2 0 1 7
 


A remény másik oldala        1000
Frantz                                  10


 
2 0 1 6
 


A szobalány                       1000
Az állam Fritz Bauer ellen   100!!!
Mapplethorpe                     100
Spotlight 
                           100
Carol                                  10
Tangerine                           10!


2 0 1 5
 

Eisenstein Mexikóban       10
1001 gramm                      9
Kukoricasziget                 10
Az Ő nevében                    9


2 0 1 4
 

Ida                                 10
Meteora                         
10!
Viharsarok                       9
Anyai szív
                        9

Ezerízű szerelem            10

2 0 1 3
 


Adele élete                           10!!!
Oboy
                                    10
A nagy füzet                            9
Q                                           9
A háború sámánja                   10
Szarajevo gyermekei                9
Transz                                10!
Regina                                 100
Dombokon túl                         9
Tabu                                     10
Az orgreave-i csata                 10

2 0 1 2
 

Pardon                                  10
Pride
                                    10
Malom és kereszt                   10
Hasta la vista                         10       
Tiszta                                   10              Alicia Vikander!!!
Rövid találkozások /1967/      100
Final Cut                               10
The Artist                            100!!!
Száll a kakukk fészkére           ?!?            Jack Nicholson  skálán felül!

2 0 1 1
 

Tomboy                                     10!!!
Tanja nyomában                         100
Happy, happy                             10!!
Hajszál híján úriember                 10
Nader és Simin                            10!
Úton                                          10                   Zrinka Cvitesic!!!
Winter's Bone                             10!!!
A véres penge                              8
A torinói ló                LEBESZÉLŐ !!!
A király beszéde
                        10

2 0 1 0
 

Sporthorgászat                           10!
Mina Vaganti /Sz,T,P/                100
Egy komoly ember                    10!!!
Mocskos zsaru                            10
California dreamin'                       9
Semmit magamról
                       10
Baaria                                      10!!!

A REMÉNY MÁSIK OLDALA                     Aki Kaurismäki                        finn film
 

A  Gyufagyári lány  volt az első. "Patkánymérget! - Mennyit? - Sokat."  Majd a  Bohémélet,
a  Bűn és bűnhődés. A Leningrad cowboys abszud-punk őrülete, a Gomolygó felhők és A
múltnélküli ember.
Így visszatekintve, nem volt nála eredetibb poétája a filmnek.
A hajó gyomrából talpig szenesen bújik elő a szíriai menekült. Többezer kilométer és a ma-
gyar határ pokla van mögötte,  az átmeneti szálláson találkozik baráti segítséggel,  egy már
fél éve befogadását váró iraki jótanácsai mellé a mobilját is kölcsönzi. A kormányzati bürok-
rácia kiutasítja, szökik, hálószobája a kukatároló, melynek tulajdonosával ökölharcba keve-
redik.
A kifogástalanul kopott öltönyben, 50-es évek autóbárkáján közlekedő étterem-tulaj póke-
ren nyert vendéglátóipari egységében munkát ad a knock out-olt hajléktalannak,  a főpin-
cér, a gyakornoklány és az álmatag szakács rezzenéstelen faarccal, ám nyílt szívvel szintén
befogadja.
Minden arc az utánozhatatlan  Kaurismäki-univerzumból kerül elő, ahogy a költőien lepuk-
kant belsők és a szépkorú kocsmazenészek  szívszorító bájú utcadalai is.  Gitár, szájharmo-
nika,  fakó énekhangok, örökfinn dallamok,  tangó helíett most inkább rockabilly és blues.
Egy pillanatra feltűnik  a felejthetetlen  ,  a mostaniak méltóak hozzá, egytől
egyig dermesztően hitelesek. , Khaled alakítója sem mimikázik, szenvtelen ki-
tartással fogadja a csapásokat, egyszer ragyog fel a mosolya, amikor rátalál elveszett húgá-
ra.
Nem szónokol itt senki emberségről, némán cselekszik, magától értetődően. Hamis igazol-
vány készül, kamionos hozza át a testvérlányt Litvániából, az elmaradhatatlan, de itt egyál-
talán nem giccses kiskutyával együtt rejtegetik. Persze ott acsarkodnak a gyilkos indulatú
náci szkinhedek,  akiknek mindegy, hogy tevehajcsár-e vagy zsidó, csak gyűlölni lehessen.
Szürkén ölelő, varázslatos atmoszféra, melynek képi megteremtője a hiperérzékeny opera-
tőr, Timo Salminen.
Csak a szégyen fojtogat. A Keletinél felfénylett a pesti emberek szolidaritása, de amit a ve-
lejéig aljas kormányzat művelt és amit most is tesz  a háborúból menekülőkkel, az lemosha-
tatlan gyalázat . Puszta szavakon kívül semmit sem tehetünk ellene,  ezt az egészet kell le-
váltanunk!
Aki Kaurismäki  nem akar többet filmezni.  Élje bohéméletét, kocsmázzon, kutyázzon, au-
tókázzon, - de ne ez legyen az utolsó!!!

FRANTZ                                     Francois Ozon                                 francia film
 

Quedlingburg 1918.  Németország,  németül beszélnek,  a vesztett háború után  gyűlölik a
franciákat. Azt a fiatal férfit is, aki egy háborúban elpusztult német katona sírjánál teszi le
virágait.  A családnak elmondja,  hogy fiuk barátja volt  Párizsban, a fiú menyasszonya döb-
benten figyel.
Adriennek érzékenyen vibráló, Nagypál Gáboros a tekintete, érettségizőnek látszik, pedig
már  huszonnégy,  éterien finom,  áttetsző aura  lebeg körülötte.  Szavai nehézkesen szü-
letnek,  nemcsak a német nyelv,  inkább a végtelen bánat miatt.  Egy órán keresztül telje-
sen leköti érzelmeinket, törékeny, szenvedő, megfoghatatlan:  Francois Ozon  zseniális vá-
lasztása és utánozhatatlan színészvezetése Pierre Niney alakításában egy egészen különle-
ges karaktert teremt.
A lány számára váratlanul kiderül, hogy mi is az igazság párizsi barátság tekintetében. Az el-
lentmondások és a francia közeg életveszélyes nacionalizmusa elől  Adrien hazamenekül. A
kapcsolat hosszú ideig megszakad,  végül hősnőnk Párizsba indul az eltűnt fiút megkeresni.
Lassú, fekete-szürke, minden jelenet hosszan kijátszott, ám annyira érzékletes, annyira hi-
teles és annyi bújtatott feszültséget hordoz,  hogy izgatott figyelmünk  egy pillanatig  sem
lankad. Nagyszerű az  Anya és az eleinte ellenséges  Apa figurája,  utóbbi revansista asztal-
társaságának  lenyűgöző monológban fejti ki:  mi küldtük fiainkat meghalni  a csatatérre, a
mi hibánk a haláluk.
Az eleinte németesen merev  Paula Beer  fokozatosan kel életre, megduzzad a szája, meg-
érinti a szerelem, a kétségek árkot lehelnek a szemei alá, egyre több arcát mutatja, foko-
zatosan emelkedik főszereplővé. És a mozdony füstölögve száguld, a monoton kerékcsatto-
gás altat, Párizs homályos fényei várnak. Ködösen tompák az utcaképek, az autók, a ruhák,
nemes varázslat atmoszférája öleli az elszántan kereső kalapos mademoiselle-t. Kétséges a
végkifejlet,  a furfangos rendező az utolsó pillanatig  lebegteti a finálét,  végre látunk egy
félénk csókot, aztán a végzetes vonat elpöfög újra...
A szülők soha nem tudhatják meg az igazat,  de a hazugság feloldozást nyer,  a Louvre-beli
Manet-kép,  az Öngyilkos előtt  a remény színeibe vált a kamera,  Paula Beer  égi mosolya
a legyőzhetetlen optimizmus himnuszát sugározza.
Csak vájtszemű  filmínyenceknek,  akik az igazi filmművészet rajongói:  Francois Ozon  még
emlékezetes régebbi munkáit is meghaladja, minden bizonnyal az Év Legfinomabb Filmje.

A SZOBALÁNY                                Chan-wook Park                             dél-koreai film
 

Szerkesztés alatt!  Az Év filmje!!!   (2016. dec 27-én láttuk...)
Nehéz a remekműről írni. Lehetetlen.

AZ ÁLLAM FRITZ BAUER ELLEN                         Lars Kraume                     német film
 

Dübörög a Gazdasági Csoda,  néhány évvel a vesztes háború után, jobb hiján kik is vannak
a vezetői posztokon: "ezek ugyanazok", echte nácik.  Mein Kampf-dicsőítő  maga a minisz-
terhelyettes,  a kancellár Hitler alatt  polgármester lehetett, igaz, ő erélyesen irányt vál-
tott, de a rendszer tendenciózusan rejtegette a Harmadik Birodalom bűnöseit.
Fritz Bauer,  aki életét mentve,  emigrációja előtt  maga is aláírt a gyilkosoknak, főügyész-
ként kíméletlenül keresi az együttműködőket,  a Holokauszt főbűnösének  Adolf Eichman-
nak is nyomára bukkan.  Három titkosszolgálat is tevékenykedik a Bundesrepublikban, ám
egyikük vezetősége sem hajlandó a régi bajtárs üldözésére.  Vállalva a hazaárulás kockáza-
tát, civil hősünk átadja információit  az izraeli Moszadnak,  azok minden teketória nélkül,
rapid módon, napok alatt elfogják Argentínában, otthon bíróság elé állítják, drasztikusan
felborítva a sunyi hallgatás protokollját. Elégtétel az áldozatoknak, lehetőség további bű-
nösök megtalálásához.
Lars Kraume  forgatókönyve hiteles, tömör, koherens alapanyag. A lassan feltáruló ellen-
mozgások, az akadályozó erők cselvetései, a veszélyeztetettség légköre izzó magasfeszült-
ségben tartja a történéseket.  Elvetemült náci figurák az államgépezetben, egyetlen társ
a küzdelemben egy fiatal államügyész, aki viszont meleg és így kiszolgáltatott,  Fritz Bauer
megszállottan magányos harca az igazságért.
Burghart Klaussner a filmszínészi átlényegülés magasiskoláját mutatja be a címszerepben,
jobb híján  azzal az olcsó közhellyel jellemezhető:  olyan,  mintha nem is színész lenne...
De a teljes stáb nagyszerű, a silány SS- és Wermacht -töltelékektől Tilo Werner-ünk Mo-
szad-ügynökéig. Szikáran célratörő operatőri munka, dokumentarista egyszerűség, tárgy-
szerű atmoszféra.
Együttérzésünk azonnal  az államügyész mellé állít minket,  nagyon-nagyon kívánjuk a tö-
meggyilkos elfogását,  a bizonytalanság fokozta izgalom  percről-percre nő.  Igazi filmél-
mény, figyelmeztető tanulsággal: múltunk tanúi mellett múltunk bűnösei is  köztünk buj-
kálnak. - Dehogyis bujkálnak:  ők vannak fenn, az "ugyanazok"!

MAPPLETHORPE                  Randy Barbato és Fenton Bailey                    amerikai film
 

A sajnos kevesek által látott, 1992-es Falk Miksa-utca Havadtőy-féle Mapplehorpe album-ki-
állítás gyökeresen változtatta meg a fotográfiáról alkotott elképzeléseinket. Aztán volt egy
többszereplős tárlat a  Szépművészeti-ben, ahol Robert kenterbe verte a nagyokat, végül
nemrég a Ludwig mutatott be egy fantasztikus életmű-anyagot.
A film a művésszé válás  útját követi,  fényképek,  videók és a barátokkal készített interjúk
segítségével.  Igen dicséretes, hogy hazai dokuink gusztustalan natúrál premier plánjai he-
lyett a beszélőket jellemző környezetükben, szépen bevilágított térben mutatja.  Többsé-
gük művész, vagy galériás, őszinték és abszolút hitelesek.
Főiskolás korában is  mindenre elszánt volt,  kedvenc majmát is feláldozta, koponyáját adva
be csontból készült műtárgy gyanánt. Sokfelé próbálkozott, rajz, kollázs, festmény, először
a polaroid fotózással mutatott újat. Barátai révén kapta meg az alkotói szabadság anyagi le-
hetőségét, hihetetlen termékenységgel dolgozott.  Ismertté pornógyanús fotói tették, az
X-album nagyrészt szörnyű 13 képe azonban megnyitotta a sajátosan naggyá érés útját.
Az Y anyag a test-fotózás utolérhetetlen gyűjteménye.  Fekete férfiszobrok varázsos szórt
fényben, merész kivágások, sajátos pózok, a szexualitás szerepe egyre kisebb, meghatározó
a látásmód esztétikus tökéletessége.  Van eredetiség az ötletekben is,  a testépítő bajnok
nőmodell képei tetőzik be a sorozatot.
Persze, hogy önző, persze az, hogy "elképesztően ambiciózus, enyhe kifejezés", ám nagyra
nőtt önérvényesítő hajlam nélkül  érvényesülhet-e egy művész?  Bárkiről tudott félelmetes
hitelességű portrét készíteni, tudva levő,  ez még az aktfotózásnál is nagyságrenddel nehe-
zebb. Ismerősök, támogatók, kortársak versengtek  egy portréért, örökké él azok képmása,
akiknek sikerült. A virág-képek támadhatatlanul bizonyítják a fantasztikus kompozíciós kész-
séget, vajon ki látná ma őket, ha a pr-siker, a botrány nem teszi őt ennyire ismertté?
A fényképezés bevonult a múzeumokba, ez a legkönnyebben reprodukálható művészeti ág,
az eredetiség nimbusza elenyészik, az alkotások könnyem hozzáférhetővé válnak.  Ez a film
felér tucatnyi kiállítással, pillanatokig nem kell odanézni, de egészében lenyűgöző élmény.

SPOTLIGHT                                    Tom McCarthy                                  amerikai film
 

Hogyan lehet izgalmas egy szerkesztőségi munka? Hát ha nyomozunk, kutatunk, leleplezünk!
Ha a téma  fontosabb,  vérlázítóbb,  mint a Watergate! Évtizedekig alszanak a feljelentések,
a papi pedofília rettenetes példái, míg végül, egyszer csak rákattan valaki, végigveri a suny-
nyogó szerkesztőség hierarchián, felgyorsul a gépezet, négy elszánt újságíró a végére jár a
szörnyűségeknek. Egy áldozat felvállalja, egyre több eset kerül bebizonyításra, amikor meg-
jelenik az első cikk, a betelefonálások által a 91 bűntény pillanatok altt 294-re szaporodik.
Tom McCarthy  forgatókönyve és rendezése mestermű!  Párhuzamosan követi az oknyomo-
zók útjait,  pregnáns portrékat rajzol  a négy emberről.  Mark Ruffalo  a szenvedélyes por-
tugál,  Rachel McAdams még a semmit se bánó erőszaktevőt is szóra bírja,  Liev Schreiber
a célt kitűző főszerkesztő. Sokszínű alakítás Michael Keaton-é, sokáig altatta az ügyet, ám
végül teljes erőbedobással vezeti a csapatot.
Félelmetes tempó, fokozódó izgalmak(!!!), pompás epizódok, elképesztő feszültség.  És ami
a legfontosabb: egyszer végre,  valahol, valamiben  győz az igazság!!!  Az áldozatokat aligha
kárpótolja a pénz, de az amerikai katolikus egyház összeomlik.
A zárókép azon városok névsora, melyekben szerte a világban lelepleződött  a pedofil papi
aljasság. Venezuelától Bukarestig, Dél-Afrikától Brüsszelig.
CSAK A MAGYAROK HIÁNYOZNAK. - Meddig?!?

CAROL                                  Todd Haynes                                    angol-amerikai film
 

Therese fotózni szeretne, de még áruházi eladó,  próbálkozik a fiúkkal,  de még érintetlen.
A sötét ötvenes évek, McCarthy Amerikájában hogyan is találhatott megfelelő partnert egy
művészi érzékenységű lány? Nem volt még petting, legfeljebb futó csókok, nagyon a szöveg
számított,  különösen a  "veled akarom leélni az életet" zárszóval.  A tömöttvállú fiatalembe-
rek bemutatták a jövendőbelit a családnak, romantikus nyaralásra gyűjtöttek, míg a lányok
bútorra, esküvőre. Aztán szépen beleidomult mindenki a hétköznapokba.
Kisasszony-hősünknek éles a szeme. Mohón tapad a gyerekjátékot vásárló elegáns hölgyre.
Decens kalap, gyönyörű bunda, az elbizakodott boldogság széles mosolya. Cate Blanchette
hiúz-szemekkel vizslat, mintha áldozatra lesne, véletlenül hagyja ott kesztyűjét, címét, - és
lám, rövidesen vendégül is láthatja  a bájos bolti tündért.  Búfelejtő autózásra is elviszi ma-
gával,  szeszélyből?,  vagy hogy legyen vele valaki?,  ám hamar kiderül, nem ő itt a kezdemé-
nyező... Rooney Mara  elbűvölő finomsággal érzékelteti,  hogy totális tapasztalatlansága el-
lenére, nagyon is szeretné, hogy történjen már valami.
Az eső sűrűn esik,  az autók ovális ablaka csatakos homályba borítja a kilátást.  A ruhák ne-
vetséges vonalai kreatív újjáalkotással vonzó érdekességet kapnak, az utcák, kocsik régiek,
Edward Lachman  kamerája tompa tónusokkal, elmosódó fényekkel teremt meg a poétikus
atmoszférát. Halk, diszkrét a stílus, melyet csak a féltékeny férj részeg dührohamai törnek
néha meg. Nehogy valaki szinkronizálva nézze!!! Az amerikai angol jellegzetes érdességét az
árnyalt dikció, a szereplők piánóba tisztult hangja fátyolos zeneiségbe öltözteti, hatványoz-
va a látvány varázslatos költőiségét.
Todd Haynes-t  még nem rontotta meg  a hollywoodi környezet,  európaibb az európainál,
tempójának  higgadt bátorsága csodálatos,  minden snittet  az utolsó minutáig kijátszik, le-
helletnyi átmenetei remegő érzékenységű szerkezetet építenek. Ma már jóval egyszerűbb
a különféle kapcsolati formák megélése,  de a többségi idegenkedés  még mindig kockáza-
tossá teheti a legemberibb vonzódásokat is.  Talán a legelfogódottabb utálkozókat is meg-
érinti ez a harmóniát sugárzó filmköltemény, de  Rooney Mara  ellenállhatatlan személyisé-
ge egészen biztosan.

TANGERINE                   Sean Baker                 low-low budget amerikai független film
 

Transzprostik:  fiúk színes cuccokban Los Angeles nyolcsávos útjai mentén. Energikus tem-
póban vonulnak,  Sin-Dee  valósan hímnemű fiúját keresik,  aki megcsalta őt,  miközben az
éppen őmiatta ült a börtönben. A két lány hevesen vitatkozik, el is válnak rövidesen útjaik,
párhuzamosan követjük eszelős iramú vágtájukat.
Sean Baker tiszta szerkezetű, korrekt forgatókönyvet készített,  az elképesztő hitelességű
szereplők félelmetes kvalitású színészek,  az adott szituáción belül élik látszólag improvizált
mondataikat. Baker  egyben félelmetes hatású rendező,  bravúros operatőr,  de még a vá-
gás is az ő munkája. Low-low budgetes filmpolihisztor!!!  Kamerája belenőtt a két szemébe,
együtt száguld szereplőivel, el is rohan mellettük néha!  A mediterrán pálmafás táj azokkal
a földszintes panelkubusokkal, natúr járókelőkkel adja a valós atmoszférát, a bisztrók, szűk
szobák a belsőket.  És ezt az egész őrületet  egyetlen,  anamorfikus lencsével megbolondí-
tott iPhon-nal vette fel/!!!/.
A kávészín  Kitana Kiki Rodriguez  megtalálja a pállottfehér Dinah-t, végigveri, végigrángat-
ja az utcán,  a lúzer  Mickey O'Hagan  már-már megadó szenvedése  sem mindennapi alakí-
tás,  ha egyáltalán szabad  ilyen nevetséges meghatározást használni  az együttes bármelyi-
kének esetében. A fekete  Mya Taylor  komoran férfias, karatéban se rossz, a mindennapi
köröket futja a járdán, egy csóró után végre kifogja az örmény taxist, aki az autómosó rej-
tekében elégíti ki rajta fellációs igényeit.  Résnyi sziluettjük keretében percekig élvezzük
zuhogó víz, a táncoló kefék, a színes fények mitikus tobzódást: filmtörténelmi snitt!!!
A zene roppanó séta-teknó, döngölős dub-dub, de néha olasz operába vált,  teljessé téve
a vizuál-akusztikai teret.  Sean Baker  tempója nem lankad,  a kínai restiben újra összefut-
nak a cselekmény szálai.  Megtalálják a hűtlen Chestert,  szembesítik kalandjával,  befut a
családi vacsoráról elmenekülő,  a lányokat kereső taxisofőr, Karren Karagulian és az őt le-
leplező anyós is! Lebukás, össztűz, nagyjelenet. A házassági ígérettel operáló dílerfiú meg-
győzi Sin-Dee-t, "hát kinek a neve van ide a mellemre tetoválva?!?",  a két lány pedig végül
poétikus gyönyörűségű képben békül ki a múlhatatlan barátság jegyében.
Az év első filmje máris a Best 2016 várományosa, fantasztikus alkotás! ...és mennyiből...

EISENSTEIN MEXIKÓBAN                          Peter Greenaway                          angol film
 

Igazán csak a Rajzoló szerződése és a Prospero könyvei tetszett, de hogy mindegyik film-
je fontos, az vitathatatlan. Az Eisenstein dokumentnek álcázott látomás, féktelen fantázia,
elképesztő invenció szülötte.
Kit érdekel  a nagy szovjet filmrendező élete,  az ő neve csak áruvédjegy,  Elmer Bäck kü-
lönc egyénisége egyszer s mindenkorra elhalványítja a hiteles fotókat.  Őrülten handaban-
dáz,  többperces monológokban filozofál,  színészi-rendezői szuperbravúr.  Váratlan szerel-
me, Palomino alakjában  Luis Alberti-é egyenrangú alakítás, ha lehet egyáltalán ilyen sivár
jelzőkkel illetni a két remeklést.
A szexjeleneteket hetero-viszonylatban is utáljuk,  így a szüzesség 33 éves kori elvesztését
szemellenzővel figyeltük,  kitakarva a képet,  csak a szöveget olvasva.  Mert a káprázatosan
szellemes mondatok ékes angolságából egyetlen szótagot is kár lett volna félfüllel kihagyni.
Az aranyozott zuhanyozó  a barokk oszlopcsarnokban áll a baldachinos ágy előtt, a kamera
őrülten kering  az alulról világított üvegcsempés padlón/!!!/,  a harangozó vak és süket,  a
szétterítő perspektíva  nevetséges szimmetriába kényszerít, - csupa eszeveszett vizuális öt-
let, a szigorú szerkesztés fegyelmébe szorítva.
Mondjuk úgy, hogy remekmű.  Csak vájtszeműeknek, kép-fanoknak, szürrealistáknak. Mozi-
nézők, homofóbok, kukkolók kíméljenek!!!

1001 GRAMM                                   Bent Hamer                                  norvég film
 

A norvég hómezőkön kanyargó szupervonat helyett  egy sorstépte fizikusnő villanyautó-
ja száguld a sztrádán.  A Nemzeti Kiló-t,  az üvegbura alatt őrzött platina-etalont bízzák
rá a párizsi hitelesítő konferencia kapcsán.

A szabványügyek hivatala csupa üveg,  acél és automatika,  a kutatók szenvtelen arccal
tanulmányozzák a mértékegységeket.  Hősnőnk gránitkemény tekintetét a blueray ope-
ratőr,  ezerárnyalatú kék kollekciója emeli ki,  tárgyak, falak, eszközök és ruhák mindig
inkább meleg,  mint ipari árnyalatokban tobzódó együttese.  Kék ernyőkkel,  fellinisen
araszol a tudósok libasora, kéken suhan az elektromos törpeautó, csak az érzelmesebb
végkifejletben vált  szivárványszínekbe.  Poétikus képekben nincs hiány,  a felejthetet-
len   Ane Dahl Torp  szénakazalban fekve,  csecsemőként öleli  a bombaalakú kilót, az
urna hamvait is precízen leméri,  a 1022-ből lassan száll a mennybe  a lélek 21 grammja.
Bent Hamer  a tudományos szőrszálhasogatás ostobaságát szembesíti a válásától,  apja
halálától megzakkant fiatalasszony  belső válságával.  Kafkai abszurditás, a vámosok döb-
benten vizslatják a bőröndből előszedett kultikus tárgyat, a konferencia résztvevői ne-
vetséges okoskodásokkal múlatják az adófizetők pénzét, alaposan próbára téve a fensé-
gesen lassú ritmustól  amúgy is elbágyadt nézőket.  Hosszan kijátszott elmenések, milli-
grammra kalibrált gesztusok, MariE /E-vel mondd!/, karikás szemeinek kék lézersugara
azonban fejedelmi kárpótlás.  A szigorú műszerek börtöncelláinak magányát csak a két
tűzfal közé szorított gyilokjáró cigarettázó helye enyhíti , ám végül csak felbukkan egy
meleg szempár, Audrey Tautou Egyedül nem megy-ének  bársonykabátos úrifiúcskája,
Laurent Stocker  ex-fizikus kertészként  a remény virágait ülteti el a depresszió sivata-
gába. Együtt kutatják a sármányok, a Párizstól való távolság függvényében változó éne-
két, Olivier Messiaen puszta füllel kottázta és transzformálta zenévé a madárhangokat,
(Oiseuax exotiques), az elektronika könnyen követhető képpé alakítja az elragadó csi-
csergést. /Megfigyeltük:  a Lónyay-utcai kéményen fészkelő, /védett/, kényelmi étele-
kenn élő feketerigó  egészen más hangnemben dalol,  mint Nagy-Hárshegyi, télen-nyá-
ron a napi betevőért küszködő fajtársa/.
A csupasz skandináv dizájn után felszabadító a páros ejtőzés a nagypolgári fürdőkádban
és mennyivel érzékibb a testméretek szemrevételezése...  Megmosolyogjuk a skandináv
szabványok abszurd komikumát,  de hol van a mi Nemzeti Mértékünk?  Alaposan elvetet-
tük már a sulykot.

KUKORICASZIGET                      George Ovashvili                     nemzetközi film
 

A tavaszi áradás hordaléka kis szigetet épít a grúz - abház határfolyóban. Az öregember
kalyibát épít a húsz méter hosszú termőföld végébe,  unokájával kukoricát vet, öntözi,
kapálja, abból a néhány mázsa termésből élnek tavaszig.
A túlsó parton grúz katonák virgonckodnak,  a mi oldalunkon az abház határőrök motor-
csónakja járőröz. Hegyi szél borzolja a zsendülő vetést, vérző fejű menekülő vetődik a
szigetecskére. Beszélni nem tudnak vele, de ápolják, elrejtik. A kamaszlány felkelti ér-
deklődését,  az öreg haragja elől végül  visszaúszik valamerre.  A konfliktusok kicsit ki-
módoltak,  de hát a nyugati producerek igényeit is ki kell elégíteni kedves álizgalmak-
kal.
Koneto Shindo  Kopár sziget-ében hangtalanul robotolnak,  mezítláb caplatnak fölfelé a
vizesbödönökkel, itt se esik sok szó. A zöldellő természet susogása, a folyó végtelenbe
futó neszei, a fények váltakozása telíti a költői atmoszférát. Micsoda diadal, amikor de-
rékmagasságúak már a kukoricaszárak!  Közeleg a betakarítás ideje,  de a vihar is fenye-
get. Egyre gyorsuló hullámok fenyegetik a hordalék-zátonyt, veszett sietséggel csattog-
nak a sarlók, a több hónapos munka, az egész évi élet van veszélyben.
Ragályi Elemér  napról-napra követi az eseményeket,  érzékeny kamerája testközelből
mutatja a  Ilyas Salman viharedzette vonásait és a lány gyermekien áttetsző, szeplős ar-
cát. Gyönyörűséges munka!!!  George Ovashvili rendezőt a téma és a forgatókönyvön kí-
vül az átgondolt plánozás, a kiérlelt tempó és a színészvezetés példás hitelessége is di-
cséri.
És minden tavasszal újra kezdődik  a makacs küzdelem,  újra leverjük otthonunk sarok-
cölöpeit,  felássuk a földet, fészkekbe ágyazzuk a vetőmagot.  Aztán lessük az időjárás
szeszélyeit, óvjuk a növekvő szárakat,  védjük a hullámoktól, hogy végül csónakba rak-
va a partra vihessük a termést.  Az Ember  örök sziszüphosi küzdelme ez, - az,  ami va-
lójában emberré teszi.

AZ Ő NEVÉBEN                     Malgorzata Szumowska                        lengyel film
 

Míg nálunk az "illetlen érintések" álszent hazudozása dívik, a hithű katolikus lengyelek
bátran feszegetik a tabukat. A jó nevelő karizmatikus színjátszó, aki a fiatalok bizalmát
mát könnyen el tudja nyerni, de hát mentség ez?!?
Adam atya hősiesen munkálkodik a javítóintézetre érett gyerekek között, hajnali erdei
futással,  fürdőgát-maszturbbal próbálja  vágyait fékezni.  Nem megy.  Az enyhén félnó-
tás Lukasz  romantikusan hosszúhajú, krisztusarcú,  érzelmileg kiszolgáltatott, kiközösí-
tett. Amikor társai megverik, a pap ápolja véres orrát, vízből menti, lábát mossa.  A víz
szerelmi metaforája végigvonul a filmen.
Az atya kéjben hörgő arca a kádban, a mentés víz alatti képei és a legszebb, az úszni ta-
nítás, amikor tenyerén lebegteti az áhított fiútestet.  Szumowska igen rövid, változatos
nézőpontú jelenetekkel építkezik.  Arcai szó nélkül beszédesek,  elbeszélő tempója fe-
szültséget generál.  A fiú anyjával, két testvérével hazafelé tart  az alkonyi ösvényen, a
család némán üli körül a konyhaasztalt: a két snitt felér egy novellával.
Elítéljük, sajnáljuk,  megvessük vagy értsük meg?  A pedofil papoknak  nincs kegyelem,
de a melegeknek?!? Végül is a fő ok az ostoba és embertelen cölibátus. Ferenc pápa, so-
ká élj, hátha neked sikerül változtatni!
Gyönyörű és tanulságos film, várjuk a hazai megfelelőket.

IDA                                    Pawel Pawlikowski                               lengyel film
 

A képkocka jobb alsó nyolcadában  vizsgálódó novícia-fej.  Az egész filmre jellemző a
premierplánok  ilyen kicsinyítő beállítása.  A háttér kiemelt fontossággal bír:  törtfe-
hérben lebegő ablak-tükröződés, füstfátyolos kávéház fehérszürkében,  pállottszürke
égbolt, homályba hulló szobafalak. A  Szerelmem nyara  zseniális operatőrje, Ryszard
Lenczewski  eltéveszthetetlen stílusa egymaga remekművé avatja a filmet. Ahogy az
eszkimóknál 200 neve van a havazás különféle változatainak, nekünk is meg kellene
alkotni  Lenczewski  százféle szürkéjének enciklopédiáját. És nem szélesvásznú!!!
A lengyelek eljutottak a múlttal való,  nálunk gondosan elkerült szembenézéshez.  A
jószomszéd parasztok, akik boldogan elfoglalták az elhurcoltak házait,  a besúgás mel-
lett még a gyilkosságtól sem riadtak vissza ."Véres Wanda", az ötvenes évek koncepci-
ciós pereinek bírája és a kiskora óta zárdában nevelkedő Anna nővér,  akiről most de-
rül ki, hogy igazi neve Ida Lebenstein, kinek szüleit megölték bujkálásuk idején, elin-
dul megkeresni a gyilkosokat.
Pawlikowski  szikáran fogalmaz,  tőmondatok, pillantások,  apró gesztusok, hosszan ki-
tartott csöndek.  Agata Kulesza,  a helyi ügyekbe lebukott bírónő a folyamatos rágyúj-
tások, vodkázások, egyéjszakás kalandok jelezte belső válságot  félelmetes merevségű,
hisztérikus fegyelmű játékkal hitelesíti. De helyén van itt minden: a csontvázakat két-
ségbeesett lihegéssel,  torz bűnbánattal kiásó gyilkos,  Jerzy Trela,  vagy a 60-as évek-
ben Coltrane zenéjébe menekülő, kedves szaxofonos-fiú,  Dawid Ogrodnik.
Torokszorítóan visszafogott a tempó, lassan érlelődnek a történések, gyönyörűségesen
homályos a feszült atmoszféra.  Régesrég láttunk ennyire érett és biztos kézzel megva-
lósított elképzelést,  nagyon ritkán találkozhattunk ilyen lenyűgöző képi világgal. Szí-
nesben nem is lehet  a tónusok ennyi árnyalatát megjeleníteni,  de egy arc is egészen
mást mutat.
Idáé szögletesen parasztos,  duzzadt ajkai még fel nem ismert  érzékiséget sugároznak,
szeme kontrasztos feketében izzik,  tekintete időzített bomba.  Agata Trzebuchowska
rezzenéstelen arca elevenen reagáló egyéniséget takar. Némán áll, néz és válaszát leír-
hatatlan módon,  megfoghatatlan szuggesztivitással jelzi. A szülei maradványait feltáró
gyilkos szomszédot kérdezi:  "és én hogyan lehetek itt?" - "Kicsi voltál,  nem látszottál
zsidónak..."
Az utolsó képsorban  sötétszürkébe borul a táj, az országúton gyalogló Ida alig látható
arcát csak néha világosítja meg egy szembehaladó autó reflektora.  Ahogy a múlt ször-
nyűséges mélységeibe is csak ritkán vetül ilyen éles fénysugár.

METEORA                         Spiros Stathoulopoulos                            görög film
 

Két szomszédos sziklaoszlopon szerzetesek és apácák kolostorai néznek farkasszemet. Csu-
hás férfi és nő búcsúzik, Uránia,  az orosz szerzetesnő hálóba köti magát,  kötélen húzzák
fel a magasba.  Megelevenedő ikonon látjuk, hogy araszol fölfelé az ember-szatyor, miköz-
ben a barát kígyózó lépcsőn lépked magasban tornyosuló otthona felé. A felhőkben úszó
szent helyek,  a magányosan meredő gránittömbök,  az élő kép és az animáció varázslatos
szimbiózisa szürreális transzcendenciát teremt.
Az agg remete térden csúszik barlangja felé, még a sziklai teknős is gyorsabb nála, a falu-
si öreg indázó szerelmes énekeket furulyázik, de nem marad adós a fügeevő medve törté-
netével sem.
Az apáca gyengéd ujjakkal hajszolja magát genitális szextázisba, vezeklésül petróleumlám-
pa lángjával égeti kezét. Az ifjú pap csak azt figyeli, mikor ereszkedik alá néniket látogat-
ni, bevásárolni vágyának titkos tárgya.  Mert hiába tárul fel a pokol tornáca, hiába zuhan
képzeletében a szakadékba, - ki tudna ellenállni a kísértésnek? Kecskehús-lakomát készít,
fügefa alatt vendégeli mei a lányt. Hosszú, vágatlan jelene:t a kézzel válogatott jófalatok
kölcsönös szájba dugdosása,  a szent történetek citálása közben  surranó léptekkel nő a
feszültség.  A csodálatos  színésznő,  Tamila Koulieva-Karantinaki  gúnyolódó évődéssel
javítgatja az orosz kiejtés hibáit, a nyelvlecke drámai gyorsasággal vált anatómiai változat-
ba.  A megkapó szerelmi szcéna után csak azt nem értjük,  miért nem menekülnek vissza
régi életükbe?
Hősünk a lelkiismeretfurdalás labirintusában bolyong, kiesik kezéből Uránia életmentő vö-
rös Ariadné-fonala, a keresztfához ér, felszegzi Krisztus két kezét, melyekből sugárban zu-
hog a vér. A Vörös Tengerár visszasodorja a felszínre,  a bíbor hullámok azonban elválaszt
ják kedvesétől.  Többszáz harang kondulásából komponált himnikus zene, mely logikus fo-
kozása a szerzetesek  fakalapácsokkal dobolt ritmusainak.  Hát ha csak  ez az egy képsor
lenne,  akkor is a legszebb filmélmények között emlegetnénk  Spiros Stathoulopoulos al-
kotását.
De ez csak a kezdet... Az egymást kereső lelkek  tükreikkel  archimedesi fényjeleket vál-
tanak, Uránia megoldja szigorú fejkendőjét, bronzvörös hajának hullámai a férfi-kolostor
ablakáig érnek, melyeken a barát kötéltáncos léptekkel táncol át szerelméhez. Barlangi
nász: a reális képek meg sem közelítik az ikon-animáció poétikus látomását.
Csak Vájtszeműeknek! Csak Vájtlelkűeknek!!!  Lehet, hogy az Ég közelében a szerelem is
csak olyan álombéli révület, mint a megelevenedő ikonrajzok lebegő látomása...

 
VIHARSAROK                                Császi Attila                                magyar film
 

Zsarnoki apja, futballkarrier reményében Németországba űzi, ott se barátja, se barátnője,
csak az idegen közeg, örököl egy házat, hazaszökik.  Nemigen csajozott itthon se, még ha-
verjai se maradtak, a kifosztott ház magányában az első emberi lény,  a tetőfedésben segí-
tő Áron éleszti fel lappangó vágyait. Elszereti kedvesétől, a falusi futballkopaszok megtorol-
ják másságát.
Sütő Anrás Miklós  a rendező telitalálata.  Magába zárkózó, furcsa fiú, nemes arcéle sokat
sejtet, legritkábban látjuk csak a szemét, rejtőzködő, talán önmaga számára is nehezen ki-
ismerhető egyéniség. A film alapritmusa beszorítva visszatartott, hosszú kivárásokkal tagolt,
amely pontosan tükröződik Szabolcsunk mozgásában.  Kevés a szó,  kilúgozottak a dialógu-
sok, mintha a móriczi világ lélektelen tompasága köszönne vissza a távoli múltból. Vergődik
itt mindenki,  a másik fiút beteg anyja köti a faluhoz,  az apai szigor árnyékába szorultat a
menekülési kényszer. Csak a csordanépek vidulnak két sörmeccs között, számukra az áldo-
zat bántalmazása a legkedvesebb szórakozás.
Császi Ádám mesterien teremti meg a szűkhorizontú létezés fullasztó atmoszféráját, óvato-
san adagolja a feszültséget,  jó ízléssel komponálja meg az erotikus jeleneteket is. Kérdés,
hogyan lehet ennyire naiv  egy mégiscsak  Magyarországon felnőtt ember,  hogyan képzel-
hette,  hogy a rendhagyó kapcsolat  nem szúr szemet senkinek. Viselkedése egyébként is
ellentmondásos, illetve rosszul megírt: miért is telefonál számkivetettségében német klub-
társának, akihez semmi sem köti, aki egyszerre csak megjelenik,  felkínálva a visszatérés le-
hetőségét? - De mindezen furcsaságokat felülírja a fojtogató hitelesség,  a szereplők nagy-
szerű játéka, (Horváth Lajos Ottó, a delejes pillantású apa, Varga Ádám, a két tűz között
vergődő falusi fiú és a  Horváth Kristóf, a hidegen józan báty). A képi világot a magyar táj
síkjába nyomott,  horizontális architektúra jellemzi. A kiváló  Rév Marcell  országúti hátte-
terében egy elnyúló fekete facsoport, a puszta semmijében a düledező ház, a folyó nádas
partvonala előtt úszó, hattyúfejes Lohengrin-vízibicikli határozza meg a kompozíciót. Súro-
ló fények a belsőkben, alulvilágított fénypászmák, érzékeny közeliek, takarékos gépmozgás.
A tetőcserepezés totáljának világtól védő szelíd tágassága.
A végkifejlet totálkáros. A lehetetlen szituációnak nehéz a feloldása, de egy teljesen indo-
kolatlan gyilkosság semmiképpen sem az. Ám az utolsó percekig töretlen erejű alkotást lát-
hatunk, amely a bugyuta viccelődés hazai termékei ellenében, a homoszexuális létezés ha-
zai kilátástalanságát és általános problémáit érett eszközökkel fogalmazza meg.
Meg kell nézni,  beszélni kell róla,  a film és a mindennapok viszonylatában  egyaránt.  Re-
ménysugár, hogy ez az értékes munka a mai Magyarországon, a jelenlegi filmdiktatúra ide-
jén születhetett meg.

 
EZERÍZŰ SZERELEM                             Ritesh Batra                           indiai film
 

Minimum egy gyors villásreggelt kell bekapni,  ha nem akarjuk  a buja színekben pompázó,
szinte illatozó ételcsodák látványától a sóvárgás tantaluszi kínjait átélni. A másodrendű fe-
leségek minden délben elküldik hozzátartozóiknak a gondosan kreált ebédet: esetünkben
a zöld ételhordó indul hosszú útra.  Ezernyi társával együtt, biciklista viszi a pályaudvarra,
fejen hordott, keretes dobozokban vonatra rakják,  végül újabb burnuszos emberek oszt-
ják szét a százféle, százszínű tasakokat a hivatalban görnyedő férjeknek.
A klasszikus szépségű  Nimrat Kaur egy emelettel feljebb lakó nénikéjével tárgyalja meg a
menüt, az ajánlott fűszerek kosárkában lifteznek ablaka elé.  Egy nap küldeménye máshoz
érkezik, kezdetét veszi az ételhordóba rejtett, egyre melegebb hangú levélváltás.
Fernandez úr nyugdíj előtt áll, de még életében nem kóstolt ilyen jókat. A gasztroerotika
hullámhosszán lassú ismerkedés kezdődik, amely majdnem személyes találkozásba torkollik.
Ritesh Batra  végtelen finomságú rendezésében  apró gesztusok,  egy oldalra forduló fej,
egy tétova pillantás minden lélekelemzésnél többet árul el,  a méltóságteljes tempó csak
fokozza együttérzésünket, bámulattal figyeljük Michael Simmonds premier plánjainak sza-
vak nélküli mimika-zenéjét.  Az alacsonynövésű komikus,  Akash Sinha  Akash Sinha néven
személyesíti meg az eleinte kényszerű,  majd barátságba fejlődő mester-tanítvány kapcso-
latot. azt hittük, hogy az indiai filmstílusra az agresszív arcjáték, a heves mozgás jellemző,
biztos, hogy a bolywoodi tömegfilmben ezt látjuk, itt azonban szofisztikált a játék, amely
a több ezer éves eposzok mítikus árnyaltságát idézi.
Irrfan Khan, a pedáns könyvelő, a magányba sorvadt férfi érzelmi újjászületését elképesz-
tő szuggesztivitással jeleníti meg. Kimért mozdulatok, óvatos szavak, - és ahogy beleszagol
a csábos edénykékbe! Több, mint színész, tökéletesen a szereppé azonosult létezés.
Aztán ez a megfoghatatlan komolyságú, feudális passzivitásba gyűrt asszony,  a mosás holt-
ja, a konyha mártírja. Jó, ha egyszer elmosolyodik, ám mindvégig érezzük, virágba borulna
egy szabadabb létezésben. Arca szentsége ikon, raffaeli vonásai szerelemre szomjas lelket
rejtenek. s Nimrat Kaur képe örökre beivódott esztétikus vágyaink szikkadt homokjába.
Ezerszínű szerelem, százezer felejthetetlen filmkocka:  Ritesh Batra alkotása az indiai film-
gyártás monstrumának eddig ismeretlen, poétikus mellékágaira hívja fel a figyelmet.
Az ellentétes irányban futó vonatokon utaznak az egymást kereső plátói szerelmesek, de
hisszük, a párhuzamos sínek nemcsak a végtelenben találkoznak.                            2014

 
ADELE ÉLETE                           Abdellatif Kechiche                          francia film
 

Meglát egy elsuhanó kékhajú lányt, villámsújtottan maga elé mered. Imádja a francia irodal-mat, komolykodva kacarászik osztálytársaival,  töprengő kamasz,  öntudatára ébredő bakfis.
Arcára van írva az élete:  Adele Exarchopoulos  filmbeli létezése maga a teremtés csodája.
Igazuk van a kínaiaknak, evés közben eltakarják a szájukat, mintha csak az emésztőcsatorna
másik vége lenne. Borzalmasan gusztustalan az élőt-holtat bekebelező zabálás, főleg, ha rá-
adásul spagettiről van szó.
Őnála még ez is másképp van.  Mohón falja, ahogy mindig résnyire nyitott szája az egész vi-
lágot akarja a magáévá tenni.  A fiúkkal valahogy mégsem megy,  a lélek antennái magasabb
frekvenciára vannak hangolva.  A tétován keresett véletlen újra eléje hozza  Emmát, kinek
haja a francia leszbikusok kék színében hullámzik.
Abdellatif Kechiche  ráér.  Mennyei lassúsággal bontja ki  a szerelem nyíló virágát, hosszú,
tapogatódzó beszélgetés, "Sartre?" "Olvastam, nem értem." - a mosoly az őszinteséget jutal-
mazza, a két lány szinte semmiben sem ért egyet, csak!, csak az egymás felé vonzódás mág-
neses erővonalai azonosak. Léa Seydoux is remek a keményebb, fiúsabb karakterben, ben-
ne alakul később ellentmondásossá a kapcsolat, nehéz Adele mellett érzékenységet mutat-
ni, de egy másik filmben Emma premier plánjai lennének a csúcsok.
Sofian El Fani  operatőr beleveszik a csodálatos tekintetek sugárzásába,  ezer szögből mu-
tatja a mimikájuk mimóza-rezdüléseit, kamerája mozgékony, világítása olyan, mintha nem is
lenne.  Nem bírjuk nézni  a szexjeleneteket,  feltételezhető,  hogy ebben az esetben szé-
pek voltak, reméljük, a kedves férfitársak sem csak ezt fogják értékelni a kivételes atmosz-
férájú filmben.
A hímnem főleg a sajátját akarja, a nőnek muszáj először adni valamit lányszerelmének, le-
gyen mit viszonzásul kapni. Ennyiben a leszbikus szerelem mindenképpen magasabbrendű,
líraibb, éteribb, transzcendensebb.  Az  Adele élete  soha nem látott, soha meg nem élt
titkait tárja fel a legszentebb emberi érzésgubancnak. Mert persze az ambivalencia, a fél-
tés, a dominancia-vágy éppen úgy hozzátartozik, mint az a földöntúli lebegés, eleven őrü-
let, mely után reménykedve kódorgunk az esti szürkületben.
Abdellatif Kechiche  alkotása kitörölhetetlenül bekerül filmemlékezetünk celluloid-lapjai-
ra, ha csak a megfoghatatlan tünemény, a leírhatatlan szuggesztivitású, glóriás aurájú lány,
Adele Exarchopoulos   megtalálása,  Adele  megteremtése lenne az érdeme,  akkor is he-
lye lenne a legnagyobbak között.

 
A NAGY FÜZET                            Szász János                           magyar + stb film
 

Ki kéri számon Huszárik Szindbádján Krúdyt? Pedig ott nincs cselekmény, laza füzére csodá-
latos jeleneteknek,  míg a Nagy Füzet fejlődésregény,  térben,időben meghatározott. Kife-
jezetten a kőszegi országhatár mellett játszódik, a világháború alatt és után. IIyen értelem-
ben nem általánosítható, lehetne Kolumbiában avagy Dél-Tymorban?!?
Agota Kristof, (kéretik nem Ágotának és Kristófnak írni, származásilag ugyan magyar, állam-
polgársága svájci és:  franciául írt!!!), nehéz eset, ha filmre kell vinni.  Tőmondatai géppus-
katűzként terítenek le, kegyetlenül szikár, elviselhetetlenül igaz.  Fantáziánkban olyan kép-
sorokat generál, melyek a vásznon tűrhetetlenek lennének.
Szász János  az elbeszélő metódust alkalmazza,  nem választhatta a két fiú szemszögét, kár-
pótlásul szolgál a címbeli füzet szövegeinek, rajzainak animált megjelenítése. A rendező ké-
pekre, arcokra, jelenetekre épít,  arányosan kimunkált forgatókönyve a maximumot teljesí-
ti.  Jelentős mondatokat emel át,  megtalálja a tökéletesen adekvát környezetet,  érzékel-
tetni képes  a történelmi hátteret is.  A félelmetes írói stilizáció paralelje  Horváth Csaba
fizikai színházában  kongeniálisan teremtődik meg,  a film naturális közegében  azonban ez
nem kérhető számon.
A realizálás sarokpontja az ikerpár.  Sikerült megtalálni az elképesztő érzékenységű testvé-
reket, nem játszanak,  ám hihetetlen módon érzik át a szituációkat.  Magában ez rendezői
bravúr,  de abszolút hiteles  Bognár Gyöngyvér  anyája,  Kiss Diána  a rettegett fürdetési
kép késélen táncoló ambivalenciájában, vagy  Kovács Krisztián elkínzott tekintete egy né-
hány másodperces jelenetben.  A tiszt szeretőjét játszó német színész  egyetlen premier
plánba sűríti a féltékenység drámáját,  a Nagymama létezése pedig filmtörténeti esemény!
Évtizedes gyűlölettel "szukafattyazik", rideg és parancsoló, döbbenten álmélkodik a próba-
tétekkel acélosodó fiúk ellenállásán,  végül védi,  talán még meg is szereti őket. Száz arca
van ellentmondásos lelkületének,  Molnár Piroska  színészi munkáját  nevetséges lenne já-
téknak nevezni, az az átlényegülés emberi csodája.
Töretlen a tempó,  kiemelkedően jó  a szerkezeti felépítés és a ritmus tökéletes összhang-
ját megalkotó vágás (Ruszev Szilvia).  Christian Berger  operatőri tevékenységének  legna-
gyobb erénye az észrevétlenség.  Színtelen tónusok, szép képek helyett finom beállítások,
a két fiúarc bármelyik együttes képben uralja a vizuális teret.  Elfelejtjük a kisebb tévedé-
seket,  (a cipész megölése,  a vörös zászlóval, csatárlánccal (?!?) közeledő szovjet tank), az
érdeklődést folyamatosan,  növekvő feszültségben tartó adaptáció  megkerülhetetlen erő-
vel állítja elénk Agota Kristof múlhatatlan remekét.
Az jár jól, aki el is olvassa, avagy úgy veszi elő újra,  ahogy három évtizede, öt évente, egy
ültő helyben olvassuk újra elképedt gyönyörűséggel.

 
Q                                      Laurent Bouhnik                                       francia film
 

Az ostoba forgalmazók, a hajdani japán hard-porno giccsre emlékeztető:  "érzékek birodal-
ma" alcímmel csalogatják a voájőröket, ám ez a film egyáltalán nem "pucér", egyáltalán nem
szexi, a legkisebb mértékben sem pornográf. Bizony, emberi dráma a javából.
A fiatalabb generáció  kapcsolati káosza.  Kikötőváros a Csatorna partján,  kevés a munka,
sztrájk is van, sok szabadidő is, kiéleződnek a konfliktusok.  Tépelődő fiú nehezen emészti
barátnője eltávolodását,  a másik belerokkan  a szakításba.  Régebben együtt élő fiatal nő
orgazmusa lefagy,  már csak a buja képzelgésekben tobzódó verbalitás jelent valamit.  Gát-
lásokba frusztrált szűz mindent enged, "azt" viszont csak házasságban/!/,  érzelmes ifjú fel-
sül, mikor felláció közben legfeljebb szerelmi emlékképeivel fantáziál.
A generációk élesen elválasztódnak, az érzelmi áramlatok saját geológiai rétegükben hullá-
moznak. A nézőpont nőközpontú,  a középkorú férfiak kockásfüzetbe öltözött, hájfejű má-
csók, könnyen kijátszhatóak: egyből elhiszik, hogy ellenállhatatlanul hódítóak. A hatalmuk-
kal, pozíciójukkal visszaélők között  egyetlen apa bukkan fel,  aki megértéssel viszonyul ke-
ménnyé szikkadt anyától lebénított leányához.  A világítótorony fallosza mellett  a kereszt
vízszintes gerendája feketéllik tiltóan negatív előjelként.
Zilált dialógusok, hevenyészett szituációk érzékeltetik  a kavargó történéseket, a rendező
Laurent Bouhnik 
forgatókönyvíróként is hibátlan,  egyedül a női zuhanyozó genitális unal-
ma viszolyogtató, bár a csevegő hölgyek szövege igencsak hiteles.  Filmtörténeti jelent: a
kávéház terasza körül keringő hőseink,  fülükön a mobillal hadarják  végtelen dialógjaikat,
a kamera egyikről a másikra pásztáz: alig vesszük észre a szövegek különbözőségét...
Kissé vágott, hamiskás szemek,  mindentlátó figyelem,  a bűvölő mosoly fölényes öntudata,
animálisan vonzó, hullámos sörény, káprázatos mellek, mámorító mozgás: Cécile,  Déborah
Révy 
az ellenállhatatlan nőiesség  minden kincsét birtokolja, ...és mégis! Tragikusan kielé-
gületlen, az egyetlen végigjátszott aktusban,  hátulról döngölve, brutálisan ütlegelve, kín-
ba hajszolva is csak a "nem érzek semmit!" bukik ki belőle.  Mindenkire kiveti hálóját, de
nem kell az, akinek más is fontos, kárpótlást végül már csak a mások manipulálása ígér.
Hatalmába keríti a félszeg  Alice-t,  az angliai komp mosdójában,  ahol általában kalandjait
bonyolítja, egy csodálatos jelenetben hódítja meg, szavai, értő ujjai, elementáris kisugár-
zása által.  Helene Zimmer,  emésztő vágyakat rejtő nézésével,  szelíd szőkeségével méltó
párja a fantasztikus főszereplőnek, próbatét feladatokat kap. Először az elhidegült házaso-
kat hozza össze csuklyás anonym szexre,  majd a következő bátorság-próbán,  meztelenül
vár egy ismeretlen férfit, aki nem más, mint mindig elutasított udvarlója.
Az interjúk szabadelvű sztárnak állítják be, aki csak azt csinálja filmvásznon élőben: szopás,
nyalatás, dugás, amit "privátban is",  a valóságban ez igen alantas reklámfogás, a filmben ki-
zárólag eljátszott aktusok vannak.  Exhibicionizmus-e  az, a gyönyörű homályban fényképe-
zett maszturbáció, mely a gyönyör csúcsán kétségbeesett zokogásba torkollik, vagy a hihe-
tetlen karizmájú színészi játék alkotói bravúrja?
A lányok, penetráns humorérzékkel, végül pénzért árulják magukat az ismerősöknek, elvég-
re munkanélküliek, - persze ez is hősnőnk sugallata. A produceri érdek rózsaszín happy en-
dinge fullasztja a befejezést,  szerencsére az a két esetlen  "Je t'aime"  senkit sem téveszt
meg:   Laurent Bouhnik  zseniálisan eredeti filmje  saját életünk  kaotikus érzelmi birodal-
mára nyit hipnotikus erővel fénylő ablakot.

 
A HÁBORÚ SÁMÁNJA                          Kim Nguyen                         kanadai film
 

Nőnek lenni Szerbiában, nagylánynak Szarajevóban, gyereklánynak Afrikában:  az Úton, a
Szarajevo gyermekei  rendezőnői revelációi után,  most egy férfi néz szembe egy afrikai
gyereklánykatona rettenetes sorsával. A forgatókönyv interjúkra alapozódik, a megvalósí-
tás elementáris: mind a környezet, mind a színészek, de első legjobban a főszereplő meg-
találása fantasztikus teljesítmény.
12 éves korában elrabolják, szülei lelövésére kényszerítik, felfegyverzett páriaként vándo-
rol a gerillaharc káoszában. Alázzák, verik, mindennapi súlyos robot a része, öl, gyilkol az
élet-halál harcban.  Szellemeket lát, sámánná teszik, de ez nem csökkenti kiszolgáltatott-
ságát. Mégis társra talál, megszökik, visszatér a falujába, ám utolérik,elhurcolják, a vezér
ágyasa lesz.  Terhesen sikerül  újra elmenekülnie,  a gyűlölt parancsnok gyermekét szüli
meg, megbékél halott szülei szellemével is.  
Ez így soványka sztori.  A valóságban,  Kim Nguyen  fegyelmezetten érzékeny rendezése
révén, az öldöklés rémképei,  a rettegés döbbenete váltakozik a szikár líraiság csodáival.
Üvöltve támadja az ellenséget,  remegve kúszik  a fegyvereseket rejtő vadonban,  tűri a
verést,  szembeszáll az erőszak túlerejével, - ám közben hosszan mered maga elé, rezze-
néstelen arcán  a tudattalan homálya borong,  gazellakönnyed mozgás,  rebbenően ani-
mális tekintet.   Rachel Mwanza  nem tud játszani,  éli a létezését,  nem szerepel:  van.
Sámánujjakkal készít halálos intimbetétet,  nem adja magát könnyen, amikor feleségnek
kérik: az ára egy fehér kakas, mely legalább olyan ritka Afrikában,  mint a Fehér Hó és a
FeHér ElepHánt.  Ő az, aki katartikus élménnyé emeli a borzalmakkal átszőtt történetet,
Ő az, akinek ellenfénnyel rajzolt alkonyi profilja örökké beégett emlékezetünkbe.
Nem kis része van ebben  Nicolas Bolduc  operatőrnek, természetes lendülettel követi
az őserdőben, alig fényekben rögzíti a kunyhók mélyiben,  lihegve rohan a harcok ösvé-
nyein,  tág horizonttal tárja elénk  a folyóparti sziklamezőt.  A környezet és a szereplő-
gárda autentikus,  biztos színészek,  de nem tűnnek annak,  viskók, fészerek és az esze-
ment főparancsnoki szállás: a támadhatatlan valóság szürreálja.
Csecsemőjével a karján bandukol,  megáll egy teherautó:  "Szállj fel!" - "Nincs pénzem",
"Másnak sincs"... és a tucatnyi emberrel megrakott járgány,  az álomba révedő Komoná-
val, lebegve távolodik a chaplini végtelenbe.
Kábultan vonszoljuk haza magunkat.  Kim Nguyen  filmje lehatol a lélek fenekéig, felka-
var és megbékéltet: értékeljük már végre annyira szidott életünket.

 
TRANSZ                                        Danny Boyle                                   angol film
 

A gettómilliomos óta nyilvánvaló, hogy erős invencióval tudja a szakmát.  Meglehetősen fé-
lünk a thrillertől,  persze az angol film mindig garancia egy kicsit.  Egy amnézia története:
alá kell szállnunk hősünk tudattalanjába, hogy aztán ott teljesen elveszítsük lábunk alól a
talajt.  Mi a valóságos,  mi a képzelt,  mi a lélek mély kútjába temetett: soha nem tudhat-
juk biztosan.
Ettől iszonyúan feszült és drámai a sztori,  melyet tetéz  a zseniális  Anthony Dod Mantle
képalkotó munkája. Viharzó passzázsok, sokkoló látvány világ, érzékeny nagyközeliek, dina-
mikus torálok.  Arány, szín, ritmus.  Minden elem adekvátan illeszkedik egy koherens láto-
mássá, védhetetlen szuggesztióval realizálja a rendezői elképzeléseket.
Danny Boyle  pontosan jelöliki a gyújtópontot,  a szikrázó indulat-vektorok metszésében
a lehengerlő kisugárzású  Rosario Dawson  izzik.  Méghogy szép?!? Már nyugodt tekintete
is elbűvölő,  amikor aztán beindulnak a mimikai mikromozgások,  arcvonásai villanásnyi cso-
dákat tükröznek.  Okos, megfontolt, aktív, mégis az abszolút nőiesség etalonja, a nyugati
demokrácia egyenjogúvá szabadított ideálja.  A két szegény férfiúnak  legfeljebb rezonőr-
szerep marad, derekasan helytállnak,  de úgy tűnik, - és ez mámorító diadal!, életünkben
egyre inkább a hölgyeké lesz a dominancia.  Na jó! Egyezzünk ki egy döntetlenben...
A váratlan fordulatok, a szituációk követhetetlen szövevényei alaposan igénybe veszik fel-
fogó képességünket, ám rövid tusakodás után, boldogan adjuk át magukat a hipnotikusan
elvarázsló eszméletlen forgatagnak.
Fergeteges kaleidoszkóp, vizuális csemege,  zsigeri kéjek ujjongó cunamija.  Később meg-
kíséreljük felépíteni a logikai vázat,  elvitatkozgatunk egy-egy homályos részleten,  de ez
csak fokozza a vágyat, hogy még egyszer megnézzük,  hogy még egyszer megfürdessük ok-
ságba dermedt énünket a tobzódó fantázia habzó árjába.

 

SZARAJEVO GYERMEKEI                         Aida Begić                       boszniai film

 

A háborúban tömegével hullottak a férfiak,  de sok gyermek apját-anyját, teljes családját
vesztette. Rahima árvaházban nőtt fel,  felnőttként magához vette kisöccsét, szakácsként
dolgozik. Nőietleníti magát: fejkendőt hord, elkerülendő a lányos kiszolgáltatottságot.
A nagyrészt muzulmán közeg mereven férficentrikus, leminősíti a férj, báty, család nélküli
nőket. Öccse is gúnyolja, munkaadója lenéző mosollyal kezeli,  a gyámhatóság dölyfös asz-
szonysága megvetően vágja oda:  "remélem az öcséd többre viszi, mint te". A nagyhatalmú
politikus, akivel konfliktusba keveredik, ragadozó mosollyal azonnal ajánlatot tesz:"elintéz-
hetjük másképp..."
Aida Begic rendező forgatókönyve hétköznapi jelenetekből építkezik,  konyhai munka, az
otthoni esték, bevásárlás,  ütközések az iskola és a hatóságok embertelenjeivel. Szikár dia-
lógusok, hosszú csöndek,  egyszavú kamaszmormogás,  hivatalos fensőbbségű kioktatás. Az
egyenletes tempó,  a lassú felvezetés mélyén drámai veszélyek sejlenek,  gondosan kerüli
a lekerekítést, soha nem tudjuk, mit hoz a következő beállítás.  Úgy tűnik, tőlünk délre is
előre törnek a női rendezők, az  Úton után ez már a második film, amely elképesztő empá-
tiával jeleníti meg a balkáni nők, számunkra extrém helyzetét.
A főszereplő  Marija Pikić  geometrikusan szabályos arcú,  asminkelten kemény,  élénk te-
kintete mélyén azonban ott lappang  a racionalitást felülíró,  elfojtott ösztönösség.  Lehe-
tetlen apaként nevelni egy társai által állandóan megalázott, a bűnözés előcsarnokában té-
velygő fiút, nincs helye a mosolynak. De amikor, az egész filmben kétszer, szélesre lazulnak
a szigorúan zárt ajkak, felvillannak a forró érzelmesség villámai.
Ki nem tudja ma már a kézikamerát könnyedén használni...?  De amit  Erol Zubčević művel,
az egyszerűen csoda! Az utcán követjük Rahima fejkendős alakját, a ruházat sötét tónusa-
it csak  a magasnyakú póló  bíbor nyakrésze töri meg,  percekig gyalogolunk a nyomában,
ide-oda nézünk a szokott életét élő utcán, de a belsőkben is hevesen oldalazva kísérjük a
mozgását.  Főz és terít,  tízszer is megteszi  a tűzhely és a TV-nappali közti utat, végig úgy
látjuk, mintha ott nézegetnénk a szobában.  A Gyaloglások Filmje,  de egyszer átélhetjük
az iskolai késés veszett rohanását: homályosan remeg a viharzó kép, revelatív bravúr.
A végére besűrűsödnek az események. Rendőrségi fenyegetés, a fiú bármelyik pillanatban
fegyveresen robbanható agressziója, a szomszéd néni halála, amely egy váratlan fordulatot
is hoz: a kedvesen horgas orrú, mosolyogva fürkésző boltos megkéri a kezét! Magázva: "Ko-
ros vagyok az udvarlási játszmákhoz, - nagyon tetszik nekem, gondolja meg... - " De nekem
súlyos extráim vannak..." "- Akkor extrákkal együtt".
Szilveszter van, nem ünnepel a munkatársakkal, nekiindul a városnak. Beethoven szól, egy-
re erősebben,  dermesztő végkifejlet rémlik, eljutunk a hídig,  amelynek rideg betonoszlo-
pai,  a fönt dübörgő forgalommal körítve,  félelmetes lehetőségeket sugall.  Égő konténer,
pokoli zaj és egyszer csak szembe jön a fiú. Átölelik egymást,  végre!,  lövések dörrennek,
baljós félnyek torkolattüze villog,  háború?!? - de csak szilveszterezők vidám csapata rohan
az Új Évbe... - és Beethoven Hatodik és katartikus feloldozás. "Menjünk haza, csinálok pad-
lizsánt paprikával, paradicsommal."
Ez a zárókép maga a nyitott vég, bármerre kanyaroghat a létezés útja.

 
REGINA                                       Groó Diána                                    magyar film
 

A weimari köztársaság németjei  messze nem voltak annyira antiszemiták, mint a Hothy or-
szágának polgárai. Zsidótörvények voltak, vitték az embereket a koncentrációs táborokba,
csakúgy,  mint a szocdemeket, kommunistákat, melegeket,  az  Endlösung népirtása pedig
teljes titoktartással történt.  Berlinben még 1943-ban is tömegesen bujkáltak, éltek az ül-
dözött népcsoport tagjai, (l. többek között Aimé és Jaguár), Therezienstadtról meg olyan
hírek jártak, hogy ott jobb élnek, mint valaha.
Könnyű volt ezt hinni:  Berlinben tízezres nagyságrendben vegetáltak,  iszonyatos nyomor-
ban olyan emberek, mint Regina Jonas utcai árus apja, akinek a temetéséhez még a legol-
csóbb rabbit sem tudta a család megfizetni. Igaz - és ez volt mindig is a zsidó közösségi tu-
dat legnagyobb ereje -, a gyermekeket minden áron taníttatták,  így válhatott a rendkívül
fogékony Reginából, élesszemű professzorai segítségével, teológiát végzett hittantanár.
Groó Diána  a gigászi munkával kiválogatott filmdokumentumok  frappáns montázsával,  pá-
ratlan érzékenységgel  mutatja be  a 30-as évek nagyvárosát,  a poétikus ívben röpülő lég-
tornász, a varieté gépként pulzáló tánckara, a nyomornegyed képei, az utca hemzsegő tö-
mege kaotikus kavargásban érzékelteti a kor atmoszféráját.
Zsidó is, nő is,  ráadásnak azzal a nyílt törekvéssel, hogy rabbi akar lenni:  lehetetlen élet-
helyzet. A Regináról fennmaradt visszaemlékezések, még élőkortársak vallomásai ellenállha-
tatlan kisugárzású,  rendkívüli szónoki képességekkel bíró,  empatikusan kommunikatív em-
berként jellemzik.  Az országból elmenekülő,  táborokba hurcolt rabbik megüresedett he-
lyeire muszáj volt valakiket állítani, így végül Ő is megkapta kinevezését.
Az egyetlen róla készült fotó születését is, az újszerűen használt eizensteini montázs alkal-
mazásával  mutatja meg a film.  A különböző helyekről származó képkockák hiteles egésszé
állnak össze. Kalapos hölgy a villamoson, héber ábécét tanulólány a táblánál, a széles főút-
ca néptelen perspektívájában sétáló alak: magától, értetődően Őt látjuk,  noha az az egy
valós fénykép, egyre halványulva, jó, ha háromszor bukkan fel.
A fantasztikus ritmusú vágáson kívül, áttűnések, egymásra kopírozások is a filmnyelv élő al-
kotó részei, talán még annál is hatásosabb mindez, mintha játékfilmet látnánk.
A prófétai hivatásának élő Regina Jonas, égi ajándékként, 32 évesen találkozik a szerelem-
mel. Választottját elhurcolják,  később Ő is ugyanabba a terezienstadti átmeneti táborba
kerül, de a férfit akkor már Auschwitz gázkamrájába vitték, ahogy nemsokára mindenkit a
propaganda célokra glancolt potyemkin-faluból.
Groó Diána lebilincselő feszültségű, témájánál fogva életbevágó, megkerülhetetlen alkotá-
sa az utóbbi évek létező, /és el nem készült/, magyar filmjeinek sorából is kimagaslik, vég-
leg nevetségessé teszi  a fiktív és a dokumentum filmek közötti különbségtételt. Csak egy
kategória létezik:  az igaz, hiteles és szakmailag, művészileg magasrendű filmeké.  Amilyen
az évad egyetlen magyar bemutatója, a Regina.

 
DOMBOKON TÚL                           Cristian Mungiu                           román film
 

Ahogy a  Mater Johanna,  ez is egy tragikus szerelmi történet.  Szikáran egyértelmű abor-
tusztfilmjéhez képest  Cristian Mungiu  most rejtelmesebb, kétértelműbb.  Mindenkinek
igazsága vagyon, csakhogy minden igazság más és más.
Az idegenbe vetődött Alina  eszeveszetten kapaszkodik árvaházi barátnője után,  teljesen
mindegy, mennyire volt szexuális a kapcsolatuk, hiszen a anyátlan egymásra utaltság, a kö-
zös sors, a szeretetvágy sokkal fontosabb összekötő erő. Voichita,  Cosmina Stratan ének-
lő kislányhangon beszél,  a kolostorban befogadó közegre, irányító atyára talált,  azt hiszi,
segíthet barátnőjén,  néhány hónapra elmehet vele Nyugatra dolgozni.  A pap, a harminc-
évesen is tekintélyes,  fényesen göndör szakállas  Valeriu Andriuţă  azonban kizárja ezt a
lehetőséget.  A hisztériára hajló,  összeszorított pengeszájú  Cristina Flutur,  akit még tü-
dőbaj is kínoz, epileptikus kitörésekkel reagál, elvakultan küzd az elvesztett barátságért.
A két főszereplő hihetetlenül erős figurája gránit talpköve a filmnek,  de az apácák is egy-
től egyig pontosan karakterizált csoportja is  a rendező szereposztási csúcsteljesítménye.
Korongszerű fekete fejfedők, suhogó ruhák, a sötét háttér előtt sápadt arcok világítanak.
A beállítások tökéletes szimmetriában statikusak,  a kitűnően tömörített, feszes párbeszé-
dek színpadszerűek, fojtott nyugalmuk ellenére fokozódó feszültséget generálnak. Az ope-
ratőr  Oleg Muţu  kézikamerával is remekel,  bizonytalan léptek,  veszett rohanások ellen-
pontozzák a kolostor békés hétköznapjainak állóképeit.
A kórházi orvos feje fölött hármas kép: Mona Lisa, Naplemente és Mária-ikon. Elküldi a be-
teget,nem tud eleget fizetni, a papnak pedig bűnbocsánati cédulát küld, imádkozzon érte
is.  A bigott néphit, a korrupt jelen és az orvosi ráció nemes találkozása!  A szörnyű vallási
hiedelmek beágyazottságát mutatja,  hogy többen is kérik a papot,  űzze ki az ördögöt az
őrjöngőből,  talán éppen az atya az egyetlen, aki kételkedik ennek hatásosságában. Romá-
nia, jelenidő: a mentős nem ismeri fel a közelgő halált,  ám a rendőr letartóztatja a fél ko-
lostort. A nevelőszülők keze  ott is maguk felé hajlik,  a vasúti kocsik résében halinaszagú
tömeg  hömpölyög.
 Cristian Mungiu  nem oszt igazságot.  Várakozásunkkal szemben kiderül, hogy az apácakö-
zösség baráti és szeretetteljes védelmet jelent  az otthontalan, talajtalan embereknek, a
pap egyházi elismertetéséért küzdő, alternatív szakadár,  az egyik lány szélsőséges ösztön-
lény, a másik jóságos bizonytalanság.  Feledhetetlen  Cosmina Stratan  tágra nyíltan sugár-
zó szeme, kontrasztként  Cristina Flutur  vijjogó fékezhetetlensége.
Nem vesszük észre, hogy két és fél órája éljük át a sűrűsödő drámát, a fekete alakok árny-
ként mozognak a hó vakító fehérjében, a rejtelmes ellentmondások, elhallgatott részletek
hosszú viták utóéletét jövendölik.  Végre egy art-film, amely valós és igaz! Amely román új
hullám hírét erősíti, ha nem is kárpótol a hazai csendért.

 
AZ ORGREAVE-I CSATA                      Jeremy Deller                 Kassák Múzeum
 

Pákozdi csata, Trafalgar, Waterloo.  Megrendezett hadiesemények után  re-enactement a
1984-es angliai bányászsztrájk csúcspontjáról.  Jeremy Deller koncepciójában először haj-
dani résztvevők:  volt bányászok,  szakszervezeti vezetők,  rendőrök és történészek szólal-
nak meg. A hajdani sztrájkolók  5o fontért vállalják a szerepet  a rekonstrukcióban, vissza-
emlékezéseik a film drámai expozíciója. Legizgalmasabb a bányászból lett rendőr interjúja,
talán a leghitelesebben, két oldalról, ő kommentálja az eseményeket.  Közben, másodper-
cekig,  már felvillannak  a rekonstrukció jelenetei,  az alapos és sokoldalú bevezetés után
bele tudjuk élni magunkat a korabeli állapotok feszültségébe.
Az eredeti helyszín környékéről toborzott, nagyrészt segélyen tengődő exbányászok, a ki-
vezényelt londoni rendőrök, az USÁ-ból importált profi csata-statiszták napokig próbálnak,
a rohamrendőrök lovait is szoktatják a zajhoz, tömeghez.  Mindenki tudja, csak eljátsszák
a történéseket,  de az összecsapásokban igazi pofonok,  igazi gumibotok is csattanhatnak.
A rendőrök közé helybelieket is besoroznak,  büszkén húzzák ki magukat  a gyűlölt egyen-
ruhákban.  Mike Figgis  rendező sejti, hogy az irányító igazi rendőrtisztek és a beöltözte-
tett kődobáló provokátorok révén, az áhított hitelesség javára valós ütközet is kialakulhat.
A próbán még összemosolyogva gyömöszköli egymást  a szembenállók,  de mennyire kevés
kell az indulatok kirobbanásához!  Roy Jones stanfordi börtönkísérletéből tudjuk, néhány
nap alatt brutális fegyőröket, megalázkodó rabokat lehet  békés egyetemistákból csinálni.
Mi kell?  Vezető, megkülönböztető ruházat, jelvény és: engedély az erőszakra!, (lásd az is-
lai változatot a  Bárka Színház Harmadik Hullámában).  Dühöngő jelszavak  a sztrájkolóknál,
vesztőhelyi dobpergés  a pajzsokra ütemesen zuhogó gumibotokkal.  A rendőr homlokára
tréfásan ragasztott bányászjelvényt a kommandó parancsnoka letépi, földre kerül egy tün-
tető, de lebukik rendőr is,  egyre ádázabb a küzdelem, hátrébb szorulnak a kormány erői.
Megnyílik a háromszoros rendőrsorfal,  elővágtatnak a lovasok.  Nem kell felemelni a gumi-
botot, a tonnás harci állatok elől észvesztve menekül a tömeg.
A forgatókönyv szerint  egy szűk útra szorul,  a csak percekig újraszerveződni képes soka-
ság,  az ismétlődő lovas-attak  az útpadkára kényszerít,  a futva üldöző pszeudo-rendőrök
kíméletlenül véresre verik az elesőket.
A sztrájkolók a koksz-szállítmányok útját zárták el. Minden további nélkül más útvonalon is
el lehetett juttatni a kohók a szenét,  ám a fondorlatos stratégia, megtévesztő felhívások-
kal,  erre a pontra gyűjtött vagy tizenötezer embert, hogy hatalmi agresszióval bizonyítsa
kérlelhetetlen elszántságát.  Az orgreave-i csata fordulópont volt a nagy sztrájktörténeté
netében, sikerült kiprovokálni a legdurvább összecsapást,  ahogy a professzionális dokuci-
nizmusnak is bejött a jól irányított tömegpszichózis. Mindkettő hasznos volt. Thatcher le-
törte az ellenállást, az olajkincs birtokába  könnyű szívvel bezárta a bányákat, - a lélegzet-
elállító film pedig megmutatta egy történelmi esemény emberien sokoldalú arcát.
Szurkoltunk, a kétkezi népünkre hajazó, bányászoknak,  átéreztük a fegyelembe bénított
rendvédelmiek kirobbanó agresszióját. Ajánljuk a művet a hazaiaknak: talán célszerűbben,
hetekkel előbb,  a Kossuth-téren kellett volna  sepercz szétzavarni  a pártvonalról szerve-
zett gyülevész hadat!  És akkor nincs TV-ostrom,  nincs okt 23,  gyilkos kőzápor és gumilö-
vedék... /A jövő elkezdődött. Még lehet felkészülni/.

Részletek megtekinthetőek: YouTube ECE-5 Battle of Orgreave
                                       www.artangel.org.uk//projects/2001/the_battle_of_orgreave

 
TABU                                      Miguel Gomes                                   portugál film
 

Már az első percben szíven üt.  Fekete-fehér,  a hatvanas évek szűrt fényeivel, jellegtelen
történések, furcsán szélsőséges alakok. Besüppedten vallásos jóasszony, szomszédságában
meg extrémen depressziós, végnapjait élő foszlott eleganciájú hölgy. Dermesztően hiteles,
magányosságától félnótás művész és a múltból felbukkanó, a régi szerelmi históriát elmesé-
lő hajdani ámorózó. Mert hirtelen a "Paradicsom" című, megejtő hangulatú fél-némafilmbe
pottyanunk,  dübörög az amatőr rock 'n roll zenekar /Marshall erősítő!/,  berreg a motor,
süvít a szél,  gajdolva táncolnak az afrikaiak.  Csak a párbeszédek  hangtalanok,  mindent a
narrátor szenvtelen szavaiból tudunk meg.
A teaültetvényeken hosszú svenkek pásztáznak, egy szál reflektor fényével robogunk a tró-
pusi utakon. A kölyökkrokodil szökése összehozza a szerelmespárt, a férj dolgosan keresi a
pénzt, a fehér arisztrokrácia derűs partykon feledteti a hőséget. Félelmetes forgatókönyv:
csupa felesleges jelenet,  a nő vadászik, vagy biciklire pattan randevúra sietve,  az ifjú pár
hosszú percekig, hosszú léptekkel gázol a szavanna füvében,  a káprázatos arcélű csábítót,
(Carloto Cotta), aggódva próbálja barátja lebeszélni.
Miguel Gomes  a filmidő zsonglőre, a mellékesnek tűnő szituációk  a régmúlt megfoghatat-
lan hangulatát idézik.  Kezdetleges, szimpla világítás,  jóformán tényleg csak  fekete-fehér-
ben, Rui Poças  szinte kézzel kurblizott kamerája azonban izgalma hajlékonysággal követi a
cselekményt.  Ovális betonmedencébe ugrálnak  a mulatozók,  míg a házigazda orosz rulet-
tel kísérli meg  a revolveres öngyilkosságot.  A háttérben a feketék,  cselédek, teaszedők,
falusiak néma serege, közelg a perc, amikor fegyverrel űzik el a gyarmatosítókat.
A kávéházi asztalnál monologizáló idős Aurora mögött az áruház folyamatosan tovaúszó moz-
gólépcsője dinamizálja a teret, a fiatal Aurora, Ana Moreira elrajzolt arca, elálló fogai, me-
redt tekintet önmagában vibrálóan szélsőséges.  A függőágyas szerelmi aktusban, évek óta
hiányolt, érintetlen szeméremszőrzet buja sötétje villan elő, a mámorba ájult szerelmesek
premier plánja rejtett poézist sugall.
Nem is tudjuk, mit láttunk, mohó szemmel hallgattuk az elbűvölő kép-zenét.  Ezt a film-cso-
dát csak vájtszeműeknek, a filmkultúra felkentjeinek ajánljuk.
Miért találkozunk ilyen ritkán,  a mi 70-es éveinkhez hasonlíthatóan  művészfilmes portugál
kínálattal? De rég is volt, amikor a fruskákat csábító cukrászmester, a zseniálisan gesztikulá-
ló Tadeusz Kantor hasonmás genitális ereklye-gyűjtő akcióit figyelhettük...               2013

2 0 1 2
 

Pardon                                  10
Pride
                                    10
Malom és kereszt                   10
Hasta la vista                         10       
Tiszta                                   10              Alicia Vikander!!!
Rövid találkozások /1967/      100
Final Cut                               10
The Artist                            100!!!
Száll a kakukk fészkére           ?!?            Jack Nicholson  skálán felül!

PARDON                                Henrik Ruben Genz                                  dán film
 

Furcsa lány ez a Helene, nevezhetnénk öntörvényű szélsőségesnek, de inkább habókos al-
vajáró. Állítólag kisöccsét is megölte, egyébként frusztrált anyukája mindenesetre kulcsra
zárja hálószobájának ajtaját.  22 éves és apját keresi, el is keveredik egy színházi próbára,
ahol a rendezőben véli megtalálni.  Ott ragad mókás foxijával, aki rövidesen szerepet kap,
míg ő vágyakozva kibicel a pálya széléről.
Genz  vígjátéka kedvesen bennfentes atelier-darabnak tűnik,  Stine Stengade a nagy díva,
Soren Ostergaard a rendező szerepében erőteljes karaktereket hoz, komikusak a szituáci-
ók és mindig kéznél, láb alatt van a vicces kutyus. Valaki megöli a négylábú sztárt, Helene
felajánlja, hogy eljátssza helyette a farkcsóváló szerepet.  Önállóbb, felszabadultabb lesz,
még a színmű nehezen kialakuló befejezését is megírja. SZ
Allan, a túlsúlyos, identitás-zavarokkal küszködő, hétalvó író elfogadja a segítséget, a lány
mellébújik és gyönyörűséges premier plánban fürkészi  az alvó profilját.  Betámad a szere-
lem, hiába lép közbe a hatalmát féltő domina-anya, a tragikus arcélű Lotte Andersen.
Sara Hjort Ditlevsen  játékára nehéz jelzőket találni.  Megfoghatatlan, titokzatos, minden
gesztusa kétértelmű.  Miközben szurkolunk neki, el tudjuk hinni,  hogy gyilkolni is képes,
annyira céltudatosan tör előre a színházi közegben. Szemében a tudatalatti sötét örvény-
lik, közben kedvesen bohókás fruska. Alakítása rendezői, színészi remeklés, szuggesztív fó-
kusza az egyre keményebbé váló filmnek.
A zseniális  Nicolas Bro  irdatlan kövérségében szorong  a kihalt tér közepén:  kényszere-
sen irtózik a tágasságtól. Halálra váltan, csoszogva futni kezd. Lassan belemelegszik, maszk-
ká dermedt arcán széles mosoly izzik fel, legyőzte önmagát, megtalálta a gyógyító aktivitás
kulcsát. Kézbe is veszi a csehovi revolvert,  rendet vág a konfliktusok mezején, kézen fog-
ja Helenét és kifut vele az abszurd happy endingbe.
Erling Jepsen eredeti művéből frappáns forgatókönyv született,  Henrik Ruben Genz ren-
dező nevét fel kell írnunk a, (vajon meddig bővülő?) dán kiválóságok lajstromába. Csupa ki-
törölhetetlenül bevésődő kép jellemzi a metsző élességű filmet, mint például a testre fes-
tett kutyajelmez, japán kalligráfiákat idéző, szálas vonalrajza.

TISZTA                                      Lisa Langseth                                       svéd film
 

Frusztrált, apátlan, drogos, anyai terror nyomasztja. Betéved egy koncertterembe: Mozart
Requiemje egy életre elvarázsolja. Recepciós lesz a koncertteremben,  összejön a karmes-
terrel: a futó szerelmi kapcsolat majdnem tragédiába torkollik.
Lisa Langseth filmje a legjobb skandináv hagyományoknak megfelelően rideg, szűkszavú, le-
tisztult. Ki ne élne vissza úgy a helyzettel, ahogy a sikeres dirigens,  Samuel Fröler teszi?!?
Katarina merev vadóc, de nincs húsz éves és tekintetében érzékeny tüzek szikráznak. Nem
is mérheti fel a kapcsolat korlátait,  amely még így is fordulatot jelent beszűkült életében.
Alicia Vikander az az egyéniség, az az arc, az a létezés, amely ellenállhatatlanul letaglózza
a nézőt. Sötét szeme mélyén  a tudatalatti szakadékai tátonganak,  szuggesztivitása szétfe-
szíti a filmvászon kereteit,  minden gesztusa  megfoghatatlan titkokat rejt.  Elhisszük neki,
hogy a punk-rock után képes Mozartra reagálni, mert különös lényében a harmónia utáni
elementáris vágy munkál.
Furcsa film, fantasztikus főszereplő, szépreményű rendező. Hogy a "Tiszta" mit jelent, fejt-
sék meg a címadók, talán azt, hogy visszaesése után, a végére újra drogmentes lesz. És to-
vábbra is tisztán a zene bűvöletében él...

PRIDE                                     Srđan Dragojević                                  szerb film
 

2001-ben a kopasz nácik szétverték a belgrádi melegfelvonulást. 2010-ben 5000 rendőr véd-
te az ötszáz felvonulót,  a tiltakozók akkor is ezrével voltak.  Ez a film az első Pride-ok egyi-
kéről szól,  amikor háborús hősökből  gengszterekké avanzsált maffiózók biztosították a de-
monstrációt.
Limun, a legendás szerb harcos, jó pénzért elvállalja a munkát,  emberei azonban nem haj-
landóak a gyűlölt kisebbség védelmére. Elindul hát toborzóútjára, veterán ellenfelei között
keresi legénységét.  Útján elkíséri  a felvonulás egyik főszervezője,  bejárják Horvátország,
Bosznia, Koszovó tájait, a hajdani harcosok kötélnek állnak, a komor mácsó maffiózó pedig
egyre jobban embernek kezdi látni homoszexuális útitársát.
A vakmerően abszurd téma hajszálpontosan kidolgozott, mesteri forgatókönyvben bontako-
zik ki, hihetőek a rendkívül éles szituációk, a karakterek megalkotása pedig egyenesen bra-
vúros. A nagyfőnök,  Nikola Kojo  nem véletlenül imádja kutyáját,  rajong szerelméért, aki-
től még a kulturális kritikát is elviseli, - zsoldoskatona, profi gyilkos ő, ám baromi lénye mé-
lyén szinte sóvárog egy emberibb létezés után. Metamorfózisát a színész  elképesztően ár-
nyalt játéka hitelesíti, a főszerep realizálása egymagában páratlan rendezői tett.
De nem kevésbé izgalmas az elnagyolt vonású szerető,  Hristina Popovic alakítása, a meleg
férfipáros,  a mimóza-arcú színházi rendező,  Goran Jevtic és a túlsúlyos állatorvos,  Milos
Samolov
figurája sem a szokott sablonokkal rajzolódik meg.
Kemény humor, gyomorszorító félelem,  töretlen tempó a változatos helyszínek között szá-
guldva:  Srđan Dragojević a filmrendezés magasiskoláját mutatja be,  két órán át tartva az
extrém történések magasfeszültségét.  Az utóbbi időkben  nagyon sok  szerb filmnek örül-
hettünk, /Turné, Úton/, de ez az alkotás példamutató bátorságával, problémaérzékenysé-
gével, állásfoglalásával messze kitűnik. Mikor készül, nálunk ehhez fogható?  Bár szép váro-
sunkban /már/ nem verik a melegeket,  a mi Pride-unkat mindig  acsarkodó aljanép ellen-
tüntetése kíséri. A nagy többség pedig néma, ahelyett hogy ünnepelne, mint a berliniek.
Nagyszerű az operatőri munka, a kopár albán tájtól a hegyek ölelte Boszniáig tobzódik ké-
pi csodákban a kamera, de  Duąan Joksimović  premier plánjai, akcióképei is elsőrangúak.
"Sose hittem volna, hogy egyszer még szerbeket verek Belgrádban!"-örvend a bosnyák gla-
diátor, - nálunk is elkelne néhány ilyen ökölharcos a gárda-fenyegetés ellen. Vagy inkább
örvendjünk a budapesti arányokon: 3000 felvonuló, 2000 rendőr és csak néhány száz náci.
Erősítsd meg toleranciádat, szabadulj meg előítéleteidtől: ülj be a Pride-ra! Parádés!!!

MALOM ÉS KERESZT                        Lech Majewski                        lengyel film
 

Az idősebb  Pieter Breughel  képét a sziklatűn forgó szélmalom uralja. Szürreális látomás:
ki építene malmot a megmászhatatlan hegycsúcsra? A zseniális  Lech Majewski megvalósít-
ja a gátlástalan képzelet szüleményét:  vészjósló csikorgással forognak  a fogaskerekek he-
lyett facsapos kötésekkel kapcsolódó,  irdatlan faalkotmányok. A molnár családja is ott la-
kik, ébredésükkel indul a megelevenedő festmény filmje.
A forgatókönyvíró rendező jól fogja meg  a kép részleteinek animálását,  nyilván pénzügyi
okokból szállt be az angol segítő, aki bumfordi gyermek- és kutya giccsel, na meg néhány
teljesen felesleges sztárszínésszel terhelte meg az egyedülálló alkotást.
De mindenért kárpótol a mesterien redukált koloritban lenyűgöző életkép-sorozat. A köd-
ben vöröskabátos spanyol lovasok jönnek sűrű trappban, protestáns gyanúsítottat törnek
kerékbe elegánsan köröző lovaglás közben.  Táncoló muzsikusok fújják az egyhangú duda-
nótát, szerelmespár búvik a kőfal mögé, anyák vonszolják csecsemőiket  a vásári forgatag-
ban.  Fantasztikus a figurák, a ruhák, a tájelemek megjelenítése,  változatos a kameramoz-
gás, a jelenetezés ritmusa,  csak nézni lehet tátott lélekkel, ámulva élve át a képi csodát.
Breughel alakja a helyén van, figyeli, szemléli az életet és vázlatain újraalkotja.
A legfenségesebb a mennyei malom vissza-visszatérő ikonja. Lassan svenkel fel a kamera a
sziklafalon,  erősödő dübörgésben ér fel  a feszülő vitorlák alulnézeéthez, a párkányon is-
tenként tekint alá az őszöreg molnár.  Rettenetes a látvány,  krisztusi kivégzőosztag köze-
ledik, de nemsokára vidám körtánccal mulat a nép.
És ez a  hasonlíthatatlan remekmű  egy lengyel rendező-író-operatőr alkotása,  egyszemé-
lyes beteljesülés,  amelyhez a mai lengyel filmgyártás  megfelelő közeget, támogatást tud
adni!  Jó, hogy 35 millióan vannak,  de ezt a filmet  ott se nézik százezren...,  - szégyellje
magát minden "politikus", aki a filmművészetet fojtogatja nálunk.
Ha kiállításokra jársz,  ha rajzolsz,  ha fényképezel,  ha csak albumokat lapozol sóvárogva:
azonnal meg kell nézned. Profiknak életszükséglet, tanulóknak kötelező!
Csak nagyvásznon, csak moziban!!!

HASTA LA VISTA                         Geoffrey Enthoven                         belga film
 

Breughel-i tabló a XXI. században: a sort elektromos tolókocsijával egy majdnem teljesen
béna vezeti,  belékapaszkodva gördül a rákos haldokló,  leghátul a világtalan vak botorkál.
Az erő és a szépség narcisztikus bűvöletében mindig is irtóztunk a fogyatékosságoktól, az
európai kultúra évtizedes hatása  lassan változtatja meg intoleráns hozzáállásunkat. Több
film és színdarab is jelentős szerepet játszott ebben, ez a film is.
Jozef legfeljebb nagyítóval lát egy kicsit,  anyja gondozta nagy gyerek,  Philipnek csak a
feje és egy keze mozog, Lars rákbetegségének utolsó hónapjait éli. Jóbarát nagyfiúk, ál-
muk magától értetődően  az ártatlanság elvesztése,  amihez szökni kell a burokban védő
nagypolgári milljőből.
Mamutméretű ápolónő, Claude viszi őket mikrobuszán a portugál szexparadicsom felé, a
road movie nem nélkülözi a komikus-tragikus izgalmakat.  Rengeteg tapasztalatból épül a
fantasztikus forgatókönyv, egyaránt megmutatja a megalázó kiszolgáltatottság, a rettene-
tes akasztófa-humor,  az egymás segítésének és a külső világ  frusztrált megvetésének je-
lenségeit. Életveszélyes egy felborult tolószék, egy becsapódó ajtó, mindig szükség van a
segítő kézre.  Kezdeti zavarok után  egyre barátibb lesz a viszony  a szintén sorsüldözött,
méretei miatt hasonlóan deviáns sofőrápolónővel, sikerül kivédeni a rémülten üldöző csa-
ládtagok visszatartó akcióját, végre célhoz közeledik a csapat.
 Geoffrey Enthoven  rendezése csak felsőfokú jelzőkkel illethető,  a szikrázó dialógusok
keményre vágott képekben  pattognak,  az utazás időtlenségét  frappáns tempóváltások
ellenpontozzák, pezseg a humor, miközben torkunkat szorítja a helyzetek bújtatott ször-
nyűsége.  Kétszer legszívesebben kirohantunk volna,  nehéz szembesülni az elviselhetet-
lennel, a rendező jóízlése és arányérzéke azonban mindig az elviselhetőség pontján húz-
za meg a határokat.
A színészi munka káprázatos. Philip, az agresszív kötözködő, akinek azért széles mosolyai
is vannak: Robrecht Vanden Thoren, - az angyalarcú kamasz, Gilles De Schrijver, szemé-
ben a memento mori
fenyegetése, - az érzelmes, gyengédlelkű vak, Tom Audenaert, aki
végül múló kaland helyett
a szerelemmel találkozik:  a három színész utolérhetetlen hite-
lességel alkotja meg karakterét. Claude-ként  Isabelle de Hertogh hamar eloszlatja ellen-
szenvünk ostobaságát, emberi lénye, szeretetreméltó energikussága, szemének meleg fé-
nye eblematikussá növeli lelkiekben is sugárzóan gazdag alakját.
Felejthetetlen a befejezés, a Fellini szürke fövenyén csikorogva közelítő tolókocsi, a fáj-
dalmas "Lars!"-kiáltások, az Országút végéhez értünk:  a Halál gubbaszt a hullámok felett.
Nagy film, mindenkinek látni kell!  Jobban fogja szeretni elátkozott életét és lesz egy se-
sítő gesztusa a rászorultak felé.

THE ARTIST - A némafilmes               Michel Hazanavicius             francia film
 

Hagyján, hogy a 20-as években játszódó részben tökéletesen funkcionál a némafilm, bájos
világítás, pergő snittek, mimikus játék és azok a feliratok!  Ám meghangosodott világban is
beválik, csupán a tárgyak zörejei hasítanak, hősünkből csak a csönd üvölt, még a gúnyoló-
dó hangok is montírozott képekben LÁTHATÓAK, a fának csapódó automobil, avagy a pisz-
tolylövés SZÖVEGES "Bang!"-ban jelenik meg, mindent a képsorok, képjelek, a vágás párhu-
zamai és kontrasztjai mondanak el.  Balázs Béla és Eisenstein csapkodja is a térdét a cellu-
loid-paradicsomban...
Aztán itt van a jelzőket nem tűrő,  eszméletlen színészi játék!  Jean Dujardin szikrázó mo-
solya, elegáns lendülete a siker éveiben, egyre bensőségesebb átélése a Bill Wilder-i Fér-
fiszenvedélyre rímelő,  ám itt konokul néma lepusztulás viszkis-csikkes remeklésében, fér-
fiasság mácsóízek nélkül, bájolgás nélküli sárm, - törésmentes átlényegülés vidám bohém-
ségből, a lecsúszás depresszív stációin át, a kiérdemelt happy endingbe. Egyenrangú part-
ner a nagy néma dívákra hajazó  Berenice Bejo,  aki a sztármosoly mellett az együttérzés
gesztusaiban is hiteles és ő már az első pillanattól táncol!
Nincs mit mondanunk  Michel Hazanavicius  filmalkotói képességeiről, maga az ötlet teli-
találat, amely ennyire mívesen, a legapróbb mozzanatig kimunkálva gyönyörűséges kated-
rálissá hatványozódik.  Tárgyak, külsők,  a filmfőváros utcaképei  a hegyoldal Hollywood-
betűivel, estélyik, kalapok,  a kirakat szmokingjára tükröződő férfiarc,  na meg az obligát
His Master's Voice foxi üdítő reagálásai...  Forgatás, zálogház,  autós vágta és puritán ér-
zelmesség, nem giccs, nem ciki, megnemesíti a kreatív ízlés alkotói egyensúlya.
Hogy bele ne siketüljünk, mozizongora helyett  végig komponált filmzene szól.  Ludovic
Bource-nak plagizálás nélkül sikerül mind a ragtime-korszak, minda nagyzenekari hangos-
film zenei atmoszféráját megteremteni, up tempós Django Reingardt parafrázis, killerdil-
leres dobszólóval turbózott Benny Goodman-fíling, hars öröm és zúzott melankólia egya-
ránt megfér kompzíciós palettáján.  - Kell nekünk egyáltalán az a sok szöveg?  Főleg, ha
bölcselkedő, viccelődő avagy trágár?!?  Élvtársak! Alkossatok képi remekműveket!!!
Nem szégyen,  többször is úgy sírtunk,  mint hajdan  Chaplin Cirkusz-án,  ez a film olyan
nyelven szól, melyet legfeljebb tankönyvekből ismertünk, megfordítva Heltai aforizmáját:
egy csepp butaság és tengernyi költészet...
A finálé aztán ennyi csoda után is képes még rálicitálni: Fred Astaire-t, Gene Kelly-t szé-
gyenítő,  elképesztő táncjelenet!  A hagyományos sztepp-bravúrok  térbeli mozgásokkal,
visszafogott kiállások és eszeveszett fokozások kontrasztjával, az egymást erősítő azonos-
ság lézerpontos szinkronjában taglózza le a nézőt. Jöjjenek a koreográfok, elemezzenek,
szőrözzenek, analizáljanak: mi még soha ehhez foghatót nem pipáltunk! A marathoni bra-
vúr öldöklő cunamija  ránk rohanó premier plánban csúcsosodik, - először hallunk a film-
ben emberi hangot: a fantasztikus álompár szaggatott zihálását -
- És egy utolsó "Brávó!"-val boldogan hal(l)unk...

SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE                  Milos Forman                amerikai film
 

Szembemenni a Főnénikkel, fitymálni a Rendet,  felkapni azt a vizestömböt, kitörni a bör-
tönablakot és elindulni az istenek ellen,  könnyű, fehér ruhában... Akkor sem hittük egé-
szen, de a filmet csodáltuk, hősét bálványoztuk.
Harminc év múltán inkább egy agresszív fegyencet látunk, aki nemfér a bőrébe, ahelyett,
hogy örülne a diliseknek a börtöntöltelékek helyett,  egyvégtében kötözködik. Pedig jól
meg is szedi magát a kártyán, kosarazhat is, egyszer van csak igaza, amikor nem nézhetik
a meccset.
De mit is tehetnénk  az ilyen elvetemült izgágákkal?  Leszedálhatóak, ám a legegyszerűbb
visszaküldeni őket természetes környezetükbe, a sittre.  A döntnökök nem ezt választják,
javíthatónak ítélik.  A savószemű szadista/?/ főnöknő is, bár őt inkább szerencsétlen alig-
nőnekmlátjuk,  aki frusztráltságát ellensúlyozza  a hatalmaskodással. Szóval, nem állunk a
csodálatos  Jack Nicholson pártján, csak a színészi zsenialitást illetően. Mert ahogy a ka-
mera félpercig elidőz  besült szemű arcán,  amely mozdulatlanságában is félelmetes lelki
rezdüléseket tükröz, az páratlan filmszínészi zsenialitást bizonyít.
Forman-t pedig a többiek,  az egytől-egyig izgalmas karakterek panoptikuma, a tempóvál-
tások ritmikája,  a felsűrűsödő atmoszféra.  Ma már kevesebbet sokkolunk,  hatásosabb a
kémia, vagy ami hazai specialitás: szimplán hazaengedjük a félbolondokat, az egészek meg
köztünk vannak úgyis.
Elszállt az idő a kakukk felett, de a NagyFőnök távolodó alakja emlékezetünkben sohasem
tűnik el

RÖVID TALÁLKOZÁSOK /1967/                Kira Muratova                szovjet film
 

Tölgyfatuskóból faragott, karizmatikus arc,  de nem filmszínészként szeretjük. Bazaltos or-
gánuma, szorított torokhangja,  a veszett farkasüvöltés feledhetetlen dalaiban örök. Pen-
geti itt is hangolatlan gitárját, énekel is a korabeli szovjet népesség legnagyobb örömére.
 Marcona geológusként jő hegyeken át szökellve, meghódítja távoli sztyeppe büféslányát,
aki ismertelen úton-módon,  egyszer csak beállít a feleség városi otthonába,  kíváncsiság-
tól hajtva, beáll mindenesnek.
Vlagyimir Viszockij-jal ellentétben,  Kira Muratova  imponáló tehetséggel játssza a taná-
csi előadó szerepét.  Azok a hosszú főnöki telefonok és azok a rövid házastársiak: - Mikor
jössz már haza? - , szocreállal konfrontáló,köznapi hitelesség.  Az új lakótelepen nincs víz,
ott is trükköznek az építők,  ám a rettegett csinovnyica legyűri az akadályokat.  Csak ván-
dorlelkű élettársával nem bír, az öntörvényű dalos nem tűri a kötöttségeket.
A szerelmes lány nem várja meg a kettős életű geológus hazatértét,  ünnepi ebédhez te-
rít és visszamegy/?/ a falujába. Talán ott több jut neki a kóbor dalnokból is. Amilyen való-
ságos ez a kedves leányzó, annyira szuggesztív a környezet és a legkisebb epizód is.
Becsönget egy sapkás alak,  olyan Koroljov-szerű,  bulgakovi figura,  statisztikai adatokat
kér, a kocsmaasztalnál a nagy Honvédő Háború veteránja meséli anekdotáit, panelházak
mellett kecskék legelésznek a földút padkáján.
Hruscsov után, Brezsnyev előtt,  az olvadás utolsó éveiben... Fantasztikus volt  a szovjet
film ébredése,  Kira Muratova  csak két filmet csinált,  de a másik Viszockij nélkül is vi-
lágszám: a  Hosszú várakozások... Régen láttuk - kivárjuk!At

FINAL CUT                               Pálfi György                                  magyar film
 

Végy 450 régi filmet  DVD-n,  lehetőleg ismert és nagysikerű alkotásokat,  gondolj ki egy
szimpla kis férfi-nő sztorit, válogasd össze a rokon snitteket,  párosítsd gátlástalan fantá-
ziával a sztárokat: izgalmas kollázs jöhet létre.
Persze csak akkor, ha olyan társakkal rendelkezel, mint  Pálfi György, aki az egyedülálló
ötleten túl  sok ezer órás türelemmel,  elképesztő kreativitással alkotta meg a filmtörté-
net /pénzben/ legolcsóbb fesztivál-sikerét.
Mert ha már mozikba, jogdíj-problémák miatt nem kerülhet, remélhetőleg elkápráztatja
a nemzetközi filmvilágot.  Aki nem láthatta a zsugorított Filmszemlén, még megpróbálhat
beiratkozni a Színház- s Filmművészet Egyetemre, miután névleg ennek az intézménynek
az "oktatófilm"-je. (Esetleg önkéntes éjszakai portásság is számba jöhet).
Egy füst alatt  a fantasztikus társaság  egy szkeccset is felvállalt a  Magyarország  2011-
ben, tízperces stáblistával bizonyítva fenomenális humorérzékét.

A TORINÓI LÓ                           LEBESZÉLŐ !!!                        Tarr Béla
 

Először kétórás adagokban láttuk a Sátántangót,  aztán még háromszor, egyben, úgy öt év
alatt. A Werckmeister éppen csak hogy tetszett, a Londoni férfi egyáltalán nem.
Ez, a szerencsére utolsó film a leszálló ág föld-szint alatti része. Nem rossz, nem elrontott:
NÉZHETETLEN!!!  Mivel kifejezetten csak az ajánlásra méltó alkotásokról szoktunk írni, ta-
lán elég erről ennyi.
De kétévente nézzük, örök révületben a Sátántangó-t, ...amíg...                2012

2 0 1 1
 

Tomboy                                     10!!!
Tanja nyomában                         100
Happy, happy                             10!!
Hajszál híján úriember                 10
Nader és Simin                            10!
Úton                                          10                   Zrinka Cvitesic!!!
Winter's Bone                             10!!!
A véres penge                              8
A torinói ló                LEBESZÉLŐ !!!
A király beszéde
                        10

TOMBOY                                Céline Sciamma                                 francia film
 

A szexuális identitás bizonytalansága  a lakosság 5 százalékát érinti,  tehát minden osztály-
ban van legalább egy Tomboy avagy Tamlány!  A nyugati kultúrkörben már-már elfogadott
"queer"-elméletek és az egyre szélesebbkörű tolerancia közegében születhetett meg egy
ilyen filmtéma ötlete.  Céline Sciamma  forgatókönyve bátor,  de visszafogott,  rendkívül
érzékeny, kiegyensúlyozott és arányos. Felvázolja a helyzeteket, nem megoldást kínál, ha-
nem gondolkodásra késztet. Rendezőként legnagyobb tette a címszereplő megtalálása, az
utolsó pillanatig nem tudtuk eldönteni,  kiskamasz, vagy protobakfis játszik-e.  Zoé Héran
fátyolos nézése, töprengő tekintete, androgén arca önmagában hitelesíti a filmet.
Crystel Fournier  operatőri munkája a hétköznapi dokumentáció egyszerűsége mögé búj-
tatja szenzitív képlátását,  a rendezés korrekt tempóban,  nyugodt tárgyilagossággal köze-
lít a szokatlan történethez.  Laure jóban van kishúgával, hosszan játszik vele,  bensőséges
kapcsolatuk révén az még  cinkosává is szegődik  a megtévesztő szerepjátékban.  Az utcai
gyerekcsapatban ugyanis Mikael-ként focizik, úszkál, verekszik, meg is hódítja az egyik kis-
lányt, aki a "Te más vagy, mint a többi"-felismeréssel akaratlanul is telibe talál. A leleplező-
dés azonban botrányos lesz,  szegény anyuka óriási dilemmával szembesül:  helyesen dönt,
ám a megoldás bizonyára csak átmeneti lesz...
Pokoli kamasz/bakfis?/kor után, az ábrándos szemű gyermek leszbikus, transzvesztita, vagy
transznemű lesz, de az odáig vezető út szörnyű stációit nem kerülheti el.
Gyönyörű, szépsége a kevéssé ismert jelenség emberi bemutatásában rejlik, Laure/Mikael
létezését átélve, talán megértőbbek leszünk minden mássággal szemben.                  2011

TANJA NYOMÁBAN                         Leo de Boer                 Verzio filmfesztivál
 

Századunk első éveiben egy könyvmoly filoszlány a hollandiai Groningenből, humanista hit-
tel,  önkéntesként elmegy angolt tanítani  egy kolumbiai iskolába.  A dzsungelben a FARC
gerillái vívják "szabadságharcukat" a kormány ellen, ő világmegváltó totális életidegenségé-
ben beáll közéjük.  Néha hazatelefonál,  egyszer anyja  meg is látogatja az őserdei tábor-
ban, családi videót is készít róla. A rendező-operatőr  Leo de Boer ezt látva határozza el,
hogy nyomába ered.
Egy jó ötvenes holland asszony, aki régebben szintén gerilla volt, a mozgalmat elhagyó, a
civil világba visszatérő embereket segíti, hogy minél kisebb, /4-5 év!/ börtön után be tud-
janak illeszkedni a normális életbe.  Elkísérjük őt börtönlátogatásra, tanúi vagyunk a hiva-
talosságokal folytatott szenvedélyes vitáinak, - hozzá kerül Tanja naplója, melyet menekü-
lés közben hagyott el egy rajtaütés során. Kiderül, négy év után teljesen kiábrándult, le-
sújtó véleménye van a parancsnokokról és magáról a mozgalomról,  mely gyermekeket ra-
bol,  hogy harcoló gerillává képezze őket /elképesztő képsorok!/,  melynek anyagi hátte-
rét a drogkereskedelem,  fő fegyverét a terror-fenyegetés jelenti. Látjuk is  a lányt egy
fikciós doku-részletben:  felszáll a buszra,  a békés utasok közt szatyrából előszedi a bom-
bákat, - aztán real-ben a kiégett roncs... A jogvédő nő megjelenteti a Napló-t, senki sem
tudja, hogy íróját bosszúból megölték-e, vagy ott él valahol, a hazatérés reménye nélkül.
A Rendező és a Család,  a gerillákat bekerítő hadsereg segítségével, néhány kilométernyi-
re közelíti meg, több, nemrég visszaszökött ex-gerilla megerősíti,  hogy a főparancsnoksá-
gon van, /angolt tanít Lenin-idézetekkel!/,  ahogy azt egy zsákmányolt parancsnoki lapto-
pon láthatjuk.  A katonai adón keresztül üzennek neki,  hollandul írva körül a menekülési
útvonalat... - de a mai napig nem tudjuk, nem tud, vagy nem akar hazajönni.
Fotók, videók, levél-és napló-részletek,  katonák, szakértők, gerillák és családtagok képei
épülnek fantasztikus szerkezetbe,  lépésről lépésre világosítva meg  az indítékok, ideológi-
ák,  sorsok és vélekedések félelmetes káoszát.  A dzsungelbe induló helikopterbe  utolsó-
nak száll be, de a földetérést már elsőként rögzíti a kamera, mindig ott van az eseméynek
gyújtópontjában, mindig megtalálja a legérdekesebb arcot, a legfontosabb mondatot: do-
kumentarista remeklés!!!  A tájat repülési magasságból, az emberi reakciókat lelki mélysé-
geiben mutatja, együtt érző, de nem tolakszik, személyes, mégis általános igazságokat tol-
mácsol.
Lánglelkű ifjak! Ne dőljetek be a  Che Guevara-féle mákonynak,  a "felszabadítók" a maguk
gesztenyéjét kapargatják ki a "forradalom" tüzéből, ártatlanokat gyilkolnak hősi akcióikkal,
ahogy  a nagy kubai előd is ezt tette a börtönbe hurcolt "belső ellenség".gel, a naivan so-
raikba álló, huszonéves nagykamaszokat pedig egy életre teszik tönkre, - már ha megérik...

HAPPY, HAPPY                           Anne Sewitsky                              norvég film
 

Kétszer kettő = néha kiszámíthatatlan a világvégi elzártságban. Mert Mette M. Bolstad és
Ragnhild Tronvol forgatókönyvének alakjai közül csak a rettenetes mosolyú, tépett ideg-
zetű tanárnő /Agnes Kittelsen/ megy néha dolgozni, a távolról jött városi páros átmeneti
otthonában lelkizik két kóruspróba között,  az alig rejtetten meleg ex-birkózó pedig dúl-
fúl kalyibájában. A közös vacsorák teremtenek lehetőséget  önmaguk leleplezéséhez, vál-
tozatos párosodások kialakulásához. Mesteri a szerkezet, erőteljesen rajzoltak a karakte-
rek, köznapian esetlenek a pompás dialógusok.
Anne Sewitsky  színész-választása és -vezetése elsőrangú, ahogy  Anna Myking  kamerája
is professzionális érzékenységgel teljesít.  A szalonpuhány városi férj szerepében, örökös
mosolyával,  Henrik Rafaelsen emlékezetesen sodródik a vágyak örvényeiben, futása még
meztelenül is imponáló. Név/?/rokona, Joachim Rafaelsen eleven szobra a magába fojtott
csalódásoknak,  ö csak kisemmizett vereségében képes elmosolyodni. Felesége, Kaja szél-
sőséges mimikájáról  nehéz eldönteni,  hogy szándékos színészi eszköz,  vagy csak tikkelés.
Bazaltból faragott  Maibritt Saerens emancipált karrier-ügyvédnője, hihetetlen karizmájú
egyéniség, aki csak a vesztés pillanataiban bújik ágyba, akkor is csak fogadott csoki-fiával.
Robbannak a gyengéd humor-bombák,  groteszk helyzetek képei peregnek, az adagolt fe-
szültség azért  észrevétlenül fokozódik.  Hová lyukad ki az ágbogas történet,  hogyan ala-
kulnak a személyes sorsok,  van-e kiút, van-e visszaút? A két gyermek meg bájosan játssza
iszonyatos rabszolga-játékait, a norvég táj meg festmény-fehér és még az autók is némán
közlekednek.
Kőmerev jazz-vokállal nyit, mennyei tisztasággal őlelkeznek a szólamok,  a négy fiú később
komikai vénáit is megmutatja,  megjelenéseik ragyogóan ellenpontozzák a cselekmény for-
dulatait.  Anne Sewitsky kivételes tehetségét talán az a jelenet bizonyítja legjobban, mi-
kor /micsodat giccs!/, Bach C-dúr preludiuma lebeg sejtelmesen a Wohltemperiertes Kla-
vierból, a szerelmesek premier plánban hanyatlanak alá, hosszú szünetekkel csak néhány
jelentéktelen szót váltanak:  - és mégis!!!, - gyönyörűséges, áttetsző költészetté nemese-
dik az annyiszor látott trivialitás...
Igaz, a rendező lengyel,  de mi lehet az a norvég titok, amely minden filmesnek albatrosz-
szárnyakat ad?  Szakmailag tökéletes munka,  nézőpontja egyénien eredeti,  mégis közön-
ségbarát, mégis mindannyiunkról mesélő, elgondolkodtató alkotás.
Magyar filmesek!  Irány Norvégia!!!

NADER ÉS SIMIN                              Asghar Farhadi                             iráni film
 

Fájdalmas mosollyal betétovázik, maga a szemérmes jóság, odaadó alázat. Mindenre bólint,
semmit sem ért, mobilon kér tanácsot lelki vezetőjétől,  a legfontosabbat felejti el, majd-
nem halálba küldi a rábízott beteget. Hazudik, vádol, a végén vallási okokból mégis az igaz-
mondás mellett dönt.  Érzékeny, tanulatlan,  finom és primitív:  feudális proletár... Nehéz
elhinni, hogy nem egy csadoros civil asszony,  hanem a csodaszép színésznő, Sareh Bayat.
De nem ez az egyetlen zseniális figura! Iszonyatos hitelességűek  az iráni diktatúrában élő
végletek, a nyugatra kacsintó, jómódú entellüktell-pártól az emberien kemény bíróig.
Asghar Farhadi  forgatókönyve krimi-feszültsége ellenére tökéletesen kidolgozott dialógu-
sokból épül,  a jelenetezés mesterien váltogatja a helyszíneket,  a szituációk döbbenetes-
ségükben is azonnal érthetőek. Operatőre, Mahmoud Kalari észrevétlenül mozog a szoba-
belsőkben, permanensen szemtanúvá teszi a nézőt,  premier plánjai érzékletesek, atmosz-
férája lenyűgöző.
Leila Hatami angolszász beütésű Siminje  szakad ki legjobban a nyomasztó rendszerből, a
kettős kötésben vergődő férj,  Peyman Moaadi alakítása mesterien mutatja meg a fegyel-
mezett jólneveltség mögött izzó ellentmondásokat.  Mint minden iráni filmben, most is fe-
lejthetetlenek a gyermekek: a bejárónő feketeszemű csöppsége és a hosszan, töprengve
figyelő nagylány: Termeh,  akinek döntésétől függ végül a váló felek sorsa. Sarina Farhadi-
halszavú okossága,  nézésének szuggesztív mélysége,  magányának gyönyörű zárkózottsága
révén a nagyszerű film emblematikus hősévé válik.
Egyre többet látunk  az iráni életből,  egyre szélesebb spektrumú a kép,  melyet a semmi-
ből!?/ jött rendezők tárnak elénk, most kellene visszamenőleg megnézni összes nálunk lát-
ható alkotásukat.

HAJSZÁL HÍJÁN ÚRIEMBER               Hans Petter Moland               norvég film
 

Ki nem tud  Skandináviában  filmet csinálni?!?   Kaurismaki-ékkal kezdődött,  aztán berob-
bant a  Dogma,  izlandi filmek arattak, a svédeket már számon tartani se tudjuk, de hogy
a norvégok is...? - már csak az eszkimók és a lappok, bocs, a számik hiányoznak!
A mindennapi élet  költői kisrealizmusa,  a konyhai énekek, tojások és kedves mozdonyve-
zetők után  most a bűnfilm meghódítása van soron.  Célra tart a fegyver, de  Moland alko-
tására mégis inkább a "félalvilági abszurd" címke illene.  A Szappanopera óta megjegyeztük
a nevét, amelyet jócskán öregbít ez a pompás fim.
Kitántorog tizenkét börtönév után, beszélni alig tud, ex-bandája segít, de ebben nem sok
köszönet van. Stellan Skarsgard merev, katatón és lassú, ezzel együtt nagyon buknak rá a
hölgyek, szállásadója, aki pazar halvacsorákkal szédíti  a Lengyel Királyi TV /!!!/ adásának
nézése közben, a megkapóan randa  Jorunn Kjellsby  zseniális alakításában felejthetetlen
élményünk marad. Kitűnő karakter a gengszterfőnök  semmire se jó mitfárerével,  a kiváló
forgatókönyv /Kim Fupz Aakeson/ jóvoltából  keményen kopognak a célratörő dialógusok.
Vanizgalom, nevetünk is nagyokat és mindent átszínez egy csipet jól adagolt poézis. A ren-
dező hiteles atmoszférát teremt,  nagyvonalúan bánik az idővel, gyorsít és visszatart, lassú-
dad tempóban teszi lúzer-hősét szimpatikussá.
Ritka erénye  az északi filmeknek:  a végén csak-csak felülkerekedik az igazság!  Attól még
lehet kicsit gazember az  a rendőrzsargonban "úriember"-nek becézett bűnöző, attól még
korántsem válik szentté, ám együttérzésünket elnyeri, csakúgy, mint Hans Petter Moland
egyre telítettebb, egyre humánusabb alkotóművészete.

ÚTON                                      Jasmila ®banić                                  boszniai film
 

A szexforrongó 70-es évek Balaton-partján estünk vakációnyi szerelembe. Gyönyörűszép ci-
gánylány volt, egyetemre járt és énekelt, első hevületben befogadtam pesti albérletembe.
Néhány nap múlva  féltucat hívatlan vendéget találtam 12 négyzetméteres szobámban, volt
köztük kiskamasz ésnagylegény egyaránt, jóízűen ették agglegényi Globus-konzerv vastarta-
lékomat, székelykáposztától a kolbászos lencsefőzelékig.  "Na de hát!?!" kérdésemre a cso-
dálatos feketeség igencsak elcsodálkozott: "mééér? - az unokatestvéreim..."
A háborúból ocsúdó Szarajevóban súlyosabb a helyzet, keresztények, ortodox szerbek, mu-
zulmán bosnyákok élnek együtt és nincs család háborús halott nélkül. De maguk a muszlim
vallásúak sem egyformák:  a stewardess Luna családját szülőhelyéről űzték,  ám a Koránból
már csak családi ünnepek rítusát tartják be.  Munkanélküli férje  fanatikus vahabiták befo-
lyása alákerül,  a terrorizmussal is joggal vádolható,  középkori szokásjog szerint élő funda-
mentalisták táborába megy dolgozni.  A szerelmes asszony meglátogatja, de egy rövid talál-
kán kívül csak a csadoros nők szigorúan szabályozott életén ámulhat el. Megpróbálja vissza-
téríteni a férfit, de mikor a mecsetben szemtanúja lesz egy harmadik feleség esküvőjének,
elhagyja és gyermekét már csak magának szüli meg.
Jasmila ®banić forgatókönyve elfogulatlan látleletet rajzol, tömör szerkesztése, hiteles dia-
lógusai külön tanulmányt érdemelnek. Kiválóan választottak a karakterek: a szelíd nyugalmú
vahabita, a szűkült szemű, pengeajkú férj,  a táborban menedéket talált értelmiségi család-
anya. A hétköznapi tempó sűrűsödő izgalmakat rejt, nem volt valami jó érzés a /kiképző/tá-
bor életét figyelni, ahol az angol-tanításhoz is a Korán szövegét használják.
A legnagyobb ajándék  Zrinka Cviteąić játéka, ha egyáltalán annak lehet nevezni természe-
tességének tündér-csodáját. Alvó párjának horkolását mobillal rögzíti, magányos várakozás-
ban azt nézegeti ábrándozva.  Vízbe veti magát, hogy lássa szerelmét az elzárt férfi-szektor-
ban,  vállalja a mesterséges megtermékenyítés kálváriáját,  de eltaszítja  az óhitbe kattant
apát. Keményen lírai, álmodozóan férfias,  elragadó létezésében az emberi lélek teljes ská-
láján játszik.
Romeó és Júlia csak a mesés szerelemben létezhet,  hosszabb kapcsolatokra válasszunk lé-
nyegében azonos szintű, hasonló ízlésű és humorú társat! Lehetőleg ne  Szarajevóban, bár
a honi szakadékok is egyre mélyülnek...

WINTER'S BONE - A hallgatás törvénye            Debra Granik         amerikai film
 

Eddig a Coen-filmek jelentették számunkra, az off-kategórián kívül az amerikai filmművésze-
tet.  Debra Granik  alaposan átrajzolja a képet, nem európai hangvételű klónt látunk, ha-
nem minden ízében tősgyökereses, észak-amerikai alkotást. A kiinduló pontul szolgáló best-
sellerből akár  horrorisztikus nyomor-naturál is születhetett volna, de a rendező és  Anne
Rosellini  forgatókönyve nagyobb fába vágta bakfis-hősünk, Ree Dolly fejszéjét. A méretes
re vágott jelenetek aprófájából imponáló máglyát rakott, mely az emberi helytállás tüzével
fűti lanyha érzelmeinket.
Egyszerű hétköznapi történések,  egy éppen hogy nagylány két kistestvérével,  elhagyatva
küszködik a világvégi hegyvidéken,  ahol a drogfőzésen kívül  nincs más megélhetési lehető-
ség. A szomszédok segítenek néha, de a nagyrészt családtagokból álló környezetet kiégett
emberek, vagy kegyetlen maffiák uralják.  Még vénnek sem való föladat:  meg kell keresnie
eltűnt apját, abban a reményben, hogy meghalt, hiszen az az árverésre kerülő ház és erdő
megmentését jelentené.
Manapság a prérihősök acélos arcéle  bájos tinédzser-lányok fitos profiljába váltott,  a Fél-
szeműben meg is csodáltunk már  egy markáns fellépésű ifjú lányt. De  Jennifer Lawrence
hamvasságában is kőbe vésett premier plánja  minden elképzelhetőt felülír.  Nem szép úgy
magában: konok elszántsága, identitás-biztonsága,  éles akcentusa teszi ellenállhatatlanná,
miközben egyáltalán nem koravén,  inkább a helyzethez való tökéletes alkalmazkodás, a ta-
nulási képesség, a perfekt azonosulás teszi hajlíthatatlanná.  A színésznő ugyan húsz éves,
de habozás nélkül látjuk 17-nek,  csak egyetlen halovány mosolya fénylik fel a végén, elég
ahhoz, hogy érintetlen lelkületéről meggyőzzön.  Pedig úgy biztosítja ki fegyverét, hogy a
marcona brigantik is meghunyászkodnak,  úgy hasogatja a rönköket, hogy szikrázva hullik a
forgács...
A többi szereplő kiválasztása is példás, gyűrött vonások, drogba kábult tekintetek, egyedül
a nagybácsi,  /40 éves aggastyán.../ őrzi emberi mivoltát.  A táj nem lenne sikeres az útiké-
pek albumában, sivár, koszlott, lepusztult.  Michael McDonough  kamerája ónszínű homály-
ba burkol mindent,  a szürke ködben elemésztődnek az élfények, eltűnnek az éles vonalak.
Reményten,  halálos tespedtség,  melyben legfeljebb egy puskalövés torkolattüze villámlik,
fejsze zúzza a panoráma-ablakot, de még a vörös sapka is fakóbarnává piszkosodik.
Hatalmas film, ha nem a bevételről szólna az Oscar-díj, hármat is kapott volna... Nagy ívben
kerüljük az amerikai kasszasikereket,  Tarantino sem kivétel, de ezentúl nagyon figyelünk a
páratlan eredetiségű  Debra Granik-ra. Van más is?!?

A VÉRES PENGE                             Lee Joon-Ik                           dél-koreai film
 

Takeshi Kitano  után mit lehet hozzátenni  Zatoichi történetéhez?  Honvédő háborút a ja-
pán megszállók ellen, egy trónra törő penge-arisztokratát, akinek árulását a koreai vak sza-
muráj próbálja megbosszulni. Na és persze szerelmi szál is kell: kamasz-hős, aki éppen a ne-
mesen rossz hadvezér ágyasába szerelmesedik...
Mert a keleti gondolkodás nem ismeri a fekete-fehéret, a fülével látó kardforgató iszik, nő-
zik és túl sokat veri tanítványát, ellenfele ugyan racionális kegyetlenséggel halad útján, de
ledöfött ellenségei  vállára borulva  lehelik ki lelküket, néha még meg is könnyezi halálukat.
A gésa vad szerelemmel csüng imádottján, de ettől még nagyon is tetszik neki a serdülő év-
járat, kinek megmentése érdekében még kardot is ragad.
A párbajok, csatajelenetek végül is balettek, a testkultúra, az akrobatika és az esztétikum
szintézisét képezik. Nem vér, nem kín, nem iszonyat: a látvány gyönyörűsége. A végsőkig ki-
élezett helyzetek,  még az utolsó csapás után is  van remény a győzelemre,  kardunk az el-
lenfél szívében, pengéjének éle nyaki ütőerünkön: - ám végtelen lassúsággal aláhanyatlik...
A pelyhesállú tinédzser  ordít, őrjöng, zokog és dühöng,  tengersok ütést kap tanitójától,
csoda, hogy nem nő be a feje lágya?!?  A jégarcú örömlány  skandináv-nyugalmú PC-girl, la-
konikus válasza  a kisebbségi kérdésekre:  "na és?",  okosan használja ki rajongóját, akinek
bosszúvágya vezeti el távoli kedveséhez.
Félelmetes rendezés,  tökéletesen profi és mégis eredetinek tűnik,  a színészi játék pedig
nagyságrenddel haladja meg európai mércénket. Az áruló hadvezér hórihorgas gentleman,
arca rezzenéstelen, mosolya farkasfogú, létezése komoran acélos felkiáltójel. Nem vagyok
Kelet és nem vagyok Nyugat, Én csak Magam vagyok Magam! Sokat hallott szavak, ismerjük
a minden áron a hatalomra törő diktátor  hazai típusát, - hát inkább kívánnánk magunknak
egy nemes koreai harcművészt, a maga emelkedett lelkületével... És ott a ravaszdi, szünte-
len vigyorgó, éleseszű vakember, a Holdról,  felhőkről kérdezősködő örök kíváncsi, a gúny-
ra,  öniróniára egyaránt hajlamos kard-virtuóz, aki nem tudja elviselni a Nagy Szövetség, az
össznépi összefogás elárulását.
A fináléban a sustorgó vízek fölött hajózik a halálban megbékülő szerelmespár, a parton a
bohócpáros, a vak és a kamasz gyötri egymást, - mindannyian halottak már,  de szellemük
bennünk él tovább. Ahogy a felejthetetlen film poézise is.

A KIRÁLY BESZÉDE                            Tom Hooper                             angol film
 

Frears Királynő-je óta enyhébben vélekedünk  a mélyen nemigen tisztelt angol királyi csa-
ládról, amelyet aufklerista neveltetésünk okán afféle díszes bojtnak tartunk a dokkmunká-
sok sipkáján. De az elragadó a környezet, a groteszk jólneveltség,  a ragyogó színészek jó-
voltából, most már  egy dadogós másodszülött is  emberi érdeklődést tud kelteni. Tegyük
fel, hogy nem lesz király, akkor is rettenetes nyűg a beszédhibája,  akkor is küzdenie kell
elfogadtatásáért. Történelmi bónusz, hogy közben a világháborúba csöppen és éppen be-
szédei révén lesz kimagasló társadalmi tényező.
Így már hősköltemény! Másfél órás nézelődés után, amely idő alatt csak a megvalósítás bá-
mulatos professzionalizmusát, a hitelesség elképesztő szintjén csodáljuk, egyszerre csak a
legmélyebb katarzis révülete kólint fejbe,  vagy inkább szorítja össze a szívünket. Tagolva,
vérfagyasztó hosszú szünetekkel mondja a beszédet,  Tom Hooper  tempója, kamerája és
vágásai a  Filmművészet Nagykönyvébe  kívánkoznak, talán három oldal sem lenne elég an-
nak részletezésére, hogyan is épül fel a rendkívüli hatású képsor.
David Seidler  forgatókönyve találó szituációi mellett ambiciózus kidolgozottságában is je-
lentős, dialógusainak szellemessége,  nyelvezetének autentikus hitelessége sem kérdéses.
A látványtervezőkkel együtt  Danny Cohen  teremti meg  a varázslatos miliőt, amelyet fan-
tasztikus színészcsapat népesít be. A királyi család tagjaitól az utolsó ajtónállóig tökéletes
az arcképcsarnok,  a walesi herceg ridegen merev,  Simpsonné randa, mint a szeles éjsza-
ka, V.György király dölyfös barom,  az anyakirálynő kedves dáma és milyen csinoska jutott
ennek a böszme királyfinak!
- Akit  Colin Firth  mágikus arányérzékkel alakít:  nem nevetjük ki, de nem is sajnáljuk, tu-
domásul vesszük,  mint az egész angol társadalom, - aztán lassan szurkolni kezdünk neki, iz-
gulunk már érte, szenvedélyesen kívánjuk, hogy sikerüljön a lehetetlen és végül mérhetet-
len elégedettséggel sétálunk haza,  - hát mégis lehet!!!  Mégis teljesülhet a legmerészebb
álom is, a legelérhetetlenebbnek látszó célba is befuthatunk!!
Elkelne nálunk is egy  Geoffrey Rush, a zsigerekbe látó,  félelmetes empátiájú pedagógus,
aki katalizátora a történetnek, aki szívós józanságával végigvezet a királyi úton. Ha ez színé-
szet, akkor minek nevezzük a többit? Ha ez karakter-ábrázolás,  milyen is lehet civilben ez
a páratlan zseni?!?   ...és milyen is lehetne királynak lenni? - vagy: "a szép királyfik mégsem
boldogok?" /Azért kis cselédnek mégsem megyünk el.../ (l. Bob herceg)

MINE VAGANTI /Szerelem, tenger,pasta/               Ferzan Özpetek            olasz film
 

Cudar dolog egy  coming out,  hát még ha egy kisváros nagypolgári családjában történik.
Mint előző filmjeiben,  most is a szerelem fájó hiányáról,  kínzó lehetetlenségéről mesél,
tetézve a rejtőzködés kényszerével.  Kemény indítás után  Ferzan Özpetek  komikus ele-
mekkel oldja a hangulatot,  de nevetésünkre mindig  komor lelki tragédiák vetnek árnyé-
kot.  Elena Sofia Ricci, a ma már semmiségnek tűnő bakfiskori ballépése miatt vénlánnyá
hibernált, még mindig elragadó szépségű dáma, alkalmi szeretők és konstans alkoholizálás
mámorában rövidlátóan szépítkezik, a nagymama esküvőjének ambivalenciája emlékképek-
ben jelenik meg, de a fiúi másság áldozata az anya is, Ilaria Occhini, akiben Gaál Erzsébet
vonásait ismerhetjük fel.
Érzelmi fogyatékos ítészek a rendező szemére hányják,  hogy vígjátéki köntösbe öltözteti
a húsba vágó konfliktusokat, - bizonyára így vélekednének a  Vízkeresztről is,  ha ma írná
a derék William... Acélosan pragmatikus bátyjának mimóza-érzékenységű ellentéte, a lírai
tekintetű  Riccardo Scamarcio ábrándos bizonytalansága olyan veszélyes mélységeket sej-
tet, melyek bármelyik pillanatban végzetes fordulathoz vezethetnek.
A rendező félelmetes biztonsággal találja meg szereplőit,  a három római bájvirág, avagy a
Buster Keaton-i mimikájú szolgáló puszta jelenlétével sorselemzéseket helyettesít, földön-
túli nyugalmával most is kitűnik a  Szemközti ablak férfihőse.  A Dogmától a kamaraszínházi,
Fellinitől a befejezés  békévé oldó össztáncát tanulta el,  a szuggesztív realizálásban nagy-
szerű alkotótársat talált  Maurizio Calvesi operatőrben. A konfliktust kirobbantó csúcsje-
lenetben, az ünnepi vacsoraasztal körül köröz vészjóslóan a kamera, ahogy a hamletien ki-
gazdákodott,  összevont temetési-esküvői keringőt is  bravúros természetességgel követi.
Pasquale Catalanosi  fülbemászó délolasz dallamossággal telíti  az atmoszférát,  de kiváló a
groteszk képeket kísérő pizzicatókban is,  szerelmi zenéje pedig mindannyiunkból az elte-
metett, csalódott vágyak fájó emlékét hívja elő.
Könnyű dolga van: áttetsző nemességű arcélével, rebbenő mozgásával  Nicole Groimaudo
örök időkre képzeletbeli ideáljaink körébe istenül. Az örökölt gazdagság pénzcsináló kalo-
dájába zárva,  a kamaszos rombolás és a sebességmámor nihiljében  végre megjelenik egy
búskomor, magába zárkózó,  izgalmas férfi,  de ő sem egészen az...  A félénk simogatás, a
hirtelen csók utáni tétova búcsúzás színészi-rendezői remeklés, de ahogy hasonfekve a fö-
venyen, belenyugvó keserűséggel ismeri fel a valódi helyzetet,  az a legmélyebb átélés lel-
ki kitárulkozásának páratlan csodája.
Nem vagy meleg? - de hányszor kell színt vallanod!?!  Nem vagy boldogtalan? - de hányszor
sírtál csalódottan?  Elviseled-e a szívfájdalmat és a megkönnyebbült nevetést váltakozását?
- Menj és lásd  Ferzan Özpetek újabb mirákulumát...     2011

2 0 1 0
 

Sporthorgászat                           10!
Mina Vaganti /Sz,T,P/                100
Egy komoly ember                    10!!!
Mocskos zsaru                            10
California dreamin'                       9
Semmit magamról
                       10
Baaria                                      10!!!

SPORTHORGÁSZAT                         Adrian Sitaru                            román  film
 

Zötyög a Dacia a földúton, elüt egy kószáló lányt, így végül hárman mennek a folyópartra.
Igazi neoromán neorealizmus: feleség szeretővel és egy furcsa huszonéves fruska, aki mel-
lesleg országúti prosti is talán.
Az Istenek alkonyába illő, Brünhilde profilú  Ioana Flora  komor nézésével leplezi házastár-
si mobil-ellenőrzéseit, cselezgetéseivel csupán szeretőjét próbálja megtartani. Passzív, de
hosszú hallgatásai mélyén  kemény elhatározások izzanak. A férfi,  Adrian Titieni  annyira
K-európai, félbalkáni, széteső puhány, aki legfeljebb mácsóságának önhitével tudja fizikai-
lelki ványadtságát ellensúlyozni.  Mert erre mifelénk csak a lányok, a nők adnak magukra,
az "erősebb" nem évtizeddel öregebbnek látszó, füsttel, piával terhelt szánalmány. Bezzeg
Maria Dinulescu! Izgalmas, titkokat sugárzó, különös, egyedi,  - nemcsak szép, eszméletle-
nül vonzó, brutálisan nőies is.  Játékról itt szó sincs, igaz a három szereplő egyikénél sem,
valami kérlelhetetlen, elementáris erejű saját létezésük felülírja a színészi eszközöket.
Néhány órás, szinte valós időbe játszódó epizódjuk egyébként teljesen érdektelen. Azért
lenyűgöző, mert  Adrian Sitaru  dokument-stílnél  hitelesebb valóságot képes teremteni,
felfoghatatlan hogy hogyan...A kamera a mi szemünk, elrévedünk a köznapi mimikájú arco-
kon, elfordulunk közben, bámuljuk a vízben hajladozó nádszálakat, visszafordulunk, fél fül-
lel persze halljuk közban  az akadozó párbeszédet,  de tekintetünk váratlan ugrásokkal ka-
landozik az eseménytelen tompaságú környezetben.  Adi Silisteanu  kézikamerája az igazi
hőse ennek a jelentéktelen délutánnak, operatőri munkája a képírói átélés mesterműve.
Fogalmunk sincs miért ilyen jó a román film... Talán a kimódolt sztoriknak következetesen
hátat fordító, a hétköznap, a szörnyű valóság felé való nyitás?  A régi rendszer szörnyűsé-
geinek,  a fordulat hazugságainak leleplezése?  - de hát ebben a Sporthorgászatban olyas-
mi történik, ami a világ bármely pontján, bármikor előfordul...
Minden új román filmhez rohanni kell!!! Nem játsszák sokáig, ha egyáltalán...

EGY KOMOLY EMBER                      Coen-testvérek                  amerikai film
 

Még hogy "komoly"!  Talán inkább olyan  közepesen semmilyen:  felnőtt egy kispolgári, kor-
szerűen vallásos zsidó családban, kijárt egy közepes egyetemet és most éppen véglegesíté-
sét várja adjunktusi székében.  Van neki háza, családja:  iskoláskorú gyerekek, unott arcú
feleség, a kerítés nélküli telekhatáron túl rasszista náci-szomszéd. Fejében levezethető té-
telek, átlátható feladatok zizegnek, szaporodó problémái azonban nem oldhatók meg ilyen
egyszerűen. A kinevezés bizonytalan, az asszony válik, fia a Tórát tanulja, miközben folyton
a TV-antenna beállításával gyötri.  Felbukkan egy vesztegető diák, akiből rövidesen zsaroló
válik, névtelen levelek fúrják, fizikai kondíciója sem kielégítő.  De legszörnyűbbek az álmok,
melyekben hideg ármánnyal és éles lőszerrel egyaránt az életére törnek.
Érdekes ez? Óh, nem!  Illetve csak akkor, ha  Ethan és Joel Coen  írja a forgatókönyvet, ki-
tűnően realizált, ám érdektelen thrillerek után végre visszatérve az "Ember, aki ott se volt"
zseniális stílusához. Nincs az ötvenes évek fehér-feketéskék tónus-csodája, Roger Deakins
mindennapi színtelenségben, kifinomult világítással alkot hasonlóan eredeti látványvilágot.
Az egyre mélyülő konfliktusok visszatérő jelenetei, a mesterien kiszámított ütközések tom-
pa fenyegetése, a körkörös cselekmény végzetes örvénylése  megérdemelne egy kimerítő-
en elemző disszertációt. A szabály szerint legyártott gyerekek szájtáti bambasága, a mézes-
szavú házibarát sunyi cselei, a fitnesztestű jégszobor szerető, bádogszemén a fagy kopogó
reflexeivel, a távolkeleti apa hideglelős álarcában: micsoda figurák, micsoda választások!
Ahogy a kisfiús mosolyú Michael Stuhlbarg is az a főszerepben, mimikája legkisebb lelki rez-
dülését is szuggesztíven tükrözi, bizonytalan, ha beszél, lenyűgöző, ha néz és hallgat. Nem
véletlen,  hogy minden szereplő  váratlanul izgalmas,  a színészvezetés magasiskoláját élvez-
hetjük. Azok a semmitmondó rabbik, az a túlsúlyos titkár-főnéni, az a Popper Péter-like jó-
barát és a mementóként fel-felbukkanó, együtt érző kolléga az ő diszkrét hírmorzsáival...
Hát bizony ezt úgy hívják, hogy filmművészet. Nem a sztori fordulatai, nem a sztárok, nem
a poénok és bravúrok teszik azzá,  hanem az a megfoghatatlan képesség,  amely a képkoc-
kák megalkotásán túl, a képsorok rejtett zeneiségével építi fel az időbeliséget. A vágás, a
tempó, a megfeleltetés és ellenpontozás, a filmszerű katedrális-építés isteni csodája.

BAARIA                           Giuseppe Tornatore                       szicíliai-olasz film
 

Nagyapám földműves, apám marhakereskedő, majd a szakszervezet agitátora, én filmrende-
ző vagyok: Giuseppe Tornatore. Ahogy másod-, harmadgenerációs értelmiségünk kiemelke-
dését a Felszabadulás után,  a szicíliai mélyvilágból felfelé vezető utat is a Kommunista Párt
biztosította.  Olcsó dolog ma kommancsozni,  de a maffia földjén,  a feudál-kapitalista világ-
ban ez volt az egyetlen lehetőség. Nem divat ma az epikus családregény, de Tornatore laza
epizódokból építkező  "Mindent apámról"-ja két és fél órán át ébren tartja a lankadatlan fi-
gyelmet.  A szegény ember kisfiát két birkáért szolgasorba adják a pásztor mellé, aztán köz-
vetlenül a tehenéből fejt tejet árulja a városban, közben még szentkép is lesz belőle, a he-
lyi művész modelljei csóró tyúktolvajok,  de az angyalokat jóképű kisfiúkról mintázza. A kilá-
tástalan nyomor ellenére  derű, optimizmus,  életkedv jellemzi a világháború idejét, utána
pedig  a demokrácia esélyei fénylenek fel.  A magasra nőtt, jófejű fiatalember rövidesen a
Párt vezetésébe kerül,  majdnem képviselővé is választják,  a rozzant parasztházból elegáns
villába költözik.
A rendező aprólékos gonddal teremti meg a környezetet, hollywoodi szintűek a tömegjele-
netek,  a város fejlődésének  30 éve is  hitelesen lemérhető a díszleteken.  Tökéletesek a
gyermekszereplők, a hétköznapi civilek pedig  magától értetődő játékkedvvel színesítik pa-
lettát. Pedig azon a legkisebb szereplő is fellinis csoda: egy brillantínos fasiszta úr, a nagy-
gazda,  aki maréknyi olivabogyó hiányáért vereti a gyereket,  a plébános, aki szemforgatva
esketi még a kommunistát is... Az apa szerepében  Francesco Scianna a lányszöktetés bra-
vúrjától a befutott politikusságig ívelő életút minden stációjában újabb és újabb arculatot
képes megfogalmazni. Az anya,  Margareth Made egzaltáltan különös szépség, a nagymama
Angela Molina  alakításában tragikus memento. Enrico Lucidi  a professzionális operatőri
művészet magasiskoláját képviseli,  külön tanulmányt érdemelne összetett virtuozitásának
összetéveszthetetlen egyedisége.
Tornatore merészen váltogatja a stíluselemeket, a meghiúsult földosztás jancsói totáljai, a
megrágalmazásáért könyörgő képviselő ionescoi monológja, a szegénység naturalista képei
az abszolút hitelesség hőfokán  egységes alkotássá ötvöződnek . Eszmélését, a mozi, a film
meghatározó élményét az "így jöttem" varázsos optikáján át mutatja be, - a némafilmet egy
olvasni tudó /!/ tekintély kommentálja hangosan  a közönségnek, a kisfiúk az iskolapadban
filmkockákat cserélnek: egy  Máté evangéliuma három neorealistát ér...
Olyan igaz, olyan emberi, bizony sírni kell... és a stáblista alatt az első próbálkozásokat lát-
hatjuk,  a kamaszkori, homályos  Super 8-as filmkockák peregnek és észrevétlenül úgy szól
Morricone giccses zenéje, mintha a mennyei szférák muzsikálnának.

SEMMIT MAGAMRÓL                      Urszula Antoniak                    ír-norvég film
 

Ki ne akart volna egyszer világgá menni?  Nem kalandvágyból:  inkább egy tarthatatlan élet-
helyzetből menekülve. Az elsőfilmes rendező hőse legfeljebb harminc éves, otthagy férjet,
lakást,  életet és nekivág az ismeretlennek.  Úttalan útjait Írország vad tájain keresi, kuká-
ban kenyere, a hátán a sátra.  Iszonyúak a brontei üvöltő szelek, de még rettenetesebb a
kiégett lélek kínjai.  Magányos házban, magányos gazdára lel,  kerti munkáért ennivaló a fi-
zetség. Semmit sem mond magáról, csak operaszeretete árulkodik az intellektuális múltról.
Stephen Rea  alakította majdnem öregember, festett hajával, az eltemetett múlt terhé-
vel szintén  nem könnyű eset.  A lassú mindennapok  mégis egyre jobban közelítik egymás-
hoz  a két katatoniába sérült embert.  Daniel  Bouquet  operatőr  szindbádi pasztelljei, a
burgonyahámozás, levesfőzés, az olvasás/!/ közelképei, a vermeeri finomsággal formált pre-
mier plánok még a zord táj  mesésen fényképezett szépségeit is felülmúlják.  A rendezőnő
visszatartott tempója, érzékeny színészválasztása és instruálása  gyengéd hangulatú, poéti-
kus atmoszférát teremt. A telitalálat  Lotte Verbeek  depresszióba szépült arca,  csodála-
latos játéka, természetes titokzatossága. Száz arca van, de mindegyik sugározza emberi-szí-
nészi egyéniségének ellenállhatatlan karizmáját. "Nézd a világ apró rezdüléseit": a jelenték-
telennek tűnő pillanatok folyamát, a befejezésben mitologikus jelképesség váltja fel, a ha-
lott lepedőburkot kap,  merevülő testét a lány meztelen ölelésébe zárja,  de még ez a stí-
lustörés sem bontja meg  a film éterien tiszta szerkezetét. Elsőfilm, de  Urszula Antoniak-
ról minden bizonnyal sokszor hallunk még következő alkotásai révén is.

CALIFORNIA DREAMIN'                     Cristian Nemescu                    román film
 

Schubert  Hetedikje  Befejezetlen Szimfónia maradt,  Bartók  Brácsaversenyhez finálét ka-
nyarítottak, Schönberg Mózese sem úszta meg, egy teljes felvonás/?!?/ készült hozzá, még-
hozzá a szerző vázlatai nélkül. De a film, melynek végső munkafázisa a vágás, igenis megköve-leli az autentikus teljességet, a rendező személyes jelenléte nélkül is.  Hányan bízzák alko-
tásuk sorsát egy külső szem, a vágó tehetségére és ez mindig is használ a műnek...
A nagyszerű  Cristian Nemescu  stábja  rosszul tette,  hogy a  80 százalékos készültségű fil-
met befejezetlen formában hagyta.  Logikai bukfencek,  felesleges jelenetek,  időnként le-
fulladó tempó gyengyíti, az így, torzóban is megragadó remeklés hatását.
Mintha szép hazánkban járnák, úgy a Hatvanas Években:  minden sivár és lepukkant, az álla-
mot lopja az élelmesebbje,  a többi meg megadóan mímeli a munkát. mindez valahol a nagy-
harsányi végeken.  Az emberek kívül-belül ápolatlanok, közönségesek és tunyák. Ide robog
be a NATO-vonat, itt esik egyik ámulatból a másikba, a mívelt Nyugat normáihoz szokott am-
csi százados, itt bizony egy senki állomásfőnök napokig jegelheti a stratégiai fontosságú ha-di szállítmányt.  Mi vezérli ezt a fura embert, ha nem a pénzéhség, nem a basáskodási vágy?
A '44-es kerettörténetből csak a végén derül ki  fekete-fehéren az ok,  de addig megbarát-
kozunk a besüppedt mohóság cselezéseivel, amin azért nehéz nevetni, mert legtöbben így
próbálkozunk. Gyönyörűséges a szerelmi szál: az időnként kedvesének, néhány keresetlen
"hallo"-val  hazatelefonáló tengerészgyalogos és a környéket uraló félmaffiózó  kislányának
bimbózó románca.  A tinédzser-szépség elvágyik,  mindegy hova,  egy szót sem tud angoluL,
de talpraesetten megoldja a nyelvi nehézségeket.  Módosítjuk a szex-jelenetekkel kapcso-
latos ellenérzéseinket: ilyen mívesen kidolgozott, hevességében is költői, sejtelmes árnyé-
kokban fényképezett erotikát még sohasem láttunk, ám ezentúl örökké hiányolni fogjuk...
Nemescu a kusturicás mulatós,  ordítozós baromkodás helyett  inkább oroszosan poétikus
stílusban vezeti a cselekményt,  az ellentétek sem nélkülözik  a megértő gyengédséget, a
bűn megszépül, a ritmus fenségesen hömpölygő.
Ahogy rettegett jövőnkben,  végül itt is betenyerel a tudatlan népet felbujtó,  ártatlanul
induló, tragédiába vezető populizmus. A bukaresti bányászjárásra, marosvásárhelyi pogrom-
ra emlékeztető furkósbotos hadak egymásnak esnek,  váratlan Molotov-koktél is begyullad,
a rend és a józan ész fejvesztve menekül,  míg a távozó katonavonatot,  az azóta nálunk is
divatba jött procc-jelkép: puffogó tűzijáték búcsúztatja.
Kiváló a színészvezetés, a tikkelően határozott parancsnok,  Armand Assante mellett a tel-
jesen európai stílben játszó Jamie Elman közlegénye és a sistergően bájos Monica, Maria
Dinulescu nyújt kiemelkedőt,  de az összes román színész is abszolút hitelességgel képvise-
li alsó-balkáni típusainkat.
Nálunk se történhetett volna másként, szerencsére minket elkerültek a kül- és belháborús
borzalmak, reméljük, nemcsak eddig.

2 0 0 9
 

Becstelen brigantik                10
Ember a magasban                 10!!!
Made in Hungaria                 110

BECSTELEN BRIGANTIK             Quentin Tarantino           amerikai-német film
 

A Ponyvaregényt tíz perc múlva hagytuk ott, későbbi filmjeitől a fajlagos művér-mennyiség
tartott vissza.  Az államilag  petárdázott  népünnep rettenete  most szerencsés módon te-
relt,  a nácitlanító haditettek miatt  egyébként is vonzó filmhez.  Az első remekbe szabott
párbeszéd, a lenyűgöző  Christoph Waltz-szal, mesteri világításával, elképesztő feszültségé-
vel a székhez szegezett,  az árulást visszautasító német őrmester jelenetében, az ellenség
emberi nagyságát sugalló, egyre közelebbi három premier plán döbbeneténél pedig, muszáj
volt felsikítani: bocsáss meg Quentin, hogy eddig otromba giccsőrnek tartottunk...!!!
Ez az ember valóban zseni:  rafinált forgatókönyvében  képes a cselekményt mesterien bo-
nyolítani, a bosszúálló lány, a deli nácihős,  az extrém zsidóvadász és a kommandós brigan-
tik történetét  bravúros csavarokkal vezetni  az apokaliptikus végkifejletig.  Korántsem az
utóbbiakon van a hangsúly,  a középpontban a nácik és a francia zsidólány áll.  Igéző gesz-
tus:  a stáblistán  a német színészek neve  kiemelt fehér betűkkel virít,  bár utólag sajnál-
tuk,  hogy az elbűvölő játékú  Mélanie Laurent  nem kapott megkülönböztető tipográfiát.
(Érthető:  alakításához méltó nagyságrendű betűtípust  nehéz lenne találni...)  A göbbelsi
asztaltársaság,  számára érthetetlen beszélgetését figyelve,  rettegő tekintete, villanásnyi
mosolya, az arcizmok lefojtott remegése  a kiszolgáltatottságban is kitartó, kétségbeesett
helytállás mimikai mesterműve. Tarantino  szereposztásban,  színészvezetésben is jeleske-
dik, Hitler ugyan brutálisan elrajzolt, de az álnémet brigantigárda, benne a szótlan Stiglitz,
Till Schweiger és az állatias dühöngése ellenére kifinomult entelektüel  Eli Roth, pompá-
san egyénített csapatot alkot.  De felejthetetlen  a kis Max születését ünneplő közlegény
géppisztolyos nagyjelenete, vagy a reklámban aránytalanul favorizált  Diane Kruger az áru-
ló színésznő szerepében. Ha a cannes-i pálmát nem is, a mienkét az elképesztő  Christoph
Waltz
SS-főtisztje viszi el,  bár hasonló rangú a szépségen túli sugárzású  Mélanie Laurent
expresszív alakítása is.
Érthetelen, mivel tud a rendező negyedórás, totál-színpadias jelenetekben vibráló izgalmú
légkört teremteni és hogyan tud néhány epizódból két és fél órás remeklést alkotni.  Egy,
csak egy magyarázat adódik: zseni !  Olyan, aki belevág egy "magyarázó" flashbacket, aki il-
lusztrálni mer egy újság-fejléccel, akinél a narrátor gátlástalanul belekotyog, aki a véglete-
kig kijátssza az eizensteini montázs párhuzamait.  Találékonyan idéz,  könnyedén szúrja be
frappáns utalásait, tévedhetetlenül találja meg az alkotótársakat: Robert Richardson port-
ré-panorámái,  David Wasco látványtervei a legszofisztikáltabb  európai szintet  képviselik.
Talán elég felidézni a tehenészgazda rettegésbe torzult arcát,  melyen a frissítő víz a féle-
lem verejtékével, majd az önvád könnyeivel vegyül,  vagy  a mozi-épületet tervrajzi aprólé-
kossággal, hosszan végipásztázó felülnézetet.
A horrorbrutálon /a/szocializálódott nagyközönség kicsit kevesellte a vérfürdőt, jó ütemű
szemhunyásokkal nekünk ezt a sokat is sikerült kiküszöbölni, azonban mindannyiunk egysé-
ges izgalomban követtük, hogyan írja át  Quentin Nagymester a filmtörténet után, a nagy-
betűs Történelmet is.

EMBER A MAGASBAN                    James Marsh                  amerikai-angol film
 

Mennyi is széltében egy cirkuszporond? Van vagy 15 méter, a kupola meg néhány emelet-
nyi, - ehhez képest a  World Trade Center  két tornya 450 m magas és 60 méternyire van
egymástól...  Ott sétálni 45 percig,  üldögélni, feküdni a drótkötélen,  integetni a Grand
Canyon-nyi mélységben bámuló ember-hangyáknak,  hát az azért egészen más! A vakmerő
álmodozó,  Philippe Petit bravúrjában mégsem csak ez a csodálatos: mert oda be kellett
jutni,  tonnányi eszközt kellett a 104.emeletre felvinni,  az éjszaka sötétjében órák alatt
kifeszíteni, rögzíteni, biztosítani azt a hatvan méter, ujjnyi vastag acélsodronyt,- voltak is
hozzá kétszer ketten, reggelre maradt is ebből három, ebből az az egy, egy ilyen éjszaka
után vitte véghez, ismételhetetlenül csodálatos tettét. De talán még ennél a káprázatos
végkicsengésnél is gyönyörűségesebb az út, amelyiken idáig eljutott.  A Notre Dame tor-
nyai és egy ausztrál híd két pilonja után,  az akkori világ  legmagasabb épületeit választva
célul, meghatványozta merészségét:  hónapok, évek aprómunkájával, centiméter pontos-
sággal modellezte a tetthelyet,  kidolgozta és megszervezte  a szállítás, a bejutás módját,
racionális fanatizmusával odaadó segítőket szerzett veszélyes vállalkozásához.
Több Nagydíjra érdemes James Marsh: megtalálta témáját, felkutatta az összes létező do-
kumentumot, árnyaltan emberi interjúkat készített a fantasztikus sztori főszereplőivel és
végül, mesteri dramaturgiával,  az egymást erősítő mozzanatok ellenpontozásával,  példás
arányérzékkel építette fel mesterei kompozícióját.  Forgatott hozzá illusztratív esemény-
szilánkokat,  amelyek  Philippe Petit  szenvedélyes narrációjával, felismerhető arcok nél-
kül is dermesztő hitelességel idézték fel a feszült perceket, -  de az igazi csoda az, ahogy
a 35 éve házilag forgatott, Super 8-as filmeken, láthatjuk hőseinket a felkészülés éveiben.
Az otthoni kertben  kifeszített kötélen gyakorló művész,  /mert bizony, hogy az !!!/, sze-
relmével a hátán  egyensúlyoz könnyedén,  kizárt,  hogy valaha is lezuhanjon,  - ez a kép  
a feltétlen bizalom,  a teljes azonosulás  örök mementójaként  marad meg emlékezetünk-
ben.  Ahogy az a mosoly is, amely az első lépések után sugárzik fel arcán, mikor a fél kilo-
méteres magasságban érzi, hogy a kötél rögzítése rendben van és most már "csak", a szo-
kott mutatványok következnek... A beteljesült álom szédült eufóriájában,  Satie zongorá-
jának tétován poétikus hangjai fölött, elszorult szívvel, ujjongó boldogságban bámuljuk a
lehetetlent, éljük át a transzcendens élmény felejthetetlen varázslatát.
Egyedülálló esemény, egyedülálló film, az ember, az  Ember a magasban.

MADE IN HUNGARIA                         Fonyó Gergely                         magyar film
 

A József Attila Színház-i, szintén  Tasnádi István fémjelezte előzmények után bizsergetően
jó előérzetekkel ültünk be, de film legmerészebb vágyainkat is felülmúlja! A röpülőgép las-
súló légcsavarokkal landol a Népköztársaság budaörsi határán,  de mi már az első táncjele-
netnél elszállunk.  Semmi kidobós-beforgós párosodás:  mindenki egyedül ropja, természe-
tesen az invenciózus koreográfus,  Tihanyi Ákos elképzelései szerint,  tömegben, együtt,
igazolva több évtizede vitatott tézisünket, miszerint az igazi rock 'n roll: szólótáncz !!! Jár-
ják veszettül, táncosok, színészek egyaránt, elképesztő a vágás /Csillag Manó/: egy hety-
ke figura - nagytotál - jellegzetes tárgy - a szereplők - etc.,  fantasztikus iramban, tökéle-
tesen ritmzáliva. Rendőrség, vízágyú/működő!!!/, fejveszett menekülés, szédítő forgatag s
a közepén  Scherer /Pepe/ Péter újabb karakter-remeklése, a kispolgári kiskáder Bigali. A
cselekmény izgalmasan bonyolódik,  mi lesz a zenekarral?, mi lesz a vetélkedő frontembe-
rekkel és mi lesz a szerelemmel, óh?  Beépül még négy hórihorgas NDK-csaj, megjárjuk az
uszodát, a házibulit,  de mág gyertyafényes szerenád is felhangzik a Salvador Dali-san égő
zongorán. szólnak az elnyűhetetlen magyar rock örökzöldjei,  hát ha az a Fenyő úgy éne-
kelt, úgy mozgott volna, mint a mi  Fenyő Iván-unk , aki ráadásul kitűnően játssza a rossz-
fiút, talán mi is Hungáriások lettünk volna azokban a daliás időkben. Szabó Kimmel Tamás
abszolút all round színészként jeleníti meg  a hajdani figurát,  érzelmes mimikája,  hiteles
átélése, elsőprő lendülete van.  Felbecsülhetetlen erénye,  hogy soha nem túloz, annak
ellenére, hogy ez a szerep igazán adna erre lehetőséget, kicsit mindig kívül maradó, visz-
szafogottan árnyalt karaktert formál. Zenekari társai viszont szabadjára engedhetik egész-
séges komikumukat,  Kovács Lehel vulkánikus tombolással bőgőzik,   Orosz Ákos belevaló
keménységgel - és igazában is !!! - dobol,  Szente Vajk  parádés alakítást kerekít a mitug-
rálsz gitáros szerepéből.  A lány főszereplő képességes, de nem illik ide, túl erényes, túl
fagyos, annál inkább  totális telitalálat  a gyönyörű Marina, aki igenis rendes ember, nem
hagyja el a bajban sem rosszcsont fiúját.  A szuperközeliben is  lélegzetelállító  szépségű
Valentin Titánia utolérhetetlen eleganciával, természetes hitelességgel él a vásznon, ki-
bomló hajából ékszerek-csillagok hullanak, mosolyától rendőrsorfalak zuhannak össze. És
ahogy azt képes mondani: "...aztán soha többet rock 'n roll..."  Fonyó Gergely kikezdhe-
tetlen szakmai tudással realizálja a kitűnő forgatókönyvet,  a briliáns színészvezetésen kí-
vül kiemelendő a 70-es évek arculatának, hangulatának precíz ábrázolása is.
Nincs ember, akit ne sodorna el a zene és a képek káprázatos lüktetése, bensőnkben ré-
vült máorban tombolunk végig,  aztán hazafelé a havas utcán: - hogy-hogy  ilyenkor nincs
rock-party Corvin-tetőn ?!?                                                                               2009

2 0 0 8
 

Az áldozatkaszkadőr               10
Szerzők                                  9
Pénzhamisítók                       10
My Blueberry Nights              10
A másik oldalon                    10 !!!
Ádám almái                           10

Szkafander és pillangó            10
4 hónap 3 hét 2 nap                9
Persepolis                            10 !!!

AZ ÁLDOZATKASZKADŐR                Kirill Szerebrennyikov                orosz film
 

Nálunk bábukkal rekonstruálják  a bűntényeket,  a szovjet utódállam ebben is lepipál ben-
nünket: náluk élő ember  eljátssza  az áldozat szerepét. Érdektelenebbnél érdektelenebb
gyilkosságok rejtelmeivel ismerkedünk,  hétköznapi emberkék pitiáner öldökléseivel, de a
nyomozó  gránitból faragott figurája és maguk a támadhatatlan hitelességű elkövetők arc-
képcsarnoka annál izgalmasabb. Mintha civilek lennének, vagy az esetek valóságos résztve-
vői..., de nem:  mindannyian a Nagy Orosz Színésziskola köpönyegéből bújtak ki!  Ebben a
filmben /is!!!/ a legkisebb szerep is  számunkra elérhetetlen szinten realizálódik,  az egye-
temi felvételire készülő kíméletlen kisrendőrtől a videózás szüneteiben folyvást telefonáló
rendőrkisasszonyig, késes féltékenységi gyilkostól a víz alatti fojtogatóig. Anna Mihalkova,
a helyhiány miatt a lépcsőházban csókolózó anya, többperces rábeszélés árán küldi el ud-
varlóját, de egy végtelen hosszúságú,  totálplános visszanézésben, kibékíthetetlen érzése-
it képes egy "Petya!..."-sóhajba sűríteni. A japán étteremben kiöregedett színésznő a fel-
szolgáló "gésa", régi dicsőségét bizonyítandó, dalra fakad: akkorát énekel, csak úgy mellé-
kes epizódként,  hogy az máshol egy zenésfilm csúcs-attrakciója lehetne. Vitalij Kajev, a
sokat látott, bronzarcú kapitány egyszer bukik ki az emberölés ok nélküli esetlegességén,
nagyjelenete felejthetetlen remeklés,  amire a parádés forgatókönyv írói: a  Presnyakov-
fivérek szállítják a muníciót.  Na és a címszereplő, a harminc éves kamasz, az éle seszű lo-
gikai gépezet, aki gátlástalanul éli ki minden ötletét,  egy Szilárd Leó-potenciálú zsenikez-
demény, aki mindenben felismeri az ellentmondást,  meglátja az abszurdot és mindig ki is
mondja valós szentenciáit.  Jurij Csursin  filmbéli  létezését  nevetséges  lenne jelzőkkel
leírni, magyarázhatatlan, érthetetlen,  csak a transzcendencia síkján fogható fel:  csoda!
Dackorszakba retardált ifjú embere mindent lereagál, grimasszal, gesztussal, groteszk pan-
tomimmel, hogy aztán végül az élet igazi színházát is megrendezze.
Többször merültek fel kíváncsi kérdések Lényünk múltjával, előéletével, hajdani kinézésé-
vel kapcsolatban. Most könnyen válaszolhatunk: pontosan ilyen volt kölyökkutya/elefánt/-
korában a  FeHér ElepHánt!!!  (Legfeljebb kicsit vadabb...)

SZERZŐK                                Joachim Trier                                    norvég film
 

Megint egy Trier,  de semmi Dogma,  inkább a francia Új Hullám friss levegője.  Két arcátla-
nul hiteles fiatal: írópalánták,  akik nem akarnak megélhetési írók lenni, csak az önérvénye-
sítés poszt-kamasz vágya fűti őket. A nézőkkel cinkosan összekacsintó Narrátor gunyorosan
kommentálja az eseményeket, helyesebben, igen eredeti módon,  feltételes jövőbe ragoz-
za az esetlegesen megtörténhető fordulatokat.  Így mókás idézőjelbe kerül minden,  a való-
ság szellemesen írizáló fényekbe burkolózik. Joachim Trier már mesteri rendezése és a két
eszméletlen színész,  Anders Danielsen Lie és Espen Klouman-Hoiner jóvoltából  fantaszti-
kusan sokszínű, feszülten izgalmas filmet látunk, amelyben nyoma sincs az elsőfilmes túlhab-
zásnak, avagy bizonytalankodásnak. Fogalmunk nincs, miért érdekes, csak bámuljuk odaszö-
gezve,  nem a mi világunk,  nem a mi problémáink,  de annyira valóságos, hogy tökéletesen
átéljük a szinte másik bolygón élő szereplők konfliktusait.
Aki nem tekinti magát az utca emberének és nem DVD-n kukkolja az életet, azonnal váltson
jegyet az újabb északi különlegességre!

PÉNZHAMISÍTÓK                  Stefan Ruzowitzky                   német-osztrák film
 

Ötven évvel később, egy túlélő visszaemlékezéseinek alapján, lehet meggyőzően hiteles fil-
met csinálni.  Találékony dramaturgia, izgalmas szituációk, árnyalt karakterek.  Hogy lenne
vadállat a történelem legnagyobb, államilag vezérelt  pénzhamisításának parancsnoka, hét-
köznapi, megélhetési náci csupán, biztos,  hogy az új Nyugat-Németországban is sikeresen
folytatta, talán a rendőrségen, a német márka védelmezőjeként. Devid Striesow fantaszti-
kus alakítása emberközelségbe hozza  a szörnyállam joviális funkcionáriusát,  hasonló hely-
zetben mi sem tettünk volna másképp... Ahogy a profi hamisító Sorowitsch sem választhat:
az életét menti és a többekét is,  legfeljebb próbálja kicsit szabotálni  a háború alakulásá-
ban döntő munkálatokat.  Stefan Ruzowitzky-nak ez a szereplőválasztása is  nagydíjas teli-
találat, ahogy  Karl Markovics  szűk zakójában, felhúzott vállakkal, egyaránt rezzenéstelen
arccal ül a zsaroló tiszttel és a pörgő rulettel szemben, ahogy rettenetesen elrajzolt voná-
sain néha feldereng egy félszeg mosoly,  ahogy jár,  ahogy játszik,  az minden klisét felülír,
az egy megismételhetetlen,  egyszervolt emberi karakter  eleven szobra. De helyén van itt
mindenki, a brutális őrmestertől az ellenállást választani akaró kommunista ifjúig. Benedict
Neunfels operatőri mestermunkája fürge kameramozgásokkal, erőteljes közeliekkel, komor
világítási effektusokkal sűríti a drámai atmoszférát,  Marius Ruhland  klezmeres-slágeres ze-
néje, a káprázatos gitáros flamenco-játékával, a cselekmény akusztikus terének megterem-
tésén túl, önállóan is jelentős értéket képvisel, ahogy  Adolf Burger és a rendező forgató-
könyve sem lehet érdektelen olvasmány.
Semmi hősködés, semmi sokkolás,  ezek az emberek az életben maradás héroszai, a borzal-
makat pedig,  illusztrációk nélkül,  a tökéletesen felidézett légkör  rettenetében éljük át.
Ahhoz elég  egy golyószaggatta deszkafal,  vagy egy igazi lágerlakó véglényi premier plánja.
Elgondolkodtató, lebilincselő, humánus:  meglepő,  hogy még a gagyidíjnok Oscar-osztoga-
tók is észrevették...

MY BLUEBERRY NIGHTS            Wong Kar-Wai            hongkongi-amerikai film
 

Amerikai sztárok, hollywoodi történet, tengeri utazás helyett autós vándorlás: mégis igazi
Wong Kar-Wai -film!!!  Lappangó szerelem, bénító csalódás, megtisztulás a menekülésben:
az ő jellegzetes toposzaihoz társult  a hétköznapiságában rafinált dialógus-szöveg, néhány
zavaró közhely /"ha ezen az ajtón kimész..."/ és a fantasztikus színészcsapat. Norah Jones
együttérzően figyelő rezonőrként a rendező telitalálata, aki mesteri beállításokkal, találé-
kony vágással, képszilánkokból építette fel vonzó figuráját. Nem volt erre szükség a lendü-
letes  Jude Law esetében,  David Strathairn  pedig az alkoholba dermedt depresszíó pá-
ratlan vituozitással árnyalt személyiségképét rajzolta meg.  Külön filmet érdemlő epizódjá-
ban  Natalie Portman  csillogtatta kivételes adottságait,  szerethetővé téve egy, a szerel-
mi tébolynál ezerszer veszélyesebb játékszenvedéllyel sújtott, hiába szép lányt. Csunking-
expresszi bemozdulások, tétován átúszó gesztusok, magasvasút-vágták, felhő-áramok: a sa-
játos képnyelv poétikus elemei. A fehér zsetonok - kártya-zsetonok párhuzama, a hosszan
kitartott párbeszédek  statikus képszögei és a póker-párbaj  veszettre vágott feszültsége.
Darius Khondji operatőr és a látvány plusz jelmeztervező  ideális alkotótárs,  de a megha-
tározó most  Wong Kar-Wai mágikus egyénisége, akinek, a 2046 fiaskója után, sikerült visz-
szatalálni az  Édes2kettes és az utolérhetetlen  In the mood for love /Szerelemre hangol-
va/ gyönyörűséges stílusához.  Mert nemcsak az a felejthetetlen dallam hangzik fel szívet-
tépően újra, de a képsorok muzsikája is a remekművet idézi.

A MÁSIK OLDALON                         Fatih Akin                        német-török film
 

Özpetek után egy újabb török felmenőkkel bíró, Nyugaton élő filmes, akinek első filmjét,
eléggé el nem ítélhető módon, nem láttuk,  de akinek ez az alkotása egyből a csúcsokon
jelöli ki a helyét. Két, szoros történeti, képi szállal összekötött részből áll, melyek címei
dermesztő felütéssel indítanak: Yeter halála és Lotte halála. Hamar elfelejtjük aggodalma-
inkat, Fatih Akin gördülékeny stílusban fogalmaz, dialógusai hitelesek, alakjai érdekesek.
Nursel Köse középkorú prostija  a Sátántangó karizmatikus asszonyalakjára emlékeztet, a
kiszolgáltatottság megalázásaiban is fenséges méltóságot sugároz. Váratlan fordulattal ug-
runk Konstantinápolyba, a németországi kommunista tüntetés idilljére  itt az antiglobalis-
ták fegyveres szervezkedése rímel, míg a terrorista-lány Németországba menekül, az első
rész hősnőjének temetésére érkező filosznak - újabb hasonlóság a Törökfürdővel -  meg-
tetszik Isztambul: ott ragad. A hontalan lány barátságba keveredik egy avangárd szellemű
egyetemistával, szerelem lesz belőle, leszbikus,  de kiutasítják és török börtönbe kerül a
férjgyilkos asszonyok szigetére.  A szálak összeérnek: mentésére induló szerelme találko-
zik a könyvkereskedővé vedlett irodalmárral, véletlenül lelövik, anyja is a Boszporusz part-
jára jön, kiszabadítja az addig utált menekültet.  Gyönyörűséges a szerelmespár,  a török
Nurgul Yesilcay és a lengyel-német  Patrycia Ziolkowska  létezése és játéka,  a Fassbin-
der-hősnő  Hanna Schygulla  rendkívüli alakításának embersége pedig legemlékezetesebb
filmszerepeihez mérhető.  A kortárs német művészfilmek korrekt hangvétele kap érzelme-
sebb vonásokat,  gyengédebb színeket  Fatih Akin  munkájában,  akinek világlátása, állás-
foglalása közelíti  a gazda Nyugat és a csatlakozni vágyó Kelet nézeteit,  egyforma mércé-
vel mutatva meg a hibákat és az erényeket, mindkét oldalon.
Reméljük, elkapjuk még valahol első opuszát, a Fallal szemben-t, muszáj!

ÁDÁM ALMÁI                         Anders Thomas Jensen                           dán film
 

Tucatnyi forgatókönyvet írt a Dogmá-soknak, láttuks is a Wilbur öngyilkos akar lenni-t, úgy
látszik, arrafelé ez egy komoly szakma..., eme félelmetesen eredeti munkáját még meg is
rendezte,  egyből kiválóan!  Már a kiindulás  annyira abszurd,  nem is beszélve a fejlemé-
nyekről, hogy inkább nem is írunk semmit...  Nézzük meg és beszéljünk majd róla! Remek-
mű, az biztos, a hihetetlenül gazdag dán filmművészet  televényéből nőtt ki,  nyerítünk a
groteszk humortól,  borzadunk a szélsőséges fordulatoknál,  ámulunk az  Ulrich Thomsen-
Mads Mikkelsen
  páros lélegzetelállító játékán.  Hazabattyogunk és napokig töprengünk,
mi volt ez  a megfoghatatlan őrület?  Mert senki sem mentes a filmben ez alól,  valahogy
úgy, ahogy egyikünk sem...
A CIRKOGEJZÍR megint beletalált! Megérdemli a támogatást és bérletváltó bizalmunkat !!!

SZKAFANDER ÉS PILLANGÓ                     Julian Schnabel                 francia film
 

Látni, hallani, pislogáson kívül teljesen bénának lenni: halálnak halálánál is rosszabb. A film
legmegrázóbb jelenete,  amikor az élőhalott a "halál" szavát hunyorgatja és a beszédtanár-
nő kiesik szerepéből, könnyezve kirohan:  Marie-Josée Croze  érzékletes játéka teszi elvi-
selhetetlenné a szenvedés kivülről való megfigyelését.  Ahogy az egész, mégoly lenyűgöző
alkotás súrolja a nézhetetlenség határát..., vagy nem ?   Éppen példátlan bátorságról tesz
bizonyságot, vállalva, hogy a félhalott íróember gondolatait, a dokumentum hitelességével,
mégis emelkedett stílusban jelenítse meg. A szanatórium erkélye,  mint panoráma-mozi, a
gyermekeivel való találkozás rettenetes abszurdja, a tehetetlen kiszolgáltatottság, amikor
ateista létére templomba hurcolják. A másik oldalon pedig  a pisla-ÁBC végnélküli ismétel-
getése, az ápolók heroikus küzdelme,  amelynek győzelmét  a halál sem képes csorbítani,
az alkotóerő diadala: a betűnként összerótt regény.  Julian Schnabel  elkerülte a szenti-
mentális giccs csábításait, konkrét, de nem rideg, céltudatos, de nem vet be alantas esz-
közöket.  Pillanatra sem lankadó figyelemmel, két órán át éljük át saját halálunkat, utána
kezdünk töprengeni, másnap tudunk csak beszélni a filmről, szkafanderbe zár a döbbenet.
Mindenkinek látni kell, aki életunt, aki sirámaiba senyved, értékelje kissé többre a létezé-
sét.A többieknek meg azért, hogy erősödjön a hitük az emberi lélekben, amely a purgato-
rium kapujában is szárnyalni képes.

PERSEPOLIS             Marjane Satrapi - Vincent Paronnaud                francia film
 

Megélte, megírta és...MEGRAJZOLTA!!!  Marjane Satrapi eredetien absztrahált vonalrajzait
Vincent Paronnaud  animálta kiforrott stílusban,  kifejezően váltakozó fekete-szürke-fehér
kolorittal,  amely csak a boldogság  ritka pillanataiban  vált enyhén színesbe.  Ez a kamasz-
lány,  a Sah uralma alatti  beat-punk korszak után,  végigéli a fokozatosan terjeszkedő fun-
damentalista sötétség rémuralmát,  Nyugatra menekítve pedig a barátságtalan otthontalan-
ság teszi lehetetlenné létezését.  Az üldözöttek, kivégzettek, megnyomorítottak Irán-jából
végül újra Párizsba emigrál,  de csak ott írhatja meg a diktatúra sanyargatta éveit.  Muszáj
megnéznünk ezt a remek filmet,  annyi lapos és gusztustalan anima után, egy korrekt, igaz
élettörténet elevenedik meg a naturálisnál hatásosabb módon. Ráadásul franciául: úgy lát-
szik, a Nagy Emigránsok irodalmi nyelve ez lett, Beckett-től Ionesco-n át, Ágota Kristóf-ig...
Gimiseknek meg az összehasonlítás miatt ajánljuk kötelezően, lehet azért értékelni a mi kis
csökött szabadságunkat is!

   
4 HÓNAP 3 HÉT 2 NAP                        Cristian Mungiu                      román film
 

Önkéntelenül valami  Causescu-borzalmat várunk,  de nem is!: az emberi természet még a
diktátorinál is borzalmasabb.  A saját hiba-sorozata miatt kutyaszorítóba került naivan tel-
jesen elszállt lány piócaként csüng barátnőjén és a legszélsőségesebb értelemben kihasz-
nálja önzewtlen segítőkészségét.  Pedig az  Anamaria Marinca  által tökéletes hitelesség-
gel megjelenített,  igazi mai "hősnő" kemény leány a talpán,  mosolytalan arcának elszánt
komorságát csak sötét szemeinek izzása enyhíti. Fürgén jár, gyorsan kapcsol, lepattognak
róla a kábító férfiszavak,  de heves ellenállás és rövid lelkitusa után  lehetetlen áldozatra
képes érdemtelen szobatársáért. Egy művileg elvetélt négyhónapos magzat tetemével me-
nekül,  jövőjét, szabadságát kockáztatva,  tisztán látja a helyzetet, mégis vállalja, igaz em-
ber módján dönt. Naturális a film, kíméletlen, nagyon érzi a tempót:  el tud menni a vég-
ső határig,  az utolsó mondatig nehezen viselhető feszültséget tart. Cristian Mungiu a le-
hető legegyszerűbb eszközökkel  képezett  egy olyan légkört,  amely általánosabb szintre
emelte a hétköznapi történetet. Aki elmegy megnézni, készüljön fel lelkileg, nem lesz fel-
hőtlen estéje, de soha nem fogja elfelejteni a román színjátszás hihetetlen színvonalát is
felülmúló színészeket, az álnaiv barátnő szürke báját, a balkáni hiéna-mácsó orvost, de el-
ső legjobban a félelmetesen mély  Anamaria Marincá-t.

  2 0 0 7
 

- Őfelsége pincére voltam        10!
- A Szaturnusz gyűrűjében      100
- Levelek Ivo Dzsimáról            A dicsőség zászlaja             9 - 10!
- Főfőnök                              10 !!!
- A királynő                           10                                   azért ez art...
- Forradalmárok                      10

ŐFELSÉGE PINCÉRE VOLTAM                        Jiri Menzel                   cseh film
 

Akinek Hrabal már kétszer nagyon, /és egyszer majdnem/ sikerült: a Szigorúan ellenőrzött
és a Pacsirták cérnaszálon, /valamint a Sörgyári Capriccio/...   Menzel, a fogalom, a felejt-
hetetlen kötéltáncos, az elképesztő akrobata-színész, főnixként támad fel a cseh új hullám
kriptáiból és még erősebb, kedvesebb,  zseniálisabb, mint valaha!  Elkezd egy békebeli zsá-
nertörténetet az esendő kisemberről,  de az idilli humort  tovább tudja vinni a megszállás,
a háború szörnyű napjaiban is, miközben a hrabali végletek abszurd kötéltáncát járja a faj-
elmélet, a nácizmus, a fasizmus lidérces fogalmai között.  Árja vagyok,  avagy rabszolga-iva-
dék? Ezen múlik szerelmem, házasságom, életem.  Legyilkolt zsidók kincsei révén leszek mil-
liomos, ahogy a milliomosok sztriptíz-görljén én fejeztem be a kukkolós szex-show-t. Ember
vagyok, de tudatlan, ember vagyok,  de ártatlanul is  haszonélvezője a bűnnek. Elítélhet a
vörös bíróság, de máshogy lát az együtt érző megbocsátás, az emberség, mert Hrabal tolla,
Menzel filmszeme írja a felmentést.  Ki versenyezhet  az író hömpölygő mondatainak humá-
nus poézisével, de ki akarhat egyáltalán...?  A tollcsinálta firkászok ostobán a regényt kérik
számon egy teljesen más megjelenítésen,  pedig a rendező kép-metaforái semmivel sem ér-
téktelenebbek, a röpködő bankóktól, a tollpihehóviharon át egészen a bélyeg-záporig.
Titkos párhuzamok sora: a lenge ruhácskán  illatosan végigöntözött  málnaszörp és a fejre
zúdított megalázó levesek,  a felindultan lesöpört poharak és a kudarcos dührohamban le-
rántott terítékek,  na meg a némafilmes expozíció a vonat után loholó virsliárussal,  aki ké-
sőbb ugyanannak a személynek nyújtana fel  életmentő jófalatot a koncentrációs táborba
tartó marhavagon rácsoa ablakába.  Ezt a figurát különben leleményes dramaturgiával sike-
rül végigvinni az egész filmen,  a zárókép rezignált sörözéséig.  Eltanulhatnánk  hőseinktől,
hogyan is kell a világot hűvös söröskorsók /és tüzes lánykák/ fenekén keresztül szemlélni...
A narrátor jelenidejűsége gondosan kimunkált szerkezetben váltakozik a múlt képeivel, né-
ha snittenként!, az átkötések mindig logikusak és vizuálisan is adekvátak.  A történelem be-
épülése sem tépázza meg a hibátlan egységet, merész eizensteini montázsban kontrasztál a
fajtisztasági ondó-vizsga  kényszerű ritmusa  a kamasz-ellenállók kivégzésével,  a bemasírozó
náci osztagok díszlépése a nászéjszaka pulzálásaként dübög. Félelmetesek a führer-i beszéd
követelései,  majd a lemondó cseh miniszterelnök búcsúszavai  a gyönyörűszép szecessziós
kávéház némaságában, vagy a korabeli híradók a német bevonulásról, a csehek menekülésé-
ről.  Jiri Menzel frappáns képsorokban mesél, az abesszin császár lakomája a szűkszavú tel-
jesség pompás példája,  képi elképzeléseit maradéktalanul valósítja meg a visszafogott kro-
matika ellenére is gazdagon árnyalt vizualitással remeklő Jaromir Srof. A kávéházi élet idilli,
a milliomosok kéjtanyájának grandiózusan játékos megjelenítése épp olyan hiteles,  mint a
a hegyvidéki tájak kihalt lepusztultsága.  Az eredeti szöveg poentírozása,  a tempó diszkét
arányossága és a mindig is menzeli főerénynek számító  ragyogó színész-választás,  teljes al-
kotóerejének mennyei fényeiben mutatja a Mestert. Felejthetetlen az utánozhatatlan ele-
ganciájú Skrivanek főpincér:  Martin Huba,  telitalálat az ifjú pikolófiú  Ivan Barnev,  Sofia
Scholl mártíromsága után  Julia Jentsch  most vérbeli árja-nőstényként ellenállhatatlan. A
legapróbb szerepig mindenki a helyén van, tündéri a mosolyok, szemvillanások, mimikai rez-
dülések pazar tűzijátéka,  a lányok meg nemcsak szépek, de kivételes vizuális adományként
a kukába dobták melltartóikat... A profán sohasem vulgáris,  az erotikus nem pornográf, bi-
zony egészen más  egy virágokkal,  gyümölcsökkel ékesített akt és mennyivel emberibb egy
közvetve ábrázolt szerelmeskedés...  Pedig iszonyúan nehéz helyzetben van  egy képekkel,
naturával operáló filmes  a fogalmak, gondolatok,  asszociációk végtelenjét  használó íróval
szemben: ami még költészetté emelkedik a börtön idilljében, nézhetetlen szörnyűséggé vá-
lik a csonka katonatestek fürdőzésénél. Szerencsére ez csak egy múló pillanat, a film ritka
csodája az írott szavak és a filmmé alkotott képsorok  egyenrangú találkozásának. A krúdy-s
álomvilág békéjéből csusszan át a fojtogató önkény háborús poklába,  de mindvégig megőr-
zi az optimista kedély jótékony kincsét: olyan, mint Jiri és olyan, mint Bohumil.
Nálunk most béke van, nem ?!?   Próbáljunk meg úgy viszonyulni a létezés kisszerű nehézsé-
geihez, mint ők akkor... és ha nem is leszünk milliomosok,  de mindig  MOSOLYOGJUNK !!!,
úgy, mint Hrabal és Menzel  kisembereien nagy hősei.

A SZATURNUSZ GYŰRŰJÉBEN                    Ferzán Özpetek               olasz film
 

A legnagyobbak is botlanak: előző filmjét gyorsan felejtsük el, mert itt most újra az Utolsó
hárem, a Törökfürdő, A szemközti ablak varázsos mágusa lép elénk. A Tudatlan tündérekbe-
li zárt csoporthoz hasonló baráti közösséget gubancos szálak szövik át keresztül-kasul. Régi
szerelmek, új barátságok,  megtalálható a félreállított örök rajongó, a törekvő jövevény, a
drogos lúzer és a domináns hím, nem társadalmi keresztmetszetet látunk, de a kapcsolatok
hálója a gondosan kimunkált forgatókönyv jóvoltából, lassúdad moccanásokkal ugyan, töké-
letes tisztasággal rajzolódik ki.  A konfliktus magva a váratlan halál, a szituációk mégis ártat-
lanul hétköznapiak, a megoldások emberiek, néha még ismerősek is egy kicsit. Özpetek ar-
cokban él, csöndekben, halk fényekben,  az egymásra rétegetődző lassú jelenetek hullám-
zó mámorában. Emlékszünk még a Szemközti ablak szerelmeseinek első parkbeli sétájára, je-
lentéktelen mondatok, a gépies vonulás,  a pillantások,  nézések eizensteini montázsa és a
végén az első szerelmes gesztus katarzisa. A Szaturnusz szerelmespárja diákzsivajos tereken
lebeg előre,  míg egy raktárszerű dróthálós ajtó lánca le nem hull és az üvegen átderengő
kéz láthatatlan ölelésbe tűnik,  a kamera pedig velünk együtt járja végig visszafelé az ideve-
zető mennyei utat. Poétikus valóság, a lelkeket szaggató tragédia feloldása rebbenő lepke-
szárnyakon: csodálatos remekmű a kis semmiről., ami az életünk.

LEVELEK IVO DZSIMÁRÓL           Clint Eastwood          A DICSŐSÉG ZÁSZLAJA
 

A győztesek hazaffyass angol, szovjet, amcsi hőskölteményei után  megszületett a dicsősé-
ges német hadsereg  tengeralatti apoteózisa is,  de ki mert beszélni  a háború esztelenül
ocsmány és igaz arculatáról ?!?  Erre jön egy dali színész és csinál egy tükör-filmet a japán-
amerikai harcok egyik  abszurdul ostoba csatájáról,  két azonos kiállítású filmben mutatva
be a szembenálló feleket.  A Levelek annyira hiteles, hogy a japánok sem csinálhatták vol-
na jobban. A tisztek fanatikusak, a közkatona mentené a bőrét, de nincs hova-merre. Egy
japán olimpiai bajnok szót ért a sebesült amerikai katonával, a parancsnok meg egyenesen
az USÁ-ban dolgozott együtt a hadsereggel, bizonyíték erre a jelkép-hatású Browning, me-
lyet magas-rangú vendéglátóitól kapott emlékül. anno.  Pontosan tudja, az alig-sziget szik-
laszirt védhetetlen, de feudális esküje kötelezi, hogy az utolsó katonáig védje a stratégia-
ilag rég érdektelen "szent föld"-et.  Mindezt a rendező árnyaltan,   gondosan oidolgozott,
pontos szituációkban bontja ki, a színészek pedig a maximumon túl teljesítenek. Félelme-
tesek a felvonuló hajóhad, a bombázók, a közelharc képei,  amelyeket a párhuzamos film-
ben majd újra láthatunk a másik oldal szemszögéből, de a maradandó érték a mítosszá da-
gasztott hősies csata értelmetlen abszurditásának megjelenítése.  A képi megvalósítás mo-
nokrómmá szűrt  anti-koloritjával,  élfényeivel,  ridegségével fokozta  a "kopár sziget" és a
történések dermesztő kilátástalanságát.
Az amerikai változat  összetettebb cselekményt választott,  a harctéri képek a hátországi
manipuláció bornírt jelenségeivel kontrasztáltak. Pénz kell a háború folytatásához és ez a
demokráciában csak a lakosság meggyőzésével, azaz tömeges agymosással szerezhető meg.
A píár eszközei a meg nem történt hőstett,  ennek ellenére emberileg valóban hős részt-
vevői, akik fokról fokra döbbennek rá,  mennyire hazug módon használják fel őket. A for-
gatókönyv és  Clint Eastwood   erényei itt mutatkoznak meg aztán igazán, a katonai veze-
tés,  a hatalom, a sajtó figurái éppen olyan tökéletesen ábrázoltak,  mint a három, külön-
böző karakterű botcsinálta hérosz.  A kerettörténet,  amelyben egyikük túlélő aggastyán-
ként meséli el a valós történetet,  újabb lehetőségeket nyújt  az emlékképek szuggesztív
felidézéséhez. Fantasztikusan működik dramaturgiai szerkezete, hiszen nem is bírnánk né-
hány percnél tovább  a harctéri pokol rettenetét,  a jelen nyugodt ritmusa viszont pazar
ellenpontja az iszonyat káoszának.
Mindkét film  gyönyörűséges képsorral zárul.  A címre utaló levelek záporoznak:  katonák
percekkel a biztos halál előtt írott búcsúsorai...  A zászlót kitűző szakasz,  pillanatokra fe-
ledve mindent,  vidáman lubickol a tengerben:  táguló totál,  felcser-hősünk hangya-pont-
ként iramodik bajtársai felé az annyi vért látott fövenyen.

Tehettek volna vajon mást Amerikában, mikor a szovjetek már 2o millió/!/ embert áldoztak
és ezt a háborút mindenképpen végig kellett csinálni?  Azt a háborút,  amelyet nem az an-
golok, oroszok, franciák,  de nem is az  USA robbantott ki. Hanem a Haramiadik Birodalom
fasiszta őrülete, --- és Mi, derék magyar hazaffyak.

Jobb-e bármely borzalmas diktatúra a háború abszurditásánál ?!? Csak erőszakkal lehet meg-
fékezni az agresszort ?!?  Kell ehhez milliók halála, kell a pusztulás és a megnyomorított em-
bertömegek kálváriája?  Félünk kimondani: igen. Nem mindig adódik technikai fölény, avagy
gazdasági szupremáció.  Tehát: nincs választási lehetőség,  csak a puszta remény, hogy mi
csak a mozivásznon szembesülünk vele.

De felbecsülhetetlen dolog, hogy az elemző figyelmeztetést egy amerikai filmtől, egy ame-
rikai rendezőtől kapjuk. Abszurd a javából: mire nem jó az álomgyár...

FŐFŐNÖK                                  Lars von Trier                                    dán film
 

Komédia és Lars ?!?  Nocsak... A bűn mélységei szürke köznapokban, csavaros kis ügyek, de
aki kapja, ugyanúgy behúzza a nyakát, mint a kés alatt.  Paradox helyzet,  félelmetes fejle-
mények,  a látszólagos beavatás trükkje  csak fokozza  a végkifejlet meglepetését.  Szimpla
arcok, brutálisan hatásos játék,  semmitmondó karakterek virtuóz belső hatványozása. Ron-
tott képek, dekomponált beállítások, kidolgozott felületesség csalfa látszata. Nagy varázsló
ez a von Trier, hol van már a Dogma,  maradt a lélektani fantázia-bukfencek kifürkészhetet-len mestere. Mi történhet néhány emberrel egy szabvány irodaház  szabvány cégének szo-
káiban?  Lehet ez lélegzetállítóan izgalmas?  Derülhetünk,  sőt: röhöghetünk nagyokat? Hát
ez a csoda, hogy: igen !!! Bárki is nézi, pláza-betyár avagy art-ínyenc, nem bánja meg és jó
sokáig még töprenghet is a váratlan élmény után.

A KIRÁLYNŐ                               Stephen Frears                              angol film
 

"...asszátok fel a királyokat!", a királynőkről nem szól a fáma, de hát kit is érdekelnek, ko-
molyan ?!? Korunk shakespeari ihletésű forgatókönyvírója,                              azonban
megtalálta a sekélyes jelenkorhoz méltó drámai konfliktust, az trónörökös elvált asszonyá-
nak tragikus balesete utáni hét nap drámai történetét, amely alaposan felborította az év-
százados felülállás  avitt etikettjét.  Példás mértéktartással  ütött-vágott  jobbra és balra,
volt mersze megmutatni  az udvar bornírt hülyeségét és a kormányfő  szemtelen nyomulá-
sát,  de végül is  mindkét oldal  emberi hozzáállását  emelte ki.  Olyan  ez a forgatókönyv,
mint egy Haraszty Édeske Mobil: tökéletesen kiegyensúlyozva lebeg a fényben, mégis ele-
ven ritmusban rezdül, forog és néha csattog is egy jó hangosat, mindvégig a szigoró szép-
ség józan korlátai között. Stephen Frears  mindent tud,  amit egy nagy rendezőnek tudni
kell,  éppoly otthonos az utcán,  mint a Downing Street-en, avagy a trón körül, szituációi
pontosak,  tempója mesteri,  színészválasztása és vezetése pedig  egyenesen fenomenális.
A brit uralkodó ezentúl  Helen Mirren vonásait viseli,  ez a káprázatos színész pedig örök-
kön örökké a filmvászon koronázott királynője marad !!!  Mert élettel telítette  a képzelt
alakot, mert a fényévnyi távolság ellenére kiváltotta együttérzésünket, képessé váltunk a
a teljes azonosulásra,  sutba dobva azt a régi szentenciát,  miszerint:  "...a szép királynék
mégsem boldogok, egy kis cseléd, higgyétek néken el, nem cserélne őfelségivel..." De ha-
sonló módon élvezkedtünk a kikupált népfi mosolyos belépőjében,  elismerve imponálóan
tárgyilagos, nagyszerű helyzetlátó képességét. Michael Sheen teljesítménye nem egyálta-
lán nem kivételes,  a legkisebb szerepekig félelmetes hitelességű maestrók mutatták meg,
milyen is az a négy évszazados tradíción nevelkedett  angol színészet.  Magától értetődő
természetességgel szervültek a korabeli dokument-felvételek,  az operatőr pedig a legki-
sebb mértékben sem engedett a fényessége pompa csábításainak, emelkedettségében is
esztétikusan reális képét adta a irályi környezetnek.
Hát hogy mi antiroyalista sansculotte-ok ilyen elementáris ájulatban nézzük egy uralkodó
hőssé válását, az magában is csoda, a zsigeri filmművész  Stephen Frears mirákuluma !!!

FORRADALMÁROK                        Corneliu Porumboiu                      román film
 

A szürke karácsonyi hajnalban kialszanak az utcalámpák, egyikük az Öregember ablaka előtt
meredez, aki dünnyögve reggelizik: Sátántangó á lá Rumania... Mintha egy valóság-showban
kukkolnánk, "hőseink" álmos cihelődését látjuk, a kisvárosi TV tulajdonos-műsorvezetője es-
ti talk-show-jának szereplőit kajtatja,  az alkoholista tanár már erre az alkalomra öltözik és
természetesen mindenki kétkézzel zabál, egyelőre ital nélkül. Filléres forgatás, kiválóbbnál
kiválóbb színészek, akik az esendő hétköznapiságot képesek  hihetetlenül izgalmassá tenni.
Szinte fekete-fehér képek, szűkös panel-terekben, kontrasztosan, tűélesen, de mégsem a
lepusztultságra hegyezve.  Hosszú autóút az ólmos ködbe bágyadt városka ázott utcáin, té-
pett karácsonyfákat cipelő, fáradt-ruhás emberek. Dialógus-töredékekből lassan rajzolódik
ki a háttér,  józanul kimunkáltak mondatok,  mégis teljesen hiteles minden szó.  "Idén még
még hó sincs,  csak a '86-os forradalom/?/  évfordulója...",  amelynek  kisvárosi vetületéről
szól a kerekasztal-beszélgetés:  volt egyáltalán,  vagy csak a diktátor biztos bukása után vo-
nult a nép nagybátran a főtérre?  A személyeskedő ál-vita  feltárja  azt a K-Európai semmit,
amit utólag hősi tettnek látnak egyesek és megmutatja  a román poszt-kom társadalomnak
hozzánk igencsak hasonló valódi arcát.  Hogyan érthették meg ezt Cannes-ban ?!? Bizonyá-
ra dermesztő őszintesége hatott és a Dogma-bravúrokon messze túlmutató keresetlen tár-
gyilagossága.  A low-lowest büdzsével High Art-ot hozott !!!  Féktelen kíváncsisággal várhat-
juk a káprázatos arányérzékű alkotó,  Corneliu Porumboiu második filmjét!
De addig tovább töprenghetünk Kis-szerű K-europer létezésünkön,  ahol, az Öreg szerint:
''...mi olyan forradalmat csináltunk, amilyent bírtunk..." Nekünk még azt sem kellett és rá-
adásul,  forradalmár hösssünk is van elég...  Jön-e vajon egy betelefonáló, aki arra int, ne
ilyen baromságokról vitázzunk , volt-e vagy nem valami, inkább nézzünk csak ki az ablakon!
Az utcalámpák kigyulladnak újra, nem a tarr bélai eső esik, hanem sűrű pászmákban hull a
várva várt karácsonyi hó, sírni kell: a kisstílű realitás varázsütésre lendül át a költészetbe.

SÍRUGRÓK        / Odgrobadogroba/           Jan Cvitkovic           szlovén/!!!/ film
 

Elég a filmcím-adók rémuralmából!  Mi az hogy "...ugrók"?!?  Szó szerint "sírtól sírig" lenne...
Valami álmorbid komédiácska sejlik, pedig ez egy igazi filmpoéma, ráadásul életről-halálról.
Olyan egyszerűen, ahogy az öreg falusiak beszélnek róla, vagy a buddhisták, az élet termé-
szetes jelenségeként.  A mi szlovén embereink hétköznapiak, nem szépek,  nem csúnyák,
látszólagos jelentéktelenségük azonban  az örök emberit rejti,  sorsuk a mindannyiunkat
érintő szerelem, csalódás, féltékenység, - a magány, a remény koordinátái között feszül.
Lány hintázik az alkonyi kertben,  kisfiú úszkál teknőse után,  hősünk meg Kalaf győzelmi
áriáját énekelgeti. Idillnek indul, csehes kisember életképnek, de a legártatlanabb képre
is a halál árnyéka vetül. Pero gyászbeszéd-író és búcsúztató, kataton apja folyvást öngyil-
kos akar lenni, nővére néma, huga megfélemlített feleség.  Ráérős a tempó,  hosszú jele-
netek zajlanak szinte színpadszerűen, félelmetesen jók a színészek, lassan svenkelő pano-
rámák tagolják a történést.  A sírgödör falának textúráján  hosszan pásztáz a kamera, vé-
gül a búcsúztató közelképéhez ér, máskor meg terméskő-falon kúszik méltóságosan, útja
végén a templomtorony ablakában szemlélődő idős szerelmespárhoz ér.  A fenségesen ki-
tartott idő méhében tragédiák sűrűsödnek, de mi még mindig mosolygunk, együtt érzünk
és boldogan vesszük egyre inkább észre, hogy egy ismeretlen alkotó hihetetlen szépségű
filmkölteményét nézzük.  Senki se tud róla,  mire híre megy az érzékeny-szeműek között,
ki tudja,  megtaláljuk-e a kis art-mozikban.  Siessünk hát,  ezeket az arcokat soha többé
nem fogjuk elfelejteni, a rendező:  Jan Cvitkovic nevét sem.

A BŰN LÉLEKTANA                         Lars von Trier              nem dogma film !!!
 

Milyen kár, hogy egy ilyen kezdés után eldogmásodott az égi Lars, aztán mrg egyre inkább
nemes giccsbe hajlott. Igaz, a végén Dogville-be jutott és Manderley-el bizonyította zseni-
jét, de mennyi mi9nden maradt születetlen... Sárgás ködben, amelyet csak néha kontrasz-
tál egy türkizzöld folt, álombeli szörnytájakon, a tudattalatti labirintusaiban bolyongunk. A
jó öreg Sigmund nem élt hiába! Úgy ugrálunk a képzelet, a valóság és az álomképek között,
hogy szinte teljesen elveszítjük a normalitás érzetét.  Lassan kibontakozik a bűn-történet,
de úgy igazában  semmit sem tudunk meg azon kívül,  hogy egy hihetetlen fantáziáját acél-
keménységű képsorokban realizálni tudó film-látnokkal van dolgunk. húsz év után még erő-
teljesebb a hatás és az is kiderül, mennyire jó úton jár a mi Pálfi-nk, mennyire elfogadottá
vált azóta a szélsőségesen is pontosan fogalmazó, az abszurd- és szürreál-elemeket magától
értetődően szintetizáló alkotói módszer.
Ha láttuk, azonnal újra!, ha még nem: élet-halálkérdés !!!

REGGELI A PLÚTÓN                              Neil Jordan                              ír  film
 

Még a nyáron láttuk, a legjobb volt az egész Titanic-on. Nem elég, ha valaki ír, de hogy
még talált gyermek és transz-szexuális is... Minden kitaszított, kisebbségi, minden másod-
osztályú állampolgár, hígmagyar és idegenszívű sorsának keserű esszenciája.  Egy színész,
ali a teljes átlényegülés mirákulumát mutatja fel,  fiú? - lány?, nő avagy férfi, teljesen lé-
nyegtelen, csak vele érzünk,  csak az ő hányattatásait éljük át szívszorítóan.  Semmi túl-
zás, semmi szörnyűség, semmi könnyes mosoly, csak a szikár valóság transzformálódik po-
étikus magasságokba. Kemény és kedves, humoros és mély, gyönyörűséges élmény. Csak
a ritkábbnál is ritka természeti csodák közé sorolható  Cillian Murphy metamorfózisa !!!
Persze, hogy megnézzük még most is, ilyen jóból nem árt egy helyett kettő.

HUNCUT FELHŐCSKE                    Tsai Ming-Liang                    tajvani film
 

Az elborzasztó részletekben szintén dúskáló, "A folyó" című Ming-Liang opuszból ismert,
kiváló pop-énekes és vízenjáró:  Lee Khang-Seng ebben a filmben pornószínész,  aki bal-
szerencséjére beTSAI-ozik.  Foglalkozási ártalomként ugyanis,  nemigen tud mit kezdeni
az epekedését dinnye-nyelven  kifejező szende lánykával.  Igy a röhejes pornójelenetek
váltakoznak a mélán plátói vonzódás költői lebegésű képeivel,  olyan vizuális erővel, ame-
lyet csak a legnagyobbak műveiben csodálhatunk. /A cigarettaszívás az asztal alatt fekve,
vagy a talponálló keringő a fagylaltszín hídon. Szindbádi magasságokig jut a kulináris szcé-
nákban,  amilyen a puffadó szójaszálak fészkében megbúvó  gombafejek tablója és a rák-
zabálók sejtelmes árnyképe.  A kánikulai vízhiánytól  életfontosságúvá váló  dinnye motí-
vuma mesterien kíséri végig a történetet,  a pornósok görögdinnyén át szeretkeznek, a
sóvárgó lány  mélyhűtött dinnyével  csókolódzik, a keleti filozófiákban  a szerelmet szim-
bolizáló H2O pedig annyira átitatja a filmet, hogy a zseniális Tsai Ming-Liang még az asz-
faltból is vizet fakaszt! Az elképesztő zenei betétek egyikében végre eredeti hivatását is
gyakorolhatja a vásznon bressoni merevséggel nagyszerűen játszó főhős, ama mítikus víz-
ben úszkálva énekel negédes sárkánygyíkként, majd egy piszoárban páváskodik emblema-
tikus fasz!kalappal a fején... A hölgyek is remekelnek: gyengéd leánykánk  Csang Kaj-Sek
szobrát bűvöli, míg a ducibb delnő félelmetes altján erotizál a tűzokádó kórus előtt.
A koreai "A folyó" vérfertőző homokos-kalandba szörnyűlt, itt is olyan a befejezés, hogy
a leghelyesebb kimenni.  Mindenesetre konzultáljunk kezelőorvosunkkal, vagy a pszicho-
guruval: csak a túlzott nemi vágyakkal viaskodóknak ajánljuk,  a végkifejlet biztosan hosz-
szú időre elveszi kedvüket a szextől.  De nagyon nagy kár lenne  emiatt nem látni  ezt a
korszakos remekművet, egy racionális alkotó őrült látomását.

  2 0 0 6
 

- Sírugrók                        10 !!!       vájtszemű mimózáknak
- A bűn lélektana            100
- Reggeli a Plutón             10
- Huncut felhőcske           10    Az u
tolsó 10 perczet nem ajánljuk !!!

Az íj                            10 !!!
- A RasHewski tangó         99 !!!
- Nagypályások               100!!!
- Túl a barátságon            1O 
- Capote                           9
- Transamerica                 1O
- Ütközések                     1O

- Vadító szép napok           9 
- Sophie Scholl                10 !!!
- Good night, good luck      8 
- Manderlay                     10
- Anyátlanok                    10
- Whisky                           9

RASHEVSKI TANGÓ                        Sam Garbarski fimje
 

Peti bácsi meséli:  "...Apám Máramarosszigeten,  Romániában született, de rövidesen ma-
gyar állampolgár lett a bécsi döntés rosszvoltából..." Apja ortodox zsidó vallása ellenére-
inkább szabadelvű volt,  így vette el anyját,  annak román-zsidó származása ellenére. Az
egész család a gázban végezte, őt kidobták a vasúti kocsiból, egy gazdag földbirtokos be-
fogadta és Budapesten nevelte fel saját unokájaként. Az ötvenes években az egész fami-
liát deportálták a  Hortobágyra,  itt vett feleségül egy neológ budapesti zsidólányt,  aki
később aliázott,  itt hagyva közös gyermeküket.  Ez a fiú,  80 körül  megismerkedett egy
lengyel lánnyal,  akinek felmenői a legszigorúbb hászid irányzat elkötelezett hívei voltak.
Az esküvői sokadalomban tehát a létező összes, volt  izr felekezet képviseltette magát, a
szefárd vonaltól  a galíciai fundamentalistákig,  nem is beszélve az Izraelből hazalátogató,
erősen cionista nagymamáig. Ismerve a hazai viszonyokat, nem meglepő, hogy a rokonság-
ban enyhén rasszista honffyak és zsigeri antiszemiták is voltak,  ellenpólus gyanánt pedig
néhány kihalófélben lévő királypárti arisztrokata, na meg virtuóz roma-zenész...
Lett is akkora botrány, hogy zengett a Belváros,  a lakodalmat a székely és az izraeli him-
nusz eléneklése után,  a karhatalom oszlatta szét.  A viták,  torzsalkodások  aztán hosszú
évekig tomboltak,  teljesen szétzilálva a nagycsalád kapcsolati hálózatát. "... Ma is élnek,
ha szét nem rágta őket a düh és a harag...", - fejezi be a jó öreg.
Mennyivel más lett volna ez a történet, ha táncra perdültek volna és indulataikat egy tan-
gó édes dallamai oszlatták volna, ha ismerték volna az ellentétek oldásának ősi eszközét, a
Rashevski tangó-t !!!  Nekünk se ártana,  ha megnéznénk ezt a fanyar bölcsességű, igazán
emberséges filmet,  hogy ne csak az összebékíthetetlen különbségeket  bogarásszuk foly-
vást, de próbáljuk meg a vonzó azonosságokat is keresni egymásban.
Mert az igazi törésvonal nem a jobb- és a bal-oldalt választja szét, hanem a rossz és a jobb
filmek között tátong. Ugrás hát a túloldalra, tangó-lépésben...!

AZ ÍJ                                         Kim Ki  Duk
 

Hányszor is láttuk a Tavasz, nyár, ősz...-t, kétszer, háromszor? Dehogy...:  mindig látjuk,
mert végérvényesen belénk költözött. Többi filmjében messze  alákanyarodott a koreai
NagyMester, bár művészete nem csorbult,  csak az annyira csodált mély etikusság döc-
cent egy nagyot /pl. Bin-jip/. 12-ik opuszában aztán újra  régi varázsló-arcát fordítja fe-
lénk,  bár a hinta-palinta életképek mögött  az elején csak sejlik  a lassan érlelődő tra-
gédia.  A sírva éneklő húr, vészjósló pendüléssel élesben,  élő emberre lövi nyilait,  fur-
csa idillből zuhanunk egy magányos lélek torz poklába.  Szerencsére a történet végig a
komor realitás vizein hajózik,  elkerülve a misztikum esetlen csábításait. A halott ugyan
visszatér,  de ez inkább a felbolydult fantázia  freudi álomvíziója,  bármennyire is vonzó
lenne az égbe fellőtt nyílvessző  metaforájára asszociálni...  Mert azt aztán lehet bőven.
Ha a dobra feszített nyíl húrja alá faragott lécet teszünk, hangszert varázsoltunk a fegy-
verből, ha a hintázó lányon át lövünk célba az istennő képmására, jósolni tudunk, táma-
dásra, védekezésre használjuk, fenyegetünk vele és igazságot teszünk. A harc, a férfias-
ság jelképe, az említett álomképben pedig a végül mégis célbaérő büszke fallosz.
De minek ennyi szó,  mikor ezernyi se lenne elég egyetlen beállítás,  egyetlen világítás,
egyetlen képsor kim-ki-duk-i remeklésének  érzékeltetésére, a lány arcának miljom rez-
dülését mely nádasi mondatzuhatag tudná leírni ?!?   Hát ezért nézzük. Többször.

NAGYPÁLYÁSOK                        GARPASTUM                      Alekszej German jr.
 

Rubjlov, Oblomov, Az első tanító, A tüzön nincs átkelés...  A Nagy Orosz Film.  A régi,  az
örök, az elmúlt - most újra éled !!!  Garpastum:  egy római labdajáték az ókorból, ez meg
egy gyönyörűséges történet  az 1914-es  Szentpétervárból.  Kisfú a ködös hajnali mezőn,
szivarozó kéz símogatja buksiját, apjáé, aki továbblép csehovi párjához: "Miért kell Neked
Szarajevóba menned?"..."Kell, Kátya, tudod, kell..."  Elindul,  köhögni kezd,  leroskad egy
tócsa mellé, ott görnyed, a konflisok felől hívó hangok: "Gavrila! Gyere már! Indulunk!..."
Aztán erélyesebben, SZERBÜL: "GavrilOOO!..." -Lassan odaér, tovagördülnek a hintók, az
előtérbe benyomul egy, a városba visszatartó batár,   vinné az anyát a gyermekkel, de az
csak néz,  csak megy a távolodó kocsik után...  Oroszország, búcsú és köd,  1914, Gavrilo
és Szarajevo..., az Első VilágHáború előszele.  - De a mi gimnazista hőseinket egészen más
érdekli: az Angliából frissen exportált új játék,  a foot-ball.  Ebből lesz aztán szerelem, ál-
modozás a valódi  "nagy"-pályáról,  a városszéli mezőn és a  Nagy Élet-ben egyaránt.  A vé-
gén csak eljutunk a bevonulásig, belép az alvilág,  a rablógyilkosság és a forradalom. A na-
pi történelem árnyékában kóvályog a kamaszfiú,  a színész-delnő, a melankóliába hízott or-
vos.  Micsoda csehovi sorsok, micsoda nagyorosz karakterek,  micsoda csoda-színészek !!!
A néhai Pavel Romanov egyetlen sírós mondata Oscar-díj!, a fiúk pedig annyira nagyszerű
színészek, amennyire labda-zsonglőrök a pályán. Mert akkor még komótosan passzolgattak
a játékosok, futni csak labdával a fejen, vállon, lábon illett, hát ezek az édesen ördöngős
fickók olyan szinten nagyok ebben is, mint a magától értetődő hitelességben. A rendezés
és  Oleg Lukicsjov  képi világának  értékelésére nem vállalkozunk,  ahhoz egy Turgenyev,
egy Jeszenyin kellene!  A szörnyű is szép,  a csúnyaság is költői, a rettenet is esztétikus.
Ki nem poéta itt?  A Szibériába induló nehézfiú  Lermontov-val búcsúzik,  a hajóállomáson
ismeretlen szólít le:  "Elmondhatom a versemet...?" - és elmondhatja, mert mindent átitat,
levegőt,  tájat, esőt,  szűk szobácskát,  végtelen ködös tereket,  ábrándokat és lelkeket:
a depresszív poézis édes mérge.
Dosztojevszkijen nőttek, Vasziljev-bámulók,  Ahmatovások és Bulgakov-falók,  Viszockij-ra-
jongók, Venyicska-klónok!  Gyertek mind! Nehéz lesz - megtalálni, ritkán játssza valamely
art-tanya, de enélkül nyamvadt életetek: még annyit sem ér..

TÚL A Giccsen,  TRANS Americá-n:  HOLLYWOOD VISSZAVÁG !!!             
 

Az Állomásfőnökkel kezdődött, aztán a  Capote,  az  Ütközések,  a TransAmerica és végül
Ang  Lee:  BROKEBACK  MOUNTAIN.  Tíz év alatt nem láttunk ennyi  amerikai filmet, ilyen
szintűeket pedig még soha !!! Nem hiába tanít ott az a sok-sok européer filmes, eddig leg-
feljebb az elsőfilmekben reménykedhettünk,  most viszont egyre jobban muszáj odafigyel-
ni, rááádásul a megvetett Oscar-on is tarolnak az igazi remekművek.
A többség által jól ismert  Felicity Huffman az emberi létezés  szinte ismeretlen testi-lel-
ki tájait tárja elénk, bűvöletes hitelességgel ábrázolva egy identitás-konfliktus tragikumát.
Amin csak nevetgélni,  avagy szánakozni szoktunk,  Duncan Tucker kisrealista road-movie-
jában a kegyetlen valóság rettenete,  amit csak látszólag old a happy ending, hiszen nem
minden transszexuálisnak van pénze,  hite és lelkiereje az átváltozáshoz,  nem beszélve a
régebben, vagy máshol születettekről. A rendező színészvezetése nagyszerű, hiszen a fiú-
tól a nagymamává avanzsált szörny-anyukáig, mindenki elképesztően jó,  egészen a szinte
némaszereplőként a szőnyeg alá préselt apukáig.
Próbálnánk csak férfi-párosként éldegélni egy magyar faluban, - kiderülne, hogy túl a ba-
rátságon minimum a kiközösítés,  de még inkább a fenyegetettség,  az elüldözés lenne a
sorsunk, csakúgy, mint amai napig az Államok déli részein. De ma már írni, szólni és filmet
is lehet csinálni egy életreszóló kapcsolat shakespeare-i történetéből.  Ang Lee  most is
gyönyörűen mond mesét, hömpölygő lassúsággal indít, aprólékosan hitelesít, egy ellenté-
teiben kiegészülő párost mutat be, két férfit, akik a filmszínészet magasiskoláján túli léte-
zésükkel, életük aktívan együttérző részeseivé avatnak minket. Nem szépek, nem csúnyák,
nem bölcsek, nem buták.  Emberek,  mint akármelyikőnk,  mint Ti lányok és Mi, férfiak. A
nemek szerinti besorolás nevetséges értelmetlenséggé válik, csak az összetartozás elpusz-
títhatatlan ereje, az érzelmek természetfölöttisége a lényeg. - Késöbb szakadozott villaná-
sokban bonyolódik a történet,  dermesztő erejű egypercesekben vágtatunk a végkifejlet
felé,  a váltakozó hangulatok,  a tempóváltások merészsége ellenére,  egységes tömbként
zuhan ránk a kérlelhetetlen végzet.
Száz gagyi giccset, ezeret!, ha ilyen gyümölcsök is teremnek a bóvli dzsungelében...

VADÍTÓ SZÉP NAPOK              Wong Kar-Wai majdnem első filmje        1991
 

Bizarr lelet a kölyökkutya-korból. A 6O-as évek lepukkant Hongkongja, a jövő nagy arcai,
a lassítások költészete, a latin slágerek érzelmes melankóliája, a szenvtelenség mögé rej-
tett fájdalmas vágyakozás: csírájában minden itt van,  ami az  In the mood for love /Hua
yang nian hua,
gusztustalan magyar címét röstellenénk leírni,/  korszakos remeklésében
teljesedik majd ki. Máris felejthetetlen  Leslie Cheung /Isten veled, ágyasom!/, titkokat
rejtő arcát mutatja a később istennővé emelkedő  Maggie Cheung.   Andy Lau rendőré-
től a legkisebb epizódistáig, gondosan kimunkált karakterekkel találkozunk, a tempó koc-
kázatosan lassú, mégis rejtett feszültségek vibrálása teszi izgalmassá.  Christopher Doyle
esetlegesnek tűnő világításai,  az extrém közelképek poézise,  egy váratlanul berobbanó
gyilkosság-üldözés-menekülés csunking-expresszes száguldás-bravúrja, mind sejtetik a rö-
desen  világhírű  operatőr-zseni  páratlan virtuozitását.  A  megmagyarázhatatlanul  hatá-
sos visszatérő motívumok,  az Óra!!!, a Telefonfülke! etc., a mű szigorúan konstruált kris-
tály-szerkezete,  a vad tombolás mélyén megbúvó melankólia  gyönyörűséges csöndje...:
ezek a Wong Kar-Wai univerzum mágikus tartópillérei.  Kezdő filmesként is tökéletes, de
futja váratlan action gratuit-re is:  az utolsó jelenetben egy ismeretlen fiatalember indu-
lás elötti öltözködését látjuk,  magához veszi tárgyait,  cigaretta-tárca, csekkönyv, talán
revolver is, nehéz megfigyelni a félhomályos hotel-zugban,  tükör - fésülködés, megigazít-
ja elegáns zakóját,  biztosan nepper, gigerli,  avagy szerencsevadász, nem rendes ember,
az fix,  - nem értjük,  mi annyira érdekes ebben a filmhez egyáltalán nem illeszkedő kép-
ben?... Hélas!!!...de hiszen ez maga  Tony Leung,  a Tigris, a Hős, Chang úr és a többi le-
gendás alak megformálója!
Kóstoljuk meg hát a kezdetek ízes gyümölcsét,  aztán nézzük meg újra és újra azt a négy
remekművet,  amelyek címeiből csak a  Bukott angyalkák  tűri el a nyomdafestéket,  de
bízvást megtaláljuk őket.
 Talán a szívünknek legkedvesebb címét, mandarin dialektusban:
Chun guan zha xie, az a két kedves fiú Argentínában, ugye emlékszünk...?

HERMINAMEZŐ                             Halász Péter                           Novák Erik/?/
 

Soha nem alkotott maradandót,  brilliáns ötletekkel hatalmas robbantásokra készült,  kis
pukkok sikeredtek.  Létezése eleven felkiáltójel volt, tagadás és a szokatlan, a merészen
újszerű szakadatlan kergetése. Ha itt bontakozhatott volna ki, a 70-es években, felkavar-
va a színházi élet azóta is poshadtan egyhelyben álló: - vizét,  sokat nyerhetettünk volna.
90 után már csak lepusztult, öncélú erőlködésre tellett.
A Herminamező abszurd morzsáit Kornis Mihály Hallelujává nemesítette volna, vizuális meg-
jelenítése viszont váratlan értéket hozott létre.  Ki tette, hogyan és kikkel,  ne firtassuk,
most a kegyelet nagyobb részt oszt a felejthetetlenül exravagáns figurának, de az biztos,
hogy ez a filmköltemény halhatatlanná teszi. Nem a szöveg, nem a rendkívül érdekes törté-
netecskék, hanem a képi beállítások, mozgások, ellenpontok, ritmusok, a film eleven nyel-
ve, az eredendően igazi filmszerűség, amely poétikus magasságokba transzformálja a vulgá-
ris emlék-közhelyeket. Hányan szeretnének csak képben beszélni, avantgárdról ábrándoz-
nak, tiszta stílusról, abszurd korszerűségről!... és íme,  néhány /?/ filmes,  csak úgy mellé-
kesen remekmívű miniatúrákat alkotott, váratlanul.
Képnézőknek, vájtszeműeknek, képeseknek, nagyon.

SOPHIE SCHOLL                       JULIA JENTSCH                r.:  Marc Rothemund
 

Tegnap még elszántan vidám medika,  néhány nap múlva guillotine végez vele.  Nem afféle
hamis hőstörténet, a kihallgatási jegyzőkönyvek szárazon tárgyilagosak, de még a vészbíró-
gon is precízen körmölték a szavakat.  Szó szerint erre épül a film,  nincs az az  ördöngős
dialógus-író, aki Sophie mondatait ki tudta volna találni. Nem kínozták,  nem fenyegették,
nem zsarolták a családjával, na ja! ez még mindig a porosz bíróság volt: legyőzni, meggyőz-
ni akarták, de szembeszállni is tudott, igaz, mindvégig a halál árnyékában. Mert többet ért
neki az igazságba vetett hit, a meggyőződés, mint az élet,  hiszen bármilyen börtönbünte-
tés, hónapok múlva, már a biztos szabadulást jelentette volna.
Marc Rothemund a legnehezebb utat választotta. Egyszerű, szikár következetes, csak a va-
lós történetet mondja el, kommentár, sallang, érzelgősség és pátosz nélkül. A barna-fehér
képeken csak a hitleri zászlók ráksebei vöröslenek, az enteriőrök még nagyon is polgáriak,
az egyenesvonalú elbeszélés minden terhét az arcok, a tekintetek, a színészek viselik, ele-
mentáris hitelességük azonban felülír minden filmművészeti fortélyt.  A kockakemény báty
és a jegesen veséző kihallgató,  az együttérző cellatárs és a vérbíró-sakál: a kiválasztás és
a színészvezetés parádés remeklései.  
A filmbélinél Sophie Scholl sokkal szebb volt,  - egészen biztos található lett volna  nála is
gyönyörűbb, vonzóbb, érdekesebb. De  Julia Jentsch azért az egyetlen igazi,  mert óriási
színész, mert fantáziájával, érzelmeivel, lelkével játszik, mert legtitkosabb belső rezdülése
is lenyűgöző hitelességgel tükröződik arcvonásain. Beszédének tiszta geometriája , jelen-
létének tonnányi súlya van, tekintete megtisztító lézersugár. Muszáj volt nevét a rendező
elé kiírni, kivétel erősíti a szabályt: megtalálása rothemundi érdem, de létezése csak az Ő
személyes csodája.
Hetekig vitatkozunk majd, ki mit tett volna, lehetett volna-e másképp, előfordulhat-e éle-
tünkben ilyesmi... /Ne féljetek, ne szorongjatok, de : igen/.  Nem ezért kell látnunk ezt a
teljes BE-kapcsolódást kivánó filmet, hanem, hogy tudjuk: élt egy Sophie Scholl. Nekünk.

ÜTKÖZÉSEK                         Paul Haggis                  amerikai film-meglepetés!
 

Roma-kérdés nálunk is van, de már nem tótozunk, rácozunk, ruszkizunk. Szegény USA-nak
meg ott vannak a fehér-feketén kívül a kínai-néger,  arab-perzsa,  mexikói-olasz stb. ellen-
szenvek,  a színes-színtelen szembenállás,  a diszkrimináció negatív és ugyanannyi veszélyt
hordozó pozitív formái. Rasszizmus alul és felül, gyűlölet, félelem, erőszak.
Az Ütközések ezt a félelmetes katyvaszt állítja elénk, ördögi bonyolultságú, szinte áttekint-
hetetlen sztori-szövevényt alkotva az ezerszálú történésekből.  Gondosan kimunkált a leg-
apróbb részletekig, villanásnyi képek,  rejtett utalások jelzik előre és hitelesítik később a
hallatlan intenzitású cselekményt. Nyugodtan megnézhetjük többször is, nem csalás, nem
ámítás: a konstrukció logikája kikezdhetetlen, a megvalósítás pedig igazi mester-munka, de
NagyMesteri!  Paul Haggis a szereplőválasztástól a színészvezetésig tökéletesen uralja a já-
tékot, tempóérzéke csalhatatlan, ízlése annyira európai, hogy legcsábítóbban melodrama-
tikus jelenetekben is messze kerüli a hollywoodi giccset. A fekete gengszer-palánták esze-
veszetten lökik a nigger-rizsát, a gazdagok szenvelegnek,  a bevándorlók törik a nyelvet és
egymás fejét, de a kreol apuka gyönyörű mesével nyugtatja kislányát. Crash: nahát az van
bőviben,  a film kristályszerkezetének csomópontjai a koccanások, karambolok,  végzetes
balesetek. Hányféle módon halad egy autó?  Diadalmasan száguld, veszetten menekül, für-
készve cammog,  fenyegetően közeleg...,  minden beállítás  és a vizuális összhatás egészé-
ben is képnyelvi csoda, az operatőri virtuózitás és az alkotói vágás művészi szintézise.
Faji ellentmondások terén mi még nem tartunk itt. A veszély ránk is leselkedik. Kicsiny re-
ménysugár, hogy a kérdéseket ott nemcsak felteszik,  de keresik a megoldásokat is,  ame-
lyekből ez az alapfilm is felvillant néhányat.    Nem kötelező:  ELKERÜLHETETLEN.

GOOD NIGHT, GOOD LUCK             George Clooney      ... pedig amerikai film!
 

Mintha a Az ember-t folytatná, aki nem is volt, élvilágított, kontrasztos fekete-fehérben,
Robert Elswit  kongeniális kamerájával.  Már ez elég a míves képművészet rajongóinak, de
akad itt más is:  a szerkesztőségi munka lazán feszített légköre,  az a fojtott rettenet, ami
az élő adás maga,  dokumentszerű dekomponoltság, élesen pontos mondatok és mindenek
elött a hidegháborus évek hiteles megjelenítése.  Moszkvában az NKDV,  az  Egyesült Álla-
mokban McCarthy szenátor,  a szembeszegülőkre ott a Gulág várt, a halál , itt a nyilvános-
ság, a megdicsőülés. De azért nagyon veszélyes volt ez is!  George Clooney /ki is az?/, vá-
ratlan biztonsággal,  érett rendezői tehetséggel,  eredeti és igen értékes munkával debü-
tált.  Csak a győzelem után hiányoljuk a katarzist,  visszamenőleg olyan egyszerűnek tűnik
minden. De csak szép hazánkban olyan meglepő, hogy NEM a politika az erősebb...
Murrow szerepében a zseniális  David Strathairn mutatja meg,  milyen ereje lehet egy te-
kintetnek,  hogyan lehet és kellene!  a felsőbbséggel beszélni és hogyan is néz ki egy iga-
zi televíziós személyiség... Kár,  hogy ez a láncdohányos generáció belepusztult az örökös
füstölésbe, minálunk elkelne belőlük nehány.

MANDERLAY                           Lars von Trier                    " amcsiban ennyi dán"
 

Bocsáss meg égi Lars!!! Az  Europa, Europa és a Hullámtörés után naggyon útálni kezdtünk,
feledve a  Bűn mélységei-t és káprázatos kiáltványaidat. Elveszett bárányként térünk most
vissza a Téged dicsőítő Égi Seregekbe. Főisten vagy, Bálvány és Élő Szentje a Filmnek. Két
és fél órát töltöttünk, előzetesben, Purgatóriumodban, a mámoros megtisztulásban, a tel-
jesség mennyei fényében.
Kimódolt tan-dráma,  böcsületes antirasszista céllal.  Kemény szituáció, találó karakterek,
átgondolt cselekmény.  Beékelődik nehány bulvár-fordulat,  gyilkolni,  deflorálódni azért:
ÍGY!!! nem szabad, de a megvalósítás tökéletes! Fassbinder festett díszletei színpadi alap-
rajzzá transzformálódtak,  a narrátor cinikus iróniával kommentál, a színészválasztás hibát-
lan. Egyik jobb, mint a másik, Dr.Hector figurája, alakítója még ebből a csoda-csapatból is
kimagaslik. Bryce Dallas Howard a főszerepben a lelkes kamasz, az éleseszű tini, az érzel-
mes nő ezer csillag-arcát képes megmutatni. el tudjuk képzelni, milyen lehetett Mária fő-
hadnagy és a 15 éves fregatt-kapitány... A báj és a szépség nem hitelteleníti a céltudatos
akaratot,  a következetes vezetői hozzáállást.  A Dogmától örökölt izgékony kézikamera, a
gyönyörű világítás teátralitása,  a plánok sokoldalú használata  kiváló operatőri munkát je-
lez. Az antidogmatikus zene- és zaj-effektek valós melodrámai teret képeznek. Nyolc feje-
zet: fokozódó! izgalommal várjuk az emberbaráti kisérlet fordulatait, tartós eufóriában él-
vezve a zsigeri filmszerűség vizuális csodáit.
Hol is játsszák a Dogville-t? Szégyen, hogy előitéletektől sujtva, eddig elkerültük.

ANYÁTLANOK                            Hirokazu Kore-Eda                          japán film
 

Lakik az emeleten egy alkoholista család, nagyobbik gyermekük gyakran kucorog a lépcső-
házban, 12 éves fiú, nem mer hazamenni. Verik, ahogy egymást is. Még csak nem is sajnál-
kozunk - majd csak elkótyavetyélik a lakásukat, távolabbra költöznek a Belvárosból.
Ha a fiú három testvérkéjét bujtatná, anyja-apja meg csatangolna a világban, azt sem ven-
nénk észre. Hihetetlen?  Tokióban is előfordul ilyesmi,  ahogy ebben a félelmetes va
lóság-
filmben hitelesen rekonstruálják. Kézikamera: ott szorongunk a teljesen! csonka-családdal
a tenyérnyi szobákban. Csak a Fiú jár ki, a háziurak nem szeretik a sok kisgyereket.  Ideig-
óráig még van pénz, aztán lopni kell, kérni kell, éhezni kell. Villanyt, vizet régen kikapcsol-
ták, inni, mosdani a játszótéri kúthoz járnak.  Eltelik egy év is, nem veszi észre senki. Szól-
ni lehetne a gyámügynek, de négyfele szakadva állami gondozásban lenni, az a legrosszabb.
Ez a Fiú nem eljátssza a történetet,  ő maga az.  Csak a rendező érdeme ez a páratlan fel-
fedezés, elképzelhetetlen instruálás.  És túl a rettenetes natúra természettudományos hi-
telességű ábrázolásán, belefér a filmművészet is.  Apokaliptikus vízió,  ahogy a halott test-
vért elkaparják a mezőn: felettük Boeingek sivítanak, a világítást pedig reptéri fényszórók
őrült cikázása adja. A hamis Bin-jop után a fejbekólintó mindennapi Tokió:  rossz lesz utá-
na, de talán utánanézünk annak a fiúnak, az emeleten.

WHISKY                   Juan Pablo Rebella - Pablo Stoll                uruquai-i!!! film
 

Ajándékot cserélnek, mint az államférfiak, kölcsönösen egy pár zoknit,  a testvérek ugyan-
is harisnya-gyártók. Az öccs montevideoi kóceráját próbálja ellensúlyozni a Braziliában gyá-
rossá avanzsált báttyal szemben: középkorú alkalmazottját feleségként szerepelteti a haza-
látogató elött.  A szegényebb testvér ráadásul katatón,  a másik meg sikerember,  lesz hát
nemulass! De mi pompásan szórakozunk a gyengéden rajzolt, finoman árnyalt,  hétköznapi
történeten. Kis-realizmus, nagy színészek, belvbaló rendezés. Az idő múlását a zoknigyártó
gépek zakatolása méri, a látogatás sorsdöntő eseménnyé érik. Egy oda nem illő fordulat ki-
zökkenti a cseleményt, jobban örültünk volna egy, a nyitóképpel azonos befejezéssel: min-
den megy tovább a maga megszokott, évtizedes útján..., de ennek ellenére derűsen ünne-
peljük a dél-amerikai art-film újabb, immár sokadik fecskéjét. /Eddig: Vérvörös és a Kóbor
szerelmek, Mexikóból.../

AZ ÚT HAZA                             A VAKOK SZÍNEI                          Kínai FilmHét
 

Bánat a Sárga folyó felett, Dzsingisz Kán, Postások a hegyekben, a Kínai FilmHét alkotásai:
háborús giccs, jól megcsinálva, szegény Dzsengisz Kán borzasztó bárgyúsággal, két kedves
hegyi postás anekdotikus poézissel, évi 400 filmhez képest gyenge a színvonal... Na de az-
tán: ami jó, az nagyon is!

Vak lány, aki sportszerűen FUTNI!!! kezd. világbajnok lesz a ParaOlimpián, de ettől még vak
marad, edzője nem esik belé, de felismeri korlátait és mégis elindul a Nagy Tao-n, az Úton.
A vakok színei, Wan Fang filmje hihetetlenül bátor, a semmiből teremt szituációt, konflik-
tust, feszültséget. Nem enged a sajnálkozó együttérzésnek, hétköznapi és kemény, ennek
ellenére líraian meditatív tud lenni.  A vak lány pedig,  semmibe, sehová se néző szemeivel,
réveteg mozgásával, amelyet robbanékonyan ellenpontoznak a futás képei, hangjával és já-
téknak egyáltalán nem tekinthető színészetével,  egyszerűen megfoghatatlanul csodálatos.

  2 0 0 4 - 2 0 0 5
 

- Szerelmem nyara           10        
- A vágy törvénye:           10
- Az állomásfőnök:             10
- A repülő tőrök klánja:    10
- Hosszú jegyesség:          10 !!!
- Skizó:                           10
- Bukás:  kötelező !!!          9
- Pityergő teve:                10
- Che Guevara                   8
- Rossz nevelés:               11
- Chouchou:                    10
- Hős:                             10   
- Visszatérés:                  10
- Tavasz,nyár, ősz...         10

- Wilbur öngyilkos...          8
- Barbárok a kapuk...:        6

- Szamuráj:                     10
- Bábok:                         10     /Csak vájtszeműeknek !/
- Tűzvirágok:                  10
- A szemközti ablak:       10
- Dalok a konyhából:       10
- Mióta Otar elment:       10
- Tudatlan tündérek:        8
- Múlt nélküli ember:     10
- Kiskakukk:                    8
- Korcs szerelmek:           9
- Sátántangó:                 11     /Csak V.Sz.-eknek!/
- Az órák:                       7
- Frida:                           9

SZERELMEM NYARA                    r.: Pawel Pavlikowski                       angol film
 


Hát még van ilyen?!? Hogy két, jellemében, ízlésében,  társadalmi helyzetében ennyire kü-
lönböző ember egymásra talál, értelmét találja meg egy hosszú, unalmas nyárnak, ráadásul
mindkét ember:  lányosan nőnemű... Háttérben egy vallási fanatizmusba menekülő báty, a
kisváros áporodott munkás-kaszárnyái és a hasonlóan elviselhetetlen  rideg gazdagság a fő-
úri kastélyban. Reálisan moccanó, lassúdad történés, mini-konfliktusok és a szerelem tom-
boló áradata. Tűz és víz, álmos délelöttök a hangás fenyéren, titokzatos éjszakák homálya.
Életszerű dialógusok,  amelyek a költészet magasába szárnyalnak a két eszméletlenűl nagy
színésznő játékában. Natalie Press csúnyácska prolilány, akinek szélsőséges vadságán csak
végtelenül sebezhető érzékenysége tesz túl és  Emily Blunt, akinek lírai szépsége önkén-
telen szerepjátszó hajlamot leplez.  Mindketten túllépnek egyéniségük határain,  egymás-
hoz szelidülnek-vadulnak. Alakításuk lenyűgöző, hihetelen, töretlen hitelességű a köznapi
létezésben, torokszorítóan elementáris a drámai kitörésekben. Pawel Pawlikowski kiváló
színészvezetése mellett,  fölbecsülhetetlen segítséget ad ehhez az operatőr, a másik len-
gyel-angol:  Leszek Lenczewski. Az ismerkedés a szereplők kezdetén kifelé néznek a kép-
kockából, bizonytalan óvatosságot érzékeltetve, majd egyre inkább befelé fordul egymást
kereső tekintetük, a végső összeborulás a víz és a képmező közepén, illetve a tűz pattogó
vibrálásában történik. Derengő misztérium Tasmin közelképe az első szerelmeskedés éjsza-
kájában, ez az arc hullámzik félelmetesen a víz alatt az utolsó képben, - az alkonyi fények
tarka pompája aranyozza a csevegő lányok szikuettjét: csupa operatőri remeklés !!! A táj,
a város felülnézeti képe, a keresztállítás helyszíne,  a villanypóznák tagolta perspektíva és
a teleobjektív-rajzolta beállítások merész egysíkúsága mind  Lenczewski tálentumát dicsé-
rik, nem is beszélve a premier plánok fantasztikus sorozatáról.
Nyár van, szerelem és  Edith Piaf  énekel. Állj meg Idő, ne tovább...!!!

VÁGY TÖRVÉNYE            Pedro Almodovar  első  NAGY  filmje            /1987/
 

Persze akkor még az álszent "átkos" dölyfölt, de azért majd húsz évet várni Almodovar első
igazi nagy robbantására...?!?  Amikor az ifjú Titán  magától értetődő szemtelenséggel meré-
szelt mindent megcsinálni, amire még gondolni se nagyon mertek addig. Még hogy férfisze-
relem, féltékeny bosszúvágy, "érted halok Veled,érted ?!? ", de van itt pedofil nevelő-pap,
transszexuális férfi/? /- /nő/?/, anyailag elhagyott lányka és kokain minden mennyiségben,
giccs és horror,  de mindez  shakespeari zsenialitással  összvefőzve  az almodovári  boszor-
kány-üstben. A legtriviálisabb bulvár-közhely is színarannyá nemesedik a félelmetes film-al-
kimista kezében.  Szilaj képsorok, száguldó tempó, merész kivágások, gyönyörűséges fotó-
zás, zene zenével és eszméletlen színészek eszméletlen színészekkel. Hogyan láthatta meg
egy kamaszban Banderas-t, aki elsőre jobb, mint később, bármikor... és van több is belőle,
gyengéd riválisa is fantasztikus találmány !!! De legyen egy fiú a pult mögött, vagy egy ren-
dőr villanásnyi profilja, egy könnyes lány-fej: bármelyik arc főszereplő lehetne.
Ez egy "meleg-film"? Nem, ez egy remekmű. Nincs késő, csak soha, rohanjunk, hogy ne le-
alázó DVD-n kelljen már bámulnunk a csodát.
És bízzunk abban, hogy a  Beszélj és az  Anyázás kommersz kitérői után, újra a Rossz neve-
lés-hez hasonló, az első évtized üstökös Almodovárát idéző remekek jönnek.

AZ ÁLLOMÁSFŐNÖK                     Tom Mcarthy                    amerikai film /!?!/
 

Ajánlottunk valaha amerikai filmet?  Van egyáltalán a pláza-gagyi, bunyós-bunkó, scifi-szen-
timent-szemeten kívül?  Mindenki megcsinálja első független-filmjét és ezzel magát,  aztán
besorol az iparba...  Emlékszünk  Lucas első kamasz-fimjére?  Coppola indulására a  Magán-
beszélgetés-sel, vagy  Bogdanovits  Utolsó mozielőadás-ára?  Hal Hartley elposványosodott,
Wenders már giccsnek is sekély, a vadabbak pedig szókimondó tahó-brutálban, kölyök-por-
nóban utaznak, még Tarantinónál is gyengébbek.

Most mégis: egy Állomásfönők csinál nyarat! Olyan formanos, olyan K-európais: kisreál nagy
színészekkel, erőteljes,  visszafogott rendezésben.  A nagyon "kis" életek moccanásnyi rez-
dülései, azok az örömök, amiket NEM keresünk,  pedig a harmonikus létezés egyedüli lehe-
tőségét rejtik. Mindegy, hogy mi, de legyen célod, legyen mindennap terved és feladatod.
Ne törődj mások véleményével,  Neked legyen fontos,  Téged boldogítson - a végén lehet,
hogy másnak is megtetszik !!!
Finom humor, ritkán látott egyszerűség, abszurdba hajló esetek, olyan "hősök", akik lassan
szerettetik meg magukat,  de azután felejthetetlenek maradnak,  reméljük, Tom Mcarthy
nemsokára következő filmjéig...
De ki is adott egy ilyen ötlethez pénzt?  Rájöttünk, de legyen ez az elkövetkezendő hóna-
pok nagy talánya, a helyes megfejtők között lejárt vasúti menetrendeket sorsolunk ki !!!

CHE GUEVARA NAPLÓJA                                                    Walter Salles filmje
 


Nem giccs-mítosz, nem kult-film, tényleg a naív egyetemista világ/rész/utazó meglevenedő
naplója. Bohókás-kedves road-movienek indul, gyönyörű délamerikai tájakkal,  de ahogy a
jó öreg motor kipurcan, a keserves gyaloglás felfedi az irtózatos nyomor és kiszolgáltatott-
ság poklait.  Földönfutók, páriák - hajcsárok, birtokosok: bányamunkát keresve akár hete-
kig kell gyalogolni a sivatagban és akkor se biztos, hogy sikerül.  Bárkitől elvehetik földjét,
az indiánok csak a hajó után kötött lélekvesztőn utazhatnak, iszonyatos szélsőségek, ame-
lyek jószerint a mai napig jellemzik a kontinenst.
Ott a változtatás igénye elemi, ott a forradalom indokolt,  ott a kommunista mást jelent.
Két év alatt Fuser-ből Che Guevarává érik a félelmetes színészi erejű Gael Garcia Bernal
formálta protohős.  Olyan egyedülálló mítikus alakká,  aki konszolidálódott  államférfi he-
lyett kamaszálmok férfija maradt.

ROSSZ NEVELÉS                                                   Pedro Almodovar új filmje
 


Annyi műkönnyes giccs után, most újra a régi, a zabolátlanul zseniális  Almodovar káp-
ráztat el fékeveszett tehetségével.  Semmi fura,  semmi meghökkentő,  manapság  már

köznapinak számító szituációk, figurák, történések, de mindenen átsugárzik egy eszmé-
letlenül eredeti rendező attraktív egyénisége.
Tapasztalatból ismerjük a katolikus kollégiumok hazug, pedofil légkörét, a neveléssel ál-
cázott szadizmus,  a képmutató álszenteskedés fertőjét,  de ebben a filmben Bunuel-
re emlékeztető kegyetlen élességgel rajzolódnak ki a gyermekkori bűntény kontúrjai
és a későbbi következmények.
Izgalmasan váltakozó idősíkok,  a múlt és a jelen ütközései, váratlan fordulatok és köz-
ben néha lebegő költőiség emelkedett pillanatai.
Honnan van ennyi jó filmszínész  Spanyolhonban?  Mert  nemcsak  Almodovarnál látunk
mindig új és mindig hihetetlenül hiteles arcokat. Még a második vonal filmjeiben is mé-
lán irígyelhető alakítások egész légiója sorakozik.  Sajnos,  hiába lesz nekünk rövidesen
kiváló, fiatak rendezőgárdánk, a filmszínész-utánpótlás nem tart lépést az új generáció
nyomulásával. Jöjjenek a civilek, vagy a lengyelek, esetleg spanyolokat is hívhatunk...
A két főszereplő - különösen a szép nőt /is/ formáló - mellett, a  szörnyen álságos Be-
szélj hozzá-ban csodált autista ápoló is felbukkan, kiderül, hogy óriási színész.

CHOUCHOU, / semmi "szívem csücske"!/   r.: Merzok Allouach   francia film
 


Art, vagy fél-art?--- vívódtunk, micsoda butaság, nem besorolás kérdése, nem is a lükécs-
ke címé: ez egy nagyon fontos film.
Mert nagyon jól mulatunk, nagyokat derülünk, izgulunk is a végén,  aztán hazafelé sétál-
va elképzelhetjük, milyen is lehet Afrikából beszökni a francia Ígéret Földjére, ha nincs
útlevelünk, pénzünk és ráadásul még férfi létünkre a női ruhákat hordjuk szívesebben...
Ged Elmaleh, az elementáris énekes és kabaré-színész bizvást saját- és sorstársainak éle-
téből merítette a story ötletét, az alkotók pedig a legmagasabb szinten formáltak filmmé.
Sehol egy durva poén, sehol egy malackodó kikacsintás, /gondoljuk el ezt a mi  K-Bunkó
közegünkbe/, lassan épülő cselekmény, kimunkált karakterek, káprázatos zenei betétek
és mindenek előtt a főszereplő szívszorítóan mély és hiteles létezése.
Nézzük meg ezt az igazán emberi filmet és még inkább elfogadjuk majd, hogy mindenféle
kapcsolat és mindenféle vonzalom egyenértékű, mert végül is: emberi.

HŐS                                     R.: Yimu Zhang                                 kínai film
 

Többször láttuk a  Tigris és a Sárkány-t.  Műfajában felülmúlhatatlannak tűnt.  Mese,
mítosz,akció és gyönyörűség. Az a kínai filmművészet Vörös és feketé-je volt, a  Hős
legalább  az  Eltűnt idő nyomában...
Az egyszerű történet négyszeri nekifutásra ágbogas, szinte követhetetlen jelenetsor-
rá növekszik. Ugyanaz, de mindig másként,  mindig új szemszögből:  azonos szereplők, 
mindig másszínű uszályos ruhákban.  Végül melyik az igazi, a valóságos?  Teljesen min-
degy, a képek, a mozgások véget nem érő  áradása  a lényeg, a feszült izgalmakat bá-
mulattá, gyönyörűséggé oldó káprázatos filmköltészet.
Hogy milyen tekintete van  Maggie Cheung-nek,  milyen színész  Tony Leung, milyen
elképesztően szuggesztív az  új üdvöske:  Zhang Ziyi,  az nem ujdonság, az csak vég-
telen varázslat, de:
Hogyan örvénylik a kardcsata  sárga  levelek forgószelében?  Hogyan csobban a víztü-
kör a  dobbantó  harcosok talpa alatt?  Hogyan szeli ketté a vízcseppet a kard és az
a fél csepp  hogyan  válik  könnycseppé a halott arcán?  Hogyan  lehet a párbajt fej-
ben, lélekben megvívni és hogy lehet a gyilkos szándékot igaz szavakkal megállítani...

Vájtszeműeknek életszükséglet, fél-art-osoknak kötelező !!!

TAVASZ,NYÁR,ŐSZ,TÉL...és újra TAVASZ                                       koreai film                                                                       
 

A remete-templom terében  díszes  ajtó választja el a hálóhelyet. De fal..., fal az nincs !
Mégis mindenki az ajtón jár "ki" és "be".  Mert a  Nagy Tao, az igaz Út csak az önkéntes
korlátok között vezet.
Az évszakok  gyönyörűséges váltakozása  csupán kerete a magányos  Mester-tanító és a
hozzá  igyekvők történeteinek.  Bűn és feloldozás, szerelem és lemondás,  gyilkosság és
vezeklés.  Mert megszabadulhatunk a legsúlyosabb bűntől is, ha végig merjük járni a be-
felé vezető keskeny ösvényt és ha Jelet hagyunk: írva, vésve, festve.
A templom hegycsúcsok övezte tengerszem közepén áll. Bárhonnan megközelíthető, de
mindenki a vízben álló díszes,faragott kapun át jön, vízen vagy jegen. A gyógyulást kere-
ső, a tanulni vágyó, a menekülő gyilkos és az üldöző rendőr. Mert minden törvényt, min-
szabályt felülír a Rend belső igénye, az etikus morál.
Kim-Ki-duk  mesterműve kardcsaták, szamurájtörténetek után a keleti gondolkodásmód
meditatív szépségét idézi. Megállunk, elrévedünk egy hosszú pillanatra és nyugodtabban
lépdelünk tovább: van hová és van merre.

WILBUR  ÖNGYILKOS  AKAR  LENNI                                             dán-skót film
 

Végy egy fura alaphelyzetet,  sakkozz ki egy abszurd fordulatokban bővelkedő, a valóság-
tól alaposan  elrugaszkodó forgatókönyvet,  találj ki érdekes figurákat.  Ez  ugye a találé-
kony hollywoodi recept, amely ott ócska giccsé, nevettető butasággá alacsonyodik. Sze-
rencsére,  nálunk  Európában,  másképp szól a nóta.  Mert ha aztán egy  Lone Scherfig
veszi kézbe a dolgokat,  hitelessé,  költőien finommá, kedvessé  és ránk nézve is nagyon
igazzá nemesedik a képlet...
Félelmetesen jó színészek, egy kiemelkedő rendező irányításával, morbid humorú, máshol
torokszorító légkört varázsolnak, természetessé téve a cselekmény bakugrásait.

SZAMURÁJ                            Takeshi  Kitano filmje                               Japán
 

Kitanot látni és meghalnii, --- Kitanot látni  és feltámadni, --- Kitanot látni és újra látni...
De hát mi olyan tébolyítóan óriási az Ő alkotásaiban ?!?  Fogalmunk sincs, csak hápogunk
bénultan.
A plázanéző kardbalettet,  szellemes gyilkolászást kap,  illetve...: A vívójelenetek annyira
stilizáltak, tizedmásodpercnyi villanásokból állnak össze, naturális borzalmakról szó sincs.
KiItano a fogalmak nyelvi síkján ábrázol,  az  Ő  öldöklései legfeljebb úgy brutálisak, mint
ez a kijelentő mondat: "pillanatok alatt mind a tizenkét ellenfele vérben fagyva hevert a
lábainál".
A félart-néző jól rajzolt gonoszokat és emberszabású hősöket, humort és múlhatatlan iz-
galmakat remélhet, bűnügyi rejtélyt és a múltból visszaköszönő tragédiákat. Szőke, öreg
és vak /!/ masszőrt, aki csak röhögcsél, battyog csoszogva, pedig ő maga  Zatoichi, a le-
győzhetetlen.
Na és a vájtszeműek?   A Bábok képnyelvi építkezését hektikus gyorsításokkal, a páratlan
Kitano páratlan képsorait és érthetetlenül lenyűgöző jelenlétét,  ami játéknak nevezni
nagy tévedés lenne, hiszen egy képzeletbeli alak valós LÉTEZÉSE.
Az  ír giccs-sztepperek figyelmébe ajánljuk a  filmbéli japánokat, nagyságrenddel jobbak
és ráadásul fapapucsban!!!, az  Amadinda-együttesnek meg azt a groteszk négyest, mely
kapával, kalapáccsal, fűrésszel, de a végén azért dobverőkkel is, káprázatos ritmuszenét
produkál, miközben megszakadunk a nevetéstől.

VISSZATÉRÉS                                                                                   orosz   film
 

Az orosz filmipar, az orosz filmGyÁRTÁS...az orosz  FILMMŰVÉSZET túlélte az  CCCP széthul-
lását ! Andrej  Zvjagincev első /!/ nagyfilmje már a nyitójelenetben elképesztő. Éles, tisz-
ta fényekben bravúrosan tonalizált képek, egy  kis konfliktus pillanatok alatt végletes drá-
mává érik, a gyermeklélek mélységei egy döbbenetes fiúarcon, nyugtató anyai szó,--- esz-
méletlen felütés a lassan bontakozó sorstragédiához.
Két fiúszereplő: az egyik nagyon jó, a másik  maga a titkos csoda: a szorongó ellenállás, az
örök vesztes döbbenetes portréja. Az ambivalens,  kiismerhetetlen, zúzottlelkű  apa és az
anya, amilyen  csak egy  orosz  fiatalasszony lehet.  Egy  villanásnyi  nézés  teljes karaktert
képes megjeleníteni, erre csak a legnagyobb rendezők képesek, ehhez  hatalmas színészi
háttérgárda kell. A visegrádi  országok négyen nem tudnának egyetlen ilyen arcot kiállíta-
ni, mert nincs képzés, nincs olyan színház, mint arrafelé. De maradjunk a filmnél...
Emlékezünk a  400 csapás  végső nagy futására, borzongva idézzük  Pasolini kannibáljának
porzó lépteit a sivatagban,  Sabu-nál  meg hárman is futottak ki a világból. A  Visszatérés
kiskamasza kudarca elől rohan hazáig, aztán az  életéért menekül: ezek a száguldó képek
is bízvást bekerülnek a híres film-futások antológiájába.
Ez az alkotás pedig a nagyon ajánlott remekművek sorába.

BARBÁROK  A  KAPUK  ELÖTT                                                      kanadai film                                                                       
 

Kár, hogy nem láthattuk  tizenöt éve  az   Amerikai Birodalom bukása c. Denys  Arcand
filmet. A mostaniból következtetve,  az sem lehetett érdektelen, bizonyára a kor divatos
szalonfilozófiáiról, a szex forradalmáról és egyéb értelmiségi nyavalygásról szólt. Ebből jut
nekünk is bőven, megalázó politikai aktualitásokkal tetézve, amelyekről ugye még beszél-
ni is szégyen.
De amit a haldoklásról, a gyógyíthatatlan betegség tudatának feldolgozásáról meg tudunk,
az hihetetlenül fontos, mert végre belemászik ebbe a sötét tabutémába. Tényleg...a kín-
zás büntetendő, muszáj nékünk mégis gyötrelmes kínok között távozni? Nincs-e jogunk el-
dönteni, felesleges agóniát választjuk, vagy az emberségünkhöz méltó önkéntes "halál"-t?
Ami így már nem is az, hanem dicsőséges életünk megdicsőült befejezése. Természetesen
szükséges a múlttal való megbékélt szembenézés,  talán az élőktől való búcsúzás is, ahogy
ez filmünkben látható.
Mindez rendkívül pregnáns tempóban, gondosan megalkotott forgatókönyv alapján, nagy-
szerű színészgárdával valósul meg.
Az elmúlást sugalló lebegő panorámák, a tekintetek feszült összevillanásai, sokszor giccses
szövegek, de mindvégig hiteles arcok és valódi emberek. Ez a film utóéletében, töprengé-
senkben, hosszú beszélgetéseikben lesz halhatatlan.

MIÓTA  OTAR   ELMENT                                                         francia-grúz film
 

A poszt-szovjet Grúzia, Tbiliszi a kétezredfordulón. Diplomás emberek a piacon kacatokat
és megmaradt értékeiket árulják, a frankofon értelmiségi család orvosfia Párizsban építő-
ipari segédmunkás, gyakori áramszünet, mosdás lavórban,  enni azért van még mit. Kórhá-
zi viszonyaik ismerősek: pénz a zsebbe és "hozzanak napi 6 szem Heparint..."
Julie  Bertucelli tátott szemmel bámulja a  grúz hétköznapokat, a rozzant autók, kopott
utcák, virágos udvarocskák lepukkant sivárságát, ezt a szinte  kubai miljőt,  de észreveszi
az emberek és az emberi kapcsolatok másmilyenségét is.
Hogy ez az elözvegyült, férjét,fiát vesztett nagymama, lánya és unokája mennyire szereti
egymást, nem érzelgős kötelességtudatból, de a nyugatabbra már kiveszőfélben lévő csa-
ládi összvetertozás természetes melegségével.  Bosszankodva tűrik a nagymama kedves ri-
golyáit, de símogatóan meglappogatják hajlott hátát, beszélgetés közben hosszan masszí-
rozzák csiklandós lábfejét. A hajdan buja szépségű, cinikussá keményedett mama elalvás
előtt, közös ágyukban így búcsúzik felnőtt lányától: "nagyon szeretlek" - és ez egyáltalán
nem giccses ebben a közegben.
A csodálatos grúz színésznők és az elsőfilmes /!!!/ rendező markáns tehetsége remekmű-
vet varázsol a hétköznapi történetből.  Makk Károly: Szerelem-jében  Törőcsik Mari írja,
olvassa a távollevő fiú leveleit,  itt meg az unoka körmöli nagybátyja sorait,  ki ne derülj-
jön, hogy az váratlanul meghalt.
Kellett nekünk ez a film, nagyon: hát így is lehet ?!?  Látni,  filmezni és...élni ?

A  SZEMKÖZTI  ABLAK              / FERZAN   ÖZPETEK /                      olasz  film
 

Eddigi filmjeiben  Özpetek mindig valamiképpen extrém történetet mesélt el. Olasz ember
fürdőt örököl Konstantinápolyban, özvegy keresi férje titkos szerelmét és egy fiatalembert
talál,  az utolsó szultán utolsó háremhölgye viszont francia  arcélű szépség.   Most egészen
hétköznapian, Rómában vagyunk, a sivár jelenben, egy majdnem-munkásházaspár életében.
Üldözött és gyilkos futása a fénypocsolyás macskaköveken, véres tenyérnyoma felszikkad a
sárga falon: 1944,  --- zuhanó  futás a  lépcsőházban az  illanó szerelem után,  az előbb még
tésztát gyúró kéz fehérlő nyoma a korláton: 2000.  A két kép között feszül a két lassan fel-
sejlő párhuzamos történet, a szemvillanások, hosszú csöndek, rezzenésnyi gesztusok, az ab-
lak mögötti meglesett élet némafimje.
Az  emblématikus  Serra  Yilmaz  /Az utolsó hárem,Tudatlan tündérek/ újabb karakterbra-
vúrja és egy eszméletlen  színésznő:  Giovanna  Mezzogiorno, akinek  sejtelmes  mimikáját,
végtelen nézéseit órákig lehetne bámulni, csak úgy magában.

DALOK  A  KONYHÁBÓL                                                                     svéd film
 

Vége a háborúnak, a svéd fegyvergyárak az "ágyú helyett vajat!" ellenprogrammal átállnak
a porszívóiparra. Milyen az ideális konyha? -kutatják: kamerák híján, élő Nagy Testvéreket
telepítve a főzöcskéző agglegények megfigyelésére. Beszélgetés, bármilyen kapcsolatfel-
vétel szigorúan tilos, csak a konyhai események precíz regisztrálása lehetséges. De mit ér
a bornírt tiltás a kiváncsiság, a nikotin-éhség, az együttérzés ellenében. Ennivalók és sze-
repek cserélődnek, "balra hajts !" helyett végül mindannyian a jobbik irányt választják és
mindez hat négyzetméteren, két ember között tágul a köznapi humanizmus apoteózisává.
Bent  Hamer mikrorealista atmoszférával indít, aztán egyre nagyobb körökben tárja fel a
lelki mélységeket és ritka kivételként, analízisében a bennünk rejlő széphez, jóhoz jut el.
Még a pokoljárta szomszéd is a megbékélést választja bosszú helyett, ezt a sugallatot kel-
lene a moziból magunkkal vinnünk, egy  felejthetetlenül gyengéd film emlékével együtt.