szárnyaló hang és a lehelletnyi piánók egymást erősítő varázsát.  Méltán  
aratott kirobbanó sikert  Gulyás Balázs  magánszámának virtuóz fürgesége, sziporkázó ko-
mikuma.  Tősgyökeres "gamin de rue"-ként kezdte,  koravén negyvenesként pusztult le a
tüneményes  Adorjáni Bálint,  három versszakba sűrítve egy életutat, azt is megmutatva,
micsoda különbség van az "öltönyös" és a "bourgeois" között...

Végre nem a Kikiáltó agyoncsócsált Bicska-dalával kezdődik:  egyből lagzit ülünk az istálló-
ban. Később  Csémy Balázs Brecht Berlinjének lokáljait idéző  dekadens Konfransziéja az
összes létező világnyelven kárpótol  ellenállhatatlan bájjal.  A baráti bunyóval fűszerezett
Ágyúdal  Kovács Ádám és  Rusznák András  duettjeként,  a Kolduskirály jelenete  Kőrösi
Petra és a frenetikusan komédiázó  Majorfalvi Bálint kettősével jelent reményteli perce-
ket. Kár, hogy egyesek a frappáns koldus-divatbemutató kifutóján a legjobbak, de nemso-
kára eljutunk az áhított bordélyházba, ahol  Petrik Andrea  Kocsma Jenny-je vár. Balladá-
ja a refrének attraktív fokozásával, létezése a színészi szuggesztió  lézerkemény sugárzásá-
val kerget ájult bódulatba.  Bata Éva éneklése és természetes hitelességű játéka felerősí-
ti Lucy figuráját, feledtetve néhány szünet utáni kaotikus követhetetlenséget.
Novák Eszter nem fukarkodott az ötletekkel,  s ha Kurt Weill nem is,  de Brecht szelleme
tökéletesen diadalmaskodott  a nagyobbik első részben.  A rendezői koncepció bízvást al-
alkalmas egy majdani, megfelelőbb körülmények között történő újabb realizálásra.

Sírgödröket ásnak a civil-jelmezes szereplők, a miénket, avagy azt, hol "nemzet süllyed el"?
Talán most még azon shakespeare-i szereplőknek  készül a verem,  akik példás deklamáció-
val bújnak elő belőlük. A fattyú Edmund a markáns  Klem Viktor finoman parodizáló alakítá-
sában lép színre,  Majorfalvi Bálint mimikai bravúrokkaL, kezes-lábas pantomimmel jeleli le
szövegét,  hogy mi süketek jobban értsük.  A játszók fára másznak, téglafalon egyensúlyoz-
nak és egytől egyig barátkoznak frissen mélyített leendő lakhelyükkel. A csúcsformáját bi-
zonyító  Zsótér Sándor  minden szótag értelmezésére talál  gesztust, hangsúlyt, mozgást,
mesterien használja ki  a tér és a társulat adottságait.  Lear drámája így feszülten izgalmas
történet, miközben megható szépséggel tündökölnek  Vörösmarty Mihály varázslatos sorai.
Réti Adrienn harmonikus jelenléttel, Rusznák András a vakság minimális jelzésével hitelesí-
ti figuráját,  Bata Éva ritka erővel testesíti meg a hűséges Kent emberségét. A Bolond sze-
repében újra csodálhatjuk  Józan László  szerepformálásának metsző érzékenységét, hát-
só hídban, kézzel-lábbal lépegető kutyajárása  plasztikusan bizonyítja szinte korlátlan lehe-
tőségeit. Huszonéves szépségként  őrült aggastyánt játszani csak  Petrik Andrea  intenzív
drámaiságával lehet. Az összetett szerep minden árnyalatát tökéletesen értelmezi és a ma-
gától értetődő természetesség egyszerűségében képes  érzelmekre hatva megalkotni a ka-
tartikus sorstragédiát. Közben félreáll kicsit lazítani, rágyújt, pisil is egyet, a következő lé-
legzetvétellel pedig ott folytatja szárnyaló tirádáját, ahol abbahagyta...  Elképesztő tehet-
ség, csak nehogy tündérlaki leányka legyen belőle!
A KMama, az Anya, a Novemberi éj után  újabb játéktéri szegletét ismerhettük meg a Szín-
művészeti Egyetemnek,  újabb végzős osztály nagyszerű együttesét és  Zsótér Sándor uni-
kális Lear-jének újabb arculatát. - Nincs az a fagy, ami legközelebb visszatartana...

Megzenésített versek: ez mindig gyanúsan hangzik.  A komponisták híres költőket szólaltat-
nak meg, vagy magán-mítoszaikat, önfényező protokollként, ...általában kínos hallgatni. De
most egészen más volt a helyzet! Biztos zenei alapokkal rendelkező, igen tehetséges és rá-
adásul szuper-muzikális növendékek választottak maguknak verseket és rábírtak hasonló ko-
ru zeneszerző-palántákat a közös munkára. Így lett minden dal az előadó egyéniségéhez il-
lő,  így vált minden produkció mélyen személyes üggyé.  A nagyszerű felkészültséget ered-
ményező,  kiváló pedagógusi munkán kívül  Bagó Gizella óriási érdeme, a koncepció kidol-
sán túl, a születő dalok inspirálása, betanítása és az egész alkotó-folyamat összefogása.
Bár Omar Chajjámot kissé túlvezérelte  Kis Domonkos Márk, a weöresi mezítlábas egysze-
rűséget annál találóbb puritánsággal  jelenítette meg,  Horváth Bálint  Weöres-opuszával
pedig  Dankó István  is megmutatta  énektudását,  amelyet az Octopus-ban  olyan gondo-
san titkolt.  Adorjáni Bálint,  Szalai András komponistával új megvilágításba helyezte a ré-
gi kedvenc, Bereményi-Cseh: Apa kalapjá-t,  bravúros merészség diadalmaskodott a  Vettl
Mátyás által swingesen rockosított Verlaine-ben. Tornyai Péter Petri Györgyöt vokalizált,
az élőbeszédtől a schönbergi Sprechgesang-on át  a konkrét effektusokig bátran váltogat-
ta eszközeit, minden lehetőséget megadva a játékban-énekben egyaránt szédületes Földi
Ádám-nak.  Molnár Gyöngyi már első számában, az olaszból saját maga által fordított Mai
piu-ban megmutatta elementáris muzikalitását: az elevenbe vágó hang szuggesztivitásához
tévedhetetlen arányérzék társul, a drámai hatást csak fokozza  a gesztusok visszafogottsá-
ga.  Expresszív csáberő, vokális szépség, temperamentumos intelligencia: magától értető-
dő,  hogy  Bella Máté  kompozíciójával  díjat nyert a Színiegyetem dal-versenyén. Másod-
jára, Nyitrai László  Babits-opuszában, a világzenei Allah nevében-hez hasonlóan, ismét a
zenei-színészi fokozás mesterművét  láthattuk-hallhattuk, a tragikus mélységekből feltörő
vulkánikus indulatok szilárd mederbe terelt, sistergő lávafolyamát.  A dalszerző sokoldalú-
ságát csodálhattuk  Karinthy: Emberke tragédiájá-nak részletében, amelyben  Bakos Kiss
Gábor vérbeli clownként komédiázott,  hogy aztán Dante/!!!/: Pietrához írt,  Solti Árpád
zenésítette költeményéből annál keményebb színpadi jelenetet formáljon. A hangszépsé-
gen,  ragyogó technikán túl, nem mindennapos  drámai feladatot teljesített,  a rezignált
beletörődés bánatától  a hisztérikus fejhangokig felkorbácsolt, gyilkossá érett indulat hi-
teles ábrázolásával.
Csak remélni szeretnénk,  hogy máskor,  máshol is hallhatjuk  ezt a nagyszerű koncertet,
avagy a következőket,  újabb bizonyítékául a Színiegyetemen folyó kiemelkedő szintű ze-
nei-énekpedagógiai munkának és a tanítványok imponáló képességeinek.

Olvasni gyönyörűség,  a Katonában nézhetetlen borzalom,  most meg három óra: MENNYEI
HOSSZÚSÁG !!! A legkisebb jelző is a helyén van, szinte észerevétlen utalások kapnak meg-
határozó értelmet, szárnyal a weöresi nyelv,  elevenek a szituációk, szikrázik az irónia, ve-
szett iramban pereg a történet.  Színpad nincs, mi ülünk rajta,  van egy párkány,  egy lét-
ra, tenyérnyi hely a középen és a szabadba nyíló folyosó,  na meg két zippzáras fóliasátor,
/a mezőőröktől kölcsönözve.../.  Trikók, szoknya-tunikák, talán ha egy királynői ruha. Rit-
mikus mondókákból, száj-effektusokból,  némi szolmizációs nyersanyaggal vegyített hangzó
anyag:  Szűcs Péter Pál igen ötletes, eredeti invenciójú, "Hommage á Sáry László"-zenéje.
A komponista vezényel is egy kicsit bolti kék-köpenyében,  miközben oroszlánkörmein túl,
igazi sárkányfogakat is mutat  a cinikusan démoni  Miron-Octopus szerepében.   Elképesz-
tően erős a férfi-csapat!  Három szerepnél senki sem adja alább, metamorfózisaik könnye-
dén követhetőek, mert pontos karakter-formálás alapján építkeznek. Lazók Mátyás kéjvá-
gyó kocsmáros után rezignált miniszter, majd jó mimikájú kormányosként hányódik tenge-
ren,  László Attila  azonos intenzitással játssza  a hadban szembenálló silenai lovagot és a
római tisztet. Anyakirálynőként és lányaként, nehéz kettős feladatában  Stork Natasa, ért-
hetetlen módon, sehogy sem találja a hangját, sem lelkileg, sem akusztikusan.  Az áldozati
üdvözülésre szánt udvarhölgyek annál inkább:  Dankó István soha nem éneklő,"széphangú"
Lydiája félmondatokból alkot találó figurát,  míg  Adorjáni Bálint  fehéren-feketén, római-
ként- szerecsenként  egyaránt kívánatos.  A titkos keresztény  Drinus rhétor /fél/- és jel-
mezében orátori dikcióval, páratlan szuggesztivitással,  a testben-lélekben utolérhetetlen,
abszolút férfiasságot állítja elénk, akrobatikus keresztre-feszülése az előadás mítikus logo-
jává híresül.  Földi Ádám,  elegánsan egyensúlyozva a mítosz és az irónia mezsgyéjén, szín-
padi létezésével  eleve idézőjelbe teszi  a szent György-legendát.  A koszlott valóság béna
homálya fölött túlvilági fényként ragyog  a testvér-szerelem csillagképe.  Nincs Szex, nincs
Erotika,  nincs Vágy és Érzékiség.  A ruhátlan gyermek-testek tétován közelednek-távolod-
nak az egymást kereső lelkek vonzalom-hálójában,  olyan tiszták és naívak, mint a preraffa-
eliták angyali Ádám-Évá-i. Orosz Ákos varázsos lejtésű frázisaiban szinte dallamokat hallunk,
a bizonytalanság kamaszos kételyeitől, a világgal szembeszálló elszánt hősiességig,  Erdélyi
Tímea  törékeny tisztasága meggyőző hitelességgel alakul át, fanatikus önfeláldozásba áju-
ló meneküléssé.  Kettejük jelenete  virtuális Édenkert:  a Bűnbe Nem Esés csodája, a két
Sándor művészetének poétikus mennybemenetele.
Micsoda Darab! Micsoda Rendezés!  Micsoda Osztály!!! Micsoda előadás...!!!    Köszönjük.

Ha valamit úúútálunk, az a világzenének titulált nyálas pszeudo-folklór, az autentikusból né-
mi elektronikával higított katyvasz, ennek ellenére nem ijedtünk be a címtől, ismerve a tár-
sulat tanult ízlését,  fölényes muzikalitását.  Alaposan behúztuk aztán a nyakunkat az elret-
tentően álságos nyitószámnál, amelyet még a kiemelkedő képességű  Csórics Balázs sem tu-
dott elfogadtatni.  Szerencsére, tucatnyi szerepben láthattuk később viszont,  az első tán-
cos tutti afrikai fergetege pedig egyből felforrósította a hangulatot.  Bakos-Kiss Gábor ná-
polyi verőfényben sugárzó mediterrán tenorja vetélkedett a finn erdők hűvös leheletével,
amelyet, zöld-vörös kontrasztban,  Mózes Anita éneke jelenített meg.  Dögös jazz-feeling-
gel, sztep-párbajt vívva  az elementáris tánckarral,  Gulyás Balázs  példás artikulációval te- 
remtett broadway-hangulatot, szerelmes szerbként  Kiss Domonkos Márk dübörgött az el-
rettentő férfiasságot sugárzó búskomor legények élén.  Természetesen a háttér,  a kórus
mindig a fantasztikus csapat /csak!/ 12 tagjából verbuválódott, villanásnyi váltásokkal több
tucatnyi stábot érzékeltettek.  Eszméletlen szinten mozog mindenki és van is mit mozogni!
Vári Bertalan koreográfus-rendező  vulkánikus intenzitással  animálja a legkülönbözőbb ze-
néket. A görög taverna-képben az ismert lassú fokozás  minden stációját képes árnyaltan,
visszafogott crescendoval megkomponálni, a végletekig élezett feszültség kirobbanását kö-
vetően pedig  mesterien úsztatni el a megbékélt csendbe.  A roma-jeleneben,  amelyet a
bumfordian vaskos humorú  Fejszés Attila ural, a gondosan megtervezett szédült forgatag
ellenére, minden egyes táncos megcsillogtathatja egyéni bravúrjait.
A csúcspont közelében váratlan gellert kap a fényes produkció. Esetlen amatőrök óvakod-
nak be artikulálatlan zajongással, amit aligha lehet dobolásnak nevezni, tönkre téve a cso-
dálatos  Fekete Linda  mesés jelmezben  szikrázó  brazil tüneményét. Tanúsítjuk, hogy a
rioi karnevál minden, csak nem hangoskodás,  végtelenül kifinomult,  árnyalt zeneiség jel-
lemzi,  mert a legvadabbnak tűnő gesztusokat is  az artisztikum Duendé-je uralja. Ha nem
kényszerült volna a brutális háttérkáosz miatt folyamatos ráerősítésre, ha csak a két saját
ember tom-tomja szól, bizonyára a vérforraló tánc és az ívelt éneklés varázsos élményével
gazdagodtunk volna. Szerencsére, akadt bőven kárpótlás.  Átszellemült lírai pianóban hall-
hattunk paloma-dalt  Horváth Andor-tól,  a táncban is  végig remeklő  Csórics Balázs ava-
tott gitár-kiséretével.  A befejező dalt  ugyan méltóbb lett volna  kórusban suttogni,  de
Valentin Titánia éteri szépsége, sugárzó mosolya, harmonikus mozgása megkerülhetetlen
égi jelenségként fényeskedett.
A legnagyobb élménynek két gyalázatosan egymásra uszított kultúra szürreális találkozása
bizonyult. A Héber Menyegző szertartásos méltóságában mennyei hosszúságú, véget nem
érő ismétlésekben bűvölt el  Hajdú Melinda  menyasszony-éneke. Körkörös kézmozgással,
apró rezdülésekkel vizualizált átélése,  a minden frázisában kiegyensúlyozott hang,  az or-
gánum mélyén izzó elevenségalakítását szakrális magasságokba emelte. Hogy milyen is az a
legmélyebbről fakadó előadókészség, azt csak egy példával próbáljuk bemutatni. A refrén
egyik kitartott hangját először,  ösztönösen,  jócskán aláintonálja,  majd a parányi disszo-
nancia feszítő energiájával, piciny vibrátóval emeli fel a konszonáns magasságba: észrevét-
len, csak a tudattalanban rezonáló hatásosság. Az Allah nevében megszólaló, ismeretlenül
is ismerős,  mert arche-tipikus dallam,  Molnár Gyöngyi  fémes rezonanciájú,  lézerfényű
hangján a szférák isteni zenéjét idézte.  Lenyűgöző tekintete,  asztrál-testének himnikus
hullámzása, a fölfelé vonagló karok kígyózása transzcendentális síkra szublimálta a mítikus
igéket, egyetlen fejfordítása is  megfejthetetlen titkokat jelzett:  a hangok tünékeny kö-
zegében az elérhetetlen istenség örök aurája ölelte körül.
A finálé mindenkié, hiszen ez a Mindenki! itt a kulcsszó és nem csak az afrikai jelenetben,
hiszen az együttes egészében is kivételes élményt nyújt, szóval végül egyenként idéződik
fel még egyszer mindegyik nép mindegyik dalának néhány sora az adott előadóval: külön-
külön ünnepelhetjük a nagyszerű ifjakat és köszönhetjük meg a káprázatos előadást.

Kiskocsmai slemil, aki egyetlen dalával megrengette a világot. Jóval halála után, még Marcel Marceau is erre a melódiára akasztotta nyakába a kötelet  Pierrot-pantomim-jében, nem is
beszélve arról, hogy a kor össze énekes-híressége műsorán tartotta és hogy ezrek végeztek
életükkel "véres kottája", avagy lejárt lemeze társaságában. Soha nem lesz magyarázat a "kis
Seress" titkára,  de az biztos, hogy a giccs legmélyén a mélylélek archaikus kódjai rejlenek.
Ha a delfinek hallgatnák, tömegestül vetnék partra magukat...
A Katona történeté-ben fényesen debütáló musical-osztály,  kiindulásként Müller Péter da-
rabját használva, a szellemes köonnyedségen túl, drámaian emberi tartalmakat is képes volt
megvilágítani. A későbbiekben a mindenhez alkalmazkodó ksiembert kiválóan alakító  Gulyás
Balázs Ádám, a delejes sugárzású  Hajdú Melindá-val párban, a szerelmes zongoristát állítja elénk, az életút további állomásait többszörös szerepcserék jelzik. Horváth Andor a sikeres
szerző képében bizonyít, a Szomorú vasárnap diadalútját  Fekete Linda szemlélteti,  mikro-
fonba suttogva  a portugál változatot,  majd gyévuska-pózban danászva a tajga haláldalát. A
Komámasszony hol a stukker?-ből átemelt Görgey Gábor jelenetben  Csórics Balázs decens
arisztokataként csillogtatja,  az egykezes kézen-átforduláson  messze túlmutató jellemábrá-
zoló képességét,  Fejszés Attila  japán nyelvlecke után vérbő népi karakterben nagyszerű,
az egész kép  félelmetes koherenciáját  KIs Domonkos Márk  megkerülhetetlen színpadi je-
lenléte garantálja. Hihetetlen,  hogy a  Gyere Bodri kutyám-at is Seress írta!  A fantasztiku-
san játszó és éneklő csapat ironikusan elnémuló kórusával ringat el az első finálé, kontrasz-
tálva a folytatás  szívszorongató drámaiságával.  A fájdalom éjsötétjéből  az elmúlás tülvilági
mementójaként előtűnő  Molnár Gyöngyi  döbbenetes előadásában hangzik el az "Átutazó
vagyok itt a földön", a szimpla szöveg tragikus aurát kap a kivételes tehetség szuggesztivitá-
sától. A süllyedő sors utolsó stációiban  még egyszer csodálhatjuk énekesi varázslatát, ami-
kor a membránba dünnyögött csalódás hangjai, hirtelen, szabadon artikulálva zengenek to-
vább.  A végkifejletben  Bakos-Kiss Gábor  mély átérzéssel, érett eszközökkel alakítja a fáj-
dalmas vég felé araszoló, mindent feladó komponistát, aki utoljára már a szenvtelen villany-
zongora kiséretében recitálja hallhatatlan dallamát. "MInden más táján a világnak, nagy köl-
tő lehetett volna belőle...",  hiszen a milliomos Irving Berlin még nála is "füttyösebb" zene-
szerző volt: egyáltalán nem tudott zongorázni...  Gebora György viszont érzékenyen követ-
te a pompás játékot, minden bizonnyal a betanításban is jeleskedett, Huszti Péter osztály-
vezető-tanári és rendezői munkáját pedig a legnagyobb elismerés illeti meg.  

Az első percekben magasan röpködnek a négybetűs illetlenségek, de hamar megszokjuk, a
poézis akkor is költészet,  ha magasztos témája  vulgáris nyelvezetbe öltözik.  Győreí Zsolt
verses bevezetője erőteljes felütéssel indítja az általa kitalált, válogatott és rendezett pro-
dukciót.  Úrnőjüknek csak a lábai elé borulhattak,  de a fehérnép szoknyái alá  annál heve-
sebben nyúlkáltak azok a fránya trubadúrok,  kiknek csattanós versezetei  fölényesen írják
felül Faludy utánérzéseit.  Énekben-zenében is bővelkedhetünk, a nagyméltóságú csuháso-
sokat, megcsalt férjeket  egyaránt imponálóan játszó  Bakos-Kiss Gábor  egy ízben annyira
belefeledkezik, hogy ékes tenorja a Mária- zsolozsmából a  West Sidw Story  Mariá-jába té
ved önfeledten.  Horváth Andor dörgedelmes intenzitással mondja a humorban bővelkedő
strófákat,  Fekete Linda  varázslatos nőiességgel jeleníti meg  a vágyak örök tárgyát, moz-
gása, játéka,  éneke érthetővé teszi  a középkortól napjainkig  csak fokozódó vágyakozást.
A zeneszerzőként is tüneményes Csórics Balázs gitárján és előadó-művészetében is virtuó-
zan muzsikál  az összes regiszter összes húrján,  a mór kalifátus idejéből  származó kecske-
szerelmi gúnyolódótól a Balassi Bálint persziflázsig, minden korhoz, stílushoz, műfajhoz ké-
pes volt tökéletesen illeszkedő zenét kitalálni.
Bárcsak a mi trágár szlengünknek is lennének ilyen trubadúr-költői...!  De addig vígadjunk
önfeledten a Spinoza "obszcén" dalnokaival!

NemKő!-színházaink, az egy szem Ricsi kivételével nemigen játsszák a királydrámákat, se al-
kalmas térsulat, se érdeklődés,  na meg a káprázatos ruha- és díszlet-igányek... Pedig W.S.
idejében a puszta deszkákon ment, alkalmi öltözékben,  most meg totál civilben vezeti elő
a Zsámbéki-Zsótér osztály máris híresülő csapata. Részletek a Henrikekből, IV-től VI-ig, rá-
adásul egy richárdi nagyjelenet. Az első rész  Dankó István  ízes Falstaff-ja körül forog, az
ifjú aktor, aki már számos alig nézhető nagyszínházi produkcióban nyújtott figyelemre mél-
tót,  pocak és böfi nélkül is kiválóan játssza a léha, borissza, asszonypecér,  mégis-lovagot.
Feltűnően magabiztos  Erdélyi Tímea karakterformálása, Balga békebíró szerepében Szűcs
Péter Pál  szépen kidolgozott,  árnyalatgazdag,  minden ízében eredeti alakítást nyújt, de
a nagyszerűen muzsikáló együttes révén,  az előzmények ismerete nélkül is  érthetőek az
erőteljesen kirajzolódó szituációk, az egész gárda pompásan muzsikál. A III.Richárd lányké-
rési jelenetében  az addig kocsmatöltelék Pistol-ként jeleskedő  Földi Ádám egymagában
testesíti meg a shakespeari dráma szélsőségeinek  szikrázó nagyfeszültségét. Soha nem lát-
tuk még a VI.Henrik-et,  László Attila  kivételesen energikus Jack Cade-je,  ez a korabeli
népi lázadó,  számunkra a szerző és a történelem ismeretlen oldalát mutatta meg. A borvi-
rágos orrú Bardolph két királyváltás után Suffolk gróffá emelkedik, hogy aztán szelíd kenti
nemesemberként teljesítse ki színpadi életét:  Adorjáni Bálint  fölényes biztonsággal jel--
lemzi a különböző karaktereket. A réveteg piásból délceg nagyúrrá avanzsál, majd a sajná-
latosan hiányzó csendes többség legyőzhetetlen erejét példázza, a nyugtató szavak után
nyugodt erejét  kardjával bizonyító  angol állampolgár képében.  Az elegáns alkat, a szug-
gesztív deklamáció  átütő színészi adottságokat sugall,  de hogy dinamikus súlyemelésben
mire képes, azt egy páratlan pár-jelenetben mutatja meg.  Tenki Réka társaságában, aki
a sugárzó színpadi jelenlét ritka példája,  aki gyakornoki minőségében is  magasan kiemel-
kedett egy gyengécske belvárosi darabban,  Suffolk gróf és Margit Reigner udvarlásból le-
ánykérésbe torkolló szcénájában a hibátlan játék mellett akrobatikából is kitűnőre vizsgá-
zik. A nyulánk szépség ugyanis hosszú percekig és föld között lebeg az adorjáni acélkarok-
ban, pörög a vállon,  forog a gerincen,  míg végül himnikus extázisban,  egy bajnoki lökés-
gyakorlat diadalaként, hősi magasban tündököljön,  mint a Szabadság-szobor pálmaága. Ez
ám a fizikai, szellemi, érzelmi és színészi kiválóság  Primissima-díjas csodája, meggyőző bizo-
nyítéka a Színművészetin lassan elöretörő korszerűbb oktatásnak.
Shakespeare mégiscsak  mindig izgalmas,  csak értően kell játszani,  csak ilyen nagyszerű
társulatot kell találni hozzá.  Így a királydrámák is csábítóan vezetnek be a híresebb opu-
szok világába,  ahogy egy csodálkozó gimnazista fogalmazta a szünetben:  "...hát nemcsak
Hamlet a világ...?!? "

Ágota Kristóf  Nagy füzet-ét anno egy ÁLLtó helyünkben  olvastuk el egy szeles busz-megál-
lóban:  tőmondatai géppuska-tűzként  terítettek le,  azóta sem találkoztunk ilyen kegyetle-
nül eredeti, páratlan stílusú íróval. De hogy színpadra állítható?!?, azt álmunkban se képzel-
tük volna: Forgács Péter megtalálta a hasonlóan egyedi lehetőséget, nagyrészt bábszínház-
ként, élő bábokkal játszatva a dermesztően naturális cselekményt,  stilizált gesztusnyelven
fogalmazva meg a brutális történéseket.  Miközben jeles kőszínházaink gyenge kivitelezésű
soft porno peep-show-vá züllenek, /l. Ivanovék/,  a Színművészeti Egyetem  védősáncai mö-
gött immár sokadszor találkozunk a korszerű színjátszás irányába mutató törekvésekkel. Má-té Gábor/Bethlen/, Gothár Péter/Háztűznéző/, Zsámbéki Gábor /Háború/ már csak itt ké-
pes kifutni igazi formáját, de még a nagy Zsótér is ebben a közegben tudja elképzeléseit a
legtökéletesebben megvalósítani /Az anya, KMama/. Ebbe az illusztris sorba lépett most be
Forgács Péter, aki főleg nyíregyházi rendezéseivel, már eddig is kitűnt /Hajszál híján/.
A legvadabb szituációt is artisztikus eszközökkel képes ábrázolni,  elég egy kézfej, amelyről
cipőt rángat le a nyilas - és látjuk a tömegsírt, elég egy bakancs - és mindent tudunk a gaz-
dájáról. A jeleneteket, találóan illeszkedve, énekszámok kötik össze,  Karády-dal, roma sira-
tó, Cseh Tamás nóta, szovjet himnusz. Folyik a vér, folyik a tej, folyik a nyers tojás az önsa-
nyargatók arcán,  de a sohasem öncélú, vad gesztusokat szigorú arányérzék nemesíti eszté-
tikus stíluselemekké. Kiváló a társulat:  folyamatos szerepcserék mutatják meg sokoldalúan
az ifjú színészek tehetségét,  lendületük, állóképességük pedig egyenesen elképesztő. Ská-
Állat-embertől az Ember-állatig terjed és egytől eggyig képességeik javát nyújtják, megmoz-
gatva a legtitkosabb lelki tartalékokat is.  A robusztus alkatú  Bata Éva Vica őserejű archai-
kus kántálásával, Klem Viktor fickós fürgeségével tűnt ki.  A német katonatiszt patológikus
portréját Józan László zsótéri intellektussal állította elénk,  Petrik Andrea  drámai erővel,
szuggesztív mimikával uralta a színpadot.
Nem a tehetségekben, nem a rendezőkben:  a haverilag bebetonozott struktúrában van a
hiba!  Hol játszható  egy ilyen  félelmetesen nagyszerű előadás?  Hol játszhatnak  majdand
ezek a leendő színészek?  Lecseréli-e egyetlen intézmény kiégett elemeit friss erőkre? Kap
játékteret az értéket felmutató rendező? Kap játékTERMET egy új formáció, avagy egy már
sikeres előadás?   Nem és nem! Márpedig addig csak ábrándozva sóvároghatunk az igazi szín-
ház után... Vagy reménykedve megyünk el újra és újra az Ódry Színpadra, ahol lám, mindig
számíthatunk ilyen csodákra, amelyektől mindez egy kicsit kevésbé fáj...

A Sirály és Molnár Ferenc óta számos írófigura született jeles színpadi szerzőktől,  Hamvai
Kornél egyedi nézőpontú,  friss színekkel gazdagította  a repertoárt.  Cselekménye a válás
ocsmány szörnyűségei mentén halad, szerkesztése, poentírozása,  a befejezésként csatta-
nó lövéstől eltekintve,  arányos, szellemes, ütős.  Göttinger Pál  minimál-színpadán biztos
kézzel, határozott tempóban vezényli az előadást, a most diplomázó prózai osztály ifjaiban
pedig a legjobb alkotótársakat  találta meg. Sajnos,  a feleség alakítója esetében kellemet-
len kérdéseket kell feltennünk.  Mi a bánat történik a Nem!színház.hu!!!-ban?  Miért mere-
vednek el sorra az Ódryn még annyira reményteljes lányok? Boldogtalanok, Ötödik pecsét,
Lear: a legizgalmasabb egyéniség vesztette el arcát,  hangját és most ugyanezt érzékeltük
egy tavaly még annyira értékelt színész-kisasszony játékában. De ezen szomorú kitérő után
hadd zengjük himnuszát a férfinemnek! Tóth Simon Ferenc csendességében erőteljes piz-
zafutára mellőzi a szokott vagány-manírokat,  minden bizonnyal casting-hajhász színész, de
reméljük, hogy ez nem a most végző fiatalokra vetül önbeteljesítő jóslatként... Zrinyi Gál
Vince értetlenségbe bágyadt szomszédja  pompás karakter-remeklés,  gusztusosan elfogó-
dott evési gesztusai után, szinte látjuk,  amint egy szinttel feljebb a ventillátor helyett al-
mazott zárlatos hajszárítót szorongatja archaikus mosollyal... A főszerepben a már több al-
kalommal feltűnt  Ötvös András  elementáris tehetséggel lubickol  tág spektrumú szerepé-
ben,  ezer árnyalatát mutatva fel a szikár okszerűségtől  a vérgőzös dühkitörésig.  Színészi
palettája máris hihetetlenül gazdag, lendületes könnyedsége  lebilincselő szuggeszivitással
párosul, bármely vágyott feladatra készen áll,  amit csak tartogathat  a jósors egy ilyen szi-
porkázó mtálentumú ifjú aktornak. Csak egyet ne felejtsen: nem Falstaff szerepére készül,
hanem Hamlet-re, Jágó-ra, Mefisztóra...!!!
Ez a nagyszerű produkció tovább erősíti a Merlin koncepcióját, amely bátran ad lehetősé-
get a pályakezdőknek, akik méltán állíthatók példának a befulladt középszerrel szemben.

Délutáni napfényben, kinn az udvaron, mintha egy rozsdaövezeti gyár betonkopár udvarán
lennénk, lám, jönnek is a sztrájkra szervezkedő munkások,  ja!, ez nem mai történet, 1905
és Gorkij, nekik azért könnyebb volt...  Brecht szikár és józan,  a dédelgetett munkásmoz-
galmárokkal szemben egyáltalán nem cinikus, apologikus agitka, de nagyon ért a szituációk-
hoz.  Zsótér is, noha jól megmozgatja égen-földön a stábját,  most elsősorban  egy ember
magára eszmélése érdekli, meg a brechti okfejtő dialógok. Ötvös András, miután gyártulaj-
donosként jót pantomimezett a kéményen, rendőrként meg csúnyán keménykedett, hely-
re kis jelenetben döbben rá,  hogy hentes létére  ő is csak egy kisemmizett munkás, biza!
Kettős szerepében  O.Szabó Soma, önmaga öccseként győzködi  a tartózkodó tanítót, aki-
nek végső elköteleződését meggyőzően tárja elénk. Polgár Péter kevés szóval is hiteles és
hogy tud enni...!!! A címszereplő  Kovács Judit erőteljes deklamációval testesíti meg a leg-
tisztább zsótéri stílust, írástudatlanságában is keményen tisztánlátó, agitációjában pedig a
szív érveit is képes bevetni az istenített észbeliek mellett.  Alakítása közvetlen, magától ér-
tetődő, sallangmentes és ezáltal hasítóan hatásos.
A munkaruhák festékfoltosak,  a festékhengerek  röplapokat stencileznek...: falra, földre.
A végén minden lázító feliratot elmos a vízágyú,  a fehér szín pedig átfedi a vörös szavakat.
Egy költőien emelkedett,  méltóságteljesen lassú képben, miközben röplaposztási trükkök-
kel látják el, patyolat-ingét,  óvatos hengerezéssel,  vörös mintákkal ékítik a mindenttudó
festékező-szerszámmal...
Kit érdekel az orosz munkásmozgalom, 1905 és a bolsevikok?!?  Mégis igen fontos látnunk a
forradalom gyökereit, hiszen azt nem Leninék találták ki,  az tényleg a gorkiji mélyből táp-
lálkozott, az írástudatlan tömegek kiszolgáltatottságából.  Akik ebben a szépséges előadás-
ban, áhítatosan térdepelve, krétával gömbölyítve a betűket a betonon:  ÍRNI tanulnak...
Mi pedig: színházat LÁTNI.

A bugyuta cím önmagában egy Örkény Egy-másodperces,  de a  66  Egyperces mindent fe-
ledtet: ziccernek tűnik, de nem is olyan egyszerű eljátszani: felolvasás helyett deklamálni,
értelmezni úgy, hogy maradjon egérút  a nézői képzeletnek is, térben, mozgásban formál-
ni, tempóban tagolni, karakterben megjeleníteni.  Mácsai Pál  ismét igazolta, hogy rende-
zői készségei darabról darabra érlelődnek,  hiszen Örkény-ben eddig is specialista virtuóz
volt, de színre állításban idén hágta meg az első magaslatokat. Asztalok, pogácsák, füttyök
és gitárok, de elsősorban nagyszerű társulat,  amely annyi bravúr után,  most ének, zene,
tánc és vakmerő különlegességek nélkül, a puszta szó és színészi jelenlét súlyával is képes
erőteljes produkciót létrehozni.  Kiss Diána véradó karrierjét meséli el velősen,  Szilágyi
Kata homokszem dugulás előtt,  pantomimben is vizualizálva,  Vári-Kovács Péter tömegköz-
lekedője egyetlen görcsös kapaszkodás, Herczeg Tamás simulékony dedikáló-bajnok, majd
helyre técsői legény: csupa eleven figura, méltó az örkényi létre! A viharos tengerről hal-
lik  Polgár Csaba hajótörötti végszava a palackból,  Mátyássy Bence pedig tökéletesen ki-
munkált, káprázatos kabinet-alakítással rukkol ki az üldözött ember monológjában. Megbé-
kélve menetelünk a sír felé  Szabó Kimmel Tamás csitító szavaira, ahogy nem sokkal előbb
dagadó kebellel rohamoztunk a lángpallosú Nagyúr: Friedenthál Zoltán hívó szózatára, az
ősi  ''Ria!Ria! Vaní-Lia!" csatakiáltát üvöltve, közelharcban foglalva el a pogácsa-bástyákat.
Nehéz lesz így újraolvasni az alapművet:  mindig ez az édes osztály fénylik majdand át szi-
várvány-színesen a szürke sorok fölött...

Semmi csavar, semmi átértelmezés,  anakron- és szürreal-izmus nélkül, egy normális gogoli
komédia. Túl a szellemesen kihasznált ajtó-sor díszleten,  Gothár Péter most a karakterek
találó kiválasztásán és gondos kimunkálásán kívül sziporkázó ötlet-áradattal, jól megkompo-
nált tempó-váltásokkal lepett meg. A lelkesítően tehetséges végzős-csapatok teszik, avagy
az Ódry jótét házi-szelleme, de itt minden rendezőnek sikerül az, ami máshol csak néha... Az imponálóan felkészült gárdából most olyanok tűntek ki, akiknek eddig kevesebb lehető-
ségük volt a bizonyításra. Zrínyi Gál Vince oblomovi finomsággal téblábolt, erőteljes karak-
terét mesterien  rejtette  tesze-tosza  tétovasága mögé,  Horváth Sebestyén Sándor rövi-
debb nevű inas-alteregói felejthetetlenül motyogtak felháborodott némaságukban, Kovács
Judit nagyasszonyi erényeket sejtetett,  Lass Bea lelőhetetlen szózuhataggal szédített el.
Tóth Simon Ferenc merész kivárásokkal formálta a hyper-ügyetlen Anucskin-t, ahogy kihát-
rált az ajtókerettel,  ahogy az alóla kihúzott szék, francia nyelvleckéjét biflázva, az alóla ki-
húzott szék nélkül is  tovább ült a levegőben...,  de egész bocsánatkérő lénye, esdeklő né-
zésének komikuma  magában is  egy érett színész-egyéniség formátumos teljesítménye. Ba-
juszon múlik, pofaszakállon,  vagy inkább a felbátorított ego váratlan kitárulkozásán, az ed-
dig túl csendes  Schruff Milán ordítós arszlánja oroszlánkarmokat villogtatott. Visszafogott-
ságát  O.Szabó Simon  is otthon hagyta,  hevesen áriázó, amúgy recsegő hangú kapitánya,
pattogó /ál/erélyességében nagyszerű komikusi bravúr.
Ez volt tehát a hagyományosabb próza, de már készülünk a meredek zsótéri csúcsokra!

Wyspianski MagyarHonban !?!  Egyszer régen már megütött Szolnokon, egyik első rendezé-
se volt Színházi Nagyurunknak,  most egy csupasz edzőterem bordásfalai előtt,  a lehetet-
lent is bravúrosan megvalósító, jövőre végzős ZséZsé-csapattal. nem ismerjük a lengyel tör-
ténelmet, összekeverjük a tábornokok, spiclik, oroszok és lengyelek neveit, mégis minden
világos és áttekinthető. Orth Péter adonoszi szépségű Nagyherczeg-ének tétovaságát, fél-
szeg hataloméhségét, sírásában is tetten érhető narcizmusát természetes átéléssel, érett
színészi eszközökkel mutatja meg. Tenki Réka, akinek Tyúk-ja, a Kamrában is látható Gol-
doni: Háború emblematikus figurájává híresült,  most Nagyherczegnő-ként jeleníti meg iz-
galma egyéniségének sziporkázó sokoldalúságát. Kulcs-jelenet: hogyan lehet létezni a bor-
dásfal börtönében?... Erdélyi Thímea majdnem néma szerepében a történésekkel való ki-
vételes mimikai, gesztusbeli együtt-rezdülésekkel tűnik ki, míg végül aztán a pornográf kár-
tyacsatát teljes színészi vértezetben teszi feledhetetlenné, melyben a vesztes-áldozat Po-
tocki tábornok, Orosz Ákos antagonisztikus rétegekből építkező alakításában. Szűcs Péter
Pál mindahány szerepében elemében van, általa érteni véljük a Szatír-t, az árulót, de még
a kényszeredett Besúgó-t is. László Attila egyszerűségében hatásos jelenléte, a szélsősé-gekkel is bátran operáló  Lazók Mátyás az egész osztály  sokoldalúságát bizonyítja. Mert a
kollektív  játék  magasiskoláját  láthatjuk,  amely képes realizálni  Zsótér Sándor  legvakme-
rőbb elképzeléseit is.  Proletár-mars közben kóbor dialógus-töredékek,  blues-recitálás az
ominózus bordásfalon,  köhögő-roham,  suttogások, sírások,  dzsidás-roham és az az elátko-
zott novemberi éj...  Történelem,  látomás,  natúra és groteszk egy tyúklépésnyi kondi-te-
remben, lássátok feleim: ez az igazi színház, amely annyira hiányzik a hivatalosból...
Vizsga-munka volt és még másfél évünk van ezzel az együttessel. Még csak márciusi éj van,
vöröslik az ég alja, nagy idők elé nézünk..., de jó!

Alaposan ránk ijeszt  Kiss Márton darabja:  a színen tevékenykedő  Herczeg Tamás,  mint
jóságos pszicho-bácsi szólít fel, mondjuk már el, mit is csináltunk a mai nap folyamán... Kí-
nos lett volna ármányosan leplezni az aznapi stikliket, a színlelés és az alakoskodás külön-
ben sem a nézők dolga,  szerencsére a kérdés csak a szereplőkre vonatkozott,  akik szép
sorjában be is mutatkoztak így.  Jancsó ''Így jöttem"-je , Schilling Árpi ''Tiszavirág"-ja után
íme egy mai huszonéves mesél hányattatásairól, találóan rajzolt karakterekkel, ismerős és
teljesen váratlan helyzetek egyaránt frappáns bemutatásával. Jó szövegek, csattanós dia-
lógok,  feszes ritmus,  töretlen tempó:  Kiss Márton rendezői bemutatkozása is ígéretes!
Alteregójaként  Szűcs Péter Pál csecsemőkortól a tétova ifjúságig  hitelesen állítja elénk
korunk antihősét, aki egy végső, nagyszerűen megalkotott, szinte haláltáncban, tehetet-
len bábként hányódik jobbra-balra.  Kiss Diána stréber éltanulóként, majd munkanélküli
diplomásokat interjúvoló kikérdező-gép szerepében, igényesen kidolgozott játékkal ismét
bizonyítja fényes tehetségét.  Groteszk szólójában   Vári-Kovács Péter  cippolai magassá-
gokba turbózza a kozmetika-professzornő káprázatos leleményű figuráját.
Egymást érik a jobbnál jobb színészpalánták, sorjáznak a bravúros vizsga-előadások, készü-
lődik az ifjú rendező-titánok csapata... és most még itt vannak a dramaturgok is...!!!
Mennyei bőség csodálatos tavasza... még, még és még!!!

Móricz tölgyfa-súlyú regénye politikai abszurddá szublimálódott  Závada Pál  boszorkány-
konyhájában.  A vérszívó Báthory Anna mellett a kor egyéb rusnya férge is életre kelt, a
részekre szabdalt,  a végletesen megosztott ország,  a fekélyként meggyűlt országló urak
és zsivány betyárok...,  mintha csak ma játszódna  az förtelmes  kutyakomédia,  amelyet
hősi történelemnek hívnak. A KrétaKör Hazám,Hazám zsámbéki változatában politikusaink
az óvoda-padlón játszták kisded játékaikat,  a jelenet túl intim lett volna a Fővárosi Nagy--
ban, hiszen még cirkusznak is kicsi, - esetlenül feltűnt az sszoernyue Feketé-ben, de ott
csak erős szájbarágás után derült ki, hogy hol is vagyunk. Máté Gábor csalhatatlan érzék-
kel találta meg az alacsony korhoz illő kisded korosztályt,  homokozóba zárja a historikus
drámát, iróniával,  gyermeki ötleteléssel téve azt  röhögtetően tanulságossá.  Szinte min-
denki végig jelen van, az ifjú végzősök tengernyi ötlettel, sziporkázó improvizációkkal egy-
végtében  hozzák figuráikat,  miközben  a veretes mondatok is  elhangzanak szépen mind.
Lehetetlen mindenkit figyelni egyszerre,  ezért a kiemelések  esetlegesek,  az egész csa-
pat fényesen muzsikál, de azért nem lehet említetlenül hagyni  Pálmai Anná-t, aki drámai
erejét bohókás börleszkben is éreztette és az egy szál legényt a gáton,  aki nem komédi-
ázhatott, akinek egy az egyben a nagypolitikus államférfit kellett megformálni, aki szigorú
ellenpontja volt  a féktelen játékosságnak:  O.Szabó Soma, akit már a Sugár Bébi Láv-ban
is megcsodálhattunk a szenvtelen kívülálló szerepében,  most is nagy belső erővel, konok
elszántsággal tűnt ki.
Kiváló rendezés, mintaszerű csapatmunka, nagyszerű szórakozás! De jó lenne már az O.V.-
Gy.F. kis-csoportot bohóc-sipkásan, ilyen történelmi távlatban, teliszájjal kinevetni...

A hangzatos elnevezés a most végzős Ascher-Novák osztályt rejti,  amely az agyoncsócsált
Mozart-évadban is tud újdonsággal szolgálni. Elég néhány vashordó, egy mini-zenekar taka-
ros hangszereléssel,  kedves ruházatok lomtárból,  bálás butikokból és indulhat a varázsos
csoda! Megszólalnak az ismert áriák, ezer játékötlettel csacsognak az Éj királynőjének bá-
jos hölgyei és máris a szerelmesek mennyei szépségű találkozásán ámulhatunk. Mert  Kiss
Diána és Tarjányi Tamás  létezésén,  játékán,  énekén "megtisztul a lélek",  tágra nyílik a
szem és boldogan ágaskodik a kritikus fül.  Közvetlen kedvesség, könnyed báj, párosulva a
szép hang és a tökéletes muzikalitás égi adományával:  már az első duett vérmes reménye-
ket keltett, amelyek megvalósulását még az alattomos hangszálgyulladás sem tudta megaka-
dályozni. A Királynő elveszette hangját, ami egyáltalán nem véletlen, tekintve a diploma-év
iszonyatos hajtását, a kőszínházi gyakorló-szerepléseket, az egymást érő próbafolyamok vé-
genincs áradatát és az előző napi bemutatót..., - az alkotók rapid-reakciója azonban annyi-
ra ötletesnek bizonyult, hogy esetleg még a normál-előadásokba is bekerülhet. A szereplő
némajátékát szinkrontolmács egészítette ki a szöveggel,  amíg a zenekar pótolta a hiányzó
ének-szólamot, hol hangszerrel, hol meg fürgén beugró muzsikus-csalogányokkal...Meg kel-
lene tartani ezt a szükségszülte ötletet: humora telitalálat, tehermentesítené a végére né-
ha már el-elfáradó aktorokat és a nagyérdemű boldogan tapsolna a pikáns truváj-nak! Nagy-
szerűen működött az együttes az immáron tőlük megszokott sűrű szerepcserékkel, a köny-
nyűnek egyáltalán nem nevezhető Mozart-vokálok megejtően szóltak a triókban, tuttikban.
Friedenthál Zoltán és  Szabó Tamás, többek között, a komor udvarnokok nyúlfarknyi jele-
néseit is pompás epizódokká növesztették,  Herczeg Tamás derekasan helytállott Sarastro
mélységeiben, míg  Mátyássy Bence gonosz rapperként cikázott. Ketten is örülhetnek Pa-
pageno szerepének,  most  Vári-Kovács Péter energikusan humoros játékának örvendtünk,
de hagyunk azért helyet szívünkben  a remélhetőleg  mielőbb látható  Polgár Csabá-nak is.
Sete-suta kisiskolás, kéjvágyó udvarhölgy, oroszlán, medve, fóka...: Szilágyi Kata a legelké-
pesztőbb  metamorfózisokra képes és minden alakjában káprázatos szuggesztivitásával tag-
lóz le.  A bűbájos este varázsos egén, csillagsereggel körbeölelve, szelíden fénylő HófeHér
üstökös Kiss Diána - /és ezen a feleslegesen túlhajtott fuvolázás sem változtat !!!/.
Mi is kell hát a SzínHáz-hoz?  Pénz: /Nem.SzínH./ nem elég, -  Ötlet: /Bár Ka, mégse.../,
K and K Látványpékség: hiába játszunk a tetőn, ha óvóhelyen vagyunk... --- Hát akkor???
Összmunka - sok munka!, jó vezetés, társulat: sok tehetség alkotó egységben.   IME:
Varázsfuvola  Mozart és Schikaneder után szabadon, nem műkedv-vel !!!

Hát hogy Goldoni ilyet is írt volna...?!?  Komédia a javából, de a háborús hétköznapok döb-
benetesen éleslátó rajzolata is. Hősködők,  dicsőség-kufárok és az a sok nyerészkedő figu-
ra!  Csak úgy, mint előző századunkban, csak úgy, mint ma és holnap.  Zsámbéki Gábor ov.
tanár és rendező alaposan feladja a leckét:  olyan invenciózus, tempós és meglepően ere-
deti eszközöket használó darabot rittyent oda, hogy egyáltalán nem értjük, saját színházá-
ban miért nem sikerül ez neki ?!? De végül is az a fő, hogy itt minden a és mindenki!!! a he-
lyén van,  az időnként szétszedésre ítélt  zongoráktól kezdve,  amelyek nagydobtól a teke-
golyóig, kocsmapulttól a pamlagig ezer funkcióban hasznosulnak, a szemtelenül lendületes,
fantasztikus rátermettséggel komédiázó csapatig.  A nyalka ostromlók közül,  szó szerint is
Adorjáni Bálint magasodik ki, egyaránt jeleskedve a kard- és a szócsatákban.  A harcterek
leendő Kurázsi mamájaként ügyeskedik  Erdélyi Timea,  egy fokozattal nagystílűbb hadiku-
fár  Dankó István, aki metsző pontosságú látleletét adja az érdekelvű racionalitásnak. Hisz-
térikus kacagástól a gyermeki hüppögésig, a komikai ábrázolás legszélsőségesebb eszközeit
is felvonultatja  Stork Natasa, pompás epizódja mégis uralja az arányos mértéktartás hatá-
rait.  Az ostromlott vár parancsnokaként  Szűcs Péter Pál  megjelenésének, tekintetének
lézer-kardja hasít, dikciója és játéka kivételes reményekre jogosít.
Az új Zsámbéki-Zsótér osztály bemutatkozása lehengerlő volt, pazar élmény, jóízű szórako-
zás: felcsigázott várakozás jár a nyomában.

Jó a félhomály, szörnyű a kongó akusztika. Rossz a diszkó-zene, de ragyogóan éneklik. Ret-
tenetesek a ruhák, ragyogóan táncolnak, mozognak színészek. Shakaspeare mindent kibír,
a tér az  öt színpaddal szellemes,  végül csak összejön valami.  A nagyszerű csapat élmény-
szintre képes transzformálni  az egyhangú zenécskéket,  de sok mindent átment  az álom-
szövegből is. Friedenthál Zoltán /haj/koronás szerepeiben szép dikcióval sugároz erőt és
méltóságot,  csoportos szereplőként, -hiszen itt mindenki  pillanatonként vált maszkot és
kis-nagy szerepet-,  vokálban,  tánckarban egyaránt helytáll.  Bánfalvi Eszter fantasztikus
mozgásával hódít,  Herczeg Tamás kemény legény és fejhangon komédiázó Thysbe, Polgár
Csaba imponálóan váltogatja Lysander és Zuboly figuráját, de Boy George-ként is ragyogó.
Kiss Diána  varázsos muzikalitással nemesít áriává egy szimpla dallamot,  Helénaként is van-
nak emlékezetes pillanatai. Hyppolita amazoni ősereje költözött Szilágyi Kata Titániájába,
hipnotikus vonzereje egyformán szédít királyokat és szamarakat, Amanda Lear pedig elbúj-
hat mellette. De a teljes gárda kiváló, gyors öltözéseik bravúrosak,  az egész egy óriási bu-
li, amelyben a folyvást mozgó közönség is tevékeny részt vállal.  Csak dicsérni lehet az öt-
letgazda rendező  Magács László-t, merész vállalkozása fényesen sikerült, aki partykra jár,
kap hozzá egy épkézláb komédiát,  aki színházba, élvezheti hajnalig a kötetlen ugra-bugra
fesztelenségét. Az Ascher-Novák osztály megint nagyot dobott,  felajzva várjuk most már
a prózai vizsga-előadásokat!

A híres láp-regény persziflázsa, ahogy mondjuk egy shakespeare-i királydrámából Übü lett.
De a nővérek identitása erősen kétes,  szerencsére a játszóké nem, egytől egyig szépszál
legények a végzős Ascher-Novák csapatból.  A lelki mazochista  Anna a mi Táncsicsunkkal
levelez,  a Biblia-forgató atya legszívesebben  sorba hágná lánykáit,  a mocsár elbűvölően
pruttyog /P-vel!/,  a szereplők szilaj kedvvel játsszák a telivér abszurdot.  Györei Zsolt és
Schlachtovszky Csaba  merész ötlettel vágtak bele,  jól kiforgatták a történetet,  az ere-
deti szöveg ájtatos romantikáját röhejes mondatokba plántálták át.  Polgár Csaba Sarolta-
ként nyársatnyelt, kőkemény lázadó, legalább annyira igazi férfi, mint a Daumier-karikatú-
rákat idéző apafigura  Herczeg Tamás interpretálásában.  Tarjányi Tamás  túl szimpatikus
ahhoz, hogy öreg kopasz kéjenc legyen, de böcsületes szakmaisággal oldja meg feladatát.
Az ábrándosan álmodozó Emíliát Vári-Kovács Péter bűvösen naív mosolya és elementárisan
energikus játéka teszi  feledhetetlenné,  az egyetlen nővér azonban  Friedenthál Zoltán
Anná-ja, akiről egyszerűen nem hisszük el, hogy férfi...  Ahogy távolból imádott Táncsicsa
leveleit olvassa, ahogy apjának könyörög, hogy neki csak száraz kenyeret és poshadt vizet
adjon, ahogy szenvedni akar és tud mindenki helyett: belülről formált, tökéletes azonosú-
lás, színészi bravúr! A cselekmény két napját elválasztó éjszakában, megindító finomsággal,
eleven muzikalitással szólal meg az ötök négyszólamú kórusa, hát az maga a megdicsőült éj.
A pompás, élvezetes előadás végén úgy üvöltözünk örömünkben, mint ama brontei szelek.
Tényleg: - el kéne olvasni...?  El bírnánk...?!?  - De mindenképpen nézzük a Spinozá-ban...

Szabad ötletek frappáns jegyzéke, pompás kidolgozással, lendületes előadásban: ez aztán
vizsga a javából!  A főtéma a jövő, hogyan és hol leszünk majd színészek, menedzseri tele-
fonok,  filmes felkérések áhított tömkelege,  ahogy elképzeljük, ahogy szeretnénk... Ma-
gánjelenetek között, mögött zene és ének, természetesen a kíséret is saját erőből, a kó-
rusok mellett a gyönyörűségesen daloló  Tarjányi Tamás még Bohéméletet is énekel. Van
egy WC-csésze monológ,  altesti effektusokkal aláfestve, Vári-Kovács Péter remekel, de a
lényeg a közös munka: a teljes csapat közreműködésével játsszák a tulajdonságok árveré-
sét,  ki melyik erényét-hibáját cserélné el egy másikéval... A megvalósítás laza könnyedsé-
gén túl, ezek a jelenetek az önismeret és az önfejlesztés ritka igényét is jelezték. Annak
ellenére,  hogy különösebb összetartó szerkezetről nem beszélhetünk, a kétszer egy óra
végig érdekfeszítő, tanulságos és mulattató volt. Megmutatta, milyen magas szinten birto-
kolják ezek a szépreményű fiatalok a mesterség alapjait,  így vált érthetővé, hogyan tud-
tak annyira ütősek lenni az eddigi produkciókban, amelyek folytatását egyre fokozódó iz-
galommal, heves reménységgel várjuk.

Máté Gábor osztályvezető tanár és ütőképes élcsapata  mesterien kerülte el  egy zenés
vizsga veszélyes buktatóit.  Musical-keresztmetszet,  avagy teljes mű helyett önálló alko-
tást hoztak létre,  kocsmázó társaság mulatsága a keret,  amely a nemrég múlt idő dalai-
nak humoros interpretálására teremt alkalmat . O.Szabó Soma, kitűnő zongorázáson túl,
példás önfegyelemmel rajzolja meg a kiégett bárzenész portréját, a vidám kompánia tag-
jai pedig  egymás kezéből kapják ki a mikrofont,  míg a fülbemászó refréneket kórusban
éneklik. Minden számnak más-más a hangulata,  amelyet ezer ötlettel,  improvizatív gesz-
tussal, féktelen játékkedvvel hitelesít az elsöprő lendülettel játszó együttes. Közvetlen-
ségük annyira lefegyverző, hogy szinte ott bulizunk velük, legszívesebben bele is énekel-
nénk néha.  A tíz játszó személy egytől-egyig  abszolút egyénített,  töretlen folyamatos-
sággal éli szerepét,  alaposan megnehezítve a mindent látni akaró néző helyzetét.  Egy-
végtében mosolygunk, nagyokat nevetünk  Horváth Sándor népies benyögésein, ámulva
bámuljuk a hihetetlenül szuggesztív  Ubrankovics Júliá-t, aki a szikrázó kacérságon kívül
a kiszolgáltatottság gesztusaival is megajándékoz. Felejthetetlen, ahogy Giulietta Masina-
grimasszal,  lefeszített lábfejjel,  egyszerre egyensúlyoz  székén és az elbizonytalanodás
peremén. A csúcsponton a teljes stáb zenekarrá lényegül át: a végig jelesen komédiázó
Ötvös András szájütögetős dobolása, a brummadza-duó Polgár Péter-Tóth Simon Ferenc
basszusa a beton-alap,  Zrínyi-Gál Vince egy egész tuc-tuc ritmusszekciót képez szájjal,
nem is beszélve eszelős madárvijjogásairól,  Kovács Judit és Lass Beáta  mennyei vokálja
felett pedig  Pálmai Anna éneke szárnyal. Ki kell emelni  Magyar Éva koreográfiáját, túl
a táncokon, a gesztus-rendser kialakításában is komoly érdemein vannak.
Olyan kedves, annyira bájos, olyan természetes és üdítő! Annyi mindent nem is láttunk a
bőség ígéretes zavarában: valószínűleg meg kell még nézni néhányszor...

A jövőre végző Ascher-Novák csapat, musical-vizsgáján szinte teljes egészében bemutatta
a West Side Story és a Hair zenei anyagát. Volt ugyan kísérőzenekar, de a szenzációt a sa-
ját erőből kiállított nagyszerű együttes jelentette.  Szakmailag tökéletesen, lebírhatatlan
lendülettel,  perzselő aktivitással teremtették meg énekesi,  színészi produkciójuk beton-
alapját. Polgár Csaba Jet Song-ja magabiztosan ütötte meg az alaphangot, Bánfalvi Eszter
és Szilágyi Kata szikrázott az I like be to is America-ban,  Szabó Tamás tette emlékezetes-
sé az erkély-jelenetet. Vári-Kovács Péter elszánt harciassága a második részben elmélyült
zongorázássá szelídült,  Action-ként és mint gitárvirtuóz  Herczeg Tamás bizonyította sok-
oldalúságát. Mátyássy Bence gitározás mellett a My Conviction-ban brilliáns karakter-figu-
rát rajzolt,  Kiss Diána Magdolna éteri tisztaságú éneklése és Tarjányí Tamás a Manches-
ter Englandben a muzikalitás csúcspontját jelentette. Az egész produkció legnagyobb ér-
téke, hogy egyetlen pillanatig  sem hiányzott a köztes prózai játék, az együttes pazar len-
dülete az eufóriáig fokozta az előadás lehengerlő hatásosságát.
Korcsulá-juk jobb volt,  mint a Pintér Béla Társulaté/!/,  a lehetetlent is kívánó  Zsótér
merész elképzeléseit tökéletesen valósították meg,  operettben taroltak és íme, a musi-
cal műfajában is  magától értetődő természetességgel  zenélnek, játszanak , énekelnek.
Mi jöhet még?!? ...Mohón várjuk a következő vizsgaelőadásokat!

Duhaj öröm, hogy a huszonévesek úgy látszik, értik az abszurdot! Gombrowicz remekébe,
az egyszem  Horváth Klárá-t kivéve, /Szív KamaraSzínház 2005/, eddig mindenkinek beletö-
rött a pszicho-realista bicskája, - lám,  most egy végzős rendező magától értetődő termé-
szetességgel rittyent oda egy pompás kis előadást!  Már a színpadkép üde, a jelenetezés
bravúros: volt egy kétmondatos is..., a fényváltások könnyedén tagolják a cselekményt, a
beállítások, mozgások mindig kifejezőek. Egy gurulós dupla-kanapé van és sok-sok elbűvölő
rendezői lelemény.  A Kaposvárról és helyből verbuvált együttes  jó ritmusban,  egységes
felfogásban interpretálja az átkozottul rafinált darabot,  a jelmez minimális,  a színészi áb-
rázolás azonban egyértelmű karaktereket állít elénk.  Túlzásaival együtt is hiteles  Szvath
Tamás Ignác királya,  sokszínűen izgalmas  Pál Tamás a herceg bonyolult szerepében, ele-
mentárisan hatásos a szuggesztív  Ubrankovics Júlia.  Az este  fénypontja  Végh Zsolt je-
lentéktelenségéből ágáló  Innocent-je,  amely joggal pályázhat a  Best of 2006  ''Legjobb
epizód-szereplő címére!
Vizsgaelőadást vártunk, nagyszerű rendezést láttunk, amellyel az ifjú  Molnár Keresztyén
Gabriella a legnagyobb reményekre jogosító ifjú titanidává lépett elő.

A jövőre végző Ascher-Novák csapat, musical-vizsgáján szinte teljes egészében bemutatta
a  West Side Story és a Hair zenei anyagát.  Volt ugyan kísérőzenekar,  de a szenzációt a
saját erőből kiállított nagyszerű együttes jelentette.  Szakmailag tökéletesen, lebírhatat-
lan lendülettel,  perzselő aktivitással teremtették meg énekesi, színészi produkciójuk be-
tonalapját.  Szabó Tamás hevesen félszeg volt a Balcony-ban,  emlékezetes maradt a Got
Life-ban is,  Vári-Kovács Péter diabolikus energiákat láttatott a  Cool és a  Donna  berob-
bantásával. Áradó muzikalitású, gyönyörű énekléssel szárnyalt a Tonight-ban és az esküvői
képben  Kiss Diána Magdolna /legyen csak Kiss Dia!,  annyira nagy.../ és  Tarjányi Tamás
álomkettőse. Karakter-gyöngyszemként villogott  Mátyássy Bence /My Conviction/, átütő
szuggesztivitás jellemezte  Polgár Csaba  Jet Song-ját és a Hair-t. De legnagyobb erény az
egész vizsgaelőadásnak a kiérlelt összmunka, a szakmai biztonság, a kimunkált tudás, amely
lehetővé tette az egyéniségek erőteljes megjelenését.  Ennek köszönhető,  hogy az első
nyilvános zenés produkció,  a  Pintér Béla  által írt és rendezett  Korcula-vázlat, teljesér-
tékű előadásként aratott megérdemelt nagy sikert.
A kapolcsi Szárítóban megfelelő volt a közeg,  a Szigeten még a beszüremkedő koncertdü-
bögés és az értetlen közönség sem tudta csökkenteni a darab ironikus erejét.  Az alkotó
a Sütemények és az Anyám orra tévelygései után,  visszatalált a  Parasztopera hangvételé-
hez, rendezői elképzeléseit pedig a csapat fényesen valósította meg. Lisztestestű ember-
múmiák kornyadoztak az adriai verőfényben,  lassan derengett fel a cégi és szerelmi viszo-
nyok kusza hálózata.  Jutott itt szereplehetőség  mindenkinek,  a mikroklímában minden-
napjaink ismert figurái tenyésztek.  Friedenthál Zoltán  puha szigora vehemens érzelme-
ket rejtegetett,  Polgár Csaba  mindent megértő  főnökként  bizonyította  átlényegülési
képességét,  Szilágyi Kata vérbő penziósnéje horvátul-magyarul,  énekelve-beszélve, egy-
formán természetes hitelességgel  deklamált.  A pintéri ál-recitativo  groteszkségét legin-
kább  Kiss Diána tudta érzékeltetni, /"Edina..., szerinted...?"/,  enervált titkárnője aztán
a tömegjelenetekben heves énekléssel és energikusan harmonikus mozgással tűnt ki.  De
nyugodtan elmondható ez a teljes együttesről:  a kis és nagy slágerek kórusai, a visszafo-
gott jelenetek hatásásos kontrasztjaiként,  hatásosan illeszkedtek  az előadás  egészébe.
Brillírozott a zenekar, azaz mindenki, hiszen nem volt ember hangszer nélkül,  a dob és a
zongora környékén pedig percenként cserélődtek a játékosok. Eredeti módon ábrázolta
meghatározhatatlan korú gyerkőcét Tarjányi Tamás, gügyeségtől az indián-táncig bontva
ki a fura karaktert, messze elkerülve az kopott sablonokat.
Készül a Korcula Szkéné-s változata,  nyilvánvalóan egészen más dolog születik,  ezért re-
méljük nagyon, hogy néhány előadásban párhuzamosan is látható lesz a kétféle interpre-
táció. Biztos, hogy ez az előadás nem fog szégyent vallani !!!

Végre jól válogattak a felvételiztetők: a jövőre végző prózai és a párhuzamos zenés-színész
osztály, egyaránt rendkívül erős csapat!  A Máté Gábor vezette társaság  dolgozott most 6
iszonyatosan megterhelő, verítékes héten át  Schilling SüSü Árpád-dal, aki állítólag a jövő-
ben sivatagi harcokra specializált amerikai kommandós-egységek kiképzésében is részt vesz
majd.  A RakétaBázis főépületének csupasz labirintusában a közönség engedelmesen tolon-
gott a főinkvizitori útmutatások nyomán, taktikus ökölharcot vívva egy-egy jobb pozícióért,
már ha tudta, melyik is az. Sokszor ugyanis elöl-hátul is zajlott a cselekmény, többen is ját-
szották ugyanazt, ráadásul a szerepek percenként cserélődtek. Zsótéros-Mundruczós beü-
tésekkel, mégis, végre valahára az igazi  Schilling-gel találkoztunk, aki úgy képes megcsava-
varni egy szituációt,  hogy minden ötletesség, eredetiség, trouvaille mellett,  végső fokon
mégis maga a Mű szólal meg, ritkán látott intenzitással. A Hamlet esetében, amelyet alapo-
san szétcsócsáltak már, ez igazán óriási fegyvertény.  Tanulmányt lehetne írni,  míves disz-
szertációt a megjelenítés pazar eszközeiről,  az árnyalt antipoénok rejtett hálózatáról, az
Idő és a Tér frappáns kezeléséről. De hagyjuk a bulvár-kritikusoknak az ínycsiklándó részle-
tek bravúros ismertetését, inkább közöljük azt, ami az ő megnyilvánulásaikból mindig hiány-
zik: a tömör értékitéletet! -- Egyedülálló, kiváló produkció, méltó az általunk csak jóhírből
ismert bécsi elődhöz, előre vetíti a háromszemélyes Krétakör-Hamlet ígéretét, noha a há-
rom előadás bizonyára gyökeresen különböző lesz. A színésztanoncokkal ugyanúgy sikerült
megjeleníteni egy korszerű, jelenlétre, gesztusra, belső munkára építő stílust, mint a nem-
zetközi Phaidra-teammel. Ez egyben a nagyszerű együttes felsőfokú dícséretét is jelenti !!!
Miután mindenki volt minden,  a tökéletesen logikus,  csak az emlékezet számára követhe-
tetlen metamorfózisok taglalása helyett, hadd ejtsünk szót "csak" az  játszó személyekről.
Ubrankovics Júlia a szuggesztív erő, Lass Beáta a rebbenő érzékenység, Pálmai Anna a tö-
mör felkiáltójel!  Ez a triumvirátus is képes lenne egy Hamletre !!!  Kovács Judit Katalin ra-
cionálisan tiszta, Cs. Tóth Simon Ferenc /jaj!/ vitézül kemény, O.Szabó Soma titkos rezdü-
léseket képes sejtetni,  Zrínyi Gál Vince a hősi Hamlet robusztos szelleme.  /Ne haragud-
jon meg senki, ha elvesztünk a pompás elő-, utó- és bece-nevek tudjuk szükséges!, de for-
tályosan bonyolult dzsungelében.../ Egy nevet azonban bízvást megjegyeztünk már a frene-
tikus Baal és a mozgalmas Vőlegény idején: Ötvös András Királytól a Sirásóig remekelt, ne-
ki aztán édesmindegy,  comico-tragico avagy pastorico...,  Opháliája  éppen olyan hiteles,
mint settenkedő intrikusa a majonéz-injekcióval.  De ne felejtsük  Horváth Sándor osrick-i
grimaszát sem...!  Polgár Péter-t a nézők között találtuk, rossz ötlet!... hiányoltuk.  
Csak az a baj..., hogy alig láthatták,  őszi folytatás is lehetetlen,  ha csak a Főiskola felújí-
tása el nem kezdődik váratlanul és a kafkai monstrum helsingőri várrá nemesül...  De azért
bízzunk  Zsámbék buja televényében,  hátha jövőre újra virágozhat itt  az ifjú tálentumok
színes csokora!

Brechtet nem kell aktualizálni,  mondatai dárdaként ütik át a közönyös megszokás páncél-
ját, csak!!!...: értelmesen el kell játszani. Ez az osztály érti, tudja és kihegyezett szuggesz-
tivitással képes megjeleníteni a brechti ihletésű zsótéri víziót. Nem hadgyakorlat van: éles-
lövészet. Összecsap az  Érdek és a  Morál, villogó szemek párbajoznak, poén-petárdák röp-
ködnek, hang-gránát nyitja fülünk, viták torkolattüze vakít: háború ez, a javából. Küzdünk
mi is, izgatott rettegéssel loholunk fel s alá, lépcsőn, korláton, emeleten,  követni próbál-
va a hadszíntér sűrű változásait.  A  Mamák sorát az átütő erejű  K1 Takács Nóra nyitja, őt
követi a líraiságában sugárzóan energikus  Kiss Diána, aki győzi a lehetetlenül nehéz ének-
szólam dessaui kacskaringóit is,  a harmadik pedig az őserejű nyúgalmú  Szilágyi Kata,  aki
Katrin2-ként is nagyszerű a talált csecsemő jelenetében és a híres utolsó,  "dobolós" kép-
ben.  Veszély leselkedik, fel kell verni álmából a Várost, a halott fiútestvérek tünnek fel a
szó szerinti Tetőn,  Verdi Don Carlos-ának szabadságkettősét éneklik bele az éjszakába, a
néma lány zongorán "üti" hozzá az akkordokat...  Elementáris zsótéri csúcspont, Tarjányi
Tamás  korlátlan áradású tenorjához  Mátyássy  Bence korláton egyensúlyozva szekundál-
ja Posa márki szólamát,  Szilágyi Kata hangtalan mosolyában az önfeláldozó hőstett, a pil-
natnyi győzelem kétségbeesett diadala ragyog.  A Szakács szerepében  Polgár Csaba pen-
geéles racionalitása mérkőzik  Vári-Kovács Péter hiszteroid cinizmusával,  ahogy a legrej-
tettebb mondat is lézer-pontossággal izzik az egész együttes kidolgozott összjátékában.
Nagyra tágult a kis Belső Udvar: bárcsak ilyen udvari Színházunk lenne az egyre apróbb-
ra töpörödő Udvari színházak helyett...
Szigorú tárgyilagosság/... Neue Sachlichtkeit.../ és szilaj teátrális dinamika: ezt a zsótéri
stílust eddig csak a KrétaKör Peer Gynt>-je tudta megvalósítani, sziporka remény a jövőt
illetően, hogy ez a nagyszerű osztály most képes volt erre!

A musical vizsgán ismét bizonyított a Csapat.  A West Side Story operai igényű akadályait
felkészülten vette,  az amatőr koreográfia ellenére tanúságot tett profi mozgáskészségé-
ről, a Hair kiséretét adó zenekarban pedig kiváló erőket sorakoztatott fel gitárokon, bil-
lentyűkön, sőt, még egy nyitó fuvolaszólamban is.  A Balcony képben és az I got life elő-
adásában  Szabó Tamás  szikrázó aktivitása lehengerlő lendülettel párosult,  emelkedett
szépségű volt a Tonight,  karakter-remeklésként  Mátyássy Bence  My conviction-ja sze-
rénykedett, míg a Hairben  Polgár Csaba hasított. Vári-Kovács igencsak  Hot volt a Cool-
ban, Donná-jának magasfeszültsége pedig kiverte a biztosítékot.
Hát ha operettben is ennyire jó ez a társulat, a végén még megszeretjük ezeket az álta-
lunk fensőségesen lekezelt műfajokat...

Funk Iván a tavalyi kamara-darab után, most  Brecht hálás szerepekben bővelkedő Kispol-
gári Nász-át hozta a végzősök CsodaCsapat!-ával.  Játékmesteri kiválóságát bizonyítja, hogy
különböző fajsúlyú gárdából  egységesen ütőképes,  bombabiztos kompániát formált.  Bát-
ran aktualizált,  ez az esküvő  akár manapság is történhetett volna a  Hetedik Kerületben.
Gondosan építette fel  a tomboló tivornyába  fulladó cselekményt,  az aprólékos kidolgol-
gozottság azonban soha sem gátolta a tempó vésztjosló, lassúdad fokozását. A hús, a férj,
a bosszú, a kéj, mind megkapta a maga frappáns hangsúlyát, míg végül az elszabadult düh
ült tort a rombolás és a kéj mámorában. A fényváltások nagyszerű ritmusában érett össze
ez a frenetikus szimfónia, hogy végül, silány megváltásként, de mégis vörös-izzásban olvad-
jon egyetlen igenné az emberi nem.
Félelmetesek voltak a tánczok, az ösztönök brutális kavalkádja dübörgött, Benkő Marcell,
aki már az elején feltűnt  erélyes zenei gesztusaival,  elementárisan neoprimitív hangjával
adott infernális alapot a mozgásvirtuózok kápráztató remekléséhez.
Kádas Joczó, Kovács Olga,  Mercs János, Hajdú László /Szabocs/  lubickolt a pompázatos
karakter-szerepekben,  Simkó Katalin nevetés-repertoárjának újabb gyöngyszemeit szór-
ta elénk, decens vihorászástól a részeg hahotáig, bizonyítván, hogy anyai kaczaj-sikolya a
Nagyvárosok Dzsungelében nem egyszeri véletlen telitalálat volt.  Miklós Marcell lehetett
volna szánalmasabb, de energikus hevességét, mozgásának robbanékony dinamikáját így is
csodáltuk. Az esküvői csokor legszebb virága, a komor erő és a gyengéd báj káprázatos ke-
vercse, "...méregből és mézből összveszűrve...": Vass Teréz, a nádszál-menyasszony.  Ezer
ilyen szerepet Neki és száz ilyen rendezőt, hogy megszülethessen az a tenger csoda, ame-
lyet égi tálentuma igér!
Hát ha valamit ősszel azért mégis meg kellene mutatni még egyszer-kétszer... az ez a gyö-
nyörűséges brechtiáda-funkiáda, ez a katartikus komédia !!!  Amíg még van kivel...

A Vőlegény kaotikus első felvonásában az ifjú hölgyek vitték a prímet:  Ubrankovics Júlia
a félmondatos rohangálásban is  árnyalt karaktert formált,  Pálmai Anna  őserejű naivitás-
sal komédiázott, a legszebben felépített alakítást pedig  Lass Beáta  nyújtotta siránkozva
sipákoló,  önsajnálatba gémberedett anyaként /"...narancsom?!?..."/. Aztán jöttek a nagy-
fiúk:  Ötvös Zoltán  és  Polgár Péter összecsapása brilliáns jelenetté kerekedett. Réthly
Attila szereplő-váltásai elég következetlenek voltak,  így nem mindenki tudta legjobb for-
máját kifutni, összeségében azonban az osztály feltűnő erényeket mutatott.

A Karnyóné koncepciótlanságában az egyszem  Dióssy Gábor csillogott a hazatérő Karnyó
parádés epizódjában, A  Mario és a varázsló-ban viszont a rendező  Göttinger Pál bizonyí-
totta rátermettségét.  Hiteles volt a helyszín,  a játék a darabbéli és az igazi közönséggel,
az éneklő katonák,  érzékletesek a tempó és világítás könnyed váltásai, nem az ő hibája a
a nagyformátumú címszereplő hiánya.

Shlick, a maláj, Brecht pozitív Übü-je: indokolatlan jócselekedetei felborítják a hétközna-
pok és a dramaturgia szabályait.  Kiismerhetetlen, konok és következetlen.  Ilyen nincs is!
Talán olyan, mint az ifjú lázadó, a veszettül pipázó Bertolt? Talán olyan szikáran logikus az
abszurditásban, mint Zsótér Sándor, aki legjobb napjait idézően varázsolt mágikus teret a
Padlás szűkösségéből. Ambrus Mária /mindig Ő, megint Ő és újra máshogy!!!/ pottyantós
budijaiból komor figurák másznak elő, akik aztán szorgosan használják az ülőkéket, méltó
közeget biztosítva a hebehurgya cselekménynek. Érteni nem lehet, de nem is kell: a mar-
káns tempó egy pillanatnyi gondolkodási időt sem enged, feltartóztathatatlan monotóniá-
val menetel a végzet.  A strici, a Féreg, az alvilági alakok zaftos ziccerekre csábítanak, de
Zsótér  műhelyében  a korszerű színjátszás rideg geometriáját sugározzák.  Mózes Balázs,
Féreg-ként,  egyetlen, /önmagát!/ arculcsapó üvöltésbe csúcsosítja lenyűgöző habkatyo-
lását,  az örök anya elnyűtt szerepének   Simkó Katalin obligát mosolya és kétségbeesett
hisztériája ad váratlan kontúrokat.  A produkció gyémánttengelye,  az archimédeszi pont,
amelyre az egész konstrukció épül,  a hihetetlen szuggesztívitású  Krisztik Csaba.  Bámul-
tuk mozgás-virtuózként,  finomságát csodáltuk  a  Poppea dajka-szerepében,  a valaha lá-
tott félszáz Hamlet közül, bizony az övé volt a legszebb halál.  Most rezzenéstelen arccal,  
merev bádogszemekkel, nullára redukált mozgással teremt leírhatatlan feszültséget. Majd-
nem géphangon beszél,  mégis érzékeltetni képes a legapróbb hangsúlyt is,  érthetetlen,
mint a kvantummechanika, de lézersugárként metszi ki a belső végtelen koordinátáit. Ta-
lán a negyedik dimenzióból tévedt közénk,  talán ismeretlen szférák égi küldötte Ő... De-
rékszögű mozgás-rítusok ellenpontjaként, a szereplők néma vonulásában, egyetlen, néma-
ságában eleven,  mozdúlatlanságba nyűgözött,  vakító felkiáltójel !  Jéghideg fehérizzás, a
Titánium hőfokán.

Vártunk egy bohókás geg-parádét, börleszk diák-csínyt, kedves ügyességet: - láttunk egy
keményen összefogott,  szikáran szerkesztett,  kiválóan színre hozott drámát! A film dialó-
gusai és geometrikus dramaturgiája ugyan jó alapot nyújtott,  de a megvalósítás és így az
élmény messze túlszárnyalta azt. Ki mit tett ebben a nagyszerű kollektív munkában,  nem
tudhatjuk, de a szálak, /betűrendben/, az  Andrássy Máté-Krisztik Csaba-Miklós Marcell
tiumvirátushoz vezetnek.  Pontosan fogalmazott karakterek,  világos szituációk, pengeéles
szópárbajok, visszafogott komikum.  Az egyre ziláltabb történések aztán lassan lehervaszt-
ják mosolyunkat, a komor katarzis dermesztő magasságába emelve  a hétköznapi abszurdi-
tást. A minimál-díszlet, a takarékos zenei keret, a helyesen tagolt tempó: mind az alkotók
rátermettségét dicséri. Bizonyára többen közülük sikerrel próbálkoznak majd rendezéssel
is a jövőben!  Egységes, hatásos produkció született, amely felért egy, mit egy!!!: két-há-
rom vizsgaelőadással...                                                                            2006 május

Arisztofanesz csak ötletgazda lehetett  Hamvai Kornél és a tüneményes  Nádasdy Ádám
mellett, ez a szuperpáros virtuóz zsenialitással turbózta fel az első nőbarát komédiát, saj-
nos!!!, követhetetlen és megjegyezhetetlen ötlet- és szójáték-zuhataggal kábítva el még
musical-úúúútáló Jómagunkat is.
A Jordán-Lukáts osztály, amely a tavaszi  Krakatuk, a dió-val robbantott a zenés-táncos
műfajban,  ezzel a munkával tovább fokozta sikerét,  bravúros összmunkával,  nagyszerű
mozgás- és ének-produkcióval jelenítve meg fergeteges darabot.  Ahogy a mostani fősze-
replő szinte bujkált az eddigi vizsga-előadásokban,  úgy húzódnak a háttérbe most a már
megcsodált nagy tehetségek,  példás fegyelemmel téve eleget a kiváló csapatszellem kö-
vetelményeinek.  Jordán Tamás  rendezése és pedagógiai munkája messze ráduplázott a
hajdani  Merlin-belire,  új színekkel,  váratlan meglepetésekkel gazdagítva azt,  letaglózó
iramban vezényelve a félelmetesen jó gárdát. Horgas Ádám a dinamikus koreográfián túl,
ülve nehezen hallgatható,  mégis racionális,  túlzott elektronika és effektus-dömping nél-
küli,  módfelett hatásos zenével örvendeztett meg.  Külön kell megemlíteni,  hogy immár
sokadszor!, a hang-osztály egészen kiváló teljesítménnyel tűnt ki,  jócskán meghaladva a
szokásos kőszínházi rutint. Hasznos és mutatós volt  Cziegler Balázs  játéktere, kifejezet-
ten ötletes, minden figurát egyénítve jellemző ruhákat,/aH! Dorííína!..., harci- és munka-
öltözékeket tervezett  Bujdosó Nóra.
A címszerepben  Martinovics Dorina, aki eddig inkább harmonikus szépségével tűnt fel,
az erős felütésű kezdés után, amelyben azonnal meggyőzött szuggesztív jelenlétével, vé-
gig bírta sokszínű szerepét, egyre erőteljesebben mutatva meg Lüzisztraté okosságán tú-
li, eredendő vezetési képességeit. Méltósággal viselte bűbájos jelmezét, hajlékony moz-
gásával,  szép dikcióval,  hiteles játékkal  az erotikus káprázaton,  esztétikai csodálaton
túlmutató, egyértelmű szakmai sikert aratott. Csak felsőfokú jelzőkkel illethetjük az asz-
szonyok és a vének ezerarcú karát, /utóbbiak  Miklós Marcell  vezérletével maradandó
férfiasságú, fergeteges Zorba tánc-paródiát döngöltek/, de muszáj külön megemlítenünk 
Kovács Lehel sistergő rovarászának robbanékony komikumát, amelyhez képest egy kabó-
ca násztánca legfeljebb tücsök-cirpelés.
Nebulóknak: kötelező tananyag,  felsősöknek: anti-macsó felvilágosítás, mindenkinek: a
lehető legmulatságosabb, legüdítőbb zenés komédia-bravúr!

Rettenetes darab ez a Baal,  Örkény Óriáscsecsemője sokkal jobb, mégis ezt nyúzzuk foly-
vást! Zabolátlan  kamasz-Übü, előnye csupán az,  hogy ezerféle értelmezésre ad lehetősé-
get. Dömötör András, IV.éves egyetemi hallgató megadta a módját, olyan előadást rittyen-
tett a Várkonyi-terem 20 négyzetméterére,  hogy a  zord Hétfejű Sárkány  is elámult, tát-
va maradt mind a hét szája, leesett mind a hét álla !!!  A szakmai, a nézői, a kritikai... még
a Dada-rajongó is.  Az ifjú rendező-titán olvasata egységes, minden  összefüggésében pon-
tos, az utolsó jelzőig kidolgozott, legapróbb hangsúlyában is hiteles.  Szerencsére nem kí-
mélte Bertoltot, húzott-zúzott, irtott-vágott, miközben gyönyörű idézeteket csempészett
be a legendás szerzőtől. Torokhang,  kuplé,  blues és rappelés,  sikoly, suttogás, ének és
szteppelés: változatos módokon szólt a szöveg,  keményen összefogott, lendületes tempó-
ban. A mulatóbeli csúcspont után volt mersze egy hosszú, csöndes, elmélkedő képet koc-
káztatni, térkezelése, a vizuális megjelenítés pedig egyenesen döbbenetes! Még az annyi-
szor öncélú videozás is bejött,  nem beszélve arról, hogy először láthattunk tátogva ének-
lő!!! pöcsöt,íííigen: PÖCSÖT... és ez egyáltalán nem bizonyult polgárpukkasztásnak, extre-
mitásában volt zseniális! Ahogy a megerőszakolási jelenet is frivol humorba fordult és elma-
radtak a ma már annyira lejárt homoerotikus erőlködések.  A vetítővásznak sírfedéllé avan-
zsáltak a végén,  hősünk hajtincsei árválkodtak az összezáruló lapok között,  kopott fűcso-
móként ennyi maradt utána, ez az előadás azonban atomcsapásként marad emlékezetes!
Dömötör András színészválogatásban is jelekedett: a címszerepben  Ötvös András a világra
csodálkozó gyermek naív bájával fogalmazta meg abszurd tetteit, habókos filozófiáját. Még
szeretni is lehetett, elsőnek a Baal-t próbálgatók között,  mert gusztustalanságaiban is ma-
gától értetődően hiteles tudott lenni. Sodró lendülete, duzzadó színészi energiája szilajon
röpítette a katartikus záró-képig. Ubrankovics Júlia és  Pálmai Anna először kismamai has-
tánccal bűvölt el,  majd több figurában is megmutatta sokat ígérő tehetségét. Júlia pikán-
san fanyar,  kacérságában is  dermesztő mélységeket sejtető szépségként,  Anna  egy drá-
mai hősnő konok keménységével. De  Pálmai Anna könnyedén váltott hangsúlyt a kacagta-
tó farba-próbálkozás börleszkjében és találó volt a butácska dalocska csacskaságával is.
Hat éve debütált Süsü  egy felvonásnyi Csehov-val itt,  majd robbant Baal-ja a zsámbéki ro-
mokon... Most  Dömötör András-tól várhatjuk a cunamit.

Hihetetlenül tömény,  óriási állóképességet,  koncentrációt és alapos mozgás-tanulmámyo-
kat igénylő vizsgaelőadást láthattunk a jövőre végző színész/!/-osztálytól.  Ladányi Andrea
sokszínű koreográfiája sem mindennapi,  de elsőnek mégis pedagógiai csúcsteljesítményét
emelnénk ki. Ilyen színvonalú produkciót soha nem láttunk színész-osztálytól, ami a képzés
módjának ígéretes változásait jelzi.  Ladányi képes volt növendékeibe szuggerálni azt a kér-
lelhetetlen maximalizmust, amit magával szemben mindig is támasztott és a csapat rendíthe-
tetlenül követte  az embert próbáló úton.  Fantasztikus közös teljesítményük  elementáris
erővel hatott a  44 feet-ben,  de akadt meglepetés az inkább  kis-együttesekre komponált
második  részben is.  Ebben  az erős közegben is  kitűnt  a pascali  "gondolkodó nádszál"-t
bűbájosan megtestesítő  Vass Teréz,  aki attraktív lényét túl a drámai,  komikai és alterna-
tív adottságokon, a virtuóz akrobatikában is csillogtatta.  Krisztik Csaba félelmetes mozgás-
készsége  thai-boxtól a kontaktig döntögette a stílus-korlátokat,  bravúros produkcióját a
az elmélyült átélés belső izzása hitelesíti.
Sokat várhatunk még ettől az osztálytól, de jó, hogy az igazi vizsgák csak most jönnek még!

Az Euripidesz-drámákban és a sziporkázó Krakatuk,a dió-ban fényesen bemutatkozó, jövő-
re végző  Jordán Tamás-Lukáts Andor-osztály ismét bizonyította ritka rátermettségét.
Kiderül  Lukáts Andor-ról, hogy Katonás rendezései azért nem sikeresek, mert látásmódja
sokkal korszerübb az ott dívó stílusnál, a nagy pályatársak pedig elbátortalanítják. Pedagó-
gus-rendezőként viszont tökéletesen megvalósítja merész elképzeléseit, ahogy azt a tava-
lyi évad görög drámáiban is elképedve láthattuk.  Hamlet-je ötletesen értelmezett,  a le-
tőségekhez példásan igazodó, a tömegjelenetekben félelmetesen brilliáns munka.
A Nagy Ő távollétében a hölgyek közül csak  Sipos Évá-t emelhetjük ki, annál délcegebb a
férfitábor: mindenki hozzá tudott tenni egy-egy jellegzetes vonást a királyfi portréjához.
Barnák László tétova kamaszként,  /remek volt papként, Claudius-ként is!/,  Tompa Ádám
mint szenvedélyes nyomozó remekelt,  Mészáros Tibor  intellektuális kérdezőbiztosból vál-
tott számonkérőkérő őrületbe. Lezser Rozenkrantz és térdlábú sírásó után  Krisztik Csaba
Hamletként a szerep soha nem látott dimenzióit tárta fel. "Udvarfi, hős szeme,kardja, nyel-
ve..." volt, káprázatosan vívó lovagias ellenfél,  majd végzetét felismerő bosszúálló. Utolsó,
józanul hiú kívánsága,  hogy tudja meg a világ,  mi is történt és ki is volt ő,  ellenpontként
még inkább a legmagasabb szintü katarzis csúcsára emelte haldoklási jelenetét.
De a kiemelések jelentősége eltörpül az összmunka pazar elevensége mellett,  a két óra
alatt egyetlen pillanatra sem csökkent a lehengerlő intenzitás,  a villanásnyi jelenetváltá-
sok csak még érzékletesebbé tették a tempó hevességét.
Nagy év áll elöttünk az Ódry Színpadon:  ez az osztály vagy ötször vizsgázik még, prózában,
operában /!/, Victor Hugo-t Brecht-tel, Szép Ernő-t Monteverdi-vel váltogatva...

Szép Ernő jelenete maga a gyengéd idill, a hétköznapok verőfényes költőisége. Középko-
rú "kis"-emberkék kis életének nagy-nagy fordulatát élhetjük meg,  mintha csak szomszé-
dainkat látnánk, /vagy netán magunkat?/. Huszonévesek adják elő a tündéri mesét, de ez
egy pillanatra sem tűnik fel,  hitelesen, szakmailag perfekt módon, természetes átéléssel,
gyönyörűségesen játsszák.  Mercs János gondosan kimunkált figurája alapozza meg a cse-
lekményt,  Alajosának korrekt erőterében sugárzik fel a kávéházi Fanny csodálatos jelen-
sége. Vass Teréz már az első Euripideszben feltűnt attraktív dámaként, majd mint Elektra
szögezett a székhez, a 44 feet-ben ámulatba ejtett penge akrobatikájával, most pedig tel-
jas színészi pompájában mutatkozott meg. Úgy viseli hajékét, mintha egy  Rippl-Rónai kép-
ből lépne elénk,  hattyúnyakának íve gőgösen távolságtartó, annál élesebb aztán a lopva
felizzó hetyke mosoly a ravaszul "lehúzhatatlan" gyűrű jelenetében.  Orgánuma titokzato-
san muzsikál, frázisai merészen ívelnek,  szemvillanásai oldalnyi monológok helyett beszél-
nek. Elszorul a szívünk: régen láttunk ilyen tüneményt a főiskolán és csak az a kérdés mo-
toszkál bennünk, hogy hol fog játszani jövőre?  Van-e olyan közeg, amely teret tud adni a
ritka tehetségnek ?!?... Na de addig még sokat gyönyörködünk benne, itt...
Funk Iván rendezése azt bizonyította, mennyi minden sűríthető egy rövid jelenetben, ha
árnyaltan kibontjuk a legapróbb momentumot is,  ha kidolgozzuk a színpadi megjelenítés
hatásos nüanszait. Összefogott, hatásos előadást produkált, bizakodva várhatunk tőle egy
háromfelvonásosat is.

MINDENNAPI KENYERÜNK                    Bagó Bertalan

METRO 

GOLDONI: A HAZUG